Sziasztok!
Meghoztam az új részt, ami a 100.(!) bejegyzésem ezen a blogon! :D Nem is fűznék hozzá semmi mást. Kellemes olvasást, ha van kedved komizzatok!!
Meghoztam az új részt, ami a 100.(!) bejegyzésem ezen a blogon! :D Nem is fűznék hozzá semmi mást. Kellemes olvasást, ha van kedved komizzatok!!
Puszi!! =)
Amikor felkeltem, nagyon nyomottnak éreztem magam, és a
nyakam is nagyon fájt, amiért valószínűleg a kanapé volt a felelős. Az órára nézve
viszont, azonnal felpattantam, ugyanis hajnali fél ötöt mutatott, vagyis
majdnem húsz órát aludtam. Szuper! Kivánszorogtam a fürdőszobába, s most
befeküdtem egy kád forró vízbe, hátha attól ellazul a nyakam. Amikor
elfeküdtem, ismét eszembe jutottak a tegnapi gondolataim, s ismét úgy éreztem
magam, mint egy kifacsart citrom. Üresen, de még mindig savanyúan. Elég volt! Ha ez mondogatod magadnak,
semmivel sem lesz jobb! Na, igen, ez így van. Ezért, hogy ne rágódjam
tovább, inkább megmosakodtam, megmostam a hajam majd kiszállva a kádból gyorsan
megtörülköztem és megszárítottam a fürtjeim, így finom hullámokban omlottak a
hátamra. Amikor a gardróbomhoz értem, már lényegesen jobb volt a kedvem, de még
mindig fájt a nyakam. Mivel aznapra nem terveztem semmit, így csak egy feketecicanadrágot, egy toppot, és fölé egy laza hosszú ujjú felsőt vettem fel.
Amikor kimentem a szobámba tejesen ledöbbentem. Nahuel ácsorgott az ajtóm
előtt, kezeit zsebre tette, s egy pillanattal később, valószínűleg megérezve a
jelenlétem, megfordult. Minden kétségem elszállt abban a másodpercben, s csak a
viszontlátás mérhetetlen öröme maradt meg.
- Nahu! – rohantam oda hozzá, s ugrottam a nyakába, de meg sem rezzent a becsapódáskor, csak szorosan magához ölelt, amikor elkapott. Hosszú percekig állhattunk így, s mikor egy kicsit lenyugodtam, lazítottam a szorításomon és elhúzódtam egy kicsit, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia! – mosolyodott el, s csillogó szemeiből sugárzott a boldogság.
- Szia! – mondtam kissé késve. Amikor lassan közeledni kezdett felém, egy pillanatra megijedtem, aztán megnyugodtam. Szerettem Nahuelt, és ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy ne legyen semmi gond. Amikor finoman az enyémhez érintette a száját, a szívem hevesebben kezdett dobogni, s ahogy lassú táncba kezdtek az ajkaink, furcsa érzés kerített hatalmába. Álomszerűvé vált az egész, s mintha kívülről láttam volna az egészet, ugyanakkor a lelkem mélye háborgott. Amikor szétváltunk, ugyanúgy magához húzott, ahogy az első pillanatban.
- Annyira örülök, hogy jól vagy.
- Én is, hogy te jól vagy. Nagyon aggódtam miattad. – suttogta, miközben a hátam simogatta. Egy idő után kényelmetlenné vált ez a pozíció a nyakam miatt, így elhúzódtam, de hogy ne bántsam meg, megfogtam a kezét és a kanapéhoz húztam.
- Mesélned kell! – jelentettem ki, mire a mosolya még szélesebb lett.
- Miről szeretnél hallani?
- Nahu! – csaptam a vállára. – A vámpírok… tényleg… tényleg harcolnotok kellett?
- Nem. Végül nem. De ahogy Alice is látta, eljöttek és a mi területünkön ólálkodtak. Így, hogy hárman is ott voltunk, nem történt semmi komoly.
- Hárman? És semmi komoly? Hogy érted ezt?
- Huilen, Jennifer és én. A semmi komoly alatt pedig azt értem, hogy egy kis találkozás volt, ami majdnem elfajult.
- Emmettnek is veled kellett volna mennie. – morogtam.
- Nessie, nem történt semmi, nyugodj meg.
- De ha…
- Nincs semmi ha. Most már itt vagyok, mindenki jól van, és ez a lényeg.
- Igazad van. – mosolyodtam el. – Csak… aggódtam miattad, ennyi az egész.
- Meg tudom védeni magunk. Nem kell aggódnod. – simította meg az arcom. Nem tudtam eldönteni, hogy a magunk alatt kettőnket, vagy saját magát és családját értette.
- Tudom. Csak… nem tehetek róla. –mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Na és, neked? Hogy telt a hátra maradt idő?
- Jól. Semmi különös. Bár elmentünk vásárolni, és egy csomó ruhát vettem. – azzal az arcához nyúltam.
- Nahu! – rohantam oda hozzá, s ugrottam a nyakába, de meg sem rezzent a becsapódáskor, csak szorosan magához ölelt, amikor elkapott. Hosszú percekig állhattunk így, s mikor egy kicsit lenyugodtam, lazítottam a szorításomon és elhúzódtam egy kicsit, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia! – mosolyodott el, s csillogó szemeiből sugárzott a boldogság.
- Szia! – mondtam kissé késve. Amikor lassan közeledni kezdett felém, egy pillanatra megijedtem, aztán megnyugodtam. Szerettem Nahuelt, és ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy ne legyen semmi gond. Amikor finoman az enyémhez érintette a száját, a szívem hevesebben kezdett dobogni, s ahogy lassú táncba kezdtek az ajkaink, furcsa érzés kerített hatalmába. Álomszerűvé vált az egész, s mintha kívülről láttam volna az egészet, ugyanakkor a lelkem mélye háborgott. Amikor szétváltunk, ugyanúgy magához húzott, ahogy az első pillanatban.
- Annyira örülök, hogy jól vagy.
- Én is, hogy te jól vagy. Nagyon aggódtam miattad. – suttogta, miközben a hátam simogatta. Egy idő után kényelmetlenné vált ez a pozíció a nyakam miatt, így elhúzódtam, de hogy ne bántsam meg, megfogtam a kezét és a kanapéhoz húztam.
- Mesélned kell! – jelentettem ki, mire a mosolya még szélesebb lett.
- Miről szeretnél hallani?
- Nahu! – csaptam a vállára. – A vámpírok… tényleg… tényleg harcolnotok kellett?
- Nem. Végül nem. De ahogy Alice is látta, eljöttek és a mi területünkön ólálkodtak. Így, hogy hárman is ott voltunk, nem történt semmi komoly.
- Hárman? És semmi komoly? Hogy érted ezt?
- Huilen, Jennifer és én. A semmi komoly alatt pedig azt értem, hogy egy kis találkozás volt, ami majdnem elfajult.
- Emmettnek is veled kellett volna mennie. – morogtam.
- Nessie, nem történt semmi, nyugodj meg.
- De ha…
- Nincs semmi ha. Most már itt vagyok, mindenki jól van, és ez a lényeg.
- Igazad van. – mosolyodtam el. – Csak… aggódtam miattad, ennyi az egész.
- Meg tudom védeni magunk. Nem kell aggódnod. – simította meg az arcom. Nem tudtam eldönteni, hogy a magunk alatt kettőnket, vagy saját magát és családját értette.
- Tudom. Csak… nem tehetek róla. –mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Na és, neked? Hogy telt a hátra maradt idő?
- Jól. Semmi különös. Bár elmentünk vásárolni, és egy csomó ruhát vettem. – azzal az arcához nyúltam.
Válogatva az emlékek közt, hogy semmi olyat ne
lásson, ami zavarhatná, vetíteni kezdtem neki az eseményeket.
- Szóval akkor jól éreztétek magatok.
- Igen, jól. De azért veled jobb lett volna. – hazudtam, ugyanis az ott töltött idő alatt nem igazán gondoltam rá és emiatt elszégyelltem magam. Vagy talán mégsem volt hazugság?
- Ugyan! Miért tartod ilyen furcsán a fejed? – kérdezte, ezzel elterelve a témát, amit nem bántam.
- Fáj a nyakam.
- Hát, én mondtam Alicenek, hogy át kellene tenni az ágyadra, de ő…
- Mi? Mikor jöttél? – vágtam közbe.
- Tegnap este.
- Ó! Azt hittem, csak ma érkezel. Miért nem keltettél fel?
- Mert nagyon fáradtak tűntél és Alice még azt sem engedte meg, hogy áttegyelek az ágyadra. Sejtettem, hogy fájni fog a nyakad, mert nagyon kényelmetlennek látszott a póz, amiben feküdtél.
- Ne hallgass Alicere! Legközelebb igenis kelts fel! – zsörtölődtem.
- Úgy lesz, megígérem. De most fordulj meg! – parancsolt rám, s hogy ellenkezni se tudjak, a vállamra tette a kezét, így engedelmesen hátat fordítottam neki, mire finoman lecsúsztatta a vállamon a ruhám. Amikor elkezdte masszírozni a nyakam, furcsa bizsergés futott végig rajtam, s éreztem, hogy az egész testem megfeszül ennek hatására s ismét az a furcsa zsongó, álomszerű érzés kerített hatalmába. – Lazulj el! – mondta halkan.
- Ha az olyan könnyű volna! – morogtam az orrom alatt. Nem tudtam biztosan, hogy meghallotta-e vagy sem, mert ez után nem mondott semmit, csak folytatta, amit elkezdett. Behunytam a szemem, próbáltam nem gondolkozni, de egyszerűen nem ment. Aztán éreztem, hogy szép lassan megnyugszom bár nehéz volt nem arra koncentrálnom, hogy hol a nyakam, hol a vállam masszírozza. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, de arra eszméltem föl, hogy a finom érintések befejeződtek, már csak a csuklyámon nyugtatta a kezét, aztán megéreztem az ajkát ott, ahol eddig a keze munkálkodott...
- Szóval akkor jól éreztétek magatok.
- Igen, jól. De azért veled jobb lett volna. – hazudtam, ugyanis az ott töltött idő alatt nem igazán gondoltam rá és emiatt elszégyelltem magam. Vagy talán mégsem volt hazugság?
- Ugyan! Miért tartod ilyen furcsán a fejed? – kérdezte, ezzel elterelve a témát, amit nem bántam.
- Fáj a nyakam.
- Hát, én mondtam Alicenek, hogy át kellene tenni az ágyadra, de ő…
- Mi? Mikor jöttél? – vágtam közbe.
- Tegnap este.
- Ó! Azt hittem, csak ma érkezel. Miért nem keltettél fel?
- Mert nagyon fáradtak tűntél és Alice még azt sem engedte meg, hogy áttegyelek az ágyadra. Sejtettem, hogy fájni fog a nyakad, mert nagyon kényelmetlennek látszott a póz, amiben feküdtél.
- Ne hallgass Alicere! Legközelebb igenis kelts fel! – zsörtölődtem.
- Úgy lesz, megígérem. De most fordulj meg! – parancsolt rám, s hogy ellenkezni se tudjak, a vállamra tette a kezét, így engedelmesen hátat fordítottam neki, mire finoman lecsúsztatta a vállamon a ruhám. Amikor elkezdte masszírozni a nyakam, furcsa bizsergés futott végig rajtam, s éreztem, hogy az egész testem megfeszül ennek hatására s ismét az a furcsa zsongó, álomszerű érzés kerített hatalmába. – Lazulj el! – mondta halkan.
- Ha az olyan könnyű volna! – morogtam az orrom alatt. Nem tudtam biztosan, hogy meghallotta-e vagy sem, mert ez után nem mondott semmit, csak folytatta, amit elkezdett. Behunytam a szemem, próbáltam nem gondolkozni, de egyszerűen nem ment. Aztán éreztem, hogy szép lassan megnyugszom bár nehéz volt nem arra koncentrálnom, hogy hol a nyakam, hol a vállam masszírozza. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, de arra eszméltem föl, hogy a finom érintések befejeződtek, már csak a csuklyámon nyugtatta a kezét, aztán megéreztem az ajkát ott, ahol eddig a keze munkálkodott...
- Remélem nem zavartam meg semmit! – hallottam meg Jake
sötét, fenyegető hangját az ajtóból, mire egy gyors mozdulattal a kanapé
távolabbi végébe ugrottam, s egyúttal meg is fordultam.
- Ami azt illeti éppen valaminek a közep… - kezdett bele dühösen Nahu, s még mielőtt befejezhette volna, megszólaltam.
- Nem. Nem zavartál meg… semmit. Szia. Gyere be. – makogtam, majd megköszörültem a torkom. Amikor Jacob nem mozdult csak ide-oda ugrált a tekintete köztem és Nahuel között, az arcom elkezdett égni, s erre csak még jobban rátett egy lapáttal, amikor Nahu megfogta a kezem, s finoman simogatni kezdte. Láttam, hogy Jake szeme felvillan, az álkapcsát pedig látványosan összeszorította. Ha nem izzott volna fel bennem a düh, attól féltem volna, hogy a szorítás miatt darabokban fogja kiköpni a fogait. Egyáltalán nem volt joga ahhoz, hogy így reagáljon, így gyorsan visszatért az eredeti arcszínem, s közönyös hangnemet öltöttem.
- Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdeztem.
- Én csak. Azt gondoltam… gondoltuk, lejönnél a partra. Mindenki lent van. – válaszolta keserűen, ami miatt összefacsarodott a szívem. Szívesen lementem volna, de… a franc egye meg ezeket az érzelmi ingadozásokat!
- Most… nem alkalmas. – nyögtem ki nagy nehezen, s még mielőtt folytattam volna, mintha egy „Azt látom.”-ot hallottam volna, de nem voltam benne biztos. – Nem akarom itt hagyni Nahuelt.
- Menj, ha szeretnél. Megértem. – vágta rá Nahuel.
- Nos, a többiek várnak. – tette hozzá Jake.
- Vagy… talán te i jöhetnél! Biztos nem zavarnád őket!
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Dehogynem! Jake, mondd meg neki, hogy senkit sem zavarna! – néztem fel rá reménykedve, s az arca ugyan meg sem rezzent, de a szeméből mintha szomorúságot olvastam volna ki. De ebben sem voltam biztos, mivel nagyon hamar elkapta a tekintetét.
- Nem. Nem zavarnád őket. – mondta ki egy perccel később.
- Na, látod! – fordultam vissza Nahuelhez.
- Jól van. De tényleg csak akkor maradok, ha senki sem bánja.
- Nem fogják! – kacsintottam. – Mindjárt elkészülök, csak át kell öltöznöm! – szóltam oda ezúttal Jacobnak, mire bólintott egyet. Odaviharoztam a gardróbomhoz, majd kidobáltam a ruhákat, amiket fel akartam venni. Amikor kimentem, hogy átöltözzek, megtorpantam.
- Most pedig át fogok öltözni. – jelentettem be, de továbbra is úgy néztek, ahogy addig, így megtorpantam. Csak nem gondolják, hogy előttük fogok átöltözni?!
- Megtennétek, hogy kimentek? – emeltem fel a szemöldököm.
- Ó, igen, persze! – felelte Nahuel. Jake csak egyszerűen kifordult a folyosóra, s amikor Nahuel kiment és a szemközti falnak nekidőlt, ő benyúlt, s látványosan becsukta az ajtót…
- Ami azt illeti éppen valaminek a közep… - kezdett bele dühösen Nahu, s még mielőtt befejezhette volna, megszólaltam.
- Nem. Nem zavartál meg… semmit. Szia. Gyere be. – makogtam, majd megköszörültem a torkom. Amikor Jacob nem mozdult csak ide-oda ugrált a tekintete köztem és Nahuel között, az arcom elkezdett égni, s erre csak még jobban rátett egy lapáttal, amikor Nahu megfogta a kezem, s finoman simogatni kezdte. Láttam, hogy Jake szeme felvillan, az álkapcsát pedig látványosan összeszorította. Ha nem izzott volna fel bennem a düh, attól féltem volna, hogy a szorítás miatt darabokban fogja kiköpni a fogait. Egyáltalán nem volt joga ahhoz, hogy így reagáljon, így gyorsan visszatért az eredeti arcszínem, s közönyös hangnemet öltöttem.
- Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdeztem.
- Én csak. Azt gondoltam… gondoltuk, lejönnél a partra. Mindenki lent van. – válaszolta keserűen, ami miatt összefacsarodott a szívem. Szívesen lementem volna, de… a franc egye meg ezeket az érzelmi ingadozásokat!
- Most… nem alkalmas. – nyögtem ki nagy nehezen, s még mielőtt folytattam volna, mintha egy „Azt látom.”-ot hallottam volna, de nem voltam benne biztos. – Nem akarom itt hagyni Nahuelt.
- Menj, ha szeretnél. Megértem. – vágta rá Nahuel.
- Nos, a többiek várnak. – tette hozzá Jake.
- Vagy… talán te i jöhetnél! Biztos nem zavarnád őket!
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Dehogynem! Jake, mondd meg neki, hogy senkit sem zavarna! – néztem fel rá reménykedve, s az arca ugyan meg sem rezzent, de a szeméből mintha szomorúságot olvastam volna ki. De ebben sem voltam biztos, mivel nagyon hamar elkapta a tekintetét.
- Nem. Nem zavarnád őket. – mondta ki egy perccel később.
- Na, látod! – fordultam vissza Nahuelhez.
- Jól van. De tényleg csak akkor maradok, ha senki sem bánja.
- Nem fogják! – kacsintottam. – Mindjárt elkészülök, csak át kell öltöznöm! – szóltam oda ezúttal Jacobnak, mire bólintott egyet. Odaviharoztam a gardróbomhoz, majd kidobáltam a ruhákat, amiket fel akartam venni. Amikor kimentem, hogy átöltözzek, megtorpantam.
- Most pedig át fogok öltözni. – jelentettem be, de továbbra is úgy néztek, ahogy addig, így megtorpantam. Csak nem gondolják, hogy előttük fogok átöltözni?!
- Megtennétek, hogy kimentek? – emeltem fel a szemöldököm.
- Ó, igen, persze! – felelte Nahuel. Jake csak egyszerűen kifordult a folyosóra, s amikor Nahuel kiment és a szemközti falnak nekidőlt, ő benyúlt, s látványosan becsukta az ajtót…
