18. Back for...

Sziasztok!!
Meg is hoztam az új részt, nem is fűznék most hozzá semmit. Kellemes olvasást, ha van kedvetek, komizzatok!!
Puszi!! =)

Ahogy kiértünk és szép lassan elkezdtük a procedúrát, egyre inkább azt éreztem, hogy nem mehetek el, itt kell maradnom, nem Nahuel-lel kell lennem, s mikor már a beszállást kezdtük, még erősebb lett ez az érzés. Minden próbálkozásom ellenére nem tudtam tőle szabadulni, s kis idő múltán felülkerekedett rajtam.
- Én sajnálom, de… de…nem mehetek veled Nahuel. – mondtam neki, s öleltem magamhoz, de ő csak állt, mint a cövek. – Szeretlek! – suttogtam még a fülébe, s óvatosan megcsókoltam, ami nagyon jól esett, sokkal jobban, mint a volt barátommal, de nem akartam neki magyarázkodni, így kiviharoztam egészen az ügyfélfogadóig. Fájt így otthagyni őt, de hittem abban, hogy bíznom kell a megérzéseimben ahhoz, hogy helyesen cselekedjek, márpedig a megérzéseim ezt súgták. Visszakértem a csomagjaim (egy kis fizetség ellenében leszedték a gépről), és egy taxit kerestem, hogy visszamehessek. Rosszul éreztem magam Nahuel miatt, de nem lett volna helyes vele mennem, mert nem ő az, akivel lennem kell, és volt még néhány dolog, amit le kellett tisztáznom magamban. Ahogy megálltunk és kifizettem a sofőrt, feltéptem az ajtót, kivettem a csomagjaim és a házba siettem.
- Nessie? De te hogyan? – kerekedtek el a nappaliban lévő Seth szemei.
- Én… nem tudom. – vigyorogtam rá.
- Úgy örülök, hogy itt maradsz velünk! – mondta, miközben megemelt, s szorosan maghoz húzott.
- Seth, ne ölj meg! – nevettem, mire óvatosan letett. A többiek is előkerültek, jó hangulatban telt el a délután, már csak két valaki hiányzott, illetőleg nekem csak egy…

Késő este volt már, mikor úgy döntöttünk, hogy aludni megyünk, s megkértem Embry-t, hogy költözzön át Nahuel szobájába, mivel amint Jake hazaért, beszélni akartam vele. Lezuhanyoztam, de nem akartam feltúrni az egész bőröndöm, így csak egy póló és nadrág merítette ki a pizsama fogalmát, ledőltem az ágyba, olvastam, felhívtam az otthoniakat, majd megint olvastam, aztán ettem, s már fél három is elmúlt, amikor úgy döntöttem, hogy jobb lesz aludnom, hiszen az sem biztos, hogy hazajönnek. Először azt hittem, dühös vagyok emiatt, sőt, talán az is voltam, de a dühöt valami egész más váltotta fel, talán sértettség. Mindenesetre muszáj volta aludnom, hiszen a virrasztásom miatt nem fognak hamarabb hazaérni, így hamar elnyomott az álom…
Zajt hallottam odakintről, mintha valaki suttogna, gyorsan felültem az ágyban és megdörzsöltem a szemeim. Láttam, hogy lassan kinyílik az ajtó, s hogy Jake lép be rajta háttal. Amint elköszönt Leah-tól és a szobába fordult észrevett, hogy az ágyon ülök, de nem tudtam mozdulatlan maradni, egyszerűen a nyakába vetettem magam.
- Jajj, Jake, én úgy sajnálom, ne haragudj rám. – mondtam a könnyeimmel küszködve.
- Nessie?! – kérdezte és mondta egyszerre, szorosan magához ölelt, olyan jól esett, hogy végre itt van, s a maradék sértettségem is eltűnt. – De te mit keresel itt? Rég Forks-ban kéne lenned! – mondta, de éreztem, hogy boldog.
- Nem tudtam elmenni, egyszerűen nem tudtalak itt hagyni téged… és a többieket. – tettem gyorsan hozzá.
- Örülök, hogy itt vagy! – tolt el magától annyira, hogy a szemembe nézzen. Arca csak úgy ragyogott, szeme jobban csillogott, mint szokott. Kissé furcsán éreztem így magam, nem rosszul, de olyan… kínosan talán, amit nem igazán értettem, de próbáltam nem elpirulni, noha mindenem égett.
- Én is… - mondtam, majd visszahúztam magamhoz. Hosszú percekig tarthatott így, ő nem akart letenni, én pedig nem akartam elengedni, s csak akkor jeleztem, hogy másképp talán mégis kényelmesebb lenne, mikor zsibbadni kezdtem. Az ágyhoz mentem vele együtt, majd egymással szemben ülve mindketten csak kerestük a szavakat.
- Hol voltatok? Persze, csak akkor mondd el, ha…
- Igazából… nem szeretném most elmondani… - felelte. Úgy éreztem, mintha ismét facsartak volna egyet a szívemen, de nem akartam elrontani ezt a pillanatot, így csak bólintottam egyet, és lenyeltem a gombócot a torkomban. –  Tudod, te sem gondolhattad komolyan, hogy köszönés nélkül elmegyek… - kuncogtam, próbáltam menteni a menthetőt.
- Igen, én is ebben reménykedtem.
- Szóval erre ment ki a játék?! – kérdeztem nevetve.
- Természetesen! Ez volt a célom! – mosolygott. Hirtelen ötlettől vezérelve vetettem rá magam, s ültem rá csípőjére, ami nagyon tetszhetett neki, mivel csak vigyorgott.
- Ugye tudod, hogy könnyen fordíthatnék a helyzeten? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Valóban? Én nem hinném. – mondtam magabiztosan, de tudtam, hogy igaza van. Erősebben nyomtam az ágynak, hogy bizonyítsam, ennél többre is képes vagyok, de kezeit kiszabadította, és csiklandozni kezdett, így hamar fordult a kocka, igaz, ő csak mellettem térdelt. Hiába próbáltam szabadulni, sehogy sem ment, a hasam már fájt a nevetéstől, amit mellesleg próbáltam visszafogni, hogy a többieket ne keltsük fel, a könnyeim folytak, de csak nem hagyta abba.
- Oké-oké, nyertél! – mondtam ki végül.
- Biztos? – kérdezte mosolyogva.
- Igen! Egy-egy az állás! – kuncogtam. – Remélem senkit sem keltettünk fel! – néztem rá, de nem tudtam letörölni a vigyort a képemről.
- Hát… én is… bár nem hiszem, hogy alszanak… - forgatta szemeit, mire ismét felnevettem. 

Kezdtem úgy érezni magam, mint egy tinédzser lány, aki minden vihog… hát nem éppen szívmelengető dolog, engem legalábbis kimondottan idegesített. – De… már csak egy kérdésem van… ha te itt vagy… akkor hol van Embry? – kerekedtek el szemei. – A te helyeden? – mosolyodott el.
- Nem… nem akartam megkockáztatni, hogy Leah lenyakazzon… szóval Nahuel szobájában van. – mondtam kissé szomorúan, de aztán ismét elmosolyodtam. –  Annak ellenére, hogy kecsegtető volt a dolog, még Embry is hajlandó lett volna a helyemre feküdni, mert biztosra vette, hogy Leah álltában fog felrobbanni. – kuncogtam, mire Jake csak egy rosszalló pillantást vetett rám, így témát váltottam. – Úgy beszéltük meg, hogy holnap elmegyünk arra a partszakaszra, amit mondtam. Ti jöttök? – kérdeztem, direkt többes számot használva.
- Ti?
- Hát te és Leah. – mondtam, mintha ez egyértelmű lenne.
- Leah nevében nem beszélhetek, de azt hiszem, én megyek. – mosolygott, s ezen mondata nagyon boldoggá tett.
- Az jó!
- De most nem vágtatsz haza, ugye? – kérdezte csibészesen.
- Nem tervezem… - kuncogtam.
- Helyes! Szerintem ideje lenne aludnunk. – mosolygott.
- Igen, valószínűleg nem ártana. – vigyorogtam én is, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna, visszabújtam az ágyba, és elfészkeltem magam.
- Itt alszol?
- Ühüm, nem baj?
- Nem, dehogy. – nézett rám furcsán. Vetkőzni kezdett és egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem, izmos testét pásztáztam, holott láttam már így, ráadásul még el is pirultam. Mikor nadrágját vette volna le mégis elfordultam, nem akartam, hogy teljesen zavarban legyek.
- Jó éjt Nessie! – hallottam egész közelről, majd éreztem meg Jake ajkait az arcomon.
- Jó éjt Jacob! – mosolyogtam elégedetten, hiszen mostanáig nem kaptam tőle jó éjt puszit, mindig én adtam neki. Mosollyal az arcomon aludtam el…