6. Bowling

Sziasztok!! :)
Nos hazaértem, hulla vagyok, de még mielőtt kidőlök muszáj Nektek is kedveskednem egy résszel, remélem tetszeni fog! Az előző részekhez érkezett komikat nagyon köszönöm, sokat jelent, hogy kapok visszajelzést! :) Kellemes olvasást! :))
Puszi!! =)

Négy nap múlva

- Szia Nessie, akkor mehetünk? – kérdezte Jacob az ajtóban állva, mire csak bólintottam, és odasiettem hozzá.
- Szia! – nyomtam egy puszit arcára, majd a kocsija felé vettük az irányt. Beülve mellé elfogott a kellemes izgatottság, mint az elmúlt pár napban már oly sokszor, amikor is úgy vitt el valahová, hogy nem tudtam merre tartunk. Igazából élveztem, minden egyes alkalommal bepróbálkoztam, hogy mondja el, de a reakciója mindig ugyanaz volt: sunyi mosolyra húzta száját és úgy mondta: „Nem!”
Első nap kirándulni mentünk (mondanom sem kell, nem voltam éppen az alkalomnak megfelelően felöltözve), második nap bevállalta, hogy elvisz vásárolni… hát azt hittem, hogy szegényt egy életre kikészítettem, de nem így lett, hiszen harmadnap a többiekkel együtt mentünk billiárdozni, és most… hát csak ő, no meg talán apa tudja, hogy hová visz.
- Na mi van, hol marad el a szokásos kérdés? – mosolygott.
- Úgy is tudom, hogy mi lenne a válaszod, így felesleges lenne megkérdeznem… - vontam vállat somolyogva.
- Ha nem teszed fel, akkor nem tudhatod biztosan.
- Elmondod, hogy hová megyünk? – néztem rá komolyan. Jött a sunyi vigyor, majd a szokásos válasz:
- Nem! – ezen mindketten felnevettünk, én meg jól vállba csaptam. – Aú, Nessie, ez fájt!
- Na persze! – forgattam szemeim.
- Komolyan! – mondta, s dörzsölte meg egyik kezével a vállát, de tovább nevetett.

Port Angeles-be mentünk, s ahogy leparkoltunk értetlenül néztem körbe, de nem volt időm sokat agyalni, mert Jake kinyitotta az ajtót.
- Ne aggódj, itt csak az autót hagyjuk, mert ahová viszlek, valószínűleg nem lesz hely… - rázta meg fejét.
- Nem? – kérdeztem, hátha valamit még sikerül belőle kihúzni.
- Nem. – mosolygott mindent tudóan. Lebuktam! Ahogy mindig, most is kézen fogva sétáltunk egymás mellett, s ahogy jöttek velünk szemben az emberek, nem tudtam, nem észrevenni, hogy szinte mindenki megbámul minket, s ez Jacobnak is feltűnt:
- Úgy látszik, elég feltűnőek vagyunk.
- Igen, valószínűleg, ha akarnánk, sem tudnánk elbújni. – kuncogtam.
- Ki elől akarnánk elbújni? – kérdezte kíváncsian.
- Mondjuk… jön egy… baltás gyilkos.
- Azt hiszem, vele még te is könnyen elbánnál!
- Még én is? Ugyan! Kissé sért, hogy ennyire alábecsülsz! – mondtam tettetett felháborodással.
- Bocs, kislány! – kuncogott, s pár másodperc múlva már én sem bírtam tovább tartani magam.
- Még mennyi idő, hogy odaérjünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát… úgy két perc! – felelte, s valóban úgy két perc telhetett el, mikor megérkeztünk a Laurel Lanes nevű helyre.
- Bowlingozunk? – kérdeztem izgatottan.
- Pár napja említetted, hogy régen játszottál, így gondoltam…
- Köszönöm! – öleltem meg őt, majd kézen ragadtam, és becibáltam. 

Nem mentünk oda a pulthoz, hanem azonnal beengedtek minket, ami kissé különös volt, így kérdően néztem Jake-re, mire ő csak a fejével előre bökött. Odanézve majd kiugrottam a bőrömből, hogy a többiek is itt vannak, igaz, kissé hiányosan: Seth és Missy, Quil és Claire, Jared és Kim, Embry, és végül Collin.
- Hát ti is itt vagytok?! – öleltem meg barátaimat.
- Ki nem hagytuk volna. – mosolygott Missy.
- Tessék, itt a cipőd! – tolta elém Kim a saját cipőmet.
- Köszönöm! – mondtam.
- Ne nekem, Jake adta oda, hogy mindenképpen el kell hoznunk, mert ez a szerencsecipőd. – kuncogott.
- Köszönöm! – fordultam az említett felé. – De szólok, tényleg szerencsét hoz! – mosolyogtam.
- Persze! Hányszor nyertél benne? Kétszer? – vigyorgott Seth.
- Ami azt illeti egyszer sem. – vallottam be, mire mindenki röhögni kezdett. – De minden egyes alkalommal, mikor ez volt rajtam, iszonyú jól éreztem magam. – kacsintottam, s erre már csak mosolyogtak.
- Mi lenne, ha nem a megszokott párok lennének, hanem mondjuk lányok a fiúk ellen? – vetette fel Jared.
- Persze, hogy mi kevesebben legyünk! – vágtam rá.
- Ki mondta, hogy kevesebben vagytok? Te, Kim, Missy, Claire és Embry természetesen. – röhögött Jake, s az egész társaság hahotázni kezdett, kivéve az, akin röhögtünk.
- Haha, nagyon vicces! – mondta Embry.
- Tényleg az! – mondtuk szinte egyszerre Jacobbal.
- Jobb lenne, ha maradnák a szokásos párosításnál. – nézett ránk durcásan, mire kissé még nevetve, de belementünk.

Quil és Claire kezdett, s nagyon meglepődtem, hogy milyen ügyes a kis pöttöm Panna, majd Missy és Seth, Kim és Jared, Embry és Collin, mivel ragaszkodtam ahhoz, hogy mi legyünk az utolsók. Mikor mi jöttünk előbb Jake gurított, természetesen telibe trafált, s kissé félve vettem fel a tekegolyót, ugyanis ez volt az egyetlen sport, vagy talán az egyetlen dolog, amiben valamiért nem remekeltem. Sosem értettem miért, hiszen nagyon is szerettem játszani, de már az is csodának számított, ha egy bábút sikerült eltalálnom, így nem csoda, ha szorongtam.
- Na mi lesz? – kérdezte Jared.
- Csak egy perc… és előre szólok, hogy nagyon béna vagyok!
- Persze, mint biliárdban? – kérdezte kuncogva Seth.
- Nem, komolyan mondtam! – nevettem fel kissé kínosan, és hogy bebizonyítsam, lesz, ami lesz alapon gurítottam. Mondanom sem kell, keményen két bábút sikerült feldöntenem, ennél még Kim is jobb volt, pedig ő sem volt egy őstehetség.
- Én megmondtam! – vontam vállat, s ültem le a helyemre.
- Persze, ez csak azért volt, mert azt akartad, hogy neked legyen igazad! – vágta rá Seth.
- Hát, ahogy gondoljátok… - mosolyodtam el. – Ki, mit kér? – kérdeztem, s böktem fejemmel a bár felé. Gyorsan elmondták, hogy mit szeretnének, így Jacobbal karöltve az említett helyre mentem.
- Azért remélem, nem akarod hagyni magad.
- Én komolyan mondtam! Nem direkt gurítottam ilyen bénán. – mosolyogtam fel rá.
- Aha… - mondta, s úgy láttam, hogy még mindig nem hiszi el. Gyorsan elmondtam, hogy mit szeretnénk, majd Jake arcához nyúltam, hogy megmutassam neki, nem csak kamuztam. Elképedve nézett rám, majd megrázta a fejét, és kissé komolyabban folytatta.
- A technikád rossz kislány… ha gondolod, megtanítalak, hogyan kell… - nézett rám kérdően.
- Hú, annak nagyon örülnék! – mosolyogtam fel rá. Odaadták a kért italokat, így a tálcával lavíroztunk vissza kis társaságunkhoz.
- Pont jókor, ti jöttök! – mondta Missy. – Jah, és köszi!
- Szívesen! – mondtuk egyszerre Jake-kel, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Na gyere! – fogta meg kezem, s húzott oda a pályához. – Nézd meg, én hogy csinálom! – vigyorgott.

Nagyon koncentráltam, próbáltam minden egyes mozdulatát megjegyezni, s nem lepődtem meg, hogy ismét minden bábú felborult. Talán jobban féltem most, hogy megmutatta, mint azelőtt, hiszen nagyon égő lesz, ha most esetleg még jobban elrontom. –  Segítek! – jött mögém, amiért most rettentő hálás voltam, valószínűleg észrevette, hogy majd’ berosálok. Valahogy furcsán jól esett a közelsége, azelőtt még sosem éreztem ilyet, s nem is tudtam hova tenni. Együtt mozogtunk, először csak lassan, nem engedve ki a golyót a kezemből, aztán elengedett, hogy magamtól csináljam meg.
- Most te jössz! Menni fog! – kacsintott egyet. Próbáltam mindent ugyanúgy csinálni, ahogy azt láttam, illetve ahogy velem együtt csinálta, s mikor elengedtem a tekegolyót rettentően izgultam, de úgy látszott nem volt miért, egyetlen baba kivételével az összes felborult. Felsikítottam, s odasiettem Jake-hez, aki csak feltette a kezét, hogy egy nagy pacsit adhassak bele.
- Köszi! – mondtam neki.
- Ez nem ér! Kihasználjátok, hogy piszok gyorsan tanul! – röhögött Embry.
- Nem tehetek róla, hogy ügyesebb vagyok nálad! – kuncogtam, mire az egész társaság nevetésben tört ki.

Jókedvűen játszottunk tovább, s noha csak másodikak lettünk, nagyon jól éreztük magunk, legalábbis én biztosan. Seth és Missy nyertek (én mondom, Seth egy őstehetség), őket követtük mi, aztán Embry és Collin, Quil és a kis Claire és végül Jared és Kim. A többiektől ott elbúcsúztunk, mivel ők máshol parkoltak le, így megint ketten sétáltunk Jake-kel.
- Ez nagyon jó volt! Annyira jól éreztem magam. – hadartam. – Remélem, még eljövünk máskor is. Igazából annyira örülnék, ha sok hasonló programunk lenne, csak persze jöhetne Paul és Rachel is, meg Brady, és mindenki más. – trilláztam, s épp odaértünk az autóhoz. – Ígérd meg, hogy lesz még ilyen! – néztem rá kérlelően, s nem engedtem, hogy becsukja az ajtót, míg nem válaszol.
- Jó-jó, megígérem! – kuncogott. – Örülök, hogy… - kezdett bele, de megcsörrent a mobilja, s előhalászva azt, gyorsan becsukta ajtómat, én pedig nem tehettem mást, mint vártam. Láttam, hogy kicsit eltávolodik az autótól, de épp csak annyira, hogy szemmel tarthasson. Pár percig beszélt azzal a valakivel, majd mintha, meg sem szakítottuk volna a beszélgetést beült mellém és folytatta, noha láttam rajta, hogy most valamiért ideges.
- Szóval nagyon örülök, hogy jól érezted magad! – fejezte be, amit elkezdett.
- Köszönöm… de ugye te is jól érezted magad? – kérdeztem kissé félve.
- Persze, nagyon jó volt. De most irány haza, megígértem, hogy kilencre hazaviszlek. – mosolygott.
- Oké… - kuncogtam én is. Már nem zavart annyira, hogy időre haza kell érnem, de mikor visszajöttem, nagyon nehéz volt betartanom, mivel Renée bármeddig elengedett, igaz hajnali kettőnél később sosem értem haza.

Megérkezve a nagy fehér ház elé, amit mostmár otthonomnak tekintettem, eleinte csak csendben ültünk egymás mellett, még a motort is leállította, majd végül én szólaltam meg.
- Holnap is eljössz?
- Nem tudom, majd meglátom, hogy é… majd kiderül. – fejezte be végül így.
- Oké. Akkor jó éjt Jake! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó éjt Nessie! – mondta, miközben kiszálltam az autóból. Mikor az ajtóhoz értem még intettem neki, ekkor beindította a motort, így bementem.
- Jobban ki sem centizhette volna az a kis…
- Neked is szia Rosalie! – mondtam szemforgatva, majd felmentem a szobámba, sikerült elrontania a kedvem. Összeszedtem a holmim, és a fürdőbe vonultam, de most nem zuhanyoztam, hanem elfeküdtem a kádban. Jól esett a forró víz és a kellemes olaj, amit a vizembe tettem, felidéztem az elmúlt órákat, de aminél megakadtam, az a pillanat volt, amikor Jake megmutatta, hogyan tudnám eltalálni a bábukat. Nem értettem az érzéseimet, de hogyan is érthettem volna, mikor még sosem éreztem ilyet. Fogalmam sem volt, hogy kivel kéne beszélnem, de azt azonnal tudtam, hogy a családom ki van zárva, hiszen ők Jacobról még beszélni sem szeretnek, no meg nem is szívesen beszélnék velük ilyen témákról. Aki, pontosabban, akik eszembe jutottak, az Kim és Missy volt, és el is határoztam, hogy holnap meglátogatom őket. Kikecmeregtem a kádból, megszárítkoztam, majd kifésültem a hajam, ami esetemben egy külön procedúra volt. Visszavánszorogtam a szobámba, és gyorsan ledobtam magam, mivel tényleg elfáradtam a mai nap. Már majdnem elaludtam, mikor meghallottam „Kop-kop-kop”, vagyis ez csak azt jelenthette, hogy valaki beszélni akar velem. Egy pillanatig elgondolkoztam a lehetőségen, hogy inkább alszom, de a kíváncsiságom ismét győzött.
- Gyere be! – mondtam, mire Bella dugta be fejét ajtómon, majd jött beljebb.
- Nem zavarlak? – kérdezte.
- Nem, valami gond van? – néztem fel rá.
- Semmi, csak gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit, persze, csak ha van kedved… - mondta lágyan, s hiába voltam nagyon fáradt, nem akartam megbántani.
- Jó, felőlem. – ültem fel.
- Jól érezted magad ma?
- Amíg haza nem értem, remekül. – forgattam szemeim.
- Hát, Rosalie sosem fogja szeretni Jacobot, az biztos. – kuncogott.
- De te nagyon szereted, igaz? – kérdeztem kíváncsian.
- Igen, nekem nagyon fontos volt… ha ő nincs, talán… - itt félbehagyta a mondatot, lehunyta a szemét, és másként folytatta. – Igazából róla akartam beszélni veled... – mondta, de már sokkal halkabban, mint eddig. Kérdőn néztem rá, így folytatta. – Tudod, Jake sok mindenen keresztülment, és ez… szóval… mondhatni a családunknak köszönhető. Észrevettem, hogy amióta elmentél,
- Elküldtetek. – vágtam közbe.
- Nos igen, azóta sokkal… másabb… tudod, Jake nem volt ám mindig ilyen. Nem volt ennyire visszafogott, és hogy is mondjam… bölcs. Mert most minden erejével azon van, hogy vigyázzon rád, mert ő még mindig ugyanolyan gyereknek hisz, mint amilyennek utoljára látott. Ő nem látott rólad fotókat, nem beszélt Renée-vel órákat rólad, így… nem igazán tudja, hogy milyen is vagy. Azt látja, hogy fizikálisan kifejlődtél, de fogalma sincs arról, hogy mi van odabent… szóval… csak arra kérlek, hogy légy vele nagyon megértő. – bólintottam egyet, de nem értettem, hogy most ezt miért mondja el nekem. – Tudod, én amíg… ember voltam, nagyon sokszor megbántottam őt, és nem szeretném, ha tovább szenvedne. De ezt még egyszer leszögezem: semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél! És… nem tudom, hogy mi mindent mondott el Renée, de a te korodban természetes, hogy vonzónak találod esetleg…
- Jajj, Bella ne! Tudok mindenről!
- Igen? – kérdezte aggódva. – Szóval te…
- Neem! Csak… Renée és a barátnőim elmondtak ezt-azt, illetve, ha ez megnyugtat, akkor tanultunk is róla, illetve olvastam is. De most… még nem érzem úgy, hogy bárki is ennyire közel lenne hozzám. – mondtam ki határozottan.
- Azt hiszem, ennek apád örülni fog! – kuncogott. – De, ha esetleg bármi kérdésed lenne, vagy ha csak valamit meg szeretnél beszélni, akkor én itt vagyok. – mondta, majd egy apró puszit nyomott homlokomra. – Jó éjt drágám!
- Jó éjt! – mondtam neki, és önkénytelenül is elmosolyodtam. Már majdnem kiment, amikor utána szóltam: - Bella!
- Igen?
- Köszönöm! – mosolyogtam még mindig, ekkor az ő arcára is a boldogság legkézenfekvőbb jele ült ki, becsukta az ajtót, én meg visszacsúsztam párnáim közé…