50. Sleeping

Egy ideig fészkelődtem, s amikor megtaláltam a megfelelő pozíciót behunytam a szemem. Arra számítottam, hogy pereceken belül elalszom, de sehogy sem ment. Egy jó óra múltán nagyot sóhajtottam, már kezdtem ideges lenni.
- Még mindig fent vagy?
- Aha, nem tudok aludni – válaszoltam. Pár percig hallgattunk, végül én törtem meg a csendet. – Jajj, Jake, ne gyerekeskedjünk már, gyere fel ide mellém, elférünk itt ketten is! – tört ki belőlem.
- Jó ez itt nekem – felelte, ettől még mérgesebb lettem.
- Hát nekem nem úgy tűnt. De ha ennyire ragaszkodsz ehhez a külön alszunk dologhoz, akkor cseréljünk helyet, én jobban elférek ott.
- Nem a külön alváshoz ragaszkodom, hanem ahhoz, hogy kényelmes legyen neked.
- Tudod mit?! Ha te nem jössz ide, akkor én megyek oda – mondtam és feltérdeltem az ágyon, hogy lemásszak. Jake erre talpra ugrott.
- Biztos, hogy… ezt akarod?
- Biztos! Nem tudok elaludni, mert azon kattog az agyam, hogy neked milyen kényelmetlen.
- Jó, oké – bólintott végül, de habozott. Csak egy helyben állt, így arrébb másztam és az ágy bal oldalán elfeküdtem, a takaróm is magamra terítettem. Várakozón pillantottam rá, s miután már vagy öt perce csak állt, és nézte az ágyat, megint feltérdeltem.
- Te akartad – vontam vállat, megfogtam a kispárnám és a takaróm, és lecsusszantam az ágyról, egyenesen a földre. 

Mivel a túloldalon Jake volt, oda nem mehettem, az ágy bal oldalán pedig meglehetősen kevesebb volt a hely, így alaposan össze kellett húznom magam. Egy másodperc sem kellett hozzá, Jake már mellettem is termett, és úgy nézett le rám.
- Ne hülyéskedj, Nessie, mássz vissza az ágyba! – kérlelt.
- Nem. Ha te nem vagy hajlandó az ágyon aludni, akkor én sem. Ez ilyen egyszerű.
- Mássz vissza, nem aludhatsz a földön! – mondta kissé ingerültebben, a düh megcsillant a szemében, de még igyekezett uralni magát.
- Amint megmondtam, azt megmondtam.
- Ne szórakozz velem, gyerünk az ágyba, vagy én teszlek vissza! – utasított, de erre már nem is reagáltam, ott maradtam, ahol voltam. Pár másodperc múlva mérgesen fújta ki a levegőt, és épphogy felfogtam, hogy felém közelítenek a kezei, amikor már a karjaiban is voltam. Mérgesen nézett le rám, én meg kissé megilletődötten fel rá. – Megmondtam, hogy nem alhatsz a földön – mondta és letett az ágyra, de mielőtt felegyenesedhetett volna, elkaptam a nyakát, és mivel túlzásnak éreztem volna, ha magamra rántom, azzal valószínűleg túl messzire mentem volna, és ellenkező eredményt érek el vele, mint amit akartam, így lerántottam magam mellé. Továbbra sem engedtem el, az oldalamon feküdtem, és magabiztosan néztem szembe vele. Egy darabig még dühösen pislogott rám, majd egy nagyot sóhajtott.
- Nem tudod, hogy mivel játszol – mondta végül, s megpróbált kibontakozni az ölelésemből, de nem hagytam.
- Lehet, hogy nem, de előbb-utóbb úgyis megtudom, akkor meg nem mindegy? – erre csak meglepetten nézett rám. Mintha a gondolataimban próbált volna olvasni, úgy méregetett.
- Nessie, ez… nem tudod elképzelni, hogy milyen nekem. Milyen csak arra gondolnom, hogy mellettem fekszel. Én… – mondta elgyötörten. És ekkor megértettem, hogy miért nem akart mellettem aludni. Nem azért, mert irtózott tőlem vagy ilyesmi, hanem mert… pont az ellenkezője. Félt, hogy nem tud uralkodni magán, és…
- Jake, te sokkal jobban uralkodsz magadon, mint én.
- Nem mindig, és nem akarlak bántani.
- Nem fogsz, én bízom benned. Tudom, hogy sosem bántanál – mosolyogtam rá bíztatóan. – Te vagy az egyetlen, aki mellett tökéletesen biztonságban érzem magam – néztem a szemébe mélyen, mire magához húzott és lágyan megcsókolt. 

Olyan gyengéden masszírozta a nyelvével a sajátomat, és olyan óvatosan tartott a kezeiben, mintha egy porcelánbaba lennék, és attól félne, hogy összetörhet. Miután elválltunk, a vállára hajtottam a fejem, a lában keresztülvetettem az övén.
- Nem könnyíted meg a dolgom – mondta rekedtesen.
- Sohasem tettem – vigyorogtam fel rá, mire az egyik kezével megcsikizett. Miután abbahagyta, visszafészkeltem magam, és átöleltem a mellkasát is. Éreztem, hogy már nem sok kell hozzá, hogy elaludjak, de valami még kikívánkozott. – Jake?
- Hm?
- Ígérj meg nekem valamit! – támaszkodtam fel, egyik kezemmel a mellkasán, másikkal az ágyon. Kíváncsian nézett rám, láttam rajta, hogy azon agyal, vajon most mivel állok elő. – Sosem leszel papucs!
- Hogy mi?
- Sosem leszel papucs! Hogy mindig önmagad maradsz, és ha valamiben nem értesz egyet velem, akkor azt megmondod, úgy, ahogy eddig is. Hogy ha valamit akarsz, és én nem, akkor kiállsz magadért.
- Én… ilyet nem ígérhetek, Nessie. A kapcsolatok kompromisszumokat igényelnek, ez nem egyszerű.
- Tudom. De nem akarom, hogy megváltozz. Én önmagadért szeretlek, akkor is, ha nem mindenben egyezik a véleményünk. – Ezen elgondolkozott.
- Csak azt ígérhetem meg, hogy megpróbálom – mosolyodott el, s végigsimított az arcomon.
- Ez nekem elég – somolyogtam én is, majd visszafeküdtem, és szinte azonnal elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy menten megfulladok. Nem kicsit le voltam izzadva, és ahogy kinyitottam a szemem, azonnal rájöttem, hogy mi az ébredésem oka. Jake. De a kellemetlen érzés át alakult valami mássá, ahogy ez tudatosult bennem. Feje a vállamnál volt, a felsőtestének egy része pedig a mellkasomon, míg a lába összegabalyodott az enyémekkel. Mosolyogva néztem le rá, már amennyire tudtam, s azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne minden egyes reggel így ébredni. Tökéletes volt, mintha minden a helyére került volna. Majdnem minden…
Kiszabadítottam a jobb kezem, és simogatni kezdtem a haját. Élveztem, hogy kicsit birizgálhatom, és akkor sem hagytam abba, amikor Jake mocorgott, majd egy másodperccel később felnézett rám. A szeme kissé álmos volt még, de ott csillogott benne valami olyasmi, amit nem tudtam pontosan értelmezni.
- Jó reggelt – szólalt meg végül rekedtesen.
- Neked is – mondtam mosolyogva, amit viszonzott.
- Jól szórakozol?
- Nagyon! Eddig nem igazán engedted, hogy a hajad piszkáljam… vagy, hogy egyáltalán piszkáljalak – grimaszoltam, mire felnevetett és feltámaszkodott a bal könyökére, úgy nézett le rám. Ijedtemben utánakaptam, a nyaka köré fontam a karom, de látszólag nem akart sehová sem menni. Viszont gunyoros mosolyát látva azonnal elengedtem. – Ne nevess ki!
- Ugyan, én olyat sosem tennék – mosolygott még mindig.
- Most is azt csinálod!
- Valóban? – kérdezte kajánul, mire már én is elmosolyodtam. Válaszra már nem volt lehetőségem, ugyanis egy jelentőségteljes pillantás után lehajolt hozzám, és megcsókolt. Azonnal a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, de nem tartott sokáig, mivel minden igyekezetem ellenére elszakította magát tőlem. Mérgesen néztem rá, mire kaptam még egy gyors puszit. – Mohó vagy! – mondta vidáman csillogó szemekkel.
- Nem vagyok – mosolyogtam rá. – Csak van, amit egyszerűen sosem tudok megunni – vontam vállat, mire a tekintete ellágyult.
- Majd meglátjuk! – kacsintott, aztán ott hagyott az ágyban, és bement a fürdőszobába. Vigyorogva néztem utána, egyszerűen boldog voltam, és még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb haza kell mennünk, már nem aggasztott annyira a dolog. Csak az érdekelt, hogy Jacob velem van, és amíg ez így is marad, addig minden rendben lesz…