48. Some concerns

Tovább sétáltunk, s gondolatban ezerféle lehetőség felötlött arra, hogy miért nem akar mellettem aludni... egyik sem tetszett, vagy legalábbis egyiknek sem örültem volna túlzottan. Persze, ez a büszkeségemnek is köszönhető volt, de... akkor is! Annyira azért nem lehet rossz mellettem aludni, ráadásul nem is olyan régen még ő ajánlotta fel.
- Bosszús vagy – jelentette ki, mire felnéztem rá.
- Nem vagyok az – hazudtam. Nem esett jól a dolog, hogy az eszébe sem jutott, hogy talán egymás mellett aludhatnánk.
- De igen, az vagy – mosolyodott el. – Mi bánt?
- Semmi – vontam vállat, s mivel épp akkor értünk a szállodához, elővettem a „kulcsom”. Jake nem firtatta tovább a dolgot, így amikor az előtérbe sétáltunk, egy oszlopnál megállítottam. – Maradj itt. Bár nem hiszem, hogy Adrian visszaért volna már, nem lenne szerencsés, ha feljönnél. És tényleg maradj itt, mert azt sem szeretném, ha beléd botlana. – Pajkos mosoly jelent meg az arcán ennek hallatára, így olyan szigorú arcot vágtam, amilyet csak tudtam.
- Jó, itt maradok – mondta komolytalanul, mire csak megforgattam a szemeim és elindultam a lift felé. Amilyen gyorsan csak lehetett, fel is mentem a lakosztályba, majd a szobába érve mindent begyömöszöltem a sporttáskámba. Még beszaladtam a mosdóba is, hogy egy kicsit felfrissítsem magam, s csak ezután mentem ki a nappaliba. A telefon mellett lévő papírtömbből letéptem egyet, és sebesen írni kezdtem.

Adrian!
Mint várható volt, a családom megtalált, szóval el kellett jönnöm. A napokban még találkozunk. Mindenért nagyon hálás vagyok, köszönöm!

                                                                                                                           Renesmee

Még gyorsan odafirkantottam Jake telefonszámát, hogy el tudjon érni, illetve Adrian-ét átolvastam még egyszer, hogy biztosan emlékezzem rá. Aztán a vállamra kaptam a táskám, és leviharoztam Jacobhoz. Ahogy kértem, ott maradt az oszlop mögött, de még mielőtt kimentünk volna, összehajtottam a kis papírt, és az ajtót nyitó kis kártyácskával együtt odaadtam a portásnak, pár euróval egyetemben.
- Szóval, most merre? – kérdeztem, amikor ismét a friss levegőn voltunk.
- Erre – indult el Jake, s egy szó nélkül leemelte a vállamról a táskát.
- Én is elbírom – jegyeztem meg kissé sértődötten.
- Tudom, hogy elbírod, de attól még lehetek lovagias – mosolyodott el büszkén. Na, persze. Lovagias?!
- Ez esetben visszaadhatod, nem kell lovagiasnak lenned – nyúltam a táska felé, de gyorsan keresztülhúzta a fején, így keresztezte a mellkasát. Esélyem sem volt levenni róla.
- Jó akkor mondom úgy, hogy erős vagy te is, de én erősebb, vagyis nekem ez könnyebbnek számít, mint neked – nevetett fel.
- Majd meglátjuk, ki az erősebb – mosolyodtam el ördögien.
- Most félnem kéne?
- De még mennyire! Tudod, egy szobában alszunk, sosem tudhatod, mi történik veled az éjszaka leple alatt – mosolyogtam tovább, ő meg csak vigyorgott, és megfogta a kezem. Felkanyarodtunk a part menti útra, és ott mentünk tovább. Már korom sötét volt, csak az utcai lámpák fénye segített valamelyest, mert a Hold csak egy kis sajtszelet volt, így elég kevés fényt adott. A szél csak néha jutott el hozzánk a tengertől,és nagyon meleg volt, pláne, hogy Jake a kezemet fogta. Ennek ellenére nem akartam elengedni.
- Nem igazán jut eszembe semmi, amit éjjel tehetnél velem, és nem kelnék fel rá – rázta meg a fejét.
- Nem vagy valami fantáziadús.
- Hidd el, nagyon jó a fantáziám. Túl jó – futtatta végig rajtam a szemét, mire elpirultam. Reménykedtem benne, hogy nem vette észre. Azért jó volt tudni, hogy annyira azért mégsem ódzkodik tőlem. – Ne aggódj. Semmi olyat nem tennék veled, ami neked rossz lenne, vagy amit nem akarsz.
- Nem aggódom, ebben biztos voltam – mosolyodtam el. 

Tovább sétáltunk, s míg ő látszólag a gondolataiba merült, én aggódni kezdtem. Adrian-t letudni egy dolog. De a családom?! Na, ez egy egészen más kérdés.
- Megjöttünk – álltunk meg egy hotel előtt. Nem volt valami nagy, de egész modernnek tűnt, ugyanakkor a görög antikvitást is tükrözte. Tetszett. Bementünk a kapun, majd egy üvegajtón, ami egy kis előtérhez vezetett. Pár kanapé kapott helyet benne, egy nagyon kicsi recepciós résszel. Azonnal odamentem, de a meglehetősen kistermetű nő éppen telefonált.
- Beszélnek angolul? – kérdeztem Jacobot halkan.
- Elég hiányosan, de az alapvető dolgokat megértik – vont vállat.
- Akkor, ha nem bánod, akkor görögül beszélek vele.
- Tőlem – mosolyodott el. Még pár percet vártunk, aztán a nő letette a telefont, és felénk fordult. Ahogy Jake-re nézett, elmosolyodott, a szemei felcsillantak, s leplezetlenül végigmérte Jacob azon részét, amely kilátszott a pult mögül. Megköszörültem a torkom, ezzel magamra vonva a figyelmét.
- Jó estét! – köszöntem neki, s bár engem is végigmért, a mosoly azonnal eltűnt az arcáról.
- Jó estét, segíthetek valamiben? – kérdezte angolul, de én görögül kérdeztem vissza.
- Van kiadó szobájuk? – Láttam a meglepettséget rajta, de kis habozás után csak sikerült válaszolnia.
- Nincs kisasszony, az összes szobánk megtelt. Leghamarabb négy nap múlva szabadul fel egy.
- Értem, és köszönöm – fordultam el tőle.
- Ha jól vettem ki, nincs továbbra sem szabad szobájuk – jegyezte meg Jake.
- Úgy van – bólintottam, így Jake elindult egy kis folyosó felé, ami valószínűleg a lépcsőhöz vezetett.
- A kisasszony az úr egyik barátja? – szólt utánunk a nő.
- A barátnője vagyok – mosolyodtam el gonoszan. – Jobb, ha leteszel róla – kacsintottam rá, s mivel közben tovább sétáltunk, nem láttam a reakcióját.
- Mit kérdezett? – kérdezte Jake, majd megnyomta a lift gombot.
- Hogy az egyik barátod vagyok-e.
- Mire te?
- Mire én azt mondtam, hogy a barátnőd, és jobb, ha letesz rólad – feleltem őszintén, mire nevetni kezdett. Míg fel nem értünk a harmadikra, abba sem tudta hagyni.
- Egy kicsit túlreagáltad a dolgot, nem? – vigyorgott. – Nem hinném, hogy bejönnék a nőnek, de még ha így is volna, az sem érdekel.
- Te vak vagy? Majd kiesett a szeme, úgy bámult. Jobb, ha tudja hol a helye, így nincs félreértés – vontam vállat. Jake előhalászta a zsebéből a kulcsot, majd kinyitotta az ajtót és kitárta az ajtót, hogy előbb én mehessek be.
- Voálá! – csukta be maga mögött az ajtót. 

Ahogy mondta, nem volt nagy a szoba, sőt! Egy nagyobb franciaágy volt benne, közvetlen az ajtóval szemben,  mellette az egyik oldalon egy szekrény, a másikon pedig egy éjjeliszekrény, rajta egy lámpával. De mivel két zsinórt is láttam mögötte, rájöttem, hogy valószínűleg egy kis hűtőszekrény is bele van építve. Attól balra a fal volt, de egy ajtót véltem felfedezni, ami valószínűleg a fürdőszobát rejtette.  A jobb falon ablakok voltak, majdnem kitöltötték az egészet. – Mondtam, hogy kicsit.
- Nem baj, kettőnknek pont elég – mosolyogtam fel rá, mire magához húzott egy puszira. – Éhes vagy?
- Naná!
- Akkor gyorsan dobd le a cuccom, és menjünk el vacsizni.
- Benne vagyok. Mit szeretnél enni? – kérdezte, miközben letette a táskát, s kézen ragadva kihúzott a szobából, és bezárta az ajtót.
- Gyros? Az finom is, de gyorsan meg is van.
- Nekem megfelel – mosolyodott el.
Lebaktattunk a földszintre, ezúttal a lépcsőn, majd kimentünk, és nekileselkedtünk az éjszakának. Ezúttal én vezettem őt, s bár nem akartam elrontani az estét, úgy gondoltam, valamit meg kell beszélnem vele.
- Jake?
- Hm?
- Mi van... mi van a bevésődéssel? Úgy értem... még... még... – nem tudtam befejezni, de nagyon reméltem, hogy megértette, mire célzok. Hosszú percekig csendben sétáltunk egymás mellett, s mivel féltem felnézni rá, fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszabadítottam a kezem az övéből, majd elé kerülve megfogtam az arcát, és megmutattam neki azt, amit a családom mondott a bevésődésről, azt, amikor kihallgattam a beszélgetését Seth-tel, és sok más apróságot, ami ehhez kapcsolódott. De nem mertem ránézni, becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a saját elmém is megteljen ezekkel a képekkel.
Két keze lassan végigsimított a karjaimon, majd felkúszott a kézfejemre és megszorította őket. Ekkor eszméltem rá, hogy már egy ideje elfogytak a képek, ennek ellenére ugyanúgy álltunk. Óvatosan kinyitottam a szemem, s szinte sokkot kaptam Jake tekintetétől. Egyszerre tükrözött szeretetet, szenvedélyt, haragot, szomorúságot és örömöt, és megannyi más dolgot.
- Nem tudom, mi van a bevésődéssel – kezdte rekedtesen, s továbbra is az enyémbe fúrta tekintetét. -, csak azt tudom, hogy szeretlek, mindennél, és mindenkinél jobban. Hogy őszinte legyek, nem is érdekel, hogy ez a bevésődés miatt van-e, vagy sem. Csak ez számít – szorította meg ismét a kezem, majd leeresztette őket, s közelebb húzott magához. – Csak mi számítunk – suttogta, de az utolsó hangokat szinte már a számba mondta. Lágyan csókolt meg, s egy pillanatig elvesztem az egészben, szinte lefagytam a túláradt érzelmektől, de ahogy ajkai követelni kezdték a viszonzást, magamhoz tértem, és visszacsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy meddig állhattunk ott egymás karjaiban, de amikor elváltunk, hiányérzetem támadt. Nem tudtam megmondani, hogy pontosan mi után vágyakozom, de határozottan éreztem. Átöleltem, olyan közel préseltem magam hozzá, amennyire csak tudtam, s éreztem, hogy ő még jobban magához húz. Fejét a hajamba fúrta, és apró puszikat lehelt rá. Még egy utolsót adott a fülem mögötti érzékeny kis részre, amitől megborzongtam, majd elengedett, és az oldalához vont…