Sziasztok!
Máris elérkeztünk a 44. részhez. Remélem tetszeni fog, ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!
Puszi!! =)
Máris elérkeztünk a 44. részhez. Remélem tetszeni fog, ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!
Puszi!! =)
2014.06.14.
Ahogy telt az idő, a tánc is egyre jobban ment, s a barátaim szerint már majdnem úgy táncoltam, ahogy régen. De csak majdnem, és engem ez a kis plusz zavart. Csak remélni tudtam, hogy lehetek ennél jobb, de a saját véleményem szerint már egy hónapja nem fejlődtem semmit, csak egy helyben toporgok, és ez fájt, noha a többiek szerint ez nem így van. S mivel rengeteg időm szabadult fel, több időt töltöttem Taylor családjával, hiszen ők végig mellettem álltak, támogattak, míg a saját szüleim reakciója inkább kárörvendésnek tűnt, mintsem együttérzésnek, s még a sajnálatot is jobban el tudtam volna viselni, mint ezt. Mindenesetre beletörődtem a dologba. Meglepő módon Debi-vel szinte minden nap beszéltem, még az sem zavart, ha akkor hívott, ha éppen Nate-nél voltam. Nem mondom, hogy olyan lett, mint egy pótmama, de nagyon jó barátnőkké váltunk, Taylor-ral meg persze madarat lehetett volna fogatni emiatt. A kapcsolatunk elmélyült, erősebb volt, mint valaha, s az évfordulónk is tökéletesen telt, pont olyan volt, mint ahogy azt elképzeltem, romantikus, de szenvedéllyel fűszerezett. E hónaptól viszont minden nap elmentem edzeni, mivel úgy éreztem, hogy már bírom az iramot, s akkor álltam meg, ha fájni kezdett esetleg, vagy már kimerültem. Igazság szerint folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mihez kezdek abban az esetben, ha nem tudom folytatni a táncot, és egyre inkább egy dolog kezdett körvonalazódni bennem, de amíg nem bizonyosodom meg afelől, hogy rosszabb vagyok, mint voltam, addig nem akartam senkinek sem említeni, még Karennek sem. Tudtam jól, hogy ez egy mérföldkő lesz az életemben, s hogy egy lavinát indítok el, ha felveszem a sílécet, onnantól nem lesz megállás…
Ahogy telt az idő, a tánc is egyre jobban ment, s a barátaim szerint már majdnem úgy táncoltam, ahogy régen. De csak majdnem, és engem ez a kis plusz zavart. Csak remélni tudtam, hogy lehetek ennél jobb, de a saját véleményem szerint már egy hónapja nem fejlődtem semmit, csak egy helyben toporgok, és ez fájt, noha a többiek szerint ez nem így van. S mivel rengeteg időm szabadult fel, több időt töltöttem Taylor családjával, hiszen ők végig mellettem álltak, támogattak, míg a saját szüleim reakciója inkább kárörvendésnek tűnt, mintsem együttérzésnek, s még a sajnálatot is jobban el tudtam volna viselni, mint ezt. Mindenesetre beletörődtem a dologba. Meglepő módon Debi-vel szinte minden nap beszéltem, még az sem zavart, ha akkor hívott, ha éppen Nate-nél voltam. Nem mondom, hogy olyan lett, mint egy pótmama, de nagyon jó barátnőkké váltunk, Taylor-ral meg persze madarat lehetett volna fogatni emiatt. A kapcsolatunk elmélyült, erősebb volt, mint valaha, s az évfordulónk is tökéletesen telt, pont olyan volt, mint ahogy azt elképzeltem, romantikus, de szenvedéllyel fűszerezett. E hónaptól viszont minden nap elmentem edzeni, mivel úgy éreztem, hogy már bírom az iramot, s akkor álltam meg, ha fájni kezdett esetleg, vagy már kimerültem. Igazság szerint folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mihez kezdek abban az esetben, ha nem tudom folytatni a táncot, és egyre inkább egy dolog kezdett körvonalazódni bennem, de amíg nem bizonyosodom meg afelől, hogy rosszabb vagyok, mint voltam, addig nem akartam senkinek sem említeni, még Karennek sem. Tudtam jól, hogy ez egy mérföldkő lesz az életemben, s hogy egy lavinát indítok el, ha felveszem a sílécet, onnantól nem lesz megállás…
2014.06.17.
Reggel korán keltem, hogy mindennel időben elkészüljek, hiszen ma van a premier, a bemutató, melyet már annyira vártam.
- Jó reggelt! – köszöntem kedvesemnek, mikor mocorogni kezdett.
- Neked is! – ásított nagyot. – Mennyi az idő?
- Hét óra. Ne haragudj, hogy felkeltettelek.
- Nem baj, egy fél óra múlva amúgy is muszáj lett volna. – mondta még mindig csukott szemmel. Valóban így volt, hiszen neki is készülődnie kellett, ráadásul ma még egy interjú is várja, így nem filóztam rajta sokat, a premieren viszont annál inkább. Kíváncsi voltam, hogy a közönség hogy fogadja, illetve biztos voltam benne, hogy furcsa lesz magamat látni a vásznon, akármennyire is próbáltam hozzászokni a gondolathoz.
- Csak nem izgulsz? – mosolyodott el.
- Honnan veszed? – vigyorogtam fel rá.
- Állandóan jár a lábad. – kuncogott.
- Hát… talán valamivel le kellene vezetnem a feszültséget. – mondtam csibészesen.
- A torna megfelel? - kérdezte kihívóan, s kerekedett felém.
- Teljes mértékben! – húztam magamhoz…
Reggel korán keltem, hogy mindennel időben elkészüljek, hiszen ma van a premier, a bemutató, melyet már annyira vártam.
- Jó reggelt! – köszöntem kedvesemnek, mikor mocorogni kezdett.
- Neked is! – ásított nagyot. – Mennyi az idő?
- Hét óra. Ne haragudj, hogy felkeltettelek.
- Nem baj, egy fél óra múlva amúgy is muszáj lett volna. – mondta még mindig csukott szemmel. Valóban így volt, hiszen neki is készülődnie kellett, ráadásul ma még egy interjú is várja, így nem filóztam rajta sokat, a premieren viszont annál inkább. Kíváncsi voltam, hogy a közönség hogy fogadja, illetve biztos voltam benne, hogy furcsa lesz magamat látni a vásznon, akármennyire is próbáltam hozzászokni a gondolathoz.
- Csak nem izgulsz? – mosolyodott el.
- Honnan veszed? – vigyorogtam fel rá.
- Állandóan jár a lábad. – kuncogott.
- Hát… talán valamivel le kellene vezetnem a feszültséget. – mondtam csibészesen.
- A torna megfelel? - kérdezte kihívóan, s kerekedett felém.
- Teljes mértékben! – húztam magamhoz…
Nyolc körül kecmeregtem ki az ágyból, s gyorsan bekaptam pár falatot, majd a szalonba mentem, és átadtam magamnak a kis csapatnak, hogy estére tökéletesen fessek. Vártam is meg nem is, hiszen fogalmam sem volt róla, hogyan reagálnak rá az emberek, illetve a kritikusok, s csak remélni tudtam, hogy az alakításomba nem tudnak belekötni.
~¤~
- Menj, öltözz fel! – mondta Karen, s nem meglepő módon jött a „deja vu”, hiszen a Breaking Dawn második részének premierjén is hasonlóan történtek a dolgok, annyi különbséggel, hogy míg akkor tanultam a dolgokat, mostmár természetesen jöttek maguktól, nem is gondolkoztam, hogy mit kell tennem.
- Oké. – mosolyodtam el, s mentem hátra az ismerős szobába, hogy felöltözzem. A ruhám ezúttal törökzöld színben pompázott, s magas sarkúm bőrszínhez hasonló volt, s nem haladta meg a hét centit, hogy ne legyek magasabb Taylor-nál. Óvatosan lépkedtem benne párat, majd a tükör felé fordultam, hogy végre lássam az eredményt. Teljesen le voltam nyűgözve, hiszen megint tökéletes munkát végeztek, hajam lágy hullámokban omlott a vállamra, szememre sötét árnyalatú színek kerültek, így szinte világítottak a szemeim, míg számra egy egyszerű rózsaszín rúzs került, valószínűleg vízálló. Miután magamhoz tértem, kimentem, hogy megköszönjem a munkájukat, nélkülük biztosan nem így festenék.
- Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm. – mondtam még, hiszen Karen jelezte, hogy ideje mennem. Gyorsan elköszöntem, s beültem a kocsiba, ami a premierre vitt.
- Taylor?
- Most ugrunk be érte. – mondta, miközben telefonjával babrált. – Izgulsz?
- Nagyon! – vágtam rá.
- Kíváncsi vagyok már, bár kétségem sincs afelől, hogy nagyon jó lett. Az elővetítés alapján a közönség imádni fogja. Tényleg, te miért nem nézted meg?
- Mert itt akartam látni először. Így nem tudom elszólni magam semmivel kapcsolatban, és élvezhetem, hogy igazat mondok, amikor úgy válaszolok arra a kérdésre, hogy milyen lett a film, hogy nem tudom, majd meglátjuk. – mosolyodtam el.
- Ördögi egy nőszemély vagy!
- Taylor is ezt mondta. – forgattam a szemeim, mire megálltunk, s az említett beszállt az autóba.
- Szép napot hercegnőm! – csókolt meg óvatosan.
- Neked is hercegem! – vigyorogtam, miután szétváltunk.
- Még öt perc, és show time! – emelgette szemöldökét.
- Ne idegelj! – vágtam hasba.
- Áucs! – nevetett, s pár másodpercnél tovább én sem bírtam visszatartani, így vele együtt nevettem. – Gyönyörű vagy! – mondta, miután megnyugodtunk.
- Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz, jól nézel ki. – mosolyogtam.
- Köszi, igyekeztem, nehogy leégesselek a rémes külsőmmel.
- Hülye! – kezdtünk ismét nevetni, s így ment ez egészen addig, míg meg nem érkeztünk. Kiszállva az autóból hatalmas fényáradat vett körbe, és ezt nem csak a lemenő Napnak köszönhettük, hanem a villogó vakuknak is. Ismét kezdetét vette a lassú séta, az állandó mosolygás, annyi különbséggel, hogy míg legutóbb zavart, és nehezemre esett vigyorogni megállás nélkül, most, ha akartam volna sem tudtam volna levakarni a mosolyt az arcomról. Örültem, hogy végre itt vagyunk, s hogy elérkezett ez a nap, óra, perc, pillanat. Mert most, hosszú idő után újra, valóban boldog voltam, egyszerűen csak jól éreztem magam. Míg Taylor kiosztott pár autogramot, illetve fotózkodott néhány rajongójával, addig én más szereplőkkel pózoltam a kamerának.
- Ronnie! – szólt hirtelen Taylor, így odamentem hozzá, s legnagyobb meglepetésemre maga mellé húzott, s így hármunkat fotózott le egy lelkes rajongó.
- Esetleg aláírnád? – kérdezte még, s jól esett, hogy már most kioszthatom az első aláírásom, amit meg is jegyeztem a leányzónak.
- Gyertek! – szólt oda Karen, így továbbálltunk. Így ment ez, örültem amiért Kellan, Gabriel, de még Sofia is eljött a premierre, majd a szőnyeg végéhez érve, ahol a TV-sek vártak ránk, oda mentünk, ahová Karen küldött, s adtuk az interjúkat. A legkülönösebb talán az Access Hollywood-nak adott volt, váratlan kérdéseket is kaptunk. Megkérdezte a nő, hogy mióta alkotunk pontosan egy párt, élveztük-e a forgatást, nehéz volt-e együtt dolgozni, kihatott-e a kapcsolatunkra, illetve, hogy igazak-e a pletykák, miszerint balesetem volt. Egyrészt nem akartam letagadni, mert felesleges, másrészt, ha letagadom, előbb-utóbb úgyis kibukott volna. Ahogy beértünk, gyorsan ittam pár kortyot, majd a mozi terembe mentünk, hogy végre elkezdődjön a vetítés, melyet olyan izgatottan vártunk.
- Oké. – mosolyodtam el, s mentem hátra az ismerős szobába, hogy felöltözzem. A ruhám ezúttal törökzöld színben pompázott, s magas sarkúm bőrszínhez hasonló volt, s nem haladta meg a hét centit, hogy ne legyek magasabb Taylor-nál. Óvatosan lépkedtem benne párat, majd a tükör felé fordultam, hogy végre lássam az eredményt. Teljesen le voltam nyűgözve, hiszen megint tökéletes munkát végeztek, hajam lágy hullámokban omlott a vállamra, szememre sötét árnyalatú színek kerültek, így szinte világítottak a szemeim, míg számra egy egyszerű rózsaszín rúzs került, valószínűleg vízálló. Miután magamhoz tértem, kimentem, hogy megköszönjem a munkájukat, nélkülük biztosan nem így festenék.
- Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm. – mondtam még, hiszen Karen jelezte, hogy ideje mennem. Gyorsan elköszöntem, s beültem a kocsiba, ami a premierre vitt.
- Taylor?
- Most ugrunk be érte. – mondta, miközben telefonjával babrált. – Izgulsz?
- Nagyon! – vágtam rá.
- Kíváncsi vagyok már, bár kétségem sincs afelől, hogy nagyon jó lett. Az elővetítés alapján a közönség imádni fogja. Tényleg, te miért nem nézted meg?
- Mert itt akartam látni először. Így nem tudom elszólni magam semmivel kapcsolatban, és élvezhetem, hogy igazat mondok, amikor úgy válaszolok arra a kérdésre, hogy milyen lett a film, hogy nem tudom, majd meglátjuk. – mosolyodtam el.
- Ördögi egy nőszemély vagy!
- Taylor is ezt mondta. – forgattam a szemeim, mire megálltunk, s az említett beszállt az autóba.
- Szép napot hercegnőm! – csókolt meg óvatosan.
- Neked is hercegem! – vigyorogtam, miután szétváltunk.
- Még öt perc, és show time! – emelgette szemöldökét.
- Ne idegelj! – vágtam hasba.
- Áucs! – nevetett, s pár másodpercnél tovább én sem bírtam visszatartani, így vele együtt nevettem. – Gyönyörű vagy! – mondta, miután megnyugodtunk.
- Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz, jól nézel ki. – mosolyogtam.
- Köszi, igyekeztem, nehogy leégesselek a rémes külsőmmel.
- Hülye! – kezdtünk ismét nevetni, s így ment ez egészen addig, míg meg nem érkeztünk. Kiszállva az autóból hatalmas fényáradat vett körbe, és ezt nem csak a lemenő Napnak köszönhettük, hanem a villogó vakuknak is. Ismét kezdetét vette a lassú séta, az állandó mosolygás, annyi különbséggel, hogy míg legutóbb zavart, és nehezemre esett vigyorogni megállás nélkül, most, ha akartam volna sem tudtam volna levakarni a mosolyt az arcomról. Örültem, hogy végre itt vagyunk, s hogy elérkezett ez a nap, óra, perc, pillanat. Mert most, hosszú idő után újra, valóban boldog voltam, egyszerűen csak jól éreztem magam. Míg Taylor kiosztott pár autogramot, illetve fotózkodott néhány rajongójával, addig én más szereplőkkel pózoltam a kamerának.
- Ronnie! – szólt hirtelen Taylor, így odamentem hozzá, s legnagyobb meglepetésemre maga mellé húzott, s így hármunkat fotózott le egy lelkes rajongó.
- Esetleg aláírnád? – kérdezte még, s jól esett, hogy már most kioszthatom az első aláírásom, amit meg is jegyeztem a leányzónak.
- Gyertek! – szólt oda Karen, így továbbálltunk. Így ment ez, örültem amiért Kellan, Gabriel, de még Sofia is eljött a premierre, majd a szőnyeg végéhez érve, ahol a TV-sek vártak ránk, oda mentünk, ahová Karen küldött, s adtuk az interjúkat. A legkülönösebb talán az Access Hollywood-nak adott volt, váratlan kérdéseket is kaptunk. Megkérdezte a nő, hogy mióta alkotunk pontosan egy párt, élveztük-e a forgatást, nehéz volt-e együtt dolgozni, kihatott-e a kapcsolatunkra, illetve, hogy igazak-e a pletykák, miszerint balesetem volt. Egyrészt nem akartam letagadni, mert felesleges, másrészt, ha letagadom, előbb-utóbb úgyis kibukott volna. Ahogy beértünk, gyorsan ittam pár kortyot, majd a mozi terembe mentünk, hogy végre elkezdődjön a vetítés, melyet olyan izgatottan vártunk.
~¤~
A film végére vegyes érzelmek keringtek bennem. Vegyes érzelmek, de sokkal nagyobb volt a fájdalom, keserűség, csalódottság és szomorúság, mint a boldogság, amit a látvány és a film nyújtott. Boldog voltam, hogy remek filmet sikerült összehoznunk, s hogy a közönség is jól fogadta, mindenki sorban gratulált. Kívül mosolyogtam, de belül sírtam. Fájt, hogy közel sem táncolok olyan jól, mint egy éve, keserű voltam, mert ez csak egy dolgot jelenthetett, egy út maradt, s csalódtam, hogy ennyi munka és hit után, ennyi időt és energiát pocsékoltam el, melyet a baleset után a felépülésembe és a táncba fektettem. Szomorú voltam, hiszen az életemet kell feladnom, hogy egy másikat kezdjek, minden, amiért eddig küzdöttem, mostmár ténylegesen szertefoszlott.
- Olyan jó volt látni magunk így. – súgta a fülembe Taylor, ahogy beültünk az autóba, ami az After Party-ra visz.
- Igen, nekem is. – mosolyodtam el.
- Valami baj van? – kérdezte aggódva.
- Semmi. – ráztam meg a fejem.
- Nem tudsz átverni.
- Majd elmondom, de most ne ezzel foglalkozzunk. – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jól van, ahogy akarod.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Jóra számítottam, de büszke vagyok erre a filmre, szeretem.
- Ennek örülök, mert én is pont ezt éreztem. Nem számítottam rá, hogy egy ekkora filmmé növi ki magát.
- Csak a közönségnek is tetsszen.
- Ebben nem kételkedem. – kacsintott, örültem, amiért ennyire pozitívan látja a dolgokat. – De most gyere, ünnepeljünk! – szállt ki, majd segített nekem is. Ahogy beértünk, azonnal átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, majd bementem, hogy kicsit lazítsunk...
- Olyan jó volt látni magunk így. – súgta a fülembe Taylor, ahogy beültünk az autóba, ami az After Party-ra visz.
- Igen, nekem is. – mosolyodtam el.
- Valami baj van? – kérdezte aggódva.
- Semmi. – ráztam meg a fejem.
- Nem tudsz átverni.
- Majd elmondom, de most ne ezzel foglalkozzunk. – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jól van, ahogy akarod.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Jóra számítottam, de büszke vagyok erre a filmre, szeretem.
- Ennek örülök, mert én is pont ezt éreztem. Nem számítottam rá, hogy egy ekkora filmmé növi ki magát.
- Csak a közönségnek is tetsszen.
- Ebben nem kételkedem. – kacsintott, örültem, amiért ennyire pozitívan látja a dolgokat. – De most gyere, ünnepeljünk! – szállt ki, majd segített nekem is. Ahogy beértünk, azonnal átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, majd bementem, hogy kicsit lazítsunk...
~¤¤¤~
Másnap délelőtt amint felkeltem, nem tétlenkedtem, letusoltam, hajat is mostam, s ahogy megszárítottam, felöltöztem, majd előkerestem a névjegyet, amit Swift buliján kaptam.
- Jó napot kívánok, Universal Music Group, Lucian Grainge irodája, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, Ronnie vagyok, és ha minden igaz, akkor várja a hívásom.
- Kérem tartsa, azonnal kapcsolom. - felelte a kellemes hang.
- Lucian Grainge.
- Jó napot, Ronnie vagyok, Taylor… - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Emlékszem, csak nem meggondoltad magad?
- Ami azt illeti, talán mégis.
- Be tudnál jönni ma, úgy egy óra múlva?
- Persze. – mondtam boldogan.
- Akkor egy óra múlva, hozd a demód is.
- Rendben. – azzal letette. Kicsit meglepett, hogy ilyen gyorsan ment minden, bár minek húzza az időt, ha kellek, most is kellek, ha nem, akkor meg semmikor sem, s csak remélni tudtam, hogy az előbbi jön be.
- Jó reggelt! – jött ki álmosan Taylor.
- Neked is! – nyomtam ajkaira egy puszit.
- Készülsz valahová?
- Igen, van egy kis elintézni valóm.
- Rendben, mikor indulsz?
- Még egy fél órám van, addig menj, zuhanyozz le nyugodtan, csinálok reggelit. – mosolyodtam el.
- Köszönöm. – csókolt meg finoman. Szerettem benne, hogy nem kezd el kérdezősködni, ha valamit nem részletezek neki, elfogadta, hogy akkor éppen nem akartam elmondani.
Gyorsan összedobtam egy omlettet, s mivel fél óra múltán még mindig a fürdőben volt, bementem, hogy elköszönjek.
- Nekem mennem kell. – húztam ki a zuhanykabin ajtaját, s pont háttal állt nekem.
- Jól van. – fordult meg.
- Majd jövök, szeretlek. – adtam szájára egy puszit.
- Én is.
- Reggeli az asztalon. – kiáltottam még be az ajtóból, majd felkaptam a táskám, s elindultam.
- Jó napot kívánok, Universal Music Group, Lucian Grainge irodája, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, Ronnie vagyok, és ha minden igaz, akkor várja a hívásom.
- Kérem tartsa, azonnal kapcsolom. - felelte a kellemes hang.
- Lucian Grainge.
- Jó napot, Ronnie vagyok, Taylor… - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Emlékszem, csak nem meggondoltad magad?
- Ami azt illeti, talán mégis.
- Be tudnál jönni ma, úgy egy óra múlva?
- Persze. – mondtam boldogan.
- Akkor egy óra múlva, hozd a demód is.
- Rendben. – azzal letette. Kicsit meglepett, hogy ilyen gyorsan ment minden, bár minek húzza az időt, ha kellek, most is kellek, ha nem, akkor meg semmikor sem, s csak remélni tudtam, hogy az előbbi jön be.
- Jó reggelt! – jött ki álmosan Taylor.
- Neked is! – nyomtam ajkaira egy puszit.
- Készülsz valahová?
- Igen, van egy kis elintézni valóm.
- Rendben, mikor indulsz?
- Még egy fél órám van, addig menj, zuhanyozz le nyugodtan, csinálok reggelit. – mosolyodtam el.
- Köszönöm. – csókolt meg finoman. Szerettem benne, hogy nem kezd el kérdezősködni, ha valamit nem részletezek neki, elfogadta, hogy akkor éppen nem akartam elmondani.
Gyorsan összedobtam egy omlettet, s mivel fél óra múltán még mindig a fürdőben volt, bementem, hogy elköszönjek.
- Nekem mennem kell. – húztam ki a zuhanykabin ajtaját, s pont háttal állt nekem.
- Jól van. – fordult meg.
- Majd jövök, szeretlek. – adtam szájára egy puszit.
- Én is.
- Reggeli az asztalon. – kiáltottam még be az ajtóból, majd felkaptam a táskám, s elindultam.
~¤¤~
Boldogan rohantam fel Taylor-hoz, hogy elújságoljam a nagy hírt, hiszen nem akármiről volt szó. Szinte berontottam az ajtaján, s mivel sem a konyhában, sem a nappaliban nem láttam, a szobába rohantam, nagy lendülettel vágódtam le mellé az ágyra.
- Mi ez az izgalom? – húzott magához mosolyogva egy csókra.
- Szóval… ma felhívtam Lucian-t. – feleltem nyugodtabban, mikor szétváltunk.
- Kit?
- Tudod, a pasas, aki Swift buliján odajött. – néztem rá kérdőn.
- Ja, persze. Na és mi történt? – kérdezte izgatottan.
- Elmentem, vinnem kellett a demómat is. Meghallgatták, persze nem csak ő, hanem vagy húszan ültek ott bent, és mivel tetszett nekik, a stúdióba mentünk, hogy felénekeljek egy dalt. Ne is kérdezd mi volt, nem ismertem. Hagytak egy kis időt, míg a szöveget áttanulmányoztam, közben pedig hallgattam az eredeti verziót. Aztán be a stúdióba, és énekelnem kellett, hát gondolhatod, mennyire izgultam, mindenem remegett, de szerencsére elég szépen kijöttek a hangok, a ritmust is könnyedén tartani tudtam. Ez után nekem kellett várnom, nem tudom mit beszélhettek, úgy tűnt az üvegen keresztül, hogy vitatkoznak. Nem igazán értettem, de reménykedtem benne, hogy mellettem döntenek. Behívtak, és annyira tárgyilagosan kezdték, hogy kezdtem elszontyolodni, de aztán rátértek a lényegre és azt mondták, hogy egy hároméves, két lemezre szóló szerződést tudnak felajánlani, a pénz kérdést még át kell beszélniük, ezen vitatkoztak. Hát gondolhatod, hogy teszek a pénzre, az már nem érdekel, ha a lemezzel járó kiadásokat fedezik, mindenesetre felhívom az ügyvédem, illetve ajánlottak egy menedzsert, akit nekem kellene fizetnem, de nagyon jó, és korrekt. Nem fogadtam el, mert nekem teljesen más jutott eszembe.
- Azért vegyél levegőt is. – kuncogott. – Szóval, nem akarok elkiabálni semmit, de gratulálok! – húzott szorosan magához. Finoman megcsókolt, s ettől kezdtem elfelejteni, hogy mire is akartam kilyukadni az egésszel. Szerencsére még időben vége lett, bár nehezemre esett elhúzódni tőle. Hosszasan a szemembe nézett, arca elkomolyodott, valószínűleg sejtette, hogy valami komolyabb, rosszabb témáról is szót kell ejtenünk.
- Mi okozta az elhatározást? Mert akkor a táncnak… – tette fel a kérdést, amire nem tudtam mit felelhetnék. – Tegnap a film közben döntötted el, igaz? – kérdezett rá, s meglepett, hogy ennyire átlát rajtam…
- Mi ez az izgalom? – húzott magához mosolyogva egy csókra.
- Szóval… ma felhívtam Lucian-t. – feleltem nyugodtabban, mikor szétváltunk.
- Kit?
- Tudod, a pasas, aki Swift buliján odajött. – néztem rá kérdőn.
- Ja, persze. Na és mi történt? – kérdezte izgatottan.
- Elmentem, vinnem kellett a demómat is. Meghallgatták, persze nem csak ő, hanem vagy húszan ültek ott bent, és mivel tetszett nekik, a stúdióba mentünk, hogy felénekeljek egy dalt. Ne is kérdezd mi volt, nem ismertem. Hagytak egy kis időt, míg a szöveget áttanulmányoztam, közben pedig hallgattam az eredeti verziót. Aztán be a stúdióba, és énekelnem kellett, hát gondolhatod, mennyire izgultam, mindenem remegett, de szerencsére elég szépen kijöttek a hangok, a ritmust is könnyedén tartani tudtam. Ez után nekem kellett várnom, nem tudom mit beszélhettek, úgy tűnt az üvegen keresztül, hogy vitatkoznak. Nem igazán értettem, de reménykedtem benne, hogy mellettem döntenek. Behívtak, és annyira tárgyilagosan kezdték, hogy kezdtem elszontyolodni, de aztán rátértek a lényegre és azt mondták, hogy egy hároméves, két lemezre szóló szerződést tudnak felajánlani, a pénz kérdést még át kell beszélniük, ezen vitatkoztak. Hát gondolhatod, hogy teszek a pénzre, az már nem érdekel, ha a lemezzel járó kiadásokat fedezik, mindenesetre felhívom az ügyvédem, illetve ajánlottak egy menedzsert, akit nekem kellene fizetnem, de nagyon jó, és korrekt. Nem fogadtam el, mert nekem teljesen más jutott eszembe.
- Azért vegyél levegőt is. – kuncogott. – Szóval, nem akarok elkiabálni semmit, de gratulálok! – húzott szorosan magához. Finoman megcsókolt, s ettől kezdtem elfelejteni, hogy mire is akartam kilyukadni az egésszel. Szerencsére még időben vége lett, bár nehezemre esett elhúzódni tőle. Hosszasan a szemembe nézett, arca elkomolyodott, valószínűleg sejtette, hogy valami komolyabb, rosszabb témáról is szót kell ejtenünk.
- Mi okozta az elhatározást? Mert akkor a táncnak… – tette fel a kérdést, amire nem tudtam mit felelhetnék. – Tegnap a film közben döntötted el, igaz? – kérdezett rá, s meglepett, hogy ennyire átlát rajtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése