27. Malice

Kora reggel, alig múlhatott el hat óra, mikor arra eszméltem, hogy valaki a lábamat rázza, és szólongat. Óvatosan nyitottam ki a szemem, s felsandítva Leah állhatatos képével találtam szemben magam.
- Ébresztő Csipkerózsika, Jacob már odalent vár. – morogta, s válaszra sem méltatva kikecmeregtem az ágyból egy alapos nyújtózás után, felöltöztem, majd a fürdőbe mentem, hogy gyorsan elintézzek mindent. Mondhatom, nem lett jobb kedvem Leah undoksága miatt, de már egészen megszoktam, hogy így viselkedik… Persze lett volna ötletem, hogy mit mondhatnék neki, de ezt most félretettem. A földszintre csoszogva izgatottság fogott el, ugyanakkor már sejtettem, hogy mi lesz az, amit mutatni szeretne, hiszen Leah is velünk indult. Alig voltak az utcán, páran futottak, gondolom, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen, s minden szó nélkül, csendben követtem az előttem sétáló, s egymással diskurálókat. A kedvem egyre rosszabb lett, ahogy a kietlen messzeség felé közeledtünk, s mikor kiértünk a városból, s már egy lélek sem volt a környéken, futni kezdtünk, kicsit gyorsabban, mint ahogy az egy embernek a megszokott lett volna. Nem sokkal később egy kis erdőbe értünk, mely eléggé sűrű volt ahhoz, hogy senki se láthasson minket, de kellőképpen ritka, hogy minden gond nélkül, egyenesen a közepébe menjünk.
- Kérlek, nagyon légy figyelmes, és… értsd meg, hogy ennek így kell lennie. – mondta komolyan, mire csak egy aprót bólintottam, nem voltam képes megszólalni.
Tudtam, hogy mi fog történni, de nem akartam, hogy sikerüljön neki, most azért fohászkodtam, hogy Jake bukjon el, s ne jöjjön össze neki, amit szeretne. Mereven bambultam, ahogy Leah lökdösi őt, mindenfélét a fülébe súg, s Jacob ugyan remegett, arca meg-megvonaglott, de nem változott át, csak állt, s mélyen a szemembe nézett. Reméltem, hogy arcom nem árul el semmit, nem akartam, hogy érzelmeim kiderüljenek, s hogy teljesen biztos legyek ebben, rendeztem vonásaim, melyről szerencsére csak a döbbenetet kellett levarázsolnom. Leah továbbra is hergelte Jacobot, de ő csak tűrte és tűrte, majd úgy öt perc múltán Leah megállt, s velem szembe fordult Jake mellé állva. Egy perc sem telt el, mikor az említett már teljesen nyugodtan állt, s várt valószínűleg arra, hogy megszólaljak, így megembereltem magam.
- Hát, csak sikerült elérned, amit… akartál… – erőltettem mosolyt az arcomra, de ő csak egy apró bólintással válaszolt. – Gratulálok hozzá. – mondtam ki nehezen.
- Kössz. – felelte, valószínűleg sejtette, hogy még mindig nem értek egyet a dologgal.
- Hát akkor. Mehetünk vissza?
- Aha. – felelte, s ezúttal én haladtam elől, sokkal gyorsabb tempót diktálva. 

Ahogy visszaértünk, azonnal a szobánkba viharoztam, s a ruháim között kezdtem keresgélni. Megtalálva egy farmer sortot és egy fehér felsőt, a fürdőbe mentem volna, de valószínűleg Embry lehetett bent, így leültem a folyosón, s vártam, hogy kijöjjön, majd ahogy meghallottam, hogy nyílik az ajtó, azonnal felpattantam.
- Szia! – köszönt vidáman.
- Szia. – mosolyodtam el kissé erőltetetten, de nem vette észre.
- Mikor is indulunk? – kérdezte, mielőtt becsukhattam volna az ajtót.
- Kilencre jön ide Adrian, de ha később készülünk el, akkor sincs semmi.
- Köszi. – felelte még. Becsuktam magam mögött az ajtót, gyorsan levettem magamról a ruháim, majd összefogva a hajam, beálltam a zuhany alá, s ezúttal csak a hideg vizet nyitottam meg, hátha attól sikerül magamhoz térnem, mert úgy éreztem, hogy menten összeesek. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy mostantól Jake még ha szép lassan is, de öregedni fog, s egy idő után, ha egyáltalán nem változik át, akkor normális, emberi tempóban folytatódik ez a folyamat. Ugyan nem tudhattuk, hogy én valóban meg fogok állni a növekedésben, avagy sem, de eddig nagyon úgy nézett ki, s pont emiatt fájt. De ha Jake el akar veszíteni teljesen, akkor nagyon jó úton halad, s nem fogom megakadályozni, főleg, hogy nem is tudnám. Amit akart, azt eddig mindig megkapta, s ez most sem volt másként, így ha megszakadok, akkor sem tudok ellene tenni. Az érzelmeim zavarosak voltak vele kapcsolatban, s hiába agyaltam, nem jutottam semmire. Francba, francba, francba!
- A francba! – mondtam ki hangosan is, amin kissé elmosolyodtam. Hivatalosan is kijelenthetem, hogy dilis vagyok, és ez vidámabb dolog volt, mint gondoltam.
- Nessie, itt van Adrian! – kiáltott be Kim. Észre sem vettem, hogy ennyire elszállt az idő, hiszen ez csak azt jelenthette, hogy már kilenc óra körül van.
- Megyek! – mondtam, s még gyorsan megmosakodtam, majd kiszálltam, s magamra kaptam a kikészített fürdőruhát, illetve a ruhát. Még megigazítottam a hajam, majd visszamentem a szobánkba, s mit sem törődve a Leah képén nyugvó gúnyos mosollyal, elpakoltam a dolgaim, majd a szükségeseket betéve a táskámba elindultam, miközben napszemüvegemmel hátratúrtam a hajam.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia királylány. Mindenki kész van? – kérdezte. Körbenézve már mindenki a nappaliban nyüzsgött, Leah is épp akkor jött le a lépcsőn.
- Indulhatunk? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, mire mindenkitől jött egy igenleges válasz, így előrementünk az autókig. Három autóval mentünk, s gyorsan kaptam az alkalmon, így hozzánk Missy és Seth ült be. 

A hajóig vezető út viccesen telt, míg Seth és Adrian a hajóról beszéltek és ugratták egymást, addig mi Missy-vel azt taglaltuk, hogy mit is csináljunk holnap, de nem jutottunk dűlőre. Ahogy megérkeztünk, s a hajók közé vetettük magunk, izgatott lettem, hogy vajon melyik lesz az, amelyik Adriané, s a szám tátva maradt, mikor megláttam a yachtot, mely nem volt óriási, de amint felszálltunk rá, úgy éreztem, hogy képes lennék eltévedni rajta.
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva Adrian.
- Igen, ez… csodálatos! – nevettem. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg.
- Ugyan! Én örülök, hogy van kivel megosztanom. A barátaim nagy része nyaralni van, így most nem sok mindent tudok csinálni. – somolygott tovább.
- Én akkor is köszönöm! – öleltem magamhoz. Körbenézve a többiek is le voltak nyűgözve, s amint Jake és Leah is felszállt, a személyzet tette a dolgát, s pár perccel később már el is indultunk.
- Nektek hogy tetszik? – kérdezte meg Seth-et és Paul-t.
- Eszméletlen. Jobb, mint ahogy mondtad!
- Tényleg gyönyörű! – helyeselt Paul is.
- Örülök, hogy tetszik. Gyertek, megmutatom, mi merre található. – invitált, így gyorsan körbevezettet, s nem győztünk ámulni és bámulni, hiszen gyönyörű volt az egész. A fedélzetre visszatérve, s a hajó farához lévő emeletre menve ledőltünk, s iszogatni kezdtünk. Én ugyan nem ittam alkoholt, de egy frissítő (és mint mondtam, alkoholmentes) mojitora vevő voltam, s meglepően finom volt.
- Ebben mi van? – kérdeztem a mellettem ülő Adriant, hiszen mindenkinek ő maga csinálta meg az italt.
- Igazából nagyon egyszerű. Cukros szirup, de a juharszirup is megfelel, mentalevél, lime és törtjég van benne, amit Sprite-tal öntöttem fel.
- Tényleg egyszerű, de nagyon finom! – nyomtam egy puszit az arcára, mire egy köhintést hallottam, így visszafordultam társaságunk felé, s abban biztos voltam, hogy nem Jake volt, aki ahogy ránéztem, elkapta a tekintetét. Seth-re, illetve Embry-re gyanakodtam.
Az út további része is kellemesen telt, jó kedvem lett, s ez a szigetre érve sem változott.

~*~

26. Minimal change

A reggeli ébredés nehézkesen ment, s mivel nem terveztem mára semmit, még heverésztem egy órácskát, majd felöltöztem és lementem reggelizni. A fiúk még aludhattak, mivel csak a lányokat láttam a konyhában.
- Sziasztok! – köszöntem vidáman.
- Szia! – jött szinte egyszerre a válasz tőlük. Elvettem egy elkészített kenyeret, s azt kezdtem el csócsálni, noha nem voltam éhes, muszáj volt ennem valamit. Mikor mindenki végzett, Rachel éppen a szobájukba igyekezett.
- Várj, Rachel!
- Igen?
- Visszajönnél egy percre?
- Persze. – indult el felénk, s láttam a többieken, hogy kíváncsian várják, mit akarok.
- Mit szólnátok, ha ma tartanánk egy amolyan csajos napot? Mármint vásárolgatnánk, manikűr, pedikűr és ehhez hasonlók. Gondoltam már mindenkinek jól esne egy kis felfrissülés, nekem legalábbis biztosan. A fiúknak meg nem árt, ha egy kicsit magukra hagyjuk.
- Jó ötlet. – mondta izgatottan Missy.
- Szerintem is. – egyezett bele Kim is, így már csak Rachel válasza hiányzott.
- Leah-nak nem kéne szólni? – emelte meg egyik szemöldökét.
- Leah hajnalban elment Jacobbal. – próbáltam közömbösen mondani, s úgy éreztem sikerült, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy Kim és Missy összenéztek.
- Hová mentek olyan korán?
- Nem tudom. – hazudtam.
- Hát jó, felőlem indulhatunk is. – mosolyodott el végre.
Még gyorsan összeszedelődzködtünk, illetve elköszöntek a fiúktól, s így indultunk útnak.

~*~

Az idő gyorsan elszállt, hiszen nagyon jól éreztük magunk, még Rachel is sokat nevetett, annak ellenére, hogy sokkal komolyabb, mint mi. Először vásároltunk, ami úgy négy órát vett igénybe, aztán egy szépségszalonba ültünk be, és ha már így esett, a masszázst sem hagyhattuk ki. Valóban mindenki felfrissült, így elégedetten indultunk haza a rengeteg szatyorral. Valószínűleg egy új bőröndöt is kellett volna vennünk, de a fiúkéban biztos van hely, így a problémán máris túllendülhettem.  Hazaérkezve én a szobánkba mentem, hogy mielőbb elpakolhassam a vásárolt holmit, s mikor a lila ruhához értem, a szívem ismét megsajdult. – Minek vetted meg ezt a ruhát, csak kínzod magad! – korholtam le magam. Valóban nem tudtam, hiszen ez az a ruha volt, ami annyira tetszett Jake-nek, s mely talán sohasem lesz rajtam, majd hogy ne gyötörjem tovább magam, gyorsan besuvasztottam a szekrény hátuljába, hogy ne kerüljön a kezembe, míg össze nem kell pakolni, s miután a többit is eltettem, ledőltem az ágyra. Nem akartam gondolkozni, csak kellett egy kis alvás, hogy megnyugodjak, de ahogy teltek a percek egy különös állapotba kerültem, mert még nem aludtam, érzékeltem a külvilágot, ugyanakkor nem is agyaltam, hanem álomszerű képek futottak előttem, csupa zagyvaság. Hagytam, hogy végül behálózzon, s egy óra múlva keltem csak fel, majd útba ejtve a fürdőszobát, lementem, hogy egyek valamit. Ezúttal csak egy szendvicset csináltam, s leültem a kanapéra Brady-hez és Collin-hoz, noha nem szóltam közbe, csak hallgattam társalgásuk, ami azt taglalta, hogy mit csináljunk ma este. Mikor kezdtem megunni, s már egyre eszementebb ötleteket dobtak fel, úgy döntöttem, hogy végül mégis megszólalok, és elmondom az én terveimet.
- És mi lenne, ha karaokebárba mennénk? Öt perc séta, és ott is vagyunk. Ha nem tetszik, akkor még mindig átmehetünk máshová. – mosolyodtam el.
- Nem is rossz ötlet. – vigyorgott Collin.
- Nem is tudsz énekelni. – lökte oda neki Brady.
- Mintha te tudnál. – vágott vissza.
- Elég legyen! Nem muszáj énekelni, de egész jó zenék szoktak menni, a hangulat is mindig jó. – szóltam közbe.
- Megkérdezem a többieket. – állt fel Collin, s indult el.
- Jake nem tudod, merre van? – kérdezte meg hirtelen.
- Nem igazán. Csak annyit, hogy Leah-val. – vontam vállat, s ezzel lezártnak tekintettem a témát, de úgy látszott Brady nem.
- Nem is szóltak, hogy elmennek?
- Tegnap este említette Jacob, de azt nem, hogy hová.
- Értem. – mondta még, majd eltűnt a szobájába, így magamra maradtam, igaz, nem sokáig, mert Collin visszajött, hogy elmondja a fejleményeket.
- Mindenki jönne, igaz Paul-t Rachel győzte meg, de a lényeg, hogy jön. Már mindenki készülődik. – kacsintott, ami azt jelentette, hogy ideje lenne nekem is összekapnom magam, így felrohantam, és keresgélni kezdtem a ruháim között. Végül egy fehér sort és felső mellett döntöttem, ami fölé egy hosszú, sárga kardigánszerűséget vettem fel,majd még pár kiegészítő, s egy saru, ami azért is vicces, hiszen a görögök ihlették, de az amerikaiak hozták divatba.
- Mi készen vagyunk. – dugta be fejét Missy az ajtón.
- Én is. – mosolyodtam el, s indultam le barátnőmmel a többiekhez, hogy végre elinduljunk. Kényelmes tempóban sétáltunk, s mivel Jacobék még mindig nem értek vissza, és felhívni nem akartam, elküldtem neki SMS-ben a hely címét, ahol vagyunk, illetve hogyan tudnak idejutni.
Valóban jó volt már akkor a hangulat, amikor megérkeztünk, igaz, nem voltak olyan sokan, de még én nem tudtam feloldódni, így csak leültem egy asztalhoz, míg a többiek táncoltak. Végül hosszas gondolkodás után kimentem a helyről, hogy ne legyen akkora a hangzavar, s a tudakozót hívtam, hogy kapcsolják a szállodát. Miután ez is megvolt, és érdeklődtem, hogy Adrian ott van-e még, s szerencsémre így volt, várnom kellett, hogy kapcsolják.
- Szia Renesmee! – köszönt bele vidáman.
- Szia Adrian! Van mára valami programod?
- Nem tudom, majd mindjárt kiderül. – nevette el magát.
- Akkor add meg a számod, és átküldöm a címet. – mondtam, s miután lediktálta a számát és elmentettem, letettük, s azon nyomban átküldtem neki, hogy hol vagyunk, majd ezután visszamentem a többiekhez, s ezúttal már én is táncoltam. Nem igazán érdekelt a zene, csak jól akartam magam érezni, s fél óra múlva ismerős alak jelent meg, így hozzá siettem.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia! Szép vagy!
- Köszönöm! De most gyere! – húztam be a tömegbe, hogy táncolhassunk egy kicsit. Az időérzékem teljesen magamra hagyott, így nem tudtam, mennyit rophattuk, de már kissé szomjas voltam, így az asztalunkhoz húztam, hogy leüljünk.
- Egy vizet kérek jéggel, és egy… - néztem Adrian-re, hogy ő mit iszik.
- Ugyanazt.
- Akkor kettőt. – mosolyogtam fel a pincérre. – Voltál már itt? – kérdeztem meg.
- Talán egyszer vagy kétszer. – merengett el.
- Nem jött be?
- Nem igazán. Talán nem a megfelelő társasággal voltam itt, mivel most remekül érzem magam.
- Akkor jó. – vigyorogtam. Tovább beszélgettünk, majd ismét táncoltunk, később újra az asztalnál találtuk magunk. Már éjjel kettő is elmúlt, amikor Jake tömeg fölé tornyosuló alakja tűnt fel, de nem akartam vele foglalkozni, így tovább beszélgettem Adrian-nel.
- Sziasztok! – köszönt, ahogy odaértek hozzánk.
- Sziasztok! – köszöntünk mi is, majd ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A szemem sarkából láttam csak Jake csalódott arcát, de ennek így kell lennie, ha ő eltűnhet Leah-val egy teljes napra, akkor én miért ne lehetnék mással?!

Ezek után nem sokat maradtunk, mivel mindenki kezdett fáradni, így hazafelé vettük az irányt.
- Mit csináltok holnap? – kérdezte Adrian, ahogy kiértünk az utcára.
- Még nem tudjuk. – felelte Kim.
- És lenne kedvetek hajókázni? Mármint nem egész nap, hanem arra gondoltam, hogy átmehetnénk Thassos-ra, megmutatnám nektek a szigetet. Aztán este, vagy ha úgy tartja kedvünk, akkor reggel visszajövünk. – ekkor mindenki pusmogni kezdett, nem értettem, hogy miért nem egyeztek bele azonnal, mindenesetre ki akartam várni, hogy ők döntsék el, hiszen az utolsóelőtti napot mindenképpen velük akartam tölteni.
- Szóval bármikor visszajöhetünk? – kérdezte meg Paul kissé bizalmatlanul.
- Persze, a hajómmal mennénk.
- Ez esetben részünkről oké. – nézett végig a társaság nagy részén, de Jake és Leah, no meg én kimaradtam.
- Felőlem mehetünk! – vontam vállat, így már csak két személyen múlt, s Leah valószínűleg arra várt, hogy Jacob beleegyezzen.
- Mehetünk, ha szeretnétek. – szólalt meg végül, így még megbeszéltünk pár részletet, elbúcsúztunk, s hazafelé vettük az irányt. Kissé lemaradva a többiektől sétáltam, gondolkozni kezdtem, hogy vajon a holnapi nap, hogyan alakulhat. Csak reméltem, hogy Adrian baráti szívességből ajánlotta fel, és nem vár tőlem semmi komolyat, főleg, hogy pár napon belül megyünk haza. Megkedveltem, de valóban csak barátként tekintettem rá, jól éreztük magunk, és ennyi.
- Min gondolkodsz? – szólalt meg hirtelen mellőlem Jake, ami miatt szívem heves kalapálásba kezdett.
- A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez.
- Ne haragudj. Csak nagyon lemaradtál, gondoltam megvárlak.
- Köszi. – mosolyogtam fel rá.
- Szóval?
- Hmm?
- Min merengtél? – kuncogott.
- Ja, csak hogy két nap múlva megyünk haza. Furcsa lesz. És még Renée-vel sem találkoztam, csak egy SMS-t küldött ma, hogy ne haragudjak, de tovább maradnak, és majd meglátogatnak. – mondtam szomorúan, hiszen már nagyon hiányzott, hogy velük is eltöltsek egy kis időt.
- Gondolom, hiányoznak… - nézett rám kérdőn, mire csak bólintottam.
- Az igazság az, hogy ez a hely is hiányozni fog. Visszamegyünk a hideg, esős Forks-ba, illetve La Push-ba, valahogy… nem tudom, furcsa érzés. Szeretem, de hiányozni fog a napsütés. De legalább a tengerpart ott lesz.
- Szívesebben élnél itt, igaz?
- Nem. Mármint, ha itt lennétek velem, akkor igen, de egyébként nem. Nekem ott van az otthonom, ahol ti is vagytok. – mosolyogtam, s látszólag ez neki is roppantmód tetszett. Csendben haladtunk tovább, láttam rajta, hogy agyal, de hogy min, fogalmam sem volt.
- Várod a holnapot? – kérdezte meg pár percnyi hallgatás után.
- Igen. Thassos, hajókázás, tengerpart…
- Adrian. – tette hozzá.
- Hát, igen, ő is ott lesz. De azért remélem, hogy hagyja, hogy veletek is legyek. Bár eddig sem sajátított ki… - mosolyodtam el.
- Aha… - gondolkozott el, majd egy perc múltán elmosolyodott. – Mit fogunk ott csinálni? Ugye nem múzeumokba akarsz minket ráncigálni?!
- Nem, dehogy. Megnézzük a szigetet gondolom, aztán pedig strandolunk egyet. – vontam vállat.
- Jól hangzik.
- Igazából ki akarok próbálni valamit, de nem hiszem, hogy örülni fogsz neki.
- Mit szeretnél?
- Jet-skizni. – mondtam ki végül, mire szemei összeszűkültek, s egy pillanatra aggodalom futott át az arcán, de rendezte vonásait.
- Adrian találta ki?
- Nem. Csak eddig nem mertem kipróbálni, de talán, ha te vezetnél, akkor… - mondtam nyugtatásképp.
- Majd… meglátjuk. – mosolyodott el féloldalasan, minek következtében szívem heves kalapálásba kezdett. – Baj van? – kérdezte meg, alaposan végignézve rajtam.
- Nem semmi, csak… várom már. – hazudtam.
- Értem. – nyitotta ki előttem az ajtót, majd ahogy bementünk gyorsan becsukta. A többiek már a szobájukban lehettek, ugyanis teljesen sötét volt a nappaliban, illetve a fürdőből hallottam hangokat, és onnan szűrődött ki fény is. Felcsoszogtam a szobánkig, majd összeszedtem a holmim, és a fürdőbe mentem.

Nem időztem el olyan sokat, talán háromnegyed órát lehettem bent, s visszaérve a szobába kicsit meglepődtem az erkélynél álló alak láttán, de ahogy felismertem benne Jacobot, meg is nyugodtam. Odasétáltam mellé, majd kinyitottam az ajtót, s kimentem az erkélyre.
- Holnap reggel mutatok valamit, rendben? – hangjában izgatottság és aggodalom keveredett.
- Persze. – vontam vállat. – Nem mondod el, hogy mi az? – somolyogtam.
- Nem. – nevette el magát.
- Hmm… deja vu…
- Azért remélem, aludni tudsz majd. – kuncogott tovább.
- Hát… én is. Nem akarok holnap reggel zombiként kelni, meglehetősen ijesztő látványt nyújtanék.
- Te még akkor is… mindegy. Menjünk aludni. – mondta hirtelen. Nem igazán értettem, hogy mi ütött belé, s kíváncsi voltam, hogy mit akart eredetileg mondani.
- Jó éjt Jake! – nyomtam arcára egy puszit.
- Neked is Nessie! – felelte, megvárta, míg visszamegyek a szobánkba, s csak utána indult el a sajátjukba. Nem akartam gondolkozni, aludni akartam, lehunytam a szemeim, s csak a tenger zúgására koncentráltam, így valóban egész gyorsan sikerült e tervem…

25. Disclosure

Már két órája lehettünk ott, amikor a pókerasztalnál állapodtunk meg, igaz, én nem játszottam, csak Adrian és Jake volt ott. Fogalmam sem volt, hogy ki mellé kéne állnom, de úgy gondoltam kissé megtréfálom Adrian-t, s végül Jacob mellé álltam, mivel elmondtuk neki, hogy Jake még csak néhány alkalommal játszott. Folyamatosan figyeltem ahogy játszanak, majd mikor döntetlen volt körülbelül az eredmény, sőt talán Jacob-nak állt a zászló, akkor úgy döntöttem, hogy bevetem a képességem. Amikor arra került a sor, kezemet az arcára tettem, s úgy húztam végig, mintha csak megsimítottam volna azt, de csak néha értem hozzá, hogy nehogy feltűnjön bárkinek is. Egy idő után azt vettem észre, hogy várom azt a pillanatot, amikor segíthetek neki, vagyis azt, hogy ismét megérinthessem, mert akkor az a furcsa érzés kerített hatalmába, amit az elmúlt hónapokban a közelében éreztem.
- Nem hiszem el, komolyan. – állt fel a játszma végén Adrian mosolyogva. – Úgy látszik, szerencsét hoztál neki.
- Hát… nem hinném, hogy szerencse. Jacob minden játékban remekel. – vigyorogtam.
- Ezt mondhattad volna azelőtt, hogy leültem vele játszani. – mondta még mindig jókedvűen.
- Azt én sem tudtam, hogy ebben is ilyen jó. Ráadásul nem játszott olyan sokat. mint te… – ásítottam nagyot.
- Fáradt vagy? – kérdezte.
- Igen, talán ideje lenne mennem. – helyeseltem.
- Kár. De holnap is van nap, nem? – mosolygott.
- De-de. – bólogattam. – A többiek még maradnának, nem baj? – kérdeztem meg végül.
- Dehogy, ameddig jól esik nekik, addig vannak itt. Ha úgy alakul, akkor majd itt alszanak. – kacsintott.
- Köszönöm! – öleltem meg.
- Hazamegyek veled. – szólalt meg Jake, pont, ahogy reméltem.
- Oké…
- Jó éjt! – mondta Adrian, amikor beültünk a taxiba.
- Neked is! - feleltem még, majd elmondtam a címet, s rettentően örültem amiért Jake nem igazán figyelt rám, csak akkor nézett körül, amikor megálltunk.
- Nem jó helyen vagyunk. – mondta értetlenül.
- De igen. – fizettem ki a taxist, majd szálltam ki.
- Miért jöttünk ide? Azt hittem fáradt vagy. – nézet rám kérdően.
- Nem vagyok, az csak ürügy volt. – mosolyogtam.
- Ürügy volt mire?
- Arra, hogy eljöjjünk, és ketten lehessünk. – ragadtam kézen, s kezdtem el sétálni az úti cél felé.
- Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod. – feleltem izgatottan, eszembe jutott, amikor én kérdezgettem őt, és valószínűleg neki is eszébe juthatott, mert egy aranyos mosoly kúszott az arcára. – Itt vagyunk. – mentem be az étterembe, s rövid szóváltás után a foglalásunkhoz vezettek minket. 

Szándékosan kértem, hogy a teraszon legyünk, s hogy egyetlen asztal legyen kint, hiszen beszélni akartam vele, és nem akartam, hogy bárki is hallja. Nem meglepő módon azonnal elkérték a pénzt érte, de most ez sem érdekelt.
- Miért jöttünk ide? – nézett körbe, de nem feleltem, csak az asztalunkhoz mentem, és leültem.
Az étlapot kezdtem el nézni, majd ahogy kiválasztottam, intettem a pincérnek, hogy idejöhet, s leadtam a rendelést.
- Esetleg valami italt? – kérdezte.
- Csak vizet. – mondtam még, így megvárva, hogy azt kihozza, csendben ültem, s amint hallótávolságon kívül volt, bátorításul vettem egy korty levegőt, de Jacob még előttem szólalt meg.
- Miért hoztál ide? És miért nem mondtad el? – kérdezte ismét.
- Te sem gondolhattad, hogy Adrian miatt öltöztem ki. – kuncogtam, mire egy elégedett mosoly ült ki arcára. – Kettesben akartam veled lenni, hogy beszélgessünk, ne kelljen attól tartanunk, hogy bárki meghallhat minket.
- Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte immáron aggódóan.
- Csak lenne egy-két kérdésem, és szeretnék végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert már elég koszos, és az idegeimre ment, hogy sötétben tapogatózom. Meg kell ígérned, hogy mindenre válaszolsz, és őszintén. – néztem a szemébe.
- Jó, persze. – vágta rá.
- Jake, én komolyan beszélek. Ígérd meg. – kértem őt ismét.
- Megígérem. – mondta immáron kissé mereven, amiből arra következtettem, hogy sejti mi lesz a téma. – Mire vagy kíváncsi?
- Előbb együnk. – néztem a pincérre, aki a rendelt étellel tartott felénk. Csendesen fogyasztottuk el, néha ugyan összenéztünk, de ő mindig elkapta a tekintetét. Nagyon reméltem, hogy ezúttal őszintén tudunk egymással beszélni, mert valóban úgy éreztem, hogy felőröl ez az egész helyzet, tudni akartam, hogy hányadán állunk.
- Szóval? – nézett rám kíváncsian, mikor lenyeltem az utolsó falatot is.
- Miért… - kezdtem bele, s gyorsan megköszörülve a torkom, folytattam. – Miért tűnsz el Leah-val? Mármint eleinte csak éjjelre, de mikor úgy volt, hogy hazamegyek, nappal voltatok együtt.
- Igen, és mi a kérdés? – húzta az időt.
- Hogy miért? Mit csináltok? Ha jól sejtem, akkor otthon is volt rá példa.
- Mi csak… - kezdett bele, de mivel hosszú percek múltán sem folytatta, én szólaltam meg. Szinte biztos voltam benne, hogy azért nem mondja ki, mert azzal elismerné, hogy már nem kötődik hozzám, s hogy az együtt töltött időben azoknak a testi vágyaknak adják meg magukat, amit ahogy Leah is mondott, én még nem adhatok meg neki, s ez hiába is tiltakoztam ellene, pokolian fájt.
- Csak mondd ki… - csuklott el a hangom.
- Korántsem az a helyzet, amit gondolsz. Mi… gondolom tisztában vagy vele, hogy miután elmentél, Leah nem változott át. – erre csak bólintottam. – De mielőtt visszajött, ismét átváltozott, de… te is láthatod, hogy nem egészen ugyanolyan, mint volt, mert nem változik át, csak akkor, ha szeretne. Kordában tudja tartani az érzéseit, nincsenek kitörései, teljesen stabil. – magyarázta, de még mindig nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. – Azzal próbálkozunk, hogy ez nekem is menjen. – mondta ki végül, s ugyan ez kevésbé fájt, mint a bennem megfogalmazódó válasz, ledöbbentem.
- Nem akarsz többé…? – néztem rá rémülten, hiszen tudtam mit jelent ez. Ha nem változik át, akkor elkezd öregedni, szép lassan, mígnem…
- Erről szó sincs. – nyelt nagyot.
- Hát akkor? Jake mondd már, mert menten megőrülök!
- Attól tartottam, hogy egyszer feldühítesz, és úgy járunk, mint Sam és Emily… én azt nem tudnám megbocsátani magamnak soha!
- Nem vagyok olyan törékeny, mint ő… - tiltakoztam.
- Annyira nem, de pontosan tudod, hogy mire születtünk, mi az, ami miatt átalakulunk. – magyarázta idegesen. – Te képes lennél kockáztatni, hogy bármikor megsebezhetsz eng… mondjuk… Adrian-t, vagy Nahuel-t?
- Nem lennék képes bántani titeket, akármilyen dühös volnék, ahogy te sem.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos…
- De én igen. – feleltem magabiztosan.
- Sam sem gondolta volna, hogy bánthatja Emily-t.
- Akkor még Sam nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Láthatod, hogy azóta sem volt rá példa…
- De volt… - kezdett bele rekedtesen, fejét lehajtotta, s így nézett fel sötét szemeivel. -  Arról tudsz, hogy Edward egyszer elhagyta Bellát? – kérdezte óvatosan, mire csak bólintottam egyet. – Akkoriban változtam át én is, és nem fedhettem fel magunkat, egyszerűen nem mondhattam el neki. Eljött, de én még aludtam, és pont akkor jött hozzánk Sam, Paul és Embry. Bella irtó dühös volt, amiért nem találkozhattam és beszélhettem vele, kérdőre vonta Sam-et. Ismered Paul-t, nem hagyhatta szó nélkül a dolgot, mire édesanyád megütötte. Ha nem érek oda időben, talán… - fejezte be, s engem sokkoltak az információk. Nem gondoltam, s nem is hittem, hogy bántanának, mindazonáltal egy kissé megrémített a dolog. – Közel sem vagyunk olyan jók, mint azt hiszed, nekünk is vannak gyengepontjaink.
- Én nem félek. Különben sem szeretnélek feldühíteni…
- Lehet, hogy nem szeretnél, de ha a helyzet úgy hozza, akkor… volt már példa rá.
- Te tudod, a te döntésed. – mondtam szomorúan, hiszen úgy láttam hajthatatlan.
- Ne csináld ezt! – kérlelt.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Ne csinálj úgy, mintha ez annyira rossz lenne. Ez nem rossz, ez így van helyén.
- Nem Jacob, most tévedsz. Teljesen feleslegesen áltatod magad azzal, hogy ez miattam van, mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem ez a helyzet, még ha magadnak sem vallod be.
- Már eldöntöttem.
- És mi lesz a falkával? Hagynád, hogy Sam élete örökre megpecsételődjön?
- Talán a sajátomat kellene beáldoznom érte?
- Neked nem kellene semmit sem feláldoznod.
- Te is tudod, hogy nem így van.
- Sajnálom, ha így gondolod… - suttogtam, s nem igazán értettem, hogy miért csinálja ezt. – A számlát, legyen szíves! – szóltam oda a pincérnek, hiszen már nem volt más, amit meg akartam beszélni vele. Hiába akartam kifizetni én, ismét nem hagyta, s ahogy a taxikhoz mentem volna, elkapta a kezem.
- Sétáljunk! – nézett a szemembe mélyen. Egy percig álltam a szavak nélküli beszédet, egyértelművé vált, hogy ő még nem fejezte be a mondandóját.
- Oké. – bólintottam. Csendesen kezdtünk el sétálni, azt hittem, azért nem szólal meg, mert sokan vannak körülöttünk, de ahogy kiértünk a part menti sétányra, ugyanolyan hallgatagan sétáltunk. 

Pár perc múlva még a kezem is elengedte, ami furcsa volt, hiszen szinte mindig így jártunk-keltünk, ha éppen nem autóval voltunk, vagy ő farkas alakban volt.
- Khm! Szóval…egész jó fej ez az Adrian.
- Valóban így gondolod? – kérdeztem ledöbbenten.
- Igen. Lényegesen jobban kedvelem, mint Nahuel-t. – mosolygott.
- Ennek örülök. Akkor nem kell attól tartanom, hogy egy óvatlan pillanatban egymás torkának estek, ugye?
- Nem, határozottan nem. Azért azt ne várd, hogy pacsi-pajtások legyünk, de rendesnek tűnik.
- Ugye tudod, hogy most nagyon megleptél?!
- Hát, gondoltam jobb, ha tudod, hogy nem akarom elkergetni, persze ha arra kerül a sor, kétségem sincs róla, hogy sikerülne, de elég szívósnak tűnik, még a kis póker-csatába is belement, és itt jegyezném meg, hogy forradalmasítanunk kellene ezt Las Vegas-ban is. – nevetett fel.
- Az csalás volna!
- Most is az volt.
- Ennek nem volt tétje, és nem akartam, hogy ne te… szóval, hogy Adrian elszálljon. Tudja csak meg, hol a helye. – magyaráztam, mire elégedettség ült ki az arcára, amit nem nagyon értettem.
- Holnap is találkozol vele?
- Nem tudom, nem terveztem különösebben semmit…
- Holnap nem leszek itt… - mondta szinte suttogva, amiből pontosan tudtam, hogy mi a program.
- Leah? – kérdeztem megerősítés gyanánt, mire csak bólintott egyet. – Sehogy sem tudlak jobb belátásra bírni, igaz?
- Igaz. – felelte halkan, miközben szememmel a már közeledő házunk fényeit pásztáztam, ami csak egyet jelenthetett, hogy a többiek is hazaértek már.
- Otthon vannak már. – tereltem el a témát.
- Igen… biztos mindenki ki van dőlve. – vigyorgott, fogai világítottak az éj leplében.
- Én is erre számítok. – kuncogtam. – Szerencse, hogy te nem akartál inni. – szaladt ki a számon.
- És ez miért akkora szerencse?
- Mert akkor meglőtted volna az esténk. – hazudtam, hiszen egyáltalán nem erre céloztam. A valódi oka Leah volt, amióta megtudtam, hogy lefeküdtek, nem tudok nem erre gondolni, ha Jake iszik, egyszerűen nem megy.
- Igen, nagy valószínűséggel. Persze a mértékletesség a lényeg.  – magyarázta. – Ha csak keveset iszol, akkor kedélyjavító, viszont ha sokat… akkor mindketten tudjuk a következményeket. – zárta le keserűen.
- Na ja. – léptem be az ajtón.
- Hol voltatok? Azt hittem, már régen alszotok. – vigyorgott az éppen a szobájába igyekező Seth.
- Csak… éhes lettem, így elmentünk vacsorázni, és mivel közel van a hely, gondoltuk hazasétálunk. – vontam vállat.
- Oké… hát akkor, jó éjszakát! – csukta be maga mögött az ajtót, s még egy jelentőségteljes pillantást vetettem Jacobra, majd levéve a cipőm, hogy ne keltesek fel senkit, felsurrantam az emeletre. Nem szóltam egy szót sem, nem köszöntem, csak mentem, hogy végre magam lehessek, mert most erre volt szükségem. Összeszedtem a szükséges holmit, s a fürdőbe vánszorogva gyorsan letusoltam. Még egy kis ideig bent voltam, hogy a sminkem legapróbb maradványát is eltávolítsam, majd a már tök sötét folyosón keresztül(amin az sem segített, hogy a fényárból léptem hirtelen ki), halkan visszasettenkedtem a szobába. Legalábbis ezt terveztem, mígnem egy erős kéz a semmiből a karomon termett, s ami miatt reflexből ütöttem egyet, hátha eltalálom az illetéktelen kézhez tartozó testet, s szerencsémre az halkan feljajdult, de megismerve a hangot ismét szabadkozni kezdtem.
- Én úgy sajnálom! – fordultam felé, látásom már valamelyest kitisztult, így láthattam a hasát szorongató Jake-et.
- Kezdem azt hinni, hogy nálad szokássá vált, hogy agyonversz. – mondta kissé dühödten.
- Neked meg szokásod, hogy megijesztesz! – mondtam durcásan.
- Jó-jó, ne kezdjük előröl, nem történt semmi. – vont vállat. Egy percig csak álltunk egymással szemben, vártam, hátha megszólal, s mivel úgy három perc múltán is csak állt, én szólaltam meg.
- Szerettél volna valamit?
- Ja, én csak… Jó éjt! – mondta, de ezúttal nem hajolt oda, hogy puszit adjon, így én cselekedtem.
- Jó éjt! – mondtam, azzal bementem a szobába és ledőltem az ágyba, hogy utat engedjek elfojtott könnyeimnek. A ma este után, már biztosan tudtam, hogy ő csak barátként tekint rám, és talán jobb, ha én is így teszek, akármennyire is fáj. Ugyan a barátomnak is éreztem, de egy sokkal dominánsabb részem mélyebb érzelmeket táplált iránta, legyen bármi is a neve ennek a dolognak. S mint már annyiszor az elmúlt évben, álomba sírtam magam…