A keze feljebb siklott, s amikor kiakasztotta az első
kapcsot és a felszabadult felületet kezdte csókolni, Jake arca villant fel
előttem, de ahogy jobban összeszorítottam a szemem, el is tűnt. Egy újabb
kapocs után ismét ez történt, s nem csak ez, hanem a rajtam eluralkodó félelem
is megállásra ösztönzött. Kinyitottam a szemem, és lenéztem Nahuel-re, a
kezemet pedig a fejére csúsztattam. Próbáltam csak a szájára és az érintésére
koncentrálni, de ahogy a harmadik kapocshoz nyúlt, a félelem olyan erővel tört
rám, hogy nem bírtam tovább.
- Várj! – nyögtem, mire rögtön felemelte a fejét, és a szemembe nézett. – Még… még ne. – mondtam ki nehezen. Azonnal lemászott rólam és mellém feküdt, s az arcán sem csalódottság, sem bosszúság nem tükröződött, ami megnyugtatott. Láttam rajta, hogy még mindig küzd a vágyával, de sosem tett volna olyat, amit én nem akartam.
- Oké. – mondta, hangja egészen elmélyült.
- Én… nem azt mondtam, hogy az egészet hagyjuk abba, csak… ha lehet, a ruha maradjon rajtam. – fordultam felé, s még láttam, hogy a szeme megcsillan, de a következő pillanatban már ismét fölöttem volt, és a nyakamat csókolta…
- Várj! – nyögtem, mire rögtön felemelte a fejét, és a szemembe nézett. – Még… még ne. – mondtam ki nehezen. Azonnal lemászott rólam és mellém feküdt, s az arcán sem csalódottság, sem bosszúság nem tükröződött, ami megnyugtatott. Láttam rajta, hogy még mindig küzd a vágyával, de sosem tett volna olyat, amit én nem akartam.
- Oké. – mondta, hangja egészen elmélyült.
- Én… nem azt mondtam, hogy az egészet hagyjuk abba, csak… ha lehet, a ruha maradjon rajtam. – fordultam felé, s még láttam, hogy a szeme megcsillan, de a következő pillanatban már ismét fölöttem volt, és a nyakamat csókolta…
Reggel fáradtan nyitottam ki a szemem, de amikor már láttam
valamit, elmosolyodtam. Nahuel feküdt mellettem, mindkettőnkön az előző este
viselt ruha volt, bár a zakóját levette, így csak egy ing volt már rajta, ami
összegyűrődött.
- Jó reggelt! – mosolyodott el, de a szemeit továbbra is csukva tartotta.
- Neked is. Honnan tudtad, hogy felébredtem?
- Megváltozott a légzésed ritmusa. – nyitotta ki a szemét, s nézet az enyémbe.
- Értem. – húzódtam oda hozzá, s egy lágy csókot leheltem a szájára, majd kikeltem az ágyból. – Lezuhanyozom. – jelentettem ki, s a tükörbe nézve örültem, hogy a sminken nem kenődött el, illetve a hajam sem volt olyan rémes állapotban. Bementem a gardróbomba, és kivettem egy farmert meg egy pulcsit, mivel esett az eső, illetve fehérneműt. Visszatérve a szobába már Nahu is kikelt az ágyból, s miután egy adott egy puszit, a saját szobájába ment, hogy ő is összekészüljön.
Tíz perccel később már felöltözve mentem ki a szobámból, s amikor megláttam Alice-t és Rosalie-t, már sejtettem, hogy mi lesz a téma.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre. Alice mosolygott, míg Rose közömbös arcot vágott.
- Nektek is. – mondtam, majd leültem és fésülni kezdtem a hajam.
- Milyen volt az éjszakád? – kérdezte Alice.
- Jó. – mosolyodtam el. Mindketten úgy meresztették rám a szemüket, hogy nem tudtam nem nevetni az arcukon.
- Esetleg részleteznéd egy kicsit? – kérdezte Rose.
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy nem hallgatóztatok? – néztem rájuk kétkedve, mire Rose horkantott egyet, Alice pedig grimaszolt.
- Nem hallgatóztunk, és amúgy is mindegy lett volna, mert ment nálatok a tévé, méghozzá elég hangosan. – magyarázta Alice, mire nevetni kezdtem.
- Még hogy nem hallgatóztatok! – kuncogtam.
- Elmondod, hogy mi történt, vagy kezdjünk el aggódni, hogy esetleg nem védekeztetek és…
- Már miért kellett volna védekeznünk? – néztem rájuk, s olyan étetlen arcot vágtam, amilyet csak tudtam, de már majd szétpukkadtam a visszafojtott nevetéstől.
- Csak azt ne mondd, hogy… ó, a francba! – dühöngött Rose, s olyat káromkodott, amilyet még sosem hallottam tőle.
- Nessie, ugye most csak viccelsz! Mert ha igen, akkor ez nagyon rossz vicc. Te is tudod, hogy Bella is teherbe tudott esni, és védekeznetek kellett volna.
- Jajj, Alice, az égvilágon nem történt köztünk semmi! Csak együtt aludtunk! Még mindig szűz vagyok, és most nem csak a horoszkópomra gondolok. – mondtam, mire az ajtó mögül hangos nevetés hallatszott. Aha, szóval a srácok is kíváncsiak voltak. Szuper! Emmett lépett be a szobámba, s még mindig nevetett.
- Ez nem vicces! – könyökölte hasba őt Rose, amikor mellé ért. Jasper is csatlakozott hozzánk, így már négyen figyeltek engem, de ahogy ők, úgy én sem tudtam tovább visszatartani a nevetésem.
- De vicces volt.
- Marhára nem! Egy terhesség nem játék, pláne nála nem! – morogta Rosalie.
- Akkor is megérte. – somolyogtam.
- Túlzásba viszitek az aggódást, Nessie nem kislány már. Bár be kell vallanom, ha Nahuel nem lett volna úriember, akkor már nem élne.
- De egész éjjel úriember volt, semmi olyat nem tett, amit én nem akartam volna ugyanannyira. Szóval ne merjetek hozzányúlni. – néztem rájuk komolyan.
- Sziasztok! – hallottam meg Jake hangját az ajtóból, s ahogy Jazz oldalra lépett, már láttam is.
- Szia! – köszöntünk neki. Biztos voltam benne, hogy hallotta miről beszélünk, de fogalmam sem volt, mennyit hallott. És ha csak a végét, akkor az, meglehetősen félreérthető lehetett… Az arcán ugyan semmi sem látszódott, de a tekintetét rám szegezte, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- A kulcsokért jöttél? – fordult felé Alice.
- Igen. Megtaláltátok? – kérdezte, de egy minutumra sem vette le rólam a tekintetét.
- Naná! – felelte, s egy szempillantás múlva már Jake kezében voltak a kulcsok.
- Csak… ezt akartam. – mondta szenvtelenül, s még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt elment volna. Legszívesebben utána rohantam volna, hogy tisztázzam a dolgot, de valójában nem tartoztam neki magyarázattal. Tudtam, hogy akármennyire is fáj, de itt kell maradnom, ha azt akarom, hogy lezárjam magamban a vele kapcsolatos érzéseim…
- Jó reggelt! – mosolyodott el, de a szemeit továbbra is csukva tartotta.
- Neked is. Honnan tudtad, hogy felébredtem?
- Megváltozott a légzésed ritmusa. – nyitotta ki a szemét, s nézet az enyémbe.
- Értem. – húzódtam oda hozzá, s egy lágy csókot leheltem a szájára, majd kikeltem az ágyból. – Lezuhanyozom. – jelentettem ki, s a tükörbe nézve örültem, hogy a sminken nem kenődött el, illetve a hajam sem volt olyan rémes állapotban. Bementem a gardróbomba, és kivettem egy farmert meg egy pulcsit, mivel esett az eső, illetve fehérneműt. Visszatérve a szobába már Nahu is kikelt az ágyból, s miután egy adott egy puszit, a saját szobájába ment, hogy ő is összekészüljön.
Tíz perccel később már felöltözve mentem ki a szobámból, s amikor megláttam Alice-t és Rosalie-t, már sejtettem, hogy mi lesz a téma.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre. Alice mosolygott, míg Rose közömbös arcot vágott.
- Nektek is. – mondtam, majd leültem és fésülni kezdtem a hajam.
- Milyen volt az éjszakád? – kérdezte Alice.
- Jó. – mosolyodtam el. Mindketten úgy meresztették rám a szemüket, hogy nem tudtam nem nevetni az arcukon.
- Esetleg részleteznéd egy kicsit? – kérdezte Rose.
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy nem hallgatóztatok? – néztem rájuk kétkedve, mire Rose horkantott egyet, Alice pedig grimaszolt.
- Nem hallgatóztunk, és amúgy is mindegy lett volna, mert ment nálatok a tévé, méghozzá elég hangosan. – magyarázta Alice, mire nevetni kezdtem.
- Még hogy nem hallgatóztatok! – kuncogtam.
- Elmondod, hogy mi történt, vagy kezdjünk el aggódni, hogy esetleg nem védekeztetek és…
- Már miért kellett volna védekeznünk? – néztem rájuk, s olyan étetlen arcot vágtam, amilyet csak tudtam, de már majd szétpukkadtam a visszafojtott nevetéstől.
- Csak azt ne mondd, hogy… ó, a francba! – dühöngött Rose, s olyat káromkodott, amilyet még sosem hallottam tőle.
- Nessie, ugye most csak viccelsz! Mert ha igen, akkor ez nagyon rossz vicc. Te is tudod, hogy Bella is teherbe tudott esni, és védekeznetek kellett volna.
- Jajj, Alice, az égvilágon nem történt köztünk semmi! Csak együtt aludtunk! Még mindig szűz vagyok, és most nem csak a horoszkópomra gondolok. – mondtam, mire az ajtó mögül hangos nevetés hallatszott. Aha, szóval a srácok is kíváncsiak voltak. Szuper! Emmett lépett be a szobámba, s még mindig nevetett.
- Ez nem vicces! – könyökölte hasba őt Rose, amikor mellé ért. Jasper is csatlakozott hozzánk, így már négyen figyeltek engem, de ahogy ők, úgy én sem tudtam tovább visszatartani a nevetésem.
- De vicces volt.
- Marhára nem! Egy terhesség nem játék, pláne nála nem! – morogta Rosalie.
- Akkor is megérte. – somolyogtam.
- Túlzásba viszitek az aggódást, Nessie nem kislány már. Bár be kell vallanom, ha Nahuel nem lett volna úriember, akkor már nem élne.
- De egész éjjel úriember volt, semmi olyat nem tett, amit én nem akartam volna ugyanannyira. Szóval ne merjetek hozzányúlni. – néztem rájuk komolyan.
- Sziasztok! – hallottam meg Jake hangját az ajtóból, s ahogy Jazz oldalra lépett, már láttam is.
- Szia! – köszöntünk neki. Biztos voltam benne, hogy hallotta miről beszélünk, de fogalmam sem volt, mennyit hallott. És ha csak a végét, akkor az, meglehetősen félreérthető lehetett… Az arcán ugyan semmi sem látszódott, de a tekintetét rám szegezte, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- A kulcsokért jöttél? – fordult felé Alice.
- Igen. Megtaláltátok? – kérdezte, de egy minutumra sem vette le rólam a tekintetét.
- Naná! – felelte, s egy szempillantás múlva már Jake kezében voltak a kulcsok.
- Csak… ezt akartam. – mondta szenvtelenül, s még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt elment volna. Legszívesebben utána rohantam volna, hogy tisztázzam a dolgot, de valójában nem tartoztam neki magyarázattal. Tudtam, hogy akármennyire is fáj, de itt kell maradnom, ha azt akarom, hogy lezárjam magamban a vele kapcsolatos érzéseim…
Pár nappal később vidáman keltem fel, s miután
összekészültem, lementem, hogy megreggelizzek. Noha még mindig eszembe jutott
néha, hogy fel kellene hívnom Jake-et, nem tettem meg, és egyre inkább úgy
éreztem, hogy ez így helyes. S mivel a nap nagy részét Nahuel-lel töltöttem,
csak az egyedül töltött időben gondolkoztam csak ezen. A szokásos
gabonapelyhemet öntöttem egy tálba, rá tejet, s szép lassan enni kezdtem,
miközben újságot olvastam.
- Jó reggelt! – köszönt Esmee, mire mosolyogva néztem fel rá.
- Neked is!
- Jól aludtál?
- Nagyon! Egészen kipihentem magam. – mondtam két falat között.
- Örülök neki.
- Hol vannak a többiek?
- Carlisle a kórházban, Rose és Emmett a szobájukban, Alice és Jasper pedig elmentek vadászni.
- És Nahu?
- Ő mindjárt jön, elment, hogy szerezzen neked még gabonapelyhet.
- Az jó, mert farkas éhes vagyok! – kuncogtam, s lenyeltem az utolsó falatot is.
- Éhes vagy? Akkor egyél! – jött a konyhába Alice.
- Még várom, hogy Nahuel meghozza a kajám. – mosolyodtam el. Ő és Jazz is leültek hozzánk, így félre tettem az újságot.
- Fél hónap múlva suli.
- Tudom. – vigyorogtam. Vártam már az iskolát, mivel egy teljes évet sehol sem töltöttem, s mivel a végzős osztályba kerültem.
- Izgulsz?
- Nem mondhatnám. Inkább izgatott vagyok.
- Tudod, sokkal könnyebb lenne neked, ha lennének már ott ismerőseid. – nézett rám Jazz.
- Mire akartok ezzel célozni? – kérdeztem gyanakvóan.
- Semmire, csak talán… ha Nahuel is beiratkozna veled, akkor nem éreznéd annyira egyedül magad.
- Ennek semmi értelme.
- Már miért ne volna? Te is tudod, hogy nehezebb lesz beilleszkedned… mi sem tehettük meg, hogy… - kezdett bele Alice, de közbeszóltam. Igaza volt, könnyebb lenne, ha mellettem lenne Nahu, de nem akarom, hogy könnyebb legyen. Ráadásul…
- Nincs vérnyomásotok, persze, hogy nehezen illeszkedtetek be. Nem mellesleg egy óvatlan pillanatotokban akár az egész iskolát svédasztalnak nézhettétek. De nekem ilyen problémám nincs. Nem akarom, hogy csak miattam Nahu beiratkozzon, és erről nem vagyok hajlandó vitázni veled, Alice.
- Jól van, nem kell úgy felkapni a vizet azonnal. – mosolyodott el, amiből arra következtettem, hogy ennek koránt sincs még vége.
- Akkor ne gyere nekem ilyen baromságokkal. Veled ellentétben én mindenkit lenyűgözök. – vigyorogtam.
- Ez így van. – jött be Rose a konyhába mosolyogva. Mindig is egy kicsit elfogult volt, legalábbis ha rólam volt szó. – Azt hiszem, a te telefonod csörgött az előbb. – tette hozzá.
- Igen, az enyém volt. Ha fontos, majd újra hív az illető. – vontam vállat.
- Mikor mész a ruháidért? – kérdezte izgatottan Alice.
- Csináltattál magadnak újakat? – nézett rám értetlenül Rose.
- Nem, csak még néhány Jake-nél van. Gondoltam elmegyek érte.
- Kell az autó? Beszéljek Edwarddal?
- Nem kell, köszönöm. Megoldom egyedül is. Amúgy is kell egy kis mozgás. – álltam fel, majd a tányérom egy grimasszal kísérve a mosogatóba tettem. Éhes voltam még mindig, de mivel Nahu nem ért vissza… majd később eszem. Felslisszoltam a szobámba és egy gyors fésülködés után elővettem egy sporttáskát, beledobtam a pénztárcám, a mobilomat pedig zsebre tettem.
- Jó reggelt! – köszönt Esmee, mire mosolyogva néztem fel rá.
- Neked is!
- Jól aludtál?
- Nagyon! Egészen kipihentem magam. – mondtam két falat között.
- Örülök neki.
- Hol vannak a többiek?
- Carlisle a kórházban, Rose és Emmett a szobájukban, Alice és Jasper pedig elmentek vadászni.
- És Nahu?
- Ő mindjárt jön, elment, hogy szerezzen neked még gabonapelyhet.
- Az jó, mert farkas éhes vagyok! – kuncogtam, s lenyeltem az utolsó falatot is.
- Éhes vagy? Akkor egyél! – jött a konyhába Alice.
- Még várom, hogy Nahuel meghozza a kajám. – mosolyodtam el. Ő és Jazz is leültek hozzánk, így félre tettem az újságot.
- Fél hónap múlva suli.
- Tudom. – vigyorogtam. Vártam már az iskolát, mivel egy teljes évet sehol sem töltöttem, s mivel a végzős osztályba kerültem.
- Izgulsz?
- Nem mondhatnám. Inkább izgatott vagyok.
- Tudod, sokkal könnyebb lenne neked, ha lennének már ott ismerőseid. – nézett rám Jazz.
- Mire akartok ezzel célozni? – kérdeztem gyanakvóan.
- Semmire, csak talán… ha Nahuel is beiratkozna veled, akkor nem éreznéd annyira egyedül magad.
- Ennek semmi értelme.
- Már miért ne volna? Te is tudod, hogy nehezebb lesz beilleszkedned… mi sem tehettük meg, hogy… - kezdett bele Alice, de közbeszóltam. Igaza volt, könnyebb lenne, ha mellettem lenne Nahu, de nem akarom, hogy könnyebb legyen. Ráadásul…
- Nincs vérnyomásotok, persze, hogy nehezen illeszkedtetek be. Nem mellesleg egy óvatlan pillanatotokban akár az egész iskolát svédasztalnak nézhettétek. De nekem ilyen problémám nincs. Nem akarom, hogy csak miattam Nahu beiratkozzon, és erről nem vagyok hajlandó vitázni veled, Alice.
- Jól van, nem kell úgy felkapni a vizet azonnal. – mosolyodott el, amiből arra következtettem, hogy ennek koránt sincs még vége.
- Akkor ne gyere nekem ilyen baromságokkal. Veled ellentétben én mindenkit lenyűgözök. – vigyorogtam.
- Ez így van. – jött be Rose a konyhába mosolyogva. Mindig is egy kicsit elfogult volt, legalábbis ha rólam volt szó. – Azt hiszem, a te telefonod csörgött az előbb. – tette hozzá.
- Igen, az enyém volt. Ha fontos, majd újra hív az illető. – vontam vállat.
- Mikor mész a ruháidért? – kérdezte izgatottan Alice.
- Csináltattál magadnak újakat? – nézett rám értetlenül Rose.
- Nem, csak még néhány Jake-nél van. Gondoltam elmegyek érte.
- Kell az autó? Beszéljek Edwarddal?
- Nem kell, köszönöm. Megoldom egyedül is. Amúgy is kell egy kis mozgás. – álltam fel, majd a tányérom egy grimasszal kísérve a mosogatóba tettem. Éhes voltam még mindig, de mivel Nahu nem ért vissza… majd később eszem. Felslisszoltam a szobámba és egy gyors fésülködés után elővettem egy sporttáskát, beledobtam a pénztárcám, a mobilomat pedig zsebre tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése