50. Sleeping

Egy ideig fészkelődtem, s amikor megtaláltam a megfelelő pozíciót behunytam a szemem. Arra számítottam, hogy pereceken belül elalszom, de sehogy sem ment. Egy jó óra múltán nagyot sóhajtottam, már kezdtem ideges lenni.
- Még mindig fent vagy?
- Aha, nem tudok aludni – válaszoltam. Pár percig hallgattunk, végül én törtem meg a csendet. – Jajj, Jake, ne gyerekeskedjünk már, gyere fel ide mellém, elférünk itt ketten is! – tört ki belőlem.
- Jó ez itt nekem – felelte, ettől még mérgesebb lettem.
- Hát nekem nem úgy tűnt. De ha ennyire ragaszkodsz ehhez a külön alszunk dologhoz, akkor cseréljünk helyet, én jobban elférek ott.
- Nem a külön alváshoz ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy kényelmes legyen neked.
- Tudod mit?! Ha te nem jössz ide, akkor én megyek oda – mondtam és feltérdeltem az ágyon, hogy lemásszak. Jake erre talpra ugrott.
- Biztos, hogy… ezt akarod?
- Biztos! Nem tudok elaludni, mert azon kattog az agyam, hogy neked milyen kényelmetlen.
- Jó, oké – bólintott végül, de habozott. Csak egy helyben állt, így arrébb másztam és az ágy bal oldalán elfeküdtem, a takaróm is magamra terítettem. Várakozón pillantottam rá, s miután már vagy öt perce csak állt, és nézte az ágyat, megint feltérdeltem.
- Te akartad – vontam vállat, megfogtam a kispárnám és a takaróm, és lecsusszantam az ágyról, egyenesen a földre. 

Mivel a túloldalon Jake volt, oda nem mehettem, az ágy bal oldalán pedig meglehetősen kevesebb volt a hely, így alaposan össze kellett húznom magam. Egy másodperc sem kellett hozzá, Jake már mellettem is termett, és úgy nézett le rám.
- Ne hülyéskedj, Nessie, mássz vissza az ágyba! – kérlelt.
- Nem. Ha te nem vagy hajlandó az ágyon aludni, akkor én sem. Ez ilyen egyszerű.
- Mássz vissza, nem aludhatsz a földön! – mondta kissé ingerültebben, a düh megcsillant a szemében, de még igyekezett uralni magát.
- Amint megmondtam, azt megmondtam.
- Ne szórakozz velem, gyerünk az ágyba, vagy én teszlek vissza! – utasított, de erre már nem is reagáltam, ott maradtam, ahol voltam. Pár másodperc múlva mérgesen fújta ki a levegőt, és épphogy felfogtam, hogy felém közelítenek a kezei, amikor már a karjaiban is voltam. Mérgesen nézett le rám, én meg kissé megilletődötten fel rá. – Megmondtam, hogy nem alhatsz a földön – mondta és letett az ágyra, de mielőtt felegyenesedhetett volna, elkaptam a nyakát, és mivel túlzásnak éreztem volna, ha magamra rántom, azzal valószínűleg túl messzire mentem volna, és ellenkező eredményt érek el vele, mint amit akartam, így lerántottam magam mellé. Továbbra sem engedtem el, az oldalamon feküdtem, és magabiztosan néztem szembe vele. Egy darabig még dühösen pislogott rám, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nem tudod, hogy mivel játszol – mondta végül, s megpróbált kibontakozni az ölelésemből, de nem hagytam.
- Lehet, hogy nem, de előbb-utóbb úgyis megtudom, akkor meg nem mindegy? – erre csak meglepetten nézett rám. Mintha a gondolataimban próbált volna olvasni, úgy méregetett.
- Nessie, ez… nem tudod elképzelni, hogy milyen nekem. Milyen csak arra gondolnom, hogy mellettem fekszel. Én… – mondta elgyötörten. És ekkor megértettem, hogy miért nem akart mellettem aludni. Nem azért, mert irtózott tőlem vagy ilyesmi, hanem mert… pont az ellenkezője. Félt, hogy nem tud uralkodni magán, és…
- Jake, te sokkal jobban uralkodsz magadon, mint én.
- Nem mindig, és nem akarlak bántani.
- Nem fogsz, én bízom benned. Tudom, hogy sosem bántanál – mosolyogtam rá bíztatóan. – Te vagy az egyetlen, aki mellett tökéletesen biztonságban érzem magam – néztem a szemébe mélyen, mire magához húzott és lágyan megcsókolt. 

Olyan gyengéden masszírozta a nyelvével a sajátomat, és olyan óvatosan tartott a kezeiben, mintha egy porcelánbaba lennék, és attól félne, hogy összetörhet. Miután elválltunk, a vállára hajtottam a fejem, a lában keresztülvetettem az övén.
- Nem könnyíted meg a dolgom – mondta rekedtesen.
- Sohasem tettem – vigyorogtam fel rá, mire az egyik kezével megcsikizett. Miután abbahagyta, visszafészkeltem magam, és átöleltem a mellkasát is. Éreztem, hogy már nem sok kell hozzá, hogy elaludjak, de valami még kikívánkozott. – Jake?
- Hm?
- Ígérj meg nekem valamit! – támaszkodtam fel, egyik kezemmel a mellkasán, másikkal az ágyon. Kíváncsian nézett rám, láttam rajta, hogy azon agyal, vajon most mivel állok elő. – Sosem leszel papucs!
- Hogy mi?
- Sosem leszel papucs! Hogy mindig önmagad maradsz, és ha valamiben nem értesz egyet velem, akkor azt megmondod, úgy, ahogy eddig is. Hogy ha valamit akarsz, és én nem, akkor kiállsz magadért.
- Én… ilyet nem ígérhetek, Nessie. A kapcsolatok kompromisszumokat igényelnek, ez nem egyszerű.
- Tudom. De nem akarom, hogy megváltozz. Én önmagadért szeretlek, akkor is, ha nem mindenben egyezik a véleményünk. – Ezen elgondolkozott.
- Csak azt ígérhetem meg, hogy megpróbálom – mosolyodott el, s végigsimított az arcomon.
- Ez nekem elég – somolyogtam én is, majd visszafeküdtem, és szinte azonnal elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy menten megfulladok. Nem kicsit le voltam izzadva, és ahogy kinyitottam a szemem, azonnal rájöttem, hogy mi az ébredésem oka. Jake. De a kellemetlen érzés át alakult valami mássá, ahogy ez tudatosult bennem. Feje a vállamnál volt, a felsőtestének egy része pedig a mellkasomon, míg a lába összegabalyodott az enyémekkel. Mosolyogva néztem le rá, már amennyire tudtam, s azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne minden egyes reggel így ébredni. Tökéletes volt, mintha minden a helyére került volna. Majdnem minden…
Kiszabadítottam a jobb kezem, és simogatni kezdtem a haját. Élveztem, hogy kicsit birizgálhatom, és akkor sem hagytam abba, amikor Jake mocorgott, majd egy másodperccel később felnézett rám. A szeme kissé álmos volt még, de ott csillogott benne valami olyasmi, amit nem tudtam pontosan értelmezni.
- Jó reggelt – szólalt meg végül rekedtesen.
- Neked is – mondtam mosolyogva, amit viszonzott.
- Jól szórakozol?
- Nagyon! Eddig nem igazán engedted, hogy a hajad piszkáljam… vagy, hogy egyáltalán piszkáljalak – grimaszoltam, mire felnevetett és feltámaszkodott a bal könyökére, úgy nézett le rám. Ijedtemben utánakaptam, a nyaka köré fontam a karom, de látszólag nem akart sehová sem menni. Viszont gunyoros mosolyát látva azonnal elengedtem. – Ne nevess ki!
- Ugyan, én olyat sosem tennék – mosolygott még mindig.
- Most is azt csinálod!
- Valóban? – kérdezte kajánul, mire már én is elmosolyodtam. Válaszra már nem volt lehetőségem, ugyanis egy jelentőségteljes pillantás után lehajolt hozzám, és megcsókolt. Azonnal a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, de nem tartott sokáig, mivel minden igyekezetem ellenére elszakította magát tőlem. Mérgesen néztem rá, mire kaptam még egy gyors puszit. – Mohó vagy! – mondta vidáman csillogó szemekkel.
- Nem vagyok – mosolyogtam rá. – Csak van, amit egyszerűen sosem tudok megunni – vontam vállat, mire a tekintete ellágyult.
- Majd meglátjuk! – kacsintott, aztán ott hagyott az ágyban, és bement a fürdőszobába. Vigyorogva néztem utána, egyszerűen boldog voltam, és még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb haza kell mennünk, már nem aggasztott annyira a dolog. Csak az érdekelt, hogy Jacob velem van, és amíg ez így is marad, addig minden rendben lesz…

49. Feelings in question

Szinte önkívületi állapotba kerültem, ugyanis a gyrososhoz vezető út további része teljesen kiesett, csak arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk.
- Szóval, mit kérsz? – nézett rám Jake, és bár az arca normális volt, a szeméből kiolvastam, hogy ő is az előző perceken töpreng. Ennyit apám gondolatolvasásáról... nem is olyan nagy cucc.
Elhadartam, hogy mit kérek, s szerencsénkre a srác, aki kiadta a vacsoránkat, tudott angolul, így Jake könnyedén elboldogult. Mivel mindketten tálba kértük, ami Jacob dupla adagját tekintve nem is volt meglepő, leültünk egy asztalhoz, egymással szemben.
- Jó étvágyat! – kívánta, amit gyorsan viszonoztam, de ezt leszámítva szó nélkül ettünk. Igyekeztem másfelé terelni a gondolataim, de nem ment. Folyamatosan arra gondoltam, hogy melyik lehetőség lenne jobb. Az, ha a bevésődés még mindig fenn áll, és Jake örökre hozzám van kötve bizonyos értelemben, vagy az, hogy a bevésődés megszűnt. Mindkettő félelemmel töltött el. 

Előbbi azért, mert így neki nem sok választása volt a dolgokat illetően, és a későbbiekben sem lehetett. Ráadásul tudtam, hogy szándékosan sosem okozna nekem fájdalmat, és emellett a szabad akarata is valamelyest elveszne, vagy talán már el is veszett. Voltak köztünk súrlódások persze, de akárhogy is néztem, a falka tagjai úgy bántak a lányokkal, mint az istennőkkel. Ez sok szempontból jó... de nekem nincs szükségem egy papucsra! Az összeszólalkozásaink szórakoztattak többnyire, és imádtam, hogy felveszi velem a versenyt.
De ha az utóbbira gondoltam... ez talán rosszabb volt. Nem akartam arra gondolni, hogy egyszer elveszíthetem, mert meglát valaki mást, aki valóban a világot jelentheti számára. Hogy egyszer elhagy, mert talál valaki jobbat, akibe szerelmes. Vagy elhagy, mert már nem szeret.
Önző dolog volt erre gondolnom, de nem tudtam megállni, minduntalan visszatértem erre.

Időközben befejeztük a vacsorát, és visszaindultunk a szállásra. Teli ettem magam, és Jake is elégedett képet vágott, amin elmosolyodtam.
- Mi az? – kérdezte csibészesen.
- Semmi – vontam vállat még mindig somolyogva, mire csak egy rosszalló pillantást kaptam. – Jó, oké. Úgy nézel ki, mint egy jóllakott óvodás, tessék. Már csak a délutáni szundi hiányzik – kuncogtam, mire ő is nevetni kezdett.
- Ha minden igaz, a szundi meglesz, csak éppen éjjel – mosolygott. – De... azt mondod, olyan az arcom, mint egy ovisnak?
- Nem állandóan, csak amikor eleget ettél.
- Mindig?
- Mindig.
- Akkor majd ezentúl odafigyelek.
- Ne tedd, nem azért mondtam. Szerintem aranyos – mosolyogtam fel rá, mire egy gyors puszit nyomott a fejemre.
- Akkor jó. Mikor akarsz hazamenni? – kérdezte hirtelen.
- Nem tudom. Majd – motyogtam.
- Tudod, hogy nem halogathatod örökké.
- Tudom. De... mi lenne, ha egy pár nap múlva felhívnád anyát, és beszélnél vele? Megmondod neki, hogy jól vagyok, és rá néhány nappal, hazamegyünk. Anya biztos meg fogja érteni, és meggyőzi a többieket, hogy ne jöjjenek ide. Ő még apát is rá tudja venni, pedig ő olyan makacs, mint egy öszvér – magyaráztam, mire Jake nevetni kezdett. Pár percig vártam, de mivel nem hagyta abba… - Min nevetsz?
- Hát… ha elmondom, nem biztos, hogy örülni fogsz neki.
- Ha nem mondod el, lyukas lesz az oldalam. Szóval?
- Amit mondtál Edwardra. Nem csak rá igaz, de Bellára is, és te egyértelműen az ő lányuk vagy – kuncogott tovább, s csak óvatosan pillantott le rám a szeme sarkából.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy én is makacs vagyok?
- De még mennyire, hogy az vagy! Már kicsiként is az voltál, mindig megkaptad, amit akartál, mert addig akaratoskodtál. – Ezen elmerengtem egy darabig. Már a szálló kerítése előtt jártunk, amikor megszólaltam végül.
- Akkor, ha én makacs vagyok... Te mi vagy? – húzódott mosolyra a szám. Mosolyogva állított meg, s húzott maga elé.
- Én nem vagyok makacs.
- Nem?
- Nem.
- Szerintem az vagy! Nem is kicsit…
- Még nem is tudod mennyire – nevetett fel végül, s egy rövid csókra magához húzott. Ez után bementünk, s már egy másik nő ült a recepción, aki kissé csalódott pillantást vetett Jacobra, ahogy kiszúrta összefonódó kezeink. Lifttel mentünk fel az emeletre, s mikor a szobába beléptünk, azonnal eldőltem az ágyon.

Fáradt voltam már, aludni akartam. Jake a fürdőbe ment, hallottam, hogy a víz csobogni kezd a zuhanyzóban, így magamhoz vettem a táskám, és kihalásztam belőle a nesszeszeres táskám, a pizsamám, illetve a papucsom. Letettem az ágy szélére, majd megint eldőltem. Nagyjából két perc múlva már nyílt is az ajtó, és Jacob tűnt fel, dereka köré fehér törülközőt csavart, s nem tudtam megállni, hogy ne nézzek oda. Még kissé vizes volt a teste, egy dacos vízcsepp a nyakától elindult lefelé, végig kemény mellkasán, majd kockás hasán, hogy fennakadjon a törülközőn. Egy másodpercre elidőztem ott, s nem tudtam eldönteni, hogy melyiket szeretném jobban. Ha a törülköző megadná magát a gravitáció törvényeinek, és ezzel mindent láthatnék Jake testéből, vagy ha fent maradna a helyén. Amikor elszakítottam a pillantásom, és Jake szemébe néztem, kissé elpirultam. Egyértelműen észrevette, hogy bámulom, azt is, hogy hol, emiatt pedig zsivány mosolyra húzódott a szája. Ugyanakkor a szeméből valami más is sugárzott, mintha ő sem tudná pontosan, hogyan is kellene kezelnie ezt a helyzetet.
- Készen vagyok, tiéd a pálya – mondta végül, így felálltam, és amilyen gyorsan csak tudtam, bezárkóztam a fürdőszobába. Ledobáltam magamról a ruháim, elővettem a tusfürdőm és a samponom, majd beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt, ahogy a meleg víz végigfolyt a testemen, és kicsit felfrissített, nem csak fizikálisan, de szellemileg is. Tisztábban tudtam gondolkodni, és persze, az előző percek jutottak az eszembe. Fogalmam sem volt, hogy miért bámultam meg ennyire Jacobot, hiszen nem egyszer láttam már fürdőnadrágban, de pusztán félmeztelenül is. Talán a kíváncsiság volt az oka, de úgy sejtettem, hogy ez csak részigazság. Abban a pillanatban valami egész más ösztökélt, és inkább nem akartam belegondolni, hogy mi az, így megmostam a hajam, majd megmosakodtam, s amikor lemostam magamról a habot, gyorsan megszárítkoztam. A hajamra csak rászárítottam egy kicsit, hogy ne folyjon belőle a víz, majd felvettem a pizsim, és kimentem a szobába. Sötét volt ahogy kiléptem, csak a fürdőből kiszűrődő fény világította meg a szobát.
Jake már a földön feküdt, megágyazott magának lentre, de tisztán láttam, hogy kicsi neki a hely. A lábai fel voltak húzva, még úgy is, hogy az oldalán feküdt, s abban is biztos voltam, hogy a kezeit nem tudná kinyújtani maga mellé. Rendkívül kényelmetlen egy póz volt, az biztos.
Ezúttal viszont nem én bámultam meg őt látványosan, hanem ő volt az, aki megnézett. Egy rövid sort volt rajtam, egy spagetti pántos toppal, de persze, megint én voltam az, aki elpirult. Hát mondhatom, nagyszerű! Lekapcsoltam a fürdőben a lámpát, majd az ablakhoz masíroztam, és a párkányra terítettem, hogy megszáradjon. A szennyesemet a többi mellé tettem egy zacskóba, a nesszeszeres táskám az éjjeliszekrény egyik fiókjába, majd felmásztam az ágyra, és eldőltem.
- Hát akkor jó éjt! – mondtam Jacobnak.
- Neked is, Nessie! – felelte. Csak egy vékony anyagot terítettem magamra, mivel iszonyú meleg volt...

48. Some concerns

Tovább sétáltunk, s gondolatban ezerféle lehetőség felötlött arra, hogy miért nem akar mellettem aludni... egyik sem tetszett, vagy legalábbis egyiknek sem örültem volna túlzottan. Persze, ez a büszkeségemnek is köszönhető volt, de... akkor is! Annyira azért nem lehet rossz mellettem aludni, ráadásul nem is olyan régen még ő ajánlotta fel.
- Bosszús vagy – jelentette ki, mire felnéztem rá.
- Nem vagyok az – hazudtam. Nem esett jól a dolog, hogy az eszébe sem jutott, hogy talán egymás mellett aludhatnánk.
- De igen, az vagy – mosolyodott el. – Mi bánt?
- Semmi – vontam vállat, s mivel épp akkor értünk a szállodához, elővettem a „kulcsom”. Jake nem firtatta tovább a dolgot, így amikor az előtérbe sétáltunk, egy oszlopnál megállítottam. – Maradj itt. Bár nem hiszem, hogy Adrian visszaért volna már, nem lenne szerencsés, ha feljönnél. És tényleg maradj itt, mert azt sem szeretném, ha beléd botlana. – Pajkos mosoly jelent meg az arcán ennek hallatára, így olyan szigorú arcot vágtam, amilyet csak tudtam.
- Jó, itt maradok – mondta komolytalanul, mire csak megforgattam a szemeim és elindultam a lift felé. Amilyen gyorsan csak lehetett, fel is mentem a lakosztályba, majd a szobába érve mindent begyömöszöltem a sporttáskámba. Még beszaladtam a mosdóba is, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, s csak ezután mentem ki a nappaliba. A telefon mellett lévő papírtömbből letéptem egyet, és sebesen írni kezdtem.

Adrian!
Mint várható volt, a családom megtalált, szóval el kellett jönnöm. A napokban még találkozunk. Mindenért nagyon hálás vagyok, köszönöm!

                                                                                                                           Renesmee

Még gyorsan odafirkantottam Jake telefonszámát, hogy el tudjon érni, illetve Adrian-ét átolvastam még egyszer, hogy biztosan emlékezzem rá. Aztán a vállamra kaptam a táskám, és leviharoztam Jacobhoz. Ahogy kértem, ott maradt az oszlop mögött, de még mielőtt kimentünk volna, összehajtottam a kis papírt, és az ajtót nyitó kis kártyácskával együtt odaadtam a portásnak, pár euróval egyetemben.
- Szóval, most merre? – kérdeztem, amikor ismét a friss levegőn voltunk.
- Erre – indult el Jake, s egy szó nélkül leemelte a vállamról a táskát.
- Én is elbírom – jegyeztem meg kissé sértődötten.
- Tudom, hogy elbírod, de attól még lehetek lovagias – mosolyodott el büszkén. Na, persze. Lovagias?!
- Ez esetben visszaadhatod, nem kell lovagiasnak lenned – nyúltam a táska felé, de gyorsan keresztülhúzta a fején, így keresztezte a mellkasát. Esélyem sem volt levenni róla.
- Jó akkor mondom úgy, hogy erős vagy te is, de én erősebb, vagyis nekem ez könnyebbnek számít, mint neked – nevetett fel.
- Majd meglátjuk, ki az erősebb – mosolyodtam el ördögien.
- Most félnem kéne?
- De még mennyire! Tudod, egy szobában alszunk, sosem tudhatod, mi történik veled az éjszaka leple alatt – mosolyogtam tovább, ő meg csak vigyorgott, és megfogta a kezem. Felkanyarodtunk a part menti útra, és ott mentünk tovább. Már korom sötét volt, csak az utcai lámpák fénye segített valamelyest, mert a Hold csak egy kis sajtszelet volt, így elég kevés fényt adott. A szél csak néha jutott el hozzánk a tengertől,és nagyon meleg volt, pláne, hogy Jake a kezemet fogta. Ennek ellenére nem akartam elengedni.
- Nem igazán jut eszembe semmi, amit éjjel tehetnél velem, és nem kelnék fel rá – rázta meg a fejét.
- Nem vagy valami fantáziadús.
- Hidd el, nagyon jó a fantáziám. Túl jó – futtatta végig rajtam a szemét, mire elpirultam. Reménykedtem benne, hogy nem vette észre. Azért jó volt tudni, hogy annyira azért mégsem ódzkodik tőlem. – Ne aggódj. Semmi olyat nem tennék veled, ami neked rossz lenne, vagy amit nem akarsz.
- Nem aggódom, ebben biztos voltam – mosolyodtam el. 

Tovább sétáltunk, s míg ő látszólag a gondolataiba merült, én aggódni kezdtem. Adrian-t letudni egy dolog. De a családom?! Na, ez egy egészen más kérdés.
- Megjöttünk – álltunk meg egy hotel előtt. Nem volt valami nagy, de egész modernnek tűnt, ugyanakkor a görög antikvitást is tükrözte. Tetszett. Bementünk a kapun, majd egy üvegajtón, ami egy kis előtérhez vezetett. Pár kanapé kapott helyet benne, egy nagyon kicsi recepciós résszel. Azonnal odamentem, de a meglehetősen kistermetű nő éppen telefonált.
- Beszélnek angolul? – kérdeztem Jacobot halkan.
- Elég hiányosan, de az alapvető dolgokat megértik – vont vállat.
- Akkor, ha nem bánod, akkor görögül beszélek vele.
- Tőlem – mosolyodott el. Még pár percet vártunk, aztán a nő letette a telefont, és felénk fordult. Ahogy Jake-re nézett, elmosolyodott, a szemei felcsillantak, s leplezetlenül végigmérte Jacob azon részét, amely kilátszott a pult mögül. Megköszörültem a torkom, ezzel magamra vonva a figyelmét.
- Jó estét! – köszöntem neki, s bár engem is végigmért, a mosoly azonnal eltűnt az arcáról.
- Jó estét, segíthetek valamiben? – kérdezte angolul, de én görögül kérdeztem vissza.
- Van kiadó szobájuk? – Láttam a meglepettséget rajta, de kis habozás után csak sikerült válaszolnia.
- Nincs kisasszony, az összes szobánk megtelt. Leghamarabb négy nap múlva szabadul fel egy.
- Értem, és köszönöm – fordultam el tőle.
- Ha jól vettem ki, nincs továbbra sem szabad szobájuk – jegyezte meg Jake.
- Úgy van – bólintottam, így Jake elindult egy kis folyosó felé, ami valószínűleg a lépcsőhöz vezetett.
- A kisasszony az úr egyik barátja? – szólt utánunk a nő.
- A barátnője vagyok – mosolyodtam el gonoszan. – Jobb, ha leteszel róla – kacsintottam rá, s mivel közben tovább sétáltunk, nem láttam a reakcióját.
- Mit kérdezett? – kérdezte Jake, majd megnyomta a lift gombot.
- Hogy az egyik barátod vagyok-e.
- Mire te?
- Mire én azt mondtam, hogy a barátnőd, és jobb, ha letesz rólad – feleltem őszintén, mire nevetni kezdett. Míg fel nem értünk a harmadikra, abba sem tudta hagyni.
- Egy kicsit túlreagáltad a dolgot, nem? – vigyorgott. – Nem hinném, hogy bejönnék a nőnek, de még ha így is volna, az sem érdekel.
- Te vak vagy? Majd kiesett a szeme, úgy bámult. Jobb, ha tudja hol a helye, így nincs félreértés – vontam vállat. Jake előhalászta a zsebéből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót és kitárta az ajtót, hogy előbb én mehessek be.
- Voálá! – csukta be maga mögött az ajtót. 

Ahogy mondta, nem volt nagy a szoba, sőt! Egy nagyobb franciaágy volt benne, közvetlen az ajtóval szemben,  mellette az egyik oldalon egy szekrény, a másikon pedig egy éjjeliszekrény, rajta egy lámpával. De mivel két zsinórt is láttam mögötte, rájöttem, hogy valószínűleg egy kis hűtőszekrény is bele van építve. Attól balra a fal volt, de egy ajtót véltem felfedezni, ami valószínűleg a fürdőszobát rejtette.  A jobb falon ablakok voltak, majdnem kitöltötték az egészet. – Mondtam, hogy kicsit.
- Nem baj, kettőnknek pont elég – mosolyogtam fel rá, mire magához húzott egy puszira. – Éhes vagy?
- Naná!
- Akkor gyorsan dobd le a cuccom, és menjünk el vacsizni.
- Benne vagyok. Mit szeretnél enni? – kérdezte, miközben letette a táskát, s kézen ragadva kihúzott a szobából, és bezárta az ajtót.
- Gyros? Az finom is, de gyorsan meg is van.
- Nekem megfelel – mosolyodott el.
Lebaktattunk a földszintre, ezúttal a lépcsőn, majd kimentünk, és nekileselkedtünk az éjszakának. Ezúttal én vezettem őt, s bár nem akartam elrontani az estét, úgy gondoltam, valamit meg kell beszélnem vele.
- Jake?
- Hm?
- Mi van... mi van a bevésődéssel? Úgy értem... még... még... – nem tudtam befejezni, de nagyon reméltem, hogy megértette, mire célzok. Hosszú percekig csendben sétáltunk egymás mellett, s mivel féltem felnézni rá, fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszabadítottam a kezem az övéből, majd elé kerülve megfogtam az arcát, és megmutattam neki azt, amit a családom mondott a bevésődésről, azt, amikor kihallgattam a beszélgetését Seth-tel, és sok más apróságot, ami ehhez kapcsolódott. De nem mertem ránézni, becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a saját elmém is megteljen ezekkel a képekkel.
Két keze lassan végigsimított a karjaimon, majd felkúszott a kézfejemre és megszorította őket. Ekkor eszméltem rá, hogy már egy ideje elfogytak a képek, ennek ellenére ugyanúgy álltunk. Óvatosan kinyitottam a szemem, s szinte sokkot kaptam Jake tekintetétől. Egyszerre tükrözött szeretetet, szenvedélyt, haragot, szomorúságot és örömöt, és megannyi más dolgot.
- Nem tudom, mi van a bevésődéssel – kezdte rekedtesen, s továbbra is az enyémbe fúrta tekintetét. -, csak azt tudom, hogy szeretlek, mindennél, és mindenkinél jobban. Hogy őszinte legyek, nem is érdekel, hogy ez a bevésődés miatt van-e, vagy sem. Csak ez számít – szorította meg ismét a kezem, majd leeresztette őket, s közelebb húzott magához. – Csak mi számítunk – suttogta, de az utolsó hangokat szinte már a számba mondta. Lágyan csókolt meg, s egy pillanatig elvesztem az egészben, szinte lefagytam a túláradt érzelmektől, de ahogy ajkai követelni kezdték a viszonzást, magamhoz tértem, és visszacsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig állhattunk ott egymás karjaiban, de amikor elváltunk, hiányérzetem támadt. Nem tudtam megmondani, hogy pontosan mi után vágyakozom, de határozottan éreztem. Átöleltem, olyan közel préseltem magam hozzá, amennyire csak tudtam, s éreztem, hogy ő még jobban magához húz. Fejét a hajamba fúrta, és apró puszikat lehelt rá. Még egy utolsót adott a fülem mögötti érzékeny kis részre, amitől megborzongtam, majd elengedett, és az oldalához vont…