8. Anger

Másnap reggel kissé nyomottnak éreztem magam, így heverésztem és tévéztem, majd olyan fél tíz körül lementem reggelizni.

- Szia Nessie! – jött be Nahuel a konyhába.
- Ó, szia Nahuel! Sikerült aludnod? – kérdeztem kíváncsian, hiszen még én sem tudtam az első pár napban normálisan aludni.
- Hát, nem igazán… - mosolyodott el. – De azért nem volt olyan vészes. – tette még hozzá.
- Te kérsz? – néztem rá érdeklődve, ugyan tudtam, hogy az állatvért jobban szereti, de a rendes ételeket is fogyasztotta.
- Nem, köszi! – rázta meg fejét, így fogtam magam, és a pulthoz ültem. – Jó étvágyat!
- Köszi, van! – mosolyodtam el, s kezdtem el enni a müzlim.
- Tudod, annyira furcsa, hogy egy kis baleset ennyire megváltoztathat… - merengett el egy percig.
- Hát igen, szerintem is… - kuncogtam, be kellett, hogy valljam, azért tetszett a dolog, hogy még egy olyan lény nincs, mint én. Míg ettem és azután is beszélgettünk, sok mindent megtudtam a fajunkról, illetve arról a fajról, amibe eredetileg tartoztam volna. Amit viszont megfigyeltem, hogy Nahuel-nek állandóan jó kedve volt, folyamatosan mosolygott, amitől én is kicsit derűsebb lettem.
- Nincs kedved sétálni? – kérdeztem meg pár óra múlva.
- De szívesen. – egyezett bele, s amint összekaptam magam elindultunk…

Egy hét múlva

Amióta Nahuel megérkezett rengeteg időt töltöttem vele, olyan volt számomra, mintha évek óta ismerném, s rá kellett jönnöm, ugyan sok mindenben különbözünk, de legalább annyi hasonlóság is van köztünk.
- Mehetünk? – kérdeztem, ahogy lejött a lépcsőn.
- Persze! – felelte, így kocsiba ültünk, és Port Angeles felé vettük az irányt, hogy szórakozzunk is egy kicsit, hiszen már nagyon régen voltam moziban, és mikor felvetette az ötletet, akkor kaptam az alkalmon. Fél úton lehettünk, mikor megcsörrent a mobilom, s azonnal tudtam, hogy ki lehet, hiszen rá külön csengőhang volt beállítva.
- Szia Jake, mi újság? – szóltam bele boldogan.
- Szia Nessie, nincs kedved lejönni La Push-ba? Itt vagyunk Jaredéknél, tudod, kicsit megünnepeljük ezeket a lökötteket. – mondta valószínűleg mosolyogva. Basszus, hogy ezt elfelejtettem! Pedig soha nem történt velem ilyen… egészen idáig.
- Ami azt illeti, éppen Port Angeles-be megyek Nahuel-lel… mozizunk egyet.
- Aha, jó, akkor jó szórakozást. Szia! – mondta, majd letette a telefont. Iszonyú bűntudatom volt, amiért ilyesmit elfelejtettem.
- Baj van? – kérdezte Nahu.
- Éppen Kimmel és Jareddel kellene ünnepelnem… - hajtottam le fejem.
- Hazamenjünk? – kérdezte kissé keserűen.
- Nem… mostmár menjünk és érezzük jól magunk! – erőltettem mosolyt arcomra.

A vígjáték, amit megnéztünk elég jó volt, no meg a popcorn-csata is, amit úgy a film felénél követtünk el, és mivel nálam volt a doboz, egyértelműen én nyertem.
- És most, hová? – kérdezte kíváncsian.
- Mi lenne, ha hazamennénk? Ígérem, majd bepótoljuk, csak tényleg ott kellene lennem velük. – néztem rá bűnbánóan.
- Jól van. – mosolygott, s nem tudtam eldönteni, hogy most csak megjátssza, vagy valóban nem haragszik. Egész gyorsan hazaértünk, elkéredzkedtem, hogy kivételesen kicsit később legyen a takarodóidő, s miután átöltöztem és meggyőződtem róla, hogy elfogadhatóan festek, futva tettem meg az utat. Kissé félve mentem az ajtóhoz és kopogtam be, hiszen jogosan haragudhattak volna rám.
- Szia Nessie! – nyitott ajtót barátnőm, és ölelt meg.
- Szia Kim! Ne haragudj, hogy csak most! – kértem elnézést.
- A lényeg, hogy itt vagy! – mosolygott. Beljebb mentem, s szerencsére a többiek sem orroltak meg rám, egy személy kivételével, de mivel nem jutottam a közelébe, mert a többiekkel beszélgettem, ezért úgy döntöttem, jobb kivárnom, hogy ketten legyünk.
Tizenegy körül kezdett szétszéledni a társaság, s amúgy is úgy gondoltam, ideje hazamennem, így elbúcsúztam tőlük, majd szép lassan kisétáltam. Sejtettem, hogy utánam jön, s igazam lett, épphogy kitettem a lábam a házból, már hallottam, hogy jön.
- Gyalog jöttél? – kérdezte, így megfordultam.
- Igen. – bólintottam egyet.
- Hazaviszlek. – mondta, még csak fel sem merült benne, hogy nem szeretném. Beültem mellé a kocsiba, s úgy öt percig szótlanul ültünk, mikor már nem bírtam tovább és megszólaltam:
- Ne haragudj már rám! Komolyan sajnálom!
- Nessie meg kell értened, hogy egy sajnálom nem elég mindig. Megbántottad őket, és ezen nem változtat semmi.
- Ők képesek voltak megbocsátani, hát te miért nem? – kérdeztem durcásan.
- Talán ideje lenne kicsit felelősségteljesebben viselkedned. - dörmögte.
- Mit akarsz ezzel mondani? – néztem rá meglepetten.
- Azt, hogy kicsit másokra is gondolhatnál, nem csak magadra… – vágta oda, s állította le a motort, mivel megérkeztünk.
- Sajnálom, ha így gondolod… - mondtam könnyezve. – Jó éjt Jake! – adtam a szokásos puszit az arcára, majd kiszálltam, s a ház felé siettem.
- Nessie! – szólt utánam, de nem álltam meg, csak felviharoztam a szobámba, és magamra zártam az ajtóm. Gyorsan átöltöztem, és ledőltem az ágyamba, de könnyeim ahelyett, hogy apadtak volna, minduntalan potyogtak. Többen is próbálkoztak, először Rosalie, Alice, Esmee, de még Emmett-et is ideküldték, hiába mondtam, hogy hagyjanak most békén.
- Nessie! Bejöhetek? – szólt be Nahuel.
- Nahuel most hagyj, oké? Majd jobban leszek… - mondtam neki.
- Nessie, hidd el, hogy akkor leszel jobban, ha elmondod mit történt! – ellenkezett, s mivel úgy gondoltam, hogy addig nem hagynak, ameddig valakivel nem beszélek, így beengedtem őt, de azonnal visszabújtam az ágyamba, magamra húztam a takaróm, fejem pedig párnáim közé temettem.
- Elmondod, hogy mi történt? – kérdezte lágyan, miközben hátamat kezdte simogatni. Mikor kissé megnyugodtam, felültem, és elmeséltem neki, hogy mi is történt.
- Nessie, emiatt ne sírj! Nem igaz, amit Jacob mondott, ezt mindenki tudja. Valószínűleg csak azért mondta, mert mérges volt, bár jegyzem meg, ettől még nem szép, hogy így beszélt veled. Szóval ne sírj, nyugodj meg.
- De Nahu, te nem láttad, hogy hogyan mondta! Hidd el, nagyon is komolyan gondolta!
- Szerintem az lesz a legjobb, ha alszol rá egyet, reggel majd másképp fogod látni! – mosolyodott el.
- Neked legyen igazad! – somolyogtam már én is.
- Na ez már mindjárt jobb! Jó éjt Nessie, álmodj szépeket!
- Te is Nahuel! – feleltem, majd kiment, így visszafészkeltem magam, s ahogy javasolta, megpróbáltam elaludni…