40. It's OK

Amikor felébredtem, már látszott az égen, hogy a nap lemenőben van, s mivel jobb ötletem nem volt, a fürdőbe mentem, gyorsan összekaptam magam, majd a kis kártyával a kezemben, ami gondosan oda volt készítve az éjjeliszekrényemre, lementem a partra, hogy sétáljak egyet.
Ahogy leértem, levettem a strandpapucsot, s csak élveztem a lemenő Nap utolsó sugarait a bőrömön, a homokot a talpam alatt, illetve a tenger morajlását. Lehunytam a szemem, és csak sétáltam előre, nem tartva attól, hogy bárkinek is nekimegyek, mivel senkit sem láttam a parton. Valószínűleg a fiatalok már az esti bulira készültek, míg az idősebbek a vacsorára. Görögországban az emberek igencsak eltolt életet éltek, ami a klímának volt köszönhető, de ez nekem pont kapóra jött.
Egy fél órával később a homok súrlódása ütötte meg a fülem, pár pillanattal később pedig megéreztem az illető illatát is, így megnyugodtam, és úgy sétáltam tovább, mint aki semmit sem sejt. Amikor Adrian felkapott a vállára, önkénytelenül is sikoltottam egyet, mert erre azért nem számítottam, a papucsom, illetve a kártyát eldobtam, hogy ne legyen bajuk, majd gyengéd tiltakozásba kezdtem, amikor megindult velem a víz felé.
- Ne, kérlek! Nehogy bedobj!
- Dehogy doblak! – nevetett, de egyre beljebb haladt a tengerben, majd egy kényelmes mozdulattal alámerült velem együtt. Néhány másodpercre lent maradtam, és élveztem a víz hőmérsékletét, aztán felálltam, hogy újra levegőhöz jussak.
- Azt mondtad, nem dobsz be! – nevetettem, miközben igyekeztem a ruhámat a megfelelő helyeken eligazítani.
- Nem is dobtalak. Veled együtt merültem le – hahotázott, miközben felcsúsztatta a vállamon a pántomat.
- Kösz – vigyorogtam rá.
- Szívesen – kacsintott. Ahogy kifelé haladtunk, feltűnt, hogy nézőközönségünk is akadt. Értetlen pillantást vetettem Adrian-re, aki továbbra is levakarhatatlan mosollyal jött kifelé velem együtt.
- Néhány barátom – avatott be, s hálát adtam azért, hogy egy sötétkék ruha volt rajtam, fehérneművel együtt. Így elkerültem azt, hogy átlátsszon, illetve azt, hogy olyan dolgokat fedjen fel a testemből a rám tapadó ruha, amiket egyébként eltakarnék. 

Amikor kiértünk a partra, a négyfős társaság is közelebb jött, két fiú, két lány arányban. Mindnyájan alaposan végig mértek mire odaértek, de nem érdekelt a dolog, hiszen én is ugyanezt tettem velük, miközben felvettem a papucsom és az ajtót nyitó kártyát. Mindkét lány feltűnően szép volt, ami miatt a vizes ruhámban úgy éreztem magam, mint egy csöves. A fiúk jó kiállásúak voltak, de nem voltak olyan helyesek, mint Adrian, de az is lehet, hogy csak elfogult voltam vele.
- Srácok, ő Renesmee, Renesmee, ők Naia, Thekla, Wassily és Moshe.
- Sziasztok, örülök, hogy megismerhetlek titeket – mosolyogtam rájuk, s láttam rajtuk, hogy meglepődnek.
- Na, most már hisztek nekem? – kérdezte Adrian nevetve.
- Egy mondatot mindenki be tud tanulni – jegyezte meg cinikusan Naia.
- Miről maradtam le? – néztem értetlenül Adrian-re.
- Nem hitték el nekem, amikor azt mondtam, hogy van egy barátnőm az Egyesült Államokból, akit nem régen ismertem meg, és tökéletesen beszél görögül.
- De… hogy? Alig lehetsz több tizennyolcnál, már ha vagy annyi – nézett végig rajtam kikerekedett szemekkel Thekla.
- Még csak tizenhét – vágta rá nevetve Adrian.
- Ne már, zavarba hozol! – könyököltem meg.
- Hát öregem, nem semmi, komolyan. És tényleg olyan szép, mint mondtad – tette zsebre a kezét Moshe. Az szája érdekes mosolyra húzódott, míg a szeme gondolkozón szűkült össze. Mellette Wassily is hasonlóképp méregetett, s nem értettem, hogy miért van ez.
- Nem szoktam hazudni. De most ha megbocsátotok, felmegyünk átöltözni, meg ilyesmi. A vacsoránál találkozunk – mondta Adrian, így egy intéssel otthagytuk őket, és elindultunk a szálloda felé. Amikor elég távol kerültünk, hogy ne hallják, felé sandítottam. Az arcán továbbra is ott virított a csibészes mosoly.
- Legközelebb nem lehetne, hogy száraz ruhában mutass be a barátaidnak? Most úgy nézek ki, mint egy szakadt csöves. Nem épp a legjobb első benyomás – grimaszoltam, mire röhögni kezdett.
- Mint egy csöves mi? Hidd el, le vannak tőled nyűgözve. Tudod, nem mindennap sétál veled szembe egy okos és szép lány, te pedig határozottan az vagy.
- Thekla és Naia sem tűntek butának, és ők sokkal szebbek, mint én, pláne most – magyaráztam, miközben beszálltunk a liftbe. Adrian hangos szortyintással jelezte nem tetszését.
- Baromság!
- Akkor is! Szóval legközelebb maradjak legalább addig száraz, míg bemutatsz nekik, oké?
- Jól van, ha ezt szeretnéd.
- Azt hiszem a srácok nincsenek valami jó véleménnyel rólam. Mindketten úgy tanulmányoztak, mintha ufó lennék.
- Valójában mindkettőnek tetszettél.
- De… ők… a lányokkal…
- Nem járnak. Mindannyian csak barátok vagyunk már általános sulis korunk óta – magyarázta, majd kitárta előttem az ajtót. – Csak utánad.
- Köszi – motyogtam, s beslisszoltam előtte. – Szóval ilyen régen ismeritek egymást?
- Igen. Nem azt mondom, nem voltunk mindig ennyire jóban, de határozottan ők a legjobb barátaim.
- Akkor velük megyünk holnap arra a titokzatos helyre? – kérdeztem somolyogva.
- Igen, velük. Régóta lent voltál egyébként a parton?
- Úgy egy fél órája – vontam vállat. – Addig aludtam.
- Most is karikásak a szemeid egy kicsit.
- Azt nem mondtam, hogy jól is. Csak azt, hogy aludtam – mondtam immáron az szobaajtóm előtt állva. Nem igazán tudtam, hogy mit vegyek fel, de a lehetőségeim korlátozottak voltak.
- Remélem, ma éjjel már ki tudod pihenni magad.
- Én is. De menjünk, mert bár te tíz perc alatt kész vagy, nekem ez több idő lesz. Mire kimosom a sót a hajamból…
- Van időd. A lányoknak legalább egy óra kell, hogy elkészüljenek, és valószínűleg még nem jöttek vissza – kacsintott rám.
- Huhh, jó – mosolyodtam el, majd bementem a szobába, és kipakoltam a táskám tartalmát.

Jó tízperces agyalás után végül megtaláltam azt, amit megfelelőnek véltem, így becsattogtam a fürdőbe.

Amikor a zuhanyozással végeztem, megszárítottam a hajam, aztán felvettem a fekete, fehér csíkos ruhámat, amelynek az alján egy szélesebb sáv szintén fehér volt. Nem túl elegáns, de nem is túl laza. Neszesszerek hiányában smink nélkül voltam kénytelen vacsorázni menni, de legalább egy pasztell színű magas sarkút vettem, így nem papucsban, vagy csizmában kellett megjelennem. Kimentem a nappaliba, Adrian az erkélyen állt, és valakivel beszélgetett, így a hűtőhöz mentem, hogy igyak még gyorsan pár kortyot. Bár igyekeztem pozitívan állni mindenhez, és nem gondolkozni úgy igazán, nem nagyon ment. Újra és újra felötlött bennem Jake csókja, ahogy az is, hogy Nahuel mit szólhatott, amikor megtudta a dolgot, mert abban biztos voltam, hogy Jake nem félt az orra alá dörgölni. Ráadásul tekintve azt, hogy ennyire kiborultam, nemcsak Nahuel, de még apám, és a családom többi része is igen pipa lehetett rá, így csak remélni tudtam, hogy mindenki épségben lesz, amikor hazamegyek. Ha, hazamegyek, pontosítottam, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy meg tudom tenni. Talán ha én mondom el neki, akkor jobban fogadta volna Nahu… hiszen fordított helyzetben én is ezt vártam volna, vagy nem? Rá kellett jönnöm, hogy egy gyáva nyúl vagyok, és akármennyire is jó ötletnek tűnt ide jönni, talán otthon kellett volna maradnom, így viszont… olyan volt, mintha benzint öntöttem volna az amúgy is olthatatlan tűzre.
- Kész vagy? – kérdezte, amikor mögém ért, így megszakítva a gondolatmenetem.
- Igen – fordultam meg, s egy mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Csinos vagy.
- Na, persze! – forgattam a szemeim, s ahogy felkínálta a karját, belékaroltam. Így mentünk le egészen az étteremig, ahol Wassily és Moshe vártak minket egy asztalnál. A két lány valóban késett, ahogy azt Adrian még a liftben megjósolta. Leültünk az asztalhoz, s Adrian-nel karöltve az étlapot kezdtem mustrálni. Pár perccel később sem tudtam választani, pedig vagy ötször átfutottam már az ételeken. – Tudod mit? – néztem Adrian-re.
- Mit? – kérdezte mosolyogva.
- Rendelj nekem te. Majd meglátjuk, hogy meg tudom-e enni, vagy sem.
- Biztos?
- Ühüm – bólogattam, majd az éppen megérkező lányok felé fordultam. Mindketten szépen fel voltak öltözve, és mindketten ki voltak sminkelve. Míg Naia egy krémszínű, nyakrésznél arannyal díszített ruhában, addig Thekla egy feltűnő, zöld ruhában feszített, amin ugyan nem volt semmi, a színe miatt nem is igényelt semmi mást, a hatást így is elérte. Tudtam, hogy az én ruhám közel sem volt olyan szép, de megpróbáltam nem foglalkozni vele. Mindenesetre elhatároztam, hogy valamelyik nap elmegyek vásárolni, mert az nem járja, hogy mindig én vagyok a rút kiskacsa.