Pechem volt. Ahogy kiértünk a vetítésről, és a többiek a party felé vették az irányt, én pedig megpróbáltam sunyi módon lelépni. Mondanom sem kell, nem jött össze, mert még mielőtt a taxihoz értem volna Karen kapta el a karom, és felháborodását nem rejtőztetve vont kérdőre:
- Megmondanád, mégis hová igyekszel?!
- Haza!
- A-a, még koránt sincs vége a mai napnak! – elkámpicsorodott képemet látva folytatta. – Nézd, tudom, hogy ez most sok egyszerre, és hidd el lesz ennél még rosszabb is!
- Kössz, a bíztatást!
- Még nem fejeztem be! DE! Egy idő után hozzászoksz, már amennyire ez lehetséges, és akár élvezni is fogod. De most menjünk, érezzük jól magunkat egy kicsit!
- Nem is ismerek ott senkit!
- Hidd el, ez nem lesz probléma, és amúgy is, Taylor ott lesz. – mosolyodott el, majd húzni kezdett befelé, de érezve, beleegyezésem, hamarosan elengedett. – Amúgy meg vagy dicsérve, minden tökéletesen ment, jobban, mint gondoltam!
- Én pedig köszönök mindent, mert nélküled aligha ment volna bármi is, bár bevallom, az elején, szörnyen meg voltam rémülve! – nevettem el magam.
- Hát igen, mindig nehéz átesni a tűzkereszten, de aztán tényleg könnyebb lesz. Taylor segített? – bólintottam, közben beültünk az autóba, ahol Taylor várt, és a telefonját nyomkodta, majd fel sem nézve arról, szólalt meg:
- Mi tartott ilyen sokáig, már mindenki elindult.
- Le akart lépni. – adta meg a választ Karen, amiért most egy cseppet sem voltam hálás.
- Miért?
- Valószínűleg neki kevésbé lesz jó ez a party, mivel senkit sem ismer.
- Beijedt? – nézett nagyot.
- Nem, de emlékezz csak vissza, hogy te hogy viselted az első premiered…
- Én nem akartam lelépni!
- Igen, de te mindenkit ismertél, és egyénenként változik, hogy dolgozza fel.
- Hahó! Én is itt vagyok! – mondtam sértődötten, mire mindketten kitörni készülő nevetésüket leküzdve, bólintottak egyet.
- Jut eszembe, a váltóruhád ott vár! – fordult hozzám Karen.
- Áhh, életmentő vagy! Azt hittem az a szalonban maradt! Köszi!
- Ez a dolgom! – mosolyodott el sunyin, amit nem tudtam mire vélni.
Nem sokkal később megérkeztünk, de azonnal egy kis szoba felé vettük az irányt, Taylortól elszakadva. Belépve jól tudtam mi jön, az ismerős táska felé léptem, de kinyitva azt, ledöbbenve húztam ki az ismeretlen ruhát.
- Ez nem az enyém! – fordultam Karenhez.
- De igen!
- De én nem ezt akartam felvenni, nem is ezt tettem el! Ilyen alapon maradhatnék ebben is. – mutattam a rajtam lévő ruhára.
- Vedd csak fel, hidd el, kényelmesebb lesz! Akkor most magadra hagylak, de siess! – csak a szemeim forgattam, de gyorsan átvedlettem, és igaza lett, kényelmes volt a ruha. A cipő sarka pedig, még ha csak pár centivel is, de kisebb volt az előzőnél, így sokkal kényelmesebben, és felszabadultan léptem ki a kis szobából. Igaz, mivel tükör nem volt bent, fogalmam sem volt róla, hogy is nézhetek ki, mindenesetre Kar nem mondott semmit, így magabiztosan sétáltam be a zsibongó tömegbe. Azonnal szembetűnt, hogy mindenki sokkal felszabadultabb, mint a premieren, önfeledten beszélgettek mindenféléről. Ide már csak pár fotóst engedtek be, de riporterek, és TV stábok közül egyet sem láttam. Az pulthoz mentem, hogy igyak, mert már szörnyen szomjas voltam.
Éppen belekortyoltam a frissítő vízbe, mikor egy ismerős hang egy „Hello”-t nekem címezve mögém lépett, s mivel akármennyire is agyaltam ki lehet, inkább megfordultam, hogy szemben találjam magam az ismerős ismeretlennel. Nagy meglepetésemre Gabriel volt a hang tulajdonosa, így rövidre fogva a dolgot, csak odaköszöntem, de azzal a lendülettel vissza is fordultam.
- Jól nézel ki! Az a kék ruha is nagyon jól ált! – mondta immáron mellőlem, így beletörődve az elkerülhetetlenbe, kedves mosolyt erőltettem magamra.
- Öhm, köszi, te is jól nézel ki! – mértem végig.
- New York-ba is jössz?
- Nem tudom még… mindent az utolsó pillanatban tudok meg. Majd kiderül. – vontam vállat.
- Értem, ismerős dolog. – ezután kellemesen elbeszélgettem vele, ami igencsak meglepett, s leültünk egy asztalhoz. Taylor lépett oda hozzánk, arca meglepettséget sugárzott, amit a lestrapáltság követett.
- Huhh, hosszú volt ez a mai nap! – mondta.
- Ja. – értettem egyet.
- Kész vagyok ettől a gönctől!
- Miért nem öltöztél át? – tettem fel az oly egyértelmű kérdést könnyedén, hiszen én is így tettem.
- Nézz csak körbe, mindenkin öltöny van! Nem olyan egyszerű. – s ahogy körbenéztem, rájöttem igaza van, így felállva, ellenkezését egy „csitt”-el elnyomva megszabadítottam nyakkendőjétől, kigomboltam zakóját és ingjén pár gombot.
- Így jobb? – húztam fel szemöldököm érdeklődve.
- Igen, valamennyivel. Köszi. – mondta, majd leült ő is asztalunkhoz. Nem sokkal később Rob, Kristen, Kellan, Alex, Ashley, Nikki, és Jackson is feltűnt, akik a gyors bemutatást követően kérdésekkel halmoztak el. Mint a friss hús, akikre az éhes hiénák rávetik magukat, és addig cibálják, míg nem marad belőle semmi. Valahogy így éreztem eleinte magam, furcsa volt közvetlenségük, de egy idő után már önfeledten beszélgettünk.
- Szóval akkor táncolsz? De eddig nem is színészkedtél?
- Igen, táncolok, de valóban nem színészkedtem, az életet és egy-két darabot leszámítva, amiben szerepeltem.
- Milyen darabok? – kérdezte Ashley.
- Musicalek. Szeretek énekelni is. – vallottam be.
- Énekelj valamit.
- Szeretek énekelni, de azt nem mondtam, hogy tudok is. – mosolyodtam el.
- Biztos tudsz, ha musicalben szerepeltél. – vágta rá Gabriel.
- Az már évekkel ezelőtt volt. Akkor még New York-ban éltem, és azóta nem is énekeltem, csak Mattnek, meg magamnak a zuhany alatt. – nevettem el magam.
- Na jó, de ígérd meg, hogy egyszer énekelsz nekünk!
- Feltétlenül! – mosolyodtam el. Szerencsére egy kis időre elterelődött rólam a figyelem, de nem sokáig tartott.
- Azt hallottuk nem jártál tánc suliba. De miért? Úgy értem nem akartad tovább képezni magad? – tették fel az oly fájdalmas kérdést.
- De akartam, fel is vettek a Broadway-re, és a Juilliard-ra. De nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt terveztem, így Mattel Los Angeles-be jöttem, és most itt vagyok. – zártam le, valószínűleg kivehették, hogy kényes témába tenyereltek, és nem faggattak erről többet.
- Mit szólnátok, ha nálam folytatnánk? – nézett körbe a kis társaságon Gabriel. – Ott kényelmesebb lenne. – mosolyodott el kissé sunyin, de a többiek értették, míg én értetlenül ültem tovább.
- Ronnie, te nem jössz? – kérdezte Kellan.
- Nem akarok zavarni. – mondtam kelletlenül.
- Már mért zavarnál? Gyere te is! – mondta, majd visszalépett hozzám. – Most komolyan, gyere, sokkal kényelmesebb és jobb lesz, hidd el! – kacsintott rám, így beleegyeztem a dologba.
Az autók már kint vártak, én Taylorral, Gabriellel és Kellannal utaztam, kicsit furcsán éreztem magam a három fiúval, de hát hozzá lehetett szokni. Megérkezve és a hatalmas lakásba lépve, elámultam, nagyon ízléses volt, meg kell hagyni.
- Ronnie gyere beljebb, itt van a buli. – nevetett Jackson.
- Pillanat, csak elintézek valamit!
- Hajnali háromkor? – szólalt meg mellettem Tay.
- Ühüm. – vágtam rá, majd gyors pötyögésbe kezdtem, mert megígértem Mattnek, hogy nála alszom, ha végeztem, de ez nem fog menni. Az SMS-sel végezve bementem a tágas nappaliba, ahol a többiek nevetgéltek. Leültem közéjük, s észrevettem, hogy mennyivel felszabadultabbak, volt, aki cigizett és a kezükben ott volt a pia.
- Te mit kérsz? – fordult felém Gabriel.
- Nem kérek semmit, kösz! – mondtam lazán.
- Na valamit csak innál? Van minden, whisky, vodka, sör, pálinka, amit csak kérsz.
- Én nem iszom! – ráztam meg tiltakozásképp a fejem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése