11. Prospects

Haliho!!
Megérkezett az új fejezet, remélem tetszeni fog. Kellemes olvasást, ha van kedvetek lepjetek meg pár komival.
Puszi!! =)

P.S.: Az e-mailekre, amiket a nyaralásom alatt kaptam, illetve a napokban, szépen, sorban válaszolok!! :)

Másfél hét múlva

Az elmúlt napok rendkívül eseménydúsak voltak, legalábbis számomra. Annyi időt töltöttem Jacobbal, hogy már Rosalie kezdett kissé féltékeny lenni, és az új, nagyon jó barátommal, Nahuel-lel. Mivel Nahuel vadászni volt az egész családdal, egyedül Esmee maradt itthon, illetve Carlisle a kórházban dolgozott, Jake jött át, és vele beszélgettem órákig. Vele kapcsolatban pedig nem tudtam dűlőre jutni. Nagyon megszerettem őt, imádtam vele lenni, sokszor alig vártam, hogy újra lássam, és az idő teltével ő is egyre oldottabb lett, így egyre többet szórakoztunk is, ami miatt néha rosszul éreztem magam, máskor meg kicsattantam az örömtől. Leginkább az zavart, hogy mindig másképp viszonyult hozzám. Olykor távolságtartó és kiismerhetetlen volt, máskor meg simulékony és az én Jacobom, aki egy kicsit sokat aggodalmaskodik és pesztrál. De azt nem tudtam megérteni, hogy miért nem mondja el, hogy én vésődtem belé, én vagyok, aki hozzá rendeltetett. Igaz, kapcsolatunk baráti, bármit elmondhattam neki, és ő is mindent elmondott, de valahogy néha mégis az volt az érzésem, hogy valamit elhallgat előlem. S végre a falkás dolog is megoldódott, mert Sam azt mondta, hogy még egy ideig vállalja az alfaságot, vagy legalábbis addig, amíg Jake el nem dönti, hogy mit akar. Ugyan azt hitték, hogy nem lehet két alfa a falkában, de tévedtek, nagyon is lehet. Vagyis Sam és Jacob is alfa volt, noha, még nem volt veszély, ami miatt esetleg vita lett volna közöttük… mert hát akkor… arról jobb nem is beszélni. Merengésemből Jake ébresztett föl, óvatosan megrázott.
- Hahó, Nessie, itt vagy? – lengette meg kezét arcom előtt nevetve.
- Jah, igen, persze, csak egy kicsit elbambultam.
- Vettem észre. – nevetgélt, s én sem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.
- Mit is kérdeztél?
- Hogy mit terveztél mára?
- Arra gondoltam, hogy átugrok egy kicsit Kimhez, már rég beszéltünk.
- Elvigyelek?
- Csak ha nem gond! – mosolyogtam.
- Nem, amúgy is útba esik.
- Akkor köszönöm! – azzal felrohantam a táskámért, majd vissza le az autóban várakozó Jacobhoz. – Egy pillanat! – szóltam oda neki, a táskámat bedobtam az ablakon az anyósülésre. Beszaladtam a házba, egyenesen a dolgozószobába.
- Szia Esmee! Csak azért jöttem, hogy szóljak, elmegyek Kimhez.
- Szia kincsem, rendben menj csak!
- Majd jövök! – mondtam még, majd visszaszaladtam a kocsihoz, és bevágódtam Jacob mellé.

Az úton beszélgettünk mindenféléről, majd megérkezve Kimhez gyorsan elbúcsúztam. Az ajtóhoz siettem, bekopogtam, s kissé meglepődtem, hogy Jared nyitott ajtót, hiszen ilyenkor nem szokott itthon lenni.
- Öhm, szia Jared, Kim itthon van? – öleltem meg közben.
- Szia Nessie, itthon van, gyere csak be. – állt félre az ajtóból, így beslisszoltam.
- Szia Nessie! – jött ki az egyik szobából Kim.
- Szia, nem zavarok, remélem. – mondtam, majd Jaredre néztem, aki csak megrázta fejét.
- Te sosem zavarsz! – mondta barátnőm, majd a kanapéhoz húzott.
- Én elmentem Paulékhoz, majd jövök! – mondta Jared, valószínűleg érezte rajtam, hogy csak Kimmel szeretnék most beszélni.
- Szóval, minek köszönhetem a látogatásod?
- Semmi különös, csak már vagy egy hete nem beszéltünk, és gondoltam…
- Baj van? – kérdezte komolyan.
- Igazából nem tudom… csak… Jake amióta Leah hazajött annyira furcsa. Folyamatosan ügyelek rá, hogy nehogy valami olyat mondjak, amivel megbánthatnám, de mintha mindig sikerülne az ellenkezőjébe trafálnom.
- Például? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.
- Valamelyik nap átjött, éppen az ebédemet csináltam. Megkérdeztem tőle, hogy eszik-e velem, mire beleegyezett. Aztán segített, minden tök jó volt, de szóba jött a falka, és mikor megemlítettem neki, hogy Seth, Embry, Quil és talán még Leah is az ő falkájának része, hát úgy elkomorodott. Aztán múltkor, amikor Seth vitt haza… sosem csinált ilyet, egészen addig, míg Leah haza nem jött. – magyaráztam, s ekkor furcsa dologra lettem figyelmes. Kim félrekapta tekintetét, s mintha el is pirult volna kissé. – Miről maradtam le? – kérdeztem, s elhatároztam, hogy így vagy úgy, de kiszedem belőle.
- Semmiről. Én sem értem Jacobot. – mondta, majd felállt. – Kérsz valamit?
- Nem, kössz! – vágtam rá. – Kim, ha nem mondod el, hogy mi a franc ütött belétek, akkor esküszöm, hogy soha többet nem állok szóba veled. – mondtam nyomatékosan.
- Erről jobb, ha nem tudsz, hidd el. A te érdekedben. Ha Jake akarja, akkor majd elmondja.
- Kim! – néztem rá dühösen, s álltam fel. – Mondd már végre, mert én nem tudom, mit csinálok!
- Jól van! De ha bárkinek is el mered mondani, hogy elárultam, akkor én nem állok szóba veled! – vágta oda idegesen.
- Jól van, csak mondd már!
- Amikor te elmentél Renée-hez, akkor Jacob nagyon el volt keseredve, nagyon szeretett téged, úgy járt és kelt, mint egy zombi. Aztán eltelt pár hónap, és valamiért Leah nem változott át többet, olyan lett, mint egy átlagos emberi nő. Azt tudnod kell, hogy egyedül vele beszélt normálisan Jake, szóval meglehetősen sokat voltak együtt… - itt kissé megtorpant, de nem értettem, hogy ennek mi a lényege, így csak vártam. – Leah mindennél jobban akart egy kisbabát, főleg miután megtudta, hogy Emily terhes. Már nem szerette annyira Samet, de úgy gondolta, hogy egy gyerek értelmet adhatna az életének. Már csak egy apa kellett, illetve valaki, aki képes megtermékenyíteni, s mivel Jacobot minden téren alkalmasnak vélte…
- Hogy mi? – hőköltem hátra még ültömben is. – Leah-nak Jacobtól van gyereke? – hüledeztem. Nem értettem, hogy Jake egyáltalán, hogyan mehetett bele ilyenbe, mikor elvileg engem rendelt hozzá a sors. Szinte kiborultam, kapkodva vettem a levegőt, forgott velem a világ.
- Hé, Ness, várd ki a végét! – próbált megnyugtatni. Bólintottam, így folytatta. – Szóval ott tartottam, hogy Leah Jacobot szúrta ki magának, aki nemet mondott. Aztán volt egy buli, és Jake többet ivott a kelleténél, mondhatni Leah leitatta őt. Mindnyájan láttuk, hogy együtt távoztak, de senki sem gondolta, hogy Jake ennyire el van ázva. Jaredtől tudom, és megkért, hogy senkinek se mondjam el, de látták Jake fejében, pont a napokban, amikor újra egyesült a falka, hogy aznap éjjel… szóval Jake jóformán nem tudott magáról, Leah meg kihasználta alkalmat. De mégis a legfurcsább az, hogy nem úgy gondolt vissza erre, mintha haragudna, vagy bánná, hanem sóvárgóan. És most leszögezem, Leah-nak nem lett gyereke Jake-től. Nem jött össze nekik. De azért az furcsa, hogy ezek után ugyanolyan barátok, sőt, most hogy Leah visszajött, egyáltalán nem zavarja. – mondta, s engem újabb sokk ért. Jacob nemhogy nem haragszik Leah-ra, de még kívánja is?! És most, hogy visszajött, vajon miért van annyit vele? Egyszerűen nem tudtam elképzelni ezt a helyzetet, ez sok volt nekem így egyszerre.
- Ne haragudj, de most el kell mennem… - motyogtam magam elé.
- Nessie, én…
- Semmi baj, komolyan! De megtennél nekem valamit? – néztem rá esdeklőn.
- Persze, bármit.
- Ne mondd el senkinek sem, hogy tudok róla, rendben? Még Jarednek sem! – nehezen, de bólintott, így otthagytam a szobában, és futásnak eredtem. Úgy terveztem az erdőben lévő tisztásra megyek, ott általában sikerült gondolkodnom, és tisztáznom magamban a dolgokat. Odaérve csak leültem egy sziklára, és annyira összehúztam magam, amennyire csak tudtam. Igazából nem értettem, hogy miért zavar ez az egész annyira, hiszen ezt akartam. Hogy ne legyen kötelező nekem Jacobbal lennem, és úgy látszik ez így is van. De ez hogy a francban lehet? Vajon Jake már Leah-t szereti? Vagy… vagy csak pusztán testi vágy? Nem értettem semmit, legfőképp magamat és ez nagyon zavart.  Órákig ülhettem ott, már beesteledett, mikor valaki hirtelen megszólalt:
- Hé, mi a baj? – odakaptam a fejem, s megnyugodtam, hogy csupán Nahuel az.
- Semmi baj, csak gondolkoznom kell.
- Valóban semmi? Akkor ez itt mi? – nyúlt arcomhoz, és törölt le róla valami nedveset. Odakaptam én is, majd rájöttem, hogy még azt sem vettem észre, hogy sírok.
- Csak… azt hiszem, át kell értékelnem pár dolgot.
- Az nem mindig baj, sőt. De ha bármiben segíthetek – karolta át vállam. – akkor én itt vagyok, tudod.
- Kösz Nahuel! – mosolyogtam rá.
- Na és, jutottál már valamire az utazással kapcsolatban?
- Hát… igazából igen. De nem hiszem, hogy anyáék belemennek.
- Már megint mit vettél a fejedbe? – nevetett fel.
- Az eredeti terven változtattam egy kicsit. Tudod, az volt a kifogásuk, hogy napfény, meg minden. Szóval, hogy nem tudnék mit csinálni. Aztán amikor valamelyik nap, a falkával voltam, és azt beszélgettük, hogy milyen jó lenne egy közös nyaralás vagy túra, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha velük mennék. Tudom, hogy sokan lennénk, de…
- Kikre gondoltál?
- Quil és Claire, persze csak ha elengedik, Jared és Kim, Paul és Rachel, Seth és Missy, Embry, Brady, Collin, Jake na és persze te, feltéve, ha van kedved. – mosolyogtam.
- Szóval rám is gondoltál?
- Persze!
- Hát, sok szerencsét hozzá! De mindenesetre megéri megpróbálni. – mosolygott.
- Reménykedem benne, hogy megengedik. Amúgy is! Renée és Phill ott lennének egy köpésre.
- Mindenképpen meg szeretnéd oldani, igaz?
- Igen! – vágtam rá magabiztosan. – Szóval nem is tétlenkedem, inkább hazamegyek, és elmondom… - mosolyogtam. Mindketten felálltunk, és rohanni kezdtünk. Gyorsan megérkeztünk a nagy fehér házhoz, s mindenkinek köszöntem, de anyáékat sehol sem találtam.
- Bella és Edward? – néztem Alice-re.
- A házikóban. – felelte.
- Köszi! – indultam el, de egy pillanatra mégis visszafordultam, mert utánam szólt, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Nagy fejfájást okoztál, tudod-e?! Kerüld meg a dolgokat, akkor menni fog. De erről pszt! – mosolygott.
- Köszönöm! – suttogtam én is, majd útnak indultam. Két perc sem kellett és már a házban voltam, leültem a kanapéra, és vártam, míg előjönnek. Úgy sejtettem, valamit megzavarhattam…

- Szia kicsim! – ölelt meg anya.
- Sziasztok! – köszöntem én is, majd még apát is megöleltem. – Beszélhetünk?
- Persze! – azzal mindketten leültek velem szemben. Emlékeztettem magam arra, amit Alice mondott.
- Szóval gondolkodtam, és rájöttem, nagyon hiányzik már Renée. Tudom, hogy ti nem jönnétek velem, de én már nagyon meg szeretném látogatni. – mondtam esdeklően.
- Jajj édesem, akkor mész, amikor csak szeretnél. – mondta anyám kissé elérzékenyülten.
- Szóval elengednétek? – kérdeztem, úgy tettem, mintha rendkívül hálás, és izgatott lennék.
- Nessie, ennek semmi akadálya. Csak annyit kérünk, hogy nagyon vigyázz magadra. – mondta apám.
- És mi lenne, ha elkísérne valaki, vagy valakik?
- Mire gondolsz? – kerekedtek el anyám szemei.
- Én csak arra, hogy… esetleg a falkából néhányan eljöhetnének. Tudom, hogy sokan vagyunk, de már annyira ki akarnak kapcsolódni, és Görögország remek hely erre! – néztem rájuk kérlelően.
- Meghiszem én azt! Ezt most verd ki a fejedből Renesmee Carlie Cullen, mert erről szó sem lehet! – mondta dühösen apám.
- De miért? Egyedül elengednétek, de már másokkal nem?
- Nem bízom meg bennük, túlságosan komolyan tudják venni a szórakozás fogalmát!
- De hiszen ott lenne Renée is!
- Inkább ti vigyáznátok anyámra, mint ő rátok! – vágta oda Bella.
- Igen? Ezt pont ti mondjátok? Ti is ketten utaztatok el egy hétvégére hozzá, akkor nem értem, hogy én miért ne tehetném meg?! – keltem ki magamból.
- Az más volt! Megóvni akartam anyádat, és nem bulizni vittem. Azonkívül, egy vámpírnál jobban senki sem vigyázhatott rá.
- És ha eljönne velünk egy vámpír? – kérdeztem rá, nem értették mire akarok kilyukadni, de nekem már egy komplett tervem volt.
- Kire gondolsz?
- Nahuel-re.
- Ő nem vámpír.
- De mindig azt mondtátok, hogy pontosan olyan, sokkal inkább hasonlít rátok, mint egy emberre, és hogy ő mennyire felelősségteljes, példát vehetnék róla. Akkor hazudtatok? – kérdeztem rá, s alig tudtam visszatartani egy mosolyt.
- Nem erről szó sincs, ezt még mindig fent tartjuk.
- Hát akkor, miért ne jöhetne el ő ügyelni ránk? Ha valami gond lenne, ti is tudjátok, hogy szólna. – emeltem fel szemöldököm. Nem szóltak semmit, csak néztek maguk elé.
- Még meggondoljuk. – szűrte apám a fogai közül.
- Köszönöm! – ugrottam bele szüleim nyakába.
- Még nem engedtünk el. – mondta szigorúan.
- Nem is azt akartam, csak azt, hogy gondoljátok legalább meg, és ne zsigerből vágjátok rá, hogy nem. – feleltem komolyan.  – De én most megyek is, fáradt vagyok már! Jó éjt! – mondtam, s adtam nekik egy-egy puszit. Ugyan itt is volt szobám, de jobb szerettem a nagyházban aludni, no meg úgy gondoltam, hogy ez egy jó pont is nekem: hagyom a szerelmeseket turbékolni.
Visszaérve ettem, majd letusoltam, s lefeküdtem. Az álom nem sokat váratott magára…

Másnap reggel kissé nyúzott voltam, nem igazán aludtam jól. Ahogy összeszedtem magam és elkészültem lementem reggelizni, s az asztalnál Edward és Bella várt, olyan szigorú arckifejezéssel, hogy szinte tudtam a választ. Aztán Alice elém tette a reggelim, rám kacsintott, amiből azonnal tudtam, hogy nyert ügyem van. Enni kezdtem teljesen faarccal, nem akartam, hogy rájöjjenek, én már tudom a válaszukat. Ahogy befejeztem és elpakoltam magam után, visszaültem eléjük, és kíváncsian vártam mit is mondanak.
- Nézd kincsem. – kezdte Bella. – Gondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy bizonyos feltételek mellett elmehetsz. – mondta ki, mire ismét a nyakukba borultam. Ugyan tudtam, hogy ez lesz a válasz, most mégis hatalmas öröm árasztott el, és valóban hálás voltam, amiért elengednek.
- De! Mint mondta édesanyád, csak bizonyos feltételek mellett!
- Persze, bármiben benne vagyok!
- Először is, semmi alkohol. Másodszor Nahuel is veletek megy mindenhová és szót fogadsz neki. Harmadszor pedig maximum két hetet maradhattok, nem többet. – kezdte el sorolni, de én akkor ott, még a csillagokat is leígértem volna neki az égről, nemhogy ilyen apróságokat…