2012.11.08.
Kimondhatatlan izgalom járt át amint felkeltem. Az elmúlt majd’ négy hét alatt rengeteg dolgot kellett megtanulnom és elfogadnom. Volt, ami tetszett, de rá kellett, hogy jöjjek, korántsem olyan ez az egész, mint képzeltem. Iszonyú felszínes és pénzéhes. Amióta Karen kezelésbe vett, rengeteget változtam, és ma fogok debütálni a nagyvilág előtt. Ekkor ismét görcsbe rándult a gyomrom. Változtam? Igen. Hogy miben? Hát leginkább a külsőm. Az eddigi sportos lányból, igazi NŐT varázsoltak, legalábbis ezt kell majd mutatnom. A ruhatáram mostanra akkora lett, hogy alig férek el gardróbszobámban, köszönhetően a halom ruhának, na meg magas sarkúnak. Merthogy, ezt is kénytelen leszek elviselni, és most, hogy már három hete rohangálok a nap huszonnégy órájában benne, egészen megszoktam. Na jó, egy kicsit csalok, mert Karen egyik hóhérjának (így hívom a stylistokat, a fodrászokat, a sminkeseket stb… mert ezek csak arra jók, hogy kínozzák az embert) parancsa ellenére, amikor edzeni mentem, nem voltam hajlandó az edzőteremben, ilyesmiben végiglejteni, és a boltban sem igazán kedveltem.
Itt vagyok, totál egyedül. Merthogy nem Matt fog végigkísérni első vörös szőnyeges bevonulásomkor, mert végül a bulim után nem mutatkozhatunk együtt többet. Legalábbis egyelőre! Ez is az egyik szabály. Karen így nyomatékosította azokat a dolgokat, amiken nagyon felhúztam magam: Fogjam fel úgy, mint egy szabályt. Ha nem tartom be, repülök. Így kénytelen voltam mindent elviselni, akár tetszett akár nem. Ja igen, a bevonulás. Nemhogy, nem lesz kísérőm, én leszek a kísérő. Merthogy, Taylorral kell végiglejtenem, mondjuk úgy PR fogás. Aha, remek lesz. Tinédzser lányok milliói fognak rögtön megutálni, mert az ziher, hogy menni fognak a találgatások, csakhogy az opciók meg sem fogják közelíteni a valóságot. De nem szólhatok egy szót sem, minden egyes kérdésre betanult válaszom van, de ha mégis valamilyen kényes kérdést kapok? Hát nem tudom mi lesz. Míg ezen agyaltam, felöltöztem, és indulásra készen voltam. Nem sok mindent kellett a szalonba vinnem, csak innivalót tettem el, mivel reggel kilenctől délután ötig hosszú az idő. A ruhám ott vár, ami be kell, hogy valljam kicsit aggasztott, de majd meglátjuk mi lesz. Így az ajtót magam mögött bezárva elindultam. Hamarosan a szalonban is leszek, ahol azon fognak mesterkedni, hogy tökéletes képet nyújtsak. Vajon valami vigyor-bogyót is adnak, hogy állandóan mosolyogjak majd? Igaz ezt is gyakoroltatták velem, és mára már tökéletesre fejlesztettem, de a gyomromban lévő görcs egyre nagyobb lett, csak nem akart szűnni. Amint odaértem, kezelésbevettek…
~¤¤~
Kék ruhám könnyen hullott alább ahogy belebújtam, s könnyű anyaga miatt, úgy éreztem, mintha teljesen meztelenül állnék a tükör előtt. Nem ismertem magamra, mintha nem is én lennék. A látvány először sokkolt, majd letaglózott végül ezen érzelmeken a boldogság kerekedett felül. Merthogy boldog voltam. Minden beképzeltség nélkül állíthattam, hogy remekül festek. Sminkem füstössége mégjobban kiemelte kék szemeim, hajam vad, de ugyanakkor kellően elegáns volt, pont, ahogy illett. Ekkor a szűnni nem akaró gyomorgörcs ismét visszatért, s órámra pillantva pánikolni kezdtem, hányingerem lett, s ha aznap eszem valamit, biztosan nem marad a helyén.
- Ronnie, kész vagy? – kiáltott be Karen, s csak rövid tétovázás után szóltam ki.
- Igen, jöhetsz. – gyorsan rendeztem arcvonásaim.
- Gyönyörű vagy! – mondta, mikor végigmért. – Látod, volt értelme a sok pesztrálásnak! – nevette el magát. – No de, gyere! A többiek is kíváncsiak!
- Oké… - mondtam kis mosollyal, s bár még mindig izgultam, megpróbáltam elterelni figyelmem. Kiérve mindenki elégedetten nézett végig rajtam, s miután megköszöntem a sok segítséget, visszakullogtam szobácskámba. Már csak negyed óra, és itt a limuzin. Végigpörgettem az elmúlt három hét alatt tanultakat az agyamon, majd a kérdéseket, és az azokra való helyes válaszokat, de csak nem akartak fogyni.
Mivel órám szerint lejárt az időm, így idegesen, de felálltam és kiindultam. A folyosó végére érve azonban Taylorba ütköztem, s meglepődve mértem végig. Tényleg jól nézett ki, és arca csak úgy ragyogott.
- Jajj, ne haragudj nem akartam… - kezdtem bele, hirtelen zavaromban.
- Semmi baj, csak egy pillanat, kimegyek még gyorsan, aztán indulhatunk. – mondta, amin nagyon meglepődtem. Csak nem kedves?!
- Hogy, hová mész? – értetlenkedtem.
- A mellékhelyiségbe. – mosolyodott el mégjobban, én pedig fülig pirosodtam, de ha mázlim van, akkor a hat kiló vakolattól, ami az arcomon van, ez most nem látszott.
- Ja, jó, persze, kint megvárlak. – bólintott egyet, így mindketten tovább indultunk.
Ahogy mondtam, a szalon bejáratánál vártam, majd amint megérkezett beültünk, és a helyszínre hajtottunk. Egész úton csendben voltunk, amikor megállt az autó rém ideges lettem. Minden összemosódott, s az ájulás szélén álltam, úgy éreztem magam mintha a tengerben fuldokolnék. Taylor szállt ki először, majd ahogy ki akartam szállni, segítőkészen nyújtotta kezét, ami most egy mentőmellénynek felelt meg. Finoman maga mellé húzott, átkarolta a derekam, így én is így tettem. Hatalmas sikongás fogadott minket, illetve ez csak neki szólt.
- Ideges vagy? – kérdezte úgy, hogy közben az 1000Wattos mosoly meg sem rezzent.
- Az nem kifejezés! – mondtam én is vigyorogva.
- Nem kell, gyönyörű vagy! Minden simán fog menni, lazulj el és élvezd! – mondta, közben egy kicsit tovább húzott. Jól esett amit mondott, akár komolyan gondolta, akár nem. Az állandó pózolgatásra fel voltam készülve, a vigyor a képemre ragadt.
- Ez az, jó lesz ez! Akkor most egy kicsit magadra hagylak, csináld azt, amit eddig, ne szaladj el! – mondta, majd abban a pillanatban éreztem lehullani derekamról a kezét, s automatikusan fordultam utána. Szépen pózoltam, de alig vártam, hogy visszajöjjön.
- Húzz el a francba te, hagyd békén Taylort! Hülye liba! – kiáltotta valaki, amin teljesen ledöbbentem. Valahogy számítottam rá, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szar érzés lesz. Ebben a pillanatban megéreztem az én mentőmellényem kezét derekamon.
- Mosolyogj!
- Ha az ilyen könnyen menne. – mondtam még mindig elkeseredve.
- Ne akard, hogy megcsikizzelek. – ezen önkénytelenül is elmosolyodtam. – Na azért!
Továbbhaladtunk, majd egy idő után ismét megszólalt.
- Most egy kicsit hosszabb időre magadra kell, hogy hagyjalak. Ne foglalkozz semmivel, csak szép lassan gyere utánunk. Ha valaki melléd áll, ne lepődj meg. A többit tudod. – olyan halkan mondta, hogy én is alig hallottam.
Odament Kristenhez és Roberthez, és együtt haladtak tovább. Sikerült kizárnom a tömeget, néha a trió felé sandítottam akikhez Mackenzie csatlakozott , de tettem tovább a dolgom. Körülbelül tíz perc múlva Elizabeth jelent meg mellettem, és egy rövid „szia” után, ami úgy hangzott, mintha ismerne, finoman karolt át, hogy készíthessenek pár közös képet. Ezután többen is ugyanígy tettek, ami jól esett, de nagyon meglepett. Elizabethet Kellan és Nikki, majd őket először Ashley majd Jackson váltotta fel. Ezután én mentem oda másokhoz, egész kezdtem feloldódni. Mindenképpen akartam képet Peterrel, sikerült is, igaz, csak egy pillanatra férkőztem oda hozzá. Jennifer Love Hewitt, Ashley Roberts, AnnaLynne McCord, Alex Rodriguez és még ki tudja hány emberrel pózoltam, s már a szőnyeg végén jártunk, ahol TV stábok sürögtek-forogtak, szinte vadásztak a legnagyobb sztárokra.
- Gyere, odamegyünk az egyik riporterhez. – mondta ismételten olyan halkan Taylor, hogy alig hallottam. Kezét derekamra tette, s úgy vitt oda. A gyomrom hirtelen fordult vagy hármat, de megpróbáltam leküzdeni félelmem, felvettem a szokásos vigyort, s az a pár méter túl gyorsan fogyott. Nem meglepő módon, csupa olyan kérdést kaptam, melyekre a betanult válasz oly természetességgel bukott ki belőlem, hogy én magam meglepődtem, s a félelem is hamar tovaszállt. Mint várható volt, feltették a kérdést, hogy Taylor és köztem van-e valami, amire Lautner olyan gyorsan válaszolt, hogy jóformán időm sem volt végiggondolni. A válasz tükrözte az igazságot, de még sem volt az igazi, mert valóban munkakapcsolat van köztünk, de hogy barátok lennénk?! Na ez a túlzásnak is a legfelső határa. A film után elterveztem, hogy hamar véget vetek az estének, s amilyen gyorsan csak lehet lelépek, ha mázlim van, még az After Party előtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése