24. Zeal

Sziasztok!!
Itt is van az új rész, nem is fűzök hozzá mást! J Ha van kedvetek, komizzatok, kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Reggel ébredtem fel, átaludtam az estét, és az éjjelt is, még csak meg sem ébredtem, s így kipihenten ballagtam ki a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, és a szokásos teendőket elvégezzem, majd visszamentem a szobába, kerestem egy ruhát, majd gyorsan felkaptam magamra, és lementem a nappaliba. Reggel hét óra lévén még senki nem volt fent, így főztem kávét, s azzal a kezembe mentem volna ki levegőzni, de szakadt az eső, úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.
- Szuper! – jegyeztem meg hangosan.
- Néha ez is előfordul. – hallottam meg Jake álmos hangját mögülem.
- De miért akkor, amikor itt vagyunk? Most egész nap itt kuksolhatunk!
- Nem olyan rossz az, ha van mivel eltölteni az időt.
- Igazad van. – mosolyogtam.
- Van még kávé?
- Van, de tessék. – nyomtam kezébe az én bögrém, mivel kicsit sokat öntöttem magamnak.
- Már nem iszod meg? – kérdezte.
- Nem, sokat töltöttem magamnak. – biztosítottam, így óvatosan belekortyolt, majd apránként megitta. – Ilyenkor olyan csendes minden. Mármint, csak az eső zúgását hallani, semmi mást.
- La Push-on is ez a helyzet. – vont vállat.
- De az más. Ott megszokott, hogy esik az eső, viszont itt egy hónapban, ha négy napot esik, az csoda. Persze nyáron. – mosolyogtam.
- Szereted a napfényt, ugye?
- Hát, nem utálom, az egyszer biztos. – somolyogtam.
- Jobban szeretsz itt lenni, mint ott. – állapította meg.
- Attól függ, kik vannak velem. Ha nem lennétek itt, nem lennék ennyire boldog. – vallottam be. – Csak akkor költöznék ide, ha velem jönnétek. – ha velem jönnél- mondtam ki magamban az igazságot. – Márpedig, erre nem sok esély van.
- Ki tudja… talán egyszer...
- Te is tudod, hogy ez nem lehetséges. – mondtam keserűen, majd mentem be a házba, s dobtam le magam a kanapéra.

Aznap az időjárás miatt nem sok mindent csináltunk, s a nap végére már kezdtük unni magunk, s nagyokosok módjára nem vettük észre a falón lógó darts tábla nyújtotta lehetőséget, csak este nyolc körül, ahogy befejeztük a vacsit. Vidáman játszottuk el az időt, éjjel kettő körül mentünk csak aludni…

Az előző nap fényében (illetve nem-fényében) nagyon reméltem, hogy ma már el tudunk menni itthonról, úgy terveztem, hogy meglátogatom Adrian-t, nem akartam, hogy azt higgye, megfelejtkeztem róla. Összekészülve szóltam Seth-nek, hogy hová megyek, ugyanis csak ő volt fent, vagy legalábbis csak ő jött ki eddig, majd taxiba ülve a szálloda felé vettem az irányt.
- Jó reggelt, Adrian-t keresem. – sétáltam a recepciós pulthoz.
- Jó reggelt, az úr az étteremben van.
- Odamehetek? – kérdeztem még meg, mire az csak bólintott egyet. Bementem az ismerős terembe, s szememmel gyorsan megtaláltam a keresett személyt.
- Szia! – köszöntem rá, ahogy odaértem.
- Szia! – mosolyodott el szélesen. – Ettél már? – kérdezte.
- Nem.
- Akkor, csüccs. - bökött fejével a másik székre, s intett egyet a kezével, mire a pincér készségesen mellettünk termett. – Az omlett jó lesz? – kérdezte, mire csak bólintottam egyet. – Akkor még egy omlettet. – kérte ki. – Na és… mit csináltál tegnap, gondolom nem a strandon lógtál. – kuncogott.
- Hát nem. Napközben csak punnyadtam, aztán este dartsoztunk.
- Nyertél?
- Persze, hogy nem.
- Egyszer sem? – somolygott.
- A-a. Egy kivételével mindig a fiúk nyertek.
- Párban játszottatok?
- Igen. Én Missy-vel voltam. – vontam vállat. Kihozták a reggelim, így enni kezdtem, majd kifelé végül megkérdeztem, amit akartam. – Ráérsz? – néztem rá kételkedve.
- Rád mindig. – mosolygott.
- És van kedved lejönni a strandra? Ott lesznek a barátaim, legalább őket is megismerheted.
- Jól hangzik. – vigyorgott. – Akkor menjünk fel, átöltözöm, és mehetünk is. – mondta, így az eltervezettek szerint tettünk, s negyed órával később már a parton is voltunk, ahol a többiek javában strandröpiztek.
- Sziasztok! – sétáltunk oda.
- Ó, sziasztok! – köszöntek szinte egyszerre.
- Ő lenne a hírhedt Adrian? – kérdezte Paul.
- Igen, ő Adrian. Ők pedig Paul, Rachel, Kim, Jared, Collin, Seth, Missy, Leah, Embry, Brady, Jake-et pedig már ismered. – mutattam be sorban őket.
- Sziasztok! – köszönt.
- Sikerült megjegyezni a neveket? – kérdeztem.
- Nagyjából. De ha valakiét elrontom, előre is bocs. – somolygott.
- Beálltok? – kérdezte Missy.
- Persze. – felelte azonnal, ami elégedettséggel töltött el. Reméltem, hogy sikerül megbarátkozniuk vele, hiszen én nagyon megkedveltem őt.
- Akkor…  mi lenne, ha a múltkori csapat lenne, Adrian beáll hozzátok – nézett rám Seth. – és folyamatosan beforognátok.
- Részemről oké. – vontam vállat, s mivel a többiek is rábólintottak, játszani kezdtünk…

Délután egy körül hagytuk abba a játékot, mivel mindenkinek melege volt, illetve már éhesek is voltunk. Nagyon jól éreztem magam, jót tett egy kis mozgás, a hangulat is felhőtlen volt.
- Mi lenne, ha a szállodában ebédelnénk? Meghívlak titeket. – ajánlotta fel Adrian.
- Ehetünk a szállodában, de mi fizetünk! – vágtam azonnal rá.
- Makacs vagy, ugye tudod? – kérdezte somolyogva.
- Nem hívhatsz meg mindig mindenre. – ráztam meg a fejem, miközben elindultunk.
- Hát… ha jól számolom, akkor nem sokáig vagytok már itt. – mondta kissé szomorúan.
- Ha minden igaz, akkor négy nap múlva indulunk.
- Az mindjárt itt van. – mutatott rá.
- Gyorsan telik itt az idő.
- Mert jól érzed magad.
- Ez is igaz. – vigyorogtam.
- Muszáj hazamenned? – kérdezte halkan, hogy a többiek ne hallják, csak annak nem volt tudatában, hogy alakváltók vannak körülöttünk, vagyis ha kiabálna, az is pont ugyanazt eredményezné, így is-úgy is hallják.
- Muszáj. Otthon vár a családom, a szüleim, és a barátaimat sem tudnám otthagyni. – magyaráztam.
- És még a suli is ott van, nemde?
- Jah, persze, az is. – erre nem is gondoltam, hogy körülbelül egy hónap múlva, már iskolába is járhatok. Közben megérkeztünk, s az étlapot kezdtem pásztázni, majd miután kiválasztottam, s leadtuk a rendelést, tovább beszélgettünk, de ezúttal a többieket is belevontuk…

Gyorsan és kellemesen telt el az ebéd, Adrian mindenkivel (aki kíváncsi volt rá) megtalálta a közös hangot, úgy vettem észre, hogy egyáltalán nem bánják, amiért velünk van. Miután egy újabb próbálkozás után kifizettem a fogyasztásunk, elbúcsúztunk egy időre, hogy kipihenhessük a délelőtti fáradalmakat, s este eleget tegyünk a meghívásnak, amit hozzánk intézett. A kaszinóba hívott minket, természetesen pénz nélkül játszunk majd, mert a mai napon nincs nyitva, csak mi leszünk ott, illetve pár alkalmazott. Már hazafelé is feltűnt, hogy Jake nagyon szótlan, s persze tudtam mi baja van, nagyon elhanyagoltam a mai napon, ráadásul egy másik férfi terelte el a figyelmemet róla, valószínűleg ez sértette az önérzetét.
- Mi a helyzet? – szökelltem mellé, mikor megérkeztünk, s próbáltam vidáman tenni ezt.
- Semmi különös, mi lenne? – vont vállat.
- Nem tudom, azért kérdeztem. – mosolyogtam. – Örülsz a ma esti programnak? – érdeklődtem burkoltan.
- Alig várom. – forgatta szemeit, s ment be a szobájukba, de nem tágítottam mellőle, amint ledobta magát az ágyra, mellé ültem.
- Terveztél mostanra valamit?
- Nem igazán.
- Ennek örülök. Akkor eljönnél velem vásárolni?
- Minek? Így is van egy csomó ruhád.
- De én szeretnék itt venni egyet. Légy szíves gyere el velem.
- Jó-jó, megyek. – tápászkodott fel. Taxit hívtam, mindketten kicsit felfrissítettük magunk, illetve összekészülődtünk, majd a központba mentünk.
- Milyen ruhát szeretnél? – kérdezte meg végül.
- Nem tudom. – somolyogtam.
- Akkor nagyon nehéz lesz megtalálnunk. – lombozódott le kissé. – Egy kis elképzelésed sincs, hogy mit szeretnél?
- Na jó, talán egy kicsi. Körülbelül combközépig érjen, vékonypántú, vagy pántnélküli legyen, illetve nem túl színes.
- Ez azért szűkíti a kört. – kuncogott.
- Gyere! – ragadtam kézen, s ráncigáltam be az egyik jónak tűnő boltba. 

Kiválasztottam hat ruhát, azokkal bevonultam a fülkébe, és sorban felpróbáltam őket, de valahogy egyiket sem éreztem az igazinak, s ezen gondolatomat Jake is megerősítette, így továbbálltunk a következő boltba. Itt már nem találtam hatot, csak négyet, de ezek sem nyerték el a tetszésem, annak ellenére, hogy az egyik lila színű, pánt nélküli ruha nagyon tetszett Jacobnak. Reméltem, hogy az ötödik boltban már szerencsésebbek leszünk, hiszen itt nagyobb volt a választék, s így hét ruhát szedtem össze, de ez is egy szűkített verzió volt. Ugyan felpróbáltam az összeset, de a harmadik ruha volt az, ami azonnal megtetszett magamon, s amire Jake is rábólintott, ráadásul az egyik cipő, amit elhoztam, passzolt is hozzá, így azzal már nem kellett foglalkoznom. A ruhának ugyan nem kimondottan vékony pántja volt, kicsit szélesebb, állatmintás, és elég laza, nem simult a testemhez szorosan.
- Akkor megvolnánk? – kérdezte megkönnyebbülten, hiszen már három órája voltunk itt.
- Nem! Gyere! – rántottam be egy férfiruhaboltba.
- Ezek nem női cuccok! – cövekelt le az ajtóban.
- Tudom! – vigyorogtam kissé kárörvendően.
- De akkor… nem, szó sem lehet róla!
- Kérlek! – néztem rá angyalian.
- Jól van. – sóhajtott nagyot, így boldogan cibáltam be, s néztem át a ruhákat. Két nadrágot, három pólót, illetve egy atlétát vettem a kezembe, s adtam át neki, hogy felpróbálja.
- A póló nem tetszik, a gatya jól áll. – mosolyodtam el, ahogy kijött.
- Ez a nadrág is jó, a póló is tetszik. – mondtam a következő szettet látva.
- Ez a póló is jó. – vigyorogtam fancsali képe láttán. Már csak a fekete atléta volt hátra, s mikor azt is felvette és kijött, nem tudtam levenni róla a szemem, fülig vörösödtem. Éreztem, hogy észrevette, így gyorsan felálltam, és azokat a darabokat kivettem a fülkéből, amiket nem akartam megvenni neki.
- Gondom ez is tetszik. – remegett meg szája egy visszafojtott mosoly következtében.
- Igen, ez is. – bólintottam, mire visszament a fülkébe, hogy visszaöltözzön. Ahogy kijött, a kasszához mentünk, s nem meglepő módon ő sem hagyta, hogy fizessek, pedig ajándéknak szántam.
- Így mást kell kitalálnom. – mondtam somolyogva, ahogy kiléptünk az üzletből.
- Nem kell kitalálnod semmit. – forgatta meg szemét, majd egy taxihoz mentünk, hogy végre hazatérjünk.
Felérve az emeletre még gyorsan odaszóltam neki, hiszen ő egyik darabra sem mondott semmit.
- Azért remélem neked is tetszenek. – néztem rá, kételkedve a válaszában.
- Nem rosszak. – vont vállat.
- Akkor jó. Köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Szívesen. – mosolyodott el, majd ment be a szobába. Mivel a lányok már lázasan készülődtek, ezért én is nekifogtam, s úgy döntöttem a ma vásároltruhát veszem fel, hajamat kiengedve hagytam, s csak egy kis sminket dobtam fel.
- Itt van az autó. – dugta be fejét Missy.
- Egy perc! – mondtam, így gyorsan feltettem a karkötőt a kezemre, majd előkaptam a mobilom és elintéztem, amit akartam.
Odaérve a szállodába azonnal Adrian fogadott minket, s a kaszinóba érve csak ámultam és bámultam. Ugyan az egész szálloda csodás, ízléses volt, a kaszinó fényárban úszott, s egyáltalán nem egy filmbéli Las Vegas-i helyet idézett, hanem kifinomult, és kellemes hely volt.
- Gyönyörű vagy! – jegyezte meg, miközben látványosan végigmért.
- Köszi. – somolyogtam, s mentem beljebb.
- Hát akkor, a mai estére! – mondta Adrian, ahogy elvettük az aperitifet. Összekoccantottuk poharainkat, s végig magamon éreztem Jake pillantását, de nemcsak emiatt, hanem mert amúgy sem kívántam az alkoholt, visszatettem a tálcára…

23. Reconciliation?

Jake szólalt meg hirtelen, amitől összerezzentem. Nem vettem észre, hogy ott van, még mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mind a vámpírok, mind az alakváltók milyen halkan képesek közlekedni, de csak várakozni is. Arca kemény maszkba torzult, nem szerettem, amikor ilyen, mert lehetetlenség volt bármit is kiolvasni belőle.
- Remélem jól telt az éjjel. – szólt a nappaliból.
- Igen, remekül. – bólintottam, s hátamat a falnak támasztottam.
- Te még mindig nem fogtad fel, hogy aggódtam miattad? Két órán át kerestelek, legalább szólhattál volna, hogy lelépsz azzal a… – termett egy szempillantás alatt előttem.
- Azt hittem, hogy nem bébicsősz vagy. Különben meg, úgy láttam jól érzed magad, és hát… meglehetősen el voltál foglalva…
- Mit csináltatok? – kérdezte immáron lágyabban, de arca még mindig abba az utálatos maszkba torzult.
- Ahhoz neked semmi közöd. – léptem volna arrébb, de mindkét kezét a falra tette, így esélyem sem volt otthagyni.
- Lehet, hogy apád kíváncsi lesz rá. – mondta semlegesen.
- Akkor majd neki elmondom. – próbáltam nyugodt maradni, de hangomból már sütött az idegesség. – És most engedj el! – parancsoltam rá, mire gúnyos arckifejezéssel, elvette az egyik kezét, így felrohantam, s becsaptam magam után az ajtót. 

Egyáltalán mit érdekli, hogy mit csináltam, amikor a klubban a lányokkal volt, nem igazán izgatta. Elegem volt abból, hogy egyszer aggódik értem, máskor meg tojik a fejemre magasról, most is jól felidegesített. Összeszedtem a cuccom, majd a fürdőbe mentem, hogy lehűtsem magam, majd felöltözve lerobogtam a konyhába. Ügyet sem vetve rá, elővettem egy poharat, s mivel a hűtőben semmilyen üdítő nem volt, hidegvízzel töltöttem meg.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte.
- Miért iszok? – kérdeztem vissza.
- Ne játszd a hülyét, tudod, miről beszélek. Miért idegesítesz?
- Hanyagoljuk a témát, jó?
- Nem jó. Elegem van abból, hogy… - kezdett bele kiabálva, s pattant fel a kanapéról.
- Neked van eleged? És én mit szóljak? Gyerünk Jacob, mondd meg! Magasról tojsz a fejemre, de ha egy kicsit jól érzem magam mással, akkor a plafonon vagy. Nem tudok rajtad kiigazodni, hát nekem ebből van elegem.
- Ha talán szólnál, akkor nem kapnék idegösszeomlást.
- Minek aggódsz?! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez nem így van. Te is megmondtad, hogy nem kötődsz hozzám!
- Miről beszélsz? – hőkölt hátra.
- Na akkor most ki játssza a hülyét? Tudom, hogy már nem vagyok a lenyomatod, vagy mid, és ezzel te is tisztában vagy, hallottam, amit Seth-el beszéltél. – mondtam immáron halkabban.
- Ez egyáltalán nem így van. Csak… feltételeztem. Nem lennék kész idegroncs, ha nem kötődnék hozzád.
- Jake, ne álltasd magad! Állandóan veszekszünk, és bántjuk egymást. Mikor láttad, hogy Seth és Missy vagy akármelyikük öt percnél tovább haragudjanak egymásra? Mert én még nem hallottam tőlük egyetlen egyszer sem. – mutattam rá. – Szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. – indultam el a szobám felé, s ezúttal hagyta, hogy elmenjek. Fájt kimondani a szavakat, piszkosul fájt, de nem tehettem mást, el kell engednem, ha boldognak akarom látni, mert kétség kívül ezt akartam. Ledőltem az ágyamra, aludni próbáltam, de állandóan az elmúlt percek körül forgott az agyam, létezik, hogy ilyen kevés idő elteltével megbánjam az akkor kimondott, kőkemény igaznak vélt szavakat? Mert ezt éreztem. Megbánást. Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki ezzel, de… nem vettem észre a nyilvánvalót, így ismét felpattantam, s lerohantam a nappaliba, de csak Jake hűlt helyét találtam ott. Nem hallottam, hogy feljött volna, ugyanakkor azt sem, hogy elment, de valószínűleg ez történt, a többiek után ment, így visszaballagtam az emeletre, majd a szobából kilépve az erkélyre, fülig szaladt a szám. 

Csigalassúsággal mentem oda hozzá, biztos voltam benne, hogy tudja, hogy felé tartok, de nem nézett hátra, szemei továbbra is a tengert pásztázták.
- Sajnálom, én… - kezdtem bele, szemeimet lesütve.
- Nem kell… így már… minden világos. – felelte nyugodtan, de hangja mintha képen vágott volna, akkor beszélt így utoljára, mikor hazajött, és az első napokban, mint egy zombi, úgy járkált.
- De Jake, kell! – fogtam meg vállát, hogy magam felé fordítsam, de mintha csak egy sziklával próbálkoztam volna, esélytelen volt. – Kérlek, hallgass meg. – kérleltem, s úgy egy perc múltán fordult csak felém.
- Te is tudod, hogy szeretlek, de valamilyen oknál fogva, állandóan összekapunk. Nem tudom, miért van ez, de nagyon kezd kiborítani. Nem szeretek veszekedni veled Jacob, tudod jól. – mondtam szomorúan. – Ne haragudj! – kezdtek el folyni a könnyeim, mire óvatosan a mellkasára volt, s szívének dobogása nyugtatólag hatott rám, pár perc múltán már csak szipogtam.
- Tudod, ma éjjel… én…
- Nem kell magyarázkodnod. – csitított el. – Megértelek. Női szemmel Adrian biztos egy rendkívül… öhm… vonzó férfi. – magyarázta keserűen.
- Nem, Jake… te… félreértetted a dolgokat.
- Nessie, nyugi, jól vagyok. – vont vállat, mire arca után kaptam, s megmutattam neki az elmúlt éjjelt, s lehet, hogy a fokozott érzelemtúltengés miatt, de nem igazán tudtam szabályozni, hogy az érzelemtenger, ami akkor bennem volt, ne áradjon át Jacob elméjébe is.
- Adrian csak a barátom, semmi több. Mint mondtam, én nem érzem úgy, hogy készen lennék rá. – tettem még hozzá, ahogy leeresztettem a kezeimet.
- Hát, örülök neki, hogy új barátot találtál.
- Te is tudod, hogy téged senki sem…
- Nem úgy értettem. – intett le.
- Akkor szent a béke?
- Az. – bólintott. Bár nem tűnt túl őszintének, biztos akartam benne lenni, hogy valóban ezt gondolja, így most én öleltem meg, szorosan a mellkasára tapasztottam a fejem, mire egy puszit nyomott a fejemre. Mély levegőt vett, majd pár perc múltán végre viszonozta az ölelést, kezét a hátamra tette, amitől ismét egy furcsa, de jóleső érzés kerített hatalmába.
- Megkeressük a többieket? – kérdeztem meg, ahogy elváltunk egymástól.
- A parton vannak, szerintem nem sokára hazajönnek. – magyarázta.
- Akkor elmegyünk vásárolni? Mire visszaérnek akár össze is dobhatunk valami kaját, ha ügyesek vagyunk.
- Jó ötlet. – mosolyodott el végül, így egy bevásárlóközpont felé vettük az irányt. 

Eleinte nem tűnt fel a csend, de utána már kezdett idegesíteni.
- Mit főzzünk? – kérdeztem meg végül.
- Nem tudom, nekem mindegy. – vont vállat.
- Akkor… mit szólnál, ha keftedes-t csinálnánk? – néztem rá érdeklődően.
- Hogy mit? – kérdezte mosolyogva.
- Keftedes-t.
- Az mi?
- Lényegében hús. De akkor megcsináljuk, és ha nem ízlik, akkor rendelünk gyros-t.
- Oké… - bólintott rá, s mikor beértünk a boltba elmondtam, hogy mi minden szükséges hozzá, így szétosztottuk a dolgokat, hogy gyorsabban végezzünk. Nagyjából negyed óra múlva már ki is jöttünk, én taxiba akartam ülni, de ő sétálni akart.
- Add csak ide. – nyúlt a kezemben lévő szatyor után.
- Nem nehéz, hozom én. – tiltakoztam.
- Na és, mennyi idő, mire ezt a micsodát megcsináljuk?
- Körülbelül egy óra, a krumplival együtt másfél szerintem. – gondolkoztam el, s figyelmetlenségemet kihasználva kikapta a kezemből a szatyrot. – Bolond vagy! – nevettem.
- Az nem baj. – röhögött ő is. Nem sokára már otthon is voltunk, elpakoltunk mindent, illetve a szükséges dolgokat elöl hagytam, illetve elővettem.
- Ezt felvágnád? – tettem elé a hagymát. – Jó apróra. – tettem még hozzá.
- Persze, mindig enyém a piszkos meló. – vigyorgott.
- Ha tudod a receptet, cserélhetünk. – kuncogtam.

Egész gyorsan végeztünk, kicsivel több, mint nyolcvan perc volt, mire mindennel elkészültünk.
- Ügyes vagy! – dicsértem meg.
- Te mondtad, hogy mit csináljak. – vont vállat.
- De precízen, és tökéletesen végrehajtottad. – mosolyogtam.
- Akkor köszönöm. – somolygott ő is. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a többieket, de negyed óra múlva már megkordult a gyomrom, így nem voltam benne biztos, hogy ki fogom bírni, de szerencsémre (és Jake-ére is, mert ahogy észrevettem, egyre többet pillantott a konyha felé) pár perccel később meg is érkeztek.
- Sziasztok! – jött be vidáman Seth.
- Szia! – pattantunk fel egyszerre Jacobbal, hogy megterítsünk, egy percet sem akartunk elvesztegelni.
- Csak nem éhesek vagytok? – kérdezte röhögve Paul.
- Csak de. – vágtam rá. – Eddig rátok vártunk.
- Kedves tőletek, de nem kellett volna, mielőtt hazajöttünk, dugig ettük magunk.
- Nagyszerű! – morogtam.
- Ugyan, azért én még itt vagyok, hogy megkóstoljam a főztöd. – próbált megbékíteni Jake.
- Te főztél? – kérdezte meglepetten Seth.
- Pontosabb a mi. Együtt csináltuk. – javítottam ki. A feleslegesen elővett tányérokat visszatettem, majd először Jacobnak, majd magamnak is szedtem. – Jó étvágyat! – mosolyogtam.
- Neked is. – mondta még, majd enni kezdett. – Tényleg finom! – vigyorgott.
- Örülök, hogy ízlik. – mondtam, majd olyan tempóban kezdtem enni, mint talán még soha. Ahogy befejeztük, jegyzem meg majdnem egyszerre, pedig neki dupla adagot szedtem, gyorsan elmostam a tányérokat, majd a szobámba mentem, hogy szundítsak egy kicsit…

22. Getting to know

Beülve gyorsan elmondtam a címet, vártam már, hogy odaérjünk, majd megérkezve ismét egy kis pénz ellenében soron kívül bemehettünk, nekem pedig az első utam a bárpulthoz vezetett, ahol még gyorsan előkaptam a mobilom, kikapcsoltam, hogy senki se zargasson most.
- Egy Passion Juice-t kérek és egy… - néztem kérdőn Jake-re.
- Legyen kettő. – felelte.
- Akkor két Passion Juice. – mosolyogtam, s kezdtem el keresni szememmel Adrian-t, de nem láttam a pultban.
- Várj! – hallottam meg a hangját hirtelen. – A hölgynek inkább egy Princess-t.
- Nem vagy valami kreatív, ugye tudod? – mosolyogtam az említettre.
- Ha megkóstolod, nem ezt fogod mondani. – kacsintott, majd ölelt meg, mire Jake kissé oldalba bökött.
- Beszélsz angolul? – kérdeztem meg.
- Persze. – vigyorgott.
- Jake, ő Adrian, Adrian, ő Jacob. – mutattam be egymásnak őket.
- Szia! – mondták egymásnak egyszerre, s fogtak kezet.
- Azért ne törd el a kezem. – nevetett fel Adrian. – Ígérem, semmi olyat nem teszek, amit nem akar. – sandított a szeme sarkából rám, majd ismét Jake-re, de az nem szólt semmit, csak belekortyolt az éppen elé tett italba.
- Hé, a ház vendégei ma este! – szólt oda a mixernek, mire az bólintott egyet.
- Nem az ingyen pia miatt jöttünk. – vigyorogtam.
- Hát mi miatt? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem is tudom… - merengtem el játékosan. Valószínűleg Jacobnak nem tetszhetett, hogy egy szót sem ért, mert leszállt a székről, és eltűnt a tömegben.
- Nem valami barátságos… - jegyezte meg.
- Általában nem viselkedik így, csak összekaptunk ma egy kicsit, és emiatt ilyen. – vontam vállat.
- Várj, ő a barátod? Mármint együtt vagytok? – kérdezte döbbenten.
- Nem, nem vagyunk együtt. – kuncogtam, s húztam le italomat, ami korántsem volt olyan erős, mint a múltkori.
- Na, milyen? – nézett rám kíváncsian.
- Finom. – helyeseltem. – Krémes.
- A tejszín miatt.
- Ohh, bennfentes dolgokat árulsz el? – vigyorogtam.
- Neked bármit. – somolygott. – Jössz táncolni?
- Persze. – szálltam le a bárszékről, s hagytam, hogy a tömegbe húzzon. Ahogy beljebb mentünk, egy boxnál kiszúrtam Jake-et, amint pár nővel beszélget, s ettől mintha rosszabbul éreztem volna magam.
- Baj van? – kérdezte Adrian.
- Nem, semmi. – ráztam meg a fejem, s mivel jól akartam érezni magam, úgy döntöttem, hogy ma nem foglalkozom Jacobbal, azt csinál, amit akar.

Mondhatni kifulladásig táncoltunk, ami úgy másfél óra múlva következett be, én nem fáradtam el, de Adrian látszólag igen, így leültünk, hogy pihenjünk egy kicsit.
- Kérsz valamit?
- Csak vizet, ha lehet. – mosolyodtam el. Amint megkaptam, gyorsan megittam, s szívem szerint mentem volna vissza táncolni.
- Nem megyünk el, mondjuk a tengerpartra beszélgetni egy kicsit, így alig hallak.
- De, remek ötlet. – feleltem, így felálltunk, és a parkolóba mentünk. – Ez egy BMW Z4?
- Igen. – mondta lenyűgözötten. – Értesz a kocsikhoz?
- Hát… azt azért nem mondanám. Csak szeretem őket. – bazsalyogtam.
- Mademoiselle. – nyitotta ki az ajtót.
- Merci, monsieur.
- Csak azt ne mondd, hogy franciául is beszélsz! – nevetett.
- Pedig így van. – somolyogtam.
- Szóval egy okostojást fogtam ki. – kacsintott.
- Én fogtalak ki téged. – nevettem fel, s végre elindultunk. Hamar leértünk a partra, a kocsit a szálloda parkolójában hagytuk, így egy kicsit sétáltunk is, majd az egyik napozóágyon telepedtünk le.

Órákon át beszélgettünk, s úgy négy óra körül már nagyon álmos voltam, így muszáj volt megtörnöm a kellemes pillanatokat.
- Haza kéne mennem. – tápászkodtam fel.
- Mi lenne, ha itt aludnál a szállodában, reggel hazaviszlek. – ajánlotta fel, s ezen elgondolkoztam. – Természetesen külön szobában, együtt reggelizünk, és hazaviszlek. – tette hozzá.
- Jah, nem ezért agyalok, csak… nem tudom, mit szólna… tudod mit? Legyen! – bólintottam rá végül. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, nem szabad azon rágódnom, vajon Jake mit szól hozzá, már nem vagyok óvodás, és csak reméltem, hogy ezt ő is hamarosan elfogadja.
- Gyere. – karolta át derekam, így mentünk fel a lakosztályába, megmutatta az egészet, aztán ledőltem, hogy aludjak pár órát…

Mikor felébredtem, már hétágra sütött a nap, úgy saccoltam olyan fél tíz lehet, s az órára pillantva elégedetten nyugtáztam, hogy nem csalt az időérzékem. Kikeltem és a fürdőszobába vettem az irányt, s belenézve azonnal visszamentem a szobába a táskámért, hogy normális külsőt varázsoljak magamnak. A le nem mosott sminkem elkenődött, a hajam pedig vetekedett a szénaboglya rendezetlen szálaival. Miután ezzel is végeztem, ittam pár kortyot, s végül az erkélyre mentem, hogy ne keltsem fel Adrian-t.
- Jó reggelt! – jött ki kissé még álmos fejjel, de már fel volt öltözve.
- Neked is. – mosolyogtam.
- Menjünk, együnk valamit. – fogta meg kezem, s mentünk le az étterembe.
A reggeli után még beszélgettünk kicsit, majd hazafelé vettük az irányt. Nem meglepő módon a címet hallva azonnal tudta, hogy merre kell menni.
- Hát akkor, köszönöm a csodás éjjelt, jól éreztem magam. – nyomtam egy puszit az arcára, még mielőtt bármivel is próbálkozhatott volna.
- Én is hasonlóképp. Megadod a számod? – kérdezte.
- Majd én kereslek, oké? – vigyorogtam, s szálltam ki.
- Rendben miss titokzatosság. – somolygott, s megvárta, míg az ajtóhoz érek és intek neki, csak akkor indult el. Be volt zárva az ajtó, így arra következtettem, hogy már elmentek itthonról, bár nem lepett meg, hiszen tizenegy óra is elmúlt. A lépcső felé vettem az irányt, de még előtte megtorpantam…

21. Defiance

Ahogy odaértem, örültem, hogy már hat óra is elmúlt, így sokkal kevesebben voltak, pont annyian, hogy ne érezzem magam egyedül, de tudjak gondolkodni. Mert most erre volt szükségem. Vajon tényleg igaz, amit Leah mondott, és Jake lefekszik egy másik nővel, talán pont vele? Vagy a bevésődés elég ahhoz, hogy meggátolja ebben? Nem igazán értettem már a dolgokat, hiszen egyszer már elengedett, s közben együtt volt Leah-val, majd még ki tudja hány nővel… erre nem volt példa, legalábbis ez idáig. Aggasztott a dolog, hiszen mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újra, amíg én nem vagyok felkészülve a testi szerelemre is. Bár még abban sem voltam biztos, hogy szerelmes vagyok Jacob Black-be.
- Szia királylány! – köszönt rám hirtelen valaki, s ahogy oldalra fordítottam a fejem, rájöttem, hogy Adrian az, a mixer.
- Szia Adrian! – mosolyodtam el.
- Ezek szerint emlékszel rám?
- Már miért ne emlékeznék? – néztem rá értetlenül.
- A lehető legerősebb koktélt kaptad, így meglep a dolog.
- El voltam ázva, az biztos. De azért a legtöbb dologra emlékszem. – kacsintottam.
- A barátaid is itt vannak? – nézett körbe.
- Nem, most egyedül vagyok.
- Akkor mit szólnál, ha innánk valami frissítőt, és mesélnél magadról?
- Benne vagyok, de remélem, hogy nem csak én fogom jártatni a szám. – mosolyodtam el. 

Egy szálloda bárjához mentünk, s én egy Charge koktélt, míg ő egy Green koktélt kért, persze csak gyümölcsből.
- Szóval? Mikor tanultál meg görögül ilyen jól?
- Nagyjából egy évet itt éltem a nagyszüleimmel, és akkor.
- Nagyon gyorsan tanulsz! – mondta lenyűgözve.
- Muszáj… elég sokat utaztam. Mindig más iskola, és hát nehéz barátokat szerezni, ha ők nem beszélnek angolul…
- Miért utaztál ennyit? – kérdezte kíváncsian.
 - Az utóbbi négy évben a nagyszüleim utazgattak, és a szüleim úgy gondolták, még most lássak világot, így elküldtek velük, mondhatni lepasszoltak. Legalábbis akkor úgy gondoltam, de mostmár tudom, hogy a hasznomra vált.
- Hány éves is vagy? – kérdezte, elgondolkodtam, hogy mi is van az új okmányaimban, de mivoltomnak köszönhetően ez a másodperc töredéke alatt zajlott le, így semmit sem vett észre.
- Tizenhét. Tizennyolc leszek szeptemberben.
- Várod már, hogy nagykorú lehess? – kérdezte mosolyogva.
- Az Egyesült Államokban huszonegy évesen lesz nagykorú az ember, de nem mondhatnám, hogy különösebben várom, amit akkor megtehetek, most is megteszem, ha úgy tartja kedvem. – somolyogtam, s látszólag nagyon tetszett neki a válaszom. – És te? Hány éves vagy?
- Húsz. – felelte büszkén.
- Tanulsz még, vagy a mixerkedés a főállásod? – érdeklődtem.
- Tanulok, a mixerkedés csak hobbi. Szeretem csinálni.
- Hobbi?
- Igen, tudod apám klubjaiban szoktam elvállalni egy-egy estét. Nappal pedig előfordul, hogy a szállodák bárjában vagyok.
- Értem. – mosolyodtam el. – És mára? Van valami tuti tipped?
- Gyere abba a klubba, ahol találkoztunk. Ígéretes party-nak tűnik. – bazsalygott.
- És nem mellesleg te is ott leszel, ha jól gondolom. – húztam fel egyik szemöldököm.
- Igen, ami azt illeti.
- Akkor beszélek a barátaimmal, és meglátjuk, hogy találkozunk-e. – álltam fel. – Köszönöm a finom koktélt. – mosolyogtam.
- Szívesen. Akkor este. – ölelt át, majd ment be a szállodába, én pedig hazafelé vettem az irányt. Ezúttal nem siettem, kényelmes tempóban sétáltam. 

Kedvesnek találtam Adrian-t, olyan… normálisnak. Nincs vele semmi gond, nem kell hülye bevésődés, vagy egyéb hókusz-pókusz miatt aggódnom, csak élveznem kellene a társaságát. Ám, gyorsan eszembe jutott, hogy ez nem is lehet olyan egyszerű…

A frász jött rám, mivel hirtelen valaki a vállamra tette a kezét ezzel megállítva, s ijedtemben képen töröltem.
- Ne haragudj, nem szándékosan csináltam, csak belemerültem a gondolataimba, és megijesztettél. – szabadkoztam, ahogy megláttam, hogy Jake-et sikerült eltalálnom. Nem szólt semmit, csak helyre tette az állkapcsát.
- Minden egyes alkalommal állba vágsz, ha hozzád érek? – kérdezte kissé dühösen, s így is ideges voltam, de még rátett egy lapáttal.
- Talán nem kellett volna, ha nem settenkedsz mögém, és ijesztesz meg! – mondtam durcásan.
- Ha nem tűntél volna el, akkor most nem történt volna ilyen, és különben sem settenkedtem, most értelek utol.
- Jól van, sajnálom, hányszor mondjam még?! – indultam el ismét.
- Hol voltál? – kérdezte immáron nyugodtabban, ahogy mellém ért.
- Lementem a strandra, és találkoztam egy ismerősömmel. – vontam vállat.
- Milyen ismerősöddel?
- A klubban ismertem meg a múltkor. Adrian. – feleltem.
- Nagyszerű!
- Most meg mi bajod van? Csak egy barát. Leültünk, ittunk egy koktélt, beszélgettünk. Olyan nagy baj ez?
- Igen az. Aggódtam érted.
- Hat éven át nem aggódtál, akkor most miért teszed? – löktem oda, miközben bementem a házba. Nem szólt semmit, és tudtam, hogy aljas húzás volt, de le kell higgadnia, hiszen nem történt az égvilágon semmi. Nem értettem miért reagált így, mindenesetre nekem nagyobb okom volna haragudni, mint neki. Mit sem törődve Leah-val felmentem a szobánkba, ledőltem, de nem sokkal később halk kopogásra lettem figyelmes.
- Szabad! – kiáltottam.
- Lejössz? Megbeszéljük az esti programot. – dugta be fejét Seth az ajtón.
- Ühüm. – álltam fel, bár én biztosan tudtam, hogy hová szeretnék menni. Leérve már mindenki ott volt, egyedül a szunyáló Leah és Brady hiányzott, valószínűleg ő is aludt. Szándékosan nem álltam a pultnak támaszkodó Jacob mellé, még mindig haragudtam rá. S az egészben a legnevetségesebb, hogy Leah indította el a lavinát.
- Szóval, mit csináljunk ma este? – kérdezte izgatottan Kim.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én fáradt vagyok, legszívesebben itthon maradnék. – mondta Paul, s valószínűleg azért így, mert ahová Rachel megy, oda ő is, s mivel Jake nővére beleegyezően bólintott, biztosra vettem, hogy ők itthon maradnak.
- Szerintem én is maradok. – szólalt meg Collin is.
- Más ötlet? – forgatta szemeit Seth.
- Körülnézhetnénk a sétány melletti boltokban. – ajánlotta fel Jared, a lányok meg persze boldogan beleegyeztek.
- Én a múltkori klubba megyek, ha akartok, jöttök, ha nem, nem. – vontam vállat, s indultam vissza a szobába, hogy időben elkészüljek. 

Míg be nem csuktam az ajtót, hallottam, ahogy valószínűleg Jacobot kérdezgetik, hogy mi ütött belém, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Összeszedtem a szükséges holmit, és bevonultam a fürdőszobába. Letusoltam és hajat is mostam, majd gyorsan megszárítottam, így lágy hullámokban omlott a vállaimra. Köntösben mentem vissza a szobába, s mivel Leah még mindig aludt, nem kapcsoltam villanyt, csak elővettem a mobilom és azzal világítottam a ruháimra, s végül egy fekete nadrágnál és egy ugyanolyan színű pántnélküli felsőnél állapodtam meg.
- Nem tudom, de valahogy… komolyan nem értem, hogy mi van. Szerinted lehetséges ez? – hallottam meg Jake hangját az erkélyről.
- Fogalmam sincs, de nem kizárt, láttunk már furcsa dolgokat. – felelte Seth. – Végülis, hat éven keresztül nem tudtál róla semmit, így akár…
- Akár el is múlhatott a bevésődés. – fejezte be Jake, Seth mondatát.
- Igen. – helyeselt.
- Nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Csak szeretem, és pont. Azt kérte, ne nézzek rá gyerekként, de amikor így viselkedik, az agyamra megy. Ez nem normális. – magyarázta. Nem akartam többet hallani, így minden világossá vált bennem. Ha nem kellek neki, akkor minek törjem magam? Értelmetlen időpocséklás az egész. A ruhával és a neszeszereimmel visszamentem a fürdőszobába, elég gyorsan végeztem, gyorsan taxit is hívtam, de ahogy kiléptem és becsuktam magam mögött az ajtót, Jacobba ütköztem.
- Ő is ott lesz, igaz? – kérdezte, mire egyet hátra léptem, de ő meg egyet előre.
- Ki azaz ő?
- Mr meghívlak egy koktélra, nem történt semmi.
- Adrian a neve. És igen, ott. Mit számít?
- Veled megyek. – jelentette ki.
- Nincs szükségem bébicsőszre. – vágtam rá.
- Nem vigyázni megyek rád, hanem bulizni. Talán baj?
- Deeehogy! – mosolyodtam el. – Megtennéd, hogy? – kérdeztem semlegesen, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, de mivel álltam azt, még pár másodpercig ugyanolyan közel maradt, végül arrébb állt, így visszamentem a szobába, összepakoltam pár holmit, majd lementem Jaredék szobájába, s bekopogtam.
- Gyere! – kiáltotta Jared. Szerencsémre Kim nem volt bent, így nyugodtan tudtam vele beszélni.
- Nem zavarok? – kérdeztem.
- Nem, dehogy.
- Csak… tudom, hogy a büszkeség beszélne belőled, de azt is tudom, hogy milyen drága a parton minden. Itt van egy kis kiegészítés, hogyha netán úgy adódna, akkor…
- Nem kell… amikor úgy volt, hogy elmész, hagytál itt bőven, emlékszel?
- Biztos elég lesz?
- Persze! Nálam is van, és a többieknél is. Nem lesz gond, de azért köszi. – ölelt meg.
- Jól van. De ha bármi…
- Szólunk. – mosolygott.
- Akkor majd holnap találkozunk! – vigyorogtam, s mentem kifelé.
- Jó bulizást! – szólt még utánam.
- Köszi, meglesz! – csuktam be magam mögött az ajtót.
Kimentem a nappaliba, ahol Jake már úgy tűnik, várt, sosem értettem, hogyan tud valaki ilyen gyorsan elkészülni. Leültem, s folyamatosan a mobilom néztem, hogy mikor csörgeti meg a taxis, s úgy öt perccel később izgatottan pattantam fel…