28. Majdnem...

Sziasztok!
Itt az új rész és megírtam előre egy párat! Ha minden összejön, akkor holnap este hozom az új részt, ha nem akkor kedden. Aztán másnap az azutánit, ami azt jelenti, hogy az lesz a 30. rész, ami extra hosszú! Remélem nem fogtok haragudni rám! :) Ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!

Puszi!!!

A nappaliba sétáltunk, mindenkinek köszöntünk, majd én ledobtam magam a kanapéra. Továbbra is az autóban elhangzottakon kattogott az agyam, s csak akkor eszméltem fel, mikor Kellan oldalba bökött, észre sem vettem, hogy leült mellém.

- Hogy, mi? – kérdeztem, s egy kicsit megráztam fejem.
- Kicsit elbambultál. Kezdtem attól tartani, hogy kiszárad a szemed! – nevetett.
- Jah, igen, egy kicsit elméláztam.
- És min?
- Semmi különös. Megyek, hozok valamit inni, te kérsz?
- Kimegyek veled. – kacsintott rám.
- Oké. – azzal felálltam, s Kellannal a nyomomban kivonultam és a hűtőt vettem célba. Találtam őszibaracklevet, így azt töltöttem magamnak. Már tettem volna vissza a dobozt, mikor Kellan kivette a kezemből.
- Hát nekem nem töltesz? – mondta tettetett felháborodással.
- Azt hittem, valami erősebbet iszol. – néztem rá értetlenül.
- Ma nem. Nem tudom még, mit csinálunk, de sose lehet tudni. A többiek már ittak, lehet jól fog jönni, ha tényleg el akarunk menni, szórakozni.
- Mi? Ezt nekem Tay nem is mondta.
- Pedig szóltunk neki.
- Akkor ezért van mindenki kirittyentve. Én meg totál slampos vagyok… - bosszankodtam kicsit.
- Te így is gyönyörű vagy! – bókolt. – De ha gondolod, akkor hazavihetlek, hogy átöltözz.
- Nem tudom, lehet azt kéne. De igazság szerint, nincs sok kedvem.
- Miért?
- Nem tudom, egyszerűen csak nincs. – vontam vállat, majd visszamentünk a többiekhez.

~¤~

A hirtelen jött rosszkedvem ellenére egész jól éreztem magam, s már fél hat volt, mikor hazaindultunk. Végül Taylor hozott haza, pedig Kellan nagyon erősködött.
- Jól érezted magad? – kérdezte.
- Igen, jól. – mondtam egy mosolyt erőltetve arcomra, s úgy éreztem elég jól sikerült.
- Nekem nem úgy tűnt… - nézett rám egy pillanatra, majd ismét az útra szegezte tekintetét.
- Tényleg jól. Csak kicsit fáradt voltam, ennyi az egész. De örülök, hogy eljöttem. – valóban örültem neki, de egyszerűen nem tudtam megmagyarázni, hogy miért voltam feszült.
- Akkor jó. – mondta, majd megálltunk, s kiszállva meglepődtem, hogy elindult felfelé. Mikor az ajtómhoz értünk, valahogy nem tudtam mit is csináljak, így inkább megkerültem a dolgokat.
- Bejössz?
- Nem, megyek, mert időben fel kellene kelnem. – mondta, majd egy lépéssel közelebb jött, így már csak pár centi választotta el arcunkat. Jóideig csak néztünk egymás szemébe, majd közeledni kezdett. Egész közel került, s nem tudom miért, de elhúztam fejem, s meglepetésre ő is pont akkor ugyanígy tett.
- Nem így…
- Nem most… - mondtuk egyszerre, mire mindketten csak elmosolyodtunk.
- Jó éjt Tay! – adtam egy lágy puszit arcára.
- Jó éjt! Majd hívlak! – mondta, s megvárta, míg bemegyek és bezárom az ajtót. Hiányérzetem volt, ugyanakkor boldog is voltam. Gyorsan átöltöztem, beállítottam ébresztőm, majd bedőltem ágyamba, s gyorsan elszenderültem….

Tizenegykor az ébresztő éles hangjára keltem, s lenyomva inkább kimásztam az ágyból, mert ha még egy kicsit pihenek, akkor tuti, hogy visszaalszom. A fürdőbe siettem, gyorsan lezuhanyoztam, majd a konyhába mentem, hogy igyak egy kávét. Míg azt eliszogattam, a kanapén ülve néztem a tévét, majd ezt befejezve visszamentem a fürdőszobába. Mivel rémes állapotban volt arcom, feldobtam egy kis sminket, majd felöltöztem. Még belenéztem a tükörbe, s az órára nézve konstatáltam, hogy épp időben lettem kész, pár perc múlva fél egy. Eszembe jutott, hogy inkább egy másik táskába átpakolok, az jobban illik ruhámhoz, s előkeresve a megfelelőt nekikezdtem. Még nem fejeztem be, mikor csörögni kezdett telefonom, s a kijelzőre pillantva csak kinyomtam. Amint kész lettem, bezártam az ajtót, s lesiettem a lépcsőn, már amennyire tudtam.
- Szia! – ültem be Liam mellé.
- Szia! Szép vagy, bár mintha egy kicsit fáradt lennél… - jegyezte meg mosolyogva, amitől nekem is kicsit jobb kedvem lett.
- Köszönöm és igen, hosszú volt az éjszaka. – mosolyogtam én is. – Hová is megyünk??
- Majd meglátod! – nevette el magát.
- Hát jó!
- Mit csináltál az éjjel? – kérdezett rá, amin ismét csak mosolyogtam.
- Taylor ma elutazik, így volt egy kis összejövetel a szűk baráti körrel. Végül elmentünk egy klubba, és hét körül aludtam el.
- Akkor nem sokat aludtál. – állapította meg.
- Nem, de most ne erről beszéljünk!
- Miről akarsz beszélni? – kérdezte vigyorogva.
- Nem tudom… majd jön magától! – mosolyodtam el.
Nem sokkal később meg is érkeztünk, a J Restaurant and Lounge-ba. Meglepő választás, de nem zavart különösebben, elég jó hely, az étel is finom. Ahogy bementünk, rögtön egy asztalhoz kísértek…

~¤~

- Köszönöm az ebédet, jól éreztem magam! – mondtam, ahogy megálltunk a ház előtt.
- Én köszönöm, én is nagyon jól éreztem magam. – mosolygott. – Valamikor megismételhetnénk, csak mondjuk egy vacsi? – kérdezte, s láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi válaszomra.
- Persze, egy vacsi jó lenne. – mosolyogtam. – Akkor majd összebeszélünk! Szia! – hajoltam oda, hogy adjak egy puszit, de úgy fordította fejét, hogy majdnem a szájára kapta, de szerencsére még időben elhúztam fejem. Értetlenül, zavartan, de leginkább mérgesen néztem rá, s vártam, hogy megmagyarázza.
- Ne haragudj, én azt hittem…
- Mit hittél? Hogy pár találkozó után a karjaidba ugrom? – kérdeztem mérgesen.
- Nem, csak azt hittem te is úgy érzel, ahogy én. – nézett rám komolyan, s láttam rajta a szomorúságot és egy kis csalódottságot, mitől minden dühöm elszállt, illetve nem is rá, hanem magamra kezdtem el haragudni.
- Ne haragudj, azt hiszem egy kicsit túlreagáltam. Szóval, ez nem a te hibád. – ráztam fejem, mintha ezzel eltűnnének önmarcangoló gondolataim. – Szóval, én csak nem tudom, hogy mit akarok… van egy… vagy… nem tudom. Ezt most nem tudom neked elmagyarázni, mert én magam sem értem. – mondtam őszintén.  – Kell egy kis idő, mire minden a helyére kerül… persze megértem, ha ez neked…
- Amennyi idő csak kell. – vágott közbe. – Azért remélem nem fog olyan sokáig tartani. – húzta csibészes mosolyra száját, amin már én is csak mosolyogni tudtam.
- Ígérem, sietek, amennyire csak tudok!  Na, de most jobb lesz, ha megyek. Még el akarok menni, edzeni.
- Jól van, akkor majd hívlak, vagy hívsz.
- Oké. Szia! – szálltam volna ki.
- Puszit nem kapok? – kérdezte vigyorogva, s felvont szemöldököm láttán folytatta. – Ígérem, jó leszek! – nevette el magát. Odahajoltam, adtam egy puszit, s elégedett képe miatt nevetve indultam fel.

~¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤~