42. A little surprise

Miután mindennel kész voltunk, ahogy Adrian is mondta, találkoztunk a többiekkel, aztán sétálni kezdtünk a kikötő felé. Vigyorogva tettem meg az utat Adrian hajójáig, s amikor felszálltunk, egy puszit nyomtam az arcára, hogy kifejezzem, ezzel sikerült levennie a lábamról. Már az előző alkalommal is imádtam az egészet, hát még most, mivel egész nap, csak néhányszor, vagyis akkor jutottak eszembe a történtek, amikor egyedül voltam.
- Ezt miért kaptam?
- Mert imádlak!
- Nem hajókázni jöttünk – mondta sejtelmesen.
- Hát akkor? – néztem rá értetlenül.
- Majd meglátod! – vigyorgott, aztán felállt, és eltűnt a kabinban.
- Mit fogunk csinálni? – kérdeztem a négyesre pillantva.
- A-a, nem mondjuk el – vigyorgott Wassily.
- Adrian előre szólt, hogy majd megpróbálod kiszedni belőlünk – tette hozzá mosolyogva Naia.
- De élvezni fogod – szólalt meg pár percnyi elmélkedést követően Thekla. – Pontosan olyan típusnak tűnsz, aki odavan az új dolgokért.
- És mégis milyen az olyan? – kérdeztem vigyorogva.
- Pont olyan mint te. Hihetetlenül kíváncsi! – nevetett. – És szerintem nem riadsz vissza sok mindentől – állapította meg, de ezzel az elevenembe talált. Én nem riadok vissza? Hiszen azért vagyok velük, mert menekültem a szégyen és a bűntudat elől.
- Rosszat mondtam? – kérdezte, így arra a következtetésre jutottam, hogy az arcomra is kiülhettek az érzelmeim. Gyorsan elmosolyodtam, és megráztam a fejem.
- Csak elgondolkoztam. – legyintettem. – Tényleg a mikor menjünk el vásárolni? – tereltem el a témát.
- Holnap? – kérdezte Naia.
- Nekem megfelel – vontam vállat.
- Akkor holnap. Reggel érted megyünk, mondjuk kilencre, az megfelel? – kérdezte mosolyogva.
- Tökéletesen – bólogattam.
- Mi lesz kilenckor? – jött vissza Adrian, kezében egy tálcával, amin mindenféle ital sorakozott, gondolom mindenkinek azt hozta, ami a kedvence, s amikor megkaptam a mojitom, a sejtésem beigazolódott.
- Köszönöm! – mondtam, s gyorsan kortyoltam párat a frissítőből. – Gondoltuk, holnap megejtjük azt a vásárlást, és kilencre értem jönnek – magyaráztam, a fejemmel pedig a két lány felé böktem. – Persze, csak ha nem terveztél mást.
- Nem, nekem megfelel – mosolyodott el.
- Akkor jó – mondtam még, majd a figyelmem a tenger kötötte le, ugyanis Adrian felállított és a korláthoz vezetett. Két delfin ugrált a hajóorr előtt, s nem tudtam megállni, csak nevettem és nevettem. Legszívesebben beugrottam volna hozzájuk, hogy velük együtt ússzak, de mivel nem kicsit lett volna feltűnő, ha ezt teszem, így csak néztem őket, ahogy élvezik a habokat és a száguldást. 

Egy jó negyed órával később azonban, ahogy közeledtünk a part felé, eltűntek, de mivel már tisztán láthatóvá vált, hogy hol fogunk kikötni, így izgatottan figyeltem előre. Kíváncsi voltam, hogy miért jöttünk ide, így végigpásztáztam a partot, de továbbra sem tudtam, hogy mit fogunk csinálni.
Amikor leszálltunk a hajóról, vidáman indultunk el a kikötőtől jobbra, s nem is tudom mennyit sétálhattunk, amikor végre megérkeztünk.
- Nem mondod komolyan! – ugráltam örömömben, s Adrian nyakába ugrottam.
- De igen! – nyomott egy puszit az arcomra, majd  a derekamnál fogva az oldalához húzott, s így mentünk be a kis helyiségbe.
- Ötöt szeretnénk. – mondta Moshe a srácnak, aki a pult mögött volt. – Illetve hat ruhát – tette még hozzá.
- Milyen méret?
- Egy női S-es, két M-es, illetve három férfi L-es, hosszú legyen mindegyik. – mondta határozottan, mire a srác hátra ment, majd megjelent a hat ruhával a kezében. Letette őket az asztalra, mire a lányok elvették a sajátjuk és elindultak kifelé, s mivel nem akartam lemaradni, én is így tettem. Amikor az öltözőbe értünk, hálát adtam azért, hogy már előre felvettem a fürdőruhám, mivel egy nagy, közös rész volt, több szekrénnyel. Levettem a felsőm, illetve a nadrágom, és elkezdtem magamra operálni a ruhát.
- Jó a fürdőruhád.– dicsérte meg Thekla mosolyogva.
- Köszi, Adrian-től kaptam ma reggel.– forgattam a szemeim.
- Gondoltam – mondta kuncogva Naia. – Nagyon szexi.
- De nem közönséges, ugye?
- Nem, nem az – felelte végül Naia. – Tudod, irigy vagyok ám, tökéletes alakod van! – jegyezte meg, mire odafordultam hozzájuk, hogy szemügyre vegyem őket. Mindkét lány nagyon szép volt, igaz, hogy valamivel teltebbek voltak nálam, de nagyon arányosak voltak.
- Tökéletes? Inkább átlagos. Olyan mellméretről, mint ami nektek van, én csak álmodom. Ezen felül a csípőm sem olyan szép kerek, mint nektek… - mondtam őszintén.
- Mindenki azt akarja, amit nem kaphat meg – mutatott rá Thekla, ezzel ismét egy jó nagy gólt lőve. Merthogy én sem kaphattam meg azt, amit, vagy akit akartam, és ez fájt. Ahogy erre gondoltam, a bűntudatom is felütötte a fejét, hiszen ott volt nekem Nahuel, aki látványosan akart engem, nekem mégsem kellett. De Adrian is ide volt sorolható, mert bár amióta itt voltam, nem közeledett felém másként, mint egy barát, a nyaralás alatt lévő találkozóink alkalmával egyértelmű lett számomra, hogy tetszem neki. De persze ő sem felel meg nekem…
- Kész vagytok lányok? – kiáltott be Wassily.
- Még nem.– válaszolt neki Naia. Folytattam az öltözést, és igyekeztem visszaterelni a gondolataimat. Kimentünk, leadtuk a szekrénykulcsokat, majd lesétáltunk a partra, ahol már várt minket két fiú, az indítókulcsok is náluk voltak.
- Gyere! – fogta meg a kezem Adrian. Ahogy a vízhez értünk, már nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról, gyorsan a mentőmellénybe is belebújtunk, aztán az egyik srác megfogta a jet-skit, hogy a hullámok ne sodorják el, így Adrian fel tudott szállni. 

Követtem a példáját, s ahogy a srác odaadta neki az indítókulcsot, láttam, hogy felcsatolja a bal kezére. – Karolj át – adta ki az utasítást, én pedig tettem, amit mondott.
- Meddig lesztek kint? – kérdezte a srác, miközben arrébb ment, és egy újabb jet-skit hozott oda hozzánk.
- Nem tudom Heli, majd meglátjuk. – Aha, szóval ismerik egymást. Gondolhattam volna.
- Az új barátnőd be sem mutatod? – kérdezte mosolyogva, de nem nézett ránk, mert Naia épp felszállt a jet-skire, így igyekezett egy helyben tartani azt.
- Nem a barátnőm, vagyis nem úgy, ahogy gondolod – magyarázta. – De ő Renesmee, Renesmee, ő Heli.
- Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtott kezet odahajolva hozzám.
- Nem különben – feleltem gyorsan, és elfogadtam a felém nyújtott jobbot.
- Kapaszkodj! – szólt rám Adrian, így visszahúztam a kezem, és ismét a dereka köré, vagyis sokkal inkább a mentőmellény köré fontam a karjaim.
- Mondd, ennek muszáj mindig rajtunk lennie? – kérdeztem mérgesen.
- Nem muszáj, de az első alkalommal jobb, ha rajtad van.
- Rajtatok is van.
- A példastatuálás miatt. Majd levesszük egy kicsit később – nevetett, én meg az orrom alatt morogtam tovább. Amikor mindenki fent ült, egymás után indultak el, hogy élvezzék a vizet, illetve a sebességet. Mi maradtunk utoljára, s azonnal feltűnt, hogy Adrian sokkal lassabban megy, mint a többiek. Eleinte nem zavart a dolog, de többet akartam, azt szerettem volna, ha igazán élvezzük mindketten.
- Gyorsabban! – kiabáltam a fülébe.
- Csak türelem! – kiáltotta ő is. Mi is kiértünk a sárga bójákon túlra, s amikor ez megtörtént, valamelyest gyorsított. Tetszett az érzés, s amikor kezdtem ráérezni a dologra, az egyik kezemmel elengedtem a derekát, és a mentőmellénybe kapaszkodtam vele, majd a másikat teljesen szabadjára engedtem. Megállás nélkül vigyorogtam, élveztem, ahogy köröket írunk le, és egyre nagyobb sebességre kapcsolunk. – Élvezed?
- Nagyon! – nevettem. Tovább szeltük a habokat, a többiekkel együtt mentünk. Aztán kis időre visszamentünk a partra, hogy levegyük a mostanra már biztosan feleslegessé vált mentőmellényeket, így már sokkal szabadabbnak érezve magunk tértünk vissza, hogy folytassuk, amit elkezdtünk…