27. Malice

Kora reggel, alig múlhatott el hat óra, mikor arra eszméltem, hogy valaki a lábamat rázza, és szólongat. Óvatosan nyitottam ki a szemem, s felsandítva Leah állhatatos képével találtam szemben magam.
- Ébresztő Csipkerózsika, Jacob már odalent vár. – morogta, s válaszra sem méltatva kikecmeregtem az ágyból egy alapos nyújtózás után, felöltöztem, majd a fürdőbe mentem, hogy gyorsan elintézzek mindent. Mondhatom, nem lett jobb kedvem Leah undoksága miatt, de már egészen megszoktam, hogy így viselkedik… Persze lett volna ötletem, hogy mit mondhatnék neki, de ezt most félretettem. A földszintre csoszogva izgatottság fogott el, ugyanakkor már sejtettem, hogy mi lesz az, amit mutatni szeretne, hiszen Leah is velünk indult. Alig voltak az utcán, páran futottak, gondolom, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen, s minden szó nélkül, csendben követtem az előttem sétáló, s egymással diskurálókat. A kedvem egyre rosszabb lett, ahogy a kietlen messzeség felé közeledtünk, s mikor kiértünk a városból, s már egy lélek sem volt a környéken, futni kezdtünk, kicsit gyorsabban, mint ahogy az egy embernek a megszokott lett volna. Nem sokkal később egy kis erdőbe értünk, mely eléggé sűrű volt ahhoz, hogy senki se láthasson minket, de kellőképpen ritka, hogy minden gond nélkül, egyenesen a közepébe menjünk.
- Kérlek, nagyon légy figyelmes, és… értsd meg, hogy ennek így kell lennie. – mondta komolyan, mire csak egy aprót bólintottam, nem voltam képes megszólalni.
Tudtam, hogy mi fog történni, de nem akartam, hogy sikerüljön neki, most azért fohászkodtam, hogy Jake bukjon el, s ne jöjjön össze neki, amit szeretne. Mereven bambultam, ahogy Leah lökdösi őt, mindenfélét a fülébe súg, s Jacob ugyan remegett, arca meg-megvonaglott, de nem változott át, csak állt, s mélyen a szemembe nézett. Reméltem, hogy arcom nem árul el semmit, nem akartam, hogy érzelmeim kiderüljenek, s hogy teljesen biztos legyek ebben, rendeztem vonásaim, melyről szerencsére csak a döbbenetet kellett levarázsolnom. Leah továbbra is hergelte Jacobot, de ő csak tűrte és tűrte, majd úgy öt perc múltán Leah megállt, s velem szembe fordult Jake mellé állva. Egy perc sem telt el, mikor az említett már teljesen nyugodtan állt, s várt valószínűleg arra, hogy megszólaljak, így megembereltem magam.
- Hát, csak sikerült elérned, amit… akartál… – erőltettem mosolyt az arcomra, de ő csak egy apró bólintással válaszolt. – Gratulálok hozzá. – mondtam ki nehezen.
- Kössz. – felelte, valószínűleg sejtette, hogy még mindig nem értek egyet a dologgal.
- Hát akkor. Mehetünk vissza?
- Aha. – felelte, s ezúttal én haladtam elől, sokkal gyorsabb tempót diktálva. 

Ahogy visszaértünk, azonnal a szobánkba viharoztam, s a ruháim között kezdtem keresgélni. Megtalálva egy farmer sortot és egy fehér felsőt, a fürdőbe mentem volna, de valószínűleg Embry lehetett bent, így leültem a folyosón, s vártam, hogy kijöjjön, majd ahogy meghallottam, hogy nyílik az ajtó, azonnal felpattantam.
- Szia! – köszönt vidáman.
- Szia. – mosolyodtam el kissé erőltetetten, de nem vette észre.
- Mikor is indulunk? – kérdezte, mielőtt becsukhattam volna az ajtót.
- Kilencre jön ide Adrian, de ha később készülünk el, akkor sincs semmi.
- Köszi. – felelte még. Becsuktam magam mögött az ajtót, gyorsan levettem magamról a ruháim, majd összefogva a hajam, beálltam a zuhany alá, s ezúttal csak a hideg vizet nyitottam meg, hátha attól sikerül magamhoz térnem, mert úgy éreztem, hogy menten összeesek. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy mostantól Jake még ha szép lassan is, de öregedni fog, s egy idő után, ha egyáltalán nem változik át, akkor normális, emberi tempóban folytatódik ez a folyamat. Ugyan nem tudhattuk, hogy én valóban meg fogok állni a növekedésben, avagy sem, de eddig nagyon úgy nézett ki, s pont emiatt fájt. De ha Jake el akar veszíteni teljesen, akkor nagyon jó úton halad, s nem fogom megakadályozni, főleg, hogy nem is tudnám. Amit akart, azt eddig mindig megkapta, s ez most sem volt másként, így ha megszakadok, akkor sem tudok ellene tenni. Az érzelmeim zavarosak voltak vele kapcsolatban, s hiába agyaltam, nem jutottam semmire. Francba, francba, francba!
- A francba! – mondtam ki hangosan is, amin kissé elmosolyodtam. Hivatalosan is kijelenthetem, hogy dilis vagyok, és ez vidámabb dolog volt, mint gondoltam.
- Nessie, itt van Adrian! – kiáltott be Kim. Észre sem vettem, hogy ennyire elszállt az idő, hiszen ez csak azt jelenthette, hogy már kilenc óra körül van.
- Megyek! – mondtam, s még gyorsan megmosakodtam, majd kiszálltam, s magamra kaptam a kikészített fürdőruhát, illetve a ruhát. Még megigazítottam a hajam, majd visszamentem a szobánkba, s mit sem törődve a Leah képén nyugvó gúnyos mosollyal, elpakoltam a dolgaim, majd a szükségeseket betéve a táskámba elindultam, miközben napszemüvegemmel hátratúrtam a hajam.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia királylány. Mindenki kész van? – kérdezte. Körbenézve már mindenki a nappaliban nyüzsgött, Leah is épp akkor jött le a lépcsőn.
- Indulhatunk? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, mire mindenkitől jött egy igenleges válasz, így előrementünk az autókig. Három autóval mentünk, s gyorsan kaptam az alkalmon, így hozzánk Missy és Seth ült be. 

A hajóig vezető út viccesen telt, míg Seth és Adrian a hajóról beszéltek és ugratták egymást, addig mi Missy-vel azt taglaltuk, hogy mit is csináljunk holnap, de nem jutottunk dűlőre. Ahogy megérkeztünk, s a hajók közé vetettük magunk, izgatott lettem, hogy vajon melyik lesz az, amelyik Adriané, s a szám tátva maradt, mikor megláttam a yachtot, mely nem volt óriási, de amint felszálltunk rá, úgy éreztem, hogy képes lennék eltévedni rajta.
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva Adrian.
- Igen, ez… csodálatos! – nevettem. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg.
- Ugyan! Én örülök, hogy van kivel megosztanom. A barátaim nagy része nyaralni van, így most nem sok mindent tudok csinálni. – somolygott tovább.
- Én akkor is köszönöm! – öleltem magamhoz. Körbenézve a többiek is le voltak nyűgözve, s amint Jake és Leah is felszállt, a személyzet tette a dolgát, s pár perccel később már el is indultunk.
- Nektek hogy tetszik? – kérdezte meg Seth-et és Paul-t.
- Eszméletlen. Jobb, mint ahogy mondtad!
- Tényleg gyönyörű! – helyeselt Paul is.
- Örülök, hogy tetszik. Gyertek, megmutatom, mi merre található. – invitált, így gyorsan körbevezettet, s nem győztünk ámulni és bámulni, hiszen gyönyörű volt az egész. A fedélzetre visszatérve, s a hajó farához lévő emeletre menve ledőltünk, s iszogatni kezdtünk. Én ugyan nem ittam alkoholt, de egy frissítő (és mint mondtam, alkoholmentes) mojitora vevő voltam, s meglepően finom volt.
- Ebben mi van? – kérdeztem a mellettem ülő Adriant, hiszen mindenkinek ő maga csinálta meg az italt.
- Igazából nagyon egyszerű. Cukros szirup, de a juharszirup is megfelel, mentalevél, lime és törtjég van benne, amit Sprite-tal öntöttem fel.
- Tényleg egyszerű, de nagyon finom! – nyomtam egy puszit az arcára, mire egy köhintést hallottam, így visszafordultam társaságunk felé, s abban biztos voltam, hogy nem Jake volt, aki ahogy ránéztem, elkapta a tekintetét. Seth-re, illetve Embry-re gyanakodtam.
Az út további része is kellemesen telt, jó kedvem lett, s ez a szigetre érve sem változott.

~*~

26. Minimal change

A reggeli ébredés nehézkesen ment, s mivel nem terveztem mára semmit, még heverésztem egy órácskát, majd felöltöztem és lementem reggelizni. A fiúk még aludhattak, mivel csak a lányokat láttam a konyhában.
- Sziasztok! – köszöntem vidáman.
- Szia! – jött szinte egyszerre a válasz tőlük. Elvettem egy elkészített kenyeret, s azt kezdtem el csócsálni, noha nem voltam éhes, muszáj volt ennem valamit. Mikor mindenki végzett, Rachel éppen a szobájukba igyekezett.
- Várj, Rachel!
- Igen?
- Visszajönnél egy percre?
- Persze. – indult el felénk, s láttam a többieken, hogy kíváncsian várják, mit akarok.
- Mit szólnátok, ha ma tartanánk egy amolyan csajos napot? Mármint vásárolgatnánk, manikűr, pedikűr és ehhez hasonlók. Gondoltam már mindenkinek jól esne egy kis felfrissülés, nekem legalábbis biztosan. A fiúknak meg nem árt, ha egy kicsit magukra hagyjuk.
- Jó ötlet. – mondta izgatottan Missy.
- Szerintem is. – egyezett bele Kim is, így már csak Rachel válasza hiányzott.
- Leah-nak nem kéne szólni? – emelte meg egyik szemöldökét.
- Leah hajnalban elment Jacobbal. – próbáltam közömbösen mondani, s úgy éreztem sikerült, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy Kim és Missy összenéztek.
- Hová mentek olyan korán?
- Nem tudom. – hazudtam.
- Hát jó, felőlem indulhatunk is. – mosolyodott el végre.
Még gyorsan összeszedelődzködtünk, illetve elköszöntek a fiúktól, s így indultunk útnak.

~*~

Az idő gyorsan elszállt, hiszen nagyon jól éreztük magunk, még Rachel is sokat nevetett, annak ellenére, hogy sokkal komolyabb, mint mi. Először vásároltunk, ami úgy négy órát vett igénybe, aztán egy szépségszalonba ültünk be, és ha már így esett, a masszázst sem hagyhattuk ki. Valóban mindenki felfrissült, így elégedetten indultunk haza a rengeteg szatyorral. Valószínűleg egy új bőröndöt is kellett volna vennünk, de a fiúkéban biztos van hely, így a problémán máris túllendülhettem.  Hazaérkezve én a szobánkba mentem, hogy mielőbb elpakolhassam a vásárolt holmit, s mikor a lila ruhához értem, a szívem ismét megsajdult. – Minek vetted meg ezt a ruhát, csak kínzod magad! – korholtam le magam. Valóban nem tudtam, hiszen ez az a ruha volt, ami annyira tetszett Jake-nek, s mely talán sohasem lesz rajtam, majd hogy ne gyötörjem tovább magam, gyorsan besuvasztottam a szekrény hátuljába, hogy ne kerüljön a kezembe, míg össze nem kell pakolni, s miután a többit is eltettem, ledőltem az ágyra. Nem akartam gondolkozni, csak kellett egy kis alvás, hogy megnyugodjak, de ahogy teltek a percek egy különös állapotba kerültem, mert még nem aludtam, érzékeltem a külvilágot, ugyanakkor nem is agyaltam, hanem álomszerű képek futottak előttem, csupa zagyvaság. Hagytam, hogy végül behálózzon, s egy óra múlva keltem csak fel, majd útba ejtve a fürdőszobát, lementem, hogy egyek valamit. Ezúttal csak egy szendvicset csináltam, s leültem a kanapéra Brady-hez és Collin-hoz, noha nem szóltam közbe, csak hallgattam társalgásuk, ami azt taglalta, hogy mit csináljunk ma este. Mikor kezdtem megunni, s már egyre eszementebb ötleteket dobtak fel, úgy döntöttem, hogy végül mégis megszólalok, és elmondom az én terveimet.
- És mi lenne, ha karaokebárba mennénk? Öt perc séta, és ott is vagyunk. Ha nem tetszik, akkor még mindig átmehetünk máshová. – mosolyodtam el.
- Nem is rossz ötlet. – vigyorgott Collin.
- Nem is tudsz énekelni. – lökte oda neki Brady.
- Mintha te tudnál. – vágott vissza.
- Elég legyen! Nem muszáj énekelni, de egész jó zenék szoktak menni, a hangulat is mindig jó. – szóltam közbe.
- Megkérdezem a többieket. – állt fel Collin, s indult el.
- Jake nem tudod, merre van? – kérdezte meg hirtelen.
- Nem igazán. Csak annyit, hogy Leah-val. – vontam vállat, s ezzel lezártnak tekintettem a témát, de úgy látszott Brady nem.
- Nem is szóltak, hogy elmennek?
- Tegnap este említette Jacob, de azt nem, hogy hová.
- Értem. – mondta még, majd eltűnt a szobájába, így magamra maradtam, igaz, nem sokáig, mert Collin visszajött, hogy elmondja a fejleményeket.
- Mindenki jönne, igaz Paul-t Rachel győzte meg, de a lényeg, hogy jön. Már mindenki készülődik. – kacsintott, ami azt jelentette, hogy ideje lenne nekem is összekapnom magam, így felrohantam, és keresgélni kezdtem a ruháim között. Végül egy fehér sort és felső mellett döntöttem, ami fölé egy hosszú, sárga kardigánszerűséget vettem fel,majd még pár kiegészítő, s egy saru, ami azért is vicces, hiszen a görögök ihlették, de az amerikaiak hozták divatba.
- Mi készen vagyunk. – dugta be fejét Missy az ajtón.
- Én is. – mosolyodtam el, s indultam le barátnőmmel a többiekhez, hogy végre elinduljunk. Kényelmes tempóban sétáltunk, s mivel Jacobék még mindig nem értek vissza, és felhívni nem akartam, elküldtem neki SMS-ben a hely címét, ahol vagyunk, illetve hogyan tudnak idejutni.
Valóban jó volt már akkor a hangulat, amikor megérkeztünk, igaz, nem voltak olyan sokan, de még én nem tudtam feloldódni, így csak leültem egy asztalhoz, míg a többiek táncoltak. Végül hosszas gondolkodás után kimentem a helyről, hogy ne legyen akkora a hangzavar, s a tudakozót hívtam, hogy kapcsolják a szállodát. Miután ez is megvolt, és érdeklődtem, hogy Adrian ott van-e még, s szerencsémre így volt, várnom kellett, hogy kapcsolják.
- Szia Renesmee! – köszönt bele vidáman.
- Szia Adrian! Van mára valami programod?
- Nem tudom, majd mindjárt kiderül. – nevette el magát.
- Akkor add meg a számod, és átküldöm a címet. – mondtam, s miután lediktálta a számát és elmentettem, letettük, s azon nyomban átküldtem neki, hogy hol vagyunk, majd ezután visszamentem a többiekhez, s ezúttal már én is táncoltam. Nem igazán érdekelt a zene, csak jól akartam magam érezni, s fél óra múlva ismerős alak jelent meg, így hozzá siettem.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia! Szép vagy!
- Köszönöm! De most gyere! – húztam be a tömegbe, hogy táncolhassunk egy kicsit. Az időérzékem teljesen magamra hagyott, így nem tudtam, mennyit rophattuk, de már kissé szomjas voltam, így az asztalunkhoz húztam, hogy leüljünk.
- Egy vizet kérek jéggel, és egy… - néztem Adrian-re, hogy ő mit iszik.
- Ugyanazt.
- Akkor kettőt. – mosolyogtam fel a pincérre. – Voltál már itt? – kérdeztem meg.
- Talán egyszer vagy kétszer. – merengett el.
- Nem jött be?
- Nem igazán. Talán nem a megfelelő társasággal voltam itt, mivel most remekül érzem magam.
- Akkor jó. – vigyorogtam. Tovább beszélgettünk, majd ismét táncoltunk, később újra az asztalnál találtuk magunk. Már éjjel kettő is elmúlt, amikor Jake tömeg fölé tornyosuló alakja tűnt fel, de nem akartam vele foglalkozni, így tovább beszélgettem Adrian-nel.
- Sziasztok! – köszönt, ahogy odaértek hozzánk.
- Sziasztok! – köszöntünk mi is, majd ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A szemem sarkából láttam csak Jake csalódott arcát, de ennek így kell lennie, ha ő eltűnhet Leah-val egy teljes napra, akkor én miért ne lehetnék mással?!

Ezek után nem sokat maradtunk, mivel mindenki kezdett fáradni, így hazafelé vettük az irányt.
- Mit csináltok holnap? – kérdezte Adrian, ahogy kiértünk az utcára.
- Még nem tudjuk. – felelte Kim.
- És lenne kedvetek hajókázni? Mármint nem egész nap, hanem arra gondoltam, hogy átmehetnénk Thassos-ra, megmutatnám nektek a szigetet. Aztán este, vagy ha úgy tartja kedvünk, akkor reggel visszajövünk. – ekkor mindenki pusmogni kezdett, nem értettem, hogy miért nem egyeztek bele azonnal, mindenesetre ki akartam várni, hogy ők döntsék el, hiszen az utolsóelőtti napot mindenképpen velük akartam tölteni.
- Szóval bármikor visszajöhetünk? – kérdezte meg Paul kissé bizalmatlanul.
- Persze, a hajómmal mennénk.
- Ez esetben részünkről oké. – nézett végig a társaság nagy részén, de Jake és Leah, no meg én kimaradtam.
- Felőlem mehetünk! – vontam vállat, így már csak két személyen múlt, s Leah valószínűleg arra várt, hogy Jacob beleegyezzen.
- Mehetünk, ha szeretnétek. – szólalt meg végül, így még megbeszéltünk pár részletet, elbúcsúztunk, s hazafelé vettük az irányt. Kissé lemaradva a többiektől sétáltam, gondolkozni kezdtem, hogy vajon a holnapi nap, hogyan alakulhat. Csak reméltem, hogy Adrian baráti szívességből ajánlotta fel, és nem vár tőlem semmi komolyat, főleg, hogy pár napon belül megyünk haza. Megkedveltem, de valóban csak barátként tekintettem rá, jól éreztük magunk, és ennyi.
- Min gondolkodsz? – szólalt meg hirtelen mellőlem Jake, ami miatt szívem heves kalapálásba kezdett.
- A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez.
- Ne haragudj. Csak nagyon lemaradtál, gondoltam megvárlak.
- Köszi. – mosolyogtam fel rá.
- Szóval?
- Hmm?
- Min merengtél? – kuncogott.
- Ja, csak hogy két nap múlva megyünk haza. Furcsa lesz. És még Renée-vel sem találkoztam, csak egy SMS-t küldött ma, hogy ne haragudjak, de tovább maradnak, és majd meglátogatnak. – mondtam szomorúan, hiszen már nagyon hiányzott, hogy velük is eltöltsek egy kis időt.
- Gondolom, hiányoznak… - nézett rám kérdőn, mire csak bólintottam.
- Az igazság az, hogy ez a hely is hiányozni fog. Visszamegyünk a hideg, esős Forks-ba, illetve La Push-ba, valahogy… nem tudom, furcsa érzés. Szeretem, de hiányozni fog a napsütés. De legalább a tengerpart ott lesz.
- Szívesebben élnél itt, igaz?
- Nem. Mármint, ha itt lennétek velem, akkor igen, de egyébként nem. Nekem ott van az otthonom, ahol ti is vagytok. – mosolyogtam, s látszólag ez neki is roppantmód tetszett. Csendben haladtunk tovább, láttam rajta, hogy agyal, de hogy min, fogalmam sem volt.
- Várod a holnapot? – kérdezte meg pár percnyi hallgatás után.
- Igen. Thassos, hajókázás, tengerpart…
- Adrian. – tette hozzá.
- Hát, igen, ő is ott lesz. De azért remélem, hogy hagyja, hogy veletek is legyek. Bár eddig sem sajátított ki… - mosolyodtam el.
- Aha… - gondolkozott el, majd egy perc múltán elmosolyodott. – Mit fogunk ott csinálni? Ugye nem múzeumokba akarsz minket ráncigálni?!
- Nem, dehogy. Megnézzük a szigetet gondolom, aztán pedig strandolunk egyet. – vontam vállat.
- Jól hangzik.
- Igazából ki akarok próbálni valamit, de nem hiszem, hogy örülni fogsz neki.
- Mit szeretnél?
- Jet-skizni. – mondtam ki végül, mire szemei összeszűkültek, s egy pillanatra aggodalom futott át az arcán, de rendezte vonásait.
- Adrian találta ki?
- Nem. Csak eddig nem mertem kipróbálni, de talán, ha te vezetnél, akkor… - mondtam nyugtatásképp.
- Majd… meglátjuk. – mosolyodott el féloldalasan, minek következtében szívem heves kalapálásba kezdett. – Baj van? – kérdezte meg, alaposan végignézve rajtam.
- Nem semmi, csak… várom már. – hazudtam.
- Értem. – nyitotta ki előttem az ajtót, majd ahogy bementünk gyorsan becsukta. A többiek már a szobájukban lehettek, ugyanis teljesen sötét volt a nappaliban, illetve a fürdőből hallottam hangokat, és onnan szűrődött ki fény is. Felcsoszogtam a szobánkig, majd összeszedtem a holmim, és a fürdőbe mentem.

Nem időztem el olyan sokat, talán háromnegyed órát lehettem bent, s visszaérve a szobába kicsit meglepődtem az erkélynél álló alak láttán, de ahogy felismertem benne Jacobot, meg is nyugodtam. Odasétáltam mellé, majd kinyitottam az ajtót, s kimentem az erkélyre.
- Holnap reggel mutatok valamit, rendben? – hangjában izgatottság és aggodalom keveredett.
- Persze. – vontam vállat. – Nem mondod el, hogy mi az? – somolyogtam.
- Nem. – nevette el magát.
- Hmm… deja vu…
- Azért remélem, aludni tudsz majd. – kuncogott tovább.
- Hát… én is. Nem akarok holnap reggel zombiként kelni, meglehetősen ijesztő látványt nyújtanék.
- Te még akkor is… mindegy. Menjünk aludni. – mondta hirtelen. Nem igazán értettem, hogy mi ütött belé, s kíváncsi voltam, hogy mit akart eredetileg mondani.
- Jó éjt Jake! – nyomtam arcára egy puszit.
- Neked is Nessie! – felelte, megvárta, míg visszamegyek a szobánkba, s csak utána indult el a sajátjukba. Nem akartam gondolkozni, aludni akartam, lehunytam a szemeim, s csak a tenger zúgására koncentráltam, így valóban egész gyorsan sikerült e tervem…

25. Disclosure

Már két órája lehettünk ott, amikor a pókerasztalnál állapodtunk meg, igaz, én nem játszottam, csak Adrian és Jake volt ott. Fogalmam sem volt, hogy ki mellé kéne állnom, de úgy gondoltam kissé megtréfálom Adrian-t, s végül Jacob mellé álltam, mivel elmondtuk neki, hogy Jake még csak néhány alkalommal játszott. Folyamatosan figyeltem ahogy játszanak, majd mikor döntetlen volt körülbelül az eredmény, sőt talán Jacob-nak állt a zászló, akkor úgy döntöttem, hogy bevetem a képességem. Amikor arra került a sor, kezemet az arcára tettem, s úgy húztam végig, mintha csak megsimítottam volna azt, de csak néha értem hozzá, hogy nehogy feltűnjön bárkinek is. Egy idő után azt vettem észre, hogy várom azt a pillanatot, amikor segíthetek neki, vagyis azt, hogy ismét megérinthessem, mert akkor az a furcsa érzés kerített hatalmába, amit az elmúlt hónapokban a közelében éreztem.
- Nem hiszem el, komolyan. – állt fel a játszma végén Adrian mosolyogva. – Úgy látszik, szerencsét hoztál neki.
- Hát… nem hinném, hogy szerencse. Jacob minden játékban remekel. – vigyorogtam.
- Ezt mondhattad volna azelőtt, hogy leültem vele játszani. – mondta még mindig jókedvűen.
- Azt én sem tudtam, hogy ebben is ilyen jó. Ráadásul nem játszott olyan sokat. mint te… – ásítottam nagyot.
- Fáradt vagy? – kérdezte.
- Igen, talán ideje lenne mennem. – helyeseltem.
- Kár. De holnap is van nap, nem? – mosolygott.
- De-de. – bólogattam. – A többiek még maradnának, nem baj? – kérdeztem meg végül.
- Dehogy, ameddig jól esik nekik, addig vannak itt. Ha úgy alakul, akkor majd itt alszanak. – kacsintott.
- Köszönöm! – öleltem meg.
- Hazamegyek veled. – szólalt meg Jake, pont, ahogy reméltem.
- Oké…
- Jó éjt! – mondta Adrian, amikor beültünk a taxiba.
- Neked is! - feleltem még, majd elmondtam a címet, s rettentően örültem amiért Jake nem igazán figyelt rám, csak akkor nézett körül, amikor megálltunk.
- Nem jó helyen vagyunk. – mondta értetlenül.
- De igen. – fizettem ki a taxist, majd szálltam ki.
- Miért jöttünk ide? Azt hittem fáradt vagy. – nézet rám kérdően.
- Nem vagyok, az csak ürügy volt. – mosolyogtam.
- Ürügy volt mire?
- Arra, hogy eljöjjünk, és ketten lehessünk. – ragadtam kézen, s kezdtem el sétálni az úti cél felé.
- Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod. – feleltem izgatottan, eszembe jutott, amikor én kérdezgettem őt, és valószínűleg neki is eszébe juthatott, mert egy aranyos mosoly kúszott az arcára. – Itt vagyunk. – mentem be az étterembe, s rövid szóváltás után a foglalásunkhoz vezettek minket. 

Szándékosan kértem, hogy a teraszon legyünk, s hogy egyetlen asztal legyen kint, hiszen beszélni akartam vele, és nem akartam, hogy bárki is hallja. Nem meglepő módon azonnal elkérték a pénzt érte, de most ez sem érdekelt.
- Miért jöttünk ide? – nézett körbe, de nem feleltem, csak az asztalunkhoz mentem, és leültem.
Az étlapot kezdtem el nézni, majd ahogy kiválasztottam, intettem a pincérnek, hogy idejöhet, s leadtam a rendelést.
- Esetleg valami italt? – kérdezte.
- Csak vizet. – mondtam még, így megvárva, hogy azt kihozza, csendben ültem, s amint hallótávolságon kívül volt, bátorításul vettem egy korty levegőt, de Jacob még előttem szólalt meg.
- Miért hoztál ide? És miért nem mondtad el? – kérdezte ismét.
- Te sem gondolhattad, hogy Adrian miatt öltöztem ki. – kuncogtam, mire egy elégedett mosoly ült ki arcára. – Kettesben akartam veled lenni, hogy beszélgessünk, ne kelljen attól tartanunk, hogy bárki meghallhat minket.
- Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte immáron aggódóan.
- Csak lenne egy-két kérdésem, és szeretnék végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert már elég koszos, és az idegeimre ment, hogy sötétben tapogatózom. Meg kell ígérned, hogy mindenre válaszolsz, és őszintén. – néztem a szemébe.
- Jó, persze. – vágta rá.
- Jake, én komolyan beszélek. Ígérd meg. – kértem őt ismét.
- Megígérem. – mondta immáron kissé mereven, amiből arra következtettem, hogy sejti mi lesz a téma. – Mire vagy kíváncsi?
- Előbb együnk. – néztem a pincérre, aki a rendelt étellel tartott felénk. Csendesen fogyasztottuk el, néha ugyan összenéztünk, de ő mindig elkapta a tekintetét. Nagyon reméltem, hogy ezúttal őszintén tudunk egymással beszélni, mert valóban úgy éreztem, hogy felőröl ez az egész helyzet, tudni akartam, hogy hányadán állunk.
- Szóval? – nézett rám kíváncsian, mikor lenyeltem az utolsó falatot is.
- Miért… - kezdtem bele, s gyorsan megköszörülve a torkom, folytattam. – Miért tűnsz el Leah-val? Mármint eleinte csak éjjelre, de mikor úgy volt, hogy hazamegyek, nappal voltatok együtt.
- Igen, és mi a kérdés? – húzta az időt.
- Hogy miért? Mit csináltok? Ha jól sejtem, akkor otthon is volt rá példa.
- Mi csak… - kezdett bele, de mivel hosszú percek múltán sem folytatta, én szólaltam meg. Szinte biztos voltam benne, hogy azért nem mondja ki, mert azzal elismerné, hogy már nem kötődik hozzám, s hogy az együtt töltött időben azoknak a testi vágyaknak adják meg magukat, amit ahogy Leah is mondott, én még nem adhatok meg neki, s ez hiába is tiltakoztam ellene, pokolian fájt.
- Csak mondd ki… - csuklott el a hangom.
- Korántsem az a helyzet, amit gondolsz. Mi… gondolom tisztában vagy vele, hogy miután elmentél, Leah nem változott át. – erre csak bólintottam. – De mielőtt visszajött, ismét átváltozott, de… te is láthatod, hogy nem egészen ugyanolyan, mint volt, mert nem változik át, csak akkor, ha szeretne. Kordában tudja tartani az érzéseit, nincsenek kitörései, teljesen stabil. – magyarázta, de még mindig nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. – Azzal próbálkozunk, hogy ez nekem is menjen. – mondta ki végül, s ugyan ez kevésbé fájt, mint a bennem megfogalmazódó válasz, ledöbbentem.
- Nem akarsz többé…? – néztem rá rémülten, hiszen tudtam mit jelent ez. Ha nem változik át, akkor elkezd öregedni, szép lassan, mígnem…
- Erről szó sincs. – nyelt nagyot.
- Hát akkor? Jake mondd már, mert menten megőrülök!
- Attól tartottam, hogy egyszer feldühítesz, és úgy járunk, mint Sam és Emily… én azt nem tudnám megbocsátani magamnak soha!
- Nem vagyok olyan törékeny, mint ő… - tiltakoztam.
- Annyira nem, de pontosan tudod, hogy mire születtünk, mi az, ami miatt átalakulunk. – magyarázta idegesen. – Te képes lennél kockáztatni, hogy bármikor megsebezhetsz eng… mondjuk… Adrian-t, vagy Nahuel-t?
- Nem lennék képes bántani titeket, akármilyen dühös volnék, ahogy te sem.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos…
- De én igen. – feleltem magabiztosan.
- Sam sem gondolta volna, hogy bánthatja Emily-t.
- Akkor még Sam nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Láthatod, hogy azóta sem volt rá példa…
- De volt… - kezdett bele rekedtesen, fejét lehajtotta, s így nézett fel sötét szemeivel. -  Arról tudsz, hogy Edward egyszer elhagyta Bellát? – kérdezte óvatosan, mire csak bólintottam egyet. – Akkoriban változtam át én is, és nem fedhettem fel magunkat, egyszerűen nem mondhattam el neki. Eljött, de én még aludtam, és pont akkor jött hozzánk Sam, Paul és Embry. Bella irtó dühös volt, amiért nem találkozhattam és beszélhettem vele, kérdőre vonta Sam-et. Ismered Paul-t, nem hagyhatta szó nélkül a dolgot, mire édesanyád megütötte. Ha nem érek oda időben, talán… - fejezte be, s engem sokkoltak az információk. Nem gondoltam, s nem is hittem, hogy bántanának, mindazonáltal egy kissé megrémített a dolog. – Közel sem vagyunk olyan jók, mint azt hiszed, nekünk is vannak gyengepontjaink.
- Én nem félek. Különben sem szeretnélek feldühíteni…
- Lehet, hogy nem szeretnél, de ha a helyzet úgy hozza, akkor… volt már példa rá.
- Te tudod, a te döntésed. – mondtam szomorúan, hiszen úgy láttam hajthatatlan.
- Ne csináld ezt! – kérlelt.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Ne csinálj úgy, mintha ez annyira rossz lenne. Ez nem rossz, ez így van helyén.
- Nem Jacob, most tévedsz. Teljesen feleslegesen áltatod magad azzal, hogy ez miattam van, mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem ez a helyzet, még ha magadnak sem vallod be.
- Már eldöntöttem.
- És mi lesz a falkával? Hagynád, hogy Sam élete örökre megpecsételődjön?
- Talán a sajátomat kellene beáldoznom érte?
- Neked nem kellene semmit sem feláldoznod.
- Te is tudod, hogy nem így van.
- Sajnálom, ha így gondolod… - suttogtam, s nem igazán értettem, hogy miért csinálja ezt. – A számlát, legyen szíves! – szóltam oda a pincérnek, hiszen már nem volt más, amit meg akartam beszélni vele. Hiába akartam kifizetni én, ismét nem hagyta, s ahogy a taxikhoz mentem volna, elkapta a kezem.
- Sétáljunk! – nézett a szemembe mélyen. Egy percig álltam a szavak nélküli beszédet, egyértelművé vált, hogy ő még nem fejezte be a mondandóját.
- Oké. – bólintottam. Csendesen kezdtünk el sétálni, azt hittem, azért nem szólal meg, mert sokan vannak körülöttünk, de ahogy kiértünk a part menti sétányra, ugyanolyan hallgatagan sétáltunk. 

Pár perc múlva még a kezem is elengedte, ami furcsa volt, hiszen szinte mindig így jártunk-keltünk, ha éppen nem autóval voltunk, vagy ő farkas alakban volt.
- Khm! Szóval…egész jó fej ez az Adrian.
- Valóban így gondolod? – kérdeztem ledöbbenten.
- Igen. Lényegesen jobban kedvelem, mint Nahuel-t. – mosolygott.
- Ennek örülök. Akkor nem kell attól tartanom, hogy egy óvatlan pillanatban egymás torkának estek, ugye?
- Nem, határozottan nem. Azért azt ne várd, hogy pacsi-pajtások legyünk, de rendesnek tűnik.
- Ugye tudod, hogy most nagyon megleptél?!
- Hát, gondoltam jobb, ha tudod, hogy nem akarom elkergetni, persze ha arra kerül a sor, kétségem sincs róla, hogy sikerülne, de elég szívósnak tűnik, még a kis póker-csatába is belement, és itt jegyezném meg, hogy forradalmasítanunk kellene ezt Las Vegas-ban is. – nevetett fel.
- Az csalás volna!
- Most is az volt.
- Ennek nem volt tétje, és nem akartam, hogy ne te… szóval, hogy Adrian elszálljon. Tudja csak meg, hol a helye. – magyaráztam, mire elégedettség ült ki az arcára, amit nem nagyon értettem.
- Holnap is találkozol vele?
- Nem tudom, nem terveztem különösebben semmit…
- Holnap nem leszek itt… - mondta szinte suttogva, amiből pontosan tudtam, hogy mi a program.
- Leah? – kérdeztem megerősítés gyanánt, mire csak bólintott egyet. – Sehogy sem tudlak jobb belátásra bírni, igaz?
- Igaz. – felelte halkan, miközben szememmel a már közeledő házunk fényeit pásztáztam, ami csak egyet jelenthetett, hogy a többiek is hazaértek már.
- Otthon vannak már. – tereltem el a témát.
- Igen… biztos mindenki ki van dőlve. – vigyorgott, fogai világítottak az éj leplében.
- Én is erre számítok. – kuncogtam. – Szerencse, hogy te nem akartál inni. – szaladt ki a számon.
- És ez miért akkora szerencse?
- Mert akkor meglőtted volna az esténk. – hazudtam, hiszen egyáltalán nem erre céloztam. A valódi oka Leah volt, amióta megtudtam, hogy lefeküdtek, nem tudok nem erre gondolni, ha Jake iszik, egyszerűen nem megy.
- Igen, nagy valószínűséggel. Persze a mértékletesség a lényeg.  – magyarázta. – Ha csak keveset iszol, akkor kedélyjavító, viszont ha sokat… akkor mindketten tudjuk a következményeket. – zárta le keserűen.
- Na ja. – léptem be az ajtón.
- Hol voltatok? Azt hittem, már régen alszotok. – vigyorgott az éppen a szobájába igyekező Seth.
- Csak… éhes lettem, így elmentünk vacsorázni, és mivel közel van a hely, gondoltuk hazasétálunk. – vontam vállat.
- Oké… hát akkor, jó éjszakát! – csukta be maga mögött az ajtót, s még egy jelentőségteljes pillantást vetettem Jacobra, majd levéve a cipőm, hogy ne keltesek fel senkit, felsurrantam az emeletre. Nem szóltam egy szót sem, nem köszöntem, csak mentem, hogy végre magam lehessek, mert most erre volt szükségem. Összeszedtem a szükséges holmit, s a fürdőbe vánszorogva gyorsan letusoltam. Még egy kis ideig bent voltam, hogy a sminkem legapróbb maradványát is eltávolítsam, majd a már tök sötét folyosón keresztül(amin az sem segített, hogy a fényárból léptem hirtelen ki), halkan visszasettenkedtem a szobába. Legalábbis ezt terveztem, mígnem egy erős kéz a semmiből a karomon termett, s ami miatt reflexből ütöttem egyet, hátha eltalálom az illetéktelen kézhez tartozó testet, s szerencsémre az halkan feljajdult, de megismerve a hangot ismét szabadkozni kezdtem.
- Én úgy sajnálom! – fordultam felé, látásom már valamelyest kitisztult, így láthattam a hasát szorongató Jake-et.
- Kezdem azt hinni, hogy nálad szokássá vált, hogy agyonversz. – mondta kissé dühödten.
- Neked meg szokásod, hogy megijesztesz! – mondtam durcásan.
- Jó-jó, ne kezdjük előröl, nem történt semmi. – vont vállat. Egy percig csak álltunk egymással szemben, vártam, hátha megszólal, s mivel úgy három perc múltán is csak állt, én szólaltam meg.
- Szerettél volna valamit?
- Ja, én csak… Jó éjt! – mondta, de ezúttal nem hajolt oda, hogy puszit adjon, így én cselekedtem.
- Jó éjt! – mondtam, azzal bementem a szobába és ledőltem az ágyba, hogy utat engedjek elfojtott könnyeimnek. A ma este után, már biztosan tudtam, hogy ő csak barátként tekint rám, és talán jobb, ha én is így teszek, akármennyire is fáj. Ugyan a barátomnak is éreztem, de egy sokkal dominánsabb részem mélyebb érzelmeket táplált iránta, legyen bármi is a neve ennek a dolognak. S mint már annyiszor az elmúlt évben, álomba sírtam magam…

24. Zeal

Sziasztok!!
Itt is van az új rész, nem is fűzök hozzá mást! J Ha van kedvetek, komizzatok, kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Reggel ébredtem fel, átaludtam az estét, és az éjjelt is, még csak meg sem ébredtem, s így kipihenten ballagtam ki a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, és a szokásos teendőket elvégezzem, majd visszamentem a szobába, kerestem egy ruhát, majd gyorsan felkaptam magamra, és lementem a nappaliba. Reggel hét óra lévén még senki nem volt fent, így főztem kávét, s azzal a kezembe mentem volna ki levegőzni, de szakadt az eső, úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.
- Szuper! – jegyeztem meg hangosan.
- Néha ez is előfordul. – hallottam meg Jake álmos hangját mögülem.
- De miért akkor, amikor itt vagyunk? Most egész nap itt kuksolhatunk!
- Nem olyan rossz az, ha van mivel eltölteni az időt.
- Igazad van. – mosolyogtam.
- Van még kávé?
- Van, de tessék. – nyomtam kezébe az én bögrém, mivel kicsit sokat öntöttem magamnak.
- Már nem iszod meg? – kérdezte.
- Nem, sokat töltöttem magamnak. – biztosítottam, így óvatosan belekortyolt, majd apránként megitta. – Ilyenkor olyan csendes minden. Mármint, csak az eső zúgását hallani, semmi mást.
- La Push-on is ez a helyzet. – vont vállat.
- De az más. Ott megszokott, hogy esik az eső, viszont itt egy hónapban, ha négy napot esik, az csoda. Persze nyáron. – mosolyogtam.
- Szereted a napfényt, ugye?
- Hát, nem utálom, az egyszer biztos. – somolyogtam.
- Jobban szeretsz itt lenni, mint ott. – állapította meg.
- Attól függ, kik vannak velem. Ha nem lennétek itt, nem lennék ennyire boldog. – vallottam be. – Csak akkor költöznék ide, ha velem jönnétek. – ha velem jönnél- mondtam ki magamban az igazságot. – Márpedig, erre nem sok esély van.
- Ki tudja… talán egyszer...
- Te is tudod, hogy ez nem lehetséges. – mondtam keserűen, majd mentem be a házba, s dobtam le magam a kanapéra.

Aznap az időjárás miatt nem sok mindent csináltunk, s a nap végére már kezdtük unni magunk, s nagyokosok módjára nem vettük észre a falón lógó darts tábla nyújtotta lehetőséget, csak este nyolc körül, ahogy befejeztük a vacsit. Vidáman játszottuk el az időt, éjjel kettő körül mentünk csak aludni…

Az előző nap fényében (illetve nem-fényében) nagyon reméltem, hogy ma már el tudunk menni itthonról, úgy terveztem, hogy meglátogatom Adrian-t, nem akartam, hogy azt higgye, megfelejtkeztem róla. Összekészülve szóltam Seth-nek, hogy hová megyek, ugyanis csak ő volt fent, vagy legalábbis csak ő jött ki eddig, majd taxiba ülve a szálloda felé vettem az irányt.
- Jó reggelt, Adrian-t keresem. – sétáltam a recepciós pulthoz.
- Jó reggelt, az úr az étteremben van.
- Odamehetek? – kérdeztem még meg, mire az csak bólintott egyet. Bementem az ismerős terembe, s szememmel gyorsan megtaláltam a keresett személyt.
- Szia! – köszöntem rá, ahogy odaértem.
- Szia! – mosolyodott el szélesen. – Ettél már? – kérdezte.
- Nem.
- Akkor, csüccs. - bökött fejével a másik székre, s intett egyet a kezével, mire a pincér készségesen mellettünk termett. – Az omlett jó lesz? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet. – Akkor még egy omlettet. – kérte ki. – Na és… mit csináltál tegnap, gondolom nem a strandon lógtál. – kuncogott.
- Hát nem. Napközben csak punnyadtam, aztán este dartsoztunk.
- Nyertél?
- Persze, hogy nem.
- Egyszer sem? – somolygott.
- A-a. Egy kivételével mindig a fiúk nyertek.
- Párban játszottatok?
- Igen. Én Missy-vel voltam. – vontam vállat. Kihozták a reggelim, így enni kezdtem, majd kifelé végül megkérdeztem, amit akartam. – Ráérsz? – néztem rá kételkedve.
- Rád mindig. – mosolygott.
- És van kedved lejönni a strandra? Ott lesznek a barátaim, legalább őket is megismerheted.
- Jól hangzik. – vigyorgott. – Akkor menjünk fel, átöltözöm, és mehetünk is. – mondta, így az eltervezettek szerint tettünk, s negyed órával később már a parton is voltunk, ahol a többiek javában strandröpiztek.
- Sziasztok! – sétáltunk oda.
- Ó, sziasztok! – köszöntek szinte egyszerre.
- Ő lenne a hírhedt Adrian? – kérdezte Paul.
- Igen, ő Adrian. Ők pedig Paul, Rachel, Kim, Jared, Collin, Seth, Missy, Leah, Embry, Brady, Jake-et pedig már ismered. – mutattam be sorban őket.
- Sziasztok! – köszönt.
- Sikerült megjegyezni a neveket? – kérdeztem.
- Nagyjából. De ha valakiét elrontom, előre is bocs. – somolygott.
- Beálltok? – kérdezte Missy.
- Persze. – felelte azonnal, ami elégedettséggel töltött el. Reméltem, hogy sikerül megbarátkozniuk vele, hiszen én nagyon megkedveltem őt.
- Akkor…  mi lenne, ha a múltkori csapat lenne, Adrian beáll hozzátok – nézett rám Seth. – és folyamatosan beforognátok.
- Részemről oké. – vontam vállat, s mivel a többiek is rábólintottak, játszani kezdtünk…

Délután egy körül hagytuk abba a játékot, mivel mindenkinek melege volt, illetve már éhesek is voltunk. Nagyon jól éreztem magam, jót tett egy kis mozgás, a hangulat is felhőtlen volt.
- Mi lenne, ha a szállodában ebédelnénk? Meghívlak titeket. – ajánlotta fel Adrian.
- Ehetünk a szállodában, de mi fizetünk! – vágtam azonnal rá.
- Makacs vagy, ugye tudod? – kérdezte somolyogva.
- Nem hívhatsz meg mindig mindenre. – ráztam meg a fejem, miközben elindultunk.
- Hát… ha jól számolom, akkor nem sokáig vagytok már itt. – mondta kissé szomorúan.
- Ha minden igaz, akkor négy nap múlva indulunk.
- Az mindjárt itt van. – mutatott rá.
- Gyorsan telik itt az idő.
- Mert jól érzed magad.
- Ez is igaz. – vigyorogtam.
- Muszáj hazamenned? – kérdezte halkan, hogy a többiek ne hallják, csak annak nem volt tudatában, hogy alakváltók vannak körülöttünk, vagyis ha kiabálna, az is pont ugyanazt eredményezné, így is-úgy is hallják.
- Muszáj. Otthon vár a családom, a szüleim, és a barátaimat sem tudnám otthagyni. – magyaráztam.
- És még a suli is ott van, nemde?
- Jah, persze, az is. – erre nem is gondoltam, hogy körülbelül egy hónap múlva, már iskolába is járhatok. Közben megérkeztünk, s az étlapot kezdtem pásztázni, majd miután kiválasztottam, s leadtuk a rendelést, tovább beszélgettünk, de ezúttal a többieket is belevontuk…

Gyorsan és kellemesen telt el az ebéd, Adrian mindenkivel (aki kíváncsi volt rá) megtalálta a közös hangot, úgy vettem észre, hogy egyáltalán nem bánják, amiért velünk van. Miután egy újabb próbálkozás után kifizettem a fogyasztásunk, elbúcsúztunk egy időre, hogy kipihenhessük a délelőtti fáradalmakat, s este eleget tegyünk a meghívásnak, amit hozzánk intézett. A kaszinóba hívott minket, természetesen pénz nélkül játszunk majd, mert a mai napon nincs nyitva, csak mi leszünk ott, illetve pár alkalmazott. Már hazafelé is feltűnt, hogy Jake nagyon szótlan, s persze tudtam mi baja van, nagyon elhanyagoltam a mai napon, ráadásul egy másik férfi terelte el a figyelmemet róla, valószínűleg ez sértette az önérzetét.
- Mi a helyzet? – szökelltem mellé, mikor megérkeztünk, s próbáltam vidáman tenni ezt.
- Semmi különös, mi lenne? – vont vállat.
- Nem tudom, azért kérdeztem. – mosolyogtam. – Örülsz a ma esti programnak? – érdeklődtem burkoltan.
- Alig várom. – forgatta szemeit, s ment be a szobájukba, de nem tágítottam mellőle, amint ledobta magát az ágyra, mellé ültem.
- Terveztél mostanra valamit?
- Nem igazán.
- Ennek örülök. Akkor eljönnél velem vásárolni?
- Minek? Így is van egy csomó ruhád.
- De én szeretnék itt venni egyet. Légy szíves gyere el velem.
- Jó-jó, megyek. – tápászkodott fel. Taxit hívtam, mindketten kicsit felfrissítettük magunk, illetve összekészülődtünk, majd a központba mentünk.
- Milyen ruhát szeretnél? – kérdezte meg végül.
- Nem tudom. – somolyogtam.
- Akkor nagyon nehéz lesz megtalálnunk. – lombozódott le kissé. – Egy kis elképzelésed sincs, hogy mit szeretnél?
- Na jó, talán egy kicsi. Körülbelül combközépig érjen, vékonypántú, vagy pántnélküli legyen, illetve nem túl színes.
- Ez azért szűkíti a kört. – kuncogott.
- Gyere! – ragadtam kézen, s ráncigáltam be az egyik jónak tűnő boltba. 

Kiválasztottam hat ruhát, azokkal bevonultam a fülkébe, és sorban felpróbáltam őket, de valahogy egyiket sem éreztem az igazinak, s ezen gondolatomat Jake is megerősítette, így továbbálltunk a következő boltba. Itt már nem találtam hatot, csak négyet, de ezek sem nyerték el a tetszésem, annak ellenére, hogy az egyik lila színű, pánt nélküli ruha nagyon tetszett Jacobnak. Reméltem, hogy az ötödik boltban már szerencsésebbek leszünk, hiszen itt nagyobb volt a választék, s így hét ruhát szedtem össze, de ez is egy szűkített verzió volt. Ugyan felpróbáltam az összeset, de a harmadik ruha volt az, ami azonnal megtetszett magamon, s amire Jake is rábólintott, ráadásul az egyik cipő, amit elhoztam, passzolt is hozzá, így azzal már nem kellett foglalkoznom. A ruhának ugyan nem kimondottan vékony pántja volt, kicsit szélesebb, állatmintás, és elég laza, nem simult a testemhez szorosan.
- Akkor megvolnánk? – kérdezte megkönnyebbülten, hiszen már három órája voltunk itt.
- Nem! Gyere! – rántottam be egy férfiruhaboltba.
- Ezek nem női cuccok! – cövekelt le az ajtóban.
- Tudom! – vigyorogtam kissé kárörvendően.
- De akkor… nem, szó sem lehet róla!
- Kérlek! – néztem rá angyalian.
- Jól van. – sóhajtott nagyot, így boldogan cibáltam be, s néztem át a ruhákat. Két nadrágot, három pólót, illetve egy atlétát vettem a kezembe, s adtam át neki, hogy felpróbálja.
- A póló nem tetszik, a gatya jól áll. – mosolyodtam el, ahogy kijött.
- Ez a nadrág is jó, a póló is tetszik. – mondtam a következő szettet látva.
- Ez a póló is jó. – vigyorogtam fancsali képe láttán. Már csak a fekete atléta volt hátra, s mikor azt is felvette és kijött, nem tudtam levenni róla a szemem, fülig vörösödtem. Éreztem, hogy észrevette, így gyorsan felálltam, és azokat a darabokat kivettem a fülkéből, amiket nem akartam megvenni neki.
- Gondom ez is tetszik. – remegett meg szája egy visszafojtott mosoly következtében.
- Igen, ez is. – bólintottam, mire visszament a fülkébe, hogy visszaöltözzön. Ahogy kijött, a kasszához mentünk, s nem meglepő módon ő sem hagyta, hogy fizessek, pedig ajándéknak szántam.
- Így mást kell kitalálnom. – mondtam somolyogva, ahogy kiléptünk az üzletből.
- Nem kell kitalálnod semmit. – forgatta meg szemét, majd egy taxihoz mentünk, hogy végre hazatérjünk.
Felérve az emeletre még gyorsan odaszóltam neki, hiszen ő egyik darabra sem mondott semmit.
- Azért remélem neked is tetszenek. – néztem rá, kételkedve a válaszában.
- Nem rosszak. – vont vállat.
- Akkor jó. Köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Szívesen. – mosolyodott el, majd ment be a szobába. Mivel a lányok már lázasan készülődtek, ezért én is nekifogtam, s úgy döntöttem a ma vásároltruhát veszem fel, hajamat kiengedve hagytam, s csak egy kis sminket dobtam fel.
- Itt van az autó. – dugta be fejét Missy.
- Egy perc! – mondtam, így gyorsan feltettem a karkötőt a kezemre, majd előkaptam a mobilom és elintéztem, amit akartam.
Odaérve a szállodába azonnal Adrian fogadott minket, s a kaszinóba érve csak ámultam és bámultam. Ugyan az egész szálloda csodás, ízléses volt, a kaszinó fényárban úszott, s egyáltalán nem egy filmbéli Las Vegas-i helyet idézett, hanem kifinomult, és kellemes hely volt.
- Gyönyörű vagy! – jegyezte meg, miközben látványosan végigmért.
- Köszi. – somolyogtam, s mentem beljebb.
- Hát akkor, a mai estére! – mondta Adrian, ahogy elvettük az aperitifet. Összekoccantottuk poharainkat, s végig magamon éreztem Jake pillantását, de nemcsak emiatt, hanem mert amúgy sem kívántam az alkoholt, visszatettem a tálcára…

23. Reconciliation?

Jake szólalt meg hirtelen, amitől összerezzentem. Nem vettem észre, hogy ott van, még mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mind a vámpírok, mind az alakváltók milyen halkan képesek közlekedni, de csak várakozni is. Arca kemény maszkba torzult, nem szerettem, amikor ilyen, mert lehetetlenség volt bármit is kiolvasni belőle.
- Remélem jól telt az éjjel. – szólt a nappaliból.
- Igen, remekül. – bólintottam, s hátamat a falnak támasztottam.
- Te még mindig nem fogtad fel, hogy aggódtam miattad? Két órán át kerestelek, legalább szólhattál volna, hogy lelépsz azzal a… – termett egy szempillantás alatt előttem.
- Azt hittem, hogy nem bébicsősz vagy. Különben meg, úgy láttam jól érzed magad, és hát… meglehetősen el voltál foglalva…
- Mit csináltatok? – kérdezte immáron lágyabban, de arca még mindig abba az utálatos maszkba torzult.
- Ahhoz neked semmi közöd. – léptem volna arrébb, de mindkét kezét a falra tette, így esélyem sem volt otthagyni.
- Lehet, hogy apád kíváncsi lesz rá. – mondta semlegesen.
- Akkor majd neki elmondom. – próbáltam nyugodt maradni, de hangomból már sütött az idegesség. – És most engedj el! – parancsoltam rá, mire gúnyos arckifejezéssel, elvette az egyik kezét, így felrohantam, s becsaptam magam után az ajtót. 

Egyáltalán mit érdekli, hogy mit csináltam, amikor a klubban a lányokkal volt, nem igazán izgatta. Elegem volt abból, hogy egyszer aggódik értem, máskor meg tojik a fejemre magasról, most is jól felidegesített. Összeszedtem a cuccom, majd a fürdőbe mentem, hogy lehűtsem magam, majd felöltözve lerobogtam a konyhába. Ügyet sem vetve rá, elővettem egy poharat, s mivel a hűtőben semmilyen üdítő nem volt, hidegvízzel töltöttem meg.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte.
- Miért iszok? – kérdeztem vissza.
- Ne játszd a hülyét, tudod, miről beszélek. Miért idegesítesz?
- Hanyagoljuk a témát, jó?
- Nem jó. Elegem van abból, hogy… - kezdett bele kiabálva, s pattant fel a kanapéról.
- Neked van eleged? És én mit szóljak? Gyerünk Jacob, mondd meg! Magasról tojsz a fejemre, de ha egy kicsit jól érzem magam mással, akkor a plafonon vagy. Nem tudok rajtad kiigazodni, hát nekem ebből van elegem.
- Ha talán szólnál, akkor nem kapnék idegösszeomlást.
- Minek aggódsz?! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez nem így van. Te is megmondtad, hogy nem kötődsz hozzám!
- Miről beszélsz? – hőkölt hátra.
- Na akkor most ki játssza a hülyét? Tudom, hogy már nem vagyok a lenyomatod, vagy mid, és ezzel te is tisztában vagy, hallottam, amit Seth-el beszéltél. – mondtam immáron halkabban.
- Ez egyáltalán nem így van. Csak… feltételeztem. Nem lennék kész idegroncs, ha nem kötődnék hozzád.
- Jake, ne álltasd magad! Állandóan veszekszünk, és bántjuk egymást. Mikor láttad, hogy Seth és Missy vagy akármelyikük öt percnél tovább haragudjanak egymásra? Mert én még nem hallottam tőlük egyetlen egyszer sem. – mutattam rá. – Szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. – indultam el a szobám felé, s ezúttal hagyta, hogy elmenjek. Fájt kimondani a szavakat, piszkosul fájt, de nem tehettem mást, el kell engednem, ha boldognak akarom látni, mert kétség kívül ezt akartam. Ledőltem az ágyamra, aludni próbáltam, de állandóan az elmúlt percek körül forgott az agyam, létezik, hogy ilyen kevés idő elteltével megbánjam az akkor kimondott, kőkemény igaznak vélt szavakat? Mert ezt éreztem. Megbánást. Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki ezzel, de… nem vettem észre a nyilvánvalót, így ismét felpattantam, s lerohantam a nappaliba, de csak Jake hűlt helyét találtam ott. Nem hallottam, hogy feljött volna, ugyanakkor azt sem, hogy elment, de valószínűleg ez történt, a többiek után ment, így visszaballagtam az emeletre, majd a szobából kilépve az erkélyre, fülig szaladt a szám. 

Csigalassúsággal mentem oda hozzá, biztos voltam benne, hogy tudja, hogy felé tartok, de nem nézett hátra, szemei továbbra is a tengert pásztázták.
- Sajnálom, én… - kezdtem bele, szemeimet lesütve.
- Nem kell… így már… minden világos. – felelte nyugodtan, de hangja mintha képen vágott volna, akkor beszélt így utoljára, mikor hazajött, és az első napokban, mint egy zombi, úgy járkált.
- De Jake, kell! – fogtam meg vállát, hogy magam felé fordítsam, de mintha csak egy sziklával próbálkoztam volna, esélytelen volt. – Kérlek, hallgass meg. – kérleltem, s úgy egy perc múltán fordult csak felém.
- Te is tudod, hogy szeretlek, de valamilyen oknál fogva, állandóan összekapunk. Nem tudom, miért van ez, de nagyon kezd kiborítani. Nem szeretek veszekedni veled Jacob, tudod jól. – mondtam szomorúan. – Ne haragudj! – kezdtek el folyni a könnyeim, mire óvatosan a mellkasára volt, s szívének dobogása nyugtatólag hatott rám, pár perc múltán már csak szipogtam.
- Tudod, ma éjjel… én…
- Nem kell magyarázkodnod. – csitított el. – Megértelek. Női szemmel Adrian biztos egy rendkívül… öhm… vonzó férfi. – magyarázta keserűen.
- Nem, Jake… te… félreértetted a dolgokat.
- Nessie, nyugi, jól vagyok. – vont vállat, mire arca után kaptam, s megmutattam neki az elmúlt éjjelt, s lehet, hogy a fokozott érzelemtúltengés miatt, de nem igazán tudtam szabályozni, hogy az érzelemtenger, ami akkor bennem volt, ne áradjon át Jacob elméjébe is.
- Adrian csak a barátom, semmi több. Mint mondtam, én nem érzem úgy, hogy készen lennék rá. – tettem még hozzá, ahogy leeresztettem a kezeimet.
- Hát, örülök neki, hogy új barátot találtál.
- Te is tudod, hogy téged senki sem…
- Nem úgy értettem. – intett le.
- Akkor szent a béke?
- Az. – bólintott. Bár nem tűnt túl őszintének, biztos akartam benne lenni, hogy valóban ezt gondolja, így most én öleltem meg, szorosan a mellkasára tapasztottam a fejem, mire egy puszit nyomott a fejemre. Mély levegőt vett, majd pár perc múltán végre viszonozta az ölelést, kezét a hátamra tette, amitől ismét egy furcsa, de jóleső érzés kerített hatalmába.
- Megkeressük a többieket? – kérdeztem meg, ahogy elváltunk egymástól.
- A parton vannak, szerintem nem sokára hazajönnek. – magyarázta.
- Akkor elmegyünk vásárolni? Mire visszaérnek akár össze is dobhatunk valami kaját, ha ügyesek vagyunk.
- Jó ötlet. – mosolyodott el végül, így egy bevásárlóközpont felé vettük az irányt. 

Eleinte nem tűnt fel a csend, de utána már kezdett idegesíteni.
- Mit főzzünk? – kérdeztem meg végül.
- Nem tudom, nekem mindegy. – vont vállat.
- Akkor… mit szólnál, ha keftedes-t csinálnánk? – néztem rá érdeklődően.
- Hogy mit? – kérdezte mosolyogva.
- Keftedes-t.
- Az mi?
- Lényegében hús. De akkor megcsináljuk, és ha nem ízlik, akkor rendelünk gyros-t.
- Oké… - bólintott rá, s mikor beértünk a boltba elmondtam, hogy mi minden szükséges hozzá, így szétosztottuk a dolgokat, hogy gyorsabban végezzünk. Nagyjából negyed óra múlva már ki is jöttünk, én taxiba akartam ülni, de ő sétálni akart.
- Add csak ide. – nyúlt a kezemben lévő szatyor után.
- Nem nehéz, hozom én. – tiltakoztam.
- Na és, mennyi idő, mire ezt a micsodát megcsináljuk?
- Körülbelül egy óra, a krumplival együtt másfél szerintem. – gondolkoztam el, s figyelmetlenségemet kihasználva kikapta a kezemből a szatyrot. – Bolond vagy! – nevettem.
- Az nem baj. – röhögött ő is. Nem sokára már otthon is voltunk, elpakoltunk mindent, illetve a szükséges dolgokat elöl hagytam, illetve elővettem.
- Ezt felvágnád? – tettem elé a hagymát. – Jó apróra. – tettem még hozzá.
- Persze, mindig enyém a piszkos meló. – vigyorgott.
- Ha tudod a receptet, cserélhetünk. – kuncogtam.

Egész gyorsan végeztünk, kicsivel több, mint nyolcvan perc volt, mire mindennel elkészültünk.
- Ügyes vagy! – dicsértem meg.
- Te mondtad, hogy mit csináljak. – vont vállat.
- De precízen, és tökéletesen végrehajtottad. – mosolyogtam.
- Akkor köszönöm. – somolygott ő is. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a többieket, de negyed óra múlva már megkordult a gyomrom, így nem voltam benne biztos, hogy ki fogom bírni, de szerencsémre (és Jake-ére is, mert ahogy észrevettem, egyre többet pillantott a konyha felé) pár perccel később meg is érkeztek.
- Sziasztok! – jött be vidáman Seth.
- Szia! – pattantunk fel egyszerre Jacobbal, hogy megterítsünk, egy percet sem akartunk elvesztegelni.
- Csak nem éhesek vagytok? – kérdezte röhögve Paul.
- Csak de. – vágtam rá. – Eddig rátok vártunk.
- Kedves tőletek, de nem kellett volna, mielőtt hazajöttünk, dugig ettük magunk.
- Nagyszerű! – morogtam.
- Ugyan, azért én még itt vagyok, hogy megkóstoljam a főztöd. – próbált megbékíteni Jake.
- Te főztél? – kérdezte meglepetten Seth.
- Pontosabb a mi. Együtt csináltuk. – javítottam ki. A feleslegesen elővett tányérokat visszatettem, majd először Jacobnak, majd magamnak is szedtem. – Jó étvágyat! – mosolyogtam.
- Neked is. – mondta még, majd enni kezdett. – Tényleg finom! – vigyorgott.
- Örülök, hogy ízlik. – mondtam, majd olyan tempóban kezdtem enni, mint talán még soha. Ahogy befejeztük, jegyzem meg majdnem egyszerre, pedig neki dupla adagot szedtem, gyorsan elmostam a tányérokat, majd a szobámba mentem, hogy szundítsak egy kicsit…

22. Getting to know

Beülve gyorsan elmondtam a címet, vártam már, hogy odaérjünk, majd megérkezve ismét egy kis pénz ellenében soron kívül bemehettünk, nekem pedig az első utam a bárpulthoz vezetett, ahol még gyorsan előkaptam a mobilom, kikapcsoltam, hogy senki se zargasson most.
- Egy Passion Juice-t kérek és egy… - néztem kérdőn Jake-re.
- Legyen kettő. – felelte.
- Akkor két Passion Juice. – mosolyogtam, s kezdtem el keresni szememmel Adrian-t, de nem láttam a pultban.
- Várj! – hallottam meg a hangját hirtelen. – A hölgynek inkább egy Princess-t.
- Nem vagy valami kreatív, ugye tudod? – mosolyogtam az említettre.
- Ha megkóstolod, nem ezt fogod mondani. – kacsintott, majd ölelt meg, mire Jake kissé oldalba bökött.
- Beszélsz angolul? – kérdeztem meg.
- Persze. – vigyorgott.
- Jake, ő Adrian, Adrian, ő Jacob. – mutattam be egymásnak őket.
- Szia! – mondták egymásnak egyszerre, s fogtak kezet.
- Azért ne törd el a kezem. – nevetett fel Adrian. – Ígérem, semmi olyat nem teszek, amit nem akar. – sandított a szeme sarkából rám, majd ismét Jake-re, de az nem szólt semmit, csak belekortyolt az éppen elé tett italba.
- Hé, a ház vendégei ma este! – szólt oda a mixernek, mire az bólintott egyet.
- Nem az ingyen pia miatt jöttünk. – vigyorogtam.
- Hát mi miatt? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem is tudom… - merengtem el játékosan. Valószínűleg Jacobnak nem tetszhetett, hogy egy szót sem ért, mert leszállt a székről, és eltűnt a tömegben.
- Nem valami barátságos… - jegyezte meg.
- Általában nem viselkedik így, csak összekaptunk ma egy kicsit, és emiatt ilyen. – vontam vállat.
- Várj, ő a barátod? Mármint együtt vagytok? – kérdezte döbbenten.
- Nem, nem vagyunk együtt. – kuncogtam, s húztam le italomat, ami korántsem volt olyan erős, mint a múltkori.
- Na, milyen? – nézett rám kíváncsian.
- Finom. – helyeseltem. – Krémes.
- A tejszín miatt.
- Ohh, bennfentes dolgokat árulsz el? – vigyorogtam.
- Neked bármit. – somolygott. – Jössz táncolni?
- Persze. – szálltam le a bárszékről, s hagytam, hogy a tömegbe húzzon. Ahogy beljebb mentünk, egy boxnál kiszúrtam Jake-et, amint pár nővel beszélget, s ettől mintha rosszabbul éreztem volna magam.
- Baj van? – kérdezte Adrian.
- Nem, semmi. – ráztam meg a fejem, s mivel jól akartam érezni magam, úgy döntöttem, hogy ma nem foglalkozom Jacobbal, azt csinál, amit akar.

Mondhatni kifulladásig táncoltunk, ami úgy másfél óra múlva következett be, én nem fáradtam el, de Adrian látszólag igen, így leültünk, hogy pihenjünk egy kicsit.
- Kérsz valamit?
- Csak vizet, ha lehet. – mosolyodtam el. Amint megkaptam, gyorsan megittam, s szívem szerint mentem volna vissza táncolni.
- Nem megyünk el, mondjuk a tengerpartra beszélgetni egy kicsit, így alig hallak.
- De, remek ötlet. – feleltem, így felálltunk, és a parkolóba mentünk. – Ez egy BMW Z4?
- Igen. – mondta lenyűgözötten. – Értesz a kocsikhoz?
- Hát… azt azért nem mondanám. Csak szeretem őket. – bazsalyogtam.
- Mademoiselle. – nyitotta ki az ajtót.
- Merci, monsieur.
- Csak azt ne mondd, hogy franciául is beszélsz! – nevetett.
- Pedig így van. – somolyogtam.
- Szóval egy okostojást fogtam ki. – kacsintott.
- Én fogtalak ki téged. – nevettem fel, s végre elindultunk. Hamar leértünk a partra, a kocsit a szálloda parkolójában hagytuk, így egy kicsit sétáltunk is, majd az egyik napozóágyon telepedtünk le.

Órákon át beszélgettünk, s úgy négy óra körül már nagyon álmos voltam, így muszáj volt megtörnöm a kellemes pillanatokat.
- Haza kéne mennem. – tápászkodtam fel.
- Mi lenne, ha itt aludnál a szállodában, reggel hazaviszlek. – ajánlotta fel, s ezen elgondolkoztam. – Természetesen külön szobában, együtt reggelizünk, és hazaviszlek. – tette hozzá.
- Jah, nem ezért agyalok, csak… nem tudom, mit szólna… tudod mit? Legyen! – bólintottam rá végül. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, nem szabad azon rágódnom, vajon Jake mit szól hozzá, már nem vagyok óvodás, és csak reméltem, hogy ezt ő is hamarosan elfogadja.
- Gyere. – karolta át derekam, így mentünk fel a lakosztályába, megmutatta az egészet, aztán ledőltem, hogy aludjak pár órát…

Mikor felébredtem, már hétágra sütött a nap, úgy saccoltam olyan fél tíz lehet, s az órára pillantva elégedetten nyugtáztam, hogy nem csalt az időérzékem. Kikeltem és a fürdőszobába vettem az irányt, s belenézve azonnal visszamentem a szobába a táskámért, hogy normális külsőt varázsoljak magamnak. A le nem mosott sminkem elkenődött, a hajam pedig vetekedett a szénaboglya rendezetlen szálaival. Miután ezzel is végeztem, ittam pár kortyot, s végül az erkélyre mentem, hogy ne keltsem fel Adrian-t.
- Jó reggelt! – jött ki kissé még álmos fejjel, de már fel volt öltözve.
- Neked is. – mosolyogtam.
- Menjünk, együnk valamit. – fogta meg kezem, s mentünk le az étterembe.
A reggeli után még beszélgettünk kicsit, majd hazafelé vettük az irányt. Nem meglepő módon a címet hallva azonnal tudta, hogy merre kell menni.
- Hát akkor, köszönöm a csodás éjjelt, jól éreztem magam. – nyomtam egy puszit az arcára, még mielőtt bármivel is próbálkozhatott volna.
- Én is hasonlóképp. Megadod a számod? – kérdezte.
- Majd én kereslek, oké? – vigyorogtam, s szálltam ki.
- Rendben miss titokzatosság. – somolygott, s megvárta, míg az ajtóhoz érek és intek neki, csak akkor indult el. Be volt zárva az ajtó, így arra következtettem, hogy már elmentek itthonról, bár nem lepett meg, hiszen tizenegy óra is elmúlt. A lépcső felé vettem az irányt, de még előtte megtorpantam…

21. Defiance

Ahogy odaértem, örültem, hogy már hat óra is elmúlt, így sokkal kevesebben voltak, pont annyian, hogy ne érezzem magam egyedül, de tudjak gondolkodni. Mert most erre volt szükségem. Vajon tényleg igaz, amit Leah mondott, és Jake lefekszik egy másik nővel, talán pont vele? Vagy a bevésődés elég ahhoz, hogy meggátolja ebben? Nem igazán értettem már a dolgokat, hiszen egyszer már elengedett, s közben együtt volt Leah-val, majd még ki tudja hány nővel… erre nem volt példa, legalábbis ez idáig. Aggasztott a dolog, hiszen mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újra, amíg én nem vagyok felkészülve a testi szerelemre is. Bár még abban sem voltam biztos, hogy szerelmes vagyok Jacob Black-be.
- Szia királylány! – köszönt rám hirtelen valaki, s ahogy oldalra fordítottam a fejem, rájöttem, hogy Adrian az, a mixer.
- Szia Adrian! – mosolyodtam el.
- Ezek szerint emlékszel rám?
- Már miért ne emlékeznék? – néztem rá értetlenül.
- A lehető legerősebb koktélt kaptad, így meglep a dolog.
- El voltam ázva, az biztos. De azért a legtöbb dologra emlékszem. – kacsintottam.
- A barátaid is itt vannak? – nézett körbe.
- Nem, most egyedül vagyok.
- Akkor mit szólnál, ha innánk valami frissítőt, és mesélnél magadról?
- Benne vagyok, de remélem, hogy nem csak én fogom jártatni a szám. – mosolyodtam el. 

Egy szálloda bárjához mentünk, s én egy Charge koktélt, míg ő egy Green koktélt kért, persze csak gyümölcsből.
- Szóval? Mikor tanultál meg görögül ilyen jól?
- Nagyjából egy évet itt éltem a nagyszüleimmel, és akkor.
- Nagyon gyorsan tanulsz! – mondta lenyűgözve.
- Muszáj… elég sokat utaztam. Mindig más iskola, és hát nehéz barátokat szerezni, ha ők nem beszélnek angolul…
- Miért utaztál ennyit? – kérdezte kíváncsian.
 - Az utóbbi négy évben a nagyszüleim utazgattak, és a szüleim úgy gondolták, még most lássak világot, így elküldtek velük, mondhatni lepasszoltak. Legalábbis akkor úgy gondoltam, de mostmár tudom, hogy a hasznomra vált.
- Hány éves is vagy? – kérdezte, elgondolkodtam, hogy mi is van az új okmányaimban, de mivoltomnak köszönhetően ez a másodperc töredéke alatt zajlott le, így semmit sem vett észre.
- Tizenhét. Tizennyolc leszek szeptemberben.
- Várod már, hogy nagykorú lehess? – kérdezte mosolyogva.
- Az Egyesült Államokban huszonegy évesen lesz nagykorú az ember, de nem mondhatnám, hogy különösebben várom, amit akkor megtehetek, most is megteszem, ha úgy tartja kedvem. – somolyogtam, s látszólag nagyon tetszett neki a válaszom. – És te? Hány éves vagy?
- Húsz. – felelte büszkén.
- Tanulsz még, vagy a mixerkedés a főállásod? – érdeklődtem.
- Tanulok, a mixerkedés csak hobbi. Szeretem csinálni.
- Hobbi?
- Igen, tudod apám klubjaiban szoktam elvállalni egy-egy estét. Nappal pedig előfordul, hogy a szállodák bárjában vagyok.
- Értem. – mosolyodtam el. – És mára? Van valami tuti tipped?
- Gyere abba a klubba, ahol találkoztunk. Ígéretes party-nak tűnik. – bazsalygott.
- És nem mellesleg te is ott leszel, ha jól gondolom. – húztam fel egyik szemöldököm.
- Igen, ami azt illeti.
- Akkor beszélek a barátaimmal, és meglátjuk, hogy találkozunk-e. – álltam fel. – Köszönöm a finom koktélt. – mosolyogtam.
- Szívesen. Akkor este. – ölelt át, majd ment be a szállodába, én pedig hazafelé vettem az irányt. Ezúttal nem siettem, kényelmes tempóban sétáltam. 

Kedvesnek találtam Adrian-t, olyan… normálisnak. Nincs vele semmi gond, nem kell hülye bevésődés, vagy egyéb hókusz-pókusz miatt aggódnom, csak élveznem kellene a társaságát. Ám, gyorsan eszembe jutott, hogy ez nem is lehet olyan egyszerű…

A frász jött rám, mivel hirtelen valaki a vállamra tette a kezét ezzel megállítva, s ijedtemben képen töröltem.
- Ne haragudj, nem szándékosan csináltam, csak belemerültem a gondolataimba, és megijesztettél. – szabadkoztam, ahogy megláttam, hogy Jake-et sikerült eltalálnom. Nem szólt semmit, csak helyre tette az állkapcsát.
- Minden egyes alkalommal állba vágsz, ha hozzád érek? – kérdezte kissé dühösen, s így is ideges voltam, de még rátett egy lapáttal.
- Talán nem kellett volna, ha nem settenkedsz mögém, és ijesztesz meg! – mondtam durcásan.
- Ha nem tűntél volna el, akkor most nem történt volna ilyen, és különben sem settenkedtem, most értelek utol.
- Jól van, sajnálom, hányszor mondjam még?! – indultam el ismét.
- Hol voltál? – kérdezte immáron nyugodtabban, ahogy mellém ért.
- Lementem a strandra, és találkoztam egy ismerősömmel. – vontam vállat.
- Milyen ismerősöddel?
- A klubban ismertem meg a múltkor. Adrian. – feleltem.
- Nagyszerű!
- Most meg mi bajod van? Csak egy barát. Leültünk, ittunk egy koktélt, beszélgettünk. Olyan nagy baj ez?
- Igen az. Aggódtam érted.
- Hat éven át nem aggódtál, akkor most miért teszed? – löktem oda, miközben bementem a házba. Nem szólt semmit, és tudtam, hogy aljas húzás volt, de le kell higgadnia, hiszen nem történt az égvilágon semmi. Nem értettem miért reagált így, mindenesetre nekem nagyobb okom volna haragudni, mint neki. Mit sem törődve Leah-val felmentem a szobánkba, ledőltem, de nem sokkal később halk kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad! – kiáltottam.
- Lejössz? Megbeszéljük az esti programot. – dugta be fejét Seth az ajtón.
- Ühüm. – álltam fel, bár én biztosan tudtam, hogy hová szeretnék menni. Leérve már mindenki ott volt, egyedül a szunyáló Leah és Brady hiányzott, valószínűleg ő is aludt. Szándékosan nem álltam a pultnak támaszkodó Jacob mellé, még mindig haragudtam rá. S az egészben a legnevetségesebb, hogy Leah indította el a lavinát.
- Szóval, mit csináljunk ma este? – kérdezte izgatottan Kim.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én fáradt vagyok, legszívesebben itthon maradnék. – mondta Paul, s valószínűleg azért így, mert ahová Rachel megy, oda ő is, s mivel Jake nővére beleegyezően bólintott, biztosra vettem, hogy ők itthon maradnak.
- Szerintem én is maradok. – szólalt meg Collin is.
- Más ötlet? – forgatta szemeit Seth.
- Körülnézhetnénk a sétány melletti boltokban. – ajánlotta fel Jared, a lányok meg persze boldogan beleegyeztek.
- Én a múltkori klubba megyek, ha akartok, jöttök, ha nem, nem. – vontam vállat, s indultam vissza a szobába, hogy időben elkészüljek. 

Míg be nem csuktam az ajtót, hallottam, ahogy valószínűleg Jacobot kérdezgetik, hogy mi ütött belém, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Összeszedtem a szükséges holmit, és bevonultam a fürdőszobába. Letusoltam és hajat is mostam, majd gyorsan megszárítottam, így lágy hullámokban omlott a vállaimra. Köntösben mentem vissza a szobába, s mivel Leah még mindig aludt, nem kapcsoltam villanyt, csak elővettem a mobilom és azzal világítottam a ruháimra, s végül egy fekete nadrágnál és egy ugyanolyan színű pántnélküli felsőnél állapodtam meg.
- Nem tudom, de valahogy… komolyan nem értem, hogy mi van. Szerinted lehetséges ez? – hallottam meg Jake hangját az erkélyről.
- Fogalmam sincs, de nem kizárt, láttunk már furcsa dolgokat. – felelte Seth. – Végülis, hat éven keresztül nem tudtál róla semmit, így akár…
- Akár el is múlhatott a bevésődés. – fejezte be Jake, Seth mondatát.
- Igen. – helyeselt.
- Nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Csak szeretem, és pont. Azt kérte, ne nézzek rá gyerekként, de amikor így viselkedik, az agyamra megy. Ez nem normális. – magyarázta. Nem akartam többet hallani, így minden világossá vált bennem. Ha nem kellek neki, akkor minek törjem magam? Értelmetlen időpocséklás az egész. A ruhával és a neszeszereimmel visszamentem a fürdőszobába, elég gyorsan végeztem, gyorsan taxit is hívtam, de ahogy kiléptem és becsuktam magam mögött az ajtót, Jacobba ütköztem.
- Ő is ott lesz, igaz? – kérdezte, mire egyet hátra léptem, de ő meg egyet előre.
- Ki azaz ő?
- Mr meghívlak egy koktélra, nem történt semmi.
- Adrian a neve. És igen, ott. Mit számít?
- Veled megyek. – jelentette ki.
- Nincs szükségem bébicsőszre. – vágtam rá.
- Nem vigyázni megyek rád, hanem bulizni. Talán baj?
- Deeehogy! – mosolyodtam el. – Megtennéd, hogy? – kérdeztem semlegesen, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, de mivel álltam azt, még pár másodpercig ugyanolyan közel maradt, végül arrébb állt, így visszamentem a szobába, összepakoltam pár holmit, majd lementem Jaredék szobájába, s bekopogtam.
- Gyere! – kiáltotta Jared. Szerencsémre Kim nem volt bent, így nyugodtan tudtam vele beszélni.
- Nem zavarok? – kérdeztem.
- Nem, dehogy.
- Csak… tudom, hogy a büszkeség beszélne belőled, de azt is tudom, hogy milyen drága a parton minden. Itt van egy kis kiegészítés, hogyha netán úgy adódna, akkor…
- Nem kell… amikor úgy volt, hogy elmész, hagytál itt bőven, emlékszel?
- Biztos elég lesz?
- Persze! Nálam is van, és a többieknél is. Nem lesz gond, de azért köszi. – ölelt meg.
- Jól van. De ha bármi…
- Szólunk. – mosolygott.
- Akkor majd holnap találkozunk! – vigyorogtam, s mentem kifelé.
- Jó bulizást! – szólt még utánam.
- Köszi, meglesz! – csuktam be magam mögött az ajtót.
Kimentem a nappaliba, ahol Jake már úgy tűnik, várt, sosem értettem, hogyan tud valaki ilyen gyorsan elkészülni. Leültem, s folyamatosan a mobilom néztem, hogy mikor csörgeti meg a taxis, s úgy öt perccel később izgatottan pattantam fel…

20. Fluctuation

Mikor lementem s belenéztem a dobozokba, már egy szelet sem maradt, és ahogy elnéztem az itthon levőket, mindenki színültig teli volt, így most elvetettük az ötletet, miszerint ma bulizunk egy kicsit, amúgy is már tizenegy is elmúlt, és még mire összekészülünk, a többiek meg visszaérnek a sétáról?! Visszavánszorogtam a szobánkba és gyorsan befejeztem, amit elkezdtem, miközben először Jake zuhanyozott majd ahogy Embry és Leah is kijött a fürdőből én is bementem. Átdörzsöltem minden egyes porcikám a só miatt, megmostam a hajamat is, és most nem szárítottam meg, hanem csak alaposan átdörgöltem, ebben a hőségben úgyis hamar megszárad. Még belebújtam a köntösömbe, s csak így mentem ki, majd ahogy letettem a holmim, lementem egy üveg vízért, hogy éjjel ne kelljen mászkálnom. Visszaérve gyorsan letettem, majd tétován megálltam az ágy előtt, végül levetettem magam rá, és aludni próbáltam, ahogy a szobatársam is.
Pár perc múlva már Jake horkolását hallhattam, ami valóban nagyon hangos volt, de egyáltalán nem zavart, sőt, talán még nyugtatólag is hatott rám. Valamiért még sem tudtam elaludni, egyre csak gondolkoztam azon, hogy mit is érzek a szomszéd szobában fekvő férfi iránt, és a tőlem olyan messze lévő Nahuel irányában, de nem jutottam semmire. Fél kettőkor azonban meguntam a fekvést, így kimentem az apró erkélyre, és a tengert kezdtem bámulni, hátha így majd rájövök valamire. Pár perc múltán azonban feltűnt, hogy abba maradt a horkolás, majd lépteket hallottam, így gondoltam, hogy Jake hozzám tart.
- Nem tudtál tőlem aludni? – kérdezte mögülem, így gyorsan megfordultam, de nem számítottam rá, hogy ennyire közel van hozzám, testünket csupán egy centi választhatta el egymástól, ami miatt a szokásosnál is jobban fel kellett rá néznem.
- Nem, csak…  - motyogtam. – rólunk gondolkoztam. – mondtam ki végül.
- Rólunk? – kérdezte, miközben egyre közelebb hajolt.
- Igen, rólunk. Kettőnkről.
- És mire jutottál? – kérdezte kíváncsian, lehelete már az én számat súrolta. Ismét valami nagyon különöset éreztem, a gyomromban mintha pillangók repkedtek volna, a lábam megremegett, s kissé szédülni kezdtem, tekintete a szemem és a szám között ugrándozott, tudtam mit szeretne, s ahogy Bella is mondta, ha a megfelelő személy az, akkor nem félünk, és ez velem sem volt másképp, félelem helyett inkább izgatott voltam.
- Nem tudom. – vallottam be – Csak… olyan komplikált az egész. – fordítottam el a fejem, mintha csak a távolba merednék.
- Nem komplikált, inkább különleges. – mondta lágyan, majd kézen ragadott és a szobám felé húzott.
- Nem tudok aludni. – mondtam csendesen, így megállt.
- Valami bánt, ugye?
- Nem tudom… valami… érzem, hogy nincs minden rendben, és ez zavar. Csak olyan… furcsa érzésem van. – magyaráztam.
- Hát… ha rájössz mi az, én szívesen meghallgatom. De most aludnod kéne, hogy holnap kipihent legyél.
- Igazad van. – mosolyodtam el, s együtt a szobámba indultunk. – Köszönöm. – mondtam még mielőtt lefeküdtem volna.
- Természetes. – somolygott, s várta meg, míg magamra húzom a vékony plédet, majd hajolt le, s nyomott egy puszit az arcomra.
- Jó éj Jacob! – mondtam boldogan.
- Jó éjt Nessie! – felelte, s éreztem, most, hogy teljesen megnyugodtam, már nagyon álmos vagyok, de valahogy nem volt kényelmes az ágy, így fészkelődni kezdtem.
- Abbahagynád?! Más talán aludna! – vágta oda Leah.
- Bocs, nem akartalak felkelteni.
- Persze! – mondta ironikusan.
- Tényleg nem.
- Befognád?
- Te beszélsz még mindig. – kuncogtam, de tudtam, hogy ezt még visszakapom, de meglepetésemre nem szólt egy szót sem, így kicsit még mocorogtam, s végre sikerült elaludnom…

Reggel különösen boldogan és izgatottan ébredtem fel. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, de milliónyi kérdés felmerült bennem. Vajon, hogy lesz ezután, miként fogunk viszonyulni egymáshoz, de ami a leginkább aggasztott: mi van Leah-val? Pár percnyi gondolkozás után eldöntöttem, hogy egyelőre nem foglalkozom az utóbbival, lesz, ami lesz. Gyorsan szekrényemhez mentem, fogalmam sem volt arról, hogy mit vegyek föl, végül találomra kivettem egy lazább ruhát, majd azzal a fürdőbe vonultam, s amint kész voltam, gyorsan bedobtam a szobába a pizsim, majd reggelizni indultam.
- Jó reggelt! – nyomott egy puszit azonnal az arcomra Jake, ahogy kimondta.
- Neked is! – mondtam vigyorogva, most valahogy minden magától értetődően jött, s Jacobbal kézen fogva mentünk le, aminek eredményeképp a fiúk kurjongatni kezdtek. Leültünk reggelizni, s azon agyaltam, hogy mit csináljunk ma, de nem sok ötletem volt.
- Mára mit terveztetek? – kérdeztem meg végül.
- Arra gondoltunk, hogy lemegyünk a partra, aztán este meg, vagy elmegyünk valahová szórakozni, vagy itthon bulizunk egy kicsit.
- Jól hangzik. – mosolyodtam el. – Akkor szerintem kapjuk össze magunk, és menjünk. – indultam el fel a szobánkba, s felérve gyorsan elővettem egy bikinit, majd a fürdőbe vonultam, hogy felvegyem. Gyorsan megigazítottam még a hajam, majd lesiettem a többiekhez, s pár perc múlva lementünk a partra.
- Jössz? – kérdezte Jake, egy labdával a kezében.
- Majd kicsit később. – mosolyogtam, s nyomtam egy puszit az arcára. Elfeküdtem, s élveztem, hogy a nap finoman simogat, reméltem, hogy sikerül sokat barnulnom, mert egyhamar nem lesz rá lehetőségem, s csak úgy egy óra múltán döntöttem úgy, hogy beállok játszani velük.
- Játszhatok? – kérdeztem meg Seth-et.
- Persze! Srácok! Nessie is játszik! – kiabálta.
- Akkor csináljunk új felosztást, mert Kim is beáll. – mondta Jared, így a fiúk kicsit közelebb mentek egymáshoz, s azt kezdték el tárgyalni, hogyan is lenne a legjobb minket szétosztani.
- Jake és Nessie nem lehetnek együtt! – hallottam meg Embry-től.
- Miért ne? – kérdezte Jake.
- Mert ti ketten kicsináljátok a másik csapatot. Mindketten állati jók vagytok, szóval külön lesztek! – jelentette ki.
- Felőlem. – mentem oda mosolyogva. – Mi lenne, ha az én csapatomban lenne: Embry, Seth, Kim, Collin és Rachel? Szerintem így egyenlő az erőmegoszlás…
- Oké. – vágta rá azonnal Leah, s mivel a többieknek is megfelelt, játszani kezdtünk. Már az elejétől kezdve éreztem, hogy Leah kispécizett magának, állandóan olyan erővel ütötte a labdát nekem, hogy kissé fájt, ami nem kis szó! Már egy órája játszhattunk, amikor az utolsó ütés eldöntötte a játékot, Jake csapata nyert két ponttal.
- Én mindig nyerek. – mondta önelégülten Leah, egyenesen nekem célozva.
- Csak vigyázz, meg ne üsd a bokád. – löktem oda, s mentem vissza a táskához, hogy igyak. Még egy jó ideig maradtunk, majd visszamentünk az apartmanba, mindenki fáradtan dőlt le a szobájában.
- Ugye tudod, hogy hiába szeret téged? – szólalt meg Leah az ajtóból, s csukta be maga mögött.
- Mire gondolsz? –néztem rá értetlenül.
- Arról, hogy te sok olyan dolgot nem adhatsz meg még neki, amit esetleg más igen…
- Mi egyáltalán nem... – kezdtem bele, de közbe vágott.
- Lehet, hogy szeret, de ő is férfiból van, és hogy is mondjam… vannak bizonyos szükségletei, amit te nyilvánvalóan nem adhatsz meg neki… és ahogy eddig tette, most is meg fogja tenni, hogy máshol keresi majd… ezt a boldogságot. – mosolyodott el gúnyosan.
- Azt kétlem. – mondtam magabiztosan, de fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak erről.
- Várd ki a végét. – mosolygott még mindig. Nem akartam vele egy légtérben maradni, féltem, hogy olyat mondok, vagy mondd, ami akár tönkreteheti a nyaralást, így halkan lopóztam le a lépcsőn, s ahogy kijutottam a házból, emberi tempóban kezdtem futni a strand felé…

19. Easiness

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :)) Ne haragudjatok, hogy ilyen soká jött a friss, de zsúfoltak a napjaim, mindenesetre igyekszem! A „The Success itself”-re is hozom pár napon belül az új részt! Kellemes olvasást!

Puszi!! =)

Reggel is vidáman szálltam ki az ágyból, és figyeltem, ahogy Jacob alszik, de mivel nyolc óra is elmúlt, így felkeltettem őt is.

- Jake, ébresztő! Hahó, kelj fel! Jó reggelt! – ráztam őt, de csak valamit morgott az orra alatt, és hátat fordított. Gondoltam ideje, hogy újabb pontot szerezzek, így leszaladtam a konyhába, fogtam egy poharat, amit megtöltöttem vízzel, visszarohantam és az egészet Jacobra öntöttem. Kipattant az ágyból, és csibészesen elvigyorodott, mire futni kezdtem előle, be a fürdőbe, az ajtót pedig magamra zártam.
- Nyisd ki, vagy én teszem meg!
- Hülye lennék kinyitni! – nevettem. – És azt hiszem kettő-egy az állás.
- Persze, mikor alszom, nem tudok mit csinálni, ez nem ér.
- De ér! – kuncogtam tovább.
- A-a!
- De! – mondtam, s folytattuk még ezt egy darabig.
- Abbahagynátok?! Mint két gyerek, úgy viselkedtek! – hallottam meg Leah hangját.
- És amúgy is készülődnötök kell, tíz perc és indulunk! – kiáltott fel Missy, de hallottam, hogy nevet.
- Kijössz? – kérdezte Jake.
- Fegyverszünet? – ajánlottam fel.
- Csak míg el nem készülünk. – mondta mosolyogva, ahogy kinyitottam az ajtót.
- Oké… - somolyogtam én is. A szobába mentünk, én a bikinik között kezdtem válogatni, mert azt már tudtam, hogy mit veszek fölé. Végül kiválasztottam egy türkiz alsós és fehér pántnélküli bikinit, és az ágyra dobtam, majd egy egyszerű laza ruhát tettem ki mellé.
- Na sikerült? – kérdezte Jake.
- Ühüm. Azt hiszem nem kellett volna ennyit hoznom, akkor talán nem válogattam volna ennyit. – kuncogtam.
- Lehet. – mondta, s nézett engem. Kérdően néztem rá, hátha leesik neki, hogy előtte már aligha öltözhetek, s úgy egy perc elteltével végre föleszmélt.
- Ó, ne haragudj! Kimenjek? – kérdezte.
- Elég, ha elfordulsz. – mondtam neki, így száznyolcvan fokos fordulatot vett, én meg gyorsan átöltöztem.
- Mehetünk! – jelentettem ki, mire megfordult, és kitárta előttem az ajtót, így táskámat magamra kaptam, és levonultunk a többiekhez, akik látszólag már csak ránk vártak. Előkotortam a napszemüvegem, illetve ellenőriztem, hogy mindent eltettem, majd elindultunk. 

Szép lassan sétáltunk miközben beszélgettünk, és meglehetősen hangosak voltunk, mivel mindenki minket bámult. Ahogy egy bolt elé értünk néhányan közülünk bementek, hogy üdítőt vegyenek, majd haladtunk tovább. Úgy tízpercnyi séta után kiszúrtam a házat, ahol már a ma éjszakát is töltjük, s mikor odaértünk ezt meg is jegyeztem.
- Ma este, ha minden igaz, akkor ide fogunk költözni. – mondtam vigyorogva.
- Tengerparton leszünk? – kérdezte Missy.
- Bizony! – feleltem, majd indultam tovább. Újabb öt perc után viszont megálltam, mert elérkeztünk a sziklás részhez. – Itt vagyunk. Srácok szerintem vegyétek fel a lányokat, mert… hát ti is látjátok. – somolyogtam. Óvatosan ereszkedtünk le a meredek sziklás lejtőn, ha egy kicsit meredekebb, akkor talán már sziklafalnak mondható.
- Igazad volt, nagyon jó! – vigyorgott Seth. – Itt aztán senki sem fog minket zavarni.
- Remélem. – mosolyogtam. Leterítettem a plédem, rádobtam a törülközőm és táskám, hogy mégse a homokra tegyem. A ruhám madzagjával kezdtem szenvedni, túlságosan meghúztam a csomót, de elszakítani azért nem akartam. Már vagy egy perce ügyködhettem, mikor feltűnt, hogy Jacob figyel, s egy újabb perc után sikeresen kioldottam, így kibújtam ruhámból, s nem tudtam megállni, hogy szemem sarkából ne Jacobot figyeljem, aki engem nézett, alaposan végigmért, s a különös, furcsa dolog mellett játékos csillogás volt szemében. Ahogy földet ért a ruhám, abban a pillanatban kicsúszott a talaj a lábam alól, szó szerint, ugyanis Jake felkapott a vállára, és a víz felé futott velem.
- Jake, hé, tegyél le, hallod! Tegyél le! – kiáltottam, miközben a hátát csapkodtam. Úgy éreztem vészesen közel vagyunk, így magatehetetlenül lógtam rajta, s nem tudtam nem észrevenni fenekét, amire, mint egy utolsó próbálkozásként rácsaptam egyet, de egy másodperc múlva éreztem a kicsit hűvös vizet, de most különösen jól esett. Pár másodpercig lent is maradtam, csak az után jöttem fel, hogy kissé lehűltem.
- Akkor kettő-kettő? – vigyorogtam Jacobra.
- Igen. De azt hiszem, ma éjjel nem alszom a hátamon, de ami ennél rosszabb, hogy a fenekemet sem érzem. – mondta mosolyogva, miközben a hátsóját dörzsölgette.
- Ne haragudj, de a formás hátsódat kár lett volna kihagynom! – kuncogtam, mire meglepetten nézett rám, de én csak felvontam egyik szemöldököm és tovább mosolyogtam.
- Jöttök játszani? – kérdezte Seth.
- Én igen. – mondtam azonnal, s mentem oda hozzájuk. Embry és Leah kivételével mindenki játszott, ők ketten beszélgettek a parton, ami egy kicsit meglepett, de nem igazán foglalkoztam vele.

Órákig labdáztunk a vízben, majd a parton is, aztán megint a vízbe vettük az irányt, csak akkor már másfajta játékkal és immáron mindnyájan játszottunk. Mikor ezt is szép számmal meguntuk, akkor én kimentem a partra, hogy végre napozzak is egy kicsit, így hasra vágódtam, és kikapcsoltam felsőmet, hogy a helyén is barnuljak egy keveset. Nem sokkal később először a hideg krémet éreztem meg, majd két forró kezet, ami a hátamba masszírozta, s önkénytelenül is elmosolyodtam. Óvatosan kinyitottam szemeim, s mosolyom még nagyobb lett, ahogy Jacobot megláttam.
- Mmm, ez jó… köszönöm. – motyogtam.
- Szívesen… ha már a múltkor nem tettem meg. – mondta, s mélyen a szemembe nézett, mely már nem úgy tekintett rám, mint két nappal ezelőtt, amikor erre kértem. Ahogy befejezte lefeküdt mellém a plédre, behunyta szemeit, és ő is élvezte a napot, ami már nem tűzött annyira, de még így is rettentő hőség volt.
- Szerinted, mostmár minden rendben lesz? – kérdeztem tőle.
- Nagyon remélem.
- Én is. Bár azt hiszem, lehetett volna ennél rosszabb is.
- Például?
- Például, ha hazamegyek.
- De nem tetted.
- Nem, mert nem tudtam itt hagyni a formás feneked. – kuncogtam.
- Csak a fenekem?
- Jó, a bicepszed is közrejátszott. – nevettem még mindig.
- Na azért. A végén még megsértődnek, és ezt találják csinálni. – csapott ezúttal ő a fenekemre, de pont csak annyira, hogy megérezzem.
- Akkor talán szándékosan meg kellene sértenem őket. – dobtam fel a labdát, kíváncsi voltam, meddig megy el most, hogy megbeszéltük a dolgokat.
- Talán azt kéne tenned. – somolygott.
- Bekapcsolod? – kérdeztem, amint Jared és Kim is kijött a vízből, ők voltak már csak, akikre vártam.
- Persze. – felelte, majd teljesítette kérésem.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de haza kellene mennünk, hogy összepakoljunk, és átmenjünk a másik apartmanba. – mondtam úgy, hogy mindenki meghallja, így mindenki szedelődzködni kezdett. Ahogy készen lettünk, hazamentünk, és pakolni kezdtünk, örültem, amiért nekem nem kellett már a ruháimat összecsomagolnom, mert így a konyhai dolgokkal foglalkozhattam, illetve felhívtam az irodát, hogy mikorra mehetünk, de volt egy kis gond.
- Most akkor van ház, vagy nincs? – kérdeztem a nőt idegesen.
- Van, ott van a másik mellett, csak rosszat írtunk fel önöknek, így más a szobafelosztás.
- Miért?
- Mert ebben nem két darab két ágyas, egy három ágyas, és három francia ágyas szoba van, hanem négy darab francia és két darab két ágyas.
- Máshol esetleg nincs…
- Ez az egyetlen, amit üres még.
- Akkor… majd visszahívom. – morogtam, s nyomtam ki. Telefonáltam párat, hátha van még más cégnek kiadó apartmanjuk, de ekkora létszámot nem tudtak fogadni, ami nem éppen meglepő. A többiek már a nappaliban vártak, így lementem hozzájuk, és felvázoltam a helyzetet.
- Az a gond, hogy nincs más apartman, és ebben rossz a szobafelosztás, mert négy francia és kettő két ágyas szoba van, szóval vagy valahogy megoldjuk, vagy esetleg szállodába mehetünk, de ami megfelelő lenne, az elég nyüzsis helyen van, szóval… ötlet? – néztem körbe.
- Nagyon egyszerű, valakik együtt alszanak, ennyi. – mondta Paul.
- Én ugyan nem alszom együtt senkivel. – vágta oda Leah durcásan. Pár perc csend következett, mikor Jake megköszörülte torkát, és rám nézett.
- Mit gondolsz, megtűrsz magad mellett? – kérdezte, s mintha félt volna a választól, az én szívem pedig vad dübörgésbe kezdett.
- Vagy mi lenne, ha Nessie-Leah egy, Embry-Jake kettő, és mi Collin-nal bevállaljuk a francia ágyast, ha nagyon nem férünk el, akkor valamelyikünk a kanapén vagy a földön alszik. – ajánlotta fel Brady, s én ugyan átkoztam ezen gondolata miatt, de nem mutattam ki, s mivel mindenkinek megfelelt, ismét telefonáltam, hogy akkor kell a ház, a nő pedig nem győzött hálálkodni. 

Taxit hívtam, hogy mégse kelljen annyit cipekednünk, s odaérve megkaptuk a kulcsokat, így bementünk felfedezni ideiglenes otthonunk. Ha lehet, ez még szebb volt, mint a másik, a nappali nagyon hangulatos volt, ablakai a tengerre néztek, a konyha valamivel kisebb volt, de nem is kellett nagyobb, s lent és fent is volt egy fürdő, illetve lent négy szoba volt, fent pedig kettő. Mindenképpen fent akartam lenni, így azonnal felmentem, és lefoglaltam véleményem szerint a legjobb hálót, ugyanis ennek volt erkélye, ami szintén a tengerre nézett, s a szomszéd szobával közös volt, egyszerűen imádtam. Mellénk Jake és Embry költözött, aminek nagyon örültem. Vissza leszaladtam, hogy a konyhába kipakoljak, rendeltem vacsorát, aztán a bőröndjeimhez siettem, hogy azt mostmár a nyaralás végéig kipakoljam, s ezúttal az Alice által bepakoltat is kifosztottam. Meghallottam a csengőt, így leviharoztam, hogy én nyithassak ajtót, kifizettem és átvettem a pizzákat, amiket az asztalra pakoltam le.
- Gyertek, kaja! – kiáltottam, s egy percen belül már mindenki evett, ami nem csoda, főleg, hogy még a fiúk sem ettek valami sokat ma. Elővettem tányérokat, a sajátommal pedig felmentem a szobánkba, s egy széket húztam az erkély elé. Pár perc múlva lépteket hallottam, így hátrafordultam, s örültem, amiért Jacob feljött.
- Mit csinálsz itt egyedül? – kérdezte.
- Csak nézem a tengert, annyira gyönyörű.
- Valóban az, de azért én tudnék olyat mondani, ami sokkal szebb, és még közelebb is van. – nézett rám jelentőségteljesen, mire az összes vér az arcomba tódult.
- Nem maradsz itt velem?  - kérdeztem meg végül, ahogy ki akart menni.
- Ha szeretnéd. – mosolyodott el, s húzott mellém egy széket. Tovább ettünk, mindketten hallgattunk, de ez a csend nem volt kínos, hanem jóleső és meghitt volt. Ahogy befejeztem, az ölembe tettem a tányérom, s csak Jacob nevetésére figyeltem fel.
- Mi az? – néztem rá értetlenül.
- Csak egy kis krém van a szád szélén. – kuncogott tovább, én meg sikeresen elpirultam és a számhoz kaptam.
- Nem ott. – hajolt közelebb, s törölte le óvatosan ő, de nem ült vissza, ugyanolyan közel maradt, s mélyen a szemembe nézett. Szívem vadul vert mellkasomban, ahogy egyre közelebb hajolt.
- Ti is jöttök sétálni? – szólt be Kim, mire gyorsan szétrebbentünk.
- Öhm, én most kihagynám. – feleltem.
- Én is. – mondta Jake, s Kim lépteivel a pillanat varázsa is elballagott.