Nem tudtam mit kéne tennem. Az eszem azt súgta, hogy
helytelenül érzek, és nem szabad Jake után mennem, de a szívem szinte ordított
azért, hogy megmozduljak és utána rohanjak. Csak álltam Nahu előtt és az erdőbe
kémleltem, de az nem mozdult.
- Jake volt itt? – kérdezte halkan, mire bólintottam egyet és a szemébe néztem. Ekkor arra is rájöttem, hogy azért sem szabad Jacob után mennem, mert ezzel Nahuel-t is megbántanám, és ezt nem akartam. Már így is rengeteg olyan dolgot kellett kibírnia, amit normális esetben nem, és bár tudtam, hogy ez abból fakad, hogy mi sem vagyunk normálisak, attól még ugyanolyan rosszul érintett a dolog. Bűntudatom volt, és legszívesebben sírva fakadtam volna ott, és azonnal. – Haza menjünk? – simított végig az arcomon finoman.
- Nem. Maradjunk még egy kicsit. – erőletettem mosolyt az arcomra. Ha igent mondok, azzal elismertem volna a bennem dúló érzéseket és… nos, én magam sem tudtam, hogy pontosan mit is érzek.
- Biztos?
- Teljesen. – mosolyogtam továbbra is, majd lenyúltam és kivettem a kezében lévő kólát és megittam azt a pár kortyot, ami benne volt. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, és nem kerülte el a figyelmem, hogy az agyarait nem rejtette el közben.
- Ez esetben üljünk le mohókám. – húzott le, egyenesen az ölébe.
- Tudod, milyen vagyok. Ami a tiéd, az enyém is, de ami az enyém, az csakis az enyém. – somolyogtam, ezúttal már megjátszás nélkül.
- Nem igaz. Nem önző vagy, csak egy kicsit mohó. – nyomott az arcomra egy puszit. Úgy dőltem oldalra, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kicsit?
- Na jó, nagyon. Nem mintha bánnám… - mondta sejtelmesen, s egy picit elpirultam ettől. Embry mentett ki, mert Nahu már szólásra nyitotta a száját, és bár tudtam, hogy a többiek előtt soha nem hozna túlzottan zavarba, rejtett utalásokat sűrűn tett, ami miatt viszont egy kicsit pironkodtam még olykor.
- Önző tényleg nem vagy, ezt az elmúlt hetekben azt hiszem mindenkinek bizonyítottad.
- Olyanok vagytok, mint a testvéreim, hogy lehetnék veletek szemben önző? Különben is! Egyedül nem lett volna olyan élvezetes ez a nyaralás! – bazsalyogtam.
- Szerintem Adrian elszórakoztatott volna. – kacsintott rám Paul. Nagyszerű! Már csak ez hiányzott. Próbáltam fenntartani a pókerarcom, de nem igazán jött össze, mert Nahuel pillantásától azonnal zavarba jöttem.
- Akkor sem hiszem, hogy olyan jó társaság lett volna, mint ti. – nyögtem ki nehezen. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne pillantsak oldalra, és a tüzet nézzem továbbra is, de még így is éreztem, hogy Nahuel az arcomat fürkészi.
- Szerintem remekül el lettél volna vele is, legalábbis ott úgy tűnt. Tényleg, mikor is látogat meg? – hallottam meg Jake kötekedő hangját, s egy másodperccel később már a lábait is láttam.
- Jake volt itt? – kérdezte halkan, mire bólintottam egyet és a szemébe néztem. Ekkor arra is rájöttem, hogy azért sem szabad Jacob után mennem, mert ezzel Nahuel-t is megbántanám, és ezt nem akartam. Már így is rengeteg olyan dolgot kellett kibírnia, amit normális esetben nem, és bár tudtam, hogy ez abból fakad, hogy mi sem vagyunk normálisak, attól még ugyanolyan rosszul érintett a dolog. Bűntudatom volt, és legszívesebben sírva fakadtam volna ott, és azonnal. – Haza menjünk? – simított végig az arcomon finoman.
- Nem. Maradjunk még egy kicsit. – erőletettem mosolyt az arcomra. Ha igent mondok, azzal elismertem volna a bennem dúló érzéseket és… nos, én magam sem tudtam, hogy pontosan mit is érzek.
- Biztos?
- Teljesen. – mosolyogtam továbbra is, majd lenyúltam és kivettem a kezében lévő kólát és megittam azt a pár kortyot, ami benne volt. Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán, és nem kerülte el a figyelmem, hogy az agyarait nem rejtette el közben.
- Ez esetben üljünk le mohókám. – húzott le, egyenesen az ölébe.
- Tudod, milyen vagyok. Ami a tiéd, az enyém is, de ami az enyém, az csakis az enyém. – somolyogtam, ezúttal már megjátszás nélkül.
- Nem igaz. Nem önző vagy, csak egy kicsit mohó. – nyomott az arcomra egy puszit. Úgy dőltem oldalra, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kicsit?
- Na jó, nagyon. Nem mintha bánnám… - mondta sejtelmesen, s egy picit elpirultam ettől. Embry mentett ki, mert Nahu már szólásra nyitotta a száját, és bár tudtam, hogy a többiek előtt soha nem hozna túlzottan zavarba, rejtett utalásokat sűrűn tett, ami miatt viszont egy kicsit pironkodtam még olykor.
- Önző tényleg nem vagy, ezt az elmúlt hetekben azt hiszem mindenkinek bizonyítottad.
- Olyanok vagytok, mint a testvéreim, hogy lehetnék veletek szemben önző? Különben is! Egyedül nem lett volna olyan élvezetes ez a nyaralás! – bazsalyogtam.
- Szerintem Adrian elszórakoztatott volna. – kacsintott rám Paul. Nagyszerű! Már csak ez hiányzott. Próbáltam fenntartani a pókerarcom, de nem igazán jött össze, mert Nahuel pillantásától azonnal zavarba jöttem.
- Akkor sem hiszem, hogy olyan jó társaság lett volna, mint ti. – nyögtem ki nehezen. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne pillantsak oldalra, és a tüzet nézzem továbbra is, de még így is éreztem, hogy Nahuel az arcomat fürkészi.
- Szerintem remekül el lettél volna vele is, legalábbis ott úgy tűnt. Tényleg, mikor is látogat meg? – hallottam meg Jake kötekedő hangját, s egy másodperccel később már a lábait is láttam.
Átlépett az egyik farönkön, és kényelmes lassúsággal
leült. Az arca olvashatatlan volt, de nem időztem el rajta sokat, mert
legszívesebben megütöttem volna azonnal. Dühös lettem, hiszen Nahuel még nem
tudott Adrian-ről, pláne arról, hogy el fog jönni valószínűleg.
- Nem tudom. De mit érdekel téged? Minden egyes vele eltöltött percben kinyilvánítottad, hogy utálod, szóval azt hiszem, neked teljesen mindegy, mikor jön hozzánk. – kulcsoltam össze Nahu-val a kezem, ezzel is kifejezve, hogy mit jelent a hozzánk.
- Kíváncsi vagyok, hogy Belláék mit szóltak ehhez.
- Ó, Edward nagyon is örült neki, hogy találtam egy RENDES barátot. Nincs kifogásuk ellene. – mosolyodtam el. Bár hazudtam, tudtam, hogy ezzel Jake-et elhallgattathatom, mert őt közel sem tudták elfogadni a szüleim. Na, nem anyámról volt szó…
- Hát persze, gondolhattam volna. – mondta egy vállrántással, s az erdő felé nézett. Odakaptam a tekintetem, és Leah-t láttam meg, aki a gyors köszönés után Jacob mellett foglalt helyet. Mindenki zavartan nézett körbe, de nem érdekelt a dolog. Jake nem fog kiborítani és meghátrálásra késztetni, még ha belepusztulok, akkor sem.
- Miről maradtam le? – kérdezte.
- Jake és Nessie épp kinyírni készülnek egymást. – kuncogott Paul, mire Jacob egy éles pillantást vetett rá, míg én csak elmosolyodtam. Éreztem, hogy Nahuel megfeszül alattam, de nekidőltem a mellkasának, és finoman simogatni kezdetem a kezét.
- Ugyan, csak játszunk egy kicsit. – mondtam negédesen. – Nem igaz, Jake?
- De, persze. – felelte szenvtelenül. Ha bántani akar, akkor ugyanolyan keményen fogok visszavágni, és nem érdekelt, hogy ez nekem is fáj.
- Hé, Jake. Hogy van Billy? Rég láttam. – terelte el a témát Collin.
- Jól. Nem győz áradozni arról, hogy mennyit horgászott Charlie-val az elmúlt hetekben. – ezen elmosolyodtam. Úgy látszik megtette a hatását, hogy beszéltem vele.
- Nem tudom. De mit érdekel téged? Minden egyes vele eltöltött percben kinyilvánítottad, hogy utálod, szóval azt hiszem, neked teljesen mindegy, mikor jön hozzánk. – kulcsoltam össze Nahu-val a kezem, ezzel is kifejezve, hogy mit jelent a hozzánk.
- Kíváncsi vagyok, hogy Belláék mit szóltak ehhez.
- Ó, Edward nagyon is örült neki, hogy találtam egy RENDES barátot. Nincs kifogásuk ellene. – mosolyodtam el. Bár hazudtam, tudtam, hogy ezzel Jake-et elhallgattathatom, mert őt közel sem tudták elfogadni a szüleim. Na, nem anyámról volt szó…
- Hát persze, gondolhattam volna. – mondta egy vállrántással, s az erdő felé nézett. Odakaptam a tekintetem, és Leah-t láttam meg, aki a gyors köszönés után Jacob mellett foglalt helyet. Mindenki zavartan nézett körbe, de nem érdekelt a dolog. Jake nem fog kiborítani és meghátrálásra késztetni, még ha belepusztulok, akkor sem.
- Miről maradtam le? – kérdezte.
- Jake és Nessie épp kinyírni készülnek egymást. – kuncogott Paul, mire Jacob egy éles pillantást vetett rá, míg én csak elmosolyodtam. Éreztem, hogy Nahuel megfeszül alattam, de nekidőltem a mellkasának, és finoman simogatni kezdetem a kezét.
- Ugyan, csak játszunk egy kicsit. – mondtam negédesen. – Nem igaz, Jake?
- De, persze. – felelte szenvtelenül. Ha bántani akar, akkor ugyanolyan keményen fogok visszavágni, és nem érdekelt, hogy ez nekem is fáj.
- Hé, Jake. Hogy van Billy? Rég láttam. – terelte el a témát Collin.
- Jól. Nem győz áradozni arról, hogy mennyit horgászott Charlie-val az elmúlt hetekben. – ezen elmosolyodtam. Úgy látszik megtette a hatását, hogy beszéltem vele.
Tovább beszélgettünk, s olyan fél kettő körül már úgy
gondoltam, hogy eleget maradtunk. Nahuel érezhetően egy kicsit feszült volt, de
normálisan beszélgetett velünk és nem hozta fel újra az Adrian témát.
- Szerintem mi megyünk. – álltam fel, és egy kicsit kinyújtóztam. Mindenkitől elköszöntem gyorsan, még Jake-hez is odamentem, majd ez után kézen fogva Nahu-val elindultunk hazafelé. Már majdnem a határhoz értünk, amikor lelassított, ezzel visszahúzva engem is. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, és lehetőleg úgy, hogy minél kevesebben hallják. – Tudom, hogy Adrian-ről akarsz velem beszélni, és még mielőtt megkérdeznéd, azt leszögezem, hogy ő csak egy barátom, és elmondtam volna neked mindent, csak még nem volt rá alkalmam. – hadartam, amikor sétatempóra váltottunk. Megállt, és szembe fordított magával, halványan elmosolyodott.
- Nem akartalak kérdőre vonni. Hogyan is tehetném meg? Nincs jogom hozzá.
- Szerintem meg van. – jelentettem ki, mire felnevetett.
- Nem, nincs. Tudom, hogy mennyire nehéz ez most neked, és nem akarlak feleslegesen idegesíteni.
- Akkor nem zavar ez az egész Adrian dolog? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nem mondom, hogy nem zavar, mert nem lenne igaz. De most velem vagy, és nekem csak ez számít. – húzott magához a derekamnál fogva. A tekintetében tüzet láttam, ami minden kétségem eloszlatta, s egy mély levegőt vettem, hogy meg tudjak szólalni.
- Ha nem emiatt álltunk meg, akkor miért?
- Ezért. – mondta, s szinte ugyanabban a pillanatban már a számra is tapasztotta a sajátját. Bár hirtelen és meglepő volt, lágyan játszadozott az ajkaimmal, miközben az egyik kezét felcsúsztatta a hátamon, így a mellkasomat is magához szorította. Kinyitottam a számat, ezzel szabad utat csinálva a nyelvének, amely lassan masszírozta az enyémet, s amelytől megborzongtam. Óvatosan húzódott el, s amikor kinyitottam a szemem, hozzá hasonlóan nem tudtam nem mosolyogni.
- Ezt miért kaptam?
- Jó éjt puszi. – kacsintott.
- Azt otthon is adhatsz.
- De nem ma. Vadásznom kell. – simított végig a hajamon. Beletörődően sóhajtottam egyet, és átöleltem. Egy percig így álltunk, majd elléptem tőle, és egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Reggel találkozunk?
- Igen. – mosolyodott el, miközben elengedte a kezem. Elindultam a házunk felé, s még mielőtt gyorsabb tempóra váltottam volna, visszanéztem a vállam felett, így láttam, hogy ugyanott áll és engem figyel. Tudhattam volna, hogy sosem hagyná, hogy valóban egyedül menjek haza, ez csak egy illúzió volt nekem, hogy ne akadjak ki a túlzott aggódásától. Futni kezdtem, s amikor hazaértem, azonnal lefeküdtem aludni…
- Szerintem mi megyünk. – álltam fel, és egy kicsit kinyújtóztam. Mindenkitől elköszöntem gyorsan, még Jake-hez is odamentem, majd ez után kézen fogva Nahu-val elindultunk hazafelé. Már majdnem a határhoz értünk, amikor lelassított, ezzel visszahúzva engem is. Tudtam, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, és lehetőleg úgy, hogy minél kevesebben hallják. – Tudom, hogy Adrian-ről akarsz velem beszélni, és még mielőtt megkérdeznéd, azt leszögezem, hogy ő csak egy barátom, és elmondtam volna neked mindent, csak még nem volt rá alkalmam. – hadartam, amikor sétatempóra váltottunk. Megállt, és szembe fordított magával, halványan elmosolyodott.
- Nem akartalak kérdőre vonni. Hogyan is tehetném meg? Nincs jogom hozzá.
- Szerintem meg van. – jelentettem ki, mire felnevetett.
- Nem, nincs. Tudom, hogy mennyire nehéz ez most neked, és nem akarlak feleslegesen idegesíteni.
- Akkor nem zavar ez az egész Adrian dolog? – kérdeztem bizonytalanul.
- Nem mondom, hogy nem zavar, mert nem lenne igaz. De most velem vagy, és nekem csak ez számít. – húzott magához a derekamnál fogva. A tekintetében tüzet láttam, ami minden kétségem eloszlatta, s egy mély levegőt vettem, hogy meg tudjak szólalni.
- Ha nem emiatt álltunk meg, akkor miért?
- Ezért. – mondta, s szinte ugyanabban a pillanatban már a számra is tapasztotta a sajátját. Bár hirtelen és meglepő volt, lágyan játszadozott az ajkaimmal, miközben az egyik kezét felcsúsztatta a hátamon, így a mellkasomat is magához szorította. Kinyitottam a számat, ezzel szabad utat csinálva a nyelvének, amely lassan masszírozta az enyémet, s amelytől megborzongtam. Óvatosan húzódott el, s amikor kinyitottam a szemem, hozzá hasonlóan nem tudtam nem mosolyogni.
- Ezt miért kaptam?
- Jó éjt puszi. – kacsintott.
- Azt otthon is adhatsz.
- De nem ma. Vadásznom kell. – simított végig a hajamon. Beletörődően sóhajtottam egyet, és átöleltem. Egy percig így álltunk, majd elléptem tőle, és egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Reggel találkozunk?
- Igen. – mosolyodott el, miközben elengedte a kezem. Elindultam a házunk felé, s még mielőtt gyorsabb tempóra váltottam volna, visszanéztem a vállam felett, így láttam, hogy ugyanott áll és engem figyel. Tudhattam volna, hogy sosem hagyná, hogy valóban egyedül menjek haza, ez csak egy illúzió volt nekem, hogy ne akadjak ki a túlzott aggódásától. Futni kezdtem, s amikor hazaértem, azonnal lefeküdtem aludni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése