32. Vállalás

Sziasztok!!
Sajnálom, hogy csak most, de ma sikerült előkaparnom a gyorsítótárból a megírt részeket... Szóval a következő is kész van már!! :) Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Hamar elindultunk, elmondtam a címet, s már majdnem kiértünk a parkolóból, mikor teljesen leizzadtam.
- Khm! Azt hiszem, ezt nem gondoltuk át rendesen… - mondtam halkan.
- Miért is?
- Te is tudod, hogy a fotósok folyamatosan a nyomodban vannak.
- És?
- Megbeszéltük, hogy még hagyunk egy kis időt magunknak…
- Ez most nem jelent semmit. Együtt dolgozunk, csak a munka miatt megyünk együtt… - vont vállat.
- De Nate sem tudja. Még nem mondtam el neki…
- Nem is akarod?
- De, csak… nem tudom. – mosolyogtam. – Olyan ez az egész, mint a filmekben, mikor adott két kamasz, tiltott szerelem, és titokban találkoznak. – nevettem el magam.
- Én már nagykorú vagyok! – mutatott rá, és húzta ki magát büszkén.
- Én is az leszek majd… valamikor… de akkor nagykorúkám, azt mondd meg, hogy mit csináljunk?
- Csak hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, és ne bujkáljunk. Ha lefotóznak, akkor lefotóznak. – nézett rám egy pillanatra, majd újra az útra szegezte tekintetét.
- Oké, viszont mindenképpen először Karennel beszéljünk.
- Persze. – helyeselt.
- Te elmondtad már valakinek?
- Nem, még nem. Előbb veled akartam megbeszélni, hogy a barátokat illetve családot beavassuk-e, vagy sem. – mondta őszintén.

~¤~

Visszaérve Taylorhoz még mindig csak nevettem, ha eszembe jutott Nate ábrázata, amikor együtt mentünk fel hozzá. Nem lepődött meg, mégis mintha ledöbbent volna, aztán örült, majd mérgesen méregetette Tayt, aztán ismét örült és még kitudja mi minden játszódhatott le benne.
- Nem volt unalmas? – dobtam le magam Taylor mellé a kanapéra.
- Nem, ez egyszerűen fantasztikus volt. Nem gondoltam volna, hogy tudsz rappelni!
- Én is csak úgy egy hónapja jöttem rá, hogy nem vagyok annyira béna benne. – mosolyogtam.
- Annyira béna?! – meredt rám. – Én mondom, állati jó voltál!  Három és fél órán át folyamatosan énekelni… – hüledezett, ezzel is megdicsérve.
- Akkor köszönöm! Tényleg ízlett a kaja Natenél?
- Igen, finom volt. Neked nem ízlett?
- Elment. – vontam vállat. – Áthívod Karent?
- Jah, ez jó ötlet. – válaszolt, így gyorsan felhívta, és szerencsénkre húsz percen belül meg is érkezett.
Taylor nyitott ajtót, én a kanapén várakoztam. Ahogy beljebb jött, és meglátott, teljesen értetlenül nézett rám, majd Tayre, s a köszönés után kíváncsian ült le velem szemben.
- Szóval? – kérdezte kíváncsian. Taylor leült szorosan mellém, egy pillanatra összenéztünk, de nem tartott sokáig, mert Karen ismét megszólalt. – Nem mondjátok komolyan? – nézett döbbenten, de ugyanakkor mosolygott. – Épp itt volt az ideje már! De mikor, és hogy?
- Tegnapelőtt. A hogyant inkább hagyjuk… - mondtam mosolyogva.
- Mindenesetre én nagyon örülök nektek!
- Hát igen, szóval erről akartunk veled beszélni.
- Ne aggódjatok, nem lesz semmi gond. A nyilvánosság nem lesz gond! – legyintett. Valahogy szórakozottnak tűnt. – Ennyi?
- Öhm, igen. – mondta Tay.
- Akkor én megyek is! Otthon várnak! – indult el az ajtó felé. Gyorsan elköszönt, majd még a lifttől visszaszólt: - Azért ígérjétek meg, hogy nagyon óvatosak lesztek, és vigyáztok egymásra! – nézett aggodalmasan.
- Persze! – mondtuk egyszerre Taylorral, mire mindketten elnevettük magunk. Ahogy Karen beszállt a liftbe, mi is visszamentünk a lakásba. Ránézve az órára nagyon meglepődtem, hogy ennyire elszállt az idő, aminek hangot is adtam.
- Lehet, lassan nekem is mennem kéne… - mondtam kissé szomorúan.
- Lehet… - suttogta, s húzott magához egy csókra, majd a kanapéhoz tolt.
- Karen, mintha kissé szétszórt lett volna, nem? – kérdeztem tőle.
- De, szerintem ivott már egy keveset, és azért. Taxival jött, ami nem szokása, úgyhogy szinte biztos… - gondolkodott el.
- Mit csinálsz holnap? – kérdeztem kíváncsian, kis idő múlva.
- Reggel interjú, aztán van egy megbeszélésem, öttől pedig próba. – mondta kissé savanyúan.
- Akkor csak a próbán találkozunk… viszont most jobb lesz, ha megyek, különben nem fogunk pihenni. – mondtam halkan.
- Igazad van, még ha nem is akarom. – suttogta ő is, majd a hosszas, de mégis rövidnek tűnő búcsúzkodás után hazamentem…

~¤¤¤¤~

Két hét telt el az első próbánk óta, s meglepődtem, hogy milyen óriási mennyiség az, amit meg kell tanulnunk. Már a negyedik naptól előrehozták az edzéseket egy órára, de ugyanúgy estig tartottuk. A második héttől, reggeltől estig bent voltunk, mindössze egy fél órás ebédszünetet hagytak. Az egészben az a nevetséges, hogy már az összes koreográfiát tudtuk, de újra és újra gyakoroltatták. Fél éve még talán elképedtem volna, hogy mekkora a hajtás, és hogy csak ennyi időnk volt betanulni a koreográfiát, de most?! Gyerekjátéknak tűnt, s csak az izomláz kínzó fájdalmai miatt nem tudom teljes nyugalommal kijelenteni. Másból sem állt a napom, minthogy reggel felkeltem, elmentem a terembe, majd este hazaérve csak beestem az ágyba. Igaz, végre volt alkalmunk a többi táncossal is megismerkedni, s már velük is elpróbáltuk.  Persze hihetetlenül jó volt, mind Taylorral, mind a táncosokkal folyamatosan ugrattuk egymást, így a próbákat kimondottan élveztem, csak mikor este hazaértem jöttem csak rá, hogy mennyire fáradt vagyok, s az elmúlt három nap, valami katasztrofális volt, mert untam már a táncokat, s ezen még Taylor pozitív hozzáállása sem segített, rajta is láttam, hogy csak miattam nem csúszik szét, valójában már ő is teljesen kész van. Az örömöt ezúttal Erik látogatása hozta az előző edzésen, mivel egy hét pihenőidőt adott. Hát mit ne mondjak, madarat lehetett velem fogatni, s ezt csak az tetőzte, mikor kijelentették, hogy az egy hét után még két-három napunk van, és kezdődik a forgatás. Ezen elmélkedésemből az ébresztőm zökkentett ki, mivel elfelejtettem kikapcsolni, igaz, most nem bántam, hiszen hamarabb felébredtem. Kikecmeregtem az ágyból, s meglepődve tapasztaltam, hogy nincs izomlázam, teljesen jól vagyok. A fürdőszobai teendők elvégzése után a konyhába mentem, ittam egy teát, majd felöltözve célba vettem egy közeli boltot, ahol beszereztem pár szükséges holmit. Visszaérve nagyon meglepődtem, hogy a lépcsőn Taylor üldögélt, de önkénytelenül is elmosolyodtam.
- Szia! – mondtam vidáman.
- Szia kicsim! – hajolt le hozzám egy rövid csók erejéig, miközben kivette a kezemből a bevásárlótáskát.
- Köszi! – mondtam, majd előkaptam kulcsom és kinyitottam az ajtót. Gyorsan bementünk, majd a konyhába érve pikk-pakk kipakoltuk a vásárolt dolgokat, már Taylor is gyakorlatiasan mozgott itt, hiszen általában egymásnál aludtunk, hol itt, hol ott. – Régóta vártál? – fordultam vele szembe, a pultnak nekidőlve.
- Úgy öt perce. – vont vállat mosolyogva.
- Ennyire kitartó vagy? – léptem hozzá közelebb, s fontam nyaka köré karjaim.
- Úgy látszik… - bazsalygott. – Már nincs izomláz a csuklyádban? – kérdezte kicsit komolyabban.
- A-a. – ráztam fejem, s hajoltam hozzá egyre közelebb. – Hát neked, van még valahol?
- Nincs. – válaszolta, majd azon nyomban ajkaimra tapasztotta sajátját, s egy lágy csókban forrtunk össze. A csók végén, kis puszikat leheltem szájára, majd levettem karjaim nyakából, s kezét megfogva a szobámba húztam. Ott mindketten elterültünk az ágyon, s összebújva tévézni kezdtünk.

Nagyon gyorsan telt az idő, már este nyolc is elmúlt, mire föleszméltem, igaz, jól éreztük magunk, s vagy két kilót magunkra szedhettünk a rengeteg nasi miatt, amit elpusztítottunk ez idő alatt.
- Megyek, összedobok valami vacsit. – álltam fel mellőle.
- Segítsek?
- Nem kell, pihenj csak. – mondtam, s adtam neki egy puszit, majd kimentem a konyhába, s nekikezdtem főzni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a steak-et jól elkészíteni, de megpróbálom. Amúgy is már tegnap előkészítettem a húst, ráadásul végre lesz alkalmam kipróbálni a konyhai grillt. Nagyon reméltem, hogy jól sikerül, mivel ez Taylor kedvenc étele.
Mikor már nagyjából elkészültem, visszamentem a szobába, ahol Tay még mindig tévézett.
- Elaludtál? – kérdeztem, miközben leültem az ágyra.
- Aham, most keltem egy pár perce.
- Mindjárt kész a vacsi. – mosolyogtam.
- Mit csináltál?
- Majd meglátod. De mit szólnál, ha mielőtt ennénk, hazamennél a cuccodért?
- Jól van, oké. – bólintott, felült és megdörzsölte arcát. Adtam még neki egy puszit, majd visszamentem a konyhába, ahol már majd csak a húsokat kell megsütnöm normálisan. Amint meghallottam, hogy becsukódik az ajtó, a fürdőbe mentem és lezuhanyoztam, majd irány vissza a konyhába. Megsütöttem a husit, megterítettem, s nem sokkal később Taylor is betoppant. Lepakolta holmiját, majd asztalhoz ült.
- Nem mondod komolyan? – csillantak fel szemei, ahogy meglátta mit is teszek elé.
- Bizony. De előre szólok, nem tudom milyen lett. – mosolyogtam. Kiszedtem mindkettőnknek egy-egy adagot, s neki is láttunk. Félve emeltem számhoz az első falatot, s közben végig Taylort figyeltem, hogy neki vajon ízlik-e.
- Ez nagyon jó lett! – mondta elismerően, mire én is rágni kezdtem, s megnyugodtam, hogy nem csak kamuzik.
- Akkor jó, és köszönöm! – vigyorogtam. Végig beszélgettünk, majd végezve a kajálással mindketten a kanapéhoz mentünk, s ott folytattuk a beszélgetést. – Majd’ elfelejtettem! – kaptam fejemhez, s szaladtam be szobámba…