29. Itt van...

Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt az új rész, holnap hozom a következőt!! Kellemes olvasást!!
Puszi!! =))


2013.04.26.

Az elmúlt majd öt hónapban rengeteg minden történt.

Miután Taylor elutazott, egy hétig vártam, hogy hívjon, s mivel nem tette, hívtam én, de nem vette fel. Két hétig minden egyes nap próbálkoztam- sikertelenül- s hiába kérdeztem Karent és Taylor barátait, senki sem mondott semmit. Úgy éreztem ismét letört szívem egy darabja, már ha egyáltalán ez lehetséges egy amúgy is darabokból álló szív esetében. Csalódtam, fájt, de nem mondhattam senkinek semmit. Ebben a két hétben is találkoztam Liammel, s furcsamód olyankor elfelejtettem minden bajom, s jól éreztem magam. A két hét után egyre többször találkoztunk, aminek eredménye az lett, hogy karácsony első napján összejöttünk. A két hétben folyamatosan csak edzettem, s mivel úgy gondoltam ideje elkezdeni felkészülni, először barátnőmet, Sofiát kértem meg, hogy segítsen, majd mikor január közepén ismét turnéba kezdett, kerestem magamnak egy új tanárt, innentől kezdve időm egyik részét a táncnak, másik részét Liamnek szenteltem. Nagyon megszerettem őt, még veszekedni is jó volt vele, pedig elég ritkán fordult elő. Márciusban azonban még egy dolog helyet kapott kis életemben, és ezt Natenek köszönhettem. Mikor a városba költözött, rögtön felajánlotta, hogy ismét tanítani kezd, amitől eleinte vonakodtam, de Liam bíztatására végül beleegyeztem. Minden nap két órát gyakorlunk, aminek eredményeképp gyorsan fejlődöm, ami szerintem meglepő, Nate szerint meg természetes, mert ez mindig is bennem volt. Januártól ismét fesztelenül élveztem az életem, most mégis hatalmas gyomorgörccsel parkoltam le, s szálltam ki a kocsiból. Féltem ettől a találkozástól, de kellően erősnek éreztem magam ahhoz, hogy mindebből semmi se derüljön ki. Az előtérbe belépve kiszúrtam Karent, így hozzá mentem oda először.
- Szia Karen! – köszöntem rá vidámságot tettetve.
- Szia Ronnie! Hogy vagy? Izgulsz?
- Jól vagyok, köszi! Hát, igen, egy kicsit! – nevettem el magam. – Mikor mehetünk be?
- Szerintem már csak pár perc. Valamit megbeszélnek Taylorral. – legyintett.
- Értem. Veszek magamnak valami innivalót, te kérsz?
- Nem köszi, van a táskámban.
- Oké. Akkor mindjárt jövök! – mondtam, majd az automatához mentem, de mivel a büfé nem volt messze tőle, inkább bementem oda és vettem hűtött ásványvizet, majd visszasétáltam Karenhez, s még lehalkítottam telefonom.
- Bemehetünk. – mondta, így elindultunk befelé. Megigazítottam ruhám, s mosolyogva léptem be az irodába, rögtön Taylort találtam meg szememmel. Mivel nem akartam, hogy bármit észrevegyen, odamentem, s gyorsan adtam neki két puszit, s láttam rajta, hogy kissé meglepődött, majd Erikhez léptem, s neki is köszöntem.
- Hát akkor kezdjük is el! – mondta, így leültem Taylor és Karen mellé. – Holnap van ez első edzésetek, reggel tíztől a szokásos helyen. Délután öttől próba, elkezditek betanulni a koreográfiákat. Rich, Anne és Jon is ott lesz. Itt van egy pontos menetrend, minden benne van. – tolt elém, majd Taylor elé egy szinte füzetre emlékeztető papírtömböt.

Még úgy fél órát lehettünk bent, mire mindent megbeszéltünk, majd Eriktől elköszönve kifelé vettük az irányt.
- Akkor megyünk ebédelni? – kérdezte Karen, Taylort.
- Persze!
- Te jössz? – nézett rám Karen.
- Ha nem zavarok. – mosolyogtam.
- Dehogy zavarsz! Menjünk! – mondta Karen, így követve őt elindultunk. Beültem kocsimba, majd megvártam, míg Karen és Taylor elhajt előttem, majd végig követtem őket.

Taylor szemszög

Ahogy elindultunk előtörtek emlékképeim. Sokszor eszembe jutott ez a kép, s most hogy láttam még nehezebb volt, mint gondoltam.
Míg hazaértem, végig azon gondolkodtam, hogy vajon jól döntöttem-e, hogy nem csókoltam meg. Nagyon fáradt voltam már, így gyorsan lezuhanyoztam, majd bedőlve az ágyba hamar elaludtam. Dél körül ébredtem fel, s rögtön felöltöztem és kocsiba szálltam. Úgy éreztem, még látnom kell egyszer legalább, s beváltom azt, aminek már régen meg kellett volna, hogy történjen. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy több hónapig nem leszek itt, csak ha van egy kis szünetem. De ezzel most nem akartam foglalkozni. Megálltam a ház előtt, igaz a túloldalon. Már éppen kiszállni készültem, mikor Ronnie sétált ki, s beszállt egy kocsiba, mégpedig Liam kocsijába. Nem tudtam mit csináljak, de inkább elhajtottam, s ahogy elmentem mellettük és benéztem, láthattam, hogy miért találkoznak. Ronnie tekintete mindent elárult, s ez a kép örökre emlékeimbe vésődött.

Ronnie szemszög

Az „Arashi Sushi”-nál álltunk meg, majd ahogy találtam parkolóhelyet az étteremhez siettem. Bementünk, majd az asztalhoz ülve beszélgetni kezdtünk.
- Na és milyen volt a forgatás? – kérdeztem vidáman, vagy legalábbis azt erőltetve magamra.
- Jó volt, élveztem. – válaszolt semlegesen.
- Volt időd gyakorolni, vagy csak mikor visszajöttél kezdted el.
- Mikor visszajöttem. – adott ismét párszavas választ.
- Értem. – mondtam, mintha valamin elgondolkodtam volna.
- Na és te mit csináltál idáig?
- Semmi érdekeset. – mentem bele a játékba.
- Mi az a semmi érdekes? – s mosolyra húzta száját, de gyorsan visszarendezte vonásait.
- Edzettem, meg a szokásos...
- És Liammel mi van?
- Annak már vége. – adtam őszinte választ. Több mint három hete szakított velem, azzal az indokkal, hogy nem szeretem őt eléggé. Ha nem szeretem, akkor ezt minek lehet nevezni?!
- Értem. – mondta, mintha annyira együtt érezne. Kihozták ebédünk, így enni kezdtünk. Ezek után nem sokszor szóltunk egymáshoz, inkább mindketten Karennel beszélgettünk. Az ebéd végeztével elköszöntem tőlük, még egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem Taylorra, majd mindhárman kocsiba ültünk, s én hazamentem. Végig az együtt töltött idő pillanatait elemezgettem, s végképp nem értettem őt. Jól esett érezni kellemes illatát, látni mosolyát, bár furcsa volt, hogy egyszer sem nevetett őszintén, mindig csak mosolygott. Belépve a lakásba rögtön szobámba siettem, hogy átöltözzem, és nekiálljak főzni. Úgy beszéltük meg Kellannal, hogy ma együtt vacsizunk, s már nagyon izgatott voltam, mivel már vagy két hete nem találkoztam vele sem…