33. Kulcs

Sziasztok!
Hát itt az új rész, amivel is azt hiszem megnyertem egy fogadást! :)) Előre figyelmeztetek mindenkit 18+ szóval ennek fényében olvassátok! Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!!!
Puszi!! =)

Elővettem a keresett tárgyat, s a markomban elrejtve mentem vissza. – Ezt még vacsi előtt oda akartam adni. – mondtam, miközben végig szemébe néztem, s kezemet felé nyújtottam. Kissé lassan, de felemelte ő is, s nem bírtam ki nevetés nélkül. – Nyugi, nem valami döglött állatka! – kuncogtam tovább, majd beleejtettem a kulcsot kezébe. Meglepetten nézett rám, majd hatalmas vigyor ült ki arcára, s kezemnél fogva ölébe húzott. Szenvedélyesen csókolóztunk, majd apró csókokkal halmozta el arcom, illetve nyakam. A kulcsot zsebébe csúsztatta, így immáron egyik keze hajamban kalandozott, másikkal pedig derekamnál fogva húzott magához egyre közelebb. Megpróbáltam egy kicsit visszanyerni önuralmam, s mikor nagynehezen sikerült, finoman eltoltam magamtól, s csalódott képét látva, magamban nagyot nevettem, de kívülről jelét sem adtam ennek.

- Menjünk be, megmasszírozlak. – mondtam, s kimásztam öléből. Kézen fogva mentünk be, majd gyorsan alsógatyára vetkőzött, s hason fekve terült el az ágyon. A tévét kinyomtam, halk zenét kapcsoltam be, a fényeket pedig éjszakaira állítottam. Rám sem pillantott, ahogy levettem ruhám, s mindössze fehérneműm maradt rajtam, majd a fürdőből masszázsolajt hoztam, s ráültem combja felső részére. Finoman kezdtem el masszírozni hátát, annak minden egyes négyzetcentiméterére kitérve.
- Megfordulsz? Nem szeretném kitörni a kezed. – kértem kuncogva úgy öt perc múltán, majd felemelkedtem róla, s megtámaszkodtam két térdemen. Teljesítette kérésem, s megfordulva felcsillantak sötét szemei, tekintetével végigsiklott a testemen, szinte áhítatos buzgalommal itta látványomat. Visszaültem rá, s elégedetten nyugtáztam, hogy miközben két karjával foglalatoskodtam, folyamatosan engem pásztázott. Egy kevés olajt folyattam tenyerembe, majd finoman hasába kezdtem masszírozni.
- Gyönyörű vagy! – bókolt, s mosolygott.
- Úgy gondolod? – húztam egy kicsit, de nem álltam meg.
- Még a vak is látja. – mondta még mindig bazsalyogva. Egyre feljebb haladtam, így egyre jobban rá kellett hajolnom. Mikor már vállaihoz értem, magához húzott, s egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Hosszasan nem is csináltunk semmi mást, majd fordított a kockán, így már ő került felülre, mélyen szemembe nézett, s látva, hogy szabad az út, csípőjét úgy helyezte, hogy éreztem, a vágy már hatalmas benne, de mindezt addig nem akarta éreztetni, míg nem biztos benne, hogy én is akarom őt. Szám és nyakam között ingázott ajkaival, egyik kezével már keblem kényeztette, majd megszabadította az azt fedő ruhadarabtól, így már szájával is besegített. Egyre lejjebb haladt, elidőzött hasamon, majd combjaim halmozta el csókokkal. Ismét feljebb jött, kezével viszont lentebbi régiókba vándorolt, igaz csak a szöveten keresztül. Egy nagyobb sóhaj hagyta el szám, ami úgy vettem észre, nagyon tetszett neki. Magamhoz húztam egy csókra, majd kihasználva meglepődöttségét most én kerültem felülre, s halmoztam el csókokkal. Mikor alhasához értem, egyik erogén zónáját véltem felfedezni, így azon hosszasan időztem el. Egyre nőtt benne a vágy, s mivel úgy gondoltam, ezt a lépést nekem kell megtennem, levettem róla az utolsó ruhadarabot is, s finoman markoltam rá férfiasságára. Nem tartott sokáig, mivel hónom alá nyúlt, s felhúzott magához, majd ismét maga alá gyűrt, egy újabb mély csókban forrtunk össze, teste nekem feszült, már mindennél jobban magamban akartam érezni őt, de még mindig váratott magára. Kutató ujjai körberajzolták a mellemet, majd lejjebb siklottak, s végre megszabadított az utolsó textiltől, ami közénk állt. Ismét összeforrtak ajkaink, s kissé zihálva váltunk el, ahogy mindkettőnknek elfogyott levegője, így levándorolt kulcscsontomhoz, ami halk sóhajokat váltott ki belőlem. Egyik kezével csípőm alá nyúlt, mire készségesen dereka köréfontam lábaim, zöld utat adva ezzel neki. Lassan hatolt belém, s mindvégig szemembe nézett.
- Szeretlek! – mondta ki először, továbbra is tartva a szemkontaktust, mely most színtiszta szerelmet sugárzott, s amitől olyan boldog voltam, mint még sosem.
- Én is! – bukott ki belőlem. Ismét megcsókolt, gyengéden ringatózott bennem, s ha mozdulata öntudatlanul felgyorsult, megálljt parancsolt magának, nehogy idejekorán végelegyen, pedig testét majd’ szétvetette az elfojtott gerjedelem. Egyre közelebb éreztem a beteljesülést, s ahogy változtatott tempóján hátam ívbe feszült, a gyönyör néma sikolyként emelkedett a mellkasomban, hogy aztán a felső ívpontján hirtelen elengedjen, s visszafojthatatlan sikolyával hangosan is kiszakadjon belőlem. Visszahuppantam az ágyra, s pár másodperc múlva vadul húzott csípőmnél fogva ölébe, az extázis őt is elárasztotta, ámulva néztem arcát, ugyanolyan jó volt nekem is, mint neki. Hosszú másodpercekig, csak szenvedélyesen ölelt, majd immáron egy sokkal lágyabb csókra hajolt hozzám, hogy aztán pihegve gördüljön mellém. Miután kissé kifújtam magam, lecsúsztam ágyékához, hogy a kielégítés ezen módjával is örömöt okozzak neki. Férfiasságának nem kellett sok idő, és ismét használatra kész volt, pár percen belül pedig ismét halk sóhajok szakadtak fel torkából, s remegve robbant ki belőle a kéj. Elégedetten csusszantam fel mellé, s dőltem vállára. Finom csókra vont magához, s csak néztük egymást mosolyogva, nem szóltunk egy szót sem, nem volt szükségünk szavakra, mindent le tudtunk olvasni egymás arcáról és szeméből. Éreztem a kellemes fáradtságot, s egy vékony paplant kezdtem el keresni az ágy aljában.
- Mit keresel? – kérdezte rekedtesen.
- Egy vékonyabb takarót. – válaszoltam. Megláttam, hogy az ágy mellől kikandikál, így rájöttem, hogy lelöktük. Lehajoltam érte, s Taylor huncut kuncogásával kísérve vontam magunkra.
- Mi az? – kérdeztem vigyorogva.
- Megismételnéd ezt a kis jelenetet? Csak mondjuk visszafelé… - kuncogott tovább.
- Ennyire tetszett? – kérdeztem csibészesen.
- El sem tudod képzelni mennyire!
- Akkor azt hiszem, lehet róla szó! – mosolyogtam, majd adtam neki egy apró csókot, és mellkasára feküdtem. – Szeretlek! – mondtam még.
- Én is szeretlek! – mondta ki ismét, ami újra hatalmas örömmel töltött el. – Jó éjt kicsim!
- Neked is! – suttogtam, s éreztem, hogy szemhéjam egyre nehezebb…

Reggel, még mindig Taylor mellkasán feküdve, lágy simogatásra ébredtem. Finoman járt keze fel-alá a hátamon, s néha, mikor keze oldalamhoz tévedt, s csiklandós részeimen haladt végig, nem sok kellett, hogy kitörjön belőlem a nevetés, de visszatartottam, mivel nem akartam, hogy abbahagyja.
- Tudom, hogy fent vagy! – mondta rekedtesen, de hangjából kihallottam, hogy mosolyog. Nem szóltam semmit, úgy tettem, mintha még mindig aludnék. Nem hagyta abba a cirógatást, de egyre többször tért ki oldalamhoz. Már majd szétpukkadtam a kitörő nevetéstől, tudtam, hogy direkt csinálja, így egy hirtelen mozdulattal, egész testemmel felé kerekedtem, s két kezét arca mellé szorítottam.  Tudtam, hogy ha akarna, könnyen fordíthatna a helyzeten, de úgy látszott nagyon tetszik neki. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, egyre közelebb hajoltam szájához, s mikor már csak egy centi választott el minket, ajkaim után kapott, de elrántottam a fejem. Folyamatosan a szemébe néztem, újra meg újra közel hajoltam, de nem engedtem, hogy megcsókoljon. Mikor ezt meguntam, apró csókokat leheltem szája köré és nyakára, s úgy látszott ez már kikészítette, mivel már csak azt vettem észre, hogy én kerültem alulra. Nem várt sokat, vadul tapadt ajkaimra, majd egyre lágyabb lett, végül finoman lehuppant mellém.
- Jó reggelt! – mosolyogtam rá boldogan.
- Jobb nem is lehetne! – bazsalygott ő is.
- Ezzel vitatkoznék… - mondtam huncutul, s figyeltem kissé meglepődött arcát. Feljebb csúsztam, hogy megcsókoljam finoman, majd egyre szenvedélyesebben, kezem már hajában kalandozott, s egyre inkább megértette mire is gondoltam…

- Azt hiszem, igazad volt. – mondta egy hatalmas vigyor kíséretében, még kissé pihegve.
- Akkor jó. – mosolyogtam.
- Ez… ez… ez az éjjel és reggel… - kezdett bele, láttam rajta, hogy a megfelelő szavakat keresi.
- Nekem is. – vigyorogtam. Még egy ideig összebújva heverésztünk, majd megelégelve ezt, úgy döntöttem csinálok valami reggelit. Adtam neki egy puszit, s a takarót magam köré csavarva bementem a fürdőbe, elintéztem a szokásos teendőket, majd felvettem köntösöm és kimentem a konyhába. Nem volt kedvem sokat pepecselni, így csak egy sima sajtos omlettet ütöttem össze, ami húsz perc múltán el is készült, így egy tálcára tettem, öntöttem ki még gyümölcslevet, s bementem a szobába.
- Húúú, köszönöm! – mondta Tay vigyorogva, miközben felült. Beletettem ölébe, majd én is melléültem és enni kezdtem. Bekapcsoltam a tévét, s egy mesecsatornánál állapodtam meg, nem bírtam lekattanni róluk. Tovább falatoztam, s néztem a Tom&Jerry-t, ami az egyik kedvenc mesém. Éreztem, hogy Taylor engem bambul, s úgy három perc múltán már kimondottan idegesített.
- Mi az? – néztem rá mosolyogva.
- Csak furcsa, hogy még mindig meséket nézel… - mondta csodálkozva.
- Túl gyerekes? Ha te valami mást szeretnél nézni, akkor… - kezdtem el, de közbevágott.
- Nem, nem gyerekes. Illetve lehet, hogy az, de én is szeretem őket, és ugyan nem akarlak és nem is tudnálak hasonlítani az előző barátnőimhez, de a legtöbb nem nézett magától mesét. – mondta mosolyogva.
- Hidd el, egy idő után idegesíteni fog! –nevettem.
- Nem hiszem. – bazsalygott, majd odahajolt egy puszi erejéig. 

Miután befejeztük a reggelizést, kivittem a tálcát és visszafészkeltem magam.
- Bármeddig el tudnám ezt viselni. – mondtam elégedetten.
- Én is. – felelte, s hosszú percekig csak egymás felé fordulva néztük egymást. Mindenféle dolog eszembe jutott, majd a tegnap estére gondolva beugrott csalódott arca a kanapén, s nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Mi az? Mi olyan vicces? – kérdezte ő is önkénytelenül mosolyogva.
- Semmi… - próbáltam lenyelni nevetésem, ami kis időre sikerült is, de aztán ismét kitört belőlem.
- Na, mondd csak! – nézett rám kíváncsian.
- Csak eszembe jutott, milyen képet vágtál tegnap este a kanapén, mikor eltoltalak magamtól és mintha vigaszdíjnak szánnám, felajánlottam, hogy megmasszírozlak. – röhögtem mostmár önfeledten.
- Na várj csak! – kiáltott fel, s ült rám, persze olyan óvatosan, hogy nehogy fájjon. Elkezdett csikizni, amitől csak még jobban nevettem, s ott ficánkoltam alatta, mintegy magatehetetlenül, s mikor kezeimmel én is megpróbáltam csiklandozni őt, akkor egyik kezével mindkét csuklómat átfogta, s másik kezével folytatta, amit elkezdett. Nevetésemtől már a könnyeim is potyogni kezdtek, s mikor úgy gondolta elég lesz a bosszúból, finoman rám dőlt, hogy aztán egy lágy csókban forrjunk össze. Percekig, de talán órákig folytathattuk ezen tevékenységünk, mikor kelletlenül elváltunk egymástól.
- Megyek, letusolok. – mondtam, majd egy apró csókot nyomva szájára összeszedtem a szükséges dolgokat, és bevonultam fürdőmbe. Nem terveztem, hogy sokáig állok a víz alatt, így gyorsan mostam meg hajam és mosakodtam meg, majd egy törülközőt a hajamra, egyet pedig magamra csavarva kiszálltam. Megszárítkoztam, majd hajammal kezdtem el bíbelődni, megpróbáltam kifésülni, de nem ment, így hajbalzsamot permeteztem rá, és a hajvégeimet olajjal itattam át. Már valamivel könnyebb volt kifésülnöm, de még így is megszenvedtem vele. Szokás szerint rengeteg haj volt a fésűmben, ezért kivéve azokat a szemetes felé igyekeztem. Persze nem vettem számításba, hogy a balzsamból a kőre is került, így az már életveszélyesen csúszós lett, s nekem sem kellett több, az első lépésnél megcsúsztam, hogy aztán egy sikollyal kísérve, hangos puffanással érjek földet.
- Jól vagy? – rontott be azonnal Taylor. Nem tudtam megszólalni, csak röhögtem a földön feküdve továbbra is. Odajött mellém, s csak értetlenül nézett rám.
- Csak elcsúsztam, semmiség. – mondtam még mindig kissé nevetve.
- Ezen nevetsz? – kacarászott immáron ő is velem.

Taylor szemszög

- Ezen nevetsz? – kérdeztem én is, már vele együtt kuncogva.
- Igen. – mondta még mindig kacarászva. Imádtam benne, hogy saját magát is képes kinevetni, és nem dúl-fúl, ha valami béna baleset éri.
- Nem fáj semmid? – kérdeztem aggódva azért.
- Nem. – vont vállat, s ült föl. Segítettem neki felállni, s azonnal a felmosóért nyúlt. – Na jó, egy kicsit a farcsontom, de nem vészes. – magyarázta, miközben feltörölte a semmit. Értetlen képemet látva megmagyarázta, hogy mit is csinál. – Kicsit gubancos volt a hajam, ami az éjszaka fényében nem meglepő. – mondta egy elfojtott mosollyal. – Szóval fújtam rá egy kis balzsamot, a padlóra is került és nem kicsit csúszós lett. – fejezte be.
- Értem. – kuncogtam az elképzelésen, majd mentem vissza a szobába. Visszadőltem az ágyra, s tovább tévéztem, de nem sokkal később megcsörrent a telefonom…

32. Vállalás

Sziasztok!!
Sajnálom, hogy csak most, de ma sikerült előkaparnom a gyorsítótárból a megírt részeket... Szóval a következő is kész van már!! :) Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Hamar elindultunk, elmondtam a címet, s már majdnem kiértünk a parkolóból, mikor teljesen leizzadtam.
- Khm! Azt hiszem, ezt nem gondoltuk át rendesen… - mondtam halkan.
- Miért is?
- Te is tudod, hogy a fotósok folyamatosan a nyomodban vannak.
- És?
- Megbeszéltük, hogy még hagyunk egy kis időt magunknak…
- Ez most nem jelent semmit. Együtt dolgozunk, csak a munka miatt megyünk együtt… - vont vállat.
- De Nate sem tudja. Még nem mondtam el neki…
- Nem is akarod?
- De, csak… nem tudom. – mosolyogtam. – Olyan ez az egész, mint a filmekben, mikor adott két kamasz, tiltott szerelem, és titokban találkoznak. – nevettem el magam.
- Én már nagykorú vagyok! – mutatott rá, és húzta ki magát büszkén.
- Én is az leszek majd… valamikor… de akkor nagykorúkám, azt mondd meg, hogy mit csináljunk?
- Csak hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, és ne bujkáljunk. Ha lefotóznak, akkor lefotóznak. – nézett rám egy pillanatra, majd újra az útra szegezte tekintetét.
- Oké, viszont mindenképpen először Karennel beszéljünk.
- Persze. – helyeselt.
- Te elmondtad már valakinek?
- Nem, még nem. Előbb veled akartam megbeszélni, hogy a barátokat illetve családot beavassuk-e, vagy sem. – mondta őszintén.

~¤~

Visszaérve Taylorhoz még mindig csak nevettem, ha eszembe jutott Nate ábrázata, amikor együtt mentünk fel hozzá. Nem lepődött meg, mégis mintha ledöbbent volna, aztán örült, majd mérgesen méregetette Tayt, aztán ismét örült és még kitudja mi minden játszódhatott le benne.
- Nem volt unalmas? – dobtam le magam Taylor mellé a kanapéra.
- Nem, ez egyszerűen fantasztikus volt. Nem gondoltam volna, hogy tudsz rappelni!
- Én is csak úgy egy hónapja jöttem rá, hogy nem vagyok annyira béna benne. – mosolyogtam.
- Annyira béna?! – meredt rám. – Én mondom, állati jó voltál!  Három és fél órán át folyamatosan énekelni… – hüledezett, ezzel is megdicsérve.
- Akkor köszönöm! Tényleg ízlett a kaja Natenél?
- Igen, finom volt. Neked nem ízlett?
- Elment. – vontam vállat. – Áthívod Karent?
- Jah, ez jó ötlet. – válaszolt, így gyorsan felhívta, és szerencsénkre húsz percen belül meg is érkezett.
Taylor nyitott ajtót, én a kanapén várakoztam. Ahogy beljebb jött, és meglátott, teljesen értetlenül nézett rám, majd Tayre, s a köszönés után kíváncsian ült le velem szemben.
- Szóval? – kérdezte kíváncsian. Taylor leült szorosan mellém, egy pillanatra összenéztünk, de nem tartott sokáig, mert Karen ismét megszólalt. – Nem mondjátok komolyan? – nézett döbbenten, de ugyanakkor mosolygott. – Épp itt volt az ideje már! De mikor, és hogy?
- Tegnapelőtt. A hogyant inkább hagyjuk… - mondtam mosolyogva.
- Mindenesetre én nagyon örülök nektek!
- Hát igen, szóval erről akartunk veled beszélni.
- Ne aggódjatok, nem lesz semmi gond. A nyilvánosság nem lesz gond! – legyintett. Valahogy szórakozottnak tűnt. – Ennyi?
- Öhm, igen. – mondta Tay.
- Akkor én megyek is! Otthon várnak! – indult el az ajtó felé. Gyorsan elköszönt, majd még a lifttől visszaszólt: - Azért ígérjétek meg, hogy nagyon óvatosak lesztek, és vigyáztok egymásra! – nézett aggodalmasan.
- Persze! – mondtuk egyszerre Taylorral, mire mindketten elnevettük magunk. Ahogy Karen beszállt a liftbe, mi is visszamentünk a lakásba. Ránézve az órára nagyon meglepődtem, hogy ennyire elszállt az idő, aminek hangot is adtam.
- Lehet, lassan nekem is mennem kéne… - mondtam kissé szomorúan.
- Lehet… - suttogta, s húzott magához egy csókra, majd a kanapéhoz tolt.
- Karen, mintha kissé szétszórt lett volna, nem? – kérdeztem tőle.
- De, szerintem ivott már egy keveset, és azért. Taxival jött, ami nem szokása, úgyhogy szinte biztos… - gondolkodott el.
- Mit csinálsz holnap? – kérdeztem kíváncsian, kis idő múlva.
- Reggel interjú, aztán van egy megbeszélésem, öttől pedig próba. – mondta kissé savanyúan.
- Akkor csak a próbán találkozunk… viszont most jobb lesz, ha megyek, különben nem fogunk pihenni. – mondtam halkan.
- Igazad van, még ha nem is akarom. – suttogta ő is, majd a hosszas, de mégis rövidnek tűnő búcsúzkodás után hazamentem…

~¤¤¤¤~

Két hét telt el az első próbánk óta, s meglepődtem, hogy milyen óriási mennyiség az, amit meg kell tanulnunk. Már a negyedik naptól előrehozták az edzéseket egy órára, de ugyanúgy estig tartottuk. A második héttől, reggeltől estig bent voltunk, mindössze egy fél órás ebédszünetet hagytak. Az egészben az a nevetséges, hogy már az összes koreográfiát tudtuk, de újra és újra gyakoroltatták. Fél éve még talán elképedtem volna, hogy mekkora a hajtás, és hogy csak ennyi időnk volt betanulni a koreográfiát, de most?! Gyerekjátéknak tűnt, s csak az izomláz kínzó fájdalmai miatt nem tudom teljes nyugalommal kijelenteni. Másból sem állt a napom, minthogy reggel felkeltem, elmentem a terembe, majd este hazaérve csak beestem az ágyba. Igaz, végre volt alkalmunk a többi táncossal is megismerkedni, s már velük is elpróbáltuk.  Persze hihetetlenül jó volt, mind Taylorral, mind a táncosokkal folyamatosan ugrattuk egymást, így a próbákat kimondottan élveztem, csak mikor este hazaértem jöttem csak rá, hogy mennyire fáradt vagyok, s az elmúlt három nap, valami katasztrofális volt, mert untam már a táncokat, s ezen még Taylor pozitív hozzáállása sem segített, rajta is láttam, hogy csak miattam nem csúszik szét, valójában már ő is teljesen kész van. Az örömöt ezúttal Erik látogatása hozta az előző edzésen, mivel egy hét pihenőidőt adott. Hát mit ne mondjak, madarat lehetett velem fogatni, s ezt csak az tetőzte, mikor kijelentették, hogy az egy hét után még két-három napunk van, és kezdődik a forgatás. Ezen elmélkedésemből az ébresztőm zökkentett ki, mivel elfelejtettem kikapcsolni, igaz, most nem bántam, hiszen hamarabb felébredtem. Kikecmeregtem az ágyból, s meglepődve tapasztaltam, hogy nincs izomlázam, teljesen jól vagyok. A fürdőszobai teendők elvégzése után a konyhába mentem, ittam egy teát, majd felöltözve célba vettem egy közeli boltot, ahol beszereztem pár szükséges holmit. Visszaérve nagyon meglepődtem, hogy a lépcsőn Taylor üldögélt, de önkénytelenül is elmosolyodtam.
- Szia! – mondtam vidáman.
- Szia kicsim! – hajolt le hozzám egy rövid csók erejéig, miközben kivette a kezemből a bevásárlótáskát.
- Köszi! – mondtam, majd előkaptam kulcsom és kinyitottam az ajtót. Gyorsan bementünk, majd a konyhába érve pikk-pakk kipakoltuk a vásárolt dolgokat, már Taylor is gyakorlatiasan mozgott itt, hiszen általában egymásnál aludtunk, hol itt, hol ott. – Régóta vártál? – fordultam vele szembe, a pultnak nekidőlve.
- Úgy öt perce. – vont vállat mosolyogva.
- Ennyire kitartó vagy? – léptem hozzá közelebb, s fontam nyaka köré karjaim.
- Úgy látszik… - bazsalygott. – Már nincs izomláz a csuklyádban? – kérdezte kicsit komolyabban.
- A-a. – ráztam fejem, s hajoltam hozzá egyre közelebb. – Hát neked, van még valahol?
- Nincs. – válaszolta, majd azon nyomban ajkaimra tapasztotta sajátját, s egy lágy csókban forrtunk össze. A csók végén, kis puszikat leheltem szájára, majd levettem karjaim nyakából, s kezét megfogva a szobámba húztam. Ott mindketten elterültünk az ágyon, s összebújva tévézni kezdtünk.

Nagyon gyorsan telt az idő, már este nyolc is elmúlt, mire föleszméltem, igaz, jól éreztük magunk, s vagy két kilót magunkra szedhettünk a rengeteg nasi miatt, amit elpusztítottunk ez idő alatt.
- Megyek, összedobok valami vacsit. – álltam fel mellőle.
- Segítsek?
- Nem kell, pihenj csak. – mondtam, s adtam neki egy puszit, majd kimentem a konyhába, s nekikezdtem főzni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a steak-et jól elkészíteni, de megpróbálom. Amúgy is már tegnap előkészítettem a húst, ráadásul végre lesz alkalmam kipróbálni a konyhai grillt. Nagyon reméltem, hogy jól sikerül, mivel ez Taylor kedvenc étele.
Mikor már nagyjából elkészültem, visszamentem a szobába, ahol Tay még mindig tévézett.
- Elaludtál? – kérdeztem, miközben leültem az ágyra.
- Aham, most keltem egy pár perce.
- Mindjárt kész a vacsi. – mosolyogtam.
- Mit csináltál?
- Majd meglátod. De mit szólnál, ha mielőtt ennénk, hazamennél a cuccodért?
- Jól van, oké. – bólintott, felült és megdörzsölte arcát. Adtam még neki egy puszit, majd visszamentem a konyhába, ahol már majd csak a húsokat kell megsütnöm normálisan. Amint meghallottam, hogy becsukódik az ajtó, a fürdőbe mentem és lezuhanyoztam, majd irány vissza a konyhába. Megsütöttem a husit, megterítettem, s nem sokkal később Taylor is betoppant. Lepakolta holmiját, majd asztalhoz ült.
- Nem mondod komolyan? – csillantak fel szemei, ahogy meglátta mit is teszek elé.
- Bizony. De előre szólok, nem tudom milyen lett. – mosolyogtam. Kiszedtem mindkettőnknek egy-egy adagot, s neki is láttunk. Félve emeltem számhoz az első falatot, s közben végig Taylort figyeltem, hogy neki vajon ízlik-e.
- Ez nagyon jó lett! – mondta elismerően, mire én is rágni kezdtem, s megnyugodtam, hogy nem csak kamuzik.
- Akkor jó, és köszönöm! – vigyorogtam. Végig beszélgettünk, majd végezve a kajálással mindketten a kanapéhoz mentünk, s ott folytattuk a beszélgetést. – Majd’ elfelejtettem! – kaptam fejemhez, s szaladtam be szobámba…

Új kinézet!!

Sziasztok!!!
Azt hiszem itt volt az ideje egy kis változtatásnak, így gondoltam, most, hogy van időm, lecserélem a designt! Mint látjátok, most a főszerepben a tengerzöld van, talán túlságosan is, emiatt még biztosan kicsit változtatni fogok! :) (Csak nem tudok rájönni, hogy mi nem stimmel, na mindegy!) A következőre is van már terv, az egy kicsit letisztultabb lesz, de mivel itt a jó idő, az élénk színek vannak középpontban!
Remélem tetszik! 


Puszi!!! =)


P.S.: Hamarosan jön az új rész!! ;)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

31. Felfogás

Sziasztok!
Itt az új rész, nem vagyok vele megelégedve, de elmegy egynek. :) Megpróbálom hamar' hozni a következőt!!! Kellemes olvasást!

Puszi!!! =)

Visszamentünk a próbára, ami egyszerűen mesés volt. Imádtam a koreográfiát, ami egyikünknek sem okozott különösebb nehézséget, s a tánc végeztével még beszéltünk egy keveset Annel és Richcsel, majd ismét lezuhanyoztunk. Az öltözőben összepakoltam minden cuccom, majd megvártam, míg Taylor is végez ezzel.
- Mehetünk. – mondta, de én nem mozdultam.
- Nem. Te mehetsz, én mehetek, de nincs mi. Legalábbis még. – mondtam, még ha fájt is ezt kijelentenem.
- Nem értelek. – nézett rám, s arca valóban ezt tükrözte.
- Csak azt mondom, várjunk még egy kicsit. Nem szeretném, hogy azonnal szétmarcangoljon minket a média. – néztem rá bocsánatkérően.
- Igazad van, és sajnálom! – mondta kissé keserűen.
- Ez nem a te hibád! – mondtam, s közelebb léptem hozzá, mire derekamnál fogva magához húzott, s egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.  Nehezen váltunk el egymástól, s a folyosón még kézen fogva, de még mielőtt kiléptünk volna, elengedtük egymást s külön, mint két barát mentünk ki a kocsihoz. Hazafelé vettem az irányt, s meglepődtem, hogy fél tíz is elmúlt már, mikor beléptem lakásomba. Ismét lezuhanyoztam és hajat mostam, majd megszárítottam azt, és ledőltem ágyamra. Bekapcsoltam a tévét és élveztem az édes semmittevést. Megcsörrent telefonom, s a kijelzőt látva, mosolyogva szóltam bele.
- Szia!
- Szia! Mi jót csinálsz? – kérdezte.
- Csak tévézem, de semmi érdekes nem megy…
- Ettél már?
- Ömm, nem…
- Akkor gyerünk ki a konyhába! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Oké… - egyeztem bele, felvettem papucsom, s kibandukoltam a konyhába. Kihangosítottam telefonom, letettem a pultra, s csináltam egy szendvicset, miközben tovább beszélgettünk. Ettem, majd visszavackoltam magam ágyamba, de ugyancsak folytattuk. Fél tizenkettő után valamivel tettük le, mivel mindketten fáradtak voltunk. Hamar elnyomott az álom…

Reggel jókedvűen keltem magamtól, s meglepődtem, hogy még csak kilenc óra múlt. A fürdőszobában elintéztem a szokásos dolgokat, feldobtam egy kis sminket, majd felöltöztem, s bezárva az ajtót kocsiba pattantam. Betértem a Starbucks-ba, majd tovább is indultam Taylorhoz. Megálltam a parkolóban, majd a kocsiban ülve még küldtem neki egy SMS-t:

Szép reggelt!
Ha felkeltél, csörgess meg! Csók R.

Nem telt el fél perc, már csörgött a telefonom.
- Szia! – köszönt bele vidáman.
- Szia! Ugye nem én keltettelek fel?
- Nem, már fent vagyok egy ideje.
- Akkor jó. Reggeliztél már? – kérdeztem, miközben kiszálltam autómból.
- Nem, már éppen el akartam menni.
- Értem. – kezdtem el kapkodni lábam, hogy odaérjek.
- Pont most indul… - mondta, ahogy kinyitotta az ajtót, s így velem találta szemben magát. Én továbbra is félrebiccentett fejjel álltam, ugyanis vállammal szorítottam fejemhez mobilom. Vigyorogva segített rajtam, majd engedett be magához. Letettem a zacskót, amiben a péksüti volt, s ahogy megfordultam rögtön ajkaimra tapasztotta övéit. Kissé nehezen váltunk el egymástól, adtam még neki egy puszit, majd a konyhába mentem és elővettem két tányért. Visszatérve az asztalhoz kitettem rájuk a reggelinek szánt ételt, s Taylor elé tettem a neki szánt kávét. Mindeközben folyamatosan csak nézett, ami egy idő után kissé zavarni kezdett, és nem hagytam szó nélkül:
- Mi az? – kérdeztem kissé nyújtottan.
- Semmi. – rázta meg fejét, de nem vette le rólam tekintetét. Mivel nem akartam tovább húzni, ezért leültem mellé, majd mindketten enni kezdtünk. Ezúttal nem szóltunk egy szót sem, csak néztük egymást, s egyik kezünk folyton összefonódva pihent az asztal alatt a combomon. Befejezve a reggelit, a tányérokat bepakoltam a mosogatógépbe, majd a nappaliba mentem, mivel Taylor már ott ült a kanapén. Ezúttal nem mellé, hanem az ölébe ültem, majd ismét egy csókban forrtunk össze, ami sokkal szenvedélyesebb volt, mint az eddigiek. Éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam a vágy, mit mi sem bizonyított jobban, mint a gerincemen végigfutó borzongás. Finoman eltoltam magam tőle, de kissé csalódott arcát látva még egy csókot adtam neki, mely immár nagyon lágy volt. Leszálltam róla és leültem mellé, nehogy elveszítsem önuralmam.
- Megnézünk valami filmet? – kérdezte.
- Felőlem. De ne legyen hatórás, mert úgy két óra múlva mennem kell. Nate így is állati pipa volt, hogy tegnap nem mentem… - mondtam szemforgatva, mire csak kuncogva felállt mellőlem, és odahozta a távirányítót.
- Mit nézzünk?
- Most nincs kedvem semmi romantikushoz, mondjuk egy akció, vagy egy thriller jöhet! – egy elégedett vigyort kaptam válaszul, majd elindította a filmet, besötétített, visszaült mellém, s összebújva néztük a filmet. Még ha nem is beszéltünk, egyszerűen élveztem a vele együtt töltött időt. Miután vége lett a filmnek, mindketten kinyújtóztattuk kissé elgémberedett végtagjaink, majd a már fényáradatban úszó szobában ezúttal egymással szemben ültünk le. Hosszú percekig csak néztük egymást, látszólag valamit nagyon akart mondani, vagy kérdezni, de mintha nem találta volna a szavakat.
- Az jutott eszembe… - kezdtem el, hátha ettől majd ő is kimondja, ami szívét nyomja. – hogy mikor a szülinapod volt… nem találkoztunk, és én adni akartam neked valamit. Nem tudom miért, de reménykedtem benne, hogy lesz alkalmam odaadni.
- Mi volt az?
- Majd odaadom legközelebb. – mosolyogtam, mire csak bólintott.
- Kérdezhetek valamit?
- Már kérdeztél… - mondtam mosolyogva, ezzel is próbáltam oldani feszültségét. Halványan elmosolyodott, majd megköszörülte torkát.
- Sok mindent nem értek, és szeretném, ha ezeket megbeszélnénk.
- Oké… - mondtam már én is kissé félve. Fogalmam sem volt, hogy vajon miről is akar beszélni, de semmi jót sem sejtettem.
- Mikor elutaztam a forgatásra, haragudtál rám?
- Nem.
- Hát?
- Nem tudom. Inkább csalódtam, és nem értettelek. Miért te?
- Haragudtam, mérges voltam. Bevallom, utáltalak, amiért így átvágtál.
- Nem vágtalak át. – vágtam rá.
- Nem, de akkor minden jel erre mutatott, és mikor hallottam, hogy összejöttetek, csak megerősítette bennem a dolgokat.
- Nem tudtam mit tenni, így alakult.
- Tudom. – mondta rezzenéstelenül, s kis habozás után folytatta. – Szeretted?
- Kit?
- Liamet.
- Persze, hogy szerettem.
- És még szereted? – kérdezte, s vonta fel szemöldökét.
- Őszintén? – kérdeztem, mire csak bólintott. – Igen, szeretem. – mondtam ki az igazságot. Fájdalom futott végig arcán, így gyorsan folytattam. – Nem vagyok belé szerelmes. Szeretem, mint egy nagyon jó barátot, és nagyon sokat jelent nekem. Mikor elmentél, végig mellettem állt, nem sürgetett, és mindig őszintén tudtam vele beszélni. Nagyon megszerettem, de nem hinném, hogy ez a szerelem. – ráztam fejem. -  Nem akartam elveszíteni őt. – vallottam be.

- Akkor miért szakítottál vele? – kérdezte ismét fapofával.
- Nem én szakítottam.
- Nem te? – kérdezte értetlenül.
- Nem.  Kicsivel több, mint három hete közölte velem, hogy én nem őt szeretem igazán. Nem tudja, hogy szerelmes vagyok-e abba a bizonyos „másik srácba”, de biztos volt benne, hogy jobban szeretem, mint őt.
- És ez igaz? – kérdezte mosolyogva, mire csak helyeslően bólogattam, aminek látszólag örült. – Tudod, az elején… nem gondoltam volna, hogy mi valaha is… - mosolygott.
- Én sem. – vallottam be. – Igazából nem értettem, hogy miért vagy velem olyan ellenséges, és a helyzet az, hogy ennek is köszönhető, hogy végül elvállaltam a szerepet.
- Ez komoly? – nézett rám döbbenten.
- Bizony! – vigyorogtam.
- Ha ezt akkor elmondod, biztos vagyok benne, hogy eret vágok magamon… na persze, így utólag nem bánom! – mosolyodott el ismét.
- Hát nem vagy te olyan buta…
- Olyan? – kérdezte tettetett felháborodással.
- Igen, olyan! – nevettem el magam.
- Jól van- jól van, ezt még visszakapod! – mondta pajkosan. – Na de visszatérve az előbbi témára, csakhogy mindent tisztázzunk. Én komolyan azt hittem, hogy egy elkényeztetett lány vagy… aztán rájöttem, hogy korántsem úgy van minden, ahogy az elsőre látszik… Csak… - kezdett bele kis keserűséggel.
- Csak mi?
- Semmi… - rázta fejét nemlegesen, mire csak kíváncsian és ellentmondást nem tűrve néztem rá. – Oké… szóval, az utóbbi két évben volt alkalmam olyan lányokhoz nem egyszer, akik pont olyanok, mint te. Mármint amilyennek hittelek. Annyiszor csalódtam, hogy azt hittem, hogy minden számomra tetszetős lány pont ugyanolyan, és akkor jössz te, teljesen más vagy, egyszerűen nem tudtam, hogy csak játszadozol velem, vagy sem. Tényleg nem tudtam. Ráadásul mikor elhatároztam magam, bezavart a képbe Liam. – magyarázta, mire hirtelen szomorúság vett rajtam erőt, s nem tudtam honnan jött és miért, de teljesen elkámpicsorodtam.
- Nem ismersz még eléggé… - mondtam ironikus mosollyal arcomon, magam elé meredve.
- Jajj, ne már… - állt fel, s jött azonnal oda hozzám. – Mint mondtam, ez volt, de mostmár egészen más a helyzet.
- Miért, most mi van? Valld be, egyáltalán nem ismersz, és ez fordítva is igaz.
- Ha mindent tudnánk egymásról, akkor vagy már idős házaspár lennénk, vagy testvérek, vagy legalábbis szimplán barátok. Nem lenne ételme az egésznek. Most van időnk, hogy megismerjük egymást, pont ettől izgalmas az egész. – bazsalygott.
- De még azt sem tudod, mi a kedvenc színem.
- Ez könnyű, a kék! – vágta rá, mire egy apró mosoly ült ki arcomra, nem gondoltam volna, hogy a szállodai kérdezz-felelekből bármi is megmarad neki , így gondoltam kicsit letesztelem.
- Mi a kedvenc édességem?
- Gumicukor.
- Kedvenc csokim?
- Utálod a csokit, maximum sütin, jégkrémen eszed meg. – vigyorgott.
- Mi a kedvenc számom? – kérdeztem, erről ugyanis nem beszéltünk.
- A hetes.
- Honnan tudtad?! – döbbentem le.
- A hetes szekrényt választottad, a hetes teremben edzel… soroljam még? – nevetett.
- Még egyszer: honnan tudod?
- Hogy melyik teremben edzel?
- Ühüm.
- Kellan mondta egyszer, mikor hazajöttem, és rólad kérdeztem. – vont vállat, elégedetten mosolyogtam, s átjárt a boldogság. Most először mondta ki, hogy kérdezősködött felőlem. A mobilom megcsörrent, így elővettem s meglepődve nyitottam meg Nate üzenetét:

Szia!
Ajánlom,ne felejtsd el, hogy úgy negyed óra múlva nálam a helyed! ;)
Nate

- Basszus, hogy a hétszázát! Már ennyi az idő?! Francba-francba-francba! – hajtogattam, s pattantam fel Taylor mellől. Azonnal a cipőmért mentem, s elkezdtem feloperálni magamra.
- Mi az, mi történt? – kérdezte nevetve Taylor.
- Nem vicces, el fogok késni! – morgolódtam, sikerült felvenni cipőm, így táskámért rohantam, s az ajtót vettem célba. Taylor mellett elhaladva még gyorsan adtam neki egy puszit, de nem jutottam messzire, mivel elkapta kezem, s nagy lendülettel húzott vissza, így teljesen rátapadtam, szóra nyitottam ajkaim, hogy engedjen el, de még mielőtt egy hang is elhagyhatta volna azt, szenvedélyesen tapadt rájuk. Az első pár másodpercben mérges voltam, de gyorsan tova is szállt, így már teljesen Taylorra koncentráltam. Kelletlenül váltunk el, bármit megadtam volna, csakhogy még legyen egy kis időnk.
- Elviszlek! – mondta nyugodtan, mosolyogva. Nem tiltakoztam, csendben figyeltem, ahogy pikk-pakk összekapja magát, s a kocsi kulccsal kezében, kézen fogva indultunk a parkolóba…

Díjak :)

Sziasztok!

Ismét díjakat kaptam, amit nagyon köszönök:
szandíí*-nak
wonderworld1/wonderworld2-nek
akiknek természetesen vissza is megy a díj!!! :)
Éééés megkaptam Dorcsy-tól is, neki is nagyon köszönöm!!! :)

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

7 dolog rólam:

1. Imádok edzeni, a termünket a második otthonomnak tekintem.
2. Megosztó személyiség vagyok, ha valaki nem ismer, az általában utál.
3. Pár óránál tovább nem bírom zene nélkül.
4. Általában jó kedvem van, de ha mégsem, akkor jobb, ha menekülnek a közelemből.
5. Irányító személyiség vagyok.
6. Őszintén és kendőzetlenül kimondom a véleményem, finoman szólva "nyers" vagyok, vagy primitívebb emberek szerint "bunkó".
7. Abszolút "sportőrült" vagyok!

Akiknek küldöm:

1. Nica
2. Bri
3. Dóri
4. Andy
5. ~Christy~
6. Panka22
7. Füligszáj

Most ők jutottak eszembe, de még sokan megérdemelnék!!!
Puszi!! =)

Illetve kaptam még egy díjat, amit nagyon köszönök Pinklollipop-nak!!! :) Ezt most nem küldöm senkinek, mert nem rég már tovább adtam!!!

30. Az idő!!

Sziasztok!
Hát megérkezett, itt a 30.rész, remélem tetszeni fog! Ha van kedvetek komizzatok, kellmes olvasást!!
Puszi!!

Nem csináltam semmi érdekeset, csak egy kis rizst és párolthúst, ha jól tudom, most diétán van új filmje miatt. Mikor már mindennel kész voltam, átöltöztem, felvettem egy kényelmes melegítőpulcsit és egy farmert, Kellant szerencsére nem érdekli, hogy miben vagyok, ő így szeret, ahogy vagyok. Mivel úgy sejtettem késni fog- és az órára nézve ez már egyértelmű volt- ezért leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Össze-vissza kapcsolgattam, végül egy sportcsatornán állapodtam meg, s mikor legközelebb az órára néztem, nagyon meglepődtem, hiszen hétre beszéltük meg és már nyolc óra is elmúlt, azaz több mint egy órás késésben van. Nem akartam felhívni, tudtam, milyen nehéz neki elszakadni a munkától. Tovább néztem a meccset, majd mikor vége lett, úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, így elkezdtem felmelegíteni az ételt, s legnagyobb meglepetésemre ekkor kopogott. Az ajtóhoz siettem, s vigyorogva nyitottam ki azt.

Taylor szemszög

Teljesen hatalma alá kerített tekintete, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Mindvégig látszólag jól érezte magát, egyszerűen sugárzóbb volt, mint valaha, de az utolsó pillantás, amit rám vetett, s amit csak véletlenül kaptam el, tökéletesen az ellentettjét sugározta. Szomorúság, keserűség, fájdalom. Nem bírtam elviselni azt a tényt, hogy nem tudhatom meg, mi baja van, így Kellanhoz fordultam, amióta forgatni kezdtem, elég jóba lettek, általában tőle tudtam meg halvány infókat róla. De hiába kérdeztem, nem mondta el mi a gond, inkább odaküldött maga helyett engem, amitől rettentően tartottam. Végül belementem, s az oda vezető úton még erősebb lett bennem a félsz és valamiért a düh. Nem a találkozás, vagy a beszélgetés aggasztott, hanem a változás, amit láttam rajta. Magas sarkúban és mini ruhában jött a megbeszélésre is, ami egyszerűen tökéletesen állt rajta, imádtam benne, de azelőtt nem volt jellemző rá, s az sem, hogy végig mosolyogjon. Felérve lakásához kissé tétováztam, majd végül kopogtam. Túl gyorsan nyitotta ki az ajtót, legalábbis ahhoz, hogy felkészüljek mit is kellene mondanom. Próbáltam elnyomni dühöm, de nem igazán ment. Mintha egy köd lenne az agyamon.
- Szia, hát tudod jó sokat… - kezdett bele, de teljesen lefagyott, mikor nem azzal a személlyel találta szemben magát, mint akit várt. Kíváncsian, de kissé félénken nézetem rá. Látszott rajta, hogy nem érti, mit keresek itt, s mivel nem törtem meg a már kissé kínos csendet, ezért ő szólalt meg végül. – Szia, hogyhogy itt?
- Szia. Én csak… Kellan nem tudott eljönni és azt mondta amúgy is van mit megbeszélnünk… - mondtam visszafogva magam.
- Gyere be. – tárta szélesre az ajtót. Bementem, s mutatta, hogy üljek le. – Éhes vagy?
- Egy kicsit… - adtam ismét rövid választ.
- Akkor jó. – mosolyodott el halványan. Kiszedett egy adag ételt, majd mindketten enni kezdtünk. Egy szót sem szóltunk egészen addig, míg be nem fejeztük. Nyugtatgattam magam, a félelmem teljesen elszállt, de annyira mérges voltam, s egyszerűen nem értettem miért.
- Finom volt! Köszönöm! – dicsértem meg, mire csak egy hatalmas vigyort kaptam válaszul. Elvette tányérom, majd betette a mosogatógépbe.
- Egészségedre! De mit is kéne megbeszélnünk? – nézett rám, de láttam rajta, hogy pontosan tudja, miről beszélek. Nem ült le, csak nekidőlt a pultnak.
- Tudod te azt! – válaszoltam kissé mérgesen, s álltam fel, mert eszembe jutott ismét az a kép, ami szemem elé tárult, mikor eljöttem hozzá.
- Azt, hogy megígérted, hogy hívsz, egy hétig vártam, majd elkezdtelek én hívogatni és te annyira nem voltál képes, hogy felvedd és megmagyarázd, miért nem beszélsz velem? – kérdezte, s kissé felemelte hangját, de arca rezzenéstelen maradt.
- Ugyan már! Nem tudod miért?! Ne nevettess! – köptem a szavakat.
- Hát képzeld, nem tudom! És ha megmondanád, hogy miért, rettentő hálás lennék! – kiabálta.
- Ronnie, ne játszd az álszentet! Aznap, mikor elutaztam, eljöttem hozzád… - mondtam már nagyon idegesen. – Láttam, hogy Liammel mentél valahová… Csak játszottál velem, te is csak hülyére vettél! – fejeztem be. Először ma, fájdalom futott végig arcán, majd leült a székre, s csak bambult maga elé.

Ronnie szemszög

Csak bambultam magam elé, s a több hónapi fájdalom, mintha még erősebb lett volna, mint valaha. Egyedül magamat hibáztathattam a történtek miatt, így már teljesen megértettem, hogy mit miért csinált. Azt hitte, én is pont olyan vagyok, mint akikkel már volt alkalma megismerkedni…
- Sajnálom. – suttogtam, s nem voltam benne biztos, hogy hallotta. Felnéztem rá, s arcán még mindig a dühöt láttam, ami most még jobban marcangolt. Erőt vettem magamon, s folytattam. – Pontosan mit láttál?
- Hogy beültél Liam kocsijába.
- És ez elég ok arra, hogy ne beszélj velem? – kérdeztem már én is mérgesen. Azt hittem, valami mást látott.
- Láttam, hogy néztél rá. Az mindent elárult. – mondta még mindig dühösen.
- Te komolyan ezen akadtál ki?! Ezt nem hiszem el! – álltam fel ismét, s kezdtem el fel-alá járkálni. – Mindent félreértettél! Mindent! Elmentünk ebédelni, mert arra az estére, mikor veletek voltam megbeszéltük, hogy elmegyünk bulizni. Megígértem, hogy mivel lemondtam, másnap elmegyek vele bulizni…
- Érdekes, valamiért mégis összejöttetek! – vágott közbe.
- Egyszer az életben meghallgatnál? Miattad lemondtam a bulit, és elmentem vele ebédelni. Semmi sem történt köztünk! Mikor hazahozott, akkor bepróbálkozott, de visszautasítottam. Nem akartam vele lenni úgy, csak egy barátként tekintettem rá. Valóban tetszett, de nem éreztem úgy iránta. Miután elmentél, két hétig folyamatosan csak vártam, hogy visszahívj, de te semmit sem tettél, még egy rohadt SMS-t sem küldtél! Szerinted mit kellett volna tennem? Várni, hogy hátha felhívsz, írsz, vagy megjelensz? – néztem rá, s úgy éreztem ebben a pillanatban nála jobban senkit sem utálok. – És ha jól hallottam, te is jól érezted magad?! – emeltem meg egyik szemöldököm.
- Te mit tettél volna a helyemben? Talán úgy tettél volna, mintha semmi sem történt volna? – kérdezte gúnyosan. – Azt hiszem, az első benyomásom bizonyult igaznak. – mondta lenézően.
- Tűnj el! – suttogtam, de nem mozdult, csak nézett rám. – Azt mondtam, tűnj el! – ordítottam rá. Elindult ki, majd hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Leültem, de nem kezdtem el sírni. Csalódott voltam, viszont az elmúlt év eléggé megerősített ahhoz, hogy visszatartsam könnyeim. Hangos kopogásra lettem figyelmes, s dühösen trappoltam az ajtóhoz, s téptem fel.
- Mit akarsz?! – kiabáltam rá. Legnagyobb meglepetésemre csak átkarolt, erősen magához húzott, s hevesen tapadt ajkaimra. Mérgesen löktem el magamtól, s kevertem le neki egy pofont, de nem érdekelte, ismét magához húzott, immár lágyabban, de szenvedélyesen csókolt. Pár másodpercig csak álltam ott magatehetetlenül, de illata elbódított, s csókja teljesen levett lábamról, szinte szó szerint. Visszacsókoltam, nem tudom meddig csókolózhattunk az ajtóban, mikor finoman eltoltam magamtól, s mosolyogva néztem rá. Vágyakoztam utána, de ugyanakkor nem értettem magam. Ő is csak mosolygott, majd közelebb léptem, és lágy puszit leheltem ajkaira.
- Jó éjt Tay! – mosolyogtam.
- Neked is Ronnie! – vigyorgott, majd megfordult, s elindult le a lépcsőn. Míg el nem tűnt az első fordulóban néztem utána, majd bementem, s mint a vadalma vigyorogtam. Boldog voltam, ugyanakkor minden összekuszálódott bennem, semmit sem értettem. Lezuhanyoztam és hajat is mostam, majd megszárítva azt lefeküdtem, beállítottam ébresztőm, s hosszú ideje először sikerült szinte azonnal elaludnom…

Reggel vidáman keltem fel, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy remek idő volt, a tavasz idén szebb, mint valaha, a másik és legfőbb ok, a tegnap este történtek. Bekapcsoltam a rádiót, majd a fürdőbe mentem, elintéztem a szokásos dolgokat, majd felöltöztem és összeszedtem edzőcuccom. Előkerestem mobilom, s észrevettem, hogy jött egy SMS-em.  Látva, hogy Taylor küldte, gyorsan megnyitottam:

Jó reggelt!
Akkor reggel tízkor találkozunk a teremben! Ha van kedved, együtt ebédelhetnénk, aztán visszamegyünk a próbára. Csók. T.

Kedves, hogy írt, de mivel már indultam, és tíz percen belül ott vagyok, ezért nem válaszoltam, csak gyorsan bezártam az ajtót és kocsiba pattantam. Tíz perc múlva valóban már a folyosón sétáltam az öltöző felé, majd a terembe lépve meglepődtem, hogy nincs senki ott. Mindenesetre tovább mentem az öltöző felé, s belépve rögtön megláttam az épp öltöző Taylort, amitől kissé elpirultam, mivel csak egy alsónadrág volt rajta.
- Szia! – mondtam rá sem nézve, s úgy éreztem, arcom paradicsom vörös.
- Szia! – jött felém kacarászva, de legalább már egy nadrág volt rajta. – Csak nem elpirultál? – kérdezte még mindig kuncogva, megállt előttem, s derekam köré fonta kezeit. Felnéztem rá, s mosolyogva feleltem.
- Hmm… nem, nem mondhatnám. – vigyorogtam.
- Igazán? – húzott magához még közelebb, így még ruhámon keresztül is éreztem forró bőrét, s tudta, hogy ezzel teljesen elbódít.
- Talán egy kicsit. – mosolyogtam rá. Közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de kibontakoztam öleléséből és csibészes mosollyal mondtam: - Előbb beszélnünk kell, aztán meglátjuk! – vigyorogva ment vissza cuccához, majd s vett fel egy atlétát. Leült, felvette cipőjét, s várakozó pillantásomra csak értetlenül nézett.
- Miaz?
- Kimennél? – mosolyogtam, mire látványos szemforgatással felállt, majd ahogy elment mellettem, nyomtam egy puszit arcára. Gyorsan átöltöztem, majd én is kimentem a terembe, s neki is kezdtünk.

Keményen meghajtott a tanár, így a kétórás edzés után fáradtan mentünk az öltözőbe.
- Ez jó volt! – mondtam mosolyogva.
- Igen, szerintem is. – vigyorgott, s kortyolt bele ásványvizébe.  Összeszedtem a szükséges dolgokat és bevonultam a zuhanyzóba, s végezve azzal gyorsan felöltöztem s kimentem az öltözőbe. Taylor éppen telefonált, így csendben leültem és vártam, fejemet nekidöntöttem a szekrénynek, szemem becsuktam. Fáradt voltam, jól esett egy kicsit pihenni.
- Mehetünk? – kérdezte hirtelen Tay, amitől megijedtem egy kicsit.
- Persze! – pattantam fel, de kissé megszédültem, így vissza is estem.
- Jól vagy? – kérdezte, s leguggolt elém.
- Igen, csak megszédültem… - mondtam, majd immáron lassabban, de felálltam. Megfogtam cuccom és elindultunk kifelé. A saját kocsijához ment, s ahogy betette cuccát, eszembe jutott, hogy talán jobb lenne az én autómmal mennünk.
- Nem lenne jobb, ha az én kocsimmal mennénk? – kérdeztem.
- De, igazad van. – helyeselt, így vissza kivette holmiját, majd az enyémmel együtt betettük a csomagtartómba. Odaadtam neki a kulcsot, hogy vezessen ő, majd beültem mellé.
- Mi lenne, ha hozzám mennénk fel? Rendelünk valamit, de legalább nyugodtan tudnánk beszélni. – vetette fel.
- Ömm, oké. Nekem megfelel. – mondtam, majd én is bekötöttem magam, így végre elindultunk. Hamar megérkeztünk, s az első dolgunk az volt, hogy felhívtunk egy éttermet és leadtuk rendelésünk. Egy percig csak ültünk egymással szemben, majd mutatta, hogy inkább üljünk át a kanapéra. Elhelyezkedve nem akartam tovább húzni a dolgot, így belekezdtem:
- Szóval, mi volt ez tegnap este?
- Nem tudom, csak egy hirtelen ötlet volt. – mosolygott.
- Nem bántad meg?
- Egy cseppet sem. Miért, te igen?
- Nem, dehogy! – mosolyodtam el én is. – Csak lehet, kicsit gyors ez a tempó, nem gondolod?
- Szerintem nem. Már hét hónapja ismerjük egymást és szerintem eléggé megismerkedtünk. De ha te úgy gondolod…
- Nem, csak biztos akartam lenni benne, hogy még mindig akarod ezt… mármint engem. – néztem mélyen szemébe.
- Nagyon is! Csak azt szeretném, ha elfelejtenénk, ami történt, és csak egymással foglalkoznánk. – fogta meg kezem.
- Szerintem menni fog. – mosolyodtam el, majd közelebb húztam magam hozzá és megcsókoltam. Nem volt olyan szenvedélyes, mint este, de ismét teljesen belefeledkeztem. A csengő vetett véget neki, s kelletlenül váltunk el.
- Mindjárt jövök! – mondta, majd az ajtóhoz sietett. Átvette a kaját, kifizette, majd a konyhába ment.  Az asztalhoz sétáltam, s megvártam, hogy odajöjjön ő is.

Leültünk egymás mellé, s enni kezdtünk, de mindeközben végig beszélgettünk, elmondta, milyen volt a forgatás, mit csinált, míg nem találkoztunk. Egyszerűen nem fogytunk ki a szavakból, s az ebédet befejezve is csak beszélgettünk.
- Álltál mostanában mérlegre?
- Nem igazán. Miért kérdezed?
- Csak, mert mintha fogytál volna… - mondta miközben felemelte egyik szemöldökét.
- Nem hiszem, én nem vettem észre. – vontam vállat.
- Akkor, ha megkérlek, ráállsz a mérlegre? – kérdezte csibészesen.
- Nem. – nevettem el magam, majd felálltam, és kivittem tányérunk.
- Jó oké, de ígérd meg, hogy normálisan fogsz enni! – jött utánam.
- Eddig is normálisan ettem! – tiltakoztam.
- Csak ígérd meg! – húzott magához közelebb.
- Megígérem! – suttogtam. Rövid csókot váltottunk, majd kézen fogva a nappaliba mentünk, s ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk…

29. Itt van...

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt az új rész, holnap hozom a következőt!! Kellemes olvasást!!
Puszi!! =))


2013.04.26.

Az elmúlt majd öt hónapban rengeteg minden történt.

Miután Taylor elutazott, egy hétig vártam, hogy hívjon, s mivel nem tette, hívtam én, de nem vette fel. Két hétig minden egyes nap próbálkoztam- sikertelenül- s hiába kérdeztem Karent és Taylor barátait, senki sem mondott semmit. Úgy éreztem ismét letört szívem egy darabja, már ha egyáltalán ez lehetséges egy amúgy is darabokból álló szív esetében. Csalódtam, fájt, de nem mondhattam senkinek semmit. Ebben a két hétben is találkoztam Liammel, s furcsamód olyankor elfelejtettem minden bajom, s jól éreztem magam. A két hét után egyre többször találkoztunk, aminek eredménye az lett, hogy karácsony első napján összejöttünk. A két hétben folyamatosan csak edzettem, s mivel úgy gondoltam ideje elkezdeni felkészülni, először barátnőmet, Sofiát kértem meg, hogy segítsen, majd mikor január közepén ismét turnéba kezdett, kerestem magamnak egy új tanárt, innentől kezdve időm egyik részét a táncnak, másik részét Liamnek szenteltem. Nagyon megszerettem őt, még veszekedni is jó volt vele, pedig elég ritkán fordult elő. Márciusban azonban még egy dolog helyet kapott kis életemben, és ezt Natenek köszönhettem. Mikor a városba költözött, rögtön felajánlotta, hogy ismét tanítani kezd, amitől eleinte vonakodtam, de Liam bíztatására végül beleegyeztem. Minden nap két órát gyakorlunk, aminek eredményeképp gyorsan fejlődöm, ami szerintem meglepő, Nate szerint meg természetes, mert ez mindig is bennem volt. Januártól ismét fesztelenül élveztem az életem, most mégis hatalmas gyomorgörccsel parkoltam le, s szálltam ki a kocsiból. Féltem ettől a találkozástól, de kellően erősnek éreztem magam ahhoz, hogy mindebből semmi se derüljön ki. Az előtérbe belépve kiszúrtam Karent, így hozzá mentem oda először.
- Szia Karen! – köszöntem rá vidámságot tettetve.
- Szia Ronnie! Hogy vagy? Izgulsz?
- Jól vagyok, köszi! Hát, igen, egy kicsit! – nevettem el magam. – Mikor mehetünk be?
- Szerintem már csak pár perc. Valamit megbeszélnek Taylorral. – legyintett.
- Értem. Veszek magamnak valami innivalót, te kérsz?
- Nem köszi, van a táskámban.
- Oké. Akkor mindjárt jövök! – mondtam, majd az automatához mentem, de mivel a büfé nem volt messze tőle, inkább bementem oda és vettem hűtött ásványvizet, majd visszasétáltam Karenhez, s még lehalkítottam telefonom.
- Bemehetünk. – mondta, így elindultunk befelé. Megigazítottam ruhám, s mosolyogva léptem be az irodába, rögtön Taylort találtam meg szememmel. Mivel nem akartam, hogy bármit észrevegyen, odamentem, s gyorsan adtam neki két puszit, s láttam rajta, hogy kissé meglepődött, majd Erikhez léptem, s neki is köszöntem.
- Hát akkor kezdjük is el! – mondta, így leültem Taylor és Karen mellé. – Holnap van ez első edzésetek, reggel tíztől a szokásos helyen. Délután öttől próba, elkezditek betanulni a koreográfiákat. Rich, Anne és Jon is ott lesz. Itt van egy pontos menetrend, minden benne van. – tolt elém, majd Taylor elé egy szinte füzetre emlékeztető papírtömböt.

Még úgy fél órát lehettünk bent, mire mindent megbeszéltünk, majd Eriktől elköszönve kifelé vettük az irányt.
- Akkor megyünk ebédelni? – kérdezte Karen, Taylort.
- Persze!
- Te jössz? – nézett rám Karen.
- Ha nem zavarok. – mosolyogtam.
- Dehogy zavarsz! Menjünk! – mondta Karen, így követve őt elindultunk. Beültem kocsimba, majd megvártam, míg Karen és Taylor elhajt előttem, majd végig követtem őket.

Taylor szemszög

Ahogy elindultunk előtörtek emlékképeim. Sokszor eszembe jutott ez a kép, s most hogy láttam még nehezebb volt, mint gondoltam.
Míg hazaértem, végig azon gondolkodtam, hogy vajon jól döntöttem-e, hogy nem csókoltam meg. Nagyon fáradt voltam már, így gyorsan lezuhanyoztam, majd bedőlve az ágyba hamar elaludtam. Dél körül ébredtem fel, s rögtön felöltöztem és kocsiba szálltam. Úgy éreztem, még látnom kell egyszer legalább, s beváltom azt, aminek már régen meg kellett volna, hogy történjen. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy több hónapig nem leszek itt, csak ha van egy kis szünetem. De ezzel most nem akartam foglalkozni. Megálltam a ház előtt, igaz a túloldalon. Már éppen kiszállni készültem, mikor Ronnie sétált ki, s beszállt egy kocsiba, mégpedig Liam kocsijába. Nem tudtam mit csináljak, de inkább elhajtottam, s ahogy elmentem mellettük és benéztem, láthattam, hogy miért találkoznak. Ronnie tekintete mindent elárult, s ez a kép örökre emlékeimbe vésődött.

Ronnie szemszög

Az „Arashi Sushi”-nál álltunk meg, majd ahogy találtam parkolóhelyet az étteremhez siettem. Bementünk, majd az asztalhoz ülve beszélgetni kezdtünk.
- Na és milyen volt a forgatás? – kérdeztem vidáman, vagy legalábbis azt erőltetve magamra.
- Jó volt, élveztem. – válaszolt semlegesen.
- Volt időd gyakorolni, vagy csak mikor visszajöttél kezdted el.
- Mikor visszajöttem. – adott ismét párszavas választ.
- Értem. – mondtam, mintha valamin elgondolkodtam volna.
- Na és te mit csináltál idáig?
- Semmi érdekeset. – mentem bele a játékba.
- Mi az a semmi érdekes? – s mosolyra húzta száját, de gyorsan visszarendezte vonásait.
- Edzettem, meg a szokásos...
- És Liammel mi van?
- Annak már vége. – adtam őszinte választ. Több mint három hete szakított velem, azzal az indokkal, hogy nem szeretem őt eléggé. Ha nem szeretem, akkor ezt minek lehet nevezni?!
- Értem. – mondta, mintha annyira együtt érezne. Kihozták ebédünk, így enni kezdtünk. Ezek után nem sokszor szóltunk egymáshoz, inkább mindketten Karennel beszélgettünk. Az ebéd végeztével elköszöntem tőlük, még egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem Taylorra, majd mindhárman kocsiba ültünk, s én hazamentem. Végig az együtt töltött idő pillanatait elemezgettem, s végképp nem értettem őt. Jól esett érezni kellemes illatát, látni mosolyát, bár furcsa volt, hogy egyszer sem nevetett őszintén, mindig csak mosolygott. Belépve a lakásba rögtön szobámba siettem, hogy átöltözzem, és nekiálljak főzni. Úgy beszéltük meg Kellannal, hogy ma együtt vacsizunk, s már nagyon izgatott voltam, mivel már vagy két hete nem találkoztam vele sem…

28. Majdnem...

Sziasztok!
Itt az új rész és megírtam előre egy párat! Ha minden összejön, akkor holnap este hozom az új részt, ha nem akkor kedden. Aztán másnap az azutánit, ami azt jelenti, hogy az lesz a 30. rész, ami extra hosszú! Remélem nem fogtok haragudni rám! :) Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!

Puszi!!!

A nappaliba sétáltunk, mindenkinek köszöntünk, majd én ledobtam magam a kanapéra. Továbbra is az autóban elhangzottakon kattogott az agyam, s csak akkor eszméltem fel, mikor Kellan oldalba bökött, észre sem vettem, hogy leült mellém.

- Hogy, mi? – kérdeztem, s egy kicsit megráztam fejem.
- Kicsit elbambultál. Kezdtem attól tartani, hogy kiszárad a szemed! – nevetett.
- Jah, igen, egy kicsit elméláztam.
- És min?
- Semmi különös. Megyek, hozok valamit inni, te kérsz?
- Kimegyek veled. – kacsintott rám.
- Oké. – azzal felálltam, s Kellannal a nyomomban kivonultam és a hűtőt vettem célba. Találtam őszibaracklevet, így azt töltöttem magamnak. Már tettem volna vissza a dobozt, mikor Kellan kivette a kezemből.
- Hát nekem nem töltesz? – mondta tettetett felháborodással.
- Azt hittem, valami erősebbet iszol. – néztem rá értetlenül.
- Ma nem. Nem tudom még, mit csinálunk, de sose lehet tudni. A többiek már ittak, lehet jól fog jönni, ha tényleg el akarunk menni, szórakozni.
- Mi? Ezt nekem Tay nem is mondta.
- Pedig szóltunk neki.
- Akkor ezért van mindenki kirittyentve. Én meg totál slampos vagyok… - bosszankodtam kicsit.
- Te így is gyönyörű vagy! – bókolt. – De ha gondolod, akkor hazavihetlek, hogy átöltözz.
- Nem tudom, lehet azt kéne. De igazság szerint, nincs sok kedvem.
- Miért?
- Nem tudom, egyszerűen csak nincs. – vontam vállat, majd visszamentünk a többiekhez.

~¤~

A hirtelen jött rosszkedvem ellenére egész jól éreztem magam, s már fél hat volt, mikor hazaindultunk. Végül Taylor hozott haza, pedig Kellan nagyon erősködött.
- Jól érezted magad? – kérdezte.
- Igen, jól. – mondtam egy mosolyt erőltetve arcomra, s úgy éreztem elég jól sikerült.
- Nekem nem úgy tűnt… - nézett rám egy pillanatra, majd ismét az útra szegezte tekintetét.
- Tényleg jól. Csak kicsit fáradt voltam, ennyi az egész. De örülök, hogy eljöttem. – valóban örültem neki, de egyszerűen nem tudtam megmagyarázni, hogy miért voltam feszült.
- Akkor jó. – mondta, majd megálltunk, s kiszállva meglepődtem, hogy elindult felfelé. Mikor az ajtómhoz értünk, valahogy nem tudtam mit is csináljak, így inkább megkerültem a dolgokat.
- Bejössz?
- Nem, megyek, mert időben fel kellene kelnem. – mondta, majd egy lépéssel közelebb jött, így már csak pár centi választotta el arcunkat. Jóideig csak néztünk egymás szemébe, majd közeledni kezdett. Egész közel került, s nem tudom miért, de elhúztam fejem, s meglepetésre ő is pont akkor ugyanígy tett.
- Nem így…
- Nem most… - mondtuk egyszerre, mire mindketten csak elmosolyodtunk.
- Jó éjt Tay! – adtam egy lágy puszit arcára.
- Jó éjt! Majd hívlak! – mondta, s megvárta, míg bemegyek és bezárom az ajtót. Hiányérzetem volt, ugyanakkor boldog is voltam. Gyorsan átöltöztem, beállítottam ébresztőm, majd bedőltem ágyamba, s gyorsan elszenderültem….

Tizenegykor az ébresztő éles hangjára keltem, s lenyomva inkább kimásztam az ágyból, mert ha még egy kicsit pihenek, akkor tuti, hogy visszaalszom. A fürdőbe siettem, gyorsan lezuhanyoztam, majd a konyhába mentem, hogy igyak egy kávét. Míg azt eliszogattam, a kanapén ülve néztem a tévét, majd ezt befejezve visszamentem a fürdőszobába. Mivel rémes állapotban volt arcom, feldobtam egy kis sminket, majd felöltöztem. Még belenéztem a tükörbe, s az órára nézve konstatáltam, hogy épp időben lettem kész, pár perc múlva fél egy. Eszembe jutott, hogy inkább egy másik táskába átpakolok, az jobban illik ruhámhoz, s előkeresve a megfelelőt nekikezdtem. Még nem fejeztem be, mikor csörögni kezdett telefonom, s a kijelzőre pillantva csak kinyomtam. Amint kész lettem, bezártam az ajtót, s lesiettem a lépcsőn, már amennyire tudtam.
- Szia! – ültem be Liam mellé.
- Szia! Szép vagy, bár mintha egy kicsit fáradt lennél… - jegyezte meg mosolyogva, amitől nekem is kicsit jobb kedvem lett.
- Köszönöm és igen, hosszú volt az éjszaka. – mosolyogtam én is. – Hová is megyünk??
- Majd meglátod! – nevette el magát.
- Hát jó!
- Mit csináltál az éjjel? – kérdezett rá, amin ismét csak mosolyogtam.
- Taylor ma elutazik, így volt egy kis összejövetel a szűk baráti körrel. Végül elmentünk egy klubba, és hét körül aludtam el.
- Akkor nem sokat aludtál. – állapította meg.
- Nem, de most ne erről beszéljünk!
- Miről akarsz beszélni? – kérdezte vigyorogva.
- Nem tudom… majd jön magától! – mosolyodtam el.
Nem sokkal később meg is érkeztünk, a J Restaurant and Lounge-ba. Meglepő választás, de nem zavart különösebben, elég jó hely, az étel is finom. Ahogy bementünk, rögtön egy asztalhoz kísértek…

~¤~

- Köszönöm az ebédet, jól éreztem magam! – mondtam, ahogy megálltunk a ház előtt.
- Én köszönöm, én is nagyon jól éreztem magam. – mosolygott. – Valamikor megismételhetnénk, csak mondjuk egy vacsi? – kérdezte, s láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi válaszomra.
- Persze, egy vacsi jó lenne. – mosolyogtam. – Akkor majd összebeszélünk! Szia! – hajoltam oda, hogy adjak egy puszit, de úgy fordította fejét, hogy majdnem a szájára kapta, de szerencsére még időben elhúztam fejem. Értetlenül, zavartan, de leginkább mérgesen néztem rá, s vártam, hogy megmagyarázza.
- Ne haragudj, én azt hittem…
- Mit hittél? Hogy pár találkozó után a karjaidba ugrom? – kérdeztem mérgesen.
- Nem, csak azt hittem te is úgy érzel, ahogy én. – nézett rám komolyan, s láttam rajta a szomorúságot és egy kis csalódottságot, mitől minden dühöm elszállt, illetve nem is rá, hanem magamra kezdtem el haragudni.
- Ne haragudj, azt hiszem egy kicsit túlreagáltam. Szóval, ez nem a te hibád. – ráztam fejem, mintha ezzel eltűnnének önmarcangoló gondolataim. – Szóval, én csak nem tudom, hogy mit akarok… van egy… vagy… nem tudom. Ezt most nem tudom neked elmagyarázni, mert én magam sem értem. – mondtam őszintén.  – Kell egy kis idő, mire minden a helyére kerül… persze megértem, ha ez neked…
- Amennyi idő csak kell. – vágott közbe. – Azért remélem nem fog olyan sokáig tartani. – húzta csibészes mosolyra száját, amin már én is csak mosolyogni tudtam.
- Ígérem, sietek, amennyire csak tudok!  Na, de most jobb lesz, ha megyek. Még el akarok menni, edzeni.
- Jól van, akkor majd hívlak, vagy hívsz.
- Oké. Szia! – szálltam volna ki.
- Puszit nem kapok? – kérdezte vigyorogva, s felvont szemöldököm láttán folytatta. – Ígérem, jó leszek! – nevette el magát. Odahajoltam, adtam egy puszit, s elégedett képe miatt nevetve indultam fel.

~¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤~

27. Rendezkedés

Reggel jó kedvel és frissen ébredtem, egyszerűen úgy éreztem semmi nem ronthatja el kedvem. Rögtön kipattantam az ágyból, majd a szokásos fürdőszobai teendők után kimentem, hogy csináljak egy teát. Valami még mindig nem tetszett a lakásban, de egyszerűen nem tudtam rájönni, s már a teám szürcsöltem mikor, mint a villám, úgy jutott eszembe a megoldás, igaz kissé időigényes feladat. Ettem egy kis gabonapelyhet, majd a szekrényemhez mentem s felvettem egy egyszerű hosszú fehér atlétát, ami éppen takarta sortom. Mivel nem tudtam, hogy pontosan hogyan is akarom csinálni, ezért elővettem egy papírt és tollat, majd felskicceltem a lehetőségeket, de mégis a második variáció tetszett a legjobban. Elekeztem kipakolni a törékeny és nehezebb dolgokat, amitől meglehetősen elfáradtam és le is izzadtam. Nem tudom mióta pakolászhattam, igaz néha jót nevettem egy-egy elfelejtett tárgyon, illetve a képeknél is elidőztem, mikor csöngettek. Az ajtóhoz szaladtam, s meg sem nézve, hogy ki lehet kinyitottam:
- Szia… Liam. Hát te? – kérdeztem lihegve.
- Szia Ronnie, ne haragudj, én nem akartam zavarni… - mosolygott cinkosan, s nézett végig rajtam.
- Nem zavarsz, én csak… - mondtam volna, de közbevágott.
- Nem kell megmagyaráznod. – mosolygott még mindig.
- És akarsz segíteni?
- Segíteni?
- Hát, ha már itt vagy. – mosolyogtam angyalian.
- Várj, mit is csinálsz te pontosan?
- A szobám rendezem át, pakolom a cuccaim. – néztem rá értetlenül.
- Jah, vagy úgy. De szívesen segítek. – vigyorgott, s jött el mellettem.
- Miért, mit hittél? – kérdeztem, de nem felelt, csak kissé zavartan pillantott rám, mire leesett. – Te komolyan azt hitted… Jesszusom, nem dehogy! Mármint persze nem lenne rossz, de nem!
- Jó-jó, inkább hagyjuk! Szóval, nagy átalakítás? – vigyorgott.
- Valami olyasmi. De honnan tudtad, hogy itt lakom?
- Megmondtam! Végigcsöngetem, ha kell az egész háztömböt! – mondta büszkén, egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Igazán? – néztem rá felvont szemöldökkel.
- Nem, igazából egy hölgy éppen ment el, őt kérdeztem meg. – nevetett.
- Tudtam, hogy szólnom kellett volna a szomszédoknak, hogyha egy őrült pasas keres, akkor elköltöztem… - mondtam bosszúságot színlelve. – Na de, akkor kezdhetünk is?
- Felőlem. – volt vállat.
- Akkor gyere. – indultam el szobám felé, ahol most óriási káosz volt.

- Mit pakolhatok?
- Fogj egy dobozt, és bármit.
- Oké… - azzal felvett egy dobozt, és a komódom felé lépett.
- Azt lehet nem… - mondtam, de már kihúzta a fiókot, és nevetésben tört ki.
- Öhm, szép darab. – mosolygott, ahogy elővett egy tangát.
- Köszönöm. De majd azt kipakolom én.
- Ó, pedig szívesen megcsináltam volna én… - röhögött még mindig.
- Harmadjára találkozunk, te meg a bugyiimat fogdosod. Tudhatsz valamit… - nevettem már én is.
- Hát, mit is mondhatnék. Döglenek utánam a nők… - mondta nagyképűséget játszva.
- Ezzel azt hiszem, nem vitatkozom. De ha minden nőnél csak eddig jutsz…  - húztam tovább.

Gyorsan telt az idő, már délután fél négy volt, mikor mindent elrendeztünk, de végig beszélgettünk, és ökörködtünk.
- Mit szólnál, ha átmennénk hozzám, átöltöznék és elmennénk valahová enni?
- Vagy mi lenne, ha rendelnénk egy pizzát, és itt maradnánk? – mosolyogtam.
- Ahogy szeretnéd! – mondta, majd leült a kanapéra.
- Kérsz még inni?
- Öhm igen, jöhet bármi. – így kimentem és töltöttem neki gyümölcslevet.
- Tessék.
- Köszi.
- Szívesen. Itt a papír, te milyet kérsz? – toltam elé a lapot. Végignézte, választott, így tárcsáztam és leadtam a rendelést.
- Egy egész pizzát meg fogsz enni? – kérdezte kételkedve.
- Persze, miért?
- Semmi… - mondta mosolyogva. – Mit csinálsz holnap?
- Még nem tudom.
- Nincs kedved eljönni velem valahová?
- Attól függ…
- Mondjuk egy parti este?
- Még kitalálom. – mosolyogtam, de tényleg nem tudom, hogy el akarok-e vele menni, vagy sem.
Tovább beszélgettünk, majd ahogy kihozták a pizzát enni kezdtünk.
- Huhh, teli vagyok, ez jól esett. – mondtam elégedetten. Nem mondott semmit, csak felnyitotta a dobozom tetejét, s vissza kellett fognom magam, hogy ne törjek ki nevetésben képe láttán.
- Te komolyan megettél egy egész pizzát?
- Nem, igazából a felét a kutyámnak adtam. – nevettem el magam. – Már miért ne ehettem volna meg?!
- Én csak… szóval te is olyan vékony vagy és azt hittem, hogy salátán kívül nem eszel semmit, vagy legalábbis nem sokat. De hogy fért ez beléd?
- Nem tudom, éhes voltam? – nevettem el magam.

Fél kilenc körül úgy döntött ideje mennie, pedig tényleg nem zavart, jól éreztem magam a társaságában.
-  Mégegyszer köszönöm, hogy segítettél, örülök, hogy átjöttél.
- Szívesen. Ha máskor is valami őrült ötleted támad, tudod a számom. Jut eszembe, akkor, holnap este?
- Még nem tudom, de ígérem, majd hívlak.
- Oké, akkor jó éjt!
- Neked is! – mondtam, de már félig behajtottam az ajtót. Ahogy becsuktam, csak mosolyogtam, valahogy annyira jó kedvem volt. Percekig csak álltam egyhelyben, majd arra eszméltem, hogy csörög a mobilom. Nagynehezen előkotortam a kanapé alól, valószínűleg lelökhettem, csak azt nem tudom mikor?!
- Hallo, tessék?
- Szia Ronnie!
- Ó, szia Tay, mi újság?
- Én is pont ezt akartam kérdezni. Egyébként semmi különös. Hát te mit csinálsz?
- Átrendeztem a szobám, de most éppen semmit.
- Ááá, értem, és milyen lett?
- Jó. Végre olyan, mint amilyet akartam. – mosolyogtam. – De ha jól sejtem, nem a szobámról akarsz velem beszélni. – nevettem el magam.
- Igaz. Csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz holnap…
- Gondolom, mindjárt megtudom… - kuncogtam, mire végre ő is elnevette magát.
- Mit szólnál, ha a többiekkel találkoznánk Gabrielnél? Nem túl sokan, csak Kris és Rob, Kellan, Alex, meg még pár olyan ember, akit nem ismersz még.
- Jól hangzik.
- Oké, akkor holnap hívlak, hogy mikor megyek érted.
- Rendben, jó éjt, holnap találkozunk! Szia!
- Szia! – azzal letettem. Örültem, hogy velük lehetek, szerettem azt a társaságot.
Még gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam, majd megszárítva azt ledőltem, s hamar álomba merültem…

Reggel, vagyis délelőtt, mivel már fél tíz is elmúlt, mikor kinyitottam szemem. Mivel nem terveztem semmit, ezért ettem egy keveset, majd összeszedtem a holmim, és a táncterem felé vettem az irányt. Most csak háromnegyed ötkor jöttem el, hogy el tudjak készülni, igaz Taylor még nem hívott. Hazafelé tartottam, mikor eszembe jutott, hogy Liamnek még nem is válaszoltam és le kellene mondanom a ma estét. Hazaérve ez is volt az első dolgom:
- Szia Liam, Ronnie vagyok.
- Ó, szia! Azt hittem már elfelejtettél.
- Nem, dehogyis! Szóval…
- Nem jössz, ugye?
- Hát igen, közbejött valami… - mondtam kis bűntudattal.
- Akkor gondolom, majd összefutunk.
- Héhé, álljon meg a menet. Én nem lekoptatlak, csak a ma este nem jó. Mondj egy másik napot és ígérem, elmegyek.
- Holnap egy ebéd? – kérdezte, de kihallottam hangjából, hogy mosolyog.
- Rendben. Hová megyünk?
- Azt majd meglátod! Fél egyre érted megyek!
- Oké. Nekem most mennem kell. Holnap találkozunk! Szia!
- Szia! – gyorsan letettem, majd ugyanilyen tempóban lezuhanyoztam, hogy biztosan elkészüljek. 

Kényelmesen öltöztem fel, majd leültem lap-topom elé, és felnéztem a közösségi portálokra, majd válaszoltam néhány fontosabb e-mailre. Chrissie is írt, de mivel Mattről kérdezősködött úgy döntöttem, jobb lesz, ha majd felhívom. Tévézni kezdtem, de megcsörrent telefonom.
- Szia, készen vagy?
- Szia, igen. Tőlem jöhetsz! – mosolyodtam el.
- Már itt vagyok a ház előtt.
- Oké, akkor megyek. Egy perc! – mondtam még, s kinyomtam. Felvettem cipőm, felkaptam táskám és az ajtó bezárása után rohantam is lefele. Nagy lendülettel pattantam be Taylor mellé, majd a köszönés után el is indultunk.
- Szóval, mit fogunk csinálni?
- Még nem tudjuk, de nem fogunk unatkozni, ebben biztos vagyok! – mosolygott.
- Én is.
- Holnap elutazom. Igazából ezért van ez a kis összejövetel.
- Gyorsan telik az idő. Olyan furcsa lesz, hogy nem lógsz folyton a nyakamon. – mondtam, igazából örültem, hogy jóban vagyunk, de ilyen vagyok, nem hagyhatok ki egy csípősebb poént sem.
- Hát igen, nem is tudom, mihez kezdesz majd nélkülem. De viccet félretéve, erre van a telefon és néha lesz egy kis szünetem. – mosolygott.
- Az jó. Ennek örülök.
- Akkor hívhatlak?
- Amikor csak szeretnél. – mondtam, de kissé zavarban voltam. Nem akartam ennyire megnyílni senki előtt, abból mindig csak a baj van. Ezen gondolkoztam, majd megérkezve Gabrielhez szótlanul mentünk be a már jókedvű társasághoz…

Díjak :)

Sziasztok!

Újabb díja(ka)t kapott az oldal, amit ezúton is köszönök wonderworld-nek!!!

Időközben a fentebbi díjat megkaptam ismét! :))) (http://storywithhe.blogspot.com/)

Akiknek tovább adom: 

szandíí*

Bri

Panka22

Dóri