11. Düh

Sziasztok!!
Ahogy ígértem, itt a kövi rész, remélem tetszik! :D Szeretném megköszönni a komikat, és drága Trixymnek is a segítséget!!!
Puszi!!!

Reggel hatkor az ébresztőt lenyomva, kimásztam ágyamból, hogy időben elkészüljek hétig, mivel akkor érnek ide értem. Kicsit sokkolt, hogy Karen csak vasárnap este jön Kristennel és Roberttel együtt, míg a többiek Madridba repülnek, és Taylorral kettesben kell mennem. Gyorsan végeztem mindennel, legalábbis azt hittem, míg rá nem pillantottam órámra, ami 6:53-at mutatott, így belebújtam cipőmbe, majd leellenőriztem mégegyszer a bőröndöm és kézipoggyászom tartalmát. Felkaptam kabátom, majd ekkor eszembe jutott, hogy nem tettem el töltőm, így azt előkapva belesüllyesztettem bőröndömbe, s ekkor csengettek, s kinyitva az ajtót Taylorral találtam szemben magam.

- Jó reggelt! – köszöntem rá kissé meglepődve.

- Neked is, akkor mehetünk?

- Igen, megfogtam volna csomagom, de Tay belépett és készségesen levitte, majd betette az autóba, míg én bezártam a lakást. Futottam lefelé, hogy időben ott legyünk, s nagy lendülettel huppantam a hátsó ülésre Taylor mellé. Előkotortam telefonom, majd felhívtam kedvesem.

- Szia, most indultunk el.

- Szia kicsim, oké, ezek szerint mégis sikerült időben felkelned.

- Én mondtam, hogy nem számít, mennyit beszélünk.

- Igazad volt!

- Tudom! Bár be kell, hogy valljam, nem igazán tetszett, hogy négy órát aludtam, de megérte. – mosolyodtam el.

- Na azért, mikor is érkeztek meg?

- Ottani idő szerint fél hét körül leszünk a szállodában.

- Felhívsz?

- Persze, amint csak tudlak. De most leteszem. Akkor majd találkozunk.

- Legkésőbb hálaadáskor. Szeretlek! Csókollak, és vigyázz magadra!

- Úgy lesz. Szia! – azzal letettem.

Nem sokkal később már a reptéren voltunk, majd a szokásos procedúrákon átesve felszálltunk a gépre. Bekötöttem magam, majd zenét kezdtem hallgatni, nem volt kedvem beszélgetni, és úgy tűnt Taylornak sincs, amúgy is lesz elég időnk az elkövetkezendő napokban. A felszállást követően gyorsan elaludtam, s csak leszállás előtt valamivel keltem fel. Már a taxiban felhívtam Mattet, majd ahogy terveztük, fél hétre a szállodában is voltunk, ahol hirtelen sokkot kaptam, ami egy dührohammá alakult át. Az még rendben van, hogy egy napot Taylorral leszek, de hogy egy lakosztályban, arról szó sem volt. Így hiába hívtam fel mérgesen Karent, csak ugyanazt mondta. Még mindig morcosan sétáltam be gyönyörű lakosztályunkba, aminél talán csak a kilátás volt a szebb. Rég jártam New Yorkban, s csak reménykedtem benne, hogy nem futok össze egy ismerőssel sem.

- Akkor melyik szobát szeretnéd? – tette fel a kérdést Taylor.

- Nekem mindegy, amelyik neked szimpatikusabb, legyen az a tiéd. – hagytam rá, mert tudtam, hogy amilyen ideges vagyok, percekig csak fújnám a magamét, ha valami miatt nem jó szobát választok.

- Ahogy gondolod! – azzal bement a jobb oldali szobába, és lepakolt. Én is így tettem, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy valami innivalót kerítsek, egy, mert szomjas voltam, kettő, mert talán az lenyugtat. Először odatettem vizet forralni, hogy teát készíthessek, majd a hűtőt kinyitva, találtam a kedvenc ízesített vizemből, így boldogan vettem ki.

- Te is kérsz? – kérdeztem meg Tayt, mikor belépett a helyiségbe.

- Igen, köszi! – így neki is töltöttem, majd nagy kortyokkal leküldtem az italt. – Te itt éltél, ugye?

- Igen, itt is születtem.

- A családod itt lakik?

- Igen. – reméltem, hogy nem feszegeti ezt a témát, de nem volt mázlim. Nem szívesen beszéltem erről, főleg, hogy alapból ideges voltam, bár tudtam, előbb-utóbb eljön a nap, amikor el kell mondanom a teljes igazságot.

- Meglátogatod őket?

- Nem. – vágtam rá azonnal.

- Akkor ők jönnek el? – tette fel a kérdést olyan arckifejezéssel, mintha a világ legrémesebb dolgáról lenne szó, vagy legalábbis leprásak lennének, amin kellőképp felhúztam magam.

- Nem, nem jönnek ide. Te is tudod, hogy nekem sincs ínyemre, hogy egy lakosztályt kaptunk, de nem kell állandóan fancsali pofát vágni a dologhoz. Ez van, ez is csak munka. Úgyhogy vagy elviselsz, vagy kiveszel magadnak valahol máshol egy szobát. – vontam vállat, nem akartam veszekedni, még ha ideges is voltam.

- Hidd el, megfordult a fejemben. Amúgy meg akkora baj, hogy nem szeretném, hogy aggódó szülők, nagybácsik vegyenek körül?! Mert szerintem érthető! – vágott vissza gúnyosan, kicsit megemelve a hangját.

- Megnyugtatlak, ez esélytelen! – szűrtem fogaim közül.

- Tényleg? Csak azt ne mondd, hogy a szüleid azt sem tudják, hogy itt vagy!

- A bátyámon kívül nincs senkim. Nincsenek aggódó szüleim, vagy nagybácsikáim! Ezt akartad?! Tessék, megkaptad. – kiabáltam, majd beviharoztam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Mérges voltam, mert olyan dolgot húzott ki belőlem, amit nem akartam elmondani. Legalábbis még nem. Nem tartozott senkire és főleg nem akartam, hogy emiatt sajnáljanak. Nem sok hiányzott hozzá, hogy elsírjam magam, de visszanyeltem könnyim és gyorsan megmostam az arcom.

 Kilépve fürdőszobámból hallottam, hogy Taylor kopog, nem volt kedvem senkivel sem beszélni, de tudtam, hogy nem hagyhatjuk annyiban a dolgot.

- Szabad! – kiáltottam ki, mire ő kinyitotta az ajtót, de nem jött beljebb.

- Nézd én… - kezdett bele, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Semmi baj, nem tudhattad. – hagytam ennyiben a dolgot, azt hittem ezzel le van tudva.

- Én komolyan sajnálom!

- Hagyd! Bocsánatkérés elfogadva, nyugodj meg, nem kell sajnálni. – mondtam, rá sem pillantva.

- Nem jössz ki?

- Minek? Hogy ismét veszekedjünk?

- Nem, csak gondoltam beszélgethetnénk. – nagyon meglepett, hogy ezt mondta, és hangja őszintén csengett, így elindultam felé, szépen elengedett, majd követett, és leült mellém a nappaliba. – Szóval ne haragudj, tényleg nem tudhattam, és ha belegondolunk ezért is vagyunk most itt.

- Hogy veszekedjünk, és beletiporjunk egymást lelkébe? – húztam fel szemöldököm, mire megeresztett egy mosolyt.

- Nem, nem erre gondoltam. – mondta még mindig mosolyogva. – Hanem, hogy ezeket a vitákat a forgatás során elkerüljük. Jóformán a nap huszonnégy órájában együtt leszünk, ha tetszik, ha nem és tudom milyen nehéz ilyenkor kijönni egymással. Szerintem ezért nem jött Karen, mert tudta, hogy előbb-utóbb úgyis le kell ülnünk beszélni.

- Gondolod?

- Inkább tudom. Sokszor csináltak ilyet, például Kristen és Robert az első forgatást megelőzően amennyit csak tudtak, együtt voltak. Igaz eleinte különböző trükköket alkalmaztak, véletlennek beállítva, de csak a vak nem látta, hogy mi a helyzet.

- Szóval azt mondod, számítsak még ehhez hasonló „közös programokra”?

- Azt. Ha nem is szeretjük egymást, muszáj egy kicsit megismerkednünk.

- Te is tudod, hogy nem olyan egyszerű. Jó, tudom, normál esetben nem lett volna egy ilyen ártatlan kérdésből balhé, de ne várd, hogy életem minden momentumáról beszámoljak. Nem ismerlek, így egyszerűen nem megy. – vallottam be őszintén. Hallottam, hogy a víz felforrt, így kimentem a konyhába,(igaz mindössze a pult választotta el a nappalitól), hogy elővegyek egy bögrét magamnak…

10. Újdonság

- Nem mondod komolyan?! – nézett rám Nikki.

- De.  Sohasem szerettem az alkohol ízét sem, csak a hangulat miatt pedig nem innék. Az már régen rossz…

- No csak, még egy anyuci-kedvence! – nevette el magát Alex, jelentőségteljes pillantást vetve Taylorra, s ahogy ránéztem a döbbenetet véltem felfedezni arcán. – Na jó, hát akkor egészségetekre! – mondta, majd lehúzta a pohár tartalmát.

- Szóval milyen film is lesz, amiben együtt játszotok? Azon kívül, hogy táncos. Mert Tay ennél többet nem árult el.

- Én sem tudok többet mondani. Csak a szokásos. – emeltem égnek a tekintetem, mire mindenki nevetni kezdett velem együtt.

- Na igen, azt sejtettük. – mondta Kellan. Sokat röhögtünk együtt, teljesen belefeledkezve az idő múlásába, de két órával később mindenki lankadni kezdett.

- Akkor én megyek is, muszáj aludnom, mert mindjárt kidőlök.

- Igen, én is megyek. – hangzott el a többektől is.

- Hol laksz? – tette fel a kérdést Kellan, így a gyors választ követően lemondóan folytatta. – Akkor nem velünk jössz. De mehetsz Taylorral, neki jó arra is. – tette hozzá.

- Nekem mindegy. – mondtam, Alex már telefonált is az autókért, amik öt perccel később meg is érkeztek. Elköszöntem mindenkitől, Taylort leszámítva, de mikor már kint voltam utánam szólt.

- Mindjárt megyek, váltok pár szót Gabbel. – vetette oda válla fölött visszanézve, így bólintottam egyet, majd kimentem az előszobai részhez. Hallottam, hogy valamiről diskurálnak, nem tudtam felülkerekedni kíváncsiságomon, így erősen koncentrálnom kellett, hogy halljam.

- Ő más, hidd el. Nem úgy viselkedik, mint azok a lányok. Ha nem lennél vele ilyen ellenséges, te is rájönnél.

- Elégszer pofára ejtettek a hozzá hasonló nők. Ismerem a fajtáját, egy meneten kívül többet nem érnek.

- Nagy barom vagy, ugye tudod?! Szerinted csak megjátssza magát? Mert nekem nem úgy tűnt!

- Nem vagyok barom, csak volt alkalmam kiismerni az efféle nőket. Addig tartják fent a látszatot, míg meg nem kapják, amit akarnak, aztán kidobnak. Nem számít nekik semmi, csak a hírnév és a pénz. Nem hiányzik egy újabb csalódás.

- Aha, és honnan veszed, hogy ő ilyen? Mennyit beszéltél vele? Mert szerintem én többet! – mondta gúnnyal fűszerezve Gabriel.

- Épp eleget. Szerinted miért mondta, hogy az egész élet egy színjáték? Szerinted miért van Mattel együtt? Ha Matt nincs, akkor nem jut be a meghallgatásra. Csak azt ne mondd, hogy mert szereti, és ez csak egy véletlen. Ennyire naiv te sem lehetsz. Gazdag és fantasztikus szülők, elkényeztetett élet, majd züllés és hírnevet akar, mert „ő ennél többre vágyik”. Az nem elég neki, hogy szeretik. Szerinted miért nem fejezte be a sulit? Van rá ötletem! Sokszor láthattuk ezt.

- Jó haver, te tudod, de nekem nem ez jött le. De, mint mondtam, a te dolgod. – zárta le Gab. Elindultak kifelé, így halkan a bejárati ajtóhoz siettem és a telefonommal kezdtem babrálni.

- Akkor mehetünk? – kérdeztem teljes nyugalommal, mintha mi sem történt volna.

- Igen! – mondta, így lementünk az autóhoz, majd beszállva ránk telepedett a csönd. Nem volt kínos, de nem szerettem ezt. – Akkor szombaton a 9:20-assal indulunk New Yorkba, 7:30-ra a reptéren kell lennünk ugye?

- Nem tudom. – mondtam ledöbbenve. – Karen nem mondta, hogy én is megyek! – néztem rá értetlenül.

- Értem. – mosolyodott el. – Egyébként hogy érezted magad? – kérdezte egy ásítás közepette.

- Jól, pár dolgot leszámítva.

- Mint például?

- Hát a sikítozás, na az brutális volt. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz. Pedig Matt mellett megtanulhattam volna.

- Nem olyan rég vagytok együtt ugye?

- 7 éves korom óta ismerem. 18 voltam, mikor úgy összejöttünk. Szóval két éve vagyunk együtt igazán. – adtam meg a pontos választ, kis döbbenetet véltem felfedezni arcán, de amit Gabrielnél mondott, ezt megmagyarázta. Megállt az autó, így elköszöntem.

- Akkor majd találkozunk, nem tudom mikor, majd kiderül. Szia!

- Szia! – így kiszálltam, és elindultam felfelé. A lakásomba érve még inkább rám telepedett a fáradtság, már reggel hat óra volt. Óvatosan bújtam ki cipőmből, nem léptem bele papucsomba, jól esett mezítláb mászkálni. Odatettem egy teát főni, s nem törődve a korai idővel felhívtam Mattet.

- Szia, remélem nem haragszol!

- Szia, nem dehogy! – mondta álmos hangon.

- Csak szólni akartam, hogy most értem haza, még csak most fogok lefeküdni, aludni. – ásítottam hatalmasat.

- Oké, akkor majd este megyek át. Vagy várj, az nem jó, mert fotózásom lesz, aztán egy partyra kell mennem. Mit szólsz a szombathoz?

- Nem tudom még. Lehet, a New York-i premierre is el kell mennem. – mondtam kissé szomorúan, és elkezdtem lehámozni magamról ruhámat, majd belebújtam köntösömbe.

- Lehet? Még nem tudod? Bár meg sem lepődöm! Egyébként nagyon szép voltál! Láttalak ám! Jól érezted magad? – kérdezte kíváncsian.

- Igen jó volt, bár nem tudom, hogy te hogy’ bírod az állandó mosolygást, és pózolást. Engem kicsit kiakasztott.

- Hozzá lehet szokni. – nevette el magát.

- Remélem. De neked hogy’ telt a napod?

- Elmentem edzeni, aztán találkoztam a haverokkal. Semmi extra.

- Á értem! Na jól van, hagylak aludni, akkor más nem majd hívlak. Puszi!

- Szeretlek, szia édesem! Csók! – azzal letettem. Kimentem a konyhába, és lassan szürcsölni próbáltam forró teámat, de mivel még ihatatlan volt, így inkább a zuhanyozás mellett döntöttem. Szétbontattam a hajam, ami már nem volt egy egyszer művelet, de mikor végeztem, a sok vacaktól amit rátettek, csomókban állt, így kifésülése lehetetlennek tűnt. Elővettem a sminklemosót, s azzal is jóideig szenvedtem, de megérte, a zuhany frissítő hatása most aranyat ért, a hajammal kellett a legtöbbet foglalkoznom. Miután egyszer megmostam, kinyúltam hajkefémért, óvatosan kezdtem kifésülni, de nem ment, így megmostam még egyszer, majd egy tíz perces pakolást tettem rá. Ezután már sikerült kifésülnöm, de azért tettem rá balzsamot, majd miután kicsit áttöröltem, hajvég ápolót. Nem volt kedvem megszárítani, így kimentem megittam teámat, majd befeküdtem ágyamba, amit puhábbnak és kényelmesebbnek éreztem, mint valaha. Hamarosan el is nyomott az álom…

Dél után valamivel, a telefonom csörgésére ébredtem, akárki is legyen az, a pokolba kívántam. Előkutatva az idegesítő szerkezetet, mérgesen vettem fel a telefont.

- Szia, mondd!

- Szia, még aludtál? Ne haragudj, ha felkeltettelek. Csak…

- Holnap reggel 7:30-ra a reptéren kell lennem és átjössz, hogy segíts, tíz perc múlva itt vagy. Eltaláltam?

- Honnan tudod, hogy te is jössz New Yorkba? Igen, mindjárt nálad vagyok, de még legalább tizenöt perc. – zárta le.

- Taylor mondta reggel. Akkor nem sokára találkozunk, szia! – azzal letettem. Gyorsan elintéztem a fürdőszobai dolgokat, majd felöltöztem és kiviharoztam a konyhába. Odatettem a vizet forrni majd miután bugyogni kezdett, beletettem a teafüvet, s látva, hogy hamarosan lemerülök, töltőre tettem telefonom. Épphogy kiértem a konyhába, már kopogott is Karen, amiért most szörnyen hálás voltam, mert nem bírtam volna elviselni a csengő hangját.

- Szia! Gyere be!

- Szia! Csak nem teát csinálsz? – szagolt bele látványosan a levegőbe, majd adott két puszit.

- De teát csinálok, kérsz?

- Igen, köszi! – azzal elindultunk a konyhába, majd egy csészét és egy bögrét elővéve kiöntöttem a forró italt. – Szóval, hogyhogy Taylorral voltál reggel? – húzta fel egyik szemöldökét. Valóban nem tudhatta, mert ő tizenegy körül lelépett a partyról.

- Átmentünk Gabrielhez.

- Kik? – vágott közbe.

- Nikki, Jackson, Kristen, Alex, Kellan, Ashley, Rob és persze Taylor. Beszélgettünk, nevetgéltünk ilyenek.

- Aha, képzelem! Ti ártatlan szentek! – nevette el magát, mire én is elmosolyodtam. – Ismerem őket, mint a rosszpénzt! – legyintett egyet.

- Szóval reggel öt után jöttünk el, és mivel Taylor is erre lakik, ezért vele jöttem, ő pedig rákérdezett, hogy akkor 7:30-ra kell-e kint lennünk. Ennyi az egész. De nekem miért is kell mennem?

- Értem. Mert egy, nem árt, ha megismeri az arcod a nagyvilág. Kettő, mint mondták sok időt kell együtt eltöltenetek, hogy jobban megismerjétek egymást. Nehéz úgy együtt játszani valakivel, hogy nem is ismered, plusz a ti esetetekben még rühellitek is egymást… és különleges dolgot akarnak látni a vásznon, valami meséset. Hát ezért! De most sok dolgunk van!

- Mint például?

- Hát összeszedni a dolgaid, ami már egy külön procedúra.

- Hány napra megyünk? – kérdeztem kissé értetlenül.

- Öt. Szóval kell pár dolog, bár úgy gondoltam elmehetnénk vásárolni. – nézett rám csillogó szemekkel.

- Ha gondolod. De minek megyünk öt napra, nem sok az?

- Hát szombaton 9:20-kor indul a gép öt óra tizenöt perces az út, tehát ha minden igaz, akkor helyi idő szerint fél hatra megérkezünk és mire a szállodába érünk lesz fél hét is. Vasárnap tudsz pihenni, vagy meglátogathatod a családod, úgy tudom ott élnek, biztos örülnének neked.

- Igen, biztos. De most kihagyom, mert utána mindig szarul érzem magam. – füllentettem.

- Hétfőn van az ottani premier, gondolom akkor sem fogtok hamarabb elaludni, így ha minden igaz, akkor szerdán délután a 4:45-össel jövünk vissza, tehát itteni idő szerint nyolcra itt vagyunk. – zárta le, majd elmondta mi minden várható a következő napokban, közben pakolni kezdtünk.

9. Különös

Pechem volt. Ahogy kiértünk a vetítésről, és a többiek a party felé vették az irányt, én pedig megpróbáltam sunyi módon lelépni. Mondanom sem kell, nem jött össze, mert még mielőtt a taxihoz értem volna Karen kapta el a karom, és felháborodását nem rejtőztetve vont kérdőre:

- Megmondanád, mégis hová igyekszel?!

- Haza!

- A-a, még koránt sincs vége a mai napnak! – elkámpicsorodott képemet látva folytatta. – Nézd, tudom, hogy ez most sok egyszerre, és hidd el lesz ennél még rosszabb is!

- Kössz, a bíztatást!

- Még nem fejeztem be! DE! Egy idő után hozzászoksz, már amennyire ez lehetséges, és akár élvezni is fogod. De most menjünk, érezzük jól magunkat egy kicsit!

- Nem is ismerek ott senkit!

- Hidd el, ez nem lesz probléma, és amúgy is, Taylor ott lesz. – mosolyodott el, majd húzni kezdett befelé, de érezve, beleegyezésem, hamarosan elengedett. – Amúgy meg vagy dicsérve, minden tökéletesen ment, jobban, mint gondoltam!

- Én pedig köszönök mindent, mert nélküled aligha ment volna bármi is, bár bevallom, az elején, szörnyen meg voltam rémülve! – nevettem el magam.

- Hát igen, mindig nehéz átesni a tűzkereszten, de aztán tényleg könnyebb lesz. Taylor segített? – bólintottam, közben beültünk az autóba, ahol Taylor várt, és a telefonját nyomkodta, majd fel sem nézve arról, szólalt meg:

- Mi tartott ilyen sokáig, már mindenki elindult.

- Le akart lépni. – adta meg a választ Karen, amiért most egy cseppet sem voltam hálás.

- Miért?

- Valószínűleg neki kevésbé lesz jó ez a party, mivel senkit sem ismer.

- Beijedt? – nézett nagyot.

- Nem, de emlékezz csak vissza, hogy te hogy viselted az első premiered…

- Én nem akartam lelépni!

- Igen, de te mindenkit ismertél, és egyénenként változik, hogy dolgozza fel.

- Hahó! Én is itt vagyok! – mondtam sértődötten, mire mindketten kitörni készülő nevetésüket leküzdve, bólintottak egyet.

- Jut eszembe, a váltóruhád ott vár! – fordult hozzám Karen.

- Áhh, életmentő vagy! Azt hittem az a szalonban maradt! Köszi!

- Ez a dolgom! – mosolyodott el sunyin, amit nem tudtam mire vélni.

Nem sokkal később megérkeztünk, de azonnal egy kis szoba felé vettük az irányt, Taylortól elszakadva. Belépve jól tudtam mi jön, az ismerős táska felé léptem, de kinyitva azt, ledöbbenve húztam ki az ismeretlen ruhát.

- Ez nem az enyém! – fordultam Karenhez.

- De igen!

- De én nem ezt akartam felvenni, nem is ezt tettem el! Ilyen alapon maradhatnék ebben is. – mutattam a rajtam lévő ruhára.

- Vedd csak fel, hidd el, kényelmesebb lesz! Akkor most magadra hagylak, de siess! – csak a szemeim forgattam, de gyorsan átvedlettem, és igaza lett, kényelmes volt a ruha. A cipő sarka pedig, még ha csak pár centivel is, de kisebb volt az előzőnél, így sokkal kényelmesebben, és felszabadultan léptem ki a kis szobából. Igaz, mivel tükör nem volt bent, fogalmam sem volt róla, hogy is nézhetek ki, mindenesetre Kar nem mondott semmit, így magabiztosan sétáltam be a zsibongó tömegbe. Azonnal szembetűnt, hogy mindenki sokkal felszabadultabb, mint a premieren, önfeledten beszélgettek mindenféléről. Ide már csak pár fotóst engedtek be, de riporterek, és TV stábok közül egyet sem láttam. Az pulthoz mentem, hogy igyak, mert már szörnyen szomjas voltam. 

Éppen belekortyoltam a frissítő vízbe, mikor egy ismerős hang egy „Hello”-t nekem címezve mögém lépett, s mivel akármennyire is agyaltam ki lehet, inkább megfordultam, hogy szemben találjam magam az ismerős ismeretlennel. Nagy meglepetésemre Gabriel volt a hang tulajdonosa, így rövidre fogva a dolgot, csak odaköszöntem, de azzal a lendülettel vissza is fordultam.

- Jól nézel ki! Az a kék ruha is nagyon jól ált! – mondta immáron mellőlem, így beletörődve az elkerülhetetlenbe, kedves mosolyt erőltettem magamra.

- Öhm, köszi, te is jól nézel ki! – mértem végig.

- New York-ba is jössz?

- Nem tudom még… mindent az utolsó pillanatban tudok meg. Majd kiderül. – vontam vállat.

- Értem, ismerős dolog. – ezután kellemesen elbeszélgettem vele, ami igencsak meglepett, s leültünk egy asztalhoz. Taylor lépett oda hozzánk, arca meglepettséget sugárzott, amit a lestrapáltság követett.

- Huhh, hosszú volt ez a mai nap! – mondta.

- Ja. – értettem egyet.

- Kész vagyok ettől a gönctől!

- Miért nem öltöztél át? – tettem fel az oly egyértelmű kérdést könnyedén, hiszen én is így tettem.

- Nézz csak körbe, mindenkin öltöny van! Nem olyan egyszerű. – s ahogy körbenéztem, rájöttem igaza van, így felállva, ellenkezését egy „csitt”-el elnyomva megszabadítottam nyakkendőjétől, kigomboltam zakóját és ingjén pár gombot.

- Így jobb? – húztam fel szemöldököm érdeklődve.

- Igen, valamennyivel. Köszi. – mondta, majd leült ő is asztalunkhoz. Nem sokkal később Rob, Kristen, Kellan, Alex, Ashley, Nikki, és Jackson is feltűnt, akik a gyors bemutatást követően kérdésekkel halmoztak el. Mint a friss hús, akikre az éhes hiénák rávetik magukat, és addig cibálják, míg nem marad belőle semmi. Valahogy így éreztem eleinte magam, furcsa volt közvetlenségük, de egy idő után már önfeledten beszélgettünk.

- Szóval akkor táncolsz? De eddig nem is színészkedtél?

- Igen, táncolok, de valóban nem színészkedtem, az életet és egy-két darabot leszámítva, amiben szerepeltem.

- Milyen darabok? – kérdezte Ashley.

- Musicalek. Szeretek énekelni is. – vallottam be.

- Énekelj valamit.

- Szeretek énekelni, de azt nem mondtam, hogy tudok is. – mosolyodtam el.

- Biztos tudsz, ha musicalben szerepeltél. – vágta rá Gabriel.

- Az már évekkel ezelőtt volt. Akkor még New York-ban éltem, és azóta nem is énekeltem, csak Mattnek, meg magamnak a zuhany alatt. – nevettem el magam.

- Na jó, de ígérd meg, hogy egyszer énekelsz nekünk!

- Feltétlenül! – mosolyodtam el. Szerencsére egy kis időre elterelődött rólam a figyelem, de nem sokáig tartott.

- Azt hallottuk nem jártál tánc suliba. De miért? Úgy értem nem akartad tovább képezni magad? – tették fel az oly fájdalmas kérdést.

- De akartam, fel is vettek a Broadway-re, és a Juilliard-ra. De nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt terveztem, így Mattel Los Angeles-be jöttem, és most itt vagyok. – zártam le, valószínűleg kivehették, hogy kényes témába tenyereltek, és nem faggattak erről többet.

- Mit szólnátok, ha nálam folytatnánk? – nézett körbe a kis társaságon Gabriel. – Ott kényelmesebb lenne. – mosolyodott el kissé sunyin, de a többiek értették, míg én értetlenül ültem tovább.

- Ronnie, te nem jössz? – kérdezte Kellan.

- Nem akarok zavarni. – mondtam kelletlenül.

- Már mért zavarnál? Gyere te is! – mondta, majd visszalépett hozzám. – Most komolyan, gyere, sokkal kényelmesebb és jobb lesz, hidd el! – kacsintott rám, így beleegyeztem a dologba.

Az autók már kint vártak, én Taylorral, Gabriellel és Kellannal utaztam, kicsit furcsán éreztem magam a három fiúval, de hát hozzá lehetett szokni. Megérkezve és a hatalmas lakásba lépve, elámultam, nagyon ízléses volt, meg kell hagyni.

- Ronnie gyere beljebb, itt van a buli. – nevetett Jackson.

- Pillanat, csak elintézek valamit!

- Hajnali háromkor? – szólalt meg mellettem Tay.

- Ühüm. – vágtam rá, majd gyors pötyögésbe kezdtem, mert megígértem Mattnek, hogy nála alszom, ha végeztem, de ez nem fog menni. Az SMS-sel végezve bementem a tágas nappaliba, ahol a többiek nevetgéltek. Leültem közéjük, s észrevettem, hogy mennyivel felszabadultabbak, volt, aki cigizett és a kezükben ott volt a pia.

- Te mit kérsz? – fordult felém Gabriel.

- Nem kérek semmit, kösz! – mondtam lazán.

- Na valamit csak innál? Van minden, whisky, vodka, sör, pálinka, amit csak kérsz.

- Én nem iszom! – ráztam meg tiltakozásképp a fejem…

8. Át/változás

2012.11.08.

Kimondhatatlan izgalom járt át amint felkeltem. Az elmúlt majd’ négy hét alatt rengeteg dolgot kellett megtanulnom és elfogadnom. Volt, ami tetszett, de rá kellett, hogy jöjjek, korántsem olyan ez az egész, mint képzeltem. Iszonyú felszínes és pénzéhes.  Amióta Karen kezelésbe vett, rengeteget változtam, és ma fogok debütálni a nagyvilág előtt. Ekkor ismét görcsbe rándult a gyomrom. Változtam? Igen. Hogy miben? Hát leginkább a külsőm. Az eddigi sportos lányból, igazi NŐT varázsoltak, legalábbis ezt kell majd mutatnom. A ruhatáram mostanra akkora lett, hogy alig férek el gardróbszobámban, köszönhetően a halom ruhának, na meg magas sarkúnak. Merthogy, ezt is kénytelen leszek elviselni, és most, hogy már három hete rohangálok a nap huszonnégy órájában benne, egészen megszoktam. Na jó, egy kicsit csalok, mert Karen egyik hóhérjának (így hívom a stylistokat, a fodrászokat, a sminkeseket stb… mert ezek csak arra jók, hogy kínozzák az embert) parancsa ellenére, amikor edzeni mentem, nem voltam hajlandó az edzőteremben, ilyesmiben végiglejteni, és a boltban sem igazán kedveltem.

Itt vagyok, totál egyedül. Merthogy nem Matt fog végigkísérni első vörös szőnyeges bevonulásomkor, mert végül a bulim után nem mutatkozhatunk együtt többet. Legalábbis egyelőre! Ez is az egyik szabály. Karen így nyomatékosította azokat a dolgokat, amiken nagyon felhúztam magam: Fogjam fel úgy, mint egy szabályt. Ha nem tartom be, repülök. Így kénytelen voltam mindent elviselni, akár tetszett akár nem.  Ja igen, a bevonulás. Nemhogy, nem lesz kísérőm, én leszek a kísérő. Merthogy, Taylorral kell végiglejtenem, mondjuk úgy PR fogás. Aha, remek lesz. Tinédzser lányok milliói fognak rögtön megutálni, mert az ziher, hogy menni fognak a találgatások, csakhogy az opciók meg sem fogják közelíteni a valóságot. De nem szólhatok egy szót sem, minden egyes kérdésre betanult válaszom van, de ha mégis valamilyen kényes kérdést kapok? Hát nem tudom mi lesz. Míg ezen agyaltam, felöltöztem, és indulásra készen voltam. Nem sok mindent kellett a szalonba vinnem, csak innivalót tettem el, mivel reggel kilenctől délután ötig hosszú az idő. A ruhám ott vár, ami be kell, hogy valljam kicsit aggasztott, de majd meglátjuk mi lesz. Így az ajtót magam mögött bezárva elindultam. Hamarosan a szalonban is leszek, ahol azon fognak mesterkedni, hogy tökéletes képet nyújtsak. Vajon valami vigyor-bogyót is adnak, hogy állandóan mosolyogjak majd? Igaz ezt is gyakoroltatták velem, és mára már tökéletesre fejlesztettem, de a gyomromban lévő görcs egyre nagyobb lett, csak nem akart szűnni. Amint odaértem, kezelésbevettek…

~¤¤~

Kék ruhám könnyen hullott alább ahogy belebújtam, s könnyű anyaga miatt, úgy éreztem, mintha teljesen meztelenül állnék a tükör előtt. Nem ismertem magamra, mintha nem is én lennék. A látvány először sokkolt, majd letaglózott végül ezen érzelmeken a boldogság kerekedett felül. Merthogy boldog voltam. Minden beképzeltség nélkül állíthattam, hogy remekül festek. Sminkem füstössége mégjobban kiemelte kék szemeim, hajam vad, de ugyanakkor kellően elegáns volt, pont, ahogy illett. Ekkor a szűnni nem akaró gyomorgörcs ismét visszatért, s órámra pillantva pánikolni kezdtem, hányingerem lett, s ha aznap eszem valamit, biztosan nem marad a helyén.

- Ronnie, kész vagy? – kiáltott be Karen, s csak rövid tétovázás után szóltam ki.

- Igen, jöhetsz. – gyorsan rendeztem arcvonásaim.

- Gyönyörű vagy! – mondta, mikor végigmért. – Látod, volt értelme a sok pesztrálásnak! – nevette el magát. – No de, gyere! A többiek is kíváncsiak!

- Oké… - mondtam kis mosollyal, s bár még mindig izgultam, megpróbáltam elterelni figyelmem. Kiérve mindenki elégedetten nézett végig rajtam, s miután megköszöntem a sok segítséget, visszakullogtam szobácskámba. Már csak negyed óra, és itt a limuzin. Végigpörgettem az elmúlt három hét alatt tanultakat az agyamon, majd a kérdéseket, és az azokra való helyes válaszokat, de csak nem akartak fogyni.

Mivel órám szerint lejárt az időm, így idegesen, de felálltam és kiindultam. A folyosó végére érve azonban Taylorba ütköztem, s meglepődve mértem végig. Tényleg jól nézett ki, és arca csak úgy ragyogott.

- Jajj, ne haragudj nem akartam… - kezdtem bele, hirtelen zavaromban.

- Semmi baj, csak egy pillanat, kimegyek még gyorsan, aztán indulhatunk. – mondta, amin nagyon meglepődtem. Csak nem kedves?!

- Hogy, hová mész? – értetlenkedtem.

- A mellékhelyiségbe. – mosolyodott el mégjobban, én pedig fülig pirosodtam, de ha mázlim van, akkor a hat kiló vakolattól, ami az arcomon van, ez most nem látszott.

- Ja, jó, persze, kint megvárlak. – bólintott egyet, így mindketten tovább indultunk.

Ahogy mondtam, a szalon bejáratánál vártam, majd amint megérkezett beültünk, és a helyszínre hajtottunk. Egész úton csendben voltunk, amikor megállt az autó rém ideges lettem. Minden összemosódott, s az ájulás szélén álltam, úgy éreztem magam mintha a tengerben fuldokolnék. Taylor szállt ki először, majd ahogy ki akartam szállni, segítőkészen nyújtotta kezét, ami most egy mentőmellénynek felelt meg. Finoman maga mellé húzott, átkarolta a derekam, így én is így tettem. Hatalmas sikongás fogadott minket, illetve ez csak neki szólt.

- Ideges vagy? – kérdezte úgy, hogy közben az 1000Wattos mosoly meg sem rezzent.

- Az nem kifejezés! – mondtam én is vigyorogva.

- Nem kell, gyönyörű vagy! Minden simán fog menni, lazulj el és élvezd! – mondta, közben egy kicsit tovább húzott.  Jól esett amit mondott, akár komolyan gondolta, akár nem. Az állandó pózolgatásra fel voltam készülve, a vigyor a képemre ragadt.

- Ez az, jó lesz ez! Akkor most egy kicsit magadra hagylak, csináld azt, amit eddig, ne szaladj el! – mondta, majd abban a pillanatban éreztem lehullani derekamról a kezét, s automatikusan fordultam utána. Szépen pózoltam, de alig vártam, hogy visszajöjjön.

- Húzz el a francba te, hagyd békén Taylort! Hülye liba! – kiáltotta valaki, amin teljesen ledöbbentem. Valahogy számítottam rá, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szar érzés lesz. Ebben a pillanatban megéreztem az én mentőmellényem kezét derekamon.

- Mosolyogj!

- Ha az ilyen könnyen menne. – mondtam még mindig elkeseredve.

- Ne akard, hogy megcsikizzelek.  – ezen önkénytelenül is elmosolyodtam. – Na azért!

Továbbhaladtunk, majd egy idő után ismét megszólalt.

- Most egy kicsit hosszabb időre magadra kell, hogy hagyjalak. Ne foglalkozz semmivel, csak szép lassan gyere utánunk. Ha valaki melléd áll, ne lepődj meg. A többit tudod. – olyan halkan mondta, hogy én is alig hallottam. 

Odament Kristenhez és Roberthez, és együtt haladtak tovább. Sikerült kizárnom a tömeget, néha a trió felé sandítottam akikhez Mackenzie csatlakozott , de tettem tovább a dolgom. Körülbelül tíz perc múlva Elizabeth jelent meg mellettem, és egy rövid „szia” után, ami úgy hangzott, mintha ismerne, finoman karolt át, hogy készíthessenek pár közös képet.  Ezután többen is ugyanígy tettek, ami jól esett, de nagyon meglepett. Elizabethet Kellan és Nikki, majd őket először Ashley majd Jackson váltotta fel. Ezután én mentem oda másokhoz, egész kezdtem feloldódni. Mindenképpen akartam képet Peterrel, sikerült is, igaz, csak egy pillanatra férkőztem oda hozzá. Jennifer Love Hewitt, Ashley Roberts, AnnaLynne McCord, Alex Rodriguez és még ki tudja hány emberrel pózoltam, s már a szőnyeg végén jártunk, ahol TV stábok sürögtek-forogtak, szinte vadásztak a legnagyobb sztárokra.

- Gyere, odamegyünk az egyik riporterhez. – mondta ismételten olyan halkan Taylor, hogy alig hallottam. Kezét derekamra tette, s úgy vitt oda. A gyomrom hirtelen fordult vagy hármat, de megpróbáltam leküzdeni félelmem, felvettem a szokásos vigyort, s az a pár méter túl gyorsan fogyott. Nem meglepő módon, csupa olyan kérdést kaptam, melyekre a betanult válasz oly természetességgel bukott ki belőlem, hogy én magam meglepődtem, s a félelem is hamar tovaszállt. Mint várható volt, feltették a kérdést, hogy Taylor és köztem van-e valami, amire Lautner olyan gyorsan válaszolt, hogy jóformán időm sem volt végiggondolni. A válasz tükrözte az igazságot, de még sem volt az igazi, mert valóban munkakapcsolat van köztünk, de hogy barátok lennénk?! Na ez a túlzásnak is a legfelső határa. A film után elterveztem, hogy hamar véget vetek az estének, s amilyen gyorsan csak lehet lelépek, ha mázlim van, még az After Party előtt...

7. Kétely

Mivel még csak fél kilenc volt, mikor hazaértem, gyorsan összepakoltam az edzőcuccom, majd leszaladtam boltba, és megvettem mindent, amire szükségem lehet. Hazaérve még mindig rengeteg időm volt tizenegyig, és furcsa mód remek hangulatom volt. A tegnapi nap történéseire visszaemlékezve, előkerestem mobilom, hogy figyelmeztessek valakit, ma már nem ússza meg egy apró hazugsággal a késést, bár megfordult a fejemben, hogy túlságosan is bizalmatlan vagyok. A számom titkosítottam, így egy kicsit kételkedtem benne, hogy felveszi, de ma úgy látszik, mázlim van.

- Igen, ki az? – szólt bele álmosan, így rá kellett jönnöm, nem volt alaptalan feltételezésem.

- Jó reggelt csibemadár! Csak jelezném, hogy ma tizenegykor edzésünk van, és ha akár egy percet is késel nagyobb gondod is lesz annál, hogy szétrúgom a hátsó feled. – mondtam mosolyogva az elképzelésen.

- Csibemadár? Már becézgetsz? Fogadok folyton rajtam jár az eszed! De nem kértem ébresztést. – válaszolt gúnyos hanglejtéssel fűszerezve, mindennek ellenére ma az sem zökkentett ki jókedvemből.

- Tíz óra múlt pár perccel, úgyhogy jó lesz, ha igyekszel. – azzal bontottam a vonalat, majd egy másik számot tárcsáztam.

- Szia szívem, merre jársz? – szólt bele kedvesem vidáman.
- Szia, még otthon vagyok, de lassan indulnom kell edzésre. Ma este ráérsz?
- Igen, ha minden igaz.
- Akkor átjössz?
- Persze, ez nem kérdés. Vigyek valamit?
- Csak magadat hozd! Akkor este találkozunk! Szeretlek, csók!
- Én is, csókollak kicsim! – majd letette.

Megittam teám, majd felkapva táskám, indultam is, hogy legyen időm átöltözni még azelőtt, hogy Lautner odaér. Így háromnegyed előtt valamivel már ott is voltam, s a gyors átvedlést követően kimentem a terembe, ahol Viviane már a zenét állítgatta.

- Szia, Taylor?

- Szia, nem tudom, de szerintem hamarosan itt lesz.

- Oké, még van öt perc tizenegyig, de szeretném időben kezdeni, mert aztán sietnem kell. – mondta, mire csak bólintottam egyet, és leültem az egyik székre. Két perccel később Lautner is befutott, már átöltözve, így időben kezdhettük az órát.

Totálisan lefárasztott az edzés, nagyon élveztem, de ma már nem kímélt minket trénerünk, bár nem bántam, mert van hova fejlődnünk. Az óra végeztével gyorsan mentem öltözni, majd kifelé menet meglepődtem, hogy Taylor még ott van.

- Be kell mennünk az irodába. – tért rögtön a lényegre.

- Miért?

- Nem tudom, valamit meg akarnak beszélni velünk.

- Hát jó, akkor ott találkozunk.

- Autóval vagy? – bólintottam, így felvette táskáját, és kifelé vette az irányt, én pedig követtem. Egész gyorsan eljutottunk az irodáig, együtt sétáltunk be.

- Sziasztok! Üljetek le! – köszönt egy ismeretlen személy, de úgy tűnt Tay már találkozott vele, a háttérben pedig Erik foglalatoskodott valamivel. – Nem húzom az időt, a lényegre térek. A Breaking Down Los Angeles-i premierje november 8-án lesz, addig Taylor sokat fog utazni, szóval próbák kilőve. De ez nem jelenti azt, hogy nem találkozhattok. – pirított ránk. - Ronnie te is ott leszel a premieren, Karen majd felhív, és mindent elmagyaráz.

- De nekem miért kell elmennem?

- Majd később megérted! Szóval Karen majd hív, sok dolgod lesz addig.

- Kísérőt hozhatok? – tettem fel a számomra egyértelmű kérdést.

- Hát ezt majd Karennel lerendezitek. Minden nap ott lesz veled, és segít, amiben tud, mondhatni ő lesz a mindenesed. Asszisztens, sajtós, bizalmas. Mindent meg kell tanulnod a premierig. – furcsán nézhettem, így folytatta. – Hogy is mondjam? Olyan vagy, mint egy csiszolatlan gyémánt, de ha egyszer kezelésbe vesznek, akkor te leszel a legszebb, legragyogóbb. – mondta bűbájos arccal, de tudtam, hogy mindenkinek ezt mondja, még ha jól is esett volna ezt gondolni.

- Ez betanult szöveg ugye? Valami újat találj ki, mert ezzel nem sikerült levenned a lábamról. – mondtam kissé csípősen, de a végén elmosolyodtam.

- Én megmondtam, hogy nem egyszerű eset. – szólt oda Erik.

- Valóban. Taylor te már nagyjából tudsz mindent, de amit nem, azt majd később a te sajtósod elmondja. Akkor ennyi lenne. Majd később találkozunk. – így a gyors elbúcsúzás után távoztunk. Hazasiettem, majd a gyors zuhanyzást követően nekiláttam a vacsorának. A levessel kezdtem, annak több idő kell, majd a főételt is megcsináltam. Már fél kilenc volt, de Matt sehol, amit nem tudtam mire vélni, így inkább felhívtam:

- Szia? Hol vagy?
- Szia kicsim, ne haragudj, de még legalább fél óra, míg odaérek. Majd elmagyarázom, de most le kell tennem. Csók! – azzal le is tette. Szuper! Ez az én szerencsém, még a kaját is melegíthetem újra, mert mire ideér, tutira kihűl. Bosszankodásomból a telefonom csörgése zökkentett ki, de ismeretlen volt a szám.

- Hallo? Tessék?
- Szia Ronnie, Karen Leroy vagyok, a holnapi nap miatt hívlak. – szólt bele egy kellemes hang.
- Szia, a holnap miatt?
- Igen, gondoltam találkozhatnánk. Remélem szóltak neked!
- Igen, csak nem gondoltam, hogy már holnap találkozni fogunk, de nekem jó. Hol találkozzunk?
- Mit szólnál, ha én mennék át? Nem akarok tolakodó lenni, de így egyszerűbb lenne minden. – mondta, egy kicsit sokkolt, de hogy értette, hogy egyszerűbb? – méláztam.

- Jó persze, gyere nyugodtan, mondjuk kettőkor?
- Az tökéletes. Akkor holnap megyek, sok megbeszélni valónk van. Jó éjt!
- Neked is! Szia! – nem értettem mi ez az egész. Én csak egy szerepre jelentkeztem, erre az egész életemet felforgatják. Mindig is ezt akartam, de most, hogy itt van az orrom előtt egy kicsit megijedtem.  Sokáig méláztam még ezen, majd ránézve az órára jöttem csak rá, hogy Mattel már több mint egy órája beszéltem. Így hát, eltettem a kaját a hűtőbe, és elmentem zuhanyozni. Jól esett a forró víz, ellazította az izmaimat, és teljesen kitisztította az agyam, nem törődtem semmivel, csak a zuhanyzás kellemes élményével, nem is tudom meddig állhattam így, mikor feleszméltem, így befejezve a mosdást, kikecmeregtem. Nem volt kedvem hajat szárítani, így csak átdörzsöltem gyorsan, majd óvatosan kifésültem. Ezt befejezve, kimentem a nappaliba megnézni hátha megjött kedvesem, de még mindig sehol, így egy forró tea kíséretében bementem a szobámba, és ledőltem az ágyba. Olvasni kezdtem a forgatókönyvet, már nem hiányzott sok az újbóli befejezéséhez, de az álommanó erősebbnek bizonyult, így letéve azt, elvackoltam magam, és mély álomba szenderültem.

~¤~

Kellemes simogatásra ébredtem az éjszaka közepén, de föleszmélve azonnal elhúzódtam. Mérges voltam, mert külön készültem az estére, megígérte, hogy jön, és nem tartotta be. Ráadásul egy SMS-t sem volt képes írni.

- Mi a baj? – kérdezte azonnal, értetlen képe láttán önkéntelenül is kitört belőlem az ironikus és kissé gúnyos nevetés.

- Komolyan kérdezed? Hogy mi a baj? Tudod te, mennyi az idő?

- Fél három lesz pár percen belül. – húzta féloldalas mosolyra száját, de most nem voltam vicces kedvemben.

- Pontosan. Mikor mondtad, hogy még fél óra?! – háborodtam fel. – Szerinted én egy örökkévalóságig fogok várni rád? Akkor nagyon tévedsz! – láttam, hogy megbántottam, de nem érdekelt, ő is beletaposott a lelkembe.

- Ne haragudj, én nem akartam… - kezdett bele.

- Matt csak ezt ne! Mi a szarnak van mobilod, ha annyira nem veszed a fáradtságot, hogy egy nyamvadt SMS-t írj, hogy nem jössz?!

- Itt vagyok nem? Nem tehetek róla, hogy a fotós éjszakai képeket akart, és nem engedtek el.

- Igen, de mikor? Nekem rég aludnom kéne, ahelyett, hogy itt idegesítem magam.  Majd holnap megbeszéljük! Menj haza!

- Nem maradhatok?

- Ha maradni akarsz, akkor zuhanyozz le, és vesd le ezt a ruhát, de gyorsan, mert bűzlesz a cigitől és a piától. – néztem rá komolyan, pontosan tudtam, hogy nem a fotózás tartott ilyen sokáig. Bólintott egyet, majd hallottam, ahogy megnyitja a csapot. Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment. Sajnáltam szegényt, mert tudom, milyen ritkán van ideje a haverjaival kirúgni a hámból, és ezt még számon is kérem rajta, úgy, hogy ő egy szót sem szól vissza. Egy igazi házisárkány vagyok!

Sejtettem mennyire fájhat a feje, így felkapcsoltam a villanyt, és az éjjeliszekrényem fiókjából előkotortam fájdalomcsillapítót, majd kimentem a konyhába, és egy pohár víz kíséretében letettem a pultra. Visszamentem a szobámba, aztán a villany lekapcsolása után visszafeküdtem aludni. Nem sokkal később hallottam, hogy Matt kijött a fürdőből, majd kiment a konyhába. Amint bebújt mellém az ágyba, és tartotta a „ez a te térfeled, ez az enyém” elvet, így odabújtam hozzá.

- Nem haragszol? – kérdezte tőlem bűnbánó hangsúllyal.

- Nem, dehogy. Inkább te ne haragudj! Olyan vagyok, mint egy sárkány, sajnálom. Örülök, hogy jól érezted magad! Csak tényleg írhattál volna egy SMS-t, vagy felhívhattál volna.

- Ne haragudj, kiment a fejemből. Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő.

- Semmi baj.

- Nem ez nagyon is baj! Láttam, hogy készültél a mai estére, én pedig csak magammal foglalkoztam. – fordult meg, hogy velem szembe kerüljön. – Ez így nincs jól.

- Egyezzünk meg abban, hogy kvittek vagyunk, oké? Te csak magaddal törődtél, én meg házisárkány voltam. Na?

- Jó. Ez így jól lesz. – mosolyodott el, majd lehajolt, és megcsókolt. Egyre hevesebb lett, s már a combomon csúszott egyre feljebb keze, mikor föleszméltem. Finoman eltoltam magamtól, így nem vette észre célzásom.

- Ma nem lehet, sajnálom. Holnap, illetve ma korábban kell mennem terembe, hogy időben visszaérjek. Ne haragudj. – néztem rá bűnbánóan.

- Nem baj. Megértem. De miért kell visszaérned? – dőlt le mellém, s tette fel az oly egyértelmű kérdést.

- Karen átjön. Most találkozunk először, ő lesz az én mindenesem. De majd máskor elmondom, délutánra én is többet fogok tudni.

- Oké. – mondta, majd adtam neki egy gyors puszit, és elfészkeltem magam. Nem sokkal később az álomvilág mély tengerében találtam magam…

6. Önkény

Szerencsére csak nyolckor kellett kelnem, hogy odaérjek az első közös edzésünkre. Szép lassan elkészültem, majd fél tízkor elindultam. A trénerünk persze már ott volt, így a gyors bemutatkozás után átöltöztem. Nem sokkal később már a két koreográfus is ott téblábolt, csak sztárunkra vártunk. Fél tizenegy volt, mikor megunva a várakozást, előkaptam mobilom s tárcsáztam.

- Szia szívem, neked megvan Taylor száma?

- Szia kicsim, megvan, miért?

- Mindegy, majd elmondom. Légyszi küldd át nekem.

- Oké. – azzal le is tettük. Egy perccel később már Lautnert csörgettem, s fel is vette.

- Taylor! Elhiszem, hogy utálsz, de ez ne a film rovására menjen. Mindkettőnknek ez munka, szóval negyed órád van, hogy idetold a valagad!

- Neked is szia! Bocs, elfelejtettem, hogy ma van. – mondta gúnyosan, s ettől kezdtem kijönni a sodromból, valószínűleg ezt a bulin elhangzottak miatt kaptam. – Nem fog menni a negyed óra, mert otthon vagyok.
- Akkor cseszd meg! – nyomtam ki a telefont. Miután lenyugodtam, visszamentem a terembe, hogy szóljak a többieknek is.

- Sajnos Taylor nem érzi magát jól, úgyhogy a mai edzésnek annyi.

- Aha, biztos nagyon rosszul van. – nézett rám mindent tudóan Rich. – Attól még, hogy Taylor nincs itt, te gyakorolhatsz. Szóval, csak tessék! – mivel igaza volt, így Vivianenal munkához is láttunk. Furcsa volt megint azt csinálni, amit más mond, az elmúlt két évben teljesen elszoktam tőle. Gyorsan eltelt a két óra az ebédszünetig, s teljesen felpörögve mentem ki az öltözőmbe enni, mivel általában ilyenkor örülök, hogyha pár kekszet le tudok gyömöszölni a torkomon, míg a többiek elmentek a Katsuyába.

Körülbelül tíz perce ülhettem bent, mikor Taylor sétált be. Nem szóltunk egymáshoz, s zavart, hogy azt hiszi, ő bármit megtehet. Látszólag meglepődött, hogy még mindig itt vagyok, nem jött össze a dolog, hogy majd egyedül edzhet. Levette pólóját, s ahogy sejtettem nem volt szüksége több izomra, mert akkor inkább egy testépítőre hasonlít, mint egy táncosra.

- Mi van, ennyire ki vagy éhezve rám? - sétált elém félmeztelenül, gúnyos mosollyal arcán, mire felálltam, s ki akartam menni, de két kezével sarokba szorított.

- Ó, igen, szeretlek bébi, légy az enyém! – mondtam, s ismét szabadulni akartam, de még mindig nem hagyta.

- Meg tudlak érteni. De Matt ennyire rossz lenne az ágyban? Tőlem megkaphatod azt, amit tőle nem.– monda még mindig olyan gúnyosan, hogy kedvem támadt felképelni.

- Most akkor ki kíván, kit? – mosolyodtam el én is. - Mattnek a nyomába sem érsz kisfiú! És most engedj el! – úgy látszott ennek semmi hatása, mert továbbra sem engedett, s még közelebb hajolt.

- Bármikor ágyba vinnélek, ha akarnálak. Talán egy patront megérsz! – hajolt még közelebb, ajkaink már majdnem összeértek, s ettől egy pillanatra elvesztettem fejem, de észhez térve, eltoltam magamtól, mire hatalmas vigyor terült el arcán. Nevetve sétált vissza cuccaihoz, én pedig kisétáltam a terembe. Nem értettem, miért váltott ki belőlem ilyen hatást, bár kétség kívül jól néz ki, s azt sem gondoltam volna, hogy eddig elmegy, sőt, míg meg nem ismertem, ilyet még csak nem is feltételeztem róla. Viselkedése teljesen szemben állt a médiában elhíresült jófiúval, aki mindenkivel nagyon kedves. Tény, hogy az elmúlt másfél-két évben olykor az ellenkezőjéről is cikkeztek, de a többség mégis jóságáról szólt. Ehhez képest! Még kimentem egy kicsit levegőzni, hogy felfrissüljek, s örültem, hogy az esős napok után végre süt a nap. 

Visszaérve a terembe elégedetten láttam, hogy Taylor éppen bemelegít, így legalább ezzel nem húzza az időt. Bementem az öltözőbe, és írtam egy SMS-t Mattnek, hogy ma a szüleinél alszom, és edzés után rögtön odamegyek, majd Hilaryt felhívtam.

- Szia! Otthon vagy ma? –kérdeztem tőle, s nagyon reméltem, hogy így lesz.

- Szia, igen otthon vagyok, csak nem átjössz? – kezdett bele izgatottan.

- Sőt, ha nem bánod, akkor ott is aludnék.
- Persze, gyere, szólok apáéknak is. Mikor érsz ide?
- Csak késő este, úgyhogy ne várjatok a vacsival. De el ne aludj!
- Jó persze, akkor várlak! Puszi!
- Szia! – azzal letettem, és vissza kimentem a terembe. Pár perccel később a többiek is befutottak, s meglepődtek, hogy Taylor is ott van.

- Ne haragudjatok, hogy… - kezdett bele a magyarázkodásba, de félbeszakítottam.

- Jajj Tay, nehogy te kérj bocsánatot! A lényeg, hogy már jobban vagy, és tudunk gyakorolni! – mosolyogtam vidáman, pedig nem érdemelte meg, hogy mentsem a seggét. Meg is lepődött, hogy hazudtam miatta, hát még én, mikor Viviane megszólalt.

- Így van, mindenesetre, ma akkor egy kicsit kíméletesebb mozdulatokat fogunk gyakorolni, bemelegítettél már? – kérdezte őt, s ledöbbentem, hogy Viviane és Anne elhitték, amit mondtam.

- Igen, felőlem kezdhetünk! – jelentette ki. A következő két órában rengeteg új formát, mozdulatot tanultam, és rendesen el is fáradtam, Taylorral egyetemben.

- Akkor most közös impro jön. – mondta a végén Viviane.

- Minek? – tettem fel a kérdést, hiszen a mostani óráknak elméletileg nem ez volt a céljuk.

- Szerinted Anne és Rich mire várt mostanáig? – mosolyodott el a nő, de igaza volt, róluk teljesen megfeledkeztem.

- Tényleg, bocs, el is felejtettem, hogy itt vannak.

- Semmi baj. Különböző zenéket fogok elindítani, minden szám körülbelül fél percig megy, aztán csere. A lényeg, hogy ne álljatok meg! – adta ki a feladatot. Amint felálltunk, elindította az első számot, s akcióba is lendültünk. Ismét tökéletes összhangban mozogtunk, az olykor elszomorítóan unalmas zenékre, de mindennek ellenére jó volt vele táncolni, el kell ismernem. A tanár lekapcsolta a zenét, így mi is megálltunk, és odasétáltunk hármukhoz.

- Jó lesz ez! – mondta elismerően Rich. – Arra számítottunk nehezebb dolgunk lesz, de rácáfoltatok. Akkor mi most megyünk is, majd később találkozunk. Sziasztok! – köszönt el, majd Anne-nel karöltve kisétált.

- Mára akkor ennyi, holnap találkozunk. Én is rohanok, mert van még egy órám ma, és még oda is kell érnem. A portás majd bezár. Sziasztok! – fogta a cuccát és már ki is viharzott. Taylorral bementünk az öltözőbe, de mivel ő vetkőzni kezdett, így felkaptam a cuccom, és sietősen ültem be kocsimba. Hazaérve lefürödtem, majd felöltöztem, és kimentem enni. Ledőltem egy kicsit szundítani, az ébresztőmet pedig kilencre állítottam be. 

Felébredve, gyorsan összekészültem, majd kocsiba ültem. Egész úton nem ment ki a fejemből Taylor, valahogy nem értettem őt, s már csak abban reménykedtem, hogy Hilary mond valamit, ami egy kicsit megkönnyíti a dolgot. Mire odaértem, már csak barátnőm volt ébren, bár most nem is bántam, így nem kellett eljátszanom, hogy minden rendben.

- Szia! Menjünk fel, nehogy felébresszük anyuékat!

- Szia! Jó, rendben, amúgy is egy csomó megbeszélni valónk van!- felérve szobájába, leültünk egymással szemben az ágyára, s egy hosszú percig csak néztük egymást. Nem tudtam, hogy kezdjek bele, pedig máskor akármiről is legyen szó, nem tartottam a reakciójától, de most a bátyjáról van szó, és elég kényes is a dolog.

- Na, Ronnie ne feszítsd már tovább az amúgy is hajszálvékony idegeimet, nem szeretem, ha ilyen letört vagy! Mondd el, mi a gond! Mattel van baj? - kérdezte kíváncsian, mégis aggodalommal.

- Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, bármi történjék is! – kezdtem bele.

- Olyannak ismersz? – tette fel a költői kérdést, s igaza volt. Nem is azzal volt bajom, hogy elmondja valakinek, hanem, hogy mit fog szólni. – Mondd már! – parancsolt rám, ezzel kizökkentve. Nem mertem a szemébe nézni, de elmeséltem az öltözőben történteket, majd félve pillantottam fel. – Csak ennyi? Emiatt vagy kiborulva? – nézett rám kételkedve. – Nézd, ha egy Taylor féle pasas, szinte rám tapadna, nem biztos, hogy meg tudnám fékezni magam, pedig te is tudod, hogy mennyire szeretem Nicot. – mosolyodott el. Valóban szerelmesek voltak, ha ők nem maradnak együtt, akkor senki. – De ez nem szeretem, nem szeretem kérdése, illetve szerelmes vagyok vagy nem. Ez puszta kémia. Jó teste van, és ilyenek az emberek. Nem mondom, hogy a szex minden, de nagyon fontos tényező, szóval lehet, hogy…

- Nem erről van szó – vágtam közbe – tudom Matt a bátyád és erről nem szoktunk beszélni, ami érthető, de Mattel semmi gond sincs az ágyban, sőt! De…

- Mi de?

- Nem azért rémültem meg, mert egy pillanatra elvesztettem az eszem.

- Hát? Jajj, Ronnie mondd már! Ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled!

- Én nem szeretem Mattet. Vagyis nagyon szeretem, de nem vagyok belé szerelmes. Érted te ezt?

- Ron, ezt eddig is tudtuk. Ezzel Matt is tisztában van, mind tudjuk, hogy a tiétek nem szerelem, de hatalmas szeretet.

- De ez nem fair vele szemben! Nem akarom őt elveszíteni, de egyre nagyobb a bűntudatom, mert én sosem leszek képes megadni neki azt a szeretetet és sok mást, amit ő mástól megkaphat. És amíg ilyen önző vagyok, nem is fog mást keresni… - fakadtam sírva.

- Ne sírj! Nem olyan rossz ez, mint gondolod! – ölelt magához barátnőm. – Matt szeret téged, és akkor boldog, ha te is az vagy! Tudod mit! Öltözz át, és aludjunk. Holnap minden könnyebb lesz, hidd el. – s mivel egy szót sem bírtam volna kinyögni, úgy tettem, ahogy mondta. Hamar elnyomott az álom, s fáradtan nyitottam ki szemeim az ébresztő hangjára, mely jelezte, ideje felkelni, hogy időben odaérjek a táncterembe. Elmentem lezuhanyozni, majd mivel Hilary nem kelt fel, én pedig nem akartam felébreszteni, csak egy kis cédulát hagytam az éjjeliszekrényén. Halkan távoztam, majd kocsiba ülve jöttem rá, hogy igaza lett barátnőmnek, ma már tisztábban tudtam gondolkodni, és pontosan tudtam mit fogok tenni.

5. ...és ahogy folytatódott

Ezután a táncparkettre terelt, s meglehetősen sok emberrel táncoltam, mivel a szülinapossal mindenki akart. Sikerült kicsit jobban megismernem Matt legközelebbi barátait, aminek mindketten nagyon örültünk. Körülbelül két órája táncolhattam, mikor feltűnt, hogy Matt és David is egy bokszban ücsörög, így odamentem hozzájuk, de társasággal voltak, Gabriel és Taylor ült ott velük, és még valaki, akivel nem találkoztam eddig.

- Ne üldögéljetek, gyertek táncolni.

- Most nincs kedvem! – mondta David. – Majd kicsit később.

- Matt, légyszi! Gyere! Nincs kedvem csupa idegennel táncolni!

- Elfáradtam, kicsit pihenek! Egész idáig táncoltam, komolyan! – mondta, de sejtettem mi az igazság.

- Taylor viszont biztosan szívesen táncolna, mert itt nyavalyog, hogy nincs egy normális lány sem, akivel táncolhatna. – ajánlotta fel Gabriel.

- Most inkább kihagyom, táncolunk majd eleget a következő hónapokban!

- De nem arra kértek, hogy a szabadidőtökben is kell? Mert én úgy tudom, és a siker érdekében…

- Rosszul tudod! – szólalt meg végre Taylor is.

- Jajj kicsim, nem fogsz belehalni egy táncba!

- Jól van, na! – mondtuk egyszerre Taylorral, amin mindketten egy kicsit elmosolyodtunk. Felállt, majd mintha együtt mennénk táncolni indultunk el, de a tömegbe vetve magunk különváltunk. Nem sokkal később egy kis kör alakult ki a táncparkett közepén, barátaimnak köszönhetően. Fergeteges lett a hangulat, sorra mentek be az emberek, nem számított ki milyen jó, csak a hangulat kedvéért. A végén kisebb verseny alakult ki, majd engem is belöktek, így én is megmutattam valamit abból, amit tudok, ezután Taylort is sikerült valahogy betuszkolniuk. Váltott a zene, a kedvenc számom szólalt meg, minek hatására önfeledten táncolni kezdtem, észre sem véve, hogy bekerültem a körbe, s csak akkor eszméltem fel, mikor már Taylorral együtt mozogtam a zene ritmusára, s a szám végével megtapsoltak minket. Furcsa érzés volt vele táncolni, annak ellenére, hogy milyen személyisége van, mintha ezer éve együtt táncolnánk, olyan összhang volt köztünk. Leültem a bokszba, ahol nemrég még kedvesem is volt, pár perccel később már az előbbi társasággal élveztem a bulit. Sokat poénkodtunk, mindeközben David, és Matt sem vetette meg az alkoholt, Gabrielről nem is beszélve, s szép lassan fogyatkozni kezdett a tömeg, majd már csak kis csoportunk maradt.

- Most pedig, az utolsó szám következik! – mondta be a dj. Mattre majd Davidre néztem, de használhatatlanok voltak. Lemondóan néztem magam elé, mikor Taylor felállt, s kézen ragadva felhúzott, s a terem közepére érve táncolni kezdtünk. Kezemet nyaka köré fontam, majd fejem vállára döntöttem. Nem értettem miért teszi ezt, de most jól esett, és nem akartam a miérteken agyalni.

- Ugye tudod, hogy csak azért táncolok veled, mert ma van a szülinapod, és megsajnáltalak! – mosolyodott el.

- Ühüm! De maradj csendben! – pirítottam rá. A számnak vége lett, így hátra mentem a táskámért, s visszaérve tapasztaltam, hogy Tay és Gabriel felszívódtak. Jellemző, rám hagyják a piszkos munkát, de szerencsémre sikerült a két férfit kiterelnem a kocsiig. Először Matt lakásához hajtottam.

- Szerintem egyedül is fel tudtok menni, én most hazamegyek! Holnap csak akkor gyertek át, ha már kijózanodtatok! – osztottam ki őket, s amint kiszálltak elhajtottam. Öt előtt pár perccel hazaérve jól esett lezuhanyozni, majd befeküdni az ágyba. Hamar elnyomott az álom…

Tizenegy után telefonom csörgésére ébredve kissé morcosan másztam ki az ágyból, s meglepődtem, mikor Amanda szólt bele:

- Szia Ronnie, nem tudod, hogy mi van Mattel? Nem veszi fel a telefonját! – tért rögtön a lényegre.

- Szia, valószínűleg olyan mélyen alszik, hogy nem kel föl rá, ennyi. Valami gond van?

- Nem semmi, igazából veled is meg tudom beszélni, sőt így gyorsabb is lenne. Egy fél órán belül ott vagyok nálad! – még válaszolni sem volt időm, letette. Hát ez remek! Egész nap, mint egy zombi járkálhatok… A fürdőszobai dolgok elintézése után gyorsan felöltöztem, majd kimentem teát csinálni, s éppen azt iszogattam, mikor Amanda kopogtatott, így gyorsan ajtót nyitottam.

- Szia! Gyere be! – tártam szélesre az ajtót.

- Szia, nem maradok sokat, de köszi! – indult el be, majd leült a kanapéra. – A lényegre térve, beszéltem Mattel, és azt mondta, hogy menedzsert keresel, és ő nagyon örülne neki, ha én vállalnálak el. Tudja, hogy sok meló bla-bla-bla, de akkor is. Nem tudom neked szólt erről? – megráztam fejem, így folytatta. – Szóval te mit szólsz hozzá?

- Nézd Amanda, én tényleg nagyon kedvellek, és profin végzed a munkád, de nekem egyenlőre nincs szükségem menedzserre. Először én is rád gondoltam, de most még el tudom intézni a saját dolgaim.

- Hogy őszinte legyek nagy kő esett le a szívemről! Mert a kedvetekért segítettelek volna téged is, de az biztos, hogy nem lett volna egyszerű, és lőttek volna a magánéletemnek. Egyébként hallom jól sikerült a buli, még egyszer boldog szülinapot, és ne haragudj, hogy nem tudtam ott lenni! Készült pár kép rólatok az éjjel, úgyhogy most megy a találgatás. – mosolyodott el.

-  Még egyszer köszönöm, és semmi gond! Megértem, mindenkinek szüksége van pihenésre! A sajtót illetően pedig erre vártunk nem?

- Igen, így van. Nekem most mennem kell. Ha Matt jelentkezik, szólnál neki, hogy feltétlen hívjon fel? – állt fel.

- Persze, szerintem amint felébred, idejön!

- Tényleg, hogy tetszett az ajándékod?

- Jobb nem is lehetett volna!

- Ennek örülök! De most tényleg rohanok! Szia! És vigyázz magadra!

- Úgy lesz, te is! Szia! – csuktam be az ajtót. A konyhába mentem, hogy kerítsek valami harapnivalót, de nem találtam semmit, így rendbe raktam külsőm, s a közeli hipermarkethez hajtottam. Rengeteg dologra volt szükség, így közel egy óra volt, míg összeszedtem mindent. A pénztárnál álltam, mikor csörögni kezdett mobilom, de látva, hogy Matt keres kinyomtam. Gyorsan bepakoltam autómba, majd miután felvittem a vásárolt dolgokat, és kipakoltam, visszahívtam Mattet.

- Szia, miért hívtál?

- Szia, hol voltál? Miért nyomtál ki?

- Szóval fáj a fejed, totál másnapos vagy! Azért ne rajtam töltsd ki, jó? Vásárolni voltam, és éppen a pénztárnál álltam, mikor hívtál. Amanda üzeni, hogy mindenképpen hívd föl!

 - Ne haragudj, de tényleg majd’ szétrobban a fejem, azért hívtalak, hogy átmegyünk, csak előbb elugrunk a gyógyszertárba. Amanda nem mondta miért kell felhívnom?

- Nem, viszont tisztáztuk a menedzser dolgot. Azt beszéltük meg, hogy egyenlőre nincs szükségem rá, most még tudom intézni magam is.

- A te döntésed! Na csókollak kicsim, nemsokára ott vagyunk!

- Oké, szia! – azzal letettem. Mivel már nagyon éhes voltam, szinte rávetettem magam az imént vásárolt péksüteményre. Jóllakva ültem le a TV elé, de nem tudtam sokáig élvezni a sziesztát, mert ismét csörögni kezdett mobilom, s egy kicsit kezdtem ideges lenni emiatt.

- Szia Ronnie, Jennifer vagyok, ne haragudj, hogy zavarlak, tudunk most beszélni?

- Szia Jennifer, persze, mondd!

- Szóval Taylorral mit beszéltetek meg, mikor mentek edzeni? Csak azért, mert Anne és Rich is odamennének úgymond felmérni a helyzetet.

- Ümm, csütörtök reggel tíztől, péntek tizenegytől.

- Köszönöm, és még valami! A menedzseredről nem adtál le semmit.

- Mert egyenlőre magam intézem a dolgaim, ha netalán nem bírom majd, akkor alkalmazok csak valakit.

- Értem. Majd lenne még valami, amit meg kéne beszélnünk, de lehet, jobb lenne személyesen.

- Mivel kapcsolatban?

- Mattel kapcsolatban, de akkor elmondom most. Néhányan nem igazán örültek a kapcsolatotoknak. Tudod ez bonyolult, és az éjjeli képek csak tetőzték a dolgokat.

- Ez az én magánéletem, ehhez senkinek semmi köze. – keltem ki magamból.

- Részemről mindegy, de majd te is megtanulod, hogy ez nem olyan egyszerű. De tényleg hagyjuk most, majd máskor megbeszéljük. Szia!

- Szia! – azzal vonalat bontottam. Füstölögtem még egy kicsit, de rá kellett jönnöm, hogy nem várhattam mást. Matt mellett sok mindent megtanultam, úgyhogy jobb lesz, ha nem idegeskedem, ha már a saját bőrömön tapasztalom a dolgokat. A stúdióknak a pénz a lényeg, ez mindig is így volt, tehát fontos az image, sok egyéb dologról nem is beszélve. Ismét elterültem a kanapén, s pár percre el is bóbiskolhattam, mivel Matt simogatására eszméltem föl.

- Szisztok! – köszöntem nekik, majd felülve kedvesemet egy apró csókra húztam magamhoz, aztán bátyámnak adtam két puszit.

Vidáman telt el a nap, rengeteget beszéltem Daviddel, s halkan pityeregem, mikor kivittük a reptérre. Hazaérve sem éreztem magam jobban, s szomorúan aludtam el párom karjai közt.

~¤¤~