15. Alternation

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek! :) Most mást nem is mondanék, kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!

Puszi!! =)

Reggel iszonyú fejfájással keltem, alig bírtam kinyitni a szemem, a testem pedig iszonyúan el volt gémberedve. A nagy fény miatt csak óvatosan, eleinte hunyorogva néztem magam elé, majd kinyitottam a szemem. Ekkor két dolog történt egyszerre: egy, a fejembe óriási görcs hasított, kettő, ijedten kipattantam az ágyból, ami miatt sikeresen megszédültem és lehuppantam a földre. A fejemet fogva próbáltam feltápászkodni, nem sok sikerrel. Ekkor Nahuel kimászott az ágyból, és óvatosan felsegített.
- Köszi… - motyogtam magam elé, mire csak bólintott egyet. – Miért aludtál velem? – kérdeztem, félve az igazságtól, s éreztem, hogy fülig vörösödöm.
- Mert megkértél, hogy maradjak, ráadásul úgy csimpaszkodtál rám, hogy esélytelen volt, hogy elmenjek. – ekkor, ha lehet, még vörösebb lettem.
- Ne haragudj… - sütöttem le fejem. – Én annyira sajnálom, ami történt! – mondtam, és ismét a sírás kerülgetett. Ugyan nem mindenre emlékeztem, ahogy erre sem, de azért a lényeg még megvolt.
- Ami volt, elmúlt. De nagyban megkönnyítenéd a dolgom, ha többet nem csinálnál ilyet.
- Oké… - motyogtam.
- Én most megyek, hogy összeszedhesd magad. Bár ahogy hallottam, jópáran még nálad is rosszabbul vannak. – mondta, majd magamra hagyott a szobában. Iszonyúan fájt a fejem, így az ágyamhoz mentem, és előhalásztam az Alice által bepakolt bőröndöt, hátha ő gondolt erre az eshetőségre is. Gyorsan kinyitottam, de nem voltam felkészülve a benne található dolgokra. Elsőként olyan ruhákat vettem ki, amiket még én sem vennék föl, aztán szintúgy olyan extrém fehérneműket, hogy teljesen elpirultam. Nem értettem, hogy mostanában miért pirulok el a legkisebb bóktól is, és jövök zavarba egy kicsit is szexuálisabb dologtól. Mindenesetre tovább kutakodtam, már szinte az egészet kipakoltam, mire megtaláltam egy kis zsebet, ami tele volt gyógyszerrel, s végül megtaláltam, amit kerestem. 

Összeszedtem a holmim, illetve visszapakoltam a bőröndbe, majd beslisszoltam a fürdőbe. Azonnal a csaphoz mentem, és egy nagy korty vízzel leküldtem a fájdalomcsillapítót. A tükörbe nézve meglepődtem, hogy nem nézek ki olyan borzalmasan. Beálltam a tus alá, és egy negyed-fél órával később már éreztem a gyógyszer hatását, így kikecmeregtem, megszárítkoztam és felöltöztem, majd feldobtam egy kis sminket, hogy tényleg normálisan fessek. Lementem a konyhába, de nem láttam senkit, olyan csendes volt a ház, hogy kételkedtem benne, hogy egyáltalán van itthon valaki.
Úgy egy órát tölthettem lent, és kezdtem már nagyon unni magamat, így kimentem a közeli trafikba, és vettem egy újságot, majd a partra mentem, és leültem az egyik padra. Olvastam és olvastam, minden egyes cikket már vagy másodjára, mikor valaki lehuppant mellém. Odanéztem, és elmosolyodtam.
- Szia Nahuel.
- Szia Nessie. Szóval itt bujkáltál.
- Ó, nem bujkáltam én senki elől sem, csak nagyon untam már magam.
- A többiek még csak most ébredeznek. – kuncogott.
- Jacob fönt van már? – érdeklődtem.
- Már régen. Még előtted fölkelt, Leah-val elmentek valahová. – vont vállat. Teljesen elkámpicsorodtam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hová mehettek ők ketten. - Mihez lenne kedved? – kérdezte vidáman.
- Nem tudom, mondjuk… mit szólnál, ha átmennénk a szomszédvárosba? A többieket is megkérdezhetnénk, hogy akarnak-e jönni.
- Ez jó ötlet! – felelte izgatottan, és felállt. Kényelmes tempóban sétáltunk vissza, s ahogy beléptem, elmosolyodtam a többieken. Úgy látszik, a félvámpírságnak van egy ilyen előnye is… míg rajtam abszolút nem látszott a másnaposság, addig a többiek úgy jártak fel-alá, mint a zombik.
- Sziasztok! Hogy vagytok? – kérdeztem kuncogva. Volt, aki csak egy szúrós szemmel meredt rám, de Seth, Missy és Embry elnevették magukat.
- Hogy festek? – kérdezte Missy.
- Őszintén? Rémesen! – kuncogtam, de ő is csak nevetett, majd a fejét fogva leült az asztalhoz. – Van kedve valakinek átjönni velünk a szomszéd városba?  - kérdeztem kíváncsian.

Öt perc múlva kissé szomorúan, de mégis izgatottan mentem fel a szobánkba, hogy magamhoz vegyem a táskám, majd még belenéztem a tükörbe, és lerohantam Nahuel-hez.

- Biztosan senki sem jön velünk? – kérdeztem.
- Bocs, de most annak is örülünk, hogy képesek vagyunk járni, nem mindenki olyan csodabogár, mint te! – vigyorgott Paul. Ezen felnevettem, de aztán Nahuel-lel karöltve elindultam.

Már este hét is elmúlt, mikor beültünk egy étterembe vacsorázni. Rendeltünk, s amíg vártunk, tovább beszélgettünk.
- Na és Missy? Ő aranyos lány. – mondtam neki.
- Igen, de van egy olyan érzésem, hogy a farkasok nem igazán kedvelnek…
- Na, ne mondd! – kuncogtam.
- De emiatt azt hiszem, a többiek sem túlzottan…
- Ugyan! Kedvelnek, csak természetes, hogy nem akarnak ebből gondot. – mondtam már kicsit komolyabban.
- Meglehet. – mondta még, s megkaptuk a rendelt ételt. Kis idő múltán már nem bírtam szó nélkül, így én törtem meg a csendet.
- Miért jöttél el hozzánk?
- Mert kíváncsi voltam rátok. Tudod nagyon lenyűgözött az életmódotok, de még csak most sikerült elérnem, hogy abszolút állatvéren és emberi ételeken éljek. Valamint Huilen már nyüstölt miatta egy ideje, csak féltem otthagyni, mivel mostanság sok ismeretlen vámpírral találkoztunk. Fogalmam sem volt, hogy mit akarnak, de mielőtt eljöttem, már egy hete nem láttam őket. – vont vállat.

Este fél tíz után érkeztünk vissza, s be kellett vallanom, nagyon jól éreztem magam Nahuel-lel, talán túlságosan is jól.
- Sziasztok! Megjöttünk! – köszöntem vidáman, ahogy beléptünk a nappaliba.
- Szia, milyen volt? – jött oda, s ölelt meg Kim.
- Ó, el sem tudjátok képzelni! Ráadásul Nahuel okosabb, mint amilyennek mutatja magát! Nemhogy én magyaráztam neki, még ő mondott el olyan dolgokat, amiket nem tudtam! – mondtam elismerően.
- Jó lehetett. De ugye nem haragszol, amiért nem mentünk.
- Nem, dehogy! De holnap nem ússzátok meg! Nem lesz punnyadás! – vigyorogtam.
- Remélem is! – vigyorodott el Jared, ahogy átkarolta Kimet. – Terveztél valamit?
- Hát, arra gondoltam, hogy végre lemehetnénk a partra, aztán meg még kitaláljuk. Tudok egy nagyon jó helyet, a turisták nem is ismerik, a görögök meg nem igazán merészkednek oda.
- Miért?
- Mert egy nagy sziklafal veszi körül, és nagyon nehéz odajutni. De megéri! – kacsintottam rájuk. – De mindnyájan tudjuk, hogy nekünk nem nagyon okozhat gondot. – somolyogtam.
- Igen, ez elég valószínű. – vágott fancsali képet Kim.
- Majd a fiúk cipelnek! – nevettem fel.
- Meghiszem én azt! – kuncogott ő is. – Jut eszembe! Jacob keresett.
- Hol van?
- Azt hiszem a szobájában.
- Nem tudod mit akart? – kérdeztem még a lépcsőről, mire csak vállat vont.
Bekopogtam, mire csak egy halk „Gyere be” hangzott válaszul.
- Szia! – mosolyogtam rá.
- Beszélnünk kell. – kezdte komolyan.
- Igen?
- Az éjjel történtekről.
- Igen… szóval… én nagyon sajnálom… csak annyira feldühítettél! – szaladt ki a számon. Éreztem, hogy arcom egy paradicsommal vetekszik, de továbbra is próbáltam a szemébe nézni, azokba a gyönyörű barna szemekbe.
- Feldühítettelek? – kérdezte értetlenül.
- Igen… hogy csak úgy otthagytál. Nagyon megalázó volt. – hazudtam, hiszen ez csak kis mértékben befolyásolta a történteket.
- Sajnálom. – mondta őszintén.
- Én is. Nem akartalak megbántani… - motyogtam.
- De miért kellett innod? Bajod is eshetett volna! – korholt le.
- De nem lett! – ellenkeztem.
- Nem lett? Ja, hogy neked nem gond, hogy Nahuel kapott az alkalmon… - mondta idegesen.
- Miről beszélsz? Ha Nahuel nem hoz haza, akkor talán tényleg bajom esik!
- Csak hazahozott… - morogta, s teste remegésbe kezdett...