51. Some things

Kora délelőtt volt, mire mindketten elkészültünk, ami annyit jelentett, hogy Jake alig tíz perccel az után, hogy bement a fürdőszobába, már útra készen ki is jött, majd leült az ágy szélére, és mosolyogva nézte, ahogy előtúrok pár ruhát, piperecuccot, majd bevonulok a fürdőbe. Azonban amikor elkezdtem öltözni, rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit akar csinálni, így miután megkérdeztem, mehettem átöltözni.
Jacob szórakozottan figyelte, ahogy mindent elpakolok, majd miután az ágyneműt is megigazítottam, elégedetten húztam ki magam.
- Mehetünk – jelentettem be mosolyogva.
- Biztos? Mert ha még fel akarsz söpörni, én azt is megértem – nézett rám csillogó szemekkel, arcán gunyoros mosollyal.
- Most, hogy így mondod, nem ártana – néztem végig a padlón, és olyan komoly arcot vágtam, amilyet csak tudtam.
- Szó sem lehet róla, éhen halok! – dramatizált, mire belőlem kitört a nevetés. Odasomfordáltam hozzá, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára, és kifelé húztam a szobából. Nem ellenkezett, miután bezárta az ajtót, elindultunk, hogy valami reggelit keressünk. A parton sétálva nem tudtam levakarni az arcomra kiülő mosolyt, egyszerűen élveztem, hogy az idő szép, a tenger gyönyörű, és Jake fogja a kezem.
- Ehhez mit szólsz? – állt meg hirtelen egy kis kávézó előtt. Hangulatosnak tűnt a hely, a terasz fölött pedig napernyők adtak árnyékot.
- Tökéletes – mosolyogtam fel rá, így leültünk az egyik asztalhoz. Pár perccel később egy pincér jött ki, hogy felvegye a rendelésünk.

Miután elhadartuk, hogy mit kérünk, a srác még villantott egy kedves mosolyt, majd bement a kávézóba. Visszanézve Jake-re meglepődtem, mert egyszeriben olyan morcos képet vágott, hogy egy percig csak pislogás nélkül néztem őt, végül megráztam a fejem, és a kezéért nyúltam, ami az asztalon pihent.
- Mi baj van? – kérdeztem kedvesen.
- Semmi – felelte keményen.
- Oké, ha semmi bajod nincs, akkor ne bántsd az asztalt, fáj neki – kacsintottam rá, mire lenézett a másik kezére, amivel az asztal szélét szorította, olyan erősen, hogy az ujjai már elfehéredtek. Somolyogva nézett fel rám, miután a kezét az ölébe ejtette. – Szóval?
- Szóval utálom, hogy a pincérünk egy bájgúnár.
- Hogy? Komolyan az a bajod, hogy kedves pincérünk van?
- Nem. Az a bajom, hogy le sem szarja, hogy én is itt vagyok. Azon sem lepődnék meg, ha az én rendelésem meg sem hallotta volna.
- Ugyan, Jake, ne légy idióta! Különben is. Tökmindegy, hogy a pincérünk egy bájgúnár, ahogy te nevezed, vagy egy dagadt pacák. Egyszerűen nem érdekel – vontam vállat, mire elmosolyodott.
Pár perccel később megjelent a pincér, és letette elénk a rendelt dolgokat. Mondjuk, Jacob vádja nem volt alaptalan, neki nem hozott kávét, és miután egy cseppet durván figyelmeztette erre a srácot, én kissé elpirulva néztem a szemébe. Felemelte a szemöldökét, és a tekintetéből amolyan „Na, mit mondtam?” kérdés sugárzott. – Jó, igazad volt, de engem akkor sem érdekel – hagytam rá végül.
- Tudom, nem a te hibád. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen könnyen leveszel mindenkit a lábáról.
- Téged nem sikerült – csúszott ki a számon, az arcom pedig azon nyomban paradicsomvörösben égett.
- Ezt hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Sehogy, hagyjuk – motyogtam.
- Nessie – szólt rám figyelmeztetően. A pincér letette elé a kávéját, s mivel érezhető volt a feszültség közöttünk, rögtön elsietett.
- Úgy értem, hogy téged nem vettelek le a lábadról azonnal. Mármint, oké, sok időt töltöttünk együtt, de sosem mutattad ki, hogy akár egy kicsit is elbűvöltelek volna – vallottam be.
- Remélem, tudod, hogy badarságokat beszélsz. Az első pillanattól kezdve, amikor megláttalak a parton abban a fekete csizmában, khaki nadrágban, és falatnyi topban el voltam bűvölve, sőt, ez nem is a megfelelő szó… - gondolkozott el, én pedig döbbenten meredtem rá. A szíven olyan vad kalapálásba kezdett, hogy attól féltem kiugrik. Emlékezett. Emlékezett arra, hogy mi volt rajtam. – Talán a megigéz, jobb lenne, nem tudom. Csak azt, hogy bár előtte sem tudtalak kiverni a fejemből, onnantól kezdve minden gondolatom körülötted forgott – nézett mélyen a szememben.
- Akkor… akkor jó – mondtam halkan, mire megemelte a szemöldökét.
- Akkor jó? Ennyi?
- Hát, nem tudom, mit mondjak. Leragadtam annál a résznél, hogy falatnyi top – vallottam be, mire felnevetett. – Ne nevess ki! Komolyan mondtam. Nem gondoltam, hogy emlékszel majd rá, mi volt rajtam.
- Nessie, minden együtt töltött percre tisztán emlékszem – lágyult el a hangja, mire elmosolyodtam.
- Én is – feleltem, majd az elénk letett ételek felé böktem. – Együnk, mert kihűl – ami esetemben kissé komikusan hatott, ugyanis mindössze pár croissant volt előttem. Mondjuk Jake rántottát kért, mindenféle dologgal felspékelve.

Csendben reggeliztünk meg, mindketten a gondolatainkba merültünk, majd végezve mindennel Jake fizetett, így visszamentünk a motelbe, és felkaptuk a strandra összekészített táskát.
- Melyik strandra szeretnél menni? – kérdeztem tőle, amikor elindultunk.
- Gondoltam a mi kis helyünkre. Ha az neked is megfelel – nézett rám kérdőn, mire mosolyogva bólintottam.
- Beszélnem kell majd Adriannel – nyögtem ki végül. Nem akartam elrontani a kedvét, de tudnia kellett, hogy erre ma este, de legkésőbb holnap sort akarok keríteni.
- Ne beszéljünk most Adrianről – nézett le rám keményen.
- Muszáj lesz. Nem léphetek le csak úgy – magyaráztam.
- Otthonról megtetted. Csak úgy – vágta hozzám.
- Én nem egészen így emlékszem. De Jake, nem veszekedni szeretnék.
- Én sem.
- Akkor?
- Akkor találkozol Adriannel, utána pedig haza megyünk.
- Jó – sóhajtottam.
Nem sokkal később odaértünk a sziklafalhoz, majd leereszkedve rajta leterítettük a törülközőnk, és lepakoltunk rá. Gyorsan megszabadultam a ruhámtól, amit a táskába tuszkoltam, végül elkezdtem bekenni magam a krémmel. Egy idő után feltűnt, hogy Jake bámul, így felegyenesedtem, és felnéztem rá.
- Mi az? – kérdeztem, mire közelebb lépett, egészen addig, míg már csak centik választottak el egymástól minket.
- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – suttogta, miközben a derekamnál fogva magához húzott.
- Nem…talán, nem tudom – motyogtam szinte a szájába.
- Akkor ezentúl mindennap emlékeztetni foglak rá – mondta még, majd finoman megcsókolt. 

Először csak lágyan játszadozott az ajkaimmal, majd a nyelvével végigsimított rajtuk, így elnyitottam a számat. Ha lehet, még közelebb húzott magéhoz, az egész testem nekifeszült, s amikor egy pillanatra el akart húzódni, mohon kaptam utána. A csókunk egyre hevesebb lett, s míg egyik keze lecsúszott a fenekemre és óvatosan megmarkolta, a másikat a hajamba temette. Én sem tétlenkedtem, a hajába túrtam, s olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, míg a jobb kezemmel végigsimítottam előbb az izmos karján, aztán a hátán.
- Nessie – mondta, miközben az ajkaink továbbra is összeértek.
- Hmm?
 - Le kell állnunk, mielőtt… - tépte ki magát a karjaim közül, s hátrált néhány lépést, úgy nézett rám. Mindketten lihegve szemléltük egymást, és láttam rajta, mennyire szenved.
- Mielőtt mi, Jake? – kérdeztem, és bár próbáltam nem dühösen tenni, nem igazán sikerült.
- Mielőtt ártanék neked – felelte komoran.
- Azzal ártasz nekem, hogy folyamatosan megálljt parancsolsz magunknak. Jake én szeretlek, és bízom benned, de ha ezzel te nem tudsz megbirkózni, akkor ennek nincs értelme – fakadtam ki.
- Hogy érted ezt?
- Úgy értem, hogy nem bízol saját magadban. És fogalmad sincs, hogy milyen rossz ezt látnom. Tudnom kell, hogy képes vagy normálisan kezelni engem. Mert igen, a barátod vagyok, a bizalmasod… de… de a szeretőd is – fejeztem be végül, s egy kicsit elpirultam.
- Nessie, én…
- Nem, Jake, ne mondj most semmit. De gondolkozz el ezen – mondtam még, majd folytattam a krémezést, mintha mi sem történt volna. Amikor a hátam maradt már csak, odaléptem hozzá. – Bekennéd? – kérdeztem somolyogva.
- Persze – felelte, s bár a szemében láttam, hogy az előző percek járnak a fejében, mosolyogva vette át a tubust. Nem akartam elrontani a délutánunk, mert tudtam, hogy már csak napok kérdése, hogy a családommal találjam magam szemben, akkor pedig szükségünk lesz egymásra, és épp elég időnk lesz bánkódni…

50. Sleeping

Egy ideig fészkelődtem, s amikor megtaláltam a megfelelő pozíciót behunytam a szemem. Arra számítottam, hogy pereceken belül elalszom, de sehogy sem ment. Egy jó óra múltán nagyot sóhajtottam, már kezdtem ideges lenni.
- Még mindig fent vagy?
- Aha, nem tudok aludni – válaszoltam. Pár percig hallgattunk, végül én törtem meg a csendet. – Jajj, Jake, ne gyerekeskedjünk már, gyere fel ide mellém, elférünk itt ketten is! – tört ki belőlem.
- Jó ez itt nekem – felelte, ettől még mérgesebb lettem.
- Hát nekem nem úgy tűnt. De ha ennyire ragaszkodsz ehhez a külön alszunk dologhoz, akkor cseréljünk helyet, én jobban elférek ott.
- Nem a külön alváshoz ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy kényelmes legyen neked.
- Tudod mit?! Ha te nem jössz ide, akkor én megyek oda – mondtam és feltérdeltem az ágyon, hogy lemásszak. Jake erre talpra ugrott.
- Biztos, hogy… ezt akarod?
- Biztos! Nem tudok elaludni, mert azon kattog az agyam, hogy neked milyen kényelmetlen.
- Jó, oké – bólintott végül, de habozott. Csak egy helyben állt, így arrébb másztam és az ágy bal oldalán elfeküdtem, a takaróm is magamra terítettem. Várakozón pillantottam rá, s miután már vagy öt perce csak állt, és nézte az ágyat, megint feltérdeltem.
- Te akartad – vontam vállat, megfogtam a kispárnám és a takaróm, és lecsusszantam az ágyról, egyenesen a földre. 

Mivel a túloldalon Jake volt, oda nem mehettem, az ágy bal oldalán pedig meglehetősen kevesebb volt a hely, így alaposan össze kellett húznom magam. Egy másodperc sem kellett hozzá, Jake már mellettem is termett, és úgy nézett le rám.
- Ne hülyéskedj, Nessie, mássz vissza az ágyba! – kérlelt.
- Nem. Ha te nem vagy hajlandó az ágyon aludni, akkor én sem. Ez ilyen egyszerű.
- Mássz vissza, nem aludhatsz a földön! – mondta kissé ingerültebben, a düh megcsillant a szemében, de még igyekezett uralni magát.
- Amint megmondtam, azt megmondtam.
- Ne szórakozz velem, gyerünk az ágyba, vagy én teszlek vissza! – utasított, de erre már nem is reagáltam, ott maradtam, ahol voltam. Pár másodperc múlva mérgesen fújta ki a levegőt, és épphogy felfogtam, hogy felém közelítenek a kezei, amikor már a karjaiban is voltam. Mérgesen nézett le rám, én meg kissé megilletődötten fel rá. – Megmondtam, hogy nem alhatsz a földön – mondta és letett az ágyra, de mielőtt felegyenesedhetett volna, elkaptam a nyakát, és mivel túlzásnak éreztem volna, ha magamra rántom, azzal valószínűleg túl messzire mentem volna, és ellenkező eredményt érek el vele, mint amit akartam, így lerántottam magam mellé. Továbbra sem engedtem el, az oldalamon feküdtem, és magabiztosan néztem szembe vele. Egy darabig még dühösen pislogott rám, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nem tudod, hogy mivel játszol – mondta végül, s megpróbált kibontakozni az ölelésemből, de nem hagytam.
- Lehet, hogy nem, de előbb-utóbb úgyis megtudom, akkor meg nem mindegy? – erre csak meglepetten nézett rám. Mintha a gondolataimban próbált volna olvasni, úgy méregetett.
- Nessie, ez… nem tudod elképzelni, hogy milyen nekem. Milyen csak arra gondolnom, hogy mellettem fekszel. Én… – mondta elgyötörten. És ekkor megértettem, hogy miért nem akart mellettem aludni. Nem azért, mert irtózott tőlem vagy ilyesmi, hanem mert… pont az ellenkezője. Félt, hogy nem tud uralkodni magán, és…
- Jake, te sokkal jobban uralkodsz magadon, mint én.
- Nem mindig, és nem akarlak bántani.
- Nem fogsz, én bízom benned. Tudom, hogy sosem bántanál – mosolyogtam rá bíztatóan. – Te vagy az egyetlen, aki mellett tökéletesen biztonságban érzem magam – néztem a szemébe mélyen, mire magához húzott és lágyan megcsókolt. 

Olyan gyengéden masszírozta a nyelvével a sajátomat, és olyan óvatosan tartott a kezeiben, mintha egy porcelánbaba lennék, és attól félne, hogy összetörhet. Miután elválltunk, a vállára hajtottam a fejem, a lában keresztülvetettem az övén.
- Nem könnyíted meg a dolgom – mondta rekedtesen.
- Sohasem tettem – vigyorogtam fel rá, mire az egyik kezével megcsikizett. Miután abbahagyta, visszafészkeltem magam, és átöleltem a mellkasát is. Éreztem, hogy már nem sok kell hozzá, hogy elaludjak, de valami még kikívánkozott. – Jake?
- Hm?
- Ígérj meg nekem valamit! – támaszkodtam fel, egyik kezemmel a mellkasán, másikkal az ágyon. Kíváncsian nézett rám, láttam rajta, hogy azon agyal, vajon most mivel állok elő. – Sosem leszel papucs!
- Hogy mi?
- Sosem leszel papucs! Hogy mindig önmagad maradsz, és ha valamiben nem értesz egyet velem, akkor azt megmondod, úgy, ahogy eddig is. Hogy ha valamit akarsz, és én nem, akkor kiállsz magadért.
- Én… ilyet nem ígérhetek, Nessie. A kapcsolatok kompromisszumokat igényelnek, ez nem egyszerű.
- Tudom. De nem akarom, hogy megváltozz. Én önmagadért szeretlek, akkor is, ha nem mindenben egyezik a véleményünk. – Ezen elgondolkozott.
- Csak azt ígérhetem meg, hogy megpróbálom – mosolyodott el, s végigsimított az arcomon.
- Ez nekem elég – somolyogtam én is, majd visszafeküdtem, és szinte azonnal elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy menten megfulladok. Nem kicsit le voltam izzadva, és ahogy kinyitottam a szemem, azonnal rájöttem, hogy mi az ébredésem oka. Jake. De a kellemetlen érzés át alakult valami mássá, ahogy ez tudatosult bennem. Feje a vállamnál volt, a felsőtestének egy része pedig a mellkasomon, míg a lába összegabalyodott az enyémekkel. Mosolyogva néztem le rá, már amennyire tudtam, s azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne minden egyes reggel így ébredni. Tökéletes volt, mintha minden a helyére került volna. Majdnem minden…
Kiszabadítottam a jobb kezem, és simogatni kezdtem a haját. Élveztem, hogy kicsit birizgálhatom, és akkor sem hagytam abba, amikor Jake mocorgott, majd egy másodperccel később felnézett rám. A szeme kissé álmos volt még, de ott csillogott benne valami olyasmi, amit nem tudtam pontosan értelmezni.
- Jó reggelt – szólalt meg végül rekedtesen.
- Neked is – mondtam mosolyogva, amit viszonzott.
- Jól szórakozol?
- Nagyon! Eddig nem igazán engedted, hogy a hajad piszkáljam… vagy, hogy egyáltalán piszkáljalak – grimaszoltam, mire felnevetett és feltámaszkodott a bal könyökére, úgy nézett le rám. Ijedtemben utánakaptam, a nyaka köré fontam a karom, de látszólag nem akart sehová sem menni. Viszont gunyoros mosolyát látva azonnal elengedtem. – Ne nevess ki!
- Ugyan, én olyat sosem tennék – mosolygott még mindig.
- Most is azt csinálod!
- Valóban? – kérdezte kajánul, mire már én is elmosolyodtam. Válaszra már nem volt lehetőségem, ugyanis egy jelentőségteljes pillantás után lehajolt hozzám, és megcsókolt. Azonnal a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, de nem tartott sokáig, mivel minden igyekezetem ellenére elszakította magát tőlem. Mérgesen néztem rá, mire kaptam még egy gyors puszit. – Mohó vagy! – mondta vidáman csillogó szemekkel.
- Nem vagyok – mosolyogtam rá. – Csak van, amit egyszerűen sosem tudok megunni – vontam vállat, mire a tekintete ellágyult.
- Majd meglátjuk! – kacsintott, aztán ott hagyott az ágyban, és bement a fürdőszobába. Vigyorogva néztem utána, egyszerűen boldog voltam, és még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb haza kell mennünk, már nem aggasztott annyira a dolog. Csak az érdekelt, hogy Jacob velem van, és amíg ez így is marad, addig minden rendben lesz…

49. Feelings in question

Szinte önkívületi állapotba kerültem, ugyanis a gyrososhoz vezető út további része teljesen kiesett, csak arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk.
- Szóval, mit kérsz? – nézett rám Jake, és bár az arca normális volt, a szeméből kiolvastam, hogy ő is az előző perceken töpreng. Ennyit apám gondolatolvasásáról... nem is olyan nagy cucc.
Elhadartam, hogy mit kérek, s szerencsénkre a srác, aki kiadta a vacsoránkat, tudott angolul, így Jake könnyedén elboldogult. Mivel mindketten tálba kértük, ami Jacob dupla adagját tekintve nem is volt meglepő, leültünk egy asztalhoz, egymással szemben.
- Jó étvágyat! – kívánta, amit gyorsan viszonoztam, de ezt leszámítva szó nélkül ettünk. Igyekeztem másfelé terelni a gondolataim, de nem ment. Folyamatosan arra gondoltam, hogy melyik lehetőség lenne jobb. Az, ha a bevésődés még mindig fenn áll, és Jake örökre hozzám van kötve bizonyos értelemben, vagy az, hogy a bevésődés megszűnt. Mindkettő félelemmel töltött el. 

Előbbi azért, mert így neki nem sok választása volt a dolgokat illetően, és a későbbiekben sem lehetett. Ráadásul tudtam, hogy szándékosan sosem okozna nekem fájdalmat, és emellett a szabad akarata is valamelyest elveszne, vagy talán már el is veszett. Voltak köztünk súrlódások persze, de akárhogy is néztem, a falka tagjai úgy bántak a lányokkal, mint az istennőkkel. Ez sok szempontból jó... de nekem nincs szükségem egy papucsra! Az összeszólalkozásaink szórakoztattak többnyire, és imádtam, hogy felveszi velem a versenyt.
De ha az utóbbira gondoltam... ez talán rosszabb volt. Nem akartam arra gondolni, hogy egyszer elveszíthetem, mert meglát valaki mást, aki valóban a világot jelentheti számára. Hogy egyszer elhagy, mert talál valaki jobbat, akibe szerelmes. Vagy elhagy, mert már nem szeret.
Önző dolog volt erre gondolnom, de nem tudtam megállni, minduntalan visszatértem erre.

Időközben befejeztük a vacsorát, és visszaindultunk a szállásra. Teli ettem magam, és Jake is elégedett képet vágott, amin elmosolyodtam.
- Mi az? – kérdezte csibészesen.
- Semmi – vontam vállat még mindig somolyogva, mire csak egy rosszalló pillantást kaptam. – Jó, oké. Úgy nézel ki, mint egy jóllakott óvodás, tessék. Már csak a délutáni szundi hiányzik – kuncogtam, mire ő is nevetni kezdett.
- Ha minden igaz, a szundi meglesz, csak éppen éjjel – mosolygott. – De... azt mondod, olyan az arcom, mint egy ovisnak?
- Nem állandóan, csak amikor eleget ettél.
- Mindig?
- Mindig.
- Akkor majd ezentúl odafigyelek.
- Ne tedd, nem azért mondtam. Szerintem aranyos – mosolyogtam fel rá, mire egy gyors puszit nyomott a fejemre.
- Akkor jó. Mikor akarsz hazamenni? – kérdezte hirtelen.
- Nem tudom. Majd – motyogtam.
- Tudod, hogy nem halogathatod örökké.
- Tudom. De... mi lenne, ha egy pár nap múlva felhívnád anyát, és beszélnél vele? Megmondod neki, hogy jól vagyok, és rá néhány nappal, hazamegyünk. Anya biztos meg fogja érteni, és meggyőzi a többieket, hogy ne jöjjenek ide. Ő még apát is rá tudja venni, pedig ő olyan makacs, mint egy öszvér – magyaráztam, mire Jake nevetni kezdett. Pár percig vártam, de mivel nem hagyta abba… - Min nevetsz?
- Hát… ha elmondom, nem biztos, hogy örülni fogsz neki.
- Ha nem mondod el, lyukas lesz az oldalam. Szóval?
- Amit mondtál Edwardra. Nem csak rá igaz, de Bellára is, és te egyértelműen az ő lányuk vagy – kuncogott tovább, s csak óvatosan pillantott le rám a szeme sarkából.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy én is makacs vagyok?
- De még mennyire, hogy az vagy! Már kicsiként is az voltál, mindig megkaptad, amit akartál, mert addig akaratoskodtál. – Ezen elmerengtem egy darabig. Már a szálló kerítése előtt jártunk, amikor megszólaltam végül.
- Akkor, ha én makacs vagyok... Te mi vagy? – húzódott mosolyra a szám. Mosolyogva állított meg, s húzott maga elé.
- Én nem vagyok makacs.
- Nem?
- Nem.
- Szerintem az vagy! Nem is kicsit…
- Még nem is tudod mennyire – nevetett fel végül, s egy rövid csókra magához húzott. Ez után bementünk, s már egy másik nő ült a recepción, aki kissé csalódott pillantást vetett Jacobra, ahogy kiszúrta összefonódó kezeink. Lifttel mentünk fel az emeletre, s mikor a szobába beléptünk, azonnal eldőltem az ágyon.

Fáradt voltam már, aludni akartam. Jake a fürdőbe ment, hallottam, hogy a víz csobogni kezd a zuhanyzóban, így magamhoz vettem a táskám, és kihalásztam belőle a nesszeszeres táskám, a pizsamám, illetve a papucsom. Letettem az ágy szélére, majd megint eldőltem. Nagyjából két perc múlva már nyílt is az ajtó, és Jacob tűnt fel, dereka köré fehér törülközőt csavart, s nem tudtam megállni, hogy ne nézzek oda. Még kissé vizes volt a teste, egy dacos vízcsepp a nyakától elindult lefelé, végig kemény mellkasán, majd kockás hasán, hogy fennakadjon a törülközőn. Egy másodpercre elidőztem ott, s nem tudtam eldönteni, hogy melyiket szeretném jobban. Ha a törülköző megadná magát a gravitáció törvényeinek, és ezzel mindent láthatnék Jake testéből, vagy ha fent maradna a helyén. Amikor elszakítottam a pillantásom, és Jake szemébe néztem, kissé elpirultam. Egyértelműen észrevette, hogy bámulom, azt is, hogy hol, emiatt pedig zsivány mosolyra húzódott a szája. Ugyanakkor a szeméből valami más is sugárzott, mintha ő sem tudná pontosan, hogyan is kellene kezelnie ezt a helyzetet.
- Készen vagyok, tiéd a pálya – mondta végül, így felálltam, és amilyen gyorsan csak tudtam, bezárkóztam a fürdőszobába. Ledobáltam magamról a ruháim, elővettem a tusfürdőm és a samponom, majd beálltam a zuhany alá. Jó érzés volt, ahogy a meleg víz végigfolyt a testemen, és kicsit felfrissített, nem csak fizikálisan, de szellemileg is. Tisztábban tudtam gondolkodni, és persze, az előző percek jutottak az eszembe. Fogalmam sem volt, hogy miért bámultam meg ennyire Jacobot, hiszen nem egyszer láttam már fürdőnadrágban, de pusztán félmeztelenül is. Talán a kíváncsiság volt az oka, de úgy sejtettem, hogy ez csak részigazság. Abban a pillanatban valami egész más ösztökélt, és inkább nem akartam belegondolni, hogy mi az, így megmostam a hajam, majd megmosakodtam, s amikor lemostam magamról a habot, gyorsan megszárítkoztam. A hajamra csak rászárítottam egy kicsit, hogy ne folyjon belőle a víz, majd felvettem a pizsim, és kimentem a szobába. Sötét volt ahogy kiléptem, csak a fürdőből kiszűrődő fény világította meg a szobát.
Jake már a földön feküdt, megágyazott magának lentre, de tisztán láttam, hogy kicsi neki a hely. A lábai fel voltak húzva, még úgy is, hogy az oldalán feküdt, s abban is biztos voltam, hogy a kezeit nem tudná kinyújtani maga mellé. Rendkívül kényelmetlen egy póz volt, az biztos.
Ezúttal viszont nem én bámultam meg őt látványosan, hanem ő volt az, aki megnézett. Egy rövid sort volt rajtam, egy spagetti pántos toppal, de persze, megint én voltam az, aki elpirult. Hát mondhatom, nagyszerű! Lekapcsoltam a fürdőben a lámpát, majd az ablakhoz masíroztam, és a párkányra terítettem, hogy megszáradjon. A szennyesemet a többi mellé tettem egy zacskóba, a nesszeszeres táskám az éjjeliszekrény egyik fiókjába, majd felmásztam az ágyra, és eldőltem.
- Hát akkor jó éjt! – mondtam Jacobnak.
- Neked is, Nessie! – felelte. Csak egy vékony anyagot terítettem magamra, mivel iszonyú meleg volt...

48. Some concerns

Tovább sétáltunk, s gondolatban ezerféle lehetőség felötlött arra, hogy miért nem akar mellettem aludni... egyik sem tetszett, vagy legalábbis egyiknek sem örültem volna túlzottan. Persze, ez a büszkeségemnek is köszönhető volt, de... akkor is! Annyira azért nem lehet rossz mellettem aludni, ráadásul nem is olyan régen még ő ajánlotta fel.
- Bosszús vagy – jelentette ki, mire felnéztem rá.
- Nem vagyok az – hazudtam. Nem esett jól a dolog, hogy az eszébe sem jutott, hogy talán egymás mellett aludhatnánk.
- De igen, az vagy – mosolyodott el. – Mi bánt?
- Semmi – vontam vállat, s mivel épp akkor értünk a szállodához, elővettem a „kulcsom”. Jake nem firtatta tovább a dolgot, így amikor az előtérbe sétáltunk, egy oszlopnál megállítottam. – Maradj itt. Bár nem hiszem, hogy Adrian visszaért volna már, nem lenne szerencsés, ha feljönnél. És tényleg maradj itt, mert azt sem szeretném, ha beléd botlana. – Pajkos mosoly jelent meg az arcán ennek hallatára, így olyan szigorú arcot vágtam, amilyet csak tudtam.
- Jó, itt maradok – mondta komolytalanul, mire csak megforgattam a szemeim és elindultam a lift felé. Amilyen gyorsan csak lehetett, fel is mentem a lakosztályba, majd a szobába érve mindent begyömöszöltem a sporttáskámba. Még beszaladtam a mosdóba is, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, s csak ezután mentem ki a nappaliba. A telefon mellett lévő papírtömbből letéptem egyet, és sebesen írni kezdtem.

Adrian!
Mint várható volt, a családom megtalált, szóval el kellett jönnöm. A napokban még találkozunk. Mindenért nagyon hálás vagyok, köszönöm!

                                                                                                                           Renesmee

Még gyorsan odafirkantottam Jake telefonszámát, hogy el tudjon érni, illetve Adrian-ét átolvastam még egyszer, hogy biztosan emlékezzem rá. Aztán a vállamra kaptam a táskám, és leviharoztam Jacobhoz. Ahogy kértem, ott maradt az oszlop mögött, de még mielőtt kimentünk volna, összehajtottam a kis papírt, és az ajtót nyitó kis kártyácskával együtt odaadtam a portásnak, pár euróval egyetemben.
- Szóval, most merre? – kérdeztem, amikor ismét a friss levegőn voltunk.
- Erre – indult el Jake, s egy szó nélkül leemelte a vállamról a táskát.
- Én is elbírom – jegyeztem meg kissé sértődötten.
- Tudom, hogy elbírod, de attól még lehetek lovagias – mosolyodott el büszkén. Na, persze. Lovagias?!
- Ez esetben visszaadhatod, nem kell lovagiasnak lenned – nyúltam a táska felé, de gyorsan keresztülhúzta a fején, így keresztezte a mellkasát. Esélyem sem volt levenni róla.
- Jó akkor mondom úgy, hogy erős vagy te is, de én erősebb, vagyis nekem ez könnyebbnek számít, mint neked – nevetett fel.
- Majd meglátjuk, ki az erősebb – mosolyodtam el ördögien.
- Most félnem kéne?
- De még mennyire! Tudod, egy szobában alszunk, sosem tudhatod, mi történik veled az éjszaka leple alatt – mosolyogtam tovább, ő meg csak vigyorgott, és megfogta a kezem. Felkanyarodtunk a part menti útra, és ott mentünk tovább. Már korom sötét volt, csak az utcai lámpák fénye segített valamelyest, mert a Hold csak egy kis sajtszelet volt, így elég kevés fényt adott. A szél csak néha jutott el hozzánk a tengertől,és nagyon meleg volt, pláne, hogy Jake a kezemet fogta. Ennek ellenére nem akartam elengedni.
- Nem igazán jut eszembe semmi, amit éjjel tehetnél velem, és nem kelnék fel rá – rázta meg a fejét.
- Nem vagy valami fantáziadús.
- Hidd el, nagyon jó a fantáziám. Túl jó – futtatta végig rajtam a szemét, mire elpirultam. Reménykedtem benne, hogy nem vette észre. Azért jó volt tudni, hogy annyira azért mégsem ódzkodik tőlem. – Ne aggódj. Semmi olyat nem tennék veled, ami neked rossz lenne, vagy amit nem akarsz.
- Nem aggódom, ebben biztos voltam – mosolyodtam el. 

Tovább sétáltunk, s míg ő látszólag a gondolataiba merült, én aggódni kezdtem. Adrian-t letudni egy dolog. De a családom?! Na, ez egy egészen más kérdés.
- Megjöttünk – álltunk meg egy hotel előtt. Nem volt valami nagy, de egész modernnek tűnt, ugyanakkor a görög antikvitást is tükrözte. Tetszett. Bementünk a kapun, majd egy üvegajtón, ami egy kis előtérhez vezetett. Pár kanapé kapott helyet benne, egy nagyon kicsi recepciós résszel. Azonnal odamentem, de a meglehetősen kistermetű nő éppen telefonált.
- Beszélnek angolul? – kérdeztem Jacobot halkan.
- Elég hiányosan, de az alapvető dolgokat megértik – vont vállat.
- Akkor, ha nem bánod, akkor görögül beszélek vele.
- Tőlem – mosolyodott el. Még pár percet vártunk, aztán a nő letette a telefont, és felénk fordult. Ahogy Jake-re nézett, elmosolyodott, a szemei felcsillantak, s leplezetlenül végigmérte Jacob azon részét, amely kilátszott a pult mögül. Megköszörültem a torkom, ezzel magamra vonva a figyelmét.
- Jó estét! – köszöntem neki, s bár engem is végigmért, a mosoly azonnal eltűnt az arcáról.
- Jó estét, segíthetek valamiben? – kérdezte angolul, de én görögül kérdeztem vissza.
- Van kiadó szobájuk? – Láttam a meglepettséget rajta, de kis habozás után csak sikerült válaszolnia.
- Nincs kisasszony, az összes szobánk megtelt. Leghamarabb négy nap múlva szabadul fel egy.
- Értem, és köszönöm – fordultam el tőle.
- Ha jól vettem ki, nincs továbbra sem szabad szobájuk – jegyezte meg Jake.
- Úgy van – bólintottam, így Jake elindult egy kis folyosó felé, ami valószínűleg a lépcsőhöz vezetett.
- A kisasszony az úr egyik barátja? – szólt utánunk a nő.
- A barátnője vagyok – mosolyodtam el gonoszan. – Jobb, ha leteszel róla – kacsintottam rá, s mivel közben tovább sétáltunk, nem láttam a reakcióját.
- Mit kérdezett? – kérdezte Jake, majd megnyomta a lift gombot.
- Hogy az egyik barátod vagyok-e.
- Mire te?
- Mire én azt mondtam, hogy a barátnőd, és jobb, ha letesz rólad – feleltem őszintén, mire nevetni kezdett. Míg fel nem értünk a harmadikra, abba sem tudta hagyni.
- Egy kicsit túlreagáltad a dolgot, nem? – vigyorgott. – Nem hinném, hogy bejönnék a nőnek, de még ha így is volna, az sem érdekel.
- Te vak vagy? Majd kiesett a szeme, úgy bámult. Jobb, ha tudja hol a helye, így nincs félreértés – vontam vállat. Jake előhalászta a zsebéből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót és kitárta az ajtót, hogy előbb én mehessek be.
- Voálá! – csukta be maga mögött az ajtót. 

Ahogy mondta, nem volt nagy a szoba, sőt! Egy nagyobb franciaágy volt benne, közvetlen az ajtóval szemben,  mellette az egyik oldalon egy szekrény, a másikon pedig egy éjjeliszekrény, rajta egy lámpával. De mivel két zsinórt is láttam mögötte, rájöttem, hogy valószínűleg egy kis hűtőszekrény is bele van építve. Attól balra a fal volt, de egy ajtót véltem felfedezni, ami valószínűleg a fürdőszobát rejtette.  A jobb falon ablakok voltak, majdnem kitöltötték az egészet. – Mondtam, hogy kicsit.
- Nem baj, kettőnknek pont elég – mosolyogtam fel rá, mire magához húzott egy puszira. – Éhes vagy?
- Naná!
- Akkor gyorsan dobd le a cuccom, és menjünk el vacsizni.
- Benne vagyok. Mit szeretnél enni? – kérdezte, miközben letette a táskát, s kézen ragadva kihúzott a szobából, és bezárta az ajtót.
- Gyros? Az finom is, de gyorsan meg is van.
- Nekem megfelel – mosolyodott el.
Lebaktattunk a földszintre, ezúttal a lépcsőn, majd kimentünk, és nekileselkedtünk az éjszakának. Ezúttal én vezettem őt, s bár nem akartam elrontani az estét, úgy gondoltam, valamit meg kell beszélnem vele.
- Jake?
- Hm?
- Mi van... mi van a bevésődéssel? Úgy értem... még... még... – nem tudtam befejezni, de nagyon reméltem, hogy megértette, mire célzok. Hosszú percekig csendben sétáltunk egymás mellett, s mivel féltem felnézni rá, fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszabadítottam a kezem az övéből, majd elé kerülve megfogtam az arcát, és megmutattam neki azt, amit a családom mondott a bevésődésről, azt, amikor kihallgattam a beszélgetését Seth-tel, és sok más apróságot, ami ehhez kapcsolódott. De nem mertem ránézni, becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a saját elmém is megteljen ezekkel a képekkel.
Két keze lassan végigsimított a karjaimon, majd felkúszott a kézfejemre és megszorította őket. Ekkor eszméltem rá, hogy már egy ideje elfogytak a képek, ennek ellenére ugyanúgy álltunk. Óvatosan kinyitottam a szemem, s szinte sokkot kaptam Jake tekintetétől. Egyszerre tükrözött szeretetet, szenvedélyt, haragot, szomorúságot és örömöt, és megannyi más dolgot.
- Nem tudom, mi van a bevésődéssel – kezdte rekedtesen, s továbbra is az enyémbe fúrta tekintetét. -, csak azt tudom, hogy szeretlek, mindennél, és mindenkinél jobban. Hogy őszinte legyek, nem is érdekel, hogy ez a bevésődés miatt van-e, vagy sem. Csak ez számít – szorította meg ismét a kezem, majd leeresztette őket, s közelebb húzott magához. – Csak mi számítunk – suttogta, de az utolsó hangokat szinte már a számba mondta. Lágyan csókolt meg, s egy pillanatig elvesztem az egészben, szinte lefagytam a túláradt érzelmektől, de ahogy ajkai követelni kezdték a viszonzást, magamhoz tértem, és visszacsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig állhattunk ott egymás karjaiban, de amikor elváltunk, hiányérzetem támadt. Nem tudtam megmondani, hogy pontosan mi után vágyakozom, de határozottan éreztem. Átöleltem, olyan közel préseltem magam hozzá, amennyire csak tudtam, s éreztem, hogy ő még jobban magához húz. Fejét a hajamba fúrta, és apró puszikat lehelt rá. Még egy utolsót adott a fülem mögötti érzékeny kis részre, amitől megborzongtam, majd elengedett, és az oldalához vont…

Közérdekű közlemény! =)

Haliho!!

Nos, csak pár infót osztanék meg Veletek:
Az új történetem, bár eleinte úgy írtam, hogy Taylor Lautner a főszereplője, mivel a Merengőn fogom publikálni (mert találtam egy nagyon kedves BÉTÁT, aki elvállalt), ezért Taylor Williams lett belőle. Privet Drive kategóriába írtam, és ráadásul azt sem szeretném, hogy aki esetleg nem szereti T.L.-t, annak emiatt elmenjen a kedve a történetem olvasásától, plusz a karaktere is megváltozott valamelyest.
Ettől függetlenül remélem, hogy olvasni fogjátok, és tetszeni is fog!! :)

Puszi!! =)

47. Talking

Nem tudom, mennyi idő telt el, amikor sikerült megnyugodnom. A gondolataim ide-oda cikáztak, a boldogságom beárnyékolta pár nem elhanyagolható tényező. Elhúzódtam tőle, és komolyan néztem fel rá.
- Mi… nem lehetünk együtt. Én… nem bánthatok meg ennyi embert.
- Mégis kit bántanál meg? – kérdezte mosolyogva, ami egy kicsit bosszantott.
- Nahuel-t, Adrian-t, vagy… Leah-t – mondtam, amire csak forgatta a szemeit. – Vagy a családom. Nem hinném, hogy túlzottan örülnének nekünk.
- Nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá! Ha szeretsz, márpedig az imént ezt mondtad, akkor teszek rá, hogy mit szól hozzá a családod, ha azt szeretnéd, vissza sem kell mennünk!
- Szerinted ez tényleg ilyen könnyen menne? – néztem fel rá reménykedve.
- Nem csak menne, menni is fog. Csak mi ketten számítunk – mosolyodott el.
- De Adrian… beszélnem kell vele. Vissza kell mennem a szállodába.
- Majd holnap megkeressük.
- De vele lakom – mutattam rá.
- Hogy mi? Te… - hőkölt hátra, amin majdnem elmosolyodtam, de visszafogtam magam. – Te vele laksz? De… ne haragudj, nem kérhetlek számon miatta – lépett ismét közelebb hozzám.
- Nála lakom, igen. A lakosztályában. De még mielőtt másra gondolnál, van külön szobám, és Adrian mindig is úriember volt, nem úgy, mint egyesek – magyaráztam, mire zsiványan elmosolyodott.

- Ez a te Adrian-ed egyre szimpatikusabb nekem – mosolygott.
- Pont ez az. Nem akarom megbántani – ráztam meg a fejem.
- Előbb-utóbb úgyis hazajöttél volna, nem? Akkor pedig…
- Igazad van. De ettől még nem lesz könnyebb.
- Akarod, hogy én beszéljek vele? – kérdezte, s valami olyan csillant a szemében, amitől egy kicsit bepöccentem.
- Nem, és eszedbe se jusson!
- Mi? – tette az ártatlant, de nem tudott átverni.
- Jake, töröld le az azt eszelős vigyort a képedről, vagy én törlöm le!
- Jó, oké-oké. Egyedül akarsz beszélni vele?
- Igen! Muszáj elmagyaráznom neki a dolgot, és nem fog menni, ha te is ott vagy.
- Miért is? – kérdezte csibészesen.
- Mert nem tudnánk olyan őszintén beszélni.
- Azt hittem azért, mert csak rám tudnál figyelni – grimaszolt, mire lábujjhegyre álltam, s a tarkója köré fonva a kezeim, lehúztam magamhoz, és egy apró puszit nyomtam a szájára.
- Meg azért sem – mosolyodtam el, mire ismét egy csókban forrtunk össze, de ez csak halvány árnyéka volt az előzőnek. – Ideje is, visszamennem. Még össze kell pakolnom, mert valószínűleg jobb lesz, ha lelépek.
- Visszakísérlek.
- Oké, de fel nem jöhetsz!
- Megegyeztünk – vigyorgott, így elindultunk visszafelé. 

A sziklafalon könnyűszerrel túljutottunk, így amikor ismét az úton sétáltunk, kissé furcsán éreztem magam, de ezt Jake könnyen áthidalta, ugyanis a derekamnál fogva az oldalához hozott, így sétáltunk visszafelé. Mindketten a gondolatainkba merültünk, s bár nem akartam megtörni a csendet, tényleg nem, a kíváncsiságom ismét győzött.
- Mikor jöttél meg?
- Ma reggel.
- És honnan tudtad, hogy a parton leszek? – zúdítottam rá a kérdéseimet, amikre szerencsére készségesen válaszolt.
- Valójában már a szállodától követtelek, csodálkoztam is, hogy nem vetted észre.
- De… miért nem...
- Mert azt akartam, hogy csak ketten legyünk, és nyugodtan tudjunk beszélni. Meg persze kíváncsi voltam, hogy hova mész.
- Értem. Amikor eljöttél otthonról, mit mondtál? Úgy értem…
- Nem mondtam semmit, csak megvettem a jegyet, és eljöttem. Apád nem hitte el, hogy itt vagy, de mivel én biztos voltam benne, utánad jöttem. Nézd, én nem akartam, hogy ez legyen, mármint, hogy elszökj. Csak azt akartam, hogy tudd, nem vagy szerelmes Nahuel-be. Nem gondoltam, hogy ez ennyire fel fog kavarni, mert ha tudom, akkor sosem tettem volna meg – magyarázkodott, amire elmosolyodtam. 

Annak ellenére, hogy már nem haragudtam rá, jó volt tudni, hogy nem akart megbántani. Persze, én is félreértettem a dolgokat, mint kiderült, de ő sem volt valami szolgálatkész magyarázat terén.
- Már mindegy, Jake. Ami történt, megtörtént, és hogy őszinte legyek… ha akkor nem csókolsz meg, mi talán sosem… tudod.
- Sosem mi? – kérdezte csibészesen.
- Sosem jövünk össze. Akkor talán sosem valljuk be, hogy szeretjük egymást – mondtam óvatosan, mire egyszerűen lecövekelt. Félve sandítottam fel rá, mire azzal a kezével, ami nem a derekamon volt, megfogta az állam és maga felé fordította, így kényszerítve arra, hogy a szemébe nézzek.
- Nessie, én nem csak szeretlek, imádlak. És igen, nekem is furcsán hangzik, de el sem tudod képzelni, hogy milyen jó arra gondolnom, hogy mostantól akkor érinthetlek meg, amikor csak akarlak, és akkor csókolhatlak meg, amikor csak kedvem szottyan rá.
- Eddig is megtehetted volna… - motyogtam.
- Nem, nem tehettem volna – rázta meg a fejét. Ezek szerint hallotta. – Amíg te magad sem voltál biztos az érzéseidben, hogy is tehettem volna? Sosem akartam neked fájdalmat okozni, elüldözni meg pláne nem, de fogalmam sem volt, hogy mutathatnék rá arra, amit csak sejtettem, de nem tudtam biztosan. Amikor viszont megtudtam, hogy elmentél, biztos lettem benne, hogy igazam volt – nézett a szemembe mélyen.
- Én csak… nem tudom. Valahol mindig is vártam, hogy megtedd azt a bizonyos első lépést, de te mindig csak egy felet léptél, aztán meg kettőt hátra. Nem tudtam rajtad kiigazodni. Hiába igyekeztem kimutatni, hogy kedvellek, mindig gyereknek kezeltél, aztán jött az a bizonyos fél lépés, és nem értettem mi van.
- Amikor közeledtem hozzád, azért volt, mert nem tudtam visszafogni magam. El sem tudod képzelni milyen nehéz volt nem megérinteni, vagy azt végignézni, ahogy Nahuel-lel, vagy Adrian-nel vagy, és nem beverni mindkettőnek a képét, már csak azért is, mert rád néztek.
- Sajnálom – mondtam szomorúan, hiszen nekem már az is rosszul esett, hogy tudtam, Leah-val van.
- Ne tedd. Ahogy mondtad, ami volt, elmúlt. Csak az a lényeg, hogy itt vagyunk egymásnak, rendben? – kérdezte komolyan, mire csak bólintani tudtam. Egy apró puszit lehelt az ajkaimra, majd tovább noszogatott, így kénytelen voltam ismét elindulni.

- Szóval anyáék nagyon kiborultak?
- Ó, de még mennyire! Teljesen odavoltak!
- De apa ugye nem… ?
- Hidd el, legszívesebben megölt volna, de mivel tisztában volt vele, hogy azzal neked is fájdalmat okozna, hozzám sem ért. Persze, azt nem mondom, hogy nem fenyegetett meg, de… - itt félbehagyta a mondatot, és sejtelmesen elmosolyodott. Arra már rég rájöttem, hogy mindketten elég könnyen kaphatóak egymás fenéken billentésére, így inkább csendben maradtam, hiszen biztos voltam benne, hogy Jacobot sem kell féltenem, ha arra kerül a sor.
- Felhívtad őket? – kérdeztem ijedten, amikor leesett, hogy bőven volt rá ideje.
- Még nem.
- Akkor nem lehetne, hogy esetleg… csak egy pár napot még várj vele? Csak néhányat.
- Nessie, jobb, ha tudják, hogy jól vagy. Én is elvárnám, hogy az, aki megtalált, értesítsen róla.
- Még nem akarok hazamenni, egyszerűen még nem.
- Mitől félsz? Te is tudod, hogy azonnal a nyakadba vetik maguk, ahogy meglátnak.
- Nem tudom. Csak még nem akarok hazamenni. Kérlek, Jake!
- Jól van. De tényleg csak pár napot – mondta figyelmeztetően, aztán valami olyasmit mormolt az orra alatt, hogy mit fog ő még azért kapni, ha ez kiderül.
- És Nahuel? Nagyon dühös volt?
- Mit számít? – horkantott fel.
- Nekem igenis számít! Megbántottam őt!
- Nem volt dühös, inkább olyannak tűnt, mint aki már várta, hogy ez lesz, és fel volt rá készülve – válaszolt beletörődően, amiért roppant hálás voltam.
- Akkor nem volt mérges?
- Nem, nem volt az.
- A többiek?
- Kire gondolsz?
- Mindenki másra. A falkatagokra, a lányokra. Mindenkire.
- Seth kissé kiakadt.
- Seth? De hát miért?
- Ó, nem rád volt mérges, hanem rám. Azt mondta egy vadbarom vagyok, és hogy nálam hülyébbel még nem találkozott – grimaszolt.
- És? Igaza volt?
- Egy kicsit igen. De nem mondom, jó nagyot tud ütni a kis piszok! – simogatta az állkapcsát.
- Összeverekedtetek? – kérdeztem döbbenten, s ezúttal én kényszerítettem megállásra őt.
- Nem igazán – vont vállat, s kis ráncigálás után tovább mentünk. – Csak amikor kifejtette a véleményét, kaptam tőle egyet.
- Mire te?
- Mire én nem csináltam semmit. Részben igaza volt, szóval megérdemeltem a maflást – Ezen nevetni kezdtem. Persze, nem azért, mert Jacobot megütötte Seth, hanem mert Seth szembeszállt vele, és kerekperec kifejtette a véleményét. Bátor a kölyök, nem mondom.

- Ezt még meg kell neki köszönnöm – kuncogtam tovább.
- Hé! – nevetett ő is velem.
- Ha már tőlem nem kaptál akkorát, akkor legalább tőle igen – magyaráztam.
- Lehet, hogy nem volt olyan nagy a tiéd, de mintha csak összebeszéltetek volna, ugyanis pontosan ugyanoda ütöttél. De… ha itt akarsz még maradni. Hol fogsz aludni? Mert azt mondtad, összepakolsz, és eljössz tőle, amit nem mintha bánnék, de akkor is.
- Te kerestél már szállást?
- Találtam egy helyet, és megkaptam az utolsó szobájukat – vont vállat.
- Egy ágyas?
- Nem, franciaágy van benne – válaszolta, látszólag nem esett le neki, hogy mire akarok célozni. Persze így, hogy csak egy franciaágy volt benne, kissé zavarba jöttem, de ha úgy alakul… akkor maximum Jake leköltözik a földre, vagy mi… De talán van benne egy kanapé, amin elférek, vagy ha nem, akkor is még ott van a lehetőség, hogy felszabadul egy szoba, de végső esetben tényleg aludhat valamelyikünk… - Min gondolkodsz?
- Hogy ha téged nem zavar, akkor talán ideiglenesen, amíg nem találok egy szobát, talán aludhatnék nálad – motyogtam el a dolgot, s miután már egy perce jött mellettem szótlanul, felsandítottam rá. – Jake?
- Hmm? Ja, igen, persze. Majd alszom a földön – mondta egy torokköszörüléssel kísérve. Aha, szuper! Ő rögtön erre gondol... mondjuk, mire is számítottam?!

46. Nothing is perfect

Miután megebédeltünk sem voltam sokkal bölcsebb, s úgy gondoltam, estig csak sikerül kitalálnom valamit. Adrian-t magunk mögött hagyva jártunk be pár cipőboltot, s a végén még néhány kiegészítőt és bikinit is sikerült vennem, amiknek nagyon örültem.
Haza már együtt mentünk, de előbb a lányokat tettük ki, majd mi is visszamentünk a szállodába. Adrian hősiesen cipelte a csomagjaim, bár nem volt annyira sok, hogy nekem is jusson belőle. A szobába érve a kipakolást elkerülte azzal, hogy egy fontos elintéznivalóra hivatkozva átment a saját szobájába, hogy elintézzen egy-két hívást, így kényelmes tempóban kezdtem el kipakolni, ezúttal már a saját táskámból is. Hiába agyaltam kifogás után, nem igazán találtam megfelelőt. Nagyjából egy óra múlva végeztem, s bár a szekrényt nem töltöttem meg, azért már jobb volt a helyzet.
- Ha gyorsan elkészülsz, te is eljöhetsz velem Wassily-hez – jött be hozzám Adrian. Bocsánatkérő pillantást vetettem rá, s úgy döntöttem, a legjobb, ha az igazat mondom.
- Nagyon haragudnál, ha nem mennék?
- Dehogy, akkor majd felveszünk, amikor elkészültél.
- Nem úgy értettem. Egyáltalán. Nagyon fáradt vagyok, és most nincs valami nagy hangulatom, pláne nem bulizni. Ne haragudj! – mondtam, s láttam rajta, hogy meglepődött, de kis habozás után felelt.
-  Nem, dehogy, te ne haragudj, hogy meg sem kérdeztem, akarsz-e jönni. Akkor felhívom őket, és lemondom – vont vállat.
- Nem Adrian, nem mondod le. Elmész, és jól érzed magad a barátaiddal – lépkedtem oda hozzá. – Különben is, már késő volna lemondani.
- Ilyen alapon neked is jönnöd kéne – mosolyodott el ördögien.
- Szóltam volna hamarabb is, de ott voltak a lányok, és biztos megpróbáltak volna meggyőzni, valószínűleg sikerrel is, de tényleg nagyon fáradt vagyok, és tudtam, hogy te meg fogod érteni – néztem fel rá bűnbánóan.
- Jól van, csak ne nézz így. Nincs semmi baj, de biztos, hogy nem akarod, hogy itt maradjak veled?
- Egész biztos – bólintottam.
- Akkor viszont én indulok is – nézett rám bocsánatkérően. – Bármi van, hívj nyugodtan, a telefon mellett van a számom.
- Nem lesz semmi baj, nyugi. Csak érezd jól magad, rendben?
- Ez menni fog. Pihenj! Lehet később beugrunk még – nyomott egy puszit az arcomra, amit viszonoztam, majd kitessékeltem a szobából, így elindult. Tényleg nem volt kedvem bulizni, és fáradt is voltam. Azt tudtam, hogy aludni nem fogok tudni, így kis hezitálást követően egy táskába bedobtam az irataim, egy kevés pénzt, illetve a kis kártyát, ami a lakosztályt nyitotta.
A lifttel leérve bólintottam a recepciósnak, aki ezzel konstatálhatta, hogy én is elhagytam a szállodát.

Céltalanul indultam el a part menti sétányon, s csak élveztem a meleg szellőt, ami fújt még így napnyugta tájt is, illetve a körülöttem lévő zsivajt, ami egyre halkult, ahogy távolodtam a strandszakasztól. Végül a sétánynak is vége lett, így kimentem az útra, ahol csak elvétve jött egy-két autó, illetve motoros. Egy háromnegyed órája sétálhattam, amikor rájöttem, hogy a lábaim önkénytelenül is a régi szállásunk felé vezettek, s majd belesajdult a szívem, ahogy az ismerős apartmanra néztem. Hiányoztak az otthoniak, és egyre inkább úgy éreztem, hogy haza kell mennem legalább rendbe tenni a dolgokat. Gyávaság volt eljönnöm, és gyávaság volna nem hazamenni is. Végül tovább sétáltam, egyenesen a felé a partszakasz felé, ahol csak a mi kis csapatunk strandolt, majd ahogy elértem a meredek sziklafalat, óvatosan leereszkedtem rajta. A víz széléhez sétáltam, és a víztükörben néztem a készülő naplementét, s nem sokkal később már csak a tájban gyönyörködtem, a tudatomat nyugalom járta át, a hallásom pedig a tenger morajlása töltötte be.
- Tudtam, hogy itt leszel – szólalt meg a hátam mögül egy nagyon is ismerős hang, de az első pillanatban azt hittem, csak képzelem a dolgot. Az eddigi nyugalmam azonnal elszállt, helyét a fájdalom, a düh és még sok más érzelem vette át, s a másodperc törtrésze allatt fordultam meg a tengelyem körül.
- Jacob? – kérdeztem hitetlenkedve, pedig a két szememmel láttam közeledő alakját. Nagyokat pislogtam, amikor elém ért, s teljes valójában tornyosult felém.

Csak egy egyszerű, szürkéskék póló és egy fehér nadrág volt rajta, ami kissé meglepett, de le is nyűgözött. Még most is úgy gondoltam, hogy jól néz ki, pedig mennyivel könnyebb lett volna utálni, ha legalább nem ennyire szívdöglesztő. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni, s mivel olyan hévvel fürkészett végig, a szemébe sem tudtam nézni. Szinte láttam, ahogy kielemezi a látványom, s amikor mindent rendben talált, egy aprót még bólintott is, amin elmosolyodtam. De csak egy kicsit.
- Tudtam, hogy itt leszel – ismételte meg.
- Ezt már mondtad – keményítettem meg magam. – De honnan?
- A telefonod ugyan kidobtad, de nem kapcsoltad ki. Ellenőriztük a híváslistád, és amint megláttam, hogy Adrian keresett reggel, tudtam, hogy hozzá jöttél. Apád nem hitte el, azt mondta, hogy te ennél okosabb vagy, de én tudtam, hogy itt leszel.
- Ha sértegetni akarsz, akkor haza is mehetsz, Jacob! – mondtam dühösen.
- Nem sértésnek szántam. Csak tudtam, hogy Adrian-ben megbízol, ezért hozzá fogsz jönni – magyarázta keserűen, s meglepődtem, hogy ezúttal ennyire kimutatja az érzelmeit.
- Miért jöttél ide? – kérdeztem hidegen, de valójában majd’ kibújtam a bőrömből, olyan kíváncsi voltam.
- Tudni akartam, hogy jól vagy-e – felelte komolyan, és ismét végigfuttatta rajtam a tekintetét.
- Hát, mint látod, jól vagyok – mondtam ki nehezen a szavakat, mivel nem igazán éreztem igaznak őket.
- Akkor haza kell jönnöd.
- Nem Jake, nekem semmit sem kell tennem, vagy nem tennem. Egyedül én fogom eldönteni, mikor megyek haza, nem te.
- Nem miattam. Bella és a családod majd’ megőrül, én pedig nélküled nem megyek haza.
- Ó, és gondolom, Leah nem igazán örül a távollétednek. Vagy talán ő is veled jött? – kérdeztem csípősen.
- Leah-nak semmi köze ehhez! – emelte meg a hangját mérgesen, de még nem kiabált.
- Hogyne lenne, Jake?! Megcsókoltál, érted?
- Te pedig visszacsókoltál!
- Pontosan! Amikor hazamegyek, nem tehetek úgy, mintha misem történt volna! Én… nem tudok így Nahuel szemébe nézni… és máséba sem – fordítottam neki hátat, de egy könnyed mozdulattal visszafordított maga felé.
- Nem tettél semmi rosszat érted? Az, hogy csókolóztunk, csak azt bizonyította, hogy nem vagy szerelmes Nahuel-be! Egyébként meg már hazament. Abban a pillanatban fogta a cókmókját, hogy elmondtam, a csókunk miatt mentél el.
- Hát, kösz szépen Jake, igazán hálás vagyok! – rántottam ki a karom a szorításából.
- A szíve mélyén ő is tudta, hogy nem őt szereted, ahogy te is tisztában voltál vele, de nem ismerted volna be.
- Esélyt sem adtál rá, hogy egymásba szeressünk.
- Sosem szerettél volna belé.
- Nem tudhatod.
- Nem tudhatom? Szerinted én nem próbáltam? Fogalmad sincs hány percet, órát vagy napot töltöttem azzal, hogy meglássak valakit, akit meg tudnék szeretni. Aki viszont szeretne, akit bármikor láthatnék, és nem kellene azzal foglalkoznom, hogy vajon jól van-e, mert bármikor felhívhatom, hogy megtudjam. Aki egyáltalán elérhető közelségbe lenne! A szerelem nem olyan dolog Nessie, amit ki és –bekapcsolhatunk, az van és kész.
- Pontosan. Talán egy idő után…
- Egy idő után mi? – lépett hozzám közelebb, így veszélyesen közel kerülve hozzám. – Akkor talán… már nem szerettél volna engem?
- Nem szeretlek! Utállak Jacob, fogd fel végre!
- Sosem tudnál utálni! – ölelte át a derekam.
- Engedj el! – nyöszörögtem.
- Mondd ki, hogy szeretsz, és ezért mentél el. Hogy azért mentél el, mert félsz beismerni, és mert féltél volna elmondani Nahuel-nek, és mert féltél, hogy én nem így érzek – mondta egyre közelebb hajolva hozzám, s a végére a hangja már suttogássá halkult.

A szívem őrült vágtába kezdett, nemcsak a szavai miatt, de a közelsége, a forró bőre az enyémen, és a tekintete is mind ezt váltották volna ki egyesével is, nemhogy együtt! A tekintete szinte perzselt, s minden igyekezetem ellenére sem tudtam elszakítani tőle a szemem. Az összes erőmre szükségem volt, hogy meg tudjak szólalni, de először olyan halk volt a hangom, hogy nem hallhatta, így nyeltem egyet, és megismételtem.
- Engedj el, Jake! – parancsoltam ezúttal határozottan.
- Vagy különben mi lesz? – kérdezte pimaszan.
- Elfelejted, hogy az én kezem nem olyan törékeny, mint anyáé.
- Nem ütnél meg – vont vállat.
- Én a helyedben nem kockáztatnék!
- De én mégis szeretnék – hajolt közelebb, s nekem sem kellett több, már lendítettem is az öklöm, amely egy hatalmas csattanással ért célba Jake állkapcsán. Elengedett, de ahelyett, hogy bosszús lett volna, elmosolyodott.
- Most meg min mosolyogsz? – kérdeztem dühösen.
- Szép ütés volt, de tudsz te ennél nagyobbat is – jegyezte meg. Igaza volt, szándékosan fékeztem meg az utolsó pillanatban a kezem, mert nem akartam neki ártani, egyszerűen képtelen lettem volna rá.
- És akkor mi van?!
- Szerintem azért nem ütöttél meg igazán, mert valójában nem is akartál megütni – szelte át a köztünk lévő távolságot ismét. Kezdett az idegeimre menni, hogy ilyen hosszú lába van. Ismét magához húzott, s nem ellenkeztem, tudtam, hogy sokkal erősebb nálam. A tekintete ismét rabul ejtett, s olyan könnyű lett volna azt mondani, hogy szeretem, hogy ezek után minden rendben lesz, de tudtam, hogy nem így van. Az arca ismét közeledett felém, s mikor már csak centik választottak el minket egymástól, elfordítottam a fejem.
- Kérlek, ne!
- Miért? Adrian miatt? Mert belé sem vagy szerelmes, te is tudod.
- Nem miatta. Hanem mert nem bukkanhatsz fel egyik pillanatról a másikra Jake, és csókolhatsz meg, amikor kedved tartja. Nekem… ez nem csak egy csók, értsd meg.
- És ki mondta, hogy nekem az? – kérdezte kissé mérgesen, de igyekezett lágy maradni.
- Neked ott van Le…
- Az isten szerelmére, felejtsd már el Leah-t! Ő csak a barátom, semmi több!
- Ez… akkor sem helyes.
- Miért? – kérdezte, mire visszafordítottam a fejem, de esélyem sem volt válaszolni, ugyanis abban a pillanatban lecsapott az ajkaimra, és minden gondolatom elszállt. Nem akartam tiltakozni, csak Jacobot akartam. Eleinte lassan játszadozott az ajkaimmal, finoman becézgette őket, de amikor a kezeimmel közelebb húztam magamhoz a tarkójánál fogva, s az egyikkel a hajába túrtam, már a nyelvét is a táncba küldve, csókolt. A térdeim remegni kezdtek, a gyomromban pedig ismét megjelentek a kis pillangók, amelyeknek létezését eddig magam előtt is letagadtam, s melyek most mégis szabadon szárnyaltak, ezzel már-már önkívületi állapotba taszítva engem. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de a levegőhiány miatt kelletlenül szétváltunk, s szótlanul meredtünk egymásra. Nem akartam, hogy ennek a pillanatnak vége szakadjon, így amikor mégis szólásra nyitotta a száját, megijedtem. Féltem, hogy mi lesz ezután.
- Szeretlek – mondta őszintén, az arcáról lehullott a maszk, amelyet úgy utáltam, a szeméből pedig sütött, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Nem hittem, hogy az előzőnél létezik tökéletesebb pillanat, de ismét tévedtem, mert ez az egyetlen, manapság kissé elcsépelt szó, olyan hatással volt rám, amit el sem tudtam képzelni, alapjaiban rengette meg a világomat.
- Én is szeretlek, Jake! – zokogtam, ugyanis a könnyeim záporozni kezdtek. Sok minden miatt sírtam, és nem mindegyik a felhőtlen öröm volt, de mégis a kő, amely leesett a szívemről, olyan megkönnyebbülést okozott, hogyha Jacob nem húz a mellkasára, valószínűleg nyomban elszálltam volna. Felszabadultam, hiszen most már tudtam, hogy ő is szeret, és boldogsággal töltött el a tudat. Ugyanakkor tudtam, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy minden rendben legyen, és itt még Adrian jelentette a legkisebb problémát, bár nem akartam megbántani őt. Jake eközben megnyugtató dolgokat suttogott, a hátamat folyamatosan simogatta, s apró puszikat nyomott a fejemre...