51. Some things

Kora délelőtt volt, mire mindketten elkészültünk, ami annyit jelentett, hogy Jake alig tíz perccel az után, hogy bement a fürdőszobába, már útra készen ki is jött, majd leült az ágy szélére, és mosolyogva nézte, ahogy előtúrok pár ruhát, piperecuccot, majd bevonulok a fürdőbe. Azonban amikor elkezdtem öltözni, rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit akar csinálni, így miután megkérdeztem, mehettem átöltözni.
Jacob szórakozottan figyelte, ahogy mindent elpakolok, majd miután az ágyneműt is megigazítottam, elégedetten húztam ki magam.
- Mehetünk – jelentettem be mosolyogva.
- Biztos? Mert ha még fel akarsz söpörni, én azt is megértem – nézett rám csillogó szemekkel, arcán gunyoros mosollyal.
- Most, hogy így mondod, nem ártana – néztem végig a padlón, és olyan komoly arcot vágtam, amilyet csak tudtam.
- Szó sem lehet róla, éhen halok! – dramatizált, mire belőlem kitört a nevetés. Odasomfordáltam hozzá, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára, és kifelé húztam a szobából. Nem ellenkezett, miután bezárta az ajtót, elindultunk, hogy valami reggelit keressünk. A parton sétálva nem tudtam levakarni az arcomra kiülő mosolyt, egyszerűen élveztem, hogy az idő szép, a tenger gyönyörű, és Jake fogja a kezem.
- Ehhez mit szólsz? – állt meg hirtelen egy kis kávézó előtt. Hangulatosnak tűnt a hely, a terasz fölött pedig napernyők adtak árnyékot.
- Tökéletes – mosolyogtam fel rá, így leültünk az egyik asztalhoz. Pár perccel később egy pincér jött ki, hogy felvegye a rendelésünk.

Miután elhadartuk, hogy mit kérünk, a srác még villantott egy kedves mosolyt, majd bement a kávézóba. Visszanézve Jake-re meglepődtem, mert egyszeriben olyan morcos képet vágott, hogy egy percig csak pislogás nélkül néztem őt, végül megráztam a fejem, és a kezéért nyúltam, ami az asztalon pihent.
- Mi baj van? – kérdeztem kedvesen.
- Semmi – felelte keményen.
- Oké, ha semmi bajod nincs, akkor ne bántsd az asztalt, fáj neki – kacsintottam rá, mire lenézett a másik kezére, amivel az asztal szélét szorította, olyan erősen, hogy az ujjai már elfehéredtek. Somolyogva nézett fel rám, miután a kezét az ölébe ejtette. – Szóval?
- Szóval utálom, hogy a pincérünk egy bájgúnár.
- Hogy? Komolyan az a bajod, hogy kedves pincérünk van?
- Nem. Az a bajom, hogy le sem szarja, hogy én is itt vagyok. Azon sem lepődnék meg, ha az én rendelésem meg sem hallotta volna.
- Ugyan, Jake, ne légy idióta! Különben is. Tökmindegy, hogy a pincérünk egy bájgúnár, ahogy te nevezed, vagy egy dagadt pacák. Egyszerűen nem érdekel – vontam vállat, mire elmosolyodott.
Pár perccel később megjelent a pincér, és letette elénk a rendelt dolgokat. Mondjuk, Jacob vádja nem volt alaptalan, neki nem hozott kávét, és miután egy cseppet durván figyelmeztette erre a srácot, én kissé elpirulva néztem a szemébe. Felemelte a szemöldökét, és a tekintetéből amolyan „Na, mit mondtam?” kérdés sugárzott. – Jó, igazad volt, de engem akkor sem érdekel – hagytam rá végül.
- Tudom, nem a te hibád. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen könnyen leveszel mindenkit a lábáról.
- Téged nem sikerült – csúszott ki a számon, az arcom pedig azon nyomban paradicsomvörösben égett.
- Ezt hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Sehogy, hagyjuk – motyogtam.
- Nessie – szólt rám figyelmeztetően. A pincér letette elé a kávéját, s mivel érezhető volt a feszültség közöttünk, rögtön elsietett.
- Úgy értem, hogy téged nem vettelek le a lábadról azonnal. Mármint, oké, sok időt töltöttünk együtt, de sosem mutattad ki, hogy akár egy kicsit is elbűvöltelek volna – vallottam be.
- Remélem, tudod, hogy badarságokat beszélsz. Az első pillanattól kezdve, amikor megláttalak a parton abban a fekete csizmában, khaki nadrágban, és falatnyi topban el voltam bűvölve, sőt, ez nem is a megfelelő szó… - gondolkozott el, én pedig döbbenten meredtem rá. A szíven olyan vad kalapálásba kezdett, hogy attól féltem kiugrik. Emlékezett. Emlékezett arra, hogy mi volt rajtam. – Talán a megigéz, jobb lenne, nem tudom. Csak azt, hogy bár előtte sem tudtalak kiverni a fejemből, onnantól kezdve minden gondolatom körülötted forgott – nézett mélyen a szememben.
- Akkor… akkor jó – mondtam halkan, mire megemelte a szemöldökét.
- Akkor jó? Ennyi?
- Hát, nem tudom, mit mondjak. Leragadtam annál a résznél, hogy falatnyi top – vallottam be, mire felnevetett. – Ne nevess ki! Komolyan mondtam. Nem gondoltam, hogy emlékszel majd rá, mi volt rajtam.
- Nessie, minden együtt töltött percre tisztán emlékszem – lágyult el a hangja, mire elmosolyodtam.
- Én is – feleltem, majd az elénk letett ételek felé böktem. – Együnk, mert kihűl – ami esetemben kissé komikusan hatott, ugyanis mindössze pár croissant volt előttem. Mondjuk Jake rántottát kért, mindenféle dologgal felspékelve.

Csendben reggeliztünk meg, mindketten a gondolatainkba merültünk, majd végezve mindennel Jake fizetett, így visszamentünk a motelbe, és felkaptuk a strandra összekészített táskát.
- Melyik strandra szeretnél menni? – kérdeztem tőle, amikor elindultunk.
- Gondoltam a mi kis helyünkre. Ha az neked is megfelel – nézett rám kérdőn, mire mosolyogva bólintottam.
- Beszélnem kell majd Adriannel – nyögtem ki végül. Nem akartam elrontani a kedvét, de tudnia kellett, hogy erre ma este, de legkésőbb holnap sort akarok keríteni.
- Ne beszéljünk most Adrianről – nézett le rám keményen.
- Muszáj lesz. Nem léphetek le csak úgy – magyaráztam.
- Otthonról megtetted. Csak úgy – vágta hozzám.
- Én nem egészen így emlékszem. De Jake, nem veszekedni szeretnék.
- Én sem.
- Akkor?
- Akkor találkozol Adriannel, utána pedig haza megyünk.
- Jó – sóhajtottam.
Nem sokkal később odaértünk a sziklafalhoz, majd leereszkedve rajta leterítettük a törülközőnk, és lepakoltunk rá. Gyorsan megszabadultam a ruhámtól, amit a táskába tuszkoltam, végül elkezdtem bekenni magam a krémmel. Egy idő után feltűnt, hogy Jake bámul, így felegyenesedtem, és felnéztem rá.
- Mi az? – kérdeztem, mire közelebb lépett, egészen addig, míg már csak centik választottak el egymástól minket.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – suttogta, miközben a derekamnál fogva magához húzott.
- Nem…talán, nem tudom – motyogtam szinte a szájába.
- Akkor ezentúl mindennap emlékeztetni foglak rá – mondta még, majd finoman megcsókolt. 

Először csak lágyan játszadozott az ajkaimmal, majd a nyelvével végigsimított rajtuk, így elnyitottam a számat. Ha lehet, még közelebb húzott magéhoz, az egész testem nekifeszült, s amikor egy pillanatra el akart húzódni, mohon kaptam utána. A csókunk egyre hevesebb lett, s míg egyik keze lecsúszott a fenekemre és óvatosan megmarkolta, a másikat a hajamba temette. Én sem tétlenkedtem, a hajába túrtam, s olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, míg a jobb kezemmel végigsimítottam előbb az izmos karján, aztán a hátán.
- Nessie – mondta, miközben az ajkaink továbbra is összeértek.
- Hmm?
 - Le kell állnunk, mielőtt… - tépte ki magát a karjaim közül, s hátrált néhány lépést, úgy nézett rám. Mindketten lihegve szemléltük egymást, és láttam rajta, mennyire szenved.
- Mielőtt mi, Jake? – kérdeztem, és bár próbáltam nem dühösen tenni, nem igazán sikerült.
- Mielőtt ártanék neked – felelte komoran.
- Azzal ártasz nekem, hogy folyamatosan megálljt parancsolsz magunknak. Jake én szeretlek, és bízom benned, de ha ezzel te nem tudsz megbirkózni, akkor ennek nincs értelme – fakadtam ki.
- Hogy érted ezt?
- Úgy értem, hogy nem bízol saját magadban. És fogalmad sincs, hogy milyen rossz ezt látnom. Tudnom kell, hogy képes vagy normálisan kezelni engem. Mert igen, a barátod vagyok, a bizalmasod… de… de a szeretőd is – fejeztem be végül, s egy kicsit elpirultam.
- Nessie, én…
- Nem, Jake, ne mondj most semmit. De gondolkozz el ezen – mondtam még, majd folytattam a krémezést, mintha mi sem történt volna. Amikor a hátam maradt már csak, odaléptem hozzá. – Bekennéd? – kérdeztem somolyogva.
- Persze – felelte, s bár a szemében láttam, hogy az előző percek járnak a fejében, mosolyogva vette át a tubust. Nem akartam elrontani a délutánunk, mert tudtam, hogy már csak napok kérdése, hogy a családommal találjam magam szemben, akkor pedig szükségünk lesz egymásra, és épp elég időnk lesz bánkódni…