4. Continuation

Sziasztok!
Ugyan silány az olvasottság (a komikból ítélve), de szeretem ezt a történetet írni, így kitartóan publikálom, és most leszögezem, első sorban a magam kedvéért írok, ha esetleg ez valakinek még tetszik is, akkor pedig nagyon-nagyon örülök! Az eddigi komizóknak nagyon köszönöm, hogy hagytak "nyomot" arról, hogy itt jártak! ;))
Puszi!! =)

- Sziasztok! – léptem be vigyorogva a nappaliba, minden szem rám szegeződött, de még mielőtt bármit is mondhattak volna, megszólaltam: - Jacob hazajött! – lelkesültem fel. Mind a nyolcan másképp reagáltak, de nem volt időm mindenkivel foglalkozni, mivel Edward és Bella mellettem termettek. A furcsa az volt, hogy míg eddig oly nagy egyetértésben, mindig ugyanúgy viselkedtek, most apám arcáról düh, míg anyám arcáról kíváncsiság sugárzott.
- Mi történt? – sziszegte apám.
- Semmi. – mondtam őszintén, majd anyám arcához nyúltam, és szabadon engedtem elmém, hogy apám is láthassa a képeket, amiket mutatok. Miután végeztem ismét visszarázódtam a rendes kerékvágásba, ha fáradt voltam nehezebb volt szabadjára engednem gondolataim, mit egyébként.
- Nem értem… beszélnem kell vele! – indult el apám az ajtó felé, de anyám megállította.
- Ne most, Jacob biztosan fáradt. Nem hiába nem jött ide! – korholta le. Ahogy kimondta, hogy „fáradt” én is éreztem, hogy erőt vesz rajtam, így mit sem törődve velük felrohantam a szobámba, gondosan bezárva az ajtóm. Tudtam, hogy ha be akarnak jönni, akkor könnyűszerrel bejutnak, de tüntetőleg azért mégis megtettem, nem voltam kibékülve a gondolattal, hogy lessék az álmaim. Lezuhanyoztam, majd bedőltem ágyamba, hogy végre pihenhessek…

Másnap, illetve még aznap izgatottan keltem föl, s azonnal kipattantam az ágyból, hogy a fürdőben elintézve a szokásos teendőket a gardróbomba vessem magam. Nem időztem el sokat, mert azonnal tudtam, hogy mit szeretnék felvenni. Vidáman szökelltem le a lépcsőn, s rögtön a konyhába mentem, majd egy pár szendvicset készítettem magamnak. Meglepődve néztem, hogy egy tányér van az asztalon.
- Ki volt nálunk? – kérdeztem meg azonnal.
- Jacob. – felelte egyszerűen apám.
- Miért?
- Mert beszélni akartam vele.
- De ugye nem mondtad el, hogy…
- Természetesen nem.
- De akkor… miről beszéltetek?
- Csak megvitattunk pár dolgot, semmi érdekesről. – mondta. Tudtam, hogy hazudik, de azt is, hogy úgy sem tudom kihúzni belőle az igazat. „Tudom, hogy hazudsz!”  – mondtam neki gondolatban, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Mikor volt itt? – ültem le a székre, s vettem magam elé a reggelim.
- Fél órája mehetett el. – válaszolt.
- Azt mondta, ha felkeltél, és van kedved, menj el hozzájuk. – tette hozzá anya, majd mérgesen ránézett apámra. Nem értettem miért, de nem is akartam vele foglalkozni. Enni kezdtem, s amit befejeztem, eltettem a tányérokat.
- Elmehetek? – kérdeztem.
- Persze, kicsikém, maradj, ameddig jól esik. – felelt Bella, még mielőtt Edward bármit is mondhatott volna. Hálásan néztem rá, ő megértette, hogy legalább annyira kíváncsi vagyok Jacobra, mint rájuk. – Várj! Talán ezzel kényelmesebb! – dobott oda egy slusszkulcsot. Meglepődtem, tekintve, hogy eddig csak felügyelettel vezethettem.
- Köszi! – mondtam még, majd a garázsba mentem, hogy aztán a Volvóba beszállva, amit csak nagyritkán használtak, mivel az újabb modelleket részesítették előnyben, elinduljak Billyékhez. Egész hamar odaértem, csak néha mentem gyorsabban a megengedettnél, s megálltam a kis kunyhó előtt.
- Hello Billy! Hogy vagy? – köszöntem neki, ahogy a verandára értem.
- Ó, szia Nessie! Köszi, mostmár kitűnően. – kacsintott, ezzel Jake-re utalva. – Jacobhoz jöttél?
- Ühüm.
- Lent van a parton.
- Akkor lemegyek hozzá! Majd jövünk! – mondtam, azzal az erdőbe mentem, hogy futva tehessem meg a távot. Gyorsan leértem, s már messziről kiszúrtam a sétáló alakot. Halkan settenkedtem oda hozzá, hátha meg tudom lepni.
- Szia Nessie! – mondta kuncogva, mikor már csak egy lépés választott el tőle.
- Szia Jake! – köszöntem én is nevetve, s egyenesedtem föl. – De honnan…
- Megéreztem az illatod. – felelt, s fordult meg tengelye körül.
- Billy mondta, hogy itt vagy, nem baj, hogy lejöttem? – kérdeztem.
- Nem, örülök, hogy itt vagy! – mondta mosolyogva. Együtt sétáltunk tovább, s ott folytattuk, ahol múlt éjjel abbahagytuk. Olykor megbotránkozott és megkorholt viselkedésem miatt, máskor jót mulatott rajtam, igaz, egyetlen egy dologról nem meséltem neki, mégpedig a volt barátomról. Örültem, hogy érdekli, amit mondtam, de a legfurcsább, hogy akkor voltam a legboldogabb, mikor ő is örült. Gyorsan telt az idő, majd esni kezdett, de ez nem igazán érdekelt, tovább beszélgettünk. Végre ő is részletesebben beszélt arról, hogy hol volt, mi mindent csinált addig, míg nem találkoztunk.
- Éhes vagyok, te nem? – kérdeztem meg, mikor mindketten elmerengtünk egy percre.
- De, én is! – nevetett. – Menjünk! – azzal elindultunk visszafelé.
- Mit akarsz enni? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem tudom, nekem mindegy!
- Mit szólnál, ha rendelnénk egy pizzát? – kérdeztem, majd helyesbítettem, ahogy elmosolyodott. – Vagy többet. – erre aztán mindketten nevetni kezdtünk.
- Nekem megfelel.
- Akkor… - kezdtem bele, de rájöttem, hogy mobilom az autóban maradt. – Nincs nálam a mobilom, de majd akkor felhívjuk őket, ha visszaértünk. – vontam vállat. Az eső szakadni kezdett, így megszaporáztuk lépteink, majd még mielőtt a kunyhóba mentünk volna, kivettem mobilom és pénztárcám a kocsiból. Belépve, láttam, ahogy Billy elszörnyed, majd elneveti magát. Sejtettem, hogy rémesen festek, de ennyire?!
- Ennyire rémes vagyok? – kérdeztem.
- Nem rajtad nevetek, illetve talán mégis. Csak eszembe jutott, amikor még kicsi voltál, és ugyanígy állítottatok be Jacobbal. Annyi volt a különbség, hogy akkor Jake-et szidtad, hogy miért nem futott gyorsabban. – ezen az említett is kuncogni kezdett, s én ugyan nem emlékeztem erre, de elképzelve a képet én is nevetni kezdtem.
- Adok valami száraz ruhát! – mondta Jacob.
- Felesleges, pár perc és én is olyan száraz leszek, mint te. – mondtam, s ez látszólag valamiért roppantmód tetszett neki. Míg száradtam, rendeltem kaját bőségesen, nehogy kevés legyen, s amint nem csöpögött rólam a víz beljebb mentem. Jake mutatta, hogy üljek mellé, majd a tévét kezdtük el nézni. Igazából nem igazán néztem a meccset, Jacob arcát tanulmányoztam, minden egyes apró vonást összehasonlítottam az emlékeimben lévőkkel. Nem sokat változott, csak mintha valami folyamatosan mardosta volna belülről, ami teljesen felemésztette.
- Baj van? – kérdeztem érdeklődve, de nem felelt. Vártam, majd hallottam, hogy egy autó megáll, majd hét lépés és három kopogás. Azonnal felpattantam, és ajtót nyitottam, kifizettem, majd letettem az asztalra a dobozokat.
- Majd én kifizetem! – mondta Jake, de nem hagytam, hogy odaadja a pénzt, amit a kezében szorongatott. Elővettem három tányért, s csak elmosolyodtam Jacob értetlen arcán.
- Amikor Rachel és Paul elköltöztek végérvényesen is, és még nem tudtak ennivalót hozni Billynek, akkor én jöttem át… - magyaráztam. Arcán mintha fájdalom futott volna át, amit nem tudtam mire vélni.
- Piszok jól főz a kis boszorka, meg kell hagyni! – mondta Billy.
- Ne túlozz!
- Ne szerénykedj! – vágta rá.
- Akkor köszönöm! – mosolyodtam el. – Jó étvágyat fiúk! – mondtam még, majd enni kezdtem.

Befejezve, elpakoltam a maradékot a hűtőbe, s rájöttem, talán ideje távoznom.
- Mennem kéne… – mondtam komoran, még annyi mindent meg akartam tudni régi-új barátomról.
- Igen, valószínűleg. Hazakísérek! – ajánlkozott.
- Nem muszáj.
- Amúgy is beszélni akarok Bellával. – vont vállat. Elköszöntem Billytől, majd az autóhoz mentünk. Automatikusan a vezető oldalhoz mentem, de Jacob megköszörülte a torkát mögöttem, így lemondóan átmentem a túloldalra. Nem akartam vitatkozni, pedig én szerettem volna vezetni, hiszen oly ritkán adatik meg. Úgy tűnt vánszorogva tesszük meg az utat, Jake folyamatosan figyelt, hogy át ne lépje a sebességkorlátozást, és ezen tény kimondottan idegesített.
- Min fortyogsz? – kérdezte egy csibészes mosollyal kísérve.
- Semmin! – vágtam oda, mire csak elnevette magát. Hiába próbáltam, én sem tudtam megállni, a saját hangom meghazudtolta az állításom. Visszagondolva, elég hülyén hangzott. – Csak nem mehetnénk gyorsabban?
- Sietsz valahová? – kérdezett vissza.
- Nem, csak… hát mindegy is. – vontam végül vállat. Az út további részén szerencsére beszélgetni kezdtünk, így már nem volt unalmas, sőt meglehetősen szórakoztató volt. Leparkolt a garázsba, majd velem együtt jött a nappaliba.
- Sziasztok! – köszöntem mosolyogva. Jacob azonnal anyámhoz ment, így én Rosalie szobájába vánszorogtam. Úgy sejtettem Alice és Jazz vadászni vannak, mert nyomukat sem láttam.
- Szia Rose!
- Szia kicsikém! Hogy telt a napod?
- Jól! Nagyon jól! – majd ahogy meg akartam ölelni, undorodva hátrébb húzódott.
- Előbb menj el fürdeni! – fogta be tüntetőleg orrát, így csak szem forgatva kimentem, s úgy tettem, ahogy mondta.

Gyorsan végeztem, majd meg sem szárítva hajam az ágyamba fészkeltem magam, s tévézni kezdtem. Hiba tiltakoztam hazatértemkor, hogy felesleges egy tévé az én szobámba is, most örültem neki. Már majdnem elnyomott az álom, mikor meghallottam, hogy kopognak.
- Szabad! – kiáltottam.
- Csak gondoltam elköszönök… – motyogta halkan Jacob, s jött beljebb. Felültem, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam, ahhoz, hogy lássam. Láttam rajta, hogy feszeng, hogy szomorú, s valami arra késztetett, hogy felvidítsam valahogy.
- Reméltem, hogy így lesz! – mosolyogtam rá, mire végre halványan, de ő is ugyanígy tett.
- Jó éjt Nessie! – mondta, de nem hajolt közelebb, így én álltam fel az ágyamra, hogy egy puszit nyomjak arcára, s amint sikerült, visszafeküdtem.
- Neked is Jake! – feleltem, majd mosolyogva kiment a szobámból. Aznap este, én is mosollyal az arcomon aludtam el…

Még annyit szeretnék mondani/írni, hogy egy hétig nem leszek gépközelben, mert táborban leszek, mégpedig szombattól szombatig. /07.23.-07.30./ Mindenesetre egy részt ütemezett publikálással most fel is teszek, szóval ha esetleg írtok stb... akkor arra szombaton kaptok választ!! :)

xoxo

Ariel