26. Csacsogás

Sziasztok!
Itt az új rész, ez csak egy átvezetés, semmi extra! Pont emiatt, ha minden igaz, akkor holnap hozom is a következőt!
Puszi!! =)

Úgy három órával később lettem csak kész, a lakás minden egyes szegletét kitakarítottam, igaz, az ablakot nem mostam le, de ilyen esős időben ez nem is csoda. Körülnézve mégsem voltam elégedett. Valami zavart, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi. S mivel nem volt kedvem ezen rágódni, úgy döntöttem, hogy összedobok valami kaját. Kinyitva a hűtőt elgondolkodtam, hogy mit csináljak, s az eredeti elgondolásomon változtatva, inkább muffint sütöttem. Bekapcsoltam a rádiót, és míg elkészítettem a tésztát végig énekeltem. Amit kész lettem, betettem a sütőbe sülni, lehalkítottam a zenét, s leültem lap-topom elé, felnéztem a közösségi portálokra, és az e-mailem is megnéztem. Egy-kettőre muszáj volt válaszolnom, így azokkal végezve a konyhába mentem ellenőrizni, hogy áll a muffin. Még kellett neki pár perc, így a pultnak támaszkodva csak elbambultam. Nem gondolkoztam semmin, vagy mondhatjuk úgy is, hogy mindenen, s ebből csak a kopogtatás zökkentett ki. Az ajtóhoz mentem, s a kukucskálón kitekintve vidáman nyitottam ajtót.

- Szia Karen, gyere be! – üdvözöltem barátnőm.
- Szia! – adott két puszit, majd követett a konyhába.
- Épp jókor. – mosolyogtam rá kivéve a finomságot a sütőből.
- Hmm, jó illata van.
- Akkor jó. Hogyhogy átjöttél?
- Már régen beszéltünk, és gondoltam megnézem mi újság veled. Jól vagy? Mesélj!
- Jól vagyok, nincs semmi különös. – vontam vállat, miközben kiszedtem egy tálba a sütiket.
- Khm! Nekem nem ezt csiripelték a madarak…
- A madarak mi?! – húztam fel egyik szemöldököm, majd Karen és magam elé tettem egy tányért.
- Ron, ne csináld ezt.
- Hát jó: szakítottam Mattel, nagyjából ennyi.
- Miért?
- Mert már nem működött, nem éreztem iránta mást, csak szeretetet. Ennek meg nem volt értelme.
- Biztosan ennyi?
- Igen, ennyi. Miért, valaki valami mást mondott.? - jelentettem ki inkább, mint kérdeztem.
- Nem a kismadár nem volt hajlandó semmit elmondani. – mondta kissé bosszankodva, de én nagyon örültem, hogy Taylor nem mondott semmit. – No, de mi van veled és Taylorral? Láttam együtt vacsiztatok, tegnap meg úgy hallottam, hogy elkísérted a partyra. – kérdezte, s mindkét szemöldökét emelgette.
- Nincs semmi köztünk.
- Nekem ne rizsázz! – mondta izgatottan.
- Nem rizsázok, komolyan. Csak nem öljük meg egymást, ha találkozunk, és némi túlzással akár barátomnak is mondhatom.
- Biztos, hogy csak ennyi?
- Persze!
- Oké… - mondta kissé sunyi mosoly kíséretében, de úgy döntöttem inkább ráhagyom a dolgot, gondoljon, amit akar. – Na és mit csináltál ma?
- Semmi érdekeset, kimentem a boltba, ahol összefutottam Liammel, megittunk egy kávét, aztán hazajöttem, és takarítottam, majd amint látod sütöttem egy adag muffint.
- Liammel?
- Ühüm.
- Ő ki?
- Egy srác, akit a bulin ismertem meg, ő is színész.
- Liam Hemsworth?
- Öhm, azt hiszem.
- Azt hiszed?
- Nem tudom a vezetéknevét.
- Na jó, de mesélj, mi volt!!
- Semmi, találkoztunk a bulin táncoltunk és beszélgettünk egy kicsit. Aztán tegnap összefutottunk a boltban, és elhívott kávézni. – ahogy visszaemlékeztem, halványan elmosolyodtam az emlékképen. – Átmentünk a Starbucks-ba, de fél óra múlva mennie kellett, és hazahozott. Elkérte a számom, de nem adtam meg neki, hanem inkább odaadtam neki a mobilom, hogy írja be a számát.
- És utána?
- Beírta, én meg felmentem.
- Felhívtad?
- Nem.
- Miért?
- Mert még nem volt kedvem.
- És fel fogod?
- Még nem tudom, majd meglátom. De mesélj inkább te, mi újság otthon?
- Semmi, csak a szokásos, mindenki jól van.
- És te hogy bírod?
- Még megy. Élvezem, úgyhogy nem kell aggódnod.
- Jól van akkor. – mosolyogtam.
- De nekem most muszáj bemennem az irodába, egy csomó papír vár rám.
- Kár, de várj egy kicsit még. – mondtam, majd elővettem egy zacskót és tettem bele pár muffint. – Tessék!
- Köszönöm! Tényleg finom! Akkor majd beszélünk! Szia! – adott két puszit, majd az ajtóhoz ment.
- Szia, és vigyázz magadra!
- Úgy lesz! – mondta még, majd megvártam, míg eltűnik a lépcsőfordulóban, s becsuktam az ajtót. Mivel nem terveztem semmi mást, összeszedtem a holmim, és a konditerem felé vettem az irányt.

Miután ott végeztem, még elmentem táncolni is egy kicsit, s hazaérve gyorsan letusoltam, majd előkerestem mobilom, és felhívtam Sofiát, aki csak pár csörgés után vette csak fel.
- Szia Ronnie, hogy vagy?
- Szia Sofi, jól vagyok, de ugyanezt akartam én is kérdezni tőled!
- Óóó, én nagyon jól vagyok!
- Biztos?
- Persze, most minden klappol! Most lett vége a turnénak, azt hiszem, pihenek egy kicsit.
- Na, az jó! Nem vall rád, de ártani nem árthat!
- De veled mi újság?
- Jól vagyok, nagyjából annyi, amit az e-mailben is írtam.
- Ezt úgy mondod, mintha a halálodon lennél, szóval ez egyet jelent azzal, hogy egy állati jó pasival forgatsz, akit mellesleg utálsz, jegyzem meg nem értem miért, és jobbnál jobb partikra jársz, jobbnál jobb pasikkal.
- Jah, és azt kifelejtetted, hogy szakítottam Mattel, aki történetesen teljesen kikelve magából fellökött, csak azért mert, nem akartam vele menni a szüleihez.
- Várj- várj-várj! Ez most komoly?
- Teljesen.
- És jól vagy?
- Mostmár igen. Sőt ami azt illeti, beszéltünk is, és békésen váltunk el.
- Képzelem!
- Nem, tényleg így volt. Mindketten beláttuk, hogy előbb-utóbb bekövetkezett volna a szakítás.
- Én azt hittem, hogy ti örökre együtt maradtok, és ez a „nem vagyunk szerelmesek” duma, csak azért van, hogy ha bármi olyat tesz Matt, akkor ne legyen kínos.
- Pedig nem így volt. De mostmár tényleg jól vagyok, ez a lényeg. Az utóbbi hetekben végre volt lehetőségem edzeni is.
- Majd valamikor összefuthatnánk meg, ha van kedved, akkor edzhetnénk is egyet közösen.
- Persze, amikor neked jó.
- Ha minden igaz, akkor egy hét múlva repülök vissza Los Angeles-be.
- Az jó. Addig meg úgyis beszélünk valamilyen formában.
- Persze. Na és mi van Taylorral? Még mindig megy a harc?
- Nem, már megbékéltünk, sőt! Egész jóba lettünk!
- Jóban? – kérdezte játékosan.
- Igen, jóban.
- És esetleg valaki más?
- Hááát, megismerkedtem egy Liam nevű sráccal.
- Azzal a Liammel?
- Igen azzal.
- Az egy nagyon helyes pasi. Na de mesélj, mi volt.

- Először egy bulin találkoztunk, elkezdtünk együtt táncolni, aztán beszéltünk is egy keveset, de jött Taylor, így vele mentem. Aztán ma reggel összefutottam vele a boltban. Ez a pasi semmitől sem jön zavarba! Képzeld! Azt mondja: örül, hogy összefutottunk. Erre mondom neki, hogy szerencse hogy kell ez a pár dolog. Erre ő belenéz a kosaramba és azt mondja: Igen, hála a tamponnak. Persze nem gondolta át rendesen, belőlem meg kitört a nevetés, és miután neki is leesett, ő is nevetni kezdett. Aztán beültünk a Starbucks-ba, de hallod nagy nőcsábász lehet. Nem kertel és simán megmondta, hogy bejövök neki.
- Állati! – nevetett. – Na és? Elkérte a számod?
- Igen! Hazahozott, aztán elkérte, de nem adtam meg neki.
- Helyes! Ezzel a kezedben tartod!
- Nem azért nem adtam meg neki, mert a kezemben akarom tartani, hanem mert nem tudom, hogy akarok-e most új kapcsolatot.
- Ezt most verd ki a fejedből! Nem vagy apáca, ideje, hogy pasizz egy kicsit!
- Tudom, csak lehet, kellene egy kis idő.
- Ne rinyálj már! Hívd fel!
- Jó majd felhívom! – nevettem el végül magam. Órákon át beszéltünk, de nem bántam, sokszor előfordult ez velünk, ha huzamosabb ideig nem beszéltünk.
Este úgy döntöttem, hogy korán elteszem magam, így egy gyors zuhanyzás után betettem egy filmet, és azt néztem, de nem sokkal később elaludtam…