24. Napok

Felvéve csizmám, még utoljára a tükörbe pillantottam, s mivel minden rendben találtam, így felkaptam kabátom és táskám, majd az ajtót bezárva lerohantam, és bepattantam Taylor mellé.
- Szia! – mondtam, majd adtam két puszit neki, s bekötöttem magam.
- Szia! – mosolygott.
- Hová megyünk?
- Vacsizni. – mondta büszkén, s végre elindultunk.
- Nem úgy!
- Igazából nem találtam ki, csak rajtad múlik!
- Katsuya?
- Az jó lesz! – mondta még mindig mosolyogva.
- Nevettél… de min?
- Mármint amikor hívtalak?
- Igen.
- Csak azon, hogy sejtettem, hogy késni fogsz.
- Nem szoktam késni.
- De a nők amint meghallják, hogy randi vagy valami ilyesmi, akkor rögtön lázba jönnek, és órákon át készülődnek.
- De ez nem randi, csak egy vacsi.
- Ez igaz. De egy baráti vacsora miatt is rengeteget képesek babrálni.
- Hát jó, akkor legközelebb totál leizzadva és büdösen jövök, neked meg kutya kötelességed lesz velem lenni! – öltöttem rá nyelvet, mire csak nevetni kezdett. Meg is érkeztünk, s az étterembe belépve rögtön egy asztalhoz vezettek minket. Ez volt az egyik kedvenc helyem, igaz nem sokszor voltam itt.

- Szóval szeretnéd, hogy legyen legközelebb? – húzta egy kicsit az agyam.
- Nem, igazából ironikusan mondtam…
- Kár, pedig azt hittem, hogy holnap is eljössz velem.
- Unalmas vacsora megint, neeem!
- Akkor azt hiszem, felhasználom az egyik napomat.
- Te tudod. – mondtam még, majd a pincér odajött, így leadtuk a rendelést. – És mit csinálunk?
- Majd meglátod. – mondta sejtelmesen.
- Egyáltalán kitaláltad már?
- Az egész napot elterveztem.
- Na, abból mindig csak a baj van.
- Ha tervezek?
- Nem abból, hogy te tervezel, hanem abból, hogy terv van.
- Miért?
- Mert, ha valami nem menetrend szerint megy, akkor rögtön feszkó van miatta.
- Nem lesz, amúgy sem menetrend, csak terv. A terveken meg lehet változtatni. – mosolygott.
- Akkor jó! – mondtam még, majd mivel kihozták az ételt elkezdtünk enni.

Kellemesen telt az est további része is, sokat beszélgettünk, no meg persze ugrattuk egymást.
- Felezzünk!
- Én hívtalak meg, én fizetek! – mondta, majd úgy nézett rám, mintha várna valamire.
- Ha fizetni akarsz, felőlem fizess csak, engem ugyan nem zavar! – mosolyogtam, mire elnevette magát. Kényelmes tempóban távoztunk, majd az autóba ülve szólalt meg csak.
- Nem vagy átlagos, ugye tudod?!
- Mondták már egy páran. – mondtam, miközben becsatoltam övem.
- De ez jó, úgy értem nem egy „tömegcikk” vagy, és ez ritka manapság.
-  Örülök neki. Szóval mit is csinálunk holnap?
- Ha a fejedre állsz, sem szeded ki belőlem.
- Legalább egy kis infómorzsát!
- Nem!
- Hát jó!
- Nem nyugodtál még most sem bele, mi? Csak azon töröd a fejed, hogyan húzz csőbe, igaz?
- Igen! – vágtam rá nevetve.
- Megérkeztünk!
- Mikor jössz?
- Még nem tudom. Majd írok, vagy hívlak.
- Oké… akkor köszönöm a vacsit, jól éreztem magam! – mondtam őszintén.
- Én is! Akkor holnap! – mosolygott sejtelmesen, majd elbúcsúzva tőle felsiettem lakásomba. Semmi jót nem sejtettem, bár lehet, ismét tévedni fogok. Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam, majd kicsit feljebb vettem a fűtést, hogy még az éjjel megszáradjon. Befészkeltem magam ágyamba, és tévézni kezdtem, de a korai idő ellenére is hamar elnyomott az álom…

Felébredve tökéletesen kipihentnek éreztem magam, de mivel nem volt kedvem semmihez, az ágyban maradtam, és csak heverésztem, s pár órával később elaludtam.
A telefonom csörgésére ébredtem, s hiába utáltam, ha így keltenek, most eleget aludtam és vidám voltam, így megmenekült az illető, majd a kijelzőre sem pillantva, trillázva szóltam bele:
- Igen tessék?
- Szia, itt vagyok az ajtód előtt, beengedsz?
- Jah, persze! – tettem le azonnal, majd belelépve papucsomba az ajtóhoz siettem.
- Jó reggelt! – engedtem be Taylort. – Minek köszönhetem a látogatást?
- Neked van reggel, már délután kettő is elmúlt, és tudod, ma én rendelkezem feletted, így gondoltam, minden egyes percét kihasználom.
- Ahogy akarod. – mondtam egy ásítással elnyomva a végét. – Most megyek, rendbe teszem magam, ha kérsz valamit, szolgáld ki magad nyugodtan. – csoszogtam be a fürdőszobába. Nem siettem el semmit, a szokásos tempóban tettem-vettem, s mikor elfogadhatónak találtam kinézetem, és csak az öltözködés volt hátra, kimentem a szobámba. Kicsit meglepődtem, hogy Taylor is bent volt, éppen nézelődött. – Szóval hová is megyünk?
- A-a, nem mondom meg.
- Akkor legalább annyit, hogy mit vegyek fel.
- Nézd meg, mi van rajtam, valami hasonlót.
- Bocs, de már pasi ruha nincs nálam, de lehet, meg kellett volna tartanom Matt cuccai közül párat.
- Gyagyás! – mosolygott ő is. Elővettem egy farmert és egy szőrös zipzáras felsőt, alá meg egy pólót majd visszavonultam a fürdőbe, és felöltöztem.
- Így jó lesz?
- Tökéletes! Mehetünk is?
- Persze, csak felveszem a cipőm, és átpakolok egy másik táskába. – mondtam, majd amint ezzel megvoltam bezártam az ajtót és kocsiba ültünk. – Itt állj meg!
- Minek?
- Mert éhes vagyok! Te nem?
- Egy kicsit…
- Neked mit hozzak? – kérdeztem.
- Mindegy, rád bízom!
- Oké. – azzal ki is pattantam mellőle. A pékségben nem időztem sokat, gyorsan sikerült választani, majd Taylor mellé visszaülve ismét beszélni kezdtem. – Keress egy helyet, ahol megállhatunk enni, persze csak ha neked is megfelel.
- Én is erre gondoltam. – mosolyodott el. Szerencsére nem sokkal arrébb le tudtunk parkolni, és gyorsan megettük péksütink, majd a tervezett hely felé vettük az irányt.
- Elmondod végre?
- Nem.
- Találgathatok?
- Igen.
- És ha kitalálom, megmondod, hogy kitaláltam?
- Nem.
- Ajjj! Ez nem ér! – mondtam kissé elnyújtva.
- Kapcsoljak rádiót?
- Igen! – vágtam rá, már mosolyogva. Rövid ideig csak bámultam ki az ablakon, s az aktuális dalt dúdoltam.
- Tegnap este lefotóztak minket.
- Baj?
- Nem, csak megy a kavarás. Gondoltam, jobb ha tudod. Őszintén szólván engem nem érdekel, csak néha idegesít, hogy mindenkivel összehoznak.
- Jobb, mintha melegnek titulálnának. – vigyorogtam.
- Ez igaz. – nevette el ő is magát. Ismét csend következett, ő látszólag valamin nagyon agyalt, én meg csak bambultam kifelé, és ha olyan dal jött, akkor együtt énekeltem a rádióval. – Nagyon jó hangod van. – nézett rám.
- Öhm, köszi! – jöttem kissé zavarba.
- Nem gondolkoztál rajta, hogy folytatod? Vagy csak foglalkozol vele?
- Gondoltam már rá, nagyon sokszor. De vagy nem volt időm, vagy kerestem a kifogásokat. Aztán jött ez a szerep, és azóta nem nagyon foglalkoztam vele, azt az egy alkalmat leszámítva.
- Kár érte.
- Talán majd egyszer újra belevágok, de annak még nem jött el az ideje.

Félórányi autózás után már elképzelni sem tudtam, hogy hová is mehetünk, de elhagyva San Fernando-t, olyan ötletem támadt, ami óriási őrültségnek tűnt, de valahogy mégis ez látszott a legvalószínűbbnek. Vártam még pár percet, de ahogy felbukkant egy újabb tábla, már nem bírtam szó nélkül.
- Taylor?
- Hmm?
- Te komolyan a szüleidhez viszel?...