17. Departure

Hazáig futottunk, tudtam, hogy ha akar, akkor könnyen elkapott volna, még úgy is, hogy mindketten emberi tempóban futottunk. Az ajtóban fékeztem le, s fordultam vissza hozzá.
- Egy-null ide! – vigyorogtam fel rá.
- Még! – nevette el magát. Benyitottam s meglepetésre mindenki ott ült vagy állt, de annyira fagyos volt a hangulat, hogy rettentően megrémültem, mi történhetett. Körülnéztem mégegyszer, s csak egy személy hiányzott, mégpedig Nahuel.
- Mi történt? – kérdeztem, s mentem közelebb hozzájuk.
- Ne ijedj meg, csak… menj fel Nahuel-hez! – mondta Kim. Bólintottam egyet, és azonnal a szobájába rohantam, de elképzelni sem tudtam, hogy mi a franc lehet.
- Mi a baj? – mentem be rögtön, s teljesen ledöbbentem, hogy az ágyán két bőrönd volt nyitva, éppen belepakolt, egy pillanatra sem állt meg. – Nahuel!
- Huilen… - mondta elgyötörten.
- Várjunk, mi történt? Nahu beszélj már, mert megőrülök!
- Haza kell mennünk! Alice látta, hogy az ismeretlen vámpírok megtámadják Huilen-t, így egyszerűen muszáj. – nézett rám bocsánatkérően. Ekkor megértettem az egészet. Azért beszélt többes számban, mert ha ő hazamegy, nekem is haza kell mennem.
- Nahu, nyugi, nem lesz semmi baj! – mondtam, de igazából teljesen lesokkolt a dolog. – Ne haragudj, de most… - néztem rá bocsánatkérően, mire csak bólintott. Levánszorogtam a lépcsőn, és néztem az elkeseredett arcokat. Megpróbáltam magamon erőt venni, megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.
- Szóval… azért mert nekem haza kell mennem, nektek még nem. Továbbra is itt maradhattok, sőt, én nagyon szeretném, ha így lenne.
- Ne… – szólt közbe Missy, de gyorsan leintettem.
- Hadd mondjam végig! – néztem kissé szúrósan rá. – Valljuk be, nem sokszor van alkalmatok eljönni nyaralni, pláne együtt és nem szeretném, ha most ez miattam elmaradna. Nem tűröm az ellenkezést, különben sem tudnánk ennyi jegyet átíratni. Szóval…  gondolom, nemsokára találkozunk. – azzal visszafordultam a lépcsőhöz és elindultam felfelé.
- Nessie! – szólt megint Missy. „Hagyd!” mondták nekik a többiek, s halkan diskurálni kezdtek. 

Felmentem a szobámba, és szép lassan én is pakolni kezdtem, éreztem, hogy néhány könnycsepp végiggördül az arcomon, de pár másodperc múlva már sehol sem voltak, erőt vettem magamon. Ahogy végeztem, átmentem Nahuel-hez, aki az ágyán ült, és csak bámult maga elé.
- Hányan megyünk?
- Csak mi ketten. – mondtam határozottan.
- Én… annyira sajnálom!
- Nahu, semmi baj. Erről nem te tehetsz! – néztem rá bátorítóan, de szemébe nézve hatalmas keserűséget láttam. – Mit mondott pontosan Alice?
- Hogy látta, amint valakik megtámadják Huilen-t három nap múlva, és haza kell mennem, amilyen gyorsan csak tudok.
- Nem lesz semmi baj! Hidd el! – mondtam neki, s öleltem meg olyan szorosan, ahogy csak tudtam. Hosszú percekig ültünk így, mikor elhúzódott tőlem, és felém fordult.
- Nessie! Én nagyon köszönöm, hogy itt vagy velem… de valamit el kell mondanom… - hajtotta le fejét.
- Tudom, hogy mit mondtál Jacobnak.
- Tudhattam volna, hogy azonnal árulkodni fog… - mondta kissé idegesen.
- Nem árulkodott, hanem neked köszönhetően összevesztünk. Szóval…
- És nem haragszol rám?
- Nem. Fordított helyzetben, valószínűleg ő is ugyanezt tette volna.
- Én csak arra gondoltam, hogy talán…
- Nagyon szeretlek Nahu, de ezzel az egésszel nem érsz el semmit. Jacob a barátom, és mindig is az lesz. Ezt… meg kell értened.
- Tudom…  - felelte kissé szomorúan. Pár percig még ültünk egymás mellett, aztán felálltam, hogy visszamenjek a szobámba.
- Beszélsz Alice-szel? – kérdeztem még meg, mire csak bólintott egyet. Átcaplattam a szobába, s az ablak elé álltam, hogy egy kicsit gondolkodjam. Nem igazán tudtam, hogy mit is szeretnék, de meg akartam oldani a kialakult helyzetet Jake és Nahu között. Utáltam, amikor összeszólalkoztak, sőt valószínűleg, ha nem vagyok ott néha, akkor egymás torkának is esnek. Nem értettem, hogy mire jó ez nekik, mert ezzel csak engem bántanak, és egyre inkább el fogok távolodni tőlük, pedig mind a kettejüket nagyon szeretem.
- Jól vagy? – kérdezte meg Jake a hátam mögül, ami kissé megijesztett.
- Ühüm. – mondtam, de nem fordultam meg, továbbra is az égboltot kémleltem, karba font kezeim még szorosabbra fűztem.
- Biztos? Mert nekem nem úgy tűnik… - suttogta, de nem tudtam, mit is felelhetnék, így csak vállat vontam. Éreztem, hogy már mögöttem áll, de valószínűleg nem tudta, hogy mit csinálhatna, de pár perc múlva elhatározta magát, mert oldalamnál ölelt magához, s kezeit az enyémekre tette. Megnyugtatott a közelsége, de nem tudtam elfelejteni, hogy nemsokára már otthon kell lennem.
- Nem akartam még hazamenni… - mondtam ki végül halkan.
- Én sem… - mondta, amin kissé meglepődtem, sejtettem, hogy ahová én megyek, oda ő is, de titkon azért reméltem, hogy most másképp lesz, hiszen neki most a barátai mellett lenne a helye. – Mi történt pontosan? – kérdezte, éreztem, hogy ideges, mégis aggódó és annyira lágy volt, amennyire csak telt tőle.
- Alice felhívta Nahuel-t, hogy Huilen-t meg fogják támadni azok a vámpírok, akiket Nahu látott azelőtt, hogy eljött, így muszáj hazamennie. – mondtam, s próbáltam tartani magam.
- Várjunk csak! Alice azt mondta, hogy neki kell hazamennie, nemde? Akkor talán…
- Jake, valljuk be, semmi esély sincs rá, hogy itt maradhassak. És…
- És mi?
- Nahuel-nek is szüksége van rám, nem hagyhatom őt magára… - mondtam szomorúan, hiszen tudtam, hogy ezzel őt is megbántom.
- Mi van, ha maradhatnál? Akkor is vele mennél? – kérdezte kimérten.
- Igen… nem… talán… nem tudom! – mondtam összezavarodottan.
- Mindjárt jövök. – engedett el, s ment ki a szobából. Sejtettem, hogy mit akar, de vajmi kevés esélyt láttam arra, hogy a családom belemenne, hogy velük maradjak. Úgy öt perc telhetett el, mikor ismét bejött, egy mobillal a kezében.
- Edward veled akar beszélni. – mondta diadalittasan, s nyomta a fülemhez a telefont.
- Esküdj meg, hogy semmi hülyeséget nem csinálsz!
- Várj apa, mi van? – kérdeztem értetlenül.
- Csak az, hogy Jake… mindegy. Csak esküdj meg.
- De én… nem tudom… - mondtam zavartan, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy itt kellene maradnom. – Majd visszahívlak, jó? – kérdeztem.
- Rendben, csak… minél hamarabb. – felelte aggódóan, s letette.
- Mindenképpen vele mész, igaz? – kérdezte elkeseredetten, mire ismét nem tudtam, hogy mit mondjak, kerestem a szavakat, de azok mintha elbújtak volna, vagy legalábbis valami elzárta. Kiviharzott a szobából, én pedig könnyezve rogytam le ágyamra, hogy aztán, mint az elmúlt időben oly sokszor, álomba sírjam magam.

Reggel úgy éreztem magam, mint egy hulla, akit csak valami rossz horrorfilmben feltámasztottak, és ide-oda rángatnak, ugyanis Nahuel keltett, illetve csinált meg mindent helyettem. Ha minden igaz, akkor nyolc óra körül indultunk volna, de Jacobot még sehol sem láttam.
- Jake? – kérdeztem meg végül Nahuel-t.
- Nem szólt? Ő nem jön velünk. – nézett rám meglepetten, de láttam rajta, hogy örül ennek.
- Nem, nem említette… - mondtam szomorúan, s mentem vissza a szobámba még egyszer körülnézni, aztán vissza le, búcsúzkodni, s miután mindenkivel sikerült ezt letudnom, tétován megálltam az ajtóban.
- Jake, még alszik? – kérdeztem Embry-t, aki csak Rachel-re nézett, mintha megerősítést várna.
- Tegnap este, miután beszélt Nahuel-lel, elment Leah-val, és nem jöttek haza… - mondta, s ekkor úgy éreztem, mintha hármat facsartak volna a szívemen.
- Hát akkor… további jó szórakozást. – mondtam, s mosolyt erőltettem arcomra, majd kimentem, és beültem Nahuel mellé. Nem beszéltünk az úton, nehezemre esett, hogy visszatartsam könnyeim, de megértem Jacobot, hiszen neki sem lehet könnyű, annyi fájdalmat okoztam már neki. 

16. Clarification

 Sziasztok!!

Meghoztam az új részt, ugyan nem vagyok vele teljesen elégedett, azért remélem tetszeni fog! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!

Puszi!! =)

Nem értettem miről beszél, hiszen semmi más nem történt, minthogy hazahozott, bár az igazsághoz hozzátartozott, hogy egy rész teljesen kiesett… talán nem aludtam, hanem akkor csináltam valami őrültséget?! A gondolat szöget vert a fejembe, azonban ehelyett a legjobb védekezést, vagyis a támadást választottam.
- Jacob neked elment az eszed! Azt sem tudom, mi bajod van!
- Hogy mi a bajom? – lépett hozzám közelebb. – A bajom az, hogy ahelyett, hogy vigyáznék rád, ez a nyápic folyamatosan keresztbe tesz. Te meg mindent elhiszel neki, és rögtön a nyakába ugrasz!
- Nem ugrottam a nyakába, de ő ott volt, mikor rosszul lettem!
- Éjjel nem tűnt úgy, hogy annyira rosszul lennél! Engem elküldtél melegebb éghajlatra, vele meg…
- Mi van? – hőköltem hátra.
- Nagyon is élvezted az éjszakát, nemde?
- Te ezt most komolyan kérdezted? – néztem rá döbbentem, s olyan halkan beszéltem, hogy magam is meglepődtem.
- Nem kell megjátszanod magad. Ha neked Nahuel kell, hát legyen.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Az égvilágon semmi sem történt köztünk, hazahozott, én meg megkértem, hogy maradjon velem, mert iszonyú rosszul éreztem magam, én még nem lennék ARRA készen.
- Mikor éjjel benyitottam nem úgy tűnt. – köpte a szavakat, de láttam rajta, hogy mennyire szomorú. Közelebb léptem hozzá, és arcához nyúltam, de elkapta a fejét. Ismét megpróbáltam, de most ahogy hozzáértem, azonnal vetíteni kezdtem az emlékeim. Egy percbe sem tellett, hogy megmutassak neki mindent, s éreztem, hogy vad remegésbe kezd, így elengedtem az arcát.
- Én megölöm azt a… - kezdett bele, s indult kifelé, de hátulról elkaptam, és átöleltem.
- Jake! Én nem tudom, hogy mi történt, de biztosan félreértetted!
- Amit mondott, nem lehet félreérteni. És most engedj el.
- Jacob… – mondtam, de hangom a végére elcsuklott, s kezeim lehullottak róla. Azonnal felengedett, megfordult, s most ő ölelt magához szorosan.
- Ne sírj, jó? Én… sajnálom. – nézett rám, s olyan lágyan mondta mindezt, hogy csak még inkább potyogni kezdtek a könnyeim.
- Miért kell nekünk állandóan veszekednünk? Elegem van ebből… - motyogtam bele a mellkasába, de nem szólt semmit, csak éreztem, hogy izmai ismét megfeszülnek. – Nem akarok veled veszekedni Jacob.
- Ha Nahuel nem jött volna el, talán nem…
- Nahuel-nek nagyon is itt kell lennie. Meg kell értened, hogyha te nem is, de én nagyon szeretem őt, és ezen semmi sem változtat. Ő is a barátom… - néztem föl rá komolyan, de ő elfordította a fejét, irtó mérges lettem rá megint, kiszakítottam magam az öleléséből és az ajtóhoz viharoztam, amit csak értetlenül nézett végig. – Nem igaz, hogy egy percre sem vagy képes félretenni a fránya büszkeséged! – mondtam még neki, majd a saját szobámba mentem, hogy kicsit összeszedjem magam. 

Amint jobban voltam, gondolatelterelésképp lementem a többiekhez, úgy hallottam, remek a hangulat. Már mindenki lent volt, csak én hiányoztam.
- Na végre! – vigyorgott rám Embry. – Azt hittük, már le sem dugod az orrod!
- Á, nem szabadultok meg tőlem olyan könnyen! – nevettem el magam.
- Akkor koccinthatunk! – mondta Rachel, s a konyhába ment. Egy üveg Whiskey-vel tért vissza, illetve poharakkal. Mindenkinek töltött, s egyenként elvettünk egyet.
- Szóval azt hiszem, egy csodás nyaraláson vagyunk, és valószínűleg csak jobb lesz. Nagyon remélem, hogy ez a két hét a szórakozásról és pihenésről fog szólni, mert bocs srácok, de nagyon rátok fér! – nevette el magát Rachel. – Akkor egészségetekre! Ó, és még valami: ez Nessie nélkül nem jöhetett volna létre, szóval neki is köszönjük! – tette hozzá, ami nagyon jól esett. Igaz, a családom érdeme inkább, de örültem, amiért engem is megemlített. – Cheers! – összekoccintottuk a poharunkat, és mivel nem láttam akadályát, hogy igyak egy kortyot, ezért számhoz emeltem a poharat, de megállítottak.
- Nessie! Megmondtam, hogy…
- Csak egy korty Jake, nyugi!
- Nincs nyugi!
- Egy kicsibe még nem fogok belehalni!
- Azt mondtam, hogy nem! – kiáltott rám, s vette ki a poharat a kezemből, mire minden szem ránk szegeződött. Nem gondolkoztam, csak fogtam magam, és kirohantam, még azzal sem vesződtem, hogy becsukjam az ajtót. A part felé futottam, s most kimondottan nehezemre esett, hogy tartsam a normális emberi tempót, de nem akartam feltűnni senkinek sem, így visszafogtam magam. Egészen a stégig mentem, majd a legvégén leültem, és lelógattam a lábam. Megalázottnak éreztem magam, fájt, hogy ennyire semmibe tudja venni a saját akaratomat, s most még a többiek is láthatták. Miért kell állandóan megmondania mit és hogyan csináljak?! Nem egy taknyos kölyök vagyok már, és ha ezt nem képes felfogni – márpedig nagyon úgy tűnik – akkor nem vagyok kíváncsi rá. Miért kell ezt csinálnia? „Az a nyamvadt büszkesége okozza, nem beszélve a bevésődés okozta ragaszkodásról!”Válaszolt a fejemben egy hang. A saját hangom volt, mégis kissé idegennek éreztem, nem akartam, hogy így legyen. Nem akartam, hogy a bevésődés miatt ragaszkodjon hozzám…

Sokáig gondolkodtam ezen, talán órákig is, éreztem, hogy valaki figyel, de egészen addig nem törődtem vele, míg meg nem hallottam, hogy az a valaki a mólón sétál, de egyszerűen nem akartam vele foglalkozni.
- Meddig akarsz még itt ücsörögni? – kérdezte meg.
- Nem mindegy?!  – mondtam kicsit ingerülten, továbbra is magam elé bámulva.
- Nem, nem mindegy, mert addig nekem is itt kell ülnöm, és lenne jobb dolgom is, kislány. – vágott vissza. Ahogy ezt kimondta, felpattantam, és közelebb léptem hozzá, mellkasánál fogva lökdöstem hátrébb.
- Megmondtam, hogy ne hívj így, mert már nem vagyok kislány! Elegem van abból, hogy folyamatosan őrzöl, és úgy viselkedsz velem, mintha egy…
- Tudod, milyen könnyű lenne rád másként tekinteni? – állt meg úgy, hogy az újabb taszítás mit sem ért, s amint kezem hozzáért, elkapta azt, így mindössze öt centi választhatott el minket egymástól. Felnéztem a szemébe, mely dühöt, szomorúságot sugárzott, s még valamit, amit eddig még sosem láttam. Lehelete amint számhoz ért, valami olyasmit váltott ki belőlem, amit még sohasem tapasztaltam: jól eső szédülés fogott el, elöntött a forróság, s a gerincem mentén megborzongtam, a lábaim pedig mintha megremegtek volna, a szívem kihagyott egy ütemet, lélegzetem felgyorsult. – Ha nem gyerekként néznék rád, akkor… - nem fejezte be, csak behunyta a szemét és elengedett.
- Akkor mi Jake? Nem lenne semmi. – szedtem össze magam.
- Ezt te nem értheted.
- De igen, értem. Fogd föl, hogy nem vagyok gyerek, és nem is kell velem úgy viselkedned.  – mondtam immáron határozottan. – Akkor leszek a legboldogabb, ha nem veszekszünk állandóan… - tettem hozzá óvatosan, mire teljesen elkerekedtek a szemei, de én ártatlanul néztem rá, mintha csak egy átlagos megjegyzés lenne.
- Talán igazad van… - felelte lágyan. Elengedte a kezeim, én meg visszaültem oda, ahol eddig is voltam, majd megpacskoltam a magam melletti helyet, így ő odaült. Vállának döntöttem a fejem, s úgy néztem az finoman ringatózó tengert.
- Miért töltesz ilyen sok időt Leah-val?
- Sok olyan dolgot megért, amik lejátszódtak bennem, és mikor hülyeséget akartam tenni, alaposan seggberúgott. Sokkal tartozom neki.
- Azért ez furcsa. Az imént még veszekedtünk, most meg nyugodtan beszélgetünk.
- Igen, ez érdekes dolog. Ki mondta el?
- Mit? – kérdeztem vissza lazán, de sejtettem, hogy mire gondol.
- Tudod te azt. – felelt ugyanolyan lágyan.
- Nem tudom mire gondolsz.
- Ugyan Nessie, ne add a hülyét. – fordult egész testével felém, de én nem mozdultam, csak szemem sarkából sandítottam felé.
- Bella és Edward. – adtam neki végül választ.
- De miért nem szóltál?
- Ugyanezt kérdezhetném én is.
- Nem akartam, hogy kötelezőnek érezd, hogy velem legyél. De ezek szerint… – mondta keserűen.
- Ez vicces! – kacagtam fel, de ő úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. – Mármint… pont emiatt nem akartam, hogy megtudd. El akartam kerülni, hogy ezt hidd. És azt most leszögezem, hogy a veled töltött időnek egy másodperce sem volt kényszer. – vallottam be, amitől kissé el is pirultam.
- Akkor ezt megint jól összehoztuk… - mosolygott.
- Igen… - mondtam, de én még nem tudtam ennyire jókedvű lenni. – Jake?
- Hmm?
- Szerinted ez a bevésődés dolog mennyire komoly? – hajtottam le fejem, így nem láthattam, hogyan reagál.
- Részünkről örök életre szól, de a tiédről… - akadt meg. – semmi sem kötelező. Ha te…
- De akkor te és Leah?
- Megmondtam, hogy Leah sok mindenben megért.
- Jake, tudom, amit tudok. – mondtam gyorsan.
- Hogy mi?
- Tudom, hogy te és Leah… - néztem fel rá sejtelmesen.
- Az… - nem felelt, csak elnézett a távolba, s egész biztos voltam benne, hogy könnybe lábadt a szeme.
- Én… nem haragszom. Csak tudni szeretném, hányadán is állunk. Tudok Leah tervéről, és hogy mi történt pontosan. Szóval emiatt nem kell rosszul érezned magad.
- Nem olyan könnyű az.
- De, ti most…
- Barátok vagyunk.
- Szerintem, ez több annál. Én elismerem, hogy Leah nagyon jól néz ki, csak itt a tengerparton is annyira megbámultad és… - ahogy kimondtam, megbántam.
- Várjunk csak! – nyomott el egy mosolyt. – Te akkor féltékeny voltál? – emelte meg egyik szemöldökét.
- Nem… én csak… nem tudom. Zavart, hogy ennyire semmibe veszel, és többet vagy vele, mint velem. – vontam vállat sértődötten. – De talán jobb lenne, ha most mennénk. – álltam föl.
- Lehet. – állt fel ő is, s mosolygott még mindig ugyanolyan pimaszan. Én mentem elől, ő pár lépéssel mögöttem volt.
- Töröld le azt a mosolyt az arcodról Jacob Black, vagy én teszem meg. – fenyegetőztem, de nem tudtam normálisan kimondani, mert elmosolyodtam magamon, s ő is csak felnevetett.
- Majd egyszer kipróbáljuk, hogy sikerül-e. – felelte ő is kihívóan.
- Ha akarod. De megígérem, nem fogom magam hagyni, mint kicsiként. – kuncogtam.
- Hé, ez fájt! – somolygott. – Talán itt helyben le kéne rendeznünk!
- Ahogy gondolod. – mondtam nyugodtam, majd olyan nagyot löktem rajta, hogy beleesett a vízbe, belőlem meg kitört a nevetés.
- Na várj csak! – kiáltotta, mire én futásnak eredtem. – Te is vizes leszel, nem csak én!

15. Alternation

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek! :) Most mást nem is mondanék, kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!

Puszi!! =)

Reggel iszonyú fejfájással keltem, alig bírtam kinyitni a szemem, a testem pedig iszonyúan el volt gémberedve. A nagy fény miatt csak óvatosan, eleinte hunyorogva néztem magam elé, majd kinyitottam a szemem. Ekkor két dolog történt egyszerre: egy, a fejembe óriási görcs hasított, kettő, ijedten kipattantam az ágyból, ami miatt sikeresen megszédültem és lehuppantam a földre. A fejemet fogva próbáltam feltápászkodni, nem sok sikerrel. Ekkor Nahuel kimászott az ágyból, és óvatosan felsegített.
- Köszi… - motyogtam magam elé, mire csak bólintott egyet. – Miért aludtál velem? – kérdeztem, félve az igazságtól, s éreztem, hogy fülig vörösödöm.
- Mert megkértél, hogy maradjak, ráadásul úgy csimpaszkodtál rám, hogy esélytelen volt, hogy elmenjek. – ekkor, ha lehet, még vörösebb lettem.
- Ne haragudj… - sütöttem le fejem. – Én annyira sajnálom, ami történt! – mondtam, és ismét a sírás kerülgetett. Ugyan nem mindenre emlékeztem, ahogy erre sem, de azért a lényeg még megvolt.
- Ami volt, elmúlt. De nagyban megkönnyítenéd a dolgom, ha többet nem csinálnál ilyet.
- Oké… - motyogtam.
- Én most megyek, hogy összeszedhesd magad. Bár ahogy hallottam, jópáran még nálad is rosszabbul vannak. – mondta, majd magamra hagyott a szobában. Iszonyúan fájt a fejem, így az ágyamhoz mentem, és előhalásztam az Alice által bepakolt bőröndöt, hátha ő gondolt erre az eshetőségre is. Gyorsan kinyitottam, de nem voltam felkészülve a benne található dolgokra. Elsőként olyan ruhákat vettem ki, amiket még én sem vennék föl, aztán szintúgy olyan extrém fehérneműket, hogy teljesen elpirultam. Nem értettem, hogy mostanában miért pirulok el a legkisebb bóktól is, és jövök zavarba egy kicsit is szexuálisabb dologtól. Mindenesetre tovább kutakodtam, már szinte az egészet kipakoltam, mire megtaláltam egy kis zsebet, ami tele volt gyógyszerrel, s végül megtaláltam, amit kerestem. 

Összeszedtem a holmim, illetve visszapakoltam a bőröndbe, majd beslisszoltam a fürdőbe. Azonnal a csaphoz mentem, és egy nagy korty vízzel leküldtem a fájdalomcsillapítót. A tükörbe nézve meglepődtem, hogy nem nézek ki olyan borzalmasan. Beálltam a tus alá, és egy negyed-fél órával később már éreztem a gyógyszer hatását, így kikecmeregtem, megszárítkoztam és felöltöztem, majd feldobtam egy kis sminket, hogy tényleg normálisan fessek. Lementem a konyhába, de nem láttam senkit, olyan csendes volt a ház, hogy kételkedtem benne, hogy egyáltalán van itthon valaki.
Úgy egy órát tölthettem lent, és kezdtem már nagyon unni magamat, így kimentem a közeli trafikba, és vettem egy újságot, majd a partra mentem, és leültem az egyik padra. Olvastam és olvastam, minden egyes cikket már vagy másodjára, mikor valaki lehuppant mellém. Odanéztem, és elmosolyodtam.
- Szia Nahuel.
- Szia Nessie. Szóval itt bujkáltál.
- Ó, nem bujkáltam én senki elől sem, csak nagyon untam már magam.
- A többiek még csak most ébredeznek. – kuncogott.
- Jacob fönt van már? – érdeklődtem.
- Már régen. Még előtted fölkelt, Leah-val elmentek valahová. – vont vállat. Teljesen elkámpicsorodtam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hová mehettek ők ketten. - Mihez lenne kedved? – kérdezte vidáman.
- Nem tudom, mondjuk… mit szólnál, ha átmennénk a szomszédvárosba? A többieket is megkérdezhetnénk, hogy akarnak-e jönni.
- Ez jó ötlet! – felelte izgatottan, és felállt. Kényelmes tempóban sétáltunk vissza, s ahogy beléptem, elmosolyodtam a többieken. Úgy látszik, a félvámpírságnak van egy ilyen előnye is… míg rajtam abszolút nem látszott a másnaposság, addig a többiek úgy jártak fel-alá, mint a zombik.
- Sziasztok! Hogy vagytok? – kérdeztem kuncogva. Volt, aki csak egy szúrós szemmel meredt rám, de Seth, Missy és Embry elnevették magukat.
- Hogy festek? – kérdezte Missy.
- Őszintén? Rémesen! – kuncogtam, de ő is csak nevetett, majd a fejét fogva leült az asztalhoz. – Van kedve valakinek átjönni velünk a szomszéd városba?  - kérdeztem kíváncsian.

Öt perc múlva kissé szomorúan, de mégis izgatottan mentem fel a szobánkba, hogy magamhoz vegyem a táskám, majd még belenéztem a tükörbe, és lerohantam Nahuel-hez.

- Biztosan senki sem jön velünk? – kérdeztem.
- Bocs, de most annak is örülünk, hogy képesek vagyunk járni, nem mindenki olyan csodabogár, mint te! – vigyorgott Paul. Ezen felnevettem, de aztán Nahuel-lel karöltve elindultam.

Már este hét is elmúlt, mikor beültünk egy étterembe vacsorázni. Rendeltünk, s amíg vártunk, tovább beszélgettünk.
- Na és Missy? Ő aranyos lány. – mondtam neki.
- Igen, de van egy olyan érzésem, hogy a farkasok nem igazán kedvelnek…
- Na, ne mondd! – kuncogtam.
- De emiatt azt hiszem, a többiek sem túlzottan…
- Ugyan! Kedvelnek, csak természetes, hogy nem akarnak ebből gondot. – mondtam már kicsit komolyabban.
- Meglehet. – mondta még, s megkaptuk a rendelt ételt. Kis idő múltán már nem bírtam szó nélkül, így én törtem meg a csendet.
- Miért jöttél el hozzánk?
- Mert kíváncsi voltam rátok. Tudod nagyon lenyűgözött az életmódotok, de még csak most sikerült elérnem, hogy abszolút állatvéren és emberi ételeken éljek. Valamint Huilen már nyüstölt miatta egy ideje, csak féltem otthagyni, mivel mostanság sok ismeretlen vámpírral találkoztunk. Fogalmam sem volt, hogy mit akarnak, de mielőtt eljöttem, már egy hete nem láttam őket. – vont vállat.

Este fél tíz után érkeztünk vissza, s be kellett vallanom, nagyon jól éreztem magam Nahuel-lel, talán túlságosan is jól.
- Sziasztok! Megjöttünk! – köszöntem vidáman, ahogy beléptünk a nappaliba.
- Szia, milyen volt? – jött oda, s ölelt meg Kim.
- Ó, el sem tudjátok képzelni! Ráadásul Nahuel okosabb, mint amilyennek mutatja magát! Nemhogy én magyaráztam neki, még ő mondott el olyan dolgokat, amiket nem tudtam! – mondtam elismerően.
- Jó lehetett. De ugye nem haragszol, amiért nem mentünk.
- Nem, dehogy! De holnap nem ússzátok meg! Nem lesz punnyadás! – vigyorogtam.
- Remélem is! – vigyorodott el Jared, ahogy átkarolta Kimet. – Terveztél valamit?
- Hát, arra gondoltam, hogy végre lemehetnénk a partra, aztán meg még kitaláljuk. Tudok egy nagyon jó helyet, a turisták nem is ismerik, a görögök meg nem igazán merészkednek oda.
- Miért?
- Mert egy nagy sziklafal veszi körül, és nagyon nehéz odajutni. De megéri! – kacsintottam rájuk. – De mindnyájan tudjuk, hogy nekünk nem nagyon okozhat gondot. – somolyogtam.
- Igen, ez elég valószínű. – vágott fancsali képet Kim.
- Majd a fiúk cipelnek! – nevettem fel.
- Meghiszem én azt! – kuncogott ő is. – Jut eszembe! Jacob keresett.
- Hol van?
- Azt hiszem a szobájában.
- Nem tudod mit akart? – kérdeztem még a lépcsőről, mire csak vállat vont.
Bekopogtam, mire csak egy halk „Gyere be” hangzott válaszul.
- Szia! – mosolyogtam rá.
- Beszélnünk kell. – kezdte komolyan.
- Igen?
- Az éjjel történtekről.
- Igen… szóval… én nagyon sajnálom… csak annyira feldühítettél! – szaladt ki a számon. Éreztem, hogy arcom egy paradicsommal vetekszik, de továbbra is próbáltam a szemébe nézni, azokba a gyönyörű barna szemekbe.
- Feldühítettelek? – kérdezte értetlenül.
- Igen… hogy csak úgy otthagytál. Nagyon megalázó volt. – hazudtam, hiszen ez csak kis mértékben befolyásolta a történteket.
- Sajnálom. – mondta őszintén.
- Én is. Nem akartalak megbántani… - motyogtam.
- De miért kellett innod? Bajod is eshetett volna! – korholt le.
- De nem lett! – ellenkeztem.
- Nem lett? Ja, hogy neked nem gond, hogy Nahuel kapott az alkalmon… - mondta idegesen.
- Miről beszélsz? Ha Nahuel nem hoz haza, akkor talán tényleg bajom esik!
- Csak hazahozott… - morogta, s teste remegésbe kezdett...

14. Party

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog, még a héten hozom a folytatást!! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!
Puszi!! =)

Talán nagyképű dolog, hogy lefizettem az őröket, tudtam, hogy pénzzel sok minden megoldható, de szórakozni jöttünk, nem sorban állni. Egy elég nagy szabad boxot kerestünk, és mázlinkra találtunk is.
- Jó helynek tűnik, voltál már itt? – kérdezte Embry.
- Igen, egyszer eljöttem egy barátommal. – feleltem.
- Milyen barátoddal? – kérdezte pimaszan.
- Egy haverommal. – vágtam rá. – Szóval, ki, mit iszik? – kérdeztem, túlkiabálva a zenét.
- Tudod, hogy te nem… - kezdte Jacob, de leintettem.
- Tudom, én majd egy Bambit kérek! – röhögtem el magam, de azért szúrósan ránéztem. Mindenki elmondta, hogy mit inna, így a pulthoz indultam, hogy leadjam a rendelést.
- Nahu, segítenél? – kértem meg direkt őt, bólintott egyet, így már mehettünk is. Mikor mind a tizenhármunknak két tálcára tette a pultos az italt, az egyiket én vittem oda, a másikat Nahuel. Koccintottunk, majd én csak egy kortyot ittam és a táncparkettre vetettem magam, s pár pillanattal később észrevettem, hogy társaságunkból többen is így tettek, majd arra lettem figyelmes, hogy Nahuel közeledik felém. Nem tiltakoztam, táncoltam vele, igazából nagyon jól éreztem magam. Aztán a lányokkal is összeálltunk, később Seth jött oda, hogy beváltsa egy régebbi ígéretét, miszerint halálra táncoltat, de mondanom sem kell, nem jött össze neki. Szememmel Jacobot kerestem közben, majd a boxunknál találtam meg, ahol éppen Leah-val beszélgetett, illetve nem is beszélgetett, mert Leah beszélt hozzá. Odahajolt Jake füléhez, és úgy mondta neki, amit szeretett volna. Iszonyú dühös lettem, s úgy döntöttem, hogyha ő így viselkedik, és ennyire nem érdekli, hogy mi van velem, még egy nyamvadt táncra sem kér fel, akkor én is ezt teszem.
- Ne haragudj Seth. – mondtam még mindig fortyogva, s értetlenül nézett rám. Nem álltam meg magyarázkodni, a terem másik végébe mentem, ahol Nahuel-t láttam, vele kezdtem el táncolni. 


Szorosan hozzásimultam, amin kissé meglepődött, de hamar felülkerekedett zavarán, együtt mozogtunk a ritmusra. Pár perc telhetett el, mikor hirtelen megállt, és tekintete mögöttem állapodott meg, hátrafordultam, így én is láthattam Jake fölénk tornyosuló alakját. Nem akartam vele foglalkozni, haragudtam rá, amiért elhanyagolt a mai napon, így visszafordultam, és tovább táncoltam.
- Szabad? – kérdezte Jake, Nahuel-t.
- Ne tőlem kérdezd. – vágta oda, így Jacob rám emelte kérdő tekintetét. Bólintottam egyet, és Jacobbal együtt kezdtem táncolni. Nem néztem a szemébe, féltem, hogy akkor megtörök, és elfelejtem, hogy tulajdonképpen én most haragszom rá. Sokáig rophattuk együtt, már vagy negyed órája, mikor egy lassú szám csendült fel. Karomat a nyaka köré fontam automatikusan, közelebb húzódtam, de ő kibújt ölelésemből, és otthagyott. Értetlenül és sértetten álltam ott, mérgesen mentem a pulthoz, s ültem le egy bárszékre, egyszerűen nem értettem, hogy miért csinálta ezt, amikor Ő jött oda HOZZÁM, és NEM fordítva! Ha csak arra játszott, hogy elrontsa az én kedvemet is, akkor sikerült neki, gratulálhat magának.
- Jól vagy? – kérdezte görögül a mixer.
- Persze, jól, köszi! – feleltem hibátlanul. Noha még nem voltam olyan okos, mint a szüleim, de a nyelveket könnyen elsajátítottam, pár nap elegendő volt, hogy tökéletes kiejtéssel és nyelvtannal beszéljek.
- Nem vagy idevalósi, ugye?
- Eltaláltad. – mosolyogtam.
- És megtudhatom, hogy honnan jöttél? – somolygott ő is.
- Az Egyesült Államokból.
- Nagyon jól beszéled a nyelvet, ugye tudod?! – mondta elismerően.
- Köszi.
- Mennyi időre jöttél?
- Két hétre… vagy talán többre. – vontam vállat.
- Biztos, hogy jól vagy?
- Jah, persze, bocs. Csak… mindegy. Hogy hívnak? – kérdeztem meg végül.
- Adrian. Hát téged?
- Renesmee, de röviden csak Nessie. – mosolyogtam.
- Különleges név, még sosem hallottam.
- Igen, az emberek többsége így van vele. – kuncogtam.
- Hát Nessie, meghívhatlak egy italra esetleg? – ezen elgondolkodtam. Ugyan anyuék megtiltották, de honnan tudnák meg? Ha Nahuel-t megkérem, akkor tartja a száját, Jacob meg…… kit érdekel Jacob?!
- Persze, de valami ütős legyen. – mondtam vigyorogva.
- A legfinomabb koktélt csinálom neked, amit valaha ittál! – kacsintott. Csak ámultam és bámultam, ahogy dobálta a mixert, fantasztikus volt. Fogalmam sincs, hogy mit tehetett bele, de hat féle színben pompázott, és gyönyörűen feldíszítette. Életemben eddig kétszer ittam alkoholt, még abban az időben, amikor Renée-vel laktam. Egyszer többet ittam a kelleténél, az nagyon rossz volt, de másodjára már visszafogtam magam, és úgy gondoltam most is csak mértékletesen iszom, pont annyit, hogy jobb kedvre derüljek.
- Voálá! – tette elém a poharat.
- Köszönöm, nagyon jól néz ki! – vigyorogtam rá.
- Az íze még jobb! – kacsintott. Óvatosan szívtam fel a szívószálon keresztül, s az első korty, amit lenyeltem mindent felégetett maga után. Mindenesetre ittam még belőle, nem volt rossz íze, csak éppen nem voltam hozzászokva. – Na milyen? – kérdezte kíváncsian.
- Tényleg finom! Sőt, mennyei! – kuncogtam.
- Én megmondtam! De vigyázz vele, tényleg nagyot üt! – bazsalygott. – Most bocs, de dolgoznom kell. Meddig leszel itt?
- Hát, az igazság az, hogy nem tudom. – nevettem.
- Látlak még?
- Valószínűleg… - kacsintottam. Mosolyogva állt tovább, én meg egy húzással megittam, ami a poharamban maradt. Visszamentem a táncparkettre, éreztem, hogy kezd hatni az alkohol, és egyre jobban éreztem magam. Azt sem tudtam kikkel táncolok, csak jól akartam érezni magam, majd egyszer csak Jacob jelent meg mellettem.
- Nessie, te ittál? – kerekedtek el szemei.
- És mi van, ha igen? – húztam fel az egyik szemöldököm.
- Megmondtam, hogy…
- Nem vagy az apám, azt csinálok, amit akarok.
- Most hazamegyünk! – jelentette ki.
- Hagyj már Jacob, húzz el a francba! – förmedtem rá. Csak némán állt, nem szólt semmit, így inkább arrébb mentem, és ott táncoltam tovább. 


Fél órával később iszonyúan rosszul lettem, nem gondoltam volna, hogy ennyire ütős az ital, hiába figyelmeztetett Adrian, s Nahuel még időben érkezett oda mellém.
- Hazaviszel? – kérdeztem tőle erőtlenül, mire csak bólintott egyet. Azonnal kivitt, nem is szólt senkinek, vagy legalábbis nem észleltem, taxiba ültünk, és az út teljesen kiesett, valószínűleg elaludhattam, mert a következő kép, hogy betesznek az ágyamba.
- Köszönöm! – mondtam Nahuel-nek.
- Nem mondom, hogy szívesen, mert nem volna igaz. – felelte, s elindult kifelé.
- Nem maradnál itt velem? Kérlek! – néztem föl rá. Forgott velem a világ, hányingerem volt, de tudtam, hogy nem tudok hányni, ezt legalább kitapasztaltam. Gondolkozott egy percig, majd az ágyam mellé ült a földre, és a hajamat kezdte el simogatni.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha erről az otthoniak nem tudnak. – mondta komolyan.
- Igen… de… én úgy sajnálom, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni… - kezdtek el potyogni könnyeim. Egy árva szót sem szólt, csak tovább cirógatta a hajam és arcom. – Tudom, hogy mit kértek tőled, én meg csak megnehezítem… ne haragudj rám!
- Nessie, rád sosem tudnék haragudni! – mondta lágyan.
- Jajj, Nahu, én úgy szeretlek! – tápászkodtam fel, s öleltem meg őt.
- Én is Nessie! – ölelt magához szorosabban, én meg lehunytam a szemem, és vártam, hogy elnyomjon az álom…

13. Tension

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, talán csak egy átkötő résznek nevezném, szóval igazán nagy történések nincsenek benne, de mégis fontos lesz a későbbiekben.

09.11-e van, vagyis 10 éve már, hogy New York-ban lerombolták a World Trade Center ikertornyait. A terrortámadásban 2800-an veszítették életük, ezzel a pár sorral szeretnék megemlékezni róluk.

Aki esetleg nem látta Robert Pattinson Remember Me (Emlékezz rám) című filmjét, annak ajánlani tudom, nem igazán a terrortámadásról szól, de egyértelműen fontos szerepet tölt be. Továbbá kiemelném „A Untited 93-as” című dokudrámát (katasztrófafilm), mely a lehető legélethűbben ábrázolja az eseményeket.

Zárom soraim, kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!
Puszi!! =)

Reggel nyolckor ébresztett a telefonom, gyorsan kinyomtam, hátha Leah még aludna, nem akartam felébreszteni. Felöltöztem a mai programnak megfelelően, aztán a neszesszereimmel bevonultam a fürdőbe. Minimális sminket tettem fel, ugyan vízálló, de ilyen melegben nem nagyon szerettem. Aztán ahogy ott végeztem, visszamentem a szobába, ahol éppen Leah öltözött, s nem tagadom, egy pillanatra megbámultam őt, mondhatni minden porcikáját. Tényleg csak egy másodperc volt, így nem vette észre, letettem a holmim, majd le is mentem, hogy csináljak reggelit, de Rachel és Kim már megelőztek. Nagyon jó formában volt, tiszta izom, egy csepp zsír sem, mégis kimondottam nőies alakja volt, mondhatni tökéletes.
- Napfényes jó reggelt! – köszöntem nekik vidáman, ezzel elterelve gondolataimat Leah felől.
- Neked is! – mondták egyszerre, amin mindhárman elnevettük magunkat. Elvettem egy szendvicset, és enni kezdtem, miközben szép lassan előkerültek a többiek is.
- Szia Nessie! Szép napunk van, nem? – ült le mellém Nahuel.
- De, valóban. Ideális a városnézéshez! – nevettem.
- Várod már?
- Mi az hogy? Ha te tudnád, hogy milyen gyönyörű itt minden! – emlékeztem vissza.
- Jó reggelt! – köszönt egy mély hang, automatikusan Jacob felé kaptam a fejem, aki gyilkos szemekkel méregette Nahuel-t. Egy pillanatra találkozott tekintetünk, de aztán én visszafordultam barátomhoz, és tovább folytattuk a beszélgetést. Mikor mindenki elkészült, felhívtam egy taxi társaságot, és négy autót rendeltem. Ahogy megérkeztek, elindultunk a városba, hogy egy kicsit a többiek is megismerhessék.
Remekül telt el a nap, a városban ebédeltünk, mindent megmutattam, amit csak tudtam, így délután fél ötkor értünk vissza az apartmanba, vagyis hét órát töltöttünk a napon, de nemhogy fáradtak lettünk volna, mindenki fel volt pörögve. Ennek ellenére inkább csak elbeszélgettük az időt, és megegyeztünk, hogy másnap lemegyünk a partra.

~*~

Reggel már nagyon be voltam zsongva, azonnal kipattantam az ágyból, és felöltöztem. Meglepetésre a többiek is már lent készülődtek, míg én a fürdőben voltam Leah is felkelt, így már ő is elkészült. Amint valóban mindent összeszedtünk, gyalog lesétáltunk a partra, és leheveredtünk a homokra, Brady, Collin és Seth azonnal a vízbe mentek, de én leültem a plédre, amit leterítettem. A lányok elkezdtek vetkőzni, és vidáman mutogatták, hogy kinek milyen fürdőruhája van, és gondosan kivesézték, hogy milyen jól áll mindenkin, ez aztán az önbizalom, én sosem mondtam volna ilyet magamra, azt biztos! Leah-ra lettem figyelmes, aki egy gyönyörű zöld bikinit viselt, ami még inkább kihangsúlyozta szépségét. De ami a legjobban zavart, hogy Jake úgy megbámulta. Minden egyes mozdulatát leste, s mikor már csak a bikini volt rajta, teljes valójában végigmérte. Elöntött a düh, s úgy döntöttem, talán nekem is ideje levennem ruhámat, így gyorsan kibújtam belőle, s a szemem sarkából Jacobot figyeltem. Eleinte engem is nézett, de aztán elfordította a fejét, és a vízbe rohant. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy már nem is érdeklem őt annyira, talán ez a bevésődés dolog nem is annyira komoly, mint hiszik. Hiszen több mint hat évig nélkülem élt, akkor most miért kellenék neki? Ez meg is nyugtatott, de ugyanakkor sértette is az önérzetem. Elfeküdtem, és napozni kezdtem, nem gondolkoztam, csak bambultam magam elé, s csak akkor tértem igazán magamhoz, mikor pár hűsítő vízcsepp hullott a combomra. Felnéztem, és Jacob volt mellettem, így elővettem a naptejem, és kérdőn felpillantottam rá.
- Bekened a hátam? – kérdeztem őt, de csak félrenézett.
- Öhm, én most vissza is mennék. Ha nem haragszol, kérj meg most mást, kislány. – mondta zavartan. Értetlenül néztem rá, de visszafutott a vízhez. Az agyamat elöntötte a vörös köd, és dühödten álltam fel, s kaptam magamra a ruhám. Nem értettem, hogy most miért idegesít az, hogy kislánynak hív, mikor már más is mondta ezt, de most mégis zavarta a büszkeségem. Kis gondolkodás után úgy döntöttem, jobb lesz, ha hazamegyek, így odamentem Seth-hez.
- Azt hiszem, én megyek. – hajoltam le hozzá egy puszira.
- Miért, nem érzed jól magad? – kérdezte.
- Csak eszembe jutott valami, és…
- Te tudod. – mondta mindent tudóan.
- A többieknek légyszi mondd meg, hogy bocs, hogy köszönés nélkül leléptem.
- Oké. Vigyázz magadra! – kacsintott, én pedig elindultam. Eszem ágában sem volt hazamenni, csak egyszerűen sétálni akartam. Úgy két perce mehettem az úton, mikor hallottam, hogy valaki fut utánam, sejtésem beigazolódott, Jacob volt az.
- Azért szólhattál volna, hogy eljössz! – mordult rám.
- Szóltam Seth-nek!
- Nekem kellett volna szólnod, hogy elkísérjelek! – mondta még mindig idegesen.
- Talán nem akartam, hogy te gyere velem. – vágtam a képébe. Megilletődött, majd megrázta fejét, és sokkal lágyabban szólt hozzám.
- Mit vétettem már megint, kislány? – kérdezte. Elborult az agyam, olyan mérges lettem, mint talán még sosem.
- Hogy mi a baj? Fogd már föl, hogy nem vagyok pisis, nem vagyok már kislány! Nem kell rám vigyázni, mintha minden pillanatban összetörhetnék, nem kell örökké pesztrálnod! Fel tudod ezt fogni? – kiáltottam.
- De…
- Nincs semmi de, Jacob! – mondtam, majd futásnak eredtem. Hazaérve ledobtam magam az ágyamba, és álomba sírtam magam...


Csak este keltem föl, mindenki lent nyüzsgött, így legalább nem kellett senkit sem keresgélnem.
- Mi lenne, ha elmennénk szórakozni? – kérdeztem. Egyhangúan megszavaztuk, hogy ez egy jó ötlet, így készülődni kezdtünk a lányokkal, s még Leah is csatlakozott hozzánk, igaz, ő inkább Rachellel félrevonult, így nem sokat zavart. Már fél tíz volt, mikor elkészültünk, a taxit háromnegyedre rendeltem, így még volt egy kis időm, amit ki is akartam használni, bementem a szobámba, hogy nyugodtan telefonálhassak.
- Szia anyu! – köszöntem bele vidáman a telefonba.
- Szia Nessie, hogy vagy drágám, ugye minden rendben? – kérdezte aggódóan.
- Persze, csak gondoltam felhívlak, hogy ne csak Nahuel mondja. – kuncogtam bele a telefonba.
- Honnan tudtad? – kérdezte ő is nevetve.
- Sejtettem, hogy naponta jelentést kell adnia. No de most leteszem, mert mennem kell. Szeretlek titeket, mondd meg a többieknek is!
- Mi is szeretünk kicsim, jó szórakozást! – mondta még, majd megszakítottam a vonalat.
- Bellával beszéltél? – kérdezte Missy, miután letettem.
- Igen, vele. Így egy időre talán békén hagynak. – mosolyodtam el.
- Itt a taxi, ideje mennünk. – mondta, így lementünk a lépcsőn, és mindketten beültünk a taxiba.
A szórakozóhelyre érve, már kívülről hallani lehetett a zenét. Kimmel és Missy-vel együtt kiszálltam a taxiból, kifizettem a sofőröket, és kis társaságunkhoz mentem.
- Hú, Nessie, csinos vagy! – mondta Nahuel, mire teljesen elpirultam. Jobban megnézve ő is remekül festett, de valahogy mégis Jacobon akadt meg tekintetem, egy fekete pólót és nadrágot viselt, ami eszméletlenül jól nézett ki rajta, rendesen megbámultam, de nem vette észre szerencsére.
- Köszi! – mondtam gyorsan, majd a bejárat felé vettem az irányt. 

12. The traveling

Egy hét múlva

- Nessie! Itt vannak a többiek, kész vagy már? – dugta be fejét az ajtómon Nahuel. Bólintottam, majd megfogtam két bőröndöm (igaz, fogalmam sem volt, hogy mi lehet az egyikben, mivel azt Alice pakolta be) és levittem a nappaliba. Láttam, hogy odakint nagy a nyüzsgés, így elbúcsúztam mindenkitől, de még így is fél óra volt, mire elindultunk a reptérre. Anya és apa vitt ki minket, vagyis Nahuel-t, engem és Jacobot.  Már nagyon izgatott voltam, annak ellenére, hogy az után, hogy elengedtek, és elmondtam a többieknek, bejelentették, hogy Leah is velünk jön. Nem szóltam rá egy szót sem, mivel nem akartam lebukni. Sajnálatomra viszont Quil és Claire nem jöhettek el, bár megértem a szülőket is.

~*~

A repülőút után kicsekkoltunk, és vártuk, hogy jöjjön a busz. Már most mindenki feldobódott a napsütéstől, mindenki minket nézett, olyan hangosak voltunk.
Mire hulla fáradtan megérkeztünk, már késő este volt, de belépve a házba mindenki izgatott lett. A tengerparttól mindössze pár percre volt gyalog, szó szerint az utca végén volt a tenger. Azonnal körülnéztünk, majd mindnyájan a nappaliban ültünk le, hogy kiosszuk a szobákat. Franciaágyas és kétágyas szobák voltak, szám szerint hét darab, négy lent és három fent, mivel a tetőtér volt beépítve, s azért ennyi, mert az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy Quil és a kis Claire is eljön. Ez az apartman csak pár napra szabad, illetve a másik foglalt, így szerdán este megyünk át egy másik helyre, ami valamivel kisebb.
- Akkor gondolom: Rachel és Paul egy szoba, aztán Kim és Jared, Seth és Missy. Ez biztos.
- Én és Brady leszünk egy szobában, ha az megfelel. – mondta Collin.
- Oké. – vontam vállat. – Akkor mi maradtunk, Embry, Leah, Nahuel, Jake és én. Illetőleg még három szoba van.
- Mi lenne, ha én és Nessie, illetve Embry és Leah lennének egy szobában? – kérdezte Nahuel.
- Nem hinném, hogy jó ötlet. – szűrte a fogai közül Jacob.
- Akkor találj ki jobbat okostojás!
- Talán könnyebb lett volna, ha te nem jössz el! – vágott vissza Jake. Amióta csak ismerik egymást, marakodnak, és kezdtek már az idegeimre menni.
- Elég legyen! – kiáltottam rájuk. - Akkor én leszek egy szobában Leah-val, ti meg úgy, ahogy akartok! És pont! – ahogy kimondtam, már meg is bántam, igaz, még nem nagyon beszéltem Leah-val, de nem lopta be magát a szívembe múltbéli tetteivel, az biztos.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Kim.
- Teljesen! Szerintem kezdjetek el kipakolni és berendezkedni, hogy holnap már ne kelljen vele bajlódni. – mondtam, majd megfogtam bőröndjeim, és felvittem az egyik szobába. Nem sokkal később Leah is megjelent, és ő is pakolászni kezdett. Nem igazán foglalkoztam vele, egyszerűen csak tettem a dolgom, és az Alice által bepakolt bőröndöt az ágyam alá suvasztottam. 

Aztán ahogy végeztem, gondoltam szétnézek, hogy ki hol is van, így elindultam körülnézni. A fenti szobában nem lepődtem meg, hogy Nahuel tanyázott, illetve Jake Embry-vel, lent meg a többiek. A konyhába mentem, hogy megnézzem, Renée és Phill elfelejtette-e feltölteni. Nem kellett csalódnom, mert minden megvolt, amit csak kértem, s még nem is végeztem minden szekrénnyel, mikor megcsörrent a mobilom.
- Szia Renée! Köszi, hogy elintéztél mindent!
- Ó semmiség! De nyisd ki az ajtót! – nevette el magát, én meg izgatottan mentem az ajtóhoz. Ahogy kinyitottam, szívem szerint a nyakába ugrottam volna, de tele volt a keze szatyrokkal.
- Renée! Phill! Hát végre, hogy itt vagytok! – mondtam, szinte kiabáltam.
- Nessie! Úgy hiányoztál drágám! – mondta Renée, majd gyorsan bement Phillel a nyomában, hogy letegye a zacskókat. Becsuktam az ajtót, és a nyakába borultam, arcomon végigfolyt néhány könnycsepp, de gyorsan letöröltem őket.
- Annyira örülök, hogy itt vagytok!
- Jajj kicsikém én is, de ma nem maradhatunk sokat, mert még haza is kell érnünk, holnap meg korán kelünk! Csak gondoltuk köszönünk, no meg hozunk nektek vacsorát, hogy azzal már ne kelljen bajlódnotok. Régóta itt vagytok? – hadarta.
- Köszi a kaját! És még csak egy fél-háromnegyed órája jöhettünk meg.
- Igen, én is így számoltam. – mondta, majd megölelt ismét. – Úgy sajnálom, hogy csak jövő héten tudunk találkozni, csak hát olyan hirtelen jöttetek.
- Semmi baj, azt hiszem, így is lesz mit csinálni.
- Az biztos! Ó, hello Jacob! – köszönt, így hátrafordultam én is az említett felé.
- Szia Renée! – jött közelebb, s adott neki két puszit. – Phill, örülök, hogy látlak! – mondta neki is, miközben kezet fogtak. Ezután a többiek is kijöttek köszönni, illetve enni kezdtek, végül Nahuel is megjelent.
- Biztosan te vagy Nahuel. – mondta Renée. – Sokat hallottam már rólad! – mosolygott.
- Szervusz Renée, örülök, hogy megismerhetek! – fogott vele kezet. – Én is sokat hallottam rólad. Szia Phill. – rázott vele is kezet.
- Azt hiszem én többet rólad! Nessie folyton rólad áradozik! – nevetgélt.
- Renée! – pirítottam rá, s éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul.
- Nem akartalak zavarba hozni. – mondta, amitől még vörösebb lettem. – De mi megyünk is! Jövő héten találkozunk! – mondta. Mindenkitől elköszöntek, illetve én kikísértem őket az autóhoz, és ott búcsúztam el.

Visszaérve a házba elmosolyodtam, hogy mindenki eszik, engem, és egyvalakit leszámítva, így felvettem a magamnak, majd a neki szánt adagot, és odasiettem hozzá.
- Tessék! – nyújtottam Jacob felé a tányért.
- Nem vagyok éhes! – mondta mogorván, majd a szobájába viharzott. Nem igazán értettem, hogy ez most miért volt, de letettem az ő tányérját, és enni kezdtem. Missy lépkedett oda hozzám, s suttogva szólalt meg.
- Nahuel miatt van. Ahogy Renée megemlítette őt, Jake-nek elborult az agya. – mondta, majd vissza leült Seth mellé. Ahogy befejeztem a kajálást, felvettem Jacob tányérját, és bekopogtam hozzá. Nem jött válasz, így óvatosan bedugtam a fejem, háttal ült nekem.
- Bejöhetek? – kérdeztem olyan lágyan, ahogy csak tudtam. Nem válaszolt, így odamentem hozzá, és leültem mellé az ágy szélére. – Jajj Jake, ne csináld már ezt velem! Légy szíves! Egyél legalább! – kérleltem, de rám sem nézett. Taktikát váltottam, letettem a földre a tálat, majd komolyabban, de csibészesen szólaltam meg. – Ha nem eszel, én esküszöm, hogy… - kezdtem bele, de elnevette magát.
- Jacob, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy Nahuel-ről többet beszélek, mint rólad. Csak egyszerűen ahhoz már hozzászokott Renée. Ennyi az egész. – mosolyogtam rá. – Tudhatnád, hogy sokkal fontosabb vagy nekem! Csak Nahuel másként barátom, mint te. – magyaráztam.
- Miért, én hogy vagyok barátod kislány? – kérdezte. Mostanság sokszor hívott így, néha ugyan zavart, de megpróbáltam nem foglalkozni vele.
- Te mindig is a barátom voltál Jacob. Ő viszont csak most lépett be az életembe, és kíváncsi vagyok, hogy milyen is, hiszen annyi mindenben különbözünk, de mégis oly hasonlóak vagyunk! – mondtam neki, de csak idegesen fújtatott egyet. Nem tudtam mi rosszat mondhattam, hiszen nem akartam megbántani. Felvettem a földről a tányért, és az ölébe nyomtam. – Kérlek, egyél! Biztos éhes vagy már! – kérleltem ismét.
- Ha eszek, akkor békén hagysz? – vágta oda nekem, amire egyáltalán nem számítottam. Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta, de csak bólintottam egyet, és otthagytam. 

Átmentem a mi szobánkba, és ledobtam magam az ágyamra. Még villanyt sem gyújtottam, csak bambultam magam elé, és hagytam, hogy halkan végiggördüljön pár könnycsepp az arcomon. Fájt, hogy így beszélt velem a legjobb barátom, mikor én csak neki akartam jót, erre ő így viselkedik. Néhány perc múltán megtöröltem az arcom, összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaim, és elvonultam zuhanyozni. Negyed óra múlva végeztem, s ahogy kijöttem, úgy hallottam, hogy már mindenki a saját szobájában van, illetve valaki odalent zuhanyozik, így halkan mentem be a szobánkba.
- Mehetek? – kérdezte Leah, teljesen normálisan.
- Öhm, persze, én végeztem. – mondtam neki, így elvonult a fürdőszobába. Igazából meglepődtem, hogy mennyire normálisan szólt hozzám, mikor mindenki azt mesélte róla, hogy kiállhatatlan, illetve én sem voltam vele túl szívélyes, amikor csak tudtam, elkerültem. Befeküdtem az ágyamba, és gondolkozni kezdtem a ma este történeken. Nagyon bosszantott Jake viselkedése, s kis elmélkedés után rájöttem, hogy valójában féltékeny volt. Ez kissé megrémített, hiszen nem akartam, hogy azt higgye, ő birtokol engem, s ekkor eszembe jutott, hogy talán esélyt kéne adnom magamnak, hogy másokkal is ismerkedjek. Itt van például Nahuel, rendkívüli srác, nagyon kedvelem. Ezekkel a gondolatokkal, nem sokkal később el is nyomott az álom…