26. Csacsogás

Sziasztok!
Itt az új rész, ez csak egy átvezetés, semmi extra! Pont emiatt, ha minden igaz, akkor holnap hozom is a következőt!
Puszi!! =)

Úgy három órával később lettem csak kész, a lakás minden egyes szegletét kitakarítottam, igaz, az ablakot nem mostam le, de ilyen esős időben ez nem is csoda. Körülnézve mégsem voltam elégedett. Valami zavart, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi. S mivel nem volt kedvem ezen rágódni, úgy döntöttem, hogy összedobok valami kaját. Kinyitva a hűtőt elgondolkodtam, hogy mit csináljak, s az eredeti elgondolásomon változtatva, inkább muffint sütöttem. Bekapcsoltam a rádiót, és míg elkészítettem a tésztát végig énekeltem. Amit kész lettem, betettem a sütőbe sülni, lehalkítottam a zenét, s leültem lap-topom elé, felnéztem a közösségi portálokra, és az e-mailem is megnéztem. Egy-kettőre muszáj volt válaszolnom, így azokkal végezve a konyhába mentem ellenőrizni, hogy áll a muffin. Még kellett neki pár perc, így a pultnak támaszkodva csak elbambultam. Nem gondolkoztam semmin, vagy mondhatjuk úgy is, hogy mindenen, s ebből csak a kopogtatás zökkentett ki. Az ajtóhoz mentem, s a kukucskálón kitekintve vidáman nyitottam ajtót.

- Szia Karen, gyere be! – üdvözöltem barátnőm.
- Szia! – adott két puszit, majd követett a konyhába.
- Épp jókor. – mosolyogtam rá kivéve a finomságot a sütőből.
- Hmm, jó illata van.
- Akkor jó. Hogyhogy átjöttél?
- Már régen beszéltünk, és gondoltam megnézem mi újság veled. Jól vagy? Mesélj!
- Jól vagyok, nincs semmi különös. – vontam vállat, miközben kiszedtem egy tálba a sütiket.
- Khm! Nekem nem ezt csiripelték a madarak…
- A madarak mi?! – húztam fel egyik szemöldököm, majd Karen és magam elé tettem egy tányért.
- Ron, ne csináld ezt.
- Hát jó: szakítottam Mattel, nagyjából ennyi.
- Miért?
- Mert már nem működött, nem éreztem iránta mást, csak szeretetet. Ennek meg nem volt értelme.
- Biztosan ennyi?
- Igen, ennyi. Miért, valaki valami mást mondott.? - jelentettem ki inkább, mint kérdeztem.
- Nem a kismadár nem volt hajlandó semmit elmondani. – mondta kissé bosszankodva, de én nagyon örültem, hogy Taylor nem mondott semmit. – No, de mi van veled és Taylorral? Láttam együtt vacsiztatok, tegnap meg úgy hallottam, hogy elkísérted a partyra. – kérdezte, s mindkét szemöldökét emelgette.
- Nincs semmi köztünk.
- Nekem ne rizsázz! – mondta izgatottan.
- Nem rizsázok, komolyan. Csak nem öljük meg egymást, ha találkozunk, és némi túlzással akár barátomnak is mondhatom.
- Biztos, hogy csak ennyi?
- Persze!
- Oké… - mondta kissé sunyi mosoly kíséretében, de úgy döntöttem inkább ráhagyom a dolgot, gondoljon, amit akar. – Na és mit csináltál ma?
- Semmi érdekeset, kimentem a boltba, ahol összefutottam Liammel, megittunk egy kávét, aztán hazajöttem, és takarítottam, majd amint látod sütöttem egy adag muffint.
- Liammel?
- Ühüm.
- Ő ki?
- Egy srác, akit a bulin ismertem meg, ő is színész.
- Liam Hemsworth?
- Öhm, azt hiszem.
- Azt hiszed?
- Nem tudom a vezetéknevét.
- Na jó, de mesélj, mi volt!!
- Semmi, találkoztunk a bulin táncoltunk és beszélgettünk egy kicsit. Aztán tegnap összefutottunk a boltban, és elhívott kávézni. – ahogy visszaemlékeztem, halványan elmosolyodtam az emlékképen. – Átmentünk a Starbucks-ba, de fél óra múlva mennie kellett, és hazahozott. Elkérte a számom, de nem adtam meg neki, hanem inkább odaadtam neki a mobilom, hogy írja be a számát.
- És utána?
- Beírta, én meg felmentem.
- Felhívtad?
- Nem.
- Miért?
- Mert még nem volt kedvem.
- És fel fogod?
- Még nem tudom, majd meglátom. De mesélj inkább te, mi újság otthon?
- Semmi, csak a szokásos, mindenki jól van.
- És te hogy bírod?
- Még megy. Élvezem, úgyhogy nem kell aggódnod.
- Jól van akkor. – mosolyogtam.
- De nekem most muszáj bemennem az irodába, egy csomó papír vár rám.
- Kár, de várj egy kicsit még. – mondtam, majd elővettem egy zacskót és tettem bele pár muffint. – Tessék!
- Köszönöm! Tényleg finom! Akkor majd beszélünk! Szia! – adott két puszit, majd az ajtóhoz ment.
- Szia, és vigyázz magadra!
- Úgy lesz! – mondta még, majd megvártam, míg eltűnik a lépcsőfordulóban, s becsuktam az ajtót. Mivel nem terveztem semmi mást, összeszedtem a holmim, és a konditerem felé vettem az irányt.

Miután ott végeztem, még elmentem táncolni is egy kicsit, s hazaérve gyorsan letusoltam, majd előkerestem mobilom, és felhívtam Sofiát, aki csak pár csörgés után vette csak fel.
- Szia Ronnie, hogy vagy?
- Szia Sofi, jól vagyok, de ugyanezt akartam én is kérdezni tőled!
- Óóó, én nagyon jól vagyok!
- Biztos?
- Persze, most minden klappol! Most lett vége a turnénak, azt hiszem, pihenek egy kicsit.
- Na, az jó! Nem vall rád, de ártani nem árthat!
- De veled mi újság?
- Jól vagyok, nagyjából annyi, amit az e-mailben is írtam.
- Ezt úgy mondod, mintha a halálodon lennél, szóval ez egyet jelent azzal, hogy egy állati jó pasival forgatsz, akit mellesleg utálsz, jegyzem meg nem értem miért, és jobbnál jobb partikra jársz, jobbnál jobb pasikkal.
- Jah, és azt kifelejtetted, hogy szakítottam Mattel, aki történetesen teljesen kikelve magából fellökött, csak azért mert, nem akartam vele menni a szüleihez.
- Várj- várj-várj! Ez most komoly?
- Teljesen.
- És jól vagy?
- Mostmár igen. Sőt ami azt illeti, beszéltünk is, és békésen váltunk el.
- Képzelem!
- Nem, tényleg így volt. Mindketten beláttuk, hogy előbb-utóbb bekövetkezett volna a szakítás.
- Én azt hittem, hogy ti örökre együtt maradtok, és ez a „nem vagyunk szerelmesek” duma, csak azért van, hogy ha bármi olyat tesz Matt, akkor ne legyen kínos.
- Pedig nem így volt. De mostmár tényleg jól vagyok, ez a lényeg. Az utóbbi hetekben végre volt lehetőségem edzeni is.
- Majd valamikor összefuthatnánk meg, ha van kedved, akkor edzhetnénk is egyet közösen.
- Persze, amikor neked jó.
- Ha minden igaz, akkor egy hét múlva repülök vissza Los Angeles-be.
- Az jó. Addig meg úgyis beszélünk valamilyen formában.
- Persze. Na és mi van Taylorral? Még mindig megy a harc?
- Nem, már megbékéltünk, sőt! Egész jóba lettünk!
- Jóban? – kérdezte játékosan.
- Igen, jóban.
- És esetleg valaki más?
- Hááát, megismerkedtem egy Liam nevű sráccal.
- Azzal a Liammel?
- Igen azzal.
- Az egy nagyon helyes pasi. Na de mesélj, mi volt.

- Először egy bulin találkoztunk, elkezdtünk együtt táncolni, aztán beszéltünk is egy keveset, de jött Taylor, így vele mentem. Aztán ma reggel összefutottam vele a boltban. Ez a pasi semmitől sem jön zavarba! Képzeld! Azt mondja: örül, hogy összefutottunk. Erre mondom neki, hogy szerencse hogy kell ez a pár dolog. Erre ő belenéz a kosaramba és azt mondja: Igen, hála a tamponnak. Persze nem gondolta át rendesen, belőlem meg kitört a nevetés, és miután neki is leesett, ő is nevetni kezdett. Aztán beültünk a Starbucks-ba, de hallod nagy nőcsábász lehet. Nem kertel és simán megmondta, hogy bejövök neki.
- Állati! – nevetett. – Na és? Elkérte a számod?
- Igen! Hazahozott, aztán elkérte, de nem adtam meg neki.
- Helyes! Ezzel a kezedben tartod!
- Nem azért nem adtam meg neki, mert a kezemben akarom tartani, hanem mert nem tudom, hogy akarok-e most új kapcsolatot.
- Ezt most verd ki a fejedből! Nem vagy apáca, ideje, hogy pasizz egy kicsit!
- Tudom, csak lehet, kellene egy kis idő.
- Ne rinyálj már! Hívd fel!
- Jó majd felhívom! – nevettem el végül magam. Órákon át beszéltünk, de nem bántam, sokszor előfordult ez velünk, ha huzamosabb ideig nem beszéltünk.
Este úgy döntöttem, hogy korán elteszem magam, így egy gyors zuhanyzás után betettem egy filmet, és azt néztem, de nem sokkal később elaludtam…

25. Helyek

- Nyugi!
- Én nem aggódom, csak nem értem.
- Anyu egy kis összejövetelt szervezett. Ez rendben is van, de őszinte leszek, én nem nagyon beszélgetek a rokonokkal, anyu és apu barátaival meg főleg nem. Szóval te épp kéznél voltál.
- Kössz, ez igazán kedves! – mondtam ironikusan.
- Ne aggódj, három órát kihúzunk valahogy, aztán leléphetünk.
- Most aztán megnyugtattál! – mondtam még mindig csípősen, mire csak elnevette magát.
- Nem olyan rossz, ha nincs egyedül az ember…
- Ha te mondod. – hagytam rá, s négy előtt negyed órával meg is érkeztünk. Szép volt a környék, no meg a házuk is. Nem féltem, de egy kicsit mégis tartottam ettől az egésztől.
- Hát akkor: Show Time!!! – mondta nevetve, ahogy kiszálltunk autójából, s ezen én is csak röhögni tudtam. Kézen ragadott és egyenesen behúzott házukba, ahol még csak szülei és pár ember lézengett.
- Szia anyu! – adott puszit édesanyjának.
- Szia édesem!
- Anyu ő a barátom, Ronnie. Ronnie ő az anyukám, Deborah.
- Örvendek, Mrs Lautner.
- Én is Ronnie. De nyugodtan szólíts Deb-nek.
- Köszönöm.
- Anyu, apu merre van?
- A konyhában, ha minden igaz. – mondta, így odaterelt, és édesapjával is túlestem a bemutatkozáson, aki ugyancsak kérte, hogy Dan-nek szólítsam. Ezután Taylor húgát kezdtük keresni, akit a szobájában találtunk s neki is bemutatott.
- Ő pedig Roxy, a kutyusom.
- Nem is mondtad, hogy van kutyád. – néztem rá komolyan, ahogy megsimogattam a kiskutyát.
- Nem kérdezted. – vont vállat, majd kimentünk a kertbe, s csak ott ültünk le.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis szőrgombócot tartasz.
- Olyan nehéz rólam elképzelni?
- Nem nehéz, csak valahogy bele sem gondoltam. Az utazások miatt nincs veled?
- Pontosan. Így amikor csak tehetem, elviszem sétálni, vagy csak játszok vele. – magyarázta.
- Megmutatod a szobád?
- Ha szeretnéd. – állt fel, majd az ajtóban előreengedve megfogta kezem, és ismét a lépcső felé húzott. Jól megnéztem ott is mindent, tetszett, de a saját lakása jobban tükrözte őt, ez még inkább az „anyuci egyetlen fia-féle” Taylor szobája volt.

Ahogy ígérte, nem sokkal több, mint három órát maradtunk, igazából végig egymással beszélgettünk, s csak néha hagyott magamra.
- Akkor most hová megyünk?
- Egy helyre, ahová sajnos mostmár csak ritkán járok, de régen elég sokat voltam ott.
- Értem. – mondtam még, s csak akkor szólaltam meg legközelebb, amikor odaértünk.  – Te golfozol? – húztam fel egyik szemöldököm.
- Nem, illetve már golfoztam, de nem ezért jöttünk. – na itt már semmit sem értettem.
- Akkor miért?
- Majd meglátod! – indult el befelé, s mivel mást nem tehettem, csak követtem. – öt perc séta után megállt, s leült a fűre.
- Meg fogsz fázni!
- Dehogy! Gyere! – nem ültem le mellé, de így is lélegzetelállítóan szép látvány tárult szemem elé.
- Ez fantasztikus!
- Igen tudom. Már vagy három hónapja nem voltam itt, de még mindig ugyanolyan érzés idejönnöm.
- Mi van, ha meglátnak?
- Most is tudják, hogy itt vagyunk. A kamerán rögtön látják, hogy ki jön, és hogy itt vagyunk. – magyarázta. – Neked nincs ilyen hely? Ahol mindent elfelejtesz, és nincs semmilyen gondod?
- Persze, hogy van.
- Majd egyszer megmutatod?
- Már láttad.
- Láttam?
- Igen! Nekem a tánc és a zene az a hely, ahol minden gondomtól szabadulni tudok. Mindegy, hogy hol és mikor. – ültem le végül mellé. – Nem félsz, hogy a fotósok megtalálnak itt?
- Valószínűleg most is tudják, hogy itt vagyunk, de a fák miatt nem tudnak lefotózni. Az őrök meg nem engednek be ide akárkit. Ha nem lennék klubtag, akkor nem lennénk itt.
- Áá, értem! – mondtam még, majd ránk telepedett a csend. Nem volt kínos, csak egyszerűen nem kellett semmit mondanunk, mindketten csak nézelődtünk, és gondolkoztunk, s úgy negyed órával később szólaltam meg csak:
- Miért mutattad meg nekem ezt a helyet? – kérdeztem suttogva.
- Nem tudom, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy meg kell. Talán azért, mert te őszintén elmondtál dolgokat. – vont vállat.

Nem tudom mennyi ideje lehettünk már ott, de biztosan több órája, mert nagyon lehűlt a levegő, s végül emiatt is döntöttünk úgy, hogy ideje mennünk.
- Mit fogunk csinálni most? – kérdeztem már a kocsiban.
- Mihez van kedved? – kérdezett vissza.
- Nem tudom. De azt hittem mindent elterveztél…
- De azon lehet változtatni. Szóval? Nem vagy éhes?
- Egy kicsit. De mi lenne, ha inkább hozzám mennénk, és csak rendelnénk valamit?
- Remek ötlet. – mondta, s az út további részében csak a mai napról beszéltünk.
Felérve hozzám, gyorsan feljebb vettem a fűtést, majd előkerestem táskámból a mobilom.
- Már csak azt kell kitalálnunk, mit együnk.
- Kínai?
- Inkább olasz. De ha te kínait szeretnél, akkor neked azt rendelünk.
- Nem, nekem jó az olasz is, igazából mindegy.
- Hát jó. – egyeztem bele, egész gyorsan kitaláltuk, mit szeretnénk enni, így felhívtam az éttermet és leadtam a rendelést. Míg vártuk, hogy megérkezzen a futár a kajánkkal, tovább beszélgettünk mindenféléről, majd mikor kihozták az ételt, kitéve normális tányérba, s asztalhoz ülve éhesen vetettük rá magunk.
- Durvábbra számítottam a mai nappal kapcsolatban. – mondtam, amint befejeztük.
- Miért?
- Azt hittem, szívatni fogsz.
- Az a három óra nem volt elég? – mosolyodott el.
- Nekem az a három óra is tetszett, élveztem igazából. Kedves a családod, nem tudom, miért nem élvezed ezeket az összejöveteleket!
- Tudod, körülbelül minden harmadik héten van egy ilyen, és nem mindig van hozzá kedvem, mint például ma sem volt. Szóval rá vagy kényszerítve, és akkor nem olyan nagy élvezet. De anyukámat nem akarom megbántani, így jó képet vágok hozzá.
- Ahogy gondolod… - mondtam semlegesen.
- Most mi van?
- Semmi.
- Mondd csak!
- Tényleg semmi. – mondtam ugyanúgy, s tovább ellenkezett volna, de szerencsémre megcsörrent a telefonja. Míg ő beszélt, én bepakoltam a mosogatógépbe a tányérokat, majd öntöttem mindkettőnknek inni.
 - Jössz velem?
- Hová?
- Gabrielhez.
- Kérdés, vagy csak udvariasság?
- Kérdés. Ha nincs kedved, akkor nem kell jönnöd.
- Akkor ezt most passzolnám. Tudom, hogy előbb-utóbb találkozok vele, de szerintem mindkettőnknek kínos lenne. Azt neked töltöttem. – mutattam még a pohárra.
- Köszi. Megértem, és van egy olyan érzésem, hogy ezért most ő is rendkívül hálás lesz. – mosolygott, majd inni kezdett.
- Elég valószínű. – mosolyodtam el én is.
- Na jól van, akkor én megyek, majd beszélünk. – mondta, miközben puszit adott.
- Oké, Gabrielt is puszilom. Szia!
- Szia! – csuktam be mögötte az ajtót.
Már fél tizenegy volt, de úgy döntöttem, hogy kitakarítok, mert egy kicsit kupi volt, és még a Mattől elhozott dolgokat sem pakoltam ki. Nem végeztem mindennel, de már későre járt, így lezuhanyoztam, majd aludni próbáltam, ami meglepően könnyen sikerült…

Reggel nyolc előtt valamivel magamtól ébredtem, majd a szokásos teendőket elvégezve felöltöztem, és vásárolni mentem. Nem kellett sok minden, csak hát a női áldás az engem sem kerülhetett el. Egy kisebb boltot választottam, ami elég közel is volt, így gyalog mentem. Már csak pár dolog hiányzott, amikor valaki a hátam mögül megszólított.
- Szia Ronnie. – köszönt, így megfordultam, s kissé meglepődtem, hogy vele találkozom itt össze.
- Szia… Liam.
- Mi újság? A múltkor kerestelek még, de már nem találtalak.
- Öhm, igen, nem sokkal később eljöttünk.
- Értem. Igazából örülök, hogy összefutottunk.
- Nem sokon múlt. Ha nem kell ez a pár dolog, akkor nem lennék most itt. – mosolyogtam.
- Akkor hála a tamponnak. – nézett a kosaramba, mire belőlem kitört a nevetés. Kis idő múltán neki is leesett mit is mondott, így már együtt nevetett velem. – Ezt nem gondoltam át. – mosolygott még mindig.
- Igen, ezt sejtettem.
- Sietsz valahova?
- Ammm, nem.
- Akkor mi lenne, ha meginnánk valamit?
- Benne vagyok. – egyeztem bele.
- Kocsival vagy?
- Nem.
- Az jó, mert így könnyebb. – mondta még, így miután kifizettük a dolgokat, a Starbucks-ba mentünk.
Kikértük a kávénk, majd leültünk egy asztalhoz, ami nem volt könnyű ekkora tömegben. Elég sokan megbámultak minket, de valahogy nem érdekelt.
- Szóval Ronnie, színészkedni fogsz?
- Ha minden igaz.
- Szabad tudnom, miféle filmben?
- Egy táncos film, innen ismerem Taylort.
- Azt hittem együtt vagytok.
- Nem, eleinte utáltuk is egymást, de most úgy látszik, rendeződik a kapcsolatunk. Akár barátságnak is nevezhetnénk.
- Na az jó. – mondta egy hatalmas vigyor kíséretében, amit nem tudtam eldönteni, hogy a Taylorral való jó kapcsolatomnak vagy, hogy nem vagyok a barátnője résznek szól.
- Ez a vigyor annak köszönhető, hogy nem vagyok a barátnője, vagy annak, hogy mostmár jóban vagyunk. – mosolyogtam, s néztem szemébe.
- Mindkettőnek, de inkább az előbbi. – mondta a szemembe nézve, majd belekortyolt kávéjába, de továbbra is tartotta a szemkontaktust.
- Bátor vagy.
- Félnem kéne valamitől?
- Nem dehogy. Csak ritka, hogy egy pasi ilyen nyíltan kimondja a második találkozásnál a szimpátiáját.
- Szerintem amúgy is egyértelmű lenne, így miért ne mondanám ki?! – mosolygott…
- Igaz. – vigyorogtam én is. Tovább beszélgettünk, de mivel fél óra múlva neki mennie kellett, felálltunk, és távoztunk.
- Hazavigyelek?
- Nem kell, menj csak, közel lakom.
- De én szeretnélek hazavinni.
- Akkor köszönöm. – mondtam, majd beültem autójába, s elmondtam hol lakom.

- Itt is volnánk. – állt meg a háztömb előtt.
- Még egyszer köszönöm.
- Szívesen, máskor is. Örülök, hogy összefutottunk.
- Én is. De mostmár menj. El fogsz késni.
- Megérné elkésni. – mosolygott, s addig is vigyorogtam, de most fülig szaladt a szám. – Megadod a számod?
- Add meg te, és majd kereslek én. – nyújtottam át neki mobilom, hogy bepötyögje számát.
- Több mint a semmi. – mondta közben.
- Na jól van, akkor szia! – szálltam ki mellőle.
- Szia! És csak hogy tudd! Ha nem hívsz, tudom, hol laksz.
- Az ajtó számát nem.
- Akkor mindenhová bekopogok. – vont vállat, mire ismét csak elnevettem magam.
- Mostmár tényleg menj! – csuktam be az ajtót.
Felmentem, majd kipakoltam a vásárolt termékeket, és ott folytattam a takarítást, ahol tegnap félbehagytam.

24. Napok

Felvéve csizmám, még utoljára a tükörbe pillantottam, s mivel minden rendben találtam, így felkaptam kabátom és táskám, majd az ajtót bezárva lerohantam, és bepattantam Taylor mellé.
- Szia! – mondtam, majd adtam két puszit neki, s bekötöttem magam.
- Szia! – mosolygott.
- Hová megyünk?
- Vacsizni. – mondta büszkén, s végre elindultunk.
- Nem úgy!
- Igazából nem találtam ki, csak rajtad múlik!
- Katsuya?
- Az jó lesz! – mondta még mindig mosolyogva.
- Nevettél… de min?
- Mármint amikor hívtalak?
- Igen.
- Csak azon, hogy sejtettem, hogy késni fogsz.
- Nem szoktam késni.
- De a nők amint meghallják, hogy randi vagy valami ilyesmi, akkor rögtön lázba jönnek, és órákon át készülődnek.
- De ez nem randi, csak egy vacsi.
- Ez igaz. De egy baráti vacsora miatt is rengeteget képesek babrálni.
- Hát jó, akkor legközelebb totál leizzadva és büdösen jövök, neked meg kutya kötelességed lesz velem lenni! – öltöttem rá nyelvet, mire csak nevetni kezdett. Meg is érkeztünk, s az étterembe belépve rögtön egy asztalhoz vezettek minket. Ez volt az egyik kedvenc helyem, igaz nem sokszor voltam itt.

- Szóval szeretnéd, hogy legyen legközelebb? – húzta egy kicsit az agyam.
- Nem, igazából ironikusan mondtam…
- Kár, pedig azt hittem, hogy holnap is eljössz velem.
- Unalmas vacsora megint, neeem!
- Akkor azt hiszem, felhasználom az egyik napomat.
- Te tudod. – mondtam még, majd a pincér odajött, így leadtuk a rendelést. – És mit csinálunk?
- Majd meglátod. – mondta sejtelmesen.
- Egyáltalán kitaláltad már?
- Az egész napot elterveztem.
- Na, abból mindig csak a baj van.
- Ha tervezek?
- Nem abból, hogy te tervezel, hanem abból, hogy terv van.
- Miért?
- Mert, ha valami nem menetrend szerint megy, akkor rögtön feszkó van miatta.
- Nem lesz, amúgy sem menetrend, csak terv. A terveken meg lehet változtatni. – mosolygott.
- Akkor jó! – mondtam még, majd mivel kihozták az ételt elkezdtünk enni.

Kellemesen telt az est további része is, sokat beszélgettünk, no meg persze ugrattuk egymást.
- Felezzünk!
- Én hívtalak meg, én fizetek! – mondta, majd úgy nézett rám, mintha várna valamire.
- Ha fizetni akarsz, felőlem fizess csak, engem ugyan nem zavar! – mosolyogtam, mire elnevette magát. Kényelmes tempóban távoztunk, majd az autóba ülve szólalt meg csak.
- Nem vagy átlagos, ugye tudod?!
- Mondták már egy páran. – mondtam, miközben becsatoltam övem.
- De ez jó, úgy értem nem egy „tömegcikk” vagy, és ez ritka manapság.
-  Örülök neki. Szóval mit is csinálunk holnap?
- Ha a fejedre állsz, sem szeded ki belőlem.
- Legalább egy kis infómorzsát!
- Nem!
- Hát jó!
- Nem nyugodtál még most sem bele, mi? Csak azon töröd a fejed, hogyan húzz csőbe, igaz?
- Igen! – vágtam rá nevetve.
- Megérkeztünk!
- Mikor jössz?
- Még nem tudom. Majd írok, vagy hívlak.
- Oké… akkor köszönöm a vacsit, jól éreztem magam! – mondtam őszintén.
- Én is! Akkor holnap! – mosolygott sejtelmesen, majd elbúcsúzva tőle felsiettem lakásomba. Semmi jót nem sejtettem, bár lehet, ismét tévedni fogok. Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam, majd kicsit feljebb vettem a fűtést, hogy még az éjjel megszáradjon. Befészkeltem magam ágyamba, és tévézni kezdtem, de a korai idő ellenére is hamar elnyomott az álom…

Felébredve tökéletesen kipihentnek éreztem magam, de mivel nem volt kedvem semmihez, az ágyban maradtam, és csak heverésztem, s pár órával később elaludtam.
A telefonom csörgésére ébredtem, s hiába utáltam, ha így keltenek, most eleget aludtam és vidám voltam, így megmenekült az illető, majd a kijelzőre sem pillantva, trillázva szóltam bele:
- Igen tessék?
- Szia, itt vagyok az ajtód előtt, beengedsz?
- Jah, persze! – tettem le azonnal, majd belelépve papucsomba az ajtóhoz siettem.
- Jó reggelt! – engedtem be Taylort. – Minek köszönhetem a látogatást?
- Neked van reggel, már délután kettő is elmúlt, és tudod, ma én rendelkezem feletted, így gondoltam, minden egyes percét kihasználom.
- Ahogy akarod. – mondtam egy ásítással elnyomva a végét. – Most megyek, rendbe teszem magam, ha kérsz valamit, szolgáld ki magad nyugodtan. – csoszogtam be a fürdőszobába. Nem siettem el semmit, a szokásos tempóban tettem-vettem, s mikor elfogadhatónak találtam kinézetem, és csak az öltözködés volt hátra, kimentem a szobámba. Kicsit meglepődtem, hogy Taylor is bent volt, éppen nézelődött. – Szóval hová is megyünk?
- A-a, nem mondom meg.
- Akkor legalább annyit, hogy mit vegyek fel.
- Nézd meg, mi van rajtam, valami hasonlót.
- Bocs, de már pasi ruha nincs nálam, de lehet, meg kellett volna tartanom Matt cuccai közül párat.
- Gyagyás! – mosolygott ő is. Elővettem egy farmert és egy szőrös zipzáras felsőt, alá meg egy pólót majd visszavonultam a fürdőbe, és felöltöztem.
- Így jó lesz?
- Tökéletes! Mehetünk is?
- Persze, csak felveszem a cipőm, és átpakolok egy másik táskába. – mondtam, majd amint ezzel megvoltam bezártam az ajtót és kocsiba ültünk. – Itt állj meg!
- Minek?
- Mert éhes vagyok! Te nem?
- Egy kicsit…
- Neked mit hozzak? – kérdeztem.
- Mindegy, rád bízom!
- Oké. – azzal ki is pattantam mellőle. A pékségben nem időztem sokat, gyorsan sikerült választani, majd Taylor mellé visszaülve ismét beszélni kezdtem. – Keress egy helyet, ahol megállhatunk enni, persze csak ha neked is megfelel.
- Én is erre gondoltam. – mosolyodott el. Szerencsére nem sokkal arrébb le tudtunk parkolni, és gyorsan megettük péksütink, majd a tervezett hely felé vettük az irányt.
- Elmondod végre?
- Nem.
- Találgathatok?
- Igen.
- És ha kitalálom, megmondod, hogy kitaláltam?
- Nem.
- Ajjj! Ez nem ér! – mondtam kissé elnyújtva.
- Kapcsoljak rádiót?
- Igen! – vágtam rá, már mosolyogva. Rövid ideig csak bámultam ki az ablakon, s az aktuális dalt dúdoltam.
- Tegnap este lefotóztak minket.
- Baj?
- Nem, csak megy a kavarás. Gondoltam, jobb ha tudod. Őszintén szólván engem nem érdekel, csak néha idegesít, hogy mindenkivel összehoznak.
- Jobb, mintha melegnek titulálnának. – vigyorogtam.
- Ez igaz. – nevette el ő is magát. Ismét csend következett, ő látszólag valamin nagyon agyalt, én meg csak bambultam kifelé, és ha olyan dal jött, akkor együtt énekeltem a rádióval. – Nagyon jó hangod van. – nézett rám.
- Öhm, köszi! – jöttem kissé zavarba.
- Nem gondolkoztál rajta, hogy folytatod? Vagy csak foglalkozol vele?
- Gondoltam már rá, nagyon sokszor. De vagy nem volt időm, vagy kerestem a kifogásokat. Aztán jött ez a szerep, és azóta nem nagyon foglalkoztam vele, azt az egy alkalmat leszámítva.
- Kár érte.
- Talán majd egyszer újra belevágok, de annak még nem jött el az ideje.

Félórányi autózás után már elképzelni sem tudtam, hogy hová is mehetünk, de elhagyva San Fernando-t, olyan ötletem támadt, ami óriási őrültségnek tűnt, de valahogy mégis ez látszott a legvalószínűbbnek. Vártam még pár percet, de ahogy felbukkant egy újabb tábla, már nem bírtam szó nélkül.
- Taylor?
- Hmm?
- Te komolyan a szüleidhez viszel?...

Új kinézet!

Sziasztok!

Új színekbe öltözött az oldal, nekem annyira nem jön be, mint az előző, és valószínűleg nem is lesz fent olyan sokáig. A váltás oka pedig nem más, mint Matt, és az új fejléc kreálásánál most ilyen "kattanásom" volt. (Nem értem miért rózsaszín, mikor nem is szeretem...o.O)
Ha van kedvetek, akkor véleményezzétek! :)

Puszi mindenkinek! =)


P.S.:A következő fejezet már készen van, arra vár, hogy feltegyem! :D

23. Megkönnyebbülés

- Persze, miért is ne! – mondtam végül, így a taxisnak megadtuk az új címet, s nem sokkal később már Taylornál is voltunk.  – Húúú, ez állati! – mondtam belépve lakásába.
- Tetszik?
- Nagyon!
- Kész valamit?
- Valami üdítő jól esne… - válaszoltam még mindig elámulva.
- Víz, gyümölcslé, kóla… - kezdte el sorolni.
- Ízesített víz van?
- Van.
- Milyen?
- Inkább gyere és nézd meg. – mosolyodott el.
- Oké… - mentem oda, s felfedeztem kedvenc ízesített vizem, így azt vettem ki.
- Nekem is töltesz?
- Persze.
- Addig megyek, és felveszek valami kényelmesebbet. – mondta, majd el is tűnt. Pohár után kezdtem keresni,s megtalálva, töltöttem mindkettőnknek, ittam egy keveset, majd elindultam körülnézni. A nappali csodálatos volt, lassan mentem körbe, s mindent aprólékosan megnéztem. Megakadtam, mert egy polc tele volt fotókkal. Nem csak a családjáról, hanem a barátairól is. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ilyet is találok itt, de úgy látszik ismét tévedtem.
- Képeket nézel?
- Nem baj? – fordultam meg.
- Csak nyugodtan. – mondta, majd kiment a konyhába. Visszajövet leült a kanapéra, így én is leültem vele szemben.
- Nem gondoltam volna, hogy te ilyen „kiteszem a családi fotókat” típus vagy… - mondtam mosolyogva.
- A családom és a barátaim foglalják el az első helyet az életemben. Minden más csak utána jöhet. – mondta ő is mosolyogva.
- De nem nehéz fent tartani az egyensúlyt?
- Egy idő után megtanulod, hogy vannak fontos dolgok, amikről nem mondhatsz le, és vannak kevésbé fontosak. De persze olykor nehéz eldönteni, hogy mi a helyes. Ebben is sokat segített a családom.
- Értem… - mondtam kissé elkámpicsorodva. Nem az zavart, hogy mellettem nincs ott a családom, hanem hogy vajon én hogy fogom viselni ezt a helyzetet. Rövid csend következett, s ránézve láttam, hogy valami nagyon böki a csőrét, de nem meri, vagy nem tudja, hogyan kezdjen bele. Végül mégis rászánta magát, s nem lepődtem meg a témán, sejtettem, hogy valamikor úgyis szóba kerül.
- Szóval jutottál valamire Mattel kapcsolatban?
- Csak arra, hogy nem akarom, hogy kínos legyen a helyzet köztünk. Nem szeretnék vele lenni, egyszerűen nem tudok megbízni már benne, de elkerülhetetlen, hogy ne fussunk össze. Szóval, muszáj vele beszélnem még utoljára, hogy ne legyen neki kényelmetlen velem találkoznia. De semmi több.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Tudod, a ma, vagyis tagnap reggeli beszélgetésünk miatt felmerült bennem, hogy nem így döntesz. De okos lány vagy, úgy látszik… - nevette el magát.
- Ha okos lennék, nem lennék itt most… - mormogtam az orrom alatt.
- Miért? Nem jó itt? – kérdezte. Ezek szerint hangosabban mondtam, mit szerettem volna.
- De, nagyon jó, csak…
- Csak mi?
- Csak Gabriel mondott nekem valamit, és nem tudom, higgyek-e neki… - mondtam komolyan.
- Mit mondott már megint? – kérdezte nagy sóhajjal kísérve.
- Lényegtelen.
- Nekem nagyon is számít!
- De tényleg lényegtelen.
- Ha az, akkor mondd el, hogy mit mondott. – mondta csibészesen. Tudta, hogy ezzel megfogott, erre nem tudtam már mást felelni, csak az igazat.
- Mondom, hogy semmiség, csak annyit, hogy azért vagy most velem kedves, mert le akarsz fektetni.
- Ez így is van. – mondta, amivel teljesen lesokkolt. – Mármint volt. Őszinte leszek, ez volt az eredeti terv, de akkor nem gondoltam még, hogy megkedvellek. – mondta mindezt olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélnénk. Felálltam, és menni akartam. – Ugyan már Ronnie, mint mondtam, ez csak így volt! Akkor még egy kicsit sem ismertelek! Na, ülj már vissza! – nézett rám csibészesen, mire már én is elmosolyodtam.
- Utállak Taylor Lautner, tiszta szívemből!
- Akkor jó! Na de, hogy teljesen őszinte legyek: mikor hálaadáskor elmentem hozzád, előtte felugrottam Gabrielhez is. Elmondtam neki mindent, ő meg közölte velem, hogy ez csak testi vonzódás nem több, és menjek csak el hozzád, vigasztaljalak meg. Nem mondtam neki semmit, mert amúgy is az volt a tervem, hogy elmegyek hozzád, így ráhagytam a dolgot. – vont vállat.
- Hát nem jött össze.
- Mi?
- A „vigasztalás”. Vagy legalábbis nem ezen értelemben.
- Nem adod olyan könnyen magad, mint gondoltam, az biztos.
- Vagy csak neked nem adom magam. – mosolyodtam el.
- Miért, talán nem jön be a gyönyörű szemem és mosolyom? – mondta egy ezer wattos mosoly kíséretében.
- Nem, azzal nincs gond. Csak tudod, a személyiséged… hát na az! Pfff… - mondtam lekicsinylést színlelve.
- Hé, ez fájt! – nevetett.
- Akkor jó! – mosolyogtam. – Jut eszembe, mit szólt a család, hogy nem voltál otthon? Mármint hálaadáskor.
- Semmit, megértették. Jó, anyukám kicsit húzta a száját, de nem szólt végül semmit, megértette.
- Mesélj róluk!
- A családomról?
- Igen!
- Mit akarsz tudni?
- Mindent! – nevettem el magam.

Még vagy két óráig mesélt, és beszélgettünk, amikor éreztem, hogy muszáj mennem, mert leragadnak a szemeim.
- Szerintem mennem kéne… - mondtam egy ásítással elnyomva a végét.
- Itt aludhatsz, ha szeretnél. Hely van bőven.
- Köszi, de most nem. Muszáj mennem, mert ha felébredtem, akkor el akarok menni Matthez, és most még remélhetőleg nincs annyi ember az utcán, hogy tömeges szívinfarktust okozzak. – mosolyogtam.
- Te tudod. Hívjak taxit? – vigyorgott.
- Nem kell, majd fogok egyet. – álltam fel, s kezdtem el öltözködni.  – Akkor köszönök mindent! – adtam neki két puszit. – Szia, aludj jól.
- Meglesz, és te is! Vigyázz hazafelé.
- Mint mindig. – mondtam, majd a lifthez sétáltam és megnyomtam a gombot. Nem hallottam zárkattanást, úgy sejtettem még mindig figyel, de nem akartam odanézni. Beszálltam a liftbe, és a telefonomat kezdtem keresni. Megtalálva, és a kijelzőre pillantva meglepődtem, hogy már fél öt is elmúlt. Kilépve az épületből éreztem, hogy kissé hűvös van, de szerencsére hamar fogtam taxit, s nem sokkal később már az ágyikómban vártam az álomvilág eljövetelét…

Délután fél egykor keltem ki az ágyból, és azonnal a fürdőbe siettem egy frissítő zuhany gyanánt. Fáradt voltam, de tudtam, hogy muszáj felkelnem. A víz meg is tette hatását, így valamivel emberibb formában csoszogtam ki és öltöztem fel. Feltettem egy óriási napszemüveget, amolyan „ápol és eltakar” címen, és a közeli boltba vettem az irányt. Gyorsan összeszedtem mindent, ami kellett, és otthon kipakolva azokat ittam egy kávét, mert úgy éreztem, egyszerűen nem térek magamhoz, s ahogy hatni kezdett pakolni kezdtem. Minden olyan cuccot összeszedtem, ami Matté, ne akartam, hogy bármi itt maradjon tőle. Körülbelül egy óra múltán végeztem csak, s a három dobozt betéve kocsimba, felé vettem az irányt. Kissé tartottam ettől, de nem akartam tovább húzni a dolgot.
Megállva a háztömb parkolójában felhívtam:
- Szia Matt, otthon vagy?
- Szia, éde… Ronnie, igen miért?
- Itt vagyok a parkolóban, idejönnél?
- Persze, megyek. – azzal ki is nyomta, így kivettem a dobozokat a kocsiból és vártam. Úgy öt perccel később fel is tűnt.
- Szia. Mik ezek a dobozok? – nézett rám értetlenül.
- A cuccaid, gondoltam elhozom, és elviszem a sajátom.
- Akkor… – kezdett bele.
- Ne itt, majd nálad. – csitítottam le, s egy dobozt a kezébe adtam kettőt pedig felvettem, de elvette az egyiket. Teljes csendben mentünk föl, s csak zakatolt az agyam. Felérve hozzá, sem szóltam egy árva szót sem, csak elkezdtem kipakolni, és összeszedni a saját dolgaim, szerencsémre csak állt és nézett.  Az ő kulcsát letettem a pultra, az enyém pedig levettem kulcscsomójáról. A pakolás befejeztével az ajtóhoz mentem, és nekidőltem a falnak, így odajött, és megállt velem szemben.
- Szóval… nem szeretnék veled lenni, mert már nem tudok megbízni benned. Rá kellett jönnöm, hogy mindketten megváltoztunk, és már csak a megszokás miatt voltunk együtt, vagy mint két nagyon jó barát. De egyikünk sem akarta ezt feladni, és emiatt nem is kerestünk mást. Nem szeretnék haraggal elválni, mert én nem haragszom rád, és hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem szeretlek, nagyon szeretlek, de ez így nem állapot. – néztem fel rá komolyan, s meglepődve tapasztaltam, hogy mosolyog.
- Nem akartam magamnak beismerni ezt.
- Tudom, sokáig én sem.
- Mikor jutottunk idáig?
- Nincs időpontja, csak így alakult. – vontam vállat. – Nem szeretném, hogyha találkozunk, akkor kínos legyen. De azt hiszem ezek után nem is lehet. – mosolyogtam, s szemeim megteltek könnyekkel. Odajött, s magához ölelt szorosan, s ekkor vékony patakokban folytak végig arcomon a könnyek. Ahogy elengedet megtöröltem szemeim, s adtam még egy utolsó puszit arcára, és örökre kiléptem az életéből. A cuccaim betettem a kocsiba, majd hazavezettem, s nem időztem el sokat otthon, csak ettem egy keveset, felkaptam az edzőcuccom, és a táncterem felé vettem az irányt.
Hét óra körül félbe kellett hagynom az edzést, mert csörgött a telefonom.
- Szia Tay, mi újság? – szóltam bele vidáman.
- Szia, csak gondoltam megkérdezem, hogy vagy?
- Mattre gondolsz, igaz? – mosolyogtam mégjobban.
- Hát igen! – nevette el magát.
- Semmi, mindent megbeszéltünk, nagyon jól fogadta, egyetértett velem.
- Na az jó.
- Szerintem is.
- És te, hogy vagy? Mit csinálsz most?
- Én teljesen jól vagyok, igazából mintha megkönnyebbültem volna, és éppen edzem.
- Ezen vajon miért nem lepődöm meg?! – mondta, s el tudtam képzelni, ahogy forgatja szemeit közben.
- Miért kérdezted?
- Gondoltam elugorhatnánk valahová.
- Hová?
- Mondjuk vacsizni?
- Felőlem. Mikor?
- Nyolc?
- Legyen fél kilenc.
- Rendben, érted megyek.
- Oké, akkor majd találkozunk. Szia!
- Szia! – azzal letettem. Összeszedtem a holmim, és hazasiettem. Lezuhanyoztam, és feltettem egy kis sminket. Belebújtam kötött ruhámba, és épp csizmámat húztam fel, amikor csörögni kezdett a telefonom.
- Két perc! – szóltam bele azonnal, s még mielőtt letettem, hallottam, hogy elneveti magát, amin én is elmosolyodtam.

22. Buli?

Reggel nyolckor csörgött ébresztőórám, mivel szombaton végül nem mentünk Karennel sehova, így megbeszéltük, hogy ma a megbeszélés előtt együtt reggelizünk. A szokásos fürdőszobai teendők után gardróbomhoz siettem, hogy kiválasszam mit is vegyek fel, de előbb kinéztem az ablakon, hogy milyen idő is van. Esett az eső, így végül egy kék farmer és egy fekete zipzáras felső mellett döntöttem. Felöltözve a konyhába mentem, ittam egy teát, s még nem fejeztem be, mikor kopogtattak. Gyorsan felkaptam kabátom és táskám, s mentem ajtót nyitni.
- Szia, felőlem mehetünk! – köszöntem azonnal, de kissé meglepett, amikor Taylorral találtam magam szemben. – Hát te?  - néztem rá meglepetten.
- Szia, én is jövök. Karen nem mondta?
- Nem, ezt az apróságot elfelejtette megemlíteni… - húztam számat, de végül is nem bántam annyira. Bezártam az ajtót, majd elindultam lefelé a lépcsőn.
- Van lift is! – mondta Taylor, de elindult utánam, mikor mellém ért válaszoltam csak.
- A lépcsőzés a legjobb fenékformáló gyakorlat! – néztem rá.
- Azt látom! – nevette el magát, mire fejbe vágtam. – Most miért, én csak őszinte voltam! – tette fel mindkét kezét. Ezen már én is csak nevetni tudtam. – Hallom Matt nálad járt…
- Karen! Igen, itt volt.
- És?
- Semmi, meghallgattam, aztán elment. – vontam vállat.
- Nem dőltél be neki, ugye?
- Nem tudom. Gondolkodnom kell. – válaszoltam, s szóra nyitotta száját, de gyorsan beültem a taxiba, így Karen előtt már nem folytatta. Nem mertem a szemébe nézni, el tudtam képzelni, hogy mit gondolhat, s még ha jogosnak is találom, akkor sem az ő dolga.

A reggeli finom volt, kellemesen telt, majd együtt bementünk az irodába, ahol Joanna fogadott minket.
- Sziasztok! Gyertek a tárgyalóba, ott kényelmesebb. – indult el, s mi követtük. Elhelyezkedtünk, majd bele is kezdett. – A szerepeket kiosztottuk, az már kész, ők folyamatosan próbálnak. Taylor te, ha jól tudom, akkor a jövő héttől forgatsz.
- Így van.
- Akkor nektek a próbák májusban kezdődnek, de leghamarabb április végén. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lazsálhattok, de úgy gondoltuk, hogy a közös próbákat elég lesz akkor elkezdeni.  – mondta, ami egy kicsit sokkolt, másfelől örültem neki. Legalább lesz egy kis időm összeszedni magam. – A többiről majd még egyeztetünk, most csak ennyi.
- Szóval május, de én csak februárig forgatok, ha minden igaz.
- Mindennek ellenére, szerintünk bőven elég lesz akkor elkezdeni. Egyéb óhaj-sóhaj?
- Nincs. – vágtam rá. – Akkor mehetünk?
- Persze, de Karen szeretném, ha te itt maradnál, van egy-két dolog, amit nekünk egyeztetünk kell.
- Oké. Akkor ti menjetek csak, nem tudom, mikor végzünk. – fordult oda hozzánk szem forgatva, amin csak elmosolyodtunk. Elköszönvén tőlük, kisétáltunk.
- Ez kicsit furcsa volt… - jegyeztem meg.
- Ja, egy kicsit. Tudod a forgatás miatt most tényleg nem tudnánk próbálni, de utána igen. Ha gondolod, akkor csak gyakorolhatnánk együtt, még a rendes próbák előtt.
- Ezt majd megbeszéljük, most még nem tudom, de szerintem rendben lesz. – szálltam be a taxiba, majd gyorsan bediktáltam címem. Aztán Tay a sajátját.
- Ma este bulizni megyünk a srácokkal, nincs kedved jönni?
- Nem hiszem, hogy nagy partyarc lennék ma… - mondtam őszintén.
- Na gyere csak, nem árt egy kis kikapcsolódás. – mosolygott.
- Mikor, és hol találkoztok?
- Gabrielnél, ha minden igaz, és fél tízkor, akkor jössz?
- Nem tudom, majd még eldöntöm!
- Hát jó, te tudod. – ekkor megállt a taxi. Elővettem a táskám, hogy odaadjam a pénzt, de Tay megrázta a fejét. Régen ez zavart volna, de megtanultam, hogy az ilyesmit el kell fogadni, fölösleges ellenkezni. – Akkor este. – mosolyodott el sunyin, amit nem igazán értettem.
 - Majd meglátjuk. Szia! – szálltam ki. 

A lakásomba érve azon gondolkodtam, hogy mi minden kell itthonra, s mivel szétnézve a konyhában temérdek dolgot hiányoltam, így elmentem bevásárolni.

Fél öt volt, mire hazaértem, jól elzötyörögtem az időt. Éppen kipakoltam, mikor csörögni kezdett telefonom, és a táskámból előhalászva ismeretlen szám villogott.
- Igen, tessék?
- Szia Ronnie, Kellan vagyok! – mondta vélhetően fülig érő szájjal.
- Ó, szia! Minek köszönhetem hívásod?
- Gondoltam megkérdezem, hogy esetleg van-e kedved ma este bulizni egy kicsit. – hát ezért mosolygott így Taylor.
- Á, szóval itt van a kutya elásva! Taylor rám küldött.
- Nem kellett küldenie, felajánlottam én magamtól is. Na, szóval kicsit lazítunk ma este, kirúgunk a hámból.
- Tudnék én neked ellenállni? – nevettem el magam.
- Helyes! Akkor fél tízkor Gabnél, aztán csini legyél. – mondta kajánul.
- Persze-persze. Akkor este!
- Oké, szia Ron!
- Szia! – tettem le mosolyogva, majd gyorsan elmentettem a számát. Tovább pakolásztam, majd mikor azzal végeztem, lezuhanyoztam hajat mostam, majd azt megszárítva a gardrób elé álltam, s fogalmam nem volt, hogy mit vegyek fel. Vagy nyolc összeállítást felpróbáltam, de végül egy fekete flitteres ruhánál állapodtam meg. Magamra kaptam köntösöm, majd a fürdőbe visszatérve sminkelni kezdtem. A szemem füstösre sminkeltem, a számra pedig csak átlátszó szájfényt tettem. Ezután a hajam következett, amit csak egyszerűen kisimítottam, és kiengedve hagytam. Ezzel is végezve belebújtam ruhámba, majd kiegészítőket kerestem, és végül egy vastag köves karperecet vettem fel, és egy lilaköves gyűrűt. A cipővel már nehezebb volt a helyzet, de végül ott is sikerült a legmegfelelőbbet kiválasztani. Magamra kaptam kabátom, átpakoltam táskám, majd az órára pillantva rájöttem, hogy késésben vagyok, így előkeresve telefonom sietősen mentem le. Szerencsémre hamar sikerült taxit fognom, így bő tízperccel később már ott is voltam, s az ajtón kopogtattam.
- Szia Ronnie, késtél! – nyitott ajtót Gabriel.
- Szia, tudom. – léptem beljebb, s adtam neki két puszit. Mindenkinek köszöntem, s örültem, hogy már most jó a hangulat, bár sejtettem, hogy miért. – Akkor mehetünk? – kérdeztem, s mivel mindenki felállt és felöltözött, s Kellan lett kész először, így kimentünk, hogy ne kelljen a taxira várni.
- Szép vagy! – jegyezte meg.
- Köszi! De még azt sem tudod, mi van rajtam… - mondtam mosolyogva. – Mi van, ha egy zsákot húztam magamra?
- Te még abban is lélegzetelállítóan szép lennél. – bókolt.
- Ohh, köszönöm. De hidd el, nem lennék olyan szép! Maximum a röhögéstől fulladnál meg! – mondtam, majd beszálltam a taxiba, ahogy a többiek is megérkeztek. Bemondták a címet, majd a helyhez érve a hátsóbejárat felé vettük az irányt.
- Mondtam, hogy ma este találkozunk. – szólalt meg a hátam mögött Taylor.
- Mert tudtad, hogy ennek a kibírhatatlan férfinak úgysem mondok nemet. – mosolyogtam.
- Ez igaz, de…
- Nincs de! – zártam le nevetve. Belépve a szórakozóhelyre kellemes érzés töltött el, s rögtön egy boxhoz siettünk. Levetkőztünk, s elégedetten tapasztaltam, hogy pont jó az idő, se túl meleg nincs, se túl hideg. A társaság egy része rögtön alkoholt rendelt, én meg maradtam a szokásos baracklevemnél.
- Biztos nem iszol valami normálist? – kérdezte Robert.
- Nem, nekem ez is teljesen megfelel. – mutattam italomra, majd rögtön felálltam és a táncparkettre mentem. Nem táncolhattam olyan régen, amikor Kellan jelent meg mellettem, így vele mozogtam tovább a zene ritmusára, de körülbelül húsz perc múlva ő visszament a boxhoz, így egy ismeretlen pasas jött oda hozzám.
- Szia! Liam vagyok! – mutatkozott be, s ismerős volt az arca, de nem tudtam hová tenni.
- Szia, én meg Ronnie!
- Hát akkor Ronnie, szabad egy táncra?
- Gondolom. – mosolyogtam, majd táncolni kezdtünk. Az egy számból lett még egy, és még egy,  s mivel megszomjaztam, így a bárhoz mentünk.
- A hölgynek egy…
- Baracklevet. – fejeztem be, mire kissé furcsán nézett rám.
- Akkor egy baracklevet és nekem a szokásosat. – kérte ki az italokat.
- Gyakran jársz ide? – kérdeztem.
- Fogjuk rá. – mondta mosolyogva. Kikaptuk az italunk, amit én egy húzásra megittam. – És te?
- Most vagyok itt először.
- Értem. És Ronnie, mit csinálsz, ha nem bulizol?
- Táncolok. És színészkedem. Mármint csak fogok. – nevettem el magam. – És te?
- Színész vagyok. – fogta rövidre.
- Szóval ezért voltál ilyen ismerős… de egyszerűen nem tudtalak hová tenni. – vallottam be. – Bocsi!
- Semmi gond, igazából örülök neki.
- Ronnie, téged kerestelek. – jött oda Taylor.  – Szia Liam! Rég láttalak. – fogtak kezet.
- Szia Tay. Ja, régen.
- Miért kerestél?  - kérdeztem Taylorhoz fordulva.
- Csak hogy van-e kedved táncolni.
- Öhm, persze. Ha nem haragszol, akkor én most magadra hagylak. – mondtam még Liamnek, majd Taylorral kezdtem táncolni. 

Be kell vallanom, ismét nagyon jó volt, már vagy negyven perce táncolhattunk együtt, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje leülni egy kicsit. Ketten voltunk a boxba, így beszélgettünk jóideig, majd ismét táncolni mentünk, s kissé felforrósodott a hangulat. Én nem sokkal később Taylort otthagyva, visszamentem a boxba, hogy megnézzem mennyi az idő, de Gabriel teljesen elvonta a figyelmem, mert ott ült egyedül totál részegen. Leültem mellé, s hideg vizet rendeltem, hogy kicsit észhez térítsem. Össze-visszabeszélt mindent.
- Ronnie, te őrületesen szép vagy, ugye tudod? – kérdezte, igaz néha összeakadt egy-egy szónál nyelve.
- Köszi! De ezt most idd meg szépen! – toltam elé a vizet, majd belekortyolt, de ki is köpte.
- Fúj, meg akarsz ölni?
- Nem, pont hogy nem. Na igyál belőle pár kortyot, és jobban leszel. – toltam ismét elé, s végre ivott belőle.
- Csak a te kedvedért. Nagyon rendes lány vagy! Kár, hogy Taylor nem veszi észre.
- Már nincs gond, ha minden igaz, akkor elástuk a csatabárdot.
- Jól csinálja a srác, meg kell hagyni. Le akar fektetni, és most kedves, jó taktika! Lehet, nekem is ki kéne próbálnom… - mondta, s én teljesen lefagytam. Nem tudtam eldönteni, hogy csak az alkohol beszél belőle, vagy valóban igazat mondott.
- Azt hiszem, ideje menni. – jött oda Kellan mosolyogva. – Ha nem lenne totál kiütve, akkor nem is Gabriel lenne. Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, semmi. – mondtam mosolyt erőltetve magamra.
- Akkor jó. Jössz te is, vagy még maradsz. Nikki, Ashley már hazamentek, üzenik, hogy puszilnak. Kris és Rob még maradnak egy kicsit.
- Nem, én is megyek. – álltam fel, majd öltözni kezdtem. Nem sokára Tay is megjelent, így kimentünk. Szerencsére Gab kis támogatással a saját lábán jött.
- Majd én őt lerendezem, te meg vidd haza Ronniet! – mondta Kellan, Gabrielt betuszkolva a hátsó ülésre.
- Oké, tesó, akkor majd beszélünk. – köszöntek el, majd én is odaléptem és adtam két puszit Kellannak. Mi is beültünk az autóba, majd bediktáltuk a címem.
- Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy végül eljöttem, és ezt neked köszönhetem. – mondtam mosolyogva.
- Akkor örülök, hogy eljöttél. Fáradt vagy?
- Nem igazán. Csak azért jöttem el, mert ti is. – mondtam.
- Van kedved feljönni egy kicsit? – kérdezte, mire csak kis gondolkodás után feletem…

21. Magyarázat

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, remélem többet ilyen nem fordul elő. Már megírtam a következőt is, azt előreláthatóan szerdán fogom feltenni!
Jó olvasást!

Taylor szemszög

Reggel arra ébredtem, hogy oldalam el van zsibbadva, s hiába próbáltam mozdulni egyszerűen nem ment. A beszűrődő fény miatt csak résnyire tudtam nyitni szemem, de azonnal rájöttem, mi tart vissza a mozgásban, s nem kicsit meglepődtem.

Ronnie szemszög

Reggel halk kuncogásra ébredtem, amit először nem értettem, de amint agyam képes volt működésbe lépni, felfogtam mi is a helyzet.
- Mi az? – kérdeztem csukott szemmel, álmos hangon.
- Semmi. Csak rám csimpaszkodtál, mint egy kismajom. – kuncogott tovább Taylor, mire arrébb akartam húzódni, de halk puffanással a földre érkeztem. Persze neki sem kellett több, kitört belőle a nevetés, s én is csak röhögni tudtam magamon.
- Ez nem vicces! – vágtam fejbe egy párnával, ami az éjszaka folyamán ugyancsak a földre került.
- De, nagyon is az! – nevetett tovább. Pár perc után sikeresen visszanyerte önuralmát, de még mindig mosolyogva ült föl, és dörzsölte meg szemét. – Jól vagy? Nem ütötted meg magad?
- Kutya bajom! – mosolyogtam, majd felálltam, hogy összeszedjem magam. Ismét nevetni kezdett, s értetlen fejem láttán meg is magyarázta okát.
- Egy oroszlán elbújhatna melletted! – nézett a hajamra.
- Előbb majom, most meg oroszlán?! Köszi, jó reggelt neked is! – mondtam tetetett sértődöttséggel, s kivonultam a konyhába. Odatettem vizet forrni, majd a fürdő felé vettem az irányt, s mire a víz forrni kezdett már elviselhető ábrázattal jöttem ki. Gyorsan bekavartam a teát, majd leültem az asztalhoz, és szürcsölni kezdtem. Taylor jelent meg, s töltött magának is.
- Miért maradtál itt? Haza kellett volna menned!
- Erről nem vitatkozom, de lassan tényleg mennem kell.  – mindketten elgondolkodtunk egy rövid időre, majd ő törte meg a csendet.
- Ne haragudj, hogy kinevettelek! De valld be, hogy egy kicsit tényleg vicces volt!
- Azt hittem, az ágyamban vagyok. – mosolyogtam.
- Pedig a kanapén aludtál el.
- Tudom, de mikor felkeltem, nem voltam tudatában semminek. Régóta fent vagy?
- Nem, előtted keltem pár perccel. Kicsit elzsibbadtam.
- Bocs. – mosolyogtam. – De én szóltam!
- Igaz! De akkor nem gondoltam, hogy valaha is együtt alszunk.
- Hát ezt én sem! Éhes vagy?
- Egy kicsit… - vont vállat.
- Mit ennél?
- Bármi jöhet. – válaszolt, így felálltam és benéztem a hűtőbe, hogy mit tudok csinálni. Végül a sajtos omlettnél maradtam, az gyorsan megvan, finom és laktató. Tizenöt perc múlva már kész is voltam, és letettem elé az ételt, majd leültem vele szemben.

- Jó étvágyat!
- Köszi! – kezdett el enni, majd kis idő múlva felnézett. – Te nem eszel?
- Nem vagyok éhes! – ráztam meg fejem.
- Azt kétlem! Valamit egyél, addig nem mozdulok.
- Jó-jó! – adtam meg magam, így egy tálba gabonapelyhet és tejet öntöttem, majd leültem és enni kezdtem.
- Kisebb tálkád nincs? – mosolyodott el gúnyosan.
- De van. – mosolyogtam én is. Épphogy befejeztem, csörögni kezdett a telefonom, s nem lepődtem meg mikor a kijelző ismét Matt nevét mutatta. Kinyomtam, s vissza leültem Taylorhoz.
- Szerintem menned kéne… - néztem rá komolyan, úgy gondoltam most már muszáj a családjával is foglalkoznia.
- Ki akarsz dobni? – mosolygott.
- Ami azt illeti, igen. – feleltem még mindig faarccal, mire ő elkomorodott.
- Hát jó, ha ennyire szeretnéd… - állt fel, s összeszedve a holmiját az ajtó felé vette az irányt. – Akkor, szia! Gondolom, hamarosan találkozunk…
- Minden bizonnyal. Szia! – csuktam be mögötte az ajtót. Sajnáltam szegényt, de nem volt helyes, hogy idejött. Nem itt lett volna a helye… Na ezt jól megcsináltad! Nem elég, hogy elmegy a családjától, még el is zavarod! – ostoroztam magam, így gyorsan odarohantam az ablakhoz, hogy hátha még Taylor nem ment el. Szerencsémre épp beülni készült, így gyorsan lekiáltottam neki:
- Tay!
- Fent hagytam valamit?
- Nem, csak azt akartam mondani, hogy… - haboztam kicsit, majd elmosolyodtam. – Köszönöm!
- Szívesen! – mondta önelégült fejjel, majd beült és elhajtott. Még mindig mosolyogva ültem le, majd kis gondolkodás után összeszedtem edzőcuccom, és elmentem a táncterembe. Kicsit furcsán néztek rám, de muszáj gyakorolnom.

~¤~

Este kilenc után valamivel, úgy döntöttem hazamegyek, s negyed órával később már a ház előtt parkoltam. Nem szálltam ki azonnal, mert Karen hívott, és vele kezdtem el beszélgetni.
- Szia Karen, mi újság?
- Szia Ronnie, csak gondoltam még most szólok, hogy hétfőn be kell jönnöd az irodába pár dolgot egyeztetni.
- Oké, nem gond. Hányra menjek?
- Olyan tizenegy körül?
- Persze, az menni fog.
- Rendben. Egyébként, hogy vagy?
- Köszi, jól... Most értem haza. – szálltam ki autómból, és indultam el felfelé ezúttal a lépcsőn, mivel a liftben nincs térerő.
- Merre jártál?
- Csak edzettem egy kicsit, semmi különös.
- Azért ne vidd túlzásba… - figyelmeztetett.
- Nem, dehogy! Főleg, hogy az utóbbi hetekben nem nagyon volt rá lehetőségem.
- Ez igaz. Mit szólnál, ha holnap találkoznánk?
- Jó, persze. Megint vásárlás?
- Valami olyasmi… - kezdett nevetni velem együtt.
- Jó, oké, mikor… - mondtam még mindig mosolyogva, de ahogy az ajtón beléptem lefagytam. - várj most le kell tennem, majd visszahívlak.
- Oké, szia. – azzal letettem.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem, s elkezdtem lepakolni a cuccom, mire felállt és odajött hozzám.
- Nem hagytál más lehetőséget, nem veszed fel a telefonod… - kezdett bele Matt, s megfogta karom.
- Nem akarok veled beszélni, találkozni. Ez már elég világos? – húztam fel szemöldököm, majd kihúzva kezem kezéből tovább pakoltam.
- Nézd, én nagyon sajnálom! Csak…
- Matt, nem érdekel. Hagyjuk békén egymást. Az lesz a legjobb.
- Csak hagyd, hogy elmagyarázzam.
- Ezen nincs mit magyarázni!
- Kérlek, ismersz, tudod, hogy nem vagyok ilyen! Csak ülj le hallgass meg, ennyit kérek, nem többet. Megértem, ha többet látni sem akarsz, de erre az öt perce figyelj még rám! – nézett rám szomorúan, s hiába tudtam, hogy helytelen, leültem vele szemben az asztalhoz és vártam. Teljes csönd volt, gondolkodott, nem tudta, hogyan kezdje.
- Szóval, reggel felhívott Chrissie, hogy megkérdezze hogy vagyok… ezen nagyon meglepődtem, mert már nagyon régen beszéltünk, és kérdeztem, minek köszönhetem a hívását. Aztán elmondta, hogy találkoztatok, és hogy mi történt… tudom, mit beszéltünk meg, mégis rosszul éreztem magam miatta, mert én soha nem tettem ilyet. Nem tudtam elfogadni. Aztán felhívott Amanda, hogy buktam azt a melót, amire már régóta fájt a fogam. Utána hirtelen hazajössz, és közlöd, te nem vagy hajlandó velünk tölteni a hálaadást. Szóval minden összejött… tudom, hogy ez nem mentség, de egyszerűen nem voltam magamnál. – zárta le, s nem tudtam mit mondjak. Egyszerre bűntudatom lett a játék miatt, megsajnáltam őt, másfelől tudtam, hogy akkor sem szabadott volna ilyet tennie.
- Nézd, én ezt mind megértem. – mondtam suttogva, rekedtesen. – De ahogy te is mondtad, ez nem mentség. Gondolkodnom kell… nem tudom mennyit, nem tudom, egyáltalán jutok-e valamire, de kell egy kis idő.
- Köszönöm. – állt fel az asztaltól, majd odajött és homlokon csókolt. Hosszú percekig csak ültem még, és gondolkodtam az elhangzottakon, s ahogy feleszméltem, gyorsan lezuhanyoztam. Ekkor eszembe jutott, hogy megígértem Karennek, hogy visszahívom.
- Szia, ne haragudj, csak Matt volt itt.
- Szia, semmi baj.
- Szóval, mikor és hol találkozzunk?
- Odamegyek érted, olyan fél tíz körül.
- Oké, akkor reggel találkozunk. Aludj jól Karen, szia!
- Te is Ronnie, jó éjt! – azzal le is tette. Ledőltem ágyamra és próbáltam aludni, de folyton Matt szavai visszhangoztak a fejemben. Nem tudtam mit csináljak, mert nem így ismertem őt, és ha valóban ennyire kiborították a történtek, akkor talán…

~¤¤¤~

Díj : )

Sziasztok!

Újabb díjat kaptam Dóritól(http://possibility-lehetsg.blogspot.com/) & Pankától(http://angyalom22.blogspot.com/), amit ezúton is nagyon köszönök!

Most megkaptam Szandíí*-tól (http://taylor-fanfiction.blogspot.com/) is, neki is nagyon köszönöm!!! :)))

Szabályok:
1., Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
2., Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3., Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blog társadnak és ezt tudatni is velük.

Akiknek küldöm :
Dorcsy: http://danceforyourlife-2.blogspot.com/
Füli: http://fuligszaj.blogspot.com/
Fanta_light: http://reflektorfenyben.blogspot.com/ 
Wonderworld: http://paulandzoey.blogspot.com/

Természetesen sokan megérdemelték volna még, de a kritériumoknak megfelelően választottam.

Puszi!! =)