13. Emlékek

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt az új rész, Taylor szemszögről sem felejtkeztem el, azt is hamarosan megkapjátok!

Nem lett valami hosszú ez a rész, de sok fontos dolgot megtudhattok belőle. Mint írtam, a városnézést csak később olvashatjátok, de úgy döntöttem, hogy azt is Taylor szemén keresztül láthatjátok! Várom a komikat!

Puszi!

Leérve a szálloda előterébe Taylor a főbejárat felé igyekezett, de még időben megállítottam.
- A-a, ha ott mész ki, még jó hogy észrevesznek! Gyere! – azzal megfogtam kezét, és az étterem felé húztam. Be a konyhába, majd ki a személyzeti bejáraton. Ott egy taxi várt minket, így beülve rögtön megadtam az első címet…

~¤~

A szállodába visszaérve kis fáradtságot éreztem, de nagyon jól éreztem magam, jó volt újra New Yorkban lenni, még ha Los Angelest már inkább tekintettem otthonomnak, akkor is.
- Szóval azt hiszem nyertem. – jelentettem ki elégedetten.
- Nem, mert egy lány azért felismert és még autogramot is kapott! Szóval én nyertem.
- Most komolyan, azaz egy lány?! Te sem gondolhatod komolyan! Valld be, hogy nélkülem esélyed sem lett volna! – vigyorogtam, s közben lehuppantam a kanapéra.
- Ez igaz, de a fogadás nem így szólt! Szóval én nyertem!
- Jó te nyertél, most örülsz? – mosolyodtam el.
- Naná!
- Nem tudod, Karenék mikor érkeznek meg?
- Este, ha minden igaz. Jó lesz holnap, vagyis ma lazítani még egy kicsit, mert hétfőn sűrű napunk lesz.
- Miért?
- The Today Show, Regis&Kelly Show, majd a premier. Szóval nem lesz egyszerű. De legalább utána van egy kis pihi. Tudod nehéz a sok promo, hiába szereted a rajongóid. Ilyenkor jóformán a fél életed a repülőn töltöd, a másik felét meg szállodákban. Mindenhol voltál, de nem láttál semmit, mert egyszerűen nincs időd, és ha van is, akkor sem mehetsz, mert rögtön letámadnak. Ez az egyetlen olyan dolog, amit meg kell tanulni kezelni. Ha ez megy, sínen vagy!- mondta teljesen komolyan, miközben leült mellém.
- Nem szereted?
- Nem, erről szó sincs. Imádok színészkedni, és ennek vannak bizonyos velejárói. Reggel felkelsz és tizenkét paparazzi lesi, hogy a Starbucksba mész, vagy a családoddal vagy. Ez nem valami jó, de sokkal többet ad, mint amennyit elvesz, vagyis sokkal több a pro, mint a kontra, és csak erre kell gondolni, különben véged van. Mármint kicsit közhelyes, de így van: a pozitív gondolkodás a lényeg.
- Értem. Egyébként egy valamit nem értek. Már most rengeteg mindent kaptam, illetve járok-kelek veletek. De honnan a fenéből veszik, hogy a film kasszasiker lesz? Mármint, még le sem forgattuk a filmet, de már premiereken veszek részt és ehhez hasonlók, pedig nem tudhatják, hogy fog sikerülni. Nehogy félre értsd, nem zavar, csak egyszerűen nem értem.
- Látod, ezek azok a dolgok, amiken nem agyalok. Hogy honnan tudják, fogalmam sincs, de olvastad a forgatókönyvet, nem egy átlagos film. Sok olyan dolog lesz, amivel nem szabad foglalkoznod, egyszerűen nem a te dolgod. Nem kell mindenről tudnod, csak tedd a dolgod és akkor minden rendben lesz.
- Nehéz volt? Mármint hozzászokni ehhez az egészhez?
- Tizenkét éves voltam mikor bekerültem ebbe, szóval nem, nem volt nehéz, mert ebbe nőttem fel. De biztos vagyok benne, hogy a családom nélkül nem ment volna. – csak bólintottam, azon agyaltam amit mondott. Család. Nekem a családot Matt és David jelenti. Mert szeretem Matt szüleit és Hilaryt is, de az nem olyan. – Elmondod mi történt a szüleiddel? Persze, csak ha akarod! – nyomatékosította. Nem éreztem ellenérvet, hogy miért ne mondhatnám el, ha nem gondolok bele, akkor könnyű beszélnem róla. Így belekezdtem:

- Nem úgy veszítettem el a szüleimet, ahogy első hallásra gondolhattad. Nagyon is élnek, nem haltak meg, csak számomra. Nagyjából két éve befejeztem a közép sulit, és minden egoizmus nélkül mondhatom, hogy jó tanuló voltam. A szüleim ezt is várták tőlem, erre neveltek, de én mindig is jobban szerettem a táncot, az éneklést, a színészetet, mint a többi tantárgyat, így amint lehetőségem adódott, szerepeltem darabokban. Mikor a felsőoktatási jelentkezéseket kellett beadni, a kötelező Harvard, Yale, és ehhez hasonló sznob iskolák mellett a Broadway-re is beadtam a jelentkezést, amiről persze a szüleim nem tudtak. Aztán kaptam egy levelet a Juilliard-ról, hogy már régóta figyelnek, és örülnének, ha oda járnék. Mondanom sem kell, repestem az örömtől, ennél nagyobb megtiszteltetés aligha érhetett volna. De ez a két iskola nem szerepelt a szüleim listáján. Így végül a Broadway-t választottam, és beiratkoztam, azt hittem egy idő után megbékélnek. Aztán jött a hideg zuhany. A beiratkozást követő nap hazamentem, a szüleim a nappaliban vártak a cuccaimmal együtt. – vettem egy korty levegőt bátorításul. – Választás elé állítottak, vagy a tánc, vagy ők, a luxus és a Yale. Fájt, hogy ilyen döntés elé állítottak, fájt, hogy azoktól a dologtól akartak megfosztani, amiket mindennél jobban szerettem, és hogy nem szerettek annyira, hogy elfogadják, én ilyen vagyok. Így akkor este elmentem otthonról és egy barátomnál szálltam meg ideiglenesen. De rájöttem, nem olyan felhőtlen a világ, mint gondoltam, és egyszerűen nem tudtam magam fenntartani.

- De a szüleid csak hagyták, hogy elmenj? – vágott közbe.
- Igen, hagyták. Minden bankkártyám letiltották, tulajdonképpen csak annyi pénzem maradt, amennyit sikerült félretennem, de az sem tartott örökké, így dolgoznom kellett, ez pedig a sulival együtt nagyon nehezen ment, de nem akartam hazamenni, minden kapcsolatot megszakítottam a szüleimmel, és ők sem akartak engem látni, a bátyámmal sem találkozhattam, mert megtiltották neki. Ekkor találkoztam újra Mattel. Eleinte csak, mint két jóbarát találkozgattunk, aztán kicsit több lett a dologból. De mindketten tudtuk, hogy ez sem tart örökké, mert őt Los Angeles-hez köti a munkája. Aztán valakitől megtudta, hogy mi történt, mint később kiderült az én drágalátos tesómtól, és így ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek. Nemet mondtam az iskola miatt, és ő visszament, de minden nap beszéltünk, és amikor csak tudott meglátogatott. Kezdtem ismét boldog lenni, és egyre jobban megszerettem őt, aztán a sulit nem tudtam a munkával összeegyeztetni, így már semmi sem kötött ide, szóval végül vele mentem. Nagyon szeretjük egymást, de nem vagyunk szerelmesek, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Szeretjük egymást, és Matt az állandó biztos pont az életemben, nagyon hálás vagyok neki, és nem akarom őt megbántani. Szóval, amíg el tudjuk viselni egymást, addig együtt vagyunk. Most már értheted, hogy miért az a célom, ami. Be akarom a szüleimnek bizonyítani, hogy megállok a saját lábamon, és úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek, a magam ura vagyok. És főleg be akarom bizonyítani magamnak, hogy jól döntöttem. Hogy sikeres lehetek. – zártam le. Látszólag töprengett valamit, nem szólt semmit, csak nézett maga elé. Már nem is tudom mióta ülhettünk ott, a teljes némaságban, mire megszólalt.

- Az énekléssel miért hagytál fel? Azt is szereted nem?
- Ez pofonegyszerű. Nincs elég jó hangom, és nem vagyok elég képzett. Ha színész vagy, akkor is sokat számít egy nyamvadt papír, illetve az előélet, hát még ha énekelni akarsz. Csak a filmekben és a mesékben létezik, hogy jön valaki, aki egyszer csak meglátja benned a tehetséget, te pedig híres leszel. Ez nem így működik, te is tudod. De szerintem hagyjuk ezt a témát. Lehet feszegetni, David szerint hülyeség volt, amit csináltam, de szerintem ez csak később derül ki. Jesszus’ már fél három van, szerintem ideje aludni. – tereltem el a témát.
- Te tudnál aludni?- mosolyodott el.
- Nem igazán. Lehet a repülőn nem kellett volna.
- Szerintem sem. De most már mindegy. Melyik nap hajthatom be a nyereményem?
- Édesmindegy, ne kímélj, amikor szeretnéd.
- Legyen szerda.
- Oké, de most tényleg megyek, reggel időben fel akarok kelni. – álltam fel mellőle.
- Minek? Tudtommal nem megyünk sehova.
- Te nem is, de én el akarok menni, edzeni. Ha minden igaz, akkor David is ott lesz, ez az egyetlen módja most, hogy találkozzak vele.
- Értem, akkor jó éjt!
- Neked is! – azzal besétáltam szobámba. Összeszedtem a zuhanyozáshoz szükséges holmikat, és bevonultam fürdőmbe. Jól esett a forró zuhany, kicsit el is kábított. Hamar kész lettem, így felöltözve gyorsan bújtam be ágyamba. Azon agyaltam, mi üthetett Taylorba. Szöges ellentettje volt az eddigi viselkedésének a mai, nem tudtam mire vélni. Mindeközben elnyomott az álom…