38. A single kiss...

Sziasztok!
Ma van a tánc világnapja, gondoltam ennek örömére felteszem az új részt. Ha minden jól megy, akkor még más „meglepi” is lesz ma, ha mégsem, akkor remélem a napokban.:)
Mindenkinek további kellemes szünetet, jó olvasást!

Puszi!! =)

Kilépve a házból ráébredtem, hogy talán jobb lett volna, ha elfogadom Rose ajánlatát. Az eső csepergett, és a felhőkből ítélve nem fogja egyhamar abbahagyni, bár a levegő nem volt túl hideg, elég kellemes volt. Futni kezdtem az ismerős úton, s amikor a régi határhoz értem, éreztem, hogy valaki, vagy valakik figyelnek. Pár másodperc múltán egy homokszínű farkas száguldott el mellettem, vagyis nem lehetett más, mint Seth. Pár méterrel előttem megállt, ami engem is megtorpanásra kényszerített. Lefékeztem előtte, s mosolyogva néztem rá.

- Szia Seth, mi újság? Kösz, én is jól vagyok. Hogy hová megyek? Jacob-hoz a ruháimért, ezért van nálam a táska. – nevettem fel, mire prüszkölő hangot hallatott. Valójában kissé rémisztő lett volna a dolog, ha nem tudtam volna, hogy ilyen formában, ők így nevetnek. Megsimítottam a fejét, mire végignyalta a kezemet. Elég furcsa volt, de… gondolom, ezt nevezik állati ösztönnek, vagy mi. Ilyenkor a srácok sosem fogták vissza maguk, ami azzal járt, hogy elég sűrűn meglehetősen nyálas lett az ember. – Majd találkozunk. – kacsintottam rá, s ahogy arrébb állt, ismét futni kezdtem. Igyekeztem nem gondolni a Jake-kel való utolsó találkozásomra, de ahogy közelebb értem a kis házhoz, egyre inkább feszültté váltam. 

Még oda sem értem közvetlen az ajtó elé, amikor az kinyílt, s Jacob hatalmas alakját láttam meg.
- Szia. – köszöntem bizonytalanul, miközben megtöröltem a lábam.
- Szia. – állt félre, s jelentőségteljes pillantást vetett a vállamon lévő táskára. A cipőmmel kezdtem babrálni, hogy ne sározzam össze az egész lakást, de megrázta a fejét. – Nem kell levenned, épp fel akartam takarítani, majd feltörlöm, ha végeztél.
- Oké, köszi. – egyenesedtem fel. – A szobádban van? – kérdeztem mire bólintott. Az arca egész végig közömbös maradt, szinte meg sem rezdült. Elindult befelé, így követtem, s körbenéztem, hogy Billy merre lehet. – Billy?
- Charlie-nál.
- Értem. Vinni akartam nekik egy kis sütit, akkor majd neki is veszek. – motyogtam. Beérve a szobájába megéreztem kellemes illatát, ami az egész szobáját betöltötte, s ami csak rá volt jellemző. Kinyitotta a szekrénye ajtaját, s meglepődve bámultam a polcokra. Míg az ő ruhái szanaszét, gyűrötten hevertek, addig az enyém gondosan be volt hajtogatva az egyik felső polcra. Elkezdtem pakolni, míg ő nekidőlt az falnak, s miután öt perc múlva sem mozdult meg, elmosolyodtam. Reméltem, hogy annak ellenére, hogy mostanában elég sokat veszekedtünk, nem haragszik rám annyira.  – Tudod, meglehetősen jól utánzod a vámpírok „szobor-vagyok-meg-sem-mozdulok” állását. – mondtam, miközben az utolsó ruhát is betettem a táskába, és behúztam a zipzárt, majd becsuktam a szekrényajtót.
- Hát, gondolom mindig is ezt akartad, nem? Úgy értem, egy vámpír mindenben jobb. – jegyezte meg csúfondárosan, kiemelve az utolsóelőtti szót.
- Mire célzol ezzel?
- Semmire, csak egy ártatlan megjegyzés volt. Hogy vagytok Nahuel-lel?
- Ártatlan megjegyzés? Akkor remélem ezt is csak annak fogod venni. Szeretem Nahuel-t, akár tetszik ez neked, akár nem. És nem érdekel, hogy mennyire gyűlölsz emiatt. – tört ki belőlem.
- Gyűlöllek? Ó, nem Nessie, egyáltalán nem gyűlöllek! – szelte át a köztünk lévő távolságot, ezzel olyan közel kerülve egymáshoz, hogy meg kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Az arca olyan dühöt fejezett ki egy pillanatra, amit nem sokszor volt alkalmam látni rajta, de gyorsan rendezte a vonásait, és a már-már megszokottá vált, közömbös kifejezést öltötte fel. Csakhogy a szeme továbbra is szinte villámokat szórt, amitől kisebbnek éreztem magam. – Azt gyűlölöm, hogy azt hiszed, szereted őt, és emiatt… mindent odaadtál neki.
- Hát erről van szó? Hogy hallottad, lefeküdtünk?
- Nem csak erről van szó!
- Nos, lehet, hogy te azt hiszed, ez nem így van, de én igenis szeretem Nahu-t.
- Valóban? És mit érzel akkor, amikor a közeledben van? – hangja suttogássá halkult, s közelebb lépett, mire hátráltam, de a szekrénynek ütköztem. A szívem úgy meglódult, hogy azt nehéz lett volna nem észrevenni, s valószínűleg neki is feltűnt. Fránya szuperhallás! Továbbra is álltam a tekintetét, de nem szólaltam meg, egyfelől mert a lélegzetemet igyekeztem szabályozni, másfelől pedig nem úgy tűnt, hogy választ vár a kérdésére. – Amikor csak centiméterekre vagytok egymástól egy csók előtt? – lépett még közelebb, így a testünk már egymáshoz simult, s az arcunk is majdnem összeért. Lázasan kutattam egy menekülőút után, de… egy részem maradni akart, és bár a többi kereste azt az utat, nem találta. – Vagy amikor megcsókol? – hajolt le hozzám, a kezét a derekamra csúsztatta, úgy húzott közelebb magához, s bár nem volt durva, hevesen tapadt a számra. 

Azonnal visszacsókoltam, megfeledkeztem mindenről, a családomról, Nahuel-ről, az egész világról. Abban a pillanatban csak Jacob létezett, s amikor a nyelve utat tört a számba, s felfedezte annak minden szegletét, a térdeim majdnem felmondták a szolgálatot, de elég erősen tartott ahhoz, hogy ne terüljek el a földön. A gyomrom furcsa módon kezdett kavarogni, de nem töltött el rossz érzéssel, sokkal inkább jónak volt mondható, míg az alhasamban valami lüktetni kezdett. A keze felcsúszott a hátamon, s óvatosan a hajamba túrt, amitől megborzongtam, s a sajátjaim erőszakkal kellett megállítanom, hogy ne emelkedjenek fel. A levegőm vészesen fogyott, s amikor elhúzódott tőlem, zihálva vettem a levegőt, annál is inkább, hogy amikor néhány másodperccel később kinyitottam a szemem, elégtétel ült ki az arcára. Egy pillanatra valami más is ott volt, amit nem tudtam meghatározni, de mire már tudtam értelmesen gondolkozni, csak ez maradt. Nem bírtam ránézni, lehajtottam a fejem, úgy meredtem magam elé, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék.
- Miért pont most? – kérdeztem halkan egy perccel később, de továbbra sem néztem fel rá.
- Mit miért? – kérdezett vissza, a hangja sokkal erőteljesebben zengett, mint az enyém.
- Miért pont most kellett megcsókolnod? – löktem arrébb, ezzel felszabadítva magamnak az utat.
- Mert nem vagy szerelmes Nahuel-be! – vágta rá, ami felért egy pofonnal. Szóval csak az igazát akarta bizonyítani…
- Tévedsz! – kiabáltam rá, a sírás határán egyensúlyozva. Felkaptam a táskám a vállamra, s elindultam kifelé, de elkapva a csuklóm, visszafordított.
- Nem tévedek! Miért csókoltál vissza, ha annyira szereted?
- Mert… - téged is szeretlek, fejeztem be magamban, de nem voltam hajlandó kimondani hangosan. Egyértelművé tette számomra, hogy ennek az egésznek mi volt a célja, csak azt nem tudtam, hogy miért akart nekem fájdalmat okozni. Hogy fogok ezek után Nahuel szemébe nézni? Vagy bárki máséba? Mert akármennyire is ellenkeztem az érzés ellen, életem legjobb csókját kaptam, és ettől bűntudatom volt. Legalább ne váltott volna ki belőlem semmit! De így…
- Mert?
- Nem tudom, oké? A francba is, nem tudom! – csattantam fel, mire az arca kissé megrándult. Kitéptem a kezem a szorításából, az ajtót pedig olyan erővel nyitottam ki, hogy kis híján kiszakadt a keretből.
- Jól érezheted magad vele, csókolhatod, az ágyadba engedheted! De szerelmes akkor sem leszel belé! – kiabálta utánam, amikor már majdnem becsuktam az ajtót. Egy pillanatra megálltam, s lecsuktam a szemem, hogy összeszedjem magam.
- Bár nem tartozik rád, de csak hogy tudd. Még mindig szűz vagyok. – ezzel becsuktam az ajtót és futni kezdtem. Megállás nélkül hullottak a könnyeim, melyeket egészen addig visszatartottam, míg el nem hagytam Forks körzetét, s melyek összekeveredve a hulló esővel, patakokban folytak le az arcomon. Legszívesebben összegörnyedtem volna, de nem akartam, hogy megtaláljanak, így kénytelen voltam tovább futni. 

Amikor Port Angeles közelébe értem, lelassítottam, és az erdőben kerestem egy helyet, ahol kifújhatom magam. Akármennyire is bántott a dolog, Jake-nek igaza volt, nem voltam Nahuel-be szerelmes, de ami ennél is jobban fájt, hogy valójában őt szerettem, ugyanakkor gyűlöltem is. Ha egy hónappal előbb csókol meg, akkor minden sokkal, de sokkal egyszerűbb lett volna. De… nos, mint kiderült, az érzelmei teljesen megváltoztak az irányomban. A mellkasomban olyan sajgás támadt, amelytől ordítottam volna, de minden erőmet összeszedtem, és elfojtottam a feltörő sikolyokat…

37. Cross-purposes

A keze feljebb siklott, s amikor kiakasztotta az első kapcsot és a felszabadult felületet kezdte csókolni, Jake arca villant fel előttem, de ahogy jobban összeszorítottam a szemem, el is tűnt. Egy újabb kapocs után ismét ez történt, s nem csak ez, hanem a rajtam eluralkodó félelem is megállásra ösztönzött. Kinyitottam a szemem, és lenéztem Nahuel-re, a kezemet pedig a fejére csúsztattam. Próbáltam csak a szájára és az érintésére koncentrálni, de ahogy a harmadik kapocshoz nyúlt, a félelem olyan erővel tört rám, hogy nem bírtam tovább.
- Várj! – nyögtem, mire rögtön felemelte a fejét, és a szemembe nézett. – Még… még ne. – mondtam ki nehezen. Azonnal lemászott rólam és mellém feküdt, s az arcán sem csalódottság, sem bosszúság nem tükröződött, ami megnyugtatott. Láttam rajta, hogy még mindig küzd a vágyával, de sosem tett volna olyat, amit én nem akartam.
- Oké. – mondta, hangja egészen elmélyült.
- Én… nem azt mondtam, hogy az egészet hagyjuk abba, csak… ha lehet, a ruha maradjon rajtam. – fordultam felé, s még láttam, hogy a szeme megcsillan, de a következő pillanatban már ismét fölöttem volt, és a nyakamat csókolta…

Reggel fáradtan nyitottam ki a szemem, de amikor már láttam valamit, elmosolyodtam. Nahuel feküdt mellettem, mindkettőnkön az előző este viselt ruha volt, bár a zakóját levette, így csak egy ing volt már rajta, ami összegyűrődött.
- Jó reggelt! – mosolyodott el, de a szemeit továbbra is csukva tartotta.
- Neked is. Honnan tudtad, hogy felébredtem?
- Megváltozott a légzésed ritmusa. – nyitotta ki a szemét, s nézet az enyémbe.
- Értem. – húzódtam oda hozzá, s egy lágy csókot leheltem a szájára, majd kikeltem az ágyból. – Lezuhanyozom. – jelentettem ki, s a tükörbe nézve örültem, hogy a sminken nem kenődött el, illetve a hajam sem volt olyan rémes állapotban. Bementem a gardróbomba, és kivettem egy farmert meg egy pulcsit, mivel esett az eső, illetve fehérneműt. Visszatérve a szobába már Nahu is kikelt az ágyból, s miután egy adott egy puszit, a saját szobájába ment, hogy ő is összekészüljön.
Tíz perccel később már felöltözve mentem ki a szobámból, s amikor megláttam Alice-t és Rosalie-t, már sejtettem, hogy mi lesz a téma.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre. Alice mosolygott, míg Rose közömbös arcot vágott.
- Nektek is. – mondtam, majd leültem és fésülni kezdtem a hajam.
- Milyen volt az éjszakád? – kérdezte Alice.
- Jó. – mosolyodtam el. Mindketten úgy meresztették rám a szemüket, hogy nem tudtam nem nevetni az arcukon.
- Esetleg részleteznéd egy kicsit? – kérdezte Rose.
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy nem hallgatóztatok? – néztem rájuk kétkedve, mire Rose horkantott egyet, Alice pedig grimaszolt.
- Nem hallgatóztunk, és amúgy is mindegy lett volna, mert ment nálatok a tévé, méghozzá elég hangosan. – magyarázta Alice, mire nevetni kezdtem.
- Még hogy nem hallgatóztatok! – kuncogtam.
- Elmondod, hogy mi történt, vagy kezdjünk el aggódni, hogy esetleg nem védekeztetek és…
- Már miért kellett volna védekeznünk? – néztem rájuk, s olyan étetlen arcot vágtam, amilyet csak tudtam, de már majd szétpukkadtam a visszafojtott nevetéstől.
- Csak azt ne mondd, hogy… ó, a francba! – dühöngött Rose, s olyat káromkodott, amilyet még sosem hallottam tőle.
- Nessie, ugye most csak viccelsz! Mert ha igen, akkor ez nagyon rossz vicc. Te is tudod, hogy Bella is teherbe tudott esni, és védekeznetek kellett volna.
- Jajj, Alice, az égvilágon nem történt köztünk semmi! Csak együtt aludtunk! Még mindig szűz vagyok, és most nem csak a horoszkópomra gondolok. – mondtam, mire az ajtó mögül hangos nevetés hallatszott. Aha, szóval a srácok is kíváncsiak voltak. Szuper! Emmett lépett be a szobámba, s még mindig nevetett.
- Ez nem vicces! – könyökölte hasba őt Rose, amikor mellé ért. Jasper is csatlakozott hozzánk, így már négyen figyeltek engem, de ahogy ők, úgy én sem tudtam tovább visszatartani a nevetésem.
- De vicces volt.
- Marhára nem! Egy terhesség nem játék, pláne nála nem! – morogta Rosalie.
- Akkor is megérte. – somolyogtam.
- Túlzásba viszitek az aggódást, Nessie nem kislány már. Bár be kell vallanom, ha Nahuel nem lett volna úriember, akkor már nem élne.
- De egész éjjel úriember volt, semmi olyat nem tett, amit én nem akartam volna ugyanannyira. Szóval ne merjetek hozzányúlni. – néztem rájuk komolyan.
- Sziasztok! – hallottam meg Jake hangját az ajtóból, s ahogy Jazz oldalra lépett, már láttam is.
- Szia! – köszöntünk neki. Biztos voltam benne, hogy hallotta miről beszélünk, de fogalmam sem volt, mennyit hallott. És ha csak a végét, akkor az, meglehetősen félreérthető lehetett… Az arcán ugyan semmi sem látszódott, de a tekintetét rám szegezte, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- A kulcsokért jöttél? – fordult felé Alice.
- Igen. Megtaláltátok? – kérdezte, de egy minutumra sem vette le rólam a tekintetét.
- Naná! – felelte, s egy szempillantás múlva már Jake kezében voltak a kulcsok.
- Csak… ezt akartam. – mondta szenvtelenül, s még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt elment volna. Legszívesebben utána rohantam volna, hogy tisztázzam a dolgot, de valójában nem tartoztam neki magyarázattal. Tudtam, hogy akármennyire is fáj, de itt kell maradnom, ha azt akarom, hogy lezárjam magamban a vele kapcsolatos érzéseim…

Pár nappal később vidáman keltem fel, s miután összekészültem, lementem, hogy megreggelizzek. Noha még mindig eszembe jutott néha, hogy fel kellene hívnom Jake-et, nem tettem meg, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez így helyes. S mivel a nap nagy részét Nahuel-lel töltöttem, csak az egyedül töltött időben gondolkoztam csak ezen. A szokásos gabonapelyhemet öntöttem egy tálba, rá tejet, s szép lassan enni kezdtem, miközben újságot olvastam.
- Jó reggelt! – köszönt Esmee, mire mosolyogva néztem fel rá.
- Neked is!
- Jól aludtál?
- Nagyon! Egészen kipihentem magam. – mondtam két falat között.
- Örülök neki.
- Hol vannak a többiek?
- Carlisle a kórházban, Rose és Emmett a szobájukban, Alice és Jasper pedig elmentek vadászni.
- És Nahu?
- Ő mindjárt jön, elment, hogy szerezzen neked még gabonapelyhet.
- Az jó, mert farkas éhes vagyok! – kuncogtam, s lenyeltem az utolsó falatot is.
- Éhes vagy? Akkor egyél! – jött a konyhába Alice.
- Még várom, hogy Nahuel meghozza a kajám. – mosolyodtam el. Ő és Jazz is leültek hozzánk, így félre tettem az újságot.
- Fél hónap múlva suli.
- Tudom. – vigyorogtam. Vártam már az iskolát, mivel egy teljes évet sehol sem töltöttem, s mivel a végzős osztályba kerültem.
- Izgulsz?
- Nem mondhatnám. Inkább izgatott vagyok.
- Tudod, sokkal könnyebb lenne neked, ha lennének már ott ismerőseid. – nézett rám Jazz.
- Mire akartok ezzel célozni? – kérdeztem gyanakvóan.
- Semmire, csak talán… ha Nahuel is beiratkozna veled, akkor nem éreznéd annyira egyedül magad.
- Ennek semmi értelme.
- Már miért ne volna? Te is tudod, hogy nehezebb lesz beilleszkedned… mi sem tehettük meg, hogy… - kezdett bele Alice, de közbeszóltam. Igaza volt, könnyebb lenne, ha mellettem lenne Nahu, de nem akarom, hogy könnyebb legyen. Ráadásul…
- Nincs vérnyomásotok, persze, hogy nehezen illeszkedtetek be. Nem mellesleg egy óvatlan pillanatotokban akár az egész iskolát svédasztalnak nézhettétek. De nekem ilyen problémám nincs. Nem akarom, hogy csak miattam Nahu beiratkozzon, és erről nem vagyok hajlandó vitázni veled, Alice.
- Jól van, nem kell úgy felkapni a vizet azonnal. – mosolyodott el, amiből arra következtettem, hogy ennek koránt sincs még vége.
- Akkor ne gyere nekem ilyen baromságokkal. Veled ellentétben én mindenkit lenyűgözök. – vigyorogtam.
- Ez így van. – jött be Rose a konyhába mosolyogva. Mindig is egy kicsit elfogult volt, legalábbis ha rólam volt szó. – Azt hiszem, a te telefonod csörgött az előbb. – tette hozzá.
- Igen, az enyém volt. Ha fontos, majd újra hív az illető. – vontam vállat.
- Mikor mész a ruháidért? – kérdezte izgatottan Alice.
- Csináltattál magadnak újakat? – nézett rám értetlenül Rose.
- Nem, csak még néhány Jake-nél van. Gondoltam elmegyek érte.
- Kell az autó? Beszéljek Edwarddal?
- Nem kell, köszönöm. Megoldom egyedül is. Amúgy is kell egy kis mozgás. – álltam fel, majd a tányérom egy grimasszal kísérve a mosogatóba tettem. Éhes voltam még mindig, de mivel Nahu nem ért vissza… majd később eszem. Felslisszoltam a szobámba és egy gyors fésülködés után elővettem egy sporttáskát, beledobtam a pénztárcám, a mobilomat pedig zsebre tettem. 

Díj! :)

Sziasztok!
Újabb díjat kaptam, amit nagyon köszönök cica25-nek!! :) Mivel ezt a díjat már régebben megkaptam, most nem adnám tovább senkinek…

1. Meg kell köszönni a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom nekik, hogy tudjanak a díjazásról.
8. Nem küldhetem olyannak, akinek a blogja volt már kitüntetve.

36. Wedding Anniversary

A szervezés meglepően izgalmas volt, bár sosem vallottam volna be ezt Alice-nek. Jó volt látni Bella és Edward arcát, amikor elmondtuk nekik, hogy miben mesterkedtünk, örültek, de nem tűntek igazán meglepettnek. Számíthattak rá, hiszen aki ismeri Alice-t, az tudja, hogy minden alkalmat megragad arra, hogy egy kis összejövetelt tartson.
- Na, melyiket veszed fel? – kérdezte Kim. A gardróbomban álltunk, és a között a három ruha között vacilláltunk, amire sikerült szűkítenünk a kört. Az egyik egy kék, pánt nélküli, elég nyárias darab volt, a második egy fekete, szintén pánt nélküli, de kifinomult ruha. A harmadik pedig, amihez Kim ragaszkodott… és amitől összefacsarodott a szívem, az a lila ruha volt, ami Jake-nek annyira tetszett, és amit csak miatta vettem meg.
- Nem tudom. – böktem ki.
- A lilát kéne felvenned, te is tudod. Annyira jól néz ki!
- A fekete is szép.
- Szép, de az olyan snassz.
- És a kék?
- Az meg túl sok. Nem halsz bele, ha azt veszed fel! – bökött oldalba. Nem, nem halok bele, de olyan emlékeket hoz a felszínre, amikbe fájt belegondolnom.
- Jó, oké! – mondtam végül. Igaza volt, ez tökéletesen megfelelt az alakalomra, és ha egy egyszerű ruha miatt ennyire kikészülök, akkor mi lesz a későbbiekben?! Le kell gyűrnöm ezt magamban, és ez csak akkor fog menni, ha csak egy rongydarabként gondolok a ruhára. Belebújtam, és felvettem a hozzá kikészített cipőt is. Belenézve a tükörbe elégedett voltam.
- Látod, megmondtam! Pazarul nézel ki!
- Köszi. – motyogtam. A hajammal és a sminkemmel már végeztem, mivel szolidra fogtam az egészet.
- Készen vagytok? – jött be pár perccel később Alice. Rajta egy vörös, nyakba akasztós ruha volt, ami kihangsúlyozta tökéletes alakját, és sötét haját.
- Aha. – bólogattam egy nagy korty levegőt véve.
- Már mindenki lent van. – mondta, miközben már a lépcsőn haladtunk lefelé. Mikor befordultunk és végignéztem a tömegen, megakadt a szemem Jake-en. Majdnem meg is botlottam, hiszen azt hittem, hogy nem jön, legalábbis Kim még ezt mondta. De ott állt, s olyan alapossággal mért végig, hogy éreztem, egy kicsit elpirulok. Nem tudtam, hogy ez annak volt köszönhető, hogy felismerte a rajtam lévő ruhát, vagy egészen másnak, de ugyanúgy bámultam őt, ahogy ő engem. Egy fekete nadrág volt rajta és egy fehér ing, aminek az ujja fel volt hajtva. Remekül festett, s amikor leértünk a lépcsőn, Nahuel állt be közvetlen elém, így eltakarva őt a szemem elől.
- Gyönyörű vagy! – súgta a fülembe, majd röviden megcsókolt. – Ez a ruha kiváló választás volt. – kacsintott rám, s a szemem sarkából láttam, hogy Jake még egy utolsó pillantást vetve rám elindul.
- Köszönöm. – nyögtem ki nehézkesen. – Te is jól nézel ki. – erőltettem mosolyt magamra. A következő pillanatban már mellette álltam, hátulról átkarolta a derekamat, s Alice egy-egy pezsgőspoharat nyomott a kezünkbe.

Amikor a szüleim lejöttek, koccintottunk velük, s leültünk az asztalokhoz, amin gyönyörűen meg volt terítve. Az Alice által választott kék hortenziák mesésen festettek a fehér terítőn, az egésznek vidám, pezsgő hangulata volt. Én Nahu mellett ültem, közvetlenül a szüleim balján, Nahuel mellett Carlisle, majd Esmee, míg velem szemben Charlie ült, mellette pedig Sue. Eleinte azt akartam, hogy Carlisle üljön a helyemen, de ragaszkodott hozzá, hogy lányukként nekem van ott a helyem, s mivel Nahu velem volt, neki pedig mellettem.
Jó hangulatban telt a vacsora, bár a vámpírok nem ettek, a normális emberek, mint Charlie, vagy a farkasok, vagy akár én, normális ételt is kaptunk.
Miután ezzel is végeztünk, Alice levetített egy videót, ami olyan képeket és videókat tartalmazott, amin a szüleim voltak láthatóak, s meglepetésemre sok olyan volt, amin én is szerepeltem, mivel a baleset előtt rengeteg kép készült rólunk, nem beszélve azokról, amiket a hazajövetelem óta csináltak. Jó volt visszanézni az elmúlt éveket, annak ellenére is, hogy egy kicsit fájt a dolog, hiszen rengeteg dologból kimaradtam. A végére már majdnem sírtam, de tartottam magam, és a torkomban lévő gombócot igyekeztem visszanyelni. Talán meg is könnyebbültem, amikor felkapcsolódott a villany ismét, és halk zene töltötte be a nappalit. A szüleim mosolyogva álltak fel, és vonultak a táncnak meghagyott kis részre. Apám egy fekete öltönyt vett fel, ami alatt egy fehér ing volt, nyakkendő nélkül, anyám pedig egy épphogy térd felé érő, kék, spagetti pántos ruhát viselt. Tudtam, hogy apám ebben a színben szerette őt a legjobban, és megmosolyogtatott a dolog, hogy anyám igyekezett a kedvére tenni még ilyenkor is. Mindenki nevetni kezdett, amikor apám megpróbálkozott a normális tánccal, de anyám egy egyszerű mozdulattal a nyaka köré fonta a karjait, és mint a tinik, úgy kezdtek lassúzni. Bár a szüleim voltak, nemcsak ez a kapcsolat alakult ki köztünk, s reméltem, hogy egyszer én is annyira szerelmes leszek, mint ők. Az első szám végével rengeteg pár állt fel, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
- Felkérhetlek? – kérdezte Nahu. Nem vettem észre, amikor felállt, s ahogy felém nyújtotta a kezét, az övébe csúsztattam az enyém, és a parkettre sétáltunk. Felemelte az egyik kezem, míg a másikat ő a hátamra csúsztatta, én pedig a sajátomat a vállára. Mosolyogva kezdtünk táncolni, egymás szemébe néztünk végig, és jól esett egy kicsit nem gondolkozni, csak hagyni, hogy vezessen, és élvezni a zenét.
- Szabad? – kérdezte Jake, jó tízperccel később, ami megállásra kényszerített. Nahuel-re néztem, és óvatosan bólintottam egyet. Leengedte a kezünket, s röviden megcsókolt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez Jacob-nak szólt, vagy valóban csak egy egyszerű gesztus volt.

Amikor Jake elém lépett, azonnal a derekam köré fonta a karjait, így más választás nem lévén a hóna alatt nyúltam át és hátulról tettem a tenyerem a vállaira. Így meglehetősen közel kerültünk egymáshoz, amit talán ő nem vett észre, én nagyon is tudatában voltam a közelségének. Félig a mellkasára, félig a vállára hajtottam a fejem, mire egy kicsit lejjebb hajolt. Nem örültem neki, hogy ennyire közel vagyunk egymáshoz, mert mindenem égni kezdett, és esetemben ez nem attól volt, hogy az alaphőmérséklete magasabb az emberekénél, mivel az enyém megközelítette az övét. De ez még mindig nem volt olyan rossz, mintha a szemébe kellett volna néznem. Nem szólaltam meg, pedig rengeteg dolog kavargott a fejemben, de mindegyik olyasmi volt, amit vagy nem akartam kimondani, vagy nem akartam, hogy mások meghallják.
- Megvetted a ruhát. – súgta a fülembe egy perccel később. Olyan halkan beszélt, hogy biztos voltam benne, hogy senki nem hallotta. Kivéve apámat, de ő még azelőtt tudta, hogy Jake mit fog mondani, mielőtt kinyitotta volna a száját.
- Igen. – feleltem végül, bár nem kérdezte, hanem kijelentette az előbbit.
- Még mindig azt mondom, hogy remekül áll.
- Kösz. Mindenkinek tetszett, úgyhogy az elismerés a tiéd. – feleltem, s éreztem, hogy megfeszül egy pillanatra.
- Különösen Nahuel-nek, igaz?
- Neki is tetszett, igen.
- Akkor gondolom, boldog lehetsz. Még a zipzárral sem kell bajlódni. – jegyezte meg epésen.
- Igen, egyszerűbb a le és felvétele. De azért kértél fel, hogy Nahuel-ről és a ruhámról beszéljünk? – kérdeztem csípősen, miközben elhúzódtam tőle és dühösen a szemébe bámultam, de továbbra is halkan beszéltem, eszem ágában sem volt elrontani a mai estét egy jelenettel.
- Nem. Csak táncolni akartam veled. – vont magához ismét. Becsuktam a szemem, s belélegeztem az illatát, amely kissé elbódított. Éreztem rajta az erdőt, amely az arcszeszével keveredett, melyből szerencsére nem használt annyit, hogy kellemetlen legyen, épp csak egy leheletnyit, így adva egy kis pluszt a természetes illatához. Furcsamód megnyugodtam, s nem tudtam, hogy mennyi ideig táncolhattunk, amikor apám hangját hallottam meg magam mellől.
- Táncolhatok a lányommal? – kérdezte mosolyogva. Elhúzódtam Jake-től, de még mielőtt átadott volna Edward-nak, egy hosszabb puszit nyomott a fejem búbjára, mint a megszokott.

Miután a családom nagy részével táncoltam, egy rövid időre leültem, és ittam pár kortyot, de nem éreztem magam valami jól. Jacob járt a fejemben, s még akkor sem sikerült elterelni a figyelmem róla, amikor ismét Nahu-val táncoltam. Tudtam, hogy ez hülyeség, de nem tehettem róla. Amikor Seth lekért, elmosolyodtam. Vele mindig élvezet volt a tánc.
- Nem mondom, hogy szép vagy ma este, mert ha jól sejtem, mindenki megjegyezte már, és nem akarom tovább növelni az egód. – kuncogott.
- Összekeversz magaddal. – feleltem zsiványan.
- Meglehet. – nevetett tovább. A zene kicsit gyorsabb lett, így mi is másfajta táncba kezdtünk, de hogy mi volt, azt nehéz lett volna megmondani. Mindenesetre végignevettem az egészet, és ismét jó kedvem lett.
- Kösz, Seth! – mondtam, amikor Quil váltotta le őt.
- Részemről a megtiszteltetés. – hajolt meg színpadiasan.
- Bolond vagy! – mondtam még, majd Quil-re fordítottam a figyelmem, de nem telt el öt perc sem, amikor Embry somfordált oda, akit Collin váltott és így tovább. A falka minden jelen lévő tagjával táncoltam, s mire ismét Nahuel-hez értem, már alaposan megcsappant a létszám. A szüleim is leléptek, és ha jól sejtettem, akkor a nászéjszakájukat elevenítik fel éppen, de a Denali-k, Charlie, Sue, Jake, Rachel, Paul, Billy, Sam, Emily és még sorolhatnám, hogy hányan hazamentek. Amikor az órára pillantottam, kicsit meglepődtem, de ugyanakkor meg is értettem, hogy miért maradtunk olyan kevesen. Leültünk az egyik asztalhoz, és ott kezdtünk beszélgetni.
- Jót táncoltál? – kérdezte Nahu.
- Ó, nagyon! – nevettem fel.
- Örülök, hogy jól érezted magad. – csókolt meg finoman.
- És te? Te is jól érezted magad?
- Igen. – mondta határozottan. – De bevallom, már szívesen feküdnék az ágyban. – mosolyodott el sejtelmesen.
- Én is. – mondtam, s nagyot kellett nyelnem hozzá, hogy rendesen kijöjjenek a hangok a számon. Rose és Emmett ültek oda hozzánk, így négyesben beszélgettünk addig, amíg mindenki el nem ment. – Segítünk! – jelentettem ki, amikor Alice pakolni kezdett.
- Arra semmi szükség.
- Ne ellenkezz Alice, minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk. – mondtam, s nagyjából egy órával később már minden ismét a helyén volt, a vámpírsebességnek köszönhetően.

A szobámba indultam Nahuel-lel, s amikor felértünk, nem álltam meg az ajtóm előtt, csak bementem, nyitva hagytam, hogy ő is bejöjjön, és hogy legyen valami zaj, bekapcsoltam a tévét. Ledobtam magam az ágyamra, s amikor Nahu mellém feküdt, felé fordítottam a fejem.
- Ez egy nagyon jó este volt! – mosolyogtam.
- Igen, szerintem is. – felelte, miközben felém hajolt. A nyaka köré fűztem a kezem, s lejjebb húztam egy csókra. Amikor a szánk találkozott, óvatosan csókolt meg, s mikor a nyelvével végigsimított az alsó ajkamon, kinyitottam a számat, utat biztosítva neki. Még jobban felém helyezkedett, s míg az egyik alkarján támaszkodott, a másik kezével a nyakamat kezdte simogatni, majd a hajamba túrt, s amikor a derekamra siklott, egy halk sóhaj hagyta el a számat. Lejjebb csúszott, így már a nyakamat csókolta, s ettől egy kicsit megremegtem. Éreztem, hogy megkarcol az agyaraival, de ez furcsamód jól esett, noha nem akartam, hogy megharapjon. A kulcscsontomig vándorolt le, s miután elidőzött ott egy kicsit, a fejem alá nyúlt, így már teljesen magához tudott húzni, s felaraszolt egészen a számig. A kezét kihúzta alólam, s előbb a karomon simított végig, majd a csípőmön, s így haladt egyre feljebb. Mikor a bordámhoz ért, megállt egy pillanatra, s felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen, de azonnal visszahúztam, így lassan, de tovább csúsztatta a kezét felfelé. Amikor a mellemhez ért, egy sóhaj hagyta el a száját, s gyengéd masszírozásba kezdett, amitől megborzongtam a gerincem mentén. A csókunk valamelyest szenvedélyesebb lett, majd elszakadt tőlem, és ismét a nyakamhoz hajolt, de ezúttal lenéztem rá, így láttam, hogy sokszor felpillant rám. Még lejjebb csúszott, s a vállamat is elhalmozta csókokkal, s amikor a ruhám széléhez ért, valami megmozdult bennem. Nem tudtam, hogy mi, de ismét úgy éreztem, mintha zsongnék és lebegnék, ezért behunytam a szemem…

35. Invitations

Reggel arra ébredtem, hogy valaki figyel, és tudtam, hogy Alice az, mert neki volt ez a rossz szokása, hogy valami zajjal felkelt, majd úgy tesz, mintha csak ott várt volna mellettem.
- Jó reggelt Alice! – nyomtam a képébe egy párnát, amit nevetve tolt el.
- Neked is hétalvó! Remélem felkészültél, mert rengeteg dolgunk van! – trillázta, s értetlenül pislogtam nagyokat, miközben próbáltam kivenni, hogy mennyi az idő.
- Alice, még csak kilenc óra van! Hogy mersz ilyen korán felkelteni? – kérdeztem kissé felháborodottan, s igyekeztem kikecmeregni az ágyból.
- Már így is késésben vagyunk! Hétfőn van Bella é Edward házassági évfordulója, vagyis holnap meg kell ünnepelnünk! – magyarázta, s hagytam, hogy ezt befejezze, mielőtt rácsuktam volna a fürdőszobaajtót. Bár könnyedén bejöhetett volna, azért a magánszférámat ilyen mértékben még sosem sértette meg. – Meg kell hívnunk a vendégeket, bár csak a szűk baráti körre van csak lehetőségünk és még be kell szereznünk rengeteg dolgot.
- És miért kellek én ehhez? – kérdeztem, de nem emeltem fel a hangom, mivel érzékeny hallásának köszönhetően ez szükségtelen volt. Az enyém sem volt átlagos, de akkor az övéké? El sem tudtam képzelni! Erről viszont eszembe jutott, hogy a szüleim valahová elmehettek, ha Alice ilyen nyíltan beszél a dolgokról.
- Mert te vagy a lányuk.
- És? Egyedül is meg tudod te ezt szervezni! – feleltem, s gyorsan kezet, majd arcot is mostam, bár felesleges volt, mivel a zuhanyzás is a terveim között szerepelt. Kinyitottam az ajtót és hagytam, hogy bejöjjön, és leüljön a WC-re. Kimentem pár ruháért és bevittem, majd a kezébe nyomtam. Gyorsan ledobtam magamról a pizsim és beálltam a zuhany alá.
- Meg tudnám, de szeretném, ha segítenél. Hidd el, élvezni fogod!
- Jól van, csak ne nyaggass! Álmos vagyok még ehhez! – feleltem, s már a hajamat mostam közben. Míg végeztem, Alice mindenbe beavatott, vagy legalábbis a fontosabb dolgokba. 

Amikor kiléptem a zuhany alól, egy törölközőt nyomott a kezembe, amit a hajamra csavartam, majd egy másikat, amivel pedig felitattam magamról a vizet, és végül azt is magam köré tekertem. A tükörhöz mentem, és hagytam, hogy Alice megfésüljön és megszárítsa a hajam. Minden ellenérzésem elszállt, amikor kezelésbe vett. Hogyan tudnék egy olyan személyre haragudni, aki ilyen profin beállítja a frizurám, miközben egy fejmasszázst is ad? Elengedtem magam, és hagytam, hogy kényeztessen, de közben igyekeztem arra is figyelni, amit mond. Fél órával később felvettem a fehérneműim, majd a kikészített farmert az egyszerű, szürke felsővel. – Mivel kezdjem? – kérdeztem végül, s egy puszit nyomtam az arcára köszönetképp. Hangosan korgott a gyomrom, ami emlékeztetett arra, hogy reggeliznem kéne. Elindultunk a konyhába, s láttam, hogy lázasan gondolkozik, milyen feladatot adjon. Leérve meglepetten néztem körbe, ugyanis egyedül Jasper-t láttam a nappaliban, így csak neki kellett köszönnöm.
Kiöntöttem magamnak a kedvenc gabonapelyhemből, s leültem az asztalhoz.
- Mondjuk a vendégeket felhívhatnád, de még azelőtt, hogy visszaérnek.
- Oké… de amúgy hol vannak?
- Vadászni mentek.
- És Nahu? Nem láttad?
- Valahol kint sündörög. Hajnalban jött meg, épp, amikor a többiek elindultak. Aztán beszélgetett velünk egy kicsit. Amikor felmentem hozzád, talán akkor ment ki.
 - Aha. – vontam vállat. – Ő tudja már?
- Persze, elmondtam neki, amint Belláék hallótávolságon kívülre kerültek. Örült az ötletnek, bár azt mondta, hogy egy elegánsabb ruhát még be kell szereznie, az is lehet, hogy most azt intézi. Jut eszembe, neked van valami normális ruhád, amit felvehetnél?
- Igen, gondolom. Majd felveszek egyet az új szerzeményeim közül. – mosolyodtam el.
- Ó, az tökéletes! Egy piros pont jár értük! Komolyan, néha kiakadom, hogy te vagy az egyedüli, akinek igazán van divatérzéke. Bellát nem érdekli, Rose pedig néha olyan divatjamúlt ruhákat akar megvenni! Hihetetlen! – forgatta a szemeit látványosan, mire elnevettem magam. Alice naponta háromszor is átöltöztetett volna, ha lehet.
- Ugye tudod, hogy a suliba nem hordhatok majd olyan feltűnő ruhákat?
- Tudom, de már beszereztem a megfelelő darabokat, nem kell aggódnod.
- Egy pillanatra sem tettem.
- Helyes. – mondta elégedetten mosolyogva, s amint a kanalam a tányéromba tettem, már el is vette előlem. – Egy pillanat!
- Oké. – feleltem, de még jóformán ki sem mondtam, mikor visszatért egy lappal és tollal a kezében, no meg a mobilommal.
- Itt van mindenki, akit fel kell hívnod. Ha valakit nem érsz el, a végén próbáld meg újra.
- Értettem, hölgyem. – szalutáltam neki. Csak egy fanyar mosolyt eresztett meg, majd az ajtóhoz indult. – Hová mész?
- Megrendelem a kaját és az italokat. Mert bár mi nem eszünk, Charlie-nak és neked jól jöhet pár jó falat. – kuncogott, s el is tűnt szinte azonnal. A listára néztem, és kissé elképedtem a rengeteg néven, amit a papíron láttam. Szűk baráti kör? Még így is közel ötven személyt kell felhívnom! Neki is láttam, hogy minél hamarabb végezzek…

Mikor az utolsó embert is kipipáltam, visszatértem azokhoz a nevekhez, akiket nem sikerült elérnem. Charlie, Jake, Leah, Sam. Jacob-ot le is húztam, mert Billy-t megkértem, hogy szóljon neki. Eszem ágában sem volt újra hívni, ha már nem volt hajlandó felvenni az istenverte telefonját, Leah-t pedig Seth közreműködésével tudtam le. Így már csak Charlie és Sam maradt. Charlie-t úgy gondoltam, hogy meglátogatom, de Sam-et újra hívtam, és végül Emily-vel beszéltem ugyan, de elfogadták a meghívást. A papírral együtt felmentem a szobámba, s az íróasztalomba suvasztottam, hogy lehetőleg ne találják meg. Egy perccel később kopogásra lettem figyelmes.
- Gyere! – mondtam, s kíváncsian vártam, hogy ki jött.
- Szia! – csukta be maga mögött az ajtót Nahu.
- Szia! – indultam el felé mosolyogva, s amikor elé értem, átkulcsoltam a kezeimmel a nyakát, míg ő a derekam köré fonta a karjait.  Finoman megcsókolt, de csak egy rövid csók volt, legalábbis az előző estihez képest. – Hol jártál?
- Itt-ott.
- Például?
- Például vettem magamnak vasárnapra ruhát. Alice kinyírna, ha egy farmert vennék fel.
- Naná! Még én sem tudom pontosan, hogy mit veszek fel.
- Ötleted sincs?
- Azt nem mondanám, de még gondolkoznom kell rajta egy kicsit. – somolyogtam.
- Biztos elbűvölő leszel, mint mindig.
- Remélem.
- És te? Mit csináltál?
- Telefonáltam.
- Mindenkit elértél?
- Többé-kevésbé. Most akartam Charile-hoz menni, velem tartasz?
- Nem lehet. Alice megkért, hogy intézzek el pár dolgot. Sajnálom.
- Mindegy. Majd máskor. – nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam lefelé…

34. Clasp

Nem tudtam mit kéne tennem. Az eszem azt súgta, hogy helytelenül érzek, és nem szabad Jake után mennem, de a szívem szinte ordított azért, hogy megmozduljak és utána rohanjak. Csak álltam Nahu előtt és az erdőbe kémleltem, de az nem mozdult.
- Jake volt itt? – kérdezte halkan, mire bólintottam egyet és a szemébe néztem. Ekkor arra is rájöttem, hogy azért sem szabad Jacob után mennem, mert ezzel Nahuel-t is megbántanám, és ezt nem akartam. Már így is rengeteg olyan dolgot kellett kibírnia, amit normális esetben nem, és bár tudtam, hogy ez abból fakad, hogy mi sem vagyunk normálisak, attól még ugyanolyan rosszul érintett a dolog. Bűntudatom volt, és legszívesebben sírva fakadtam volna ott, és azonnal. – Haza menjünk? – simított végig az arcomon finoman.
- Nem. Maradjunk még egy kicsit. – erőletettem mosolyt az arcomra. Ha igent mondok, azzal elismertem volna a bennem dúló érzéseket és… nos, én magam sem tudtam, hogy pontosan mit is érzek.
- Biztos?
- Teljesen. – mosolyogtam továbbra is, majd lenyúltam és kivettem a kezében lévő kólát és megittam azt a pár kortyot, ami benne volt. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, és nem kerülte el a figyelmem, hogy az agyarait nem rejtette el közben.
- Ez esetben üljünk le mohókám. – húzott le, egyenesen az ölébe.
- Tudod, milyen vagyok. Ami a tiéd, az enyém is, de ami az enyém, az csakis az enyém. – somolyogtam, ezúttal már megjátszás nélkül.
- Nem igaz. Nem önző vagy, csak egy kicsit mohó.  – nyomott az arcomra egy puszit. Úgy dőltem oldalra, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kicsit?
- Na jó, nagyon. Nem mintha bánnám… - mondta sejtelmesen, s egy picit elpirultam ettől. Embry mentett ki, mert Nahu már szólásra nyitotta a száját, és bár tudtam, hogy a többiek előtt soha nem hozna túlzottan zavarba, rejtett utalásokat sűrűn tett, ami miatt viszont egy kicsit pironkodtam még olykor.
- Önző tényleg nem vagy, ezt az elmúlt hetekben azt hiszem mindenkinek bizonyítottad.
- Olyanok vagytok, mint a testvéreim, hogy lehetnék veletek szemben önző? Különben is! Egyedül nem lett volna olyan élvezetes ez a nyaralás! – bazsalyogtam.
- Szerintem Adrian elszórakoztatott volna. – kacsintott rám Paul. Nagyszerű! Már csak ez hiányzott. Próbáltam fenntartani a pókerarcom, de nem igazán jött össze, mert Nahuel pillantásától azonnal zavarba jöttem.
- Akkor sem hiszem, hogy olyan jó társaság lett volna, mint ti. – nyögtem ki nehezen. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne pillantsak oldalra, és a tüzet nézzem továbbra is, de még így is éreztem, hogy Nahuel az arcomat fürkészi.
- Szerintem remekül el lettél volna vele is, legalábbis ott úgy tűnt. Tényleg, mikor is látogat meg? – hallottam meg Jake kötekedő hangját, s egy másodperccel később már a lábait is láttam. 

Átlépett az egyik farönkön, és kényelmes lassúsággal leült. Az arca olvashatatlan volt, de nem időztem el rajta sokat, mert legszívesebben megütöttem volna azonnal. Dühös lettem, hiszen Nahuel még nem tudott Adrian-ről, pláne arról, hogy el fog jönni valószínűleg.
- Nem tudom. De mit érdekel téged? Minden egyes vele eltöltött percben kinyilvánítottad, hogy utálod, szóval azt hiszem, neked teljesen mindegy, mikor jön hozzánk. – kulcsoltam össze Nahu-val a kezem, ezzel is kifejezve, hogy mit jelent a hozzánk.
- Kíváncsi vagyok, hogy Belláék mit szóltak ehhez.
- Ó, Edward nagyon is örült neki, hogy találtam egy RENDES barátot. Nincs kifogásuk ellene. – mosolyodtam el. Bár hazudtam, tudtam, hogy ezzel Jake-et elhallgattathatom, mert őt közel sem tudták elfogadni a szüleim. Na, nem anyámról volt szó…
- Hát persze, gondolhattam volna. – mondta egy vállrántással, s az erdő felé nézett. Odakaptam a tekintetem, és Leah-t láttam meg, aki a gyors köszönés után Jacob mellett foglalt helyet. Mindenki zavartan nézett körbe, de nem érdekelt a dolog. Jake nem fog kiborítani és meghátrálásra késztetni, még ha belepusztulok, akkor sem.
- Miről maradtam le? – kérdezte.
- Jake és Nessie épp kinyírni készülnek egymást. – kuncogott Paul, mire Jacob egy éles pillantást vetett rá, míg én csak elmosolyodtam. Éreztem, hogy Nahuel megfeszül alattam, de nekidőltem a mellkasának, és finoman simogatni kezdetem a kezét.
- Ugyan, csak játszunk egy kicsit. – mondtam negédesen. – Nem igaz, Jake?
- De, persze. – felelte szenvtelenül. Ha bántani akar, akkor ugyanolyan keményen fogok visszavágni, és nem érdekelt, hogy ez nekem is fáj.
- Hé, Jake. Hogy van Billy? Rég láttam. – terelte el a témát Collin.
- Jól. Nem győz áradozni arról, hogy mennyit horgászott Charlie-val az elmúlt hetekben. – ezen elmosolyodtam. Úgy látszik megtette a hatását, hogy beszéltem vele.

Tovább beszélgettünk, s olyan fél kettő körül már úgy gondoltam, hogy eleget maradtunk. Nahuel érezhetően egy kicsit feszült volt, de normálisan beszélgetett velünk és nem hozta fel újra az Adrian témát.
- Szerintem mi megyünk. – álltam fel, és egy kicsit kinyújtóztam. Mindenkitől elköszöntem gyorsan, még Jake-hez is odamentem, majd ez után kézen fogva Nahu-val elindultunk hazafelé. Már majdnem a határhoz értünk, amikor lelassított, ezzel visszahúzva engem is. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, és lehetőleg úgy, hogy minél kevesebben hallják. – Tudom, hogy Adrian-ről akarsz velem beszélni, és még mielőtt megkérdeznéd, azt leszögezem, hogy ő csak egy barátom, és elmondtam volna neked mindent, csak még nem volt rá alkalmam. – hadartam, amikor sétatempóra váltottunk. Megállt, és szembe fordított magával, halványan elmosolyodott.
- Nem akartalak kérdőre vonni. Hogyan is tehetném meg? Nincs jogom hozzá.
- Szerintem meg van. – jelentettem ki, mire felnevetett.
- Nem, nincs. Tudom, hogy mennyire nehéz ez most neked, és nem akarlak feleslegesen idegesíteni.
- Akkor nem zavar ez az egész Adrian dolog? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nem mondom, hogy nem zavar, mert nem lenne igaz. De most velem vagy, és nekem csak ez számít. – húzott magához a derekamnál fogva. A tekintetében tüzet láttam, ami minden kétségem eloszlatta, s egy mély levegőt vettem, hogy meg tudjak szólalni.
- Ha nem emiatt álltunk meg, akkor miért?
- Ezért. – mondta, s szinte ugyanabban a pillanatban már a számra is tapasztotta a sajátját. Bár hirtelen és meglepő volt, lágyan játszadozott az ajkaimmal, miközben az egyik kezét felcsúsztatta a hátamon, így a mellkasomat is magához szorította. Kinyitottam a számat, ezzel szabad utat csinálva a nyelvének, amely lassan masszírozta az enyémet, s amelytől megborzongtam. Óvatosan húzódott el, s amikor kinyitottam a szemem, hozzá hasonlóan nem tudtam nem mosolyogni.
- Ezt miért kaptam?
- Jó éjt puszi. – kacsintott.
- Azt otthon is adhatsz.
- De nem ma. Vadásznom kell. – simított végig a hajamon. Beletörődően sóhajtottam egyet, és átöleltem. Egy percig így álltunk, majd elléptem tőle, és egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Reggel találkozunk?
- Igen. – mosolyodott el, miközben elengedte a kezem. Elindultam a házunk felé, s még mielőtt gyorsabb tempóra váltottam volna, visszanéztem a vállam felett, így láttam, hogy ugyanott áll és engem figyel. Tudhattam volna, hogy sosem hagyná, hogy valóban egyedül menjek haza, ez csak egy illúzió volt nekem, hogy ne akadjak ki a túlzott aggódásától. Futni kezdtem, s amikor hazaértem, azonnal lefeküdtem aludni…

Díj! :)

Sziasztok!
Újabb díjat kaptam, amit nagyon köszönök Szilvyy-nek! :) Mivel ezt a díjat már megkaptam, ezért most nem adnám tovább senkinek.

Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra!ü
2. Köszönd meg, akitől kaptad!ü
3. Írj le hat dolgot magadról!ü
4. Küldd tovább öt blogírónak a díjat!ü
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!ü