14. Barát

Sziasztok!
Igaz, hogy nem terveztem ebben a részben még Taylor szemszögét, de mivel már nagyon szerettetek volna, így megtoldottam egy kicsit, remélem ezzel segítek, hogy jobban megértsétek Tayt! :D

Ha esetleg valaki kíváncsi milyen is a ruha, amit Ronnie viselt, akkor "Clothes" menü!! Várom a komikat!
Puszi!

Taylor szemszöge

Bementem a szobámba, majd egy gyors tusolás után irány az ágy. Nem tudtam aludni, mert csak kattogott az agyam, nem értettem sem Ronniet, de magamat sem. Valahogy furcsa volt a kialakult helyzet, lehet jobb lett volna nem erőltetni ezt a városnézősdit, mert így rengeteg agyalni valót adtam magamnak. Kétség kívül nagyon jól éreztem magam. Gratulálok Taylor ezt megint jól megcsináltad! Hogy lehetsz ilyen idióta? – ostoroztam magam.  A legfőbb gond, hogy nem tudok kiigazodni ezen a lányon. Egyszer olyan, mint egy sündisznó máskor meg olyan simulékony, mint a bársony. Lehet mégis Gabnek lenne igaza? Mégsem az akinek hiszem? De akkor miért kell azt mondania, hogy az életben is színészkedik? Ez csak jelent valamit! Egyszerűen nem tudtam összetenni a képkockákat, pedig annyira könnyű lenne, de mégsem megy. Megpróbáltam visszagondolni minden egyes együtt töltött percre, de valami nem klappolt. Talán a szülei miatt… De, várjunk csak. David. Ha két éve történt minden, akkor is legalább tizenkilenc-húsz évesnek kellett lennie. Ki az akinek a szülei megtilthatnák ilyen idősen, hogy ne találkozzon a tulajdon testvérével? Ilyen nincs… egyszerűen nem illik a képbe. De akkor minden egyes szó, amit mondott hazugság lenne? Könnyen meglehet, sőt ez a legvalószínűbb. Nem hiszem el, hogy csak egy percre is hittem neki! Tudtam, hogy olyan, mint a többi, akik rendesen pofára ejtettek, mégis bedőltem neki. Igaz, időben észhez tértem, de ha így folytatom... Jól éreztem magam vele… Neeem, az kizárt… egyszerűen csak a szabadság érzet az, ami feldobott, bárki mással mentem volna, ugyanígy éreznék… legalábbis jobb ezt hinni, s reméltem, hogy valóban így van. Nem engedhetem meg magamnak, hogy az történjen, ami egy évvel ezelőtt… egyszerűen már nem tudnám elviselni… Jobb lesz, ha úgy kezelem, mint a legutóbbit, mert ez csak fizikai vonzalom, semmi más és ha azon segítek, ugyanolyan érdektelen lesz számomra… itt megszakadt elmélkedésem…

Ronnie szemszöge

Reggel nyolckor keltem, s kissé fáradtan ugyan, de kikecmeregtem az ágyból, és pizsamában mentem ki reggelit csinálni.
- Ó, jó reggelt! – köszöntem oda Taylornak meglepetten, ugyanis ő már kint ült felöltözve, és a telefonjával babrált.
- Aha, neked is! – mondta, de rám sem hederített, így kicsoszogtam a konyhai részbe, és ittam egy keveset.
- Reggeliztél már? – sétáltam oda hozzá.
- Már igen. – nézett fel rám, s láttam a meglepettséget arcán. Alaposan végigmért, amiért egy kicsit dühös voltam, de aztán folytatta. – Kristenék este nyolcra itt vannak. Karen kérte, hogy vacsorázzunk együtt, mert van egy-két dolog, amit meg kell beszélni. – mondta mindezt a testemnek, fel sem nézett arcomba.
- Volnál szíves nekem beszélni, és nem a melleimnek?! Barom! – vonultam be sértődötten szobámba, amin ő csak kacarászott. A fürdőszobai teendők után felöltöztem kényelmesen, összeszedtem az edzőcuccom, majd felkapva azt, elviharoztam. Fogtam egy taxit, majd a szokásos edzőterem felé vettem az irányt.

Csak belépve a helyiségbe jöttem rá, hogy valószínűleg kevés olyan hely van, ahol ennyi ismerőssel futhatok össze, s egy pillanatig keményen elgondolkodtam rajta, hogy amilyen gyorsan jöttem, úgy el is megyek.
- Szia Sam, egy napijegyet kérek! – köszöntem rá az ismerős alakra, akin döbbenetet véltem felfedezni.
- Szia Ron, hát téged is látni errefelé? Örülök, hogy itt vagy! Csak nem hazaköltöztél?
- Szó sincs róla. Csak itt akadt dolgom!
- Miféle dolgod? Várj egy picit! – kacsintott rám. – Hé Nate, sosem találod ki, ki van itt! Ronnie! – na már csak ez hiányzott! Hogy ebből edzés nem lesz, az tuti! Ahogy sejtettem, aki itt volt az hallotta, és aki ismert, mind odajöttek volt, aki köszönni, de volt, aki beszélgetni akart. Én viszont csak egyvalakit kerestem, mégpedig Davidet. De ma nem jött el, így hagytam, hogy a büféhez tereljenek, és leültem.
- Mond hova tűntél? Évek óta nem láttunk, azt sem tudtuk, miért mentél el. David is csak annyit mondott, hogy Mattel vagy Los Angelesben. Szóval ki vele!
- Srácok irtó aranyosak vagytok, komolyan! De lényegtelen miért mentem el.
- Valóban? Azért mi tudni szeretnénk! – mosolyodott el Nate.
- Hát jó. Apuék nem nézték jószemmel, hogy a Broadwayre járok, így kidobtak. Dolgoznom kellett, de a sulival együtt nem ment, így elköltöztem Mattel, egy új élet reményében. Ennyi. – hadartam el unottan, azért furcsa volt, hogy minden oly természetességgel bukott ki belőlem, mint már hosszú ideje soha. De ez van, ha az ember az igaz barátaival van. Mert ŐK azok maradnak örökké. Könnyen lehet beszélgetni mindenről, nyíltan, titkok nélkül, mindegy mennyi idő telt el.
- De miért nem szóltál?! Tudod, hogy segítettünk volna! – háborodott fel Nate.
- Nate, a saját lábamon kell megállnom! És úgy néz ki, jól döntöttem. – húztam sunyi mosolyra szám, tudtam, hogy erre lecsapnak.

- Na mesélj!
- Hát nagyon úgy fest, hogy szerepelni fogok egy filmben! – mondtam izgatottan.
- Milyen filmben? – húzta fel szemöldökét.
- Egy táncos filmben. Jó a forgatókönyv, sokat ígér a film.
- De milyen szerep? Mellék?
- Nem, Taylor Lautner mellett, főszereplő leszek. Még az előkészületi munkák mennek, de nemsokára kezdődik a forgatás. – mosolyodtam el.
- De felvitte a dolgodat az Isten! – vigyorodott el Sam. – Na de hogyhogy itt vagy?
- Hát nem tudom tudjátok-e, de holnap van a Breaking Dawn Part II. premierje itt. Hát emiatt. Taylort kísérem el. – döbbent fejet vágtak, amit nem tudtam mire vélni.
- Te meg az a Lautner gyerek? És mi van Mattel?
- Jajj, nem, dehogy! Matt és én még mindig együtt vagyunk. Csak a premierre kísérem el, azért hogy többen megismerjenek, és ezzel már reklámozzuk egy kicsit a filmet, plusz, hogy egy kicsit összeszokjunk. Egyébként megjegyzem, ki nem állhatom a pasast! De Mattről nem tudnak, illetve mondjuk úgy, hogy nem publikus. Tudjátok semmi sem olyan egyszerű…
- Értem már, miért mondta azt, hogy nincs senkije. Valahogy sejtettem, de azt hittem, hogy valamiért, ő nem akar felvállalni, már bocs a feltételezésért. – kezdett bele Sam. – De ebbe ne mélyedjünk bele, a lényeg, hogy itt vagy. Mit csinálsz ma este?
- Még nem tudom, jajj, de, vacsorára vagyok hivatalos.
- Nem mondhatod le? – kérdezte merengve Nate. Hogy őszinte legyek, őt kedveltem a legjobban. Talán mert annyit segített az éneklésben és mindig egy hullámhosszon voltunk.
- A-a. De a nap többi részében szabad vagyok. – mosolyodtam el ismét.
- Bocsi csajszi, de én ma dolgozom… - mondta lemondóan Sam.
- De én nem.  – nézett rám fülig érő vigyorral a képén Nate. – Nem ugrasz fel hozzám? Aztán kitaláljuk, mi legyen.
- Hát nem is tudom. – játszottam kis töprengést. – Még szép, hogy jó. De előbb menjünk hozzám, át kell öltöznöm, aztán oda megyünk, és azt csinálunk, amit szeretnél.
- Van ötletem, úgyhogy vigyázz! – mosolyodott el kajánul.
- Na menjünk, mert lassan vége a napnak! – mondtam, majd felállva jeleztem, hogy komolyan is gondolom. Miután elköszöntem, Nate kocsijába ültünk, s vártam, hogy elinduljunk.

- Nem indulunk? – törtem meg a csendet.
- Hová is megyünk? – kérdezte mosolyogva.
- Ja, jajj, ne haragudj! 400 5th Avenue. – rövid ideig töprengett, aztán a döbbenet ült ki arcára.
- Nem mondod, hogy a „The Setaiban” szállsz meg?! Nem drága az egy kicsit?
- Nem én fizetem. – mosolyodtam el. – Úgyhogy nekem nem drága.
- Hát jó, akkor induljunk. Még soha nem láttam belülről. – vigyorodott el.
- Na és veled mi újság?  Lillyvel mi van?
- Nem vagyunk már együtt, úgy egy éve. Azóta nincs senkim, csak keresgélek, nem sok sikerrel. Továbbra is tanítok, van egy igen ígéretes tanítványom, még csak kilenc éves, de úgy zongorázik! Nálam is jobb!
- Na ezt nem hiszem el!
- De-de, tényleg! Egy őstehetség! Pont olyan, mint te!
- Azért ne túlozz! Nem vagyok én olyan jó!
- Aha, persze. Azért vettek úgy fel a Juilliardra, hogy be sem adtad a jelentkezésed?! Na komolyan, ne szerénykedj, szédületes hangod van! Máig sem értem, miért hagytad abba!
- Mert táncolni jobban szeretek!
- De most színészkedsz… - mutatott rá.
- Részben. De olyan filmben, ahol táncolnom kell. Néha még éneklek…
- Mikor?
- A zuhany alatt, Mattnek főzés közben, ilyenek… Egyszer talán újra belekezdek, de most másra koncentrálok.
- Jó a te dolgod, de tudod mi a véleményem, és ha bármikor segítségre lenne szükséged, tudod a számom.
- Hát, őőőő, izé. Igazság szerint nem tudom a számod, mert elhagytam a telefonom. – felhúzta egyik szemöldökét, és úgy nézett rám egy pillanatra. – Szóval örülnék, ha megadnád. – fejeztem be, mire elmosolyodott. Lediktálta számát, amit kis noteszembe írtam be, tanulva a történtekből, majd meg is érkeztünk.
- Húnahát!!! – nyögte ki, belépve az épületbe. A lifthez mentünk, s csak mikor beszálltunk szólaltunk meg újra. – Tulajdonképpen miért is kell átöltöznöd? Szerintem így is jó vagy, mármint régen is így öltöztél.
- Hát pont ez az. Ha Karen meglát így, kitekeri a nyakam.
- Hogy ki?
- Ő az én mindenesem. Sajtós, asszisztens, bizalmas és mostmár a menedzseri teendőket is ő látja el. De legfőképp a barátnőm. Imádom, még ha állandóan pesztrál, akkor is.
- Nem hangzik túl jól!
- Még annál is rosszabb! – nevettem el magam, majd beléptünk lakosztályunkba.

- Ez baromi jó, ugye tudod?!
- Aha! Na akkor egy perc, vagy kettő, és itt vagyok. Nézz körül. – sétáltam beljebb a nappaliban, majd Taylor jött ki szobájából.
- Karen azt üzeni, hogy… - kezdett bele. – Ő ki? – mutatott Natere. Még mielőtt válaszolhattam volna, az említett személy odament Taylorhoz és kezet nyújtott.
- Szia, Nate vagyok! – mutatkozott be, de Tay nem fogadta el a köszönés ezen formáját.
- Tudod, nem muszáj mindig bunkónak lenned! – vetettem oda Taynek.
- Neked meg nem muszáj minden szembejövő pasast felhoznod, én sem hozok fel nőket, csak azért mert nem tudok a gatyámban maradni. – mosolyodott el gúnyosan.
- Ki mondta, hogy ne hozz senkit fel? Felőlem százat is hozhatsz, érezd jól magad! – ezen Nate nevetni kezdett. Na ettől nem kedveli meg jobban őt, az egyszer biztos. – Gyere, - fogtam meg barátom kezét. – átöltözök és mehetünk. – azzal behúztam szobámba, és becsuktam az ajtót. Nem értettem, miért ez a nagy kiakadás, mindenesetre azért számítottam rá. Kivettem a szükséges holmikat, majd a fürdőben gyorsan átöltöztem. Kilépve, nemes egyszerűséggel hajítottam ágyamra a levetett holmit, majd Natehez fordultam, aki meglepetten mért végig, majd szemei a cipőmön állapodtak meg.
- Rajtad komolyan tűsarkú van? – hüledezett.
- Bizony! És még mennyi olyan dolog van, amiről nem tudsz!
- Kíváncsi vagyok! Piszok jól nézel ki! – bókolt, de furcsa mód nem jöttem zavarba.
- Köszi, de akkor mehetünk?
- Persze. – kimentünk, majd én még beszaladtam Tayhez, s kopogás után benyitottam.
- Mit üzent Karen?
- Hogy kilenckor vacsi, és ne késs. Itt hagytad a telefonod, kint van a pulton. – mondta unottan.
- Kössz, akkor majd jövök! – azzal kimentem, és Nattel karöltve hozzá mentünk. Nem tartott sokáig az út az ismerős lakásig.