37. Forgatás

Sziasztok!!
Hát végre itt az új rész, nem tudom mikor jön a következő, de valószínűleg még a jövő héten, ugyanis most megint tudom mit és hogyan szeretnék írni. :) Remélem tetszeni fog nektek, ha van kedvetek lepjetek meg pár komival!
Puszi! =)

A reggeli ébresztést a telefonom, illetve az a személy vállalta, aki már másodjára hívott, így kicaplattam a konyhába, és mérgesen szóltam bele.

- Mi van már?
- Jó reggelt Ronnie, ne haragudj, hogy felkeltettelek, de be kell jönnötök, hogy mindent átbeszéljünk még utoljára, illetve a ruhákat fel kell próbálnod, mert hát… nos tisztában vagyunk vele, hogy fogytál…
- Oké-oké, akkor úgy… két óra múlva megfelel? – kérdeztem.
- Tökéletes. Akkor nem sokára találkozunk és kérlek, szólj Taylornak is.
- Jól van, szia!
- Szia! – mondta még, s azzal bontottam a vonalat. Nem igazán volt kedvem bemenni, de ha már így esett, akkor nincs mit tenni, így beletörődve az elkerülhetetlenbe, felkeltettem Taylort is, aki hasonlóképp örült a dolognak.

~¤~

2013.05.20.

A forgatás első napján izgatottan keltünk fel, s indultunk el együtt. Vártam már, de ugyanakkor féltem, hogy nem fog menni, és nem elég, hogy beégek a stábtagok előtt, de még Taylor is ott lesz.
- Ne izgulj ennyire! – tette kezét a lábamra, amit megállás nélkül mozgattam.
- Könnyű annak mondani, aki már millió forgatáson túl van!  - löktem oda neki.
- Szerintem erős túlzás a millió, de akkor is nyugodj meg, semmi különleges nem fog történni! – mosolygott.
- Jól van, na! – forgattam szemeim. – De emlékezz vissza a te első forgatási napodra… te is izgultál!
- Ez igaz, de én akkor csak tizenhárom éves voltam!
- Akkor most én is annyi vagyok! – nevettem el magam.
- Na így már mindjárt jobb! – vigyorgott.

Megérkezve szinte feltéptem a kocsi ajtaját, s Taylor-t kézen ragadva berohantam a stúdióba, ahol abban a pillanatban négyen vetették ránk maguk, s mindkettőnket másfelé húztak. Kétségbeesetten próbáltam visszamenni Tay-hez, kértem őket, hogy engedjenek oda csak egy percre, de az idő szűkösségével magyarázva, tehetetlenül mentem be a már ismerős szobába, nem is olyan régen itt voltunk ruhapróbán.
- Szia Ronnie, minden rendben? – kérdezte Karen, ahogy beléptem.
- Szia… hát azt hiszem. – sóhajtottam nagyot.
- Majd megszokod! – legyintett, s nevetett ki. – Megyek, Matt kint vár, beszélnünk kell Taylor-ral.
- Oké… - néztem utána idegesen. A kezembe nyomott inget gyorsan felvettem, s pár perc elteltével Joseph jelent meg, így beültem a székbe és elfészkeltem magam.
- Szia! – köszönt, ahogy odaért elém.
- Szia! – mosolyodtam el. – Mire számítsak, órákra vagy percekre? – kérdeztem kíváncsian.
- Maximum egy óra lesz szerintem, de majd meglátjuk.
- Rendben… - mondtam még, majd behunytam a szemem, és vártam, hogy elkezdje, de előbb a hajammal kezdtek el foglalkozni, majd ahogy az elöl lévő tincsek elkerültek arcom közeléből Joseph is neki látott. Próbáltam közben egy kicsit relaxálni, de mivel ez nem ment, így inkább a szövegem kezdtem visszaidézni, ami kissé megnyugtatott, ugyanis minden gond nélkül el tudtam mondani, egyszer sem akadtam meg. Időről időre meg akartam nézni, hogyan nézek ki, de nem engedték, így inkább feladtam a harcot, és a táncokat idéztem vissza.  Már a számon dolgozott kedvenc sminkesünk, mikor a mobilom megcsörrent, így gyorsan elővettem, de vigyázva, hogy ne zavarjam senkinek sem a munkáját.

Ha jól saccolom, pár perc múlva találkozunk, remélem jól vagy. :)
T.

Igen, velem mindjárt végeznek, csak azt sem tudom hová kell mennem… o.o Jól vagyok, csak még mindig izgulok… Te készen vagy már?
R.

Most öltöztem fel, átmegyek hozzád.;)
T.

Épphogy elolvastam már az ajtóban állt, s egy ezer wattos mosoly kíséretében jött oda hozzám.
- Gyönyörű vagy! – bókolt.
- Tényleg?
- Miért, te nem úgy gondolod? – somolygott továbbra is.
- Nem engedtük, hogy megnézze magát. – nevetett fel Elizabeth, miközben a hajamban lévő csavarókat ellenőrizte.
- Nem is baj. Legalább az összhatásnál hanyatt dobja magát. – kuncogott Tay.
- Ezt csak azért mondja, mert éjjel nemet mondtam neki… - mosolyodtam el gúnyosan, mire csak egy fintort kaptam válaszul, de a többiek már fetrengtek a röhögéstől.
- Kész vagy, mehetsz öltözni! – jelentette ki Joseph.
- Oké… - mondtam, s meg sem kíséreltem a tükör felé fordulni, csak a kis öltöző felé vettem az irányt.
- Elkísérlek! - jelentette ki, mintsem kérdezte Tay.
- Hát hogyisne! Hogy szétszedd a haját, na nem! – bazsalygott Eliz.
- Nem teszek olyat, megígérem! – emelte fel mindkét kezét.
- Na jó! Akkor ha átöltöztél gyere, és kiveszem a csavarókat! – fordult immáron hozzám, de én csak bólintottam egyet.
- Jose!
- Nem fog elkenődni. – mosolygott, azonnal tudta, hogy miért is szólhatok. A ruhám már elő volt készítve, így gyorsan levettem az inget, és ügyelve arra, hogy a hajamnak semmi baja ne essék felvettem a ruhám. Taylor-hoz fordultam, hogy egészében láthasson végre, s egy perc múltán derekamnál fogva húzott magához egy csókra, mely kellemesen szenvedélyes, de ugyanakkor lágy is volt, pont olyan, mint amire vágytam.
- Gyönyörű vagy! – mondta, ahogy elváltunk egymástól.
- Ezt már azt hiszem említetted. – somolyogtam.
- Talán azért, mert így van. – adott egy apró puszit számra.
- Túlzol.
- Nem igaz. – rázta meg fejét.
- Na gyertek, kezdünk! – kiabált be Eric, így egy rövid csók után kimentünk.
- Amúgy meg te beszélsz?! Bár be kell, hogy valljam, a finálés ruha jobban bejön. – kacsintottam.
- De… honnan?! – nézett rám értetlenül.
- Titok! – mondtam még, de további beszédre már nem volt lehetőségünk, ugyanis egy táncos jelenettel kezdtünk, illetve előbb elpróbáltuk.

~¤~

A nap végére hulla fáradt voltam, ami Taylor-ról is elmondható, s most hozzá mentünk, ugyanis valamivel közelebb lakott a stúdióhoz.
- Nagyon fáradt vagyok! – motyogtam, ahogy ledőltem az ágyba.
- Az nem baj! – mosolygott. – Pár nap múlva egy ilyen nap már meg sem fog kottyanni!
- Remélem!
- Biztos így lesz! De azért jól érezted magad? – kérdezte kíváncsian, miközben a hajamat simogatta.
- Nagyon! Annyira jó a hangulat, és ez nagyon meglepett! – vigyorogtam.
- Maradjon is így! – somolygott ő is.
- Menjünk zuhanyozni! – kacsintottam, s neki sem kellett kétszer mondani, azonnal a fürdőbe vette az irányt, magával húzva engem is…

2013.08.27.

- A remek munkára és hangulatra! – mondta még Rich a köszöntő végén, ami miatt kissé elérzékenyültem. Mindenki ott volt, együtt voltunk, most utoljára, mert a premieren már nem lesz ott mindenki.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elmegy ez az egész, olyan mintha még csak most léptem volna be először a stúdióba… - fordultam Taylor felé.
- Igen… de azért emlékezz csak vissza, hogy voltak olyan napok is, amikor a pokolba kívántuk ezt az egészet.
- Jó, igazad van. De túlnyomó többségben vártuk, hogy forgathassunk.
- Ebben meg neked van igazad. – somolygott.

A partyról éjjel kettő körül jöhettünk el, s furcsa volt belegondolni, hogy talán egyes embereket nem is látok többé. Az úton nem beszélgettünk, arcára nézve azt láttam, hogy elmerül gondolataiban, pont úgy, ahogy én is tenném, hacsak nem az arcát tanulmányoznám.
Mert az elmúlt négy hónapnak életem legboldogabb pillanatit köszönhettem, meglehetősen eseménydúsan teltek el. A forgatás önmagában is lekötötte a mindennapjaim, és hálát adtam az égnek, hogy Taylor és köztem csak kisebb viták voltak, nagy összeveszésünk még nem volt, s nagyon reméltem, hogy ez így is marad. Ha nem forgattam, akkor énekelni voltam, azt sem akartam elhanyagolni, s megpróbáltam olyan időpontokra tenni, amikor Taylor sincs otthon, hogy ne pazaroljuk el az együtt tölthető időből egy percet sem. Aztán e hónap tizedikén meglátogattam a szüleimet, mivel kilencedikén volt apám szülinapja, és nem akartam vérig sérteni őket, pedig szívem szerint egészen másra használtam volna a szabad hétvégénket, ekkor volt talán Tay-el a legnagyobb vitánk, mert ő most már meg akarta ismerni a szüleim, de sikeresen hárítottam őt. Aztán huszonharmadikán villámlátogatást tettünk Danéknél, mivel az említettnek is szülinapja volt, és azt semmiképp nem akartuk kihagyni.
- Megjöttünk, gyere. – rántott vissza Taylor a jelenbe.
- Bocs, csak elgondolkoztam. – mosolyogtam rá fáradtan.
- Azt láttam. – kuncogott. Kézen fogva mentünk fel hozzá, s ugyan már milliószor és már-már rutinszerűen húztam elő a kulcscsomóm, ugyanis május végén én is megkaptam az ő lakásának kulcsát. –  Min gondolkoztál?
- Csak az elmúlt hónapokon, hogy mennyire jól telt. Egyszerűen… nem tudom leírni. – néztem bele boldogságtól csillogó szemeibe.
- Ennek örülök, mert nekem is fantasztikus volt. – mosolygott.
- Menj be, hozok valamit inni. – mondtam még, majd levéve cipőm a konyha felé vettem az irányt, s elővettem egy poharat illetve üdítőt, így vonultam be a szobába. Töltöttem magunknak, majd a kezébe nyomva a poharat megvártam, míg ő iszik, s ahogy én is befejeztem folytattam a beszélgetést.
- Tudod, amikor elkezdtünk forgatni, akkor úgy tűnt, hogy örökké fog tartani, és bele sem gondoltam, hogy senkit sem fogok nap mint nap látni onnan…
- Azért remélem, hogy egy valakit azért mégis… - mosolygott.
- Jajj, nem úgy értettem. Te más vagy.
- Miben? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Téged nem az ők közé sorollak, hanem te az Ő vagy, ha ez nem volna egyértelmű. – mosolyogtam.
- Helyes! – csókolt meg röviden.
- De a lényegre térve, annyi mindent tanultam és köszönhetek nekik, egyáltalán nem bántam meg, hogy elfogadtam az állást.
- Háát… én… - mondta, direkt elhúzva a szavakat.
- Hééé! – vágtam őt hasba.
- Au! Jó, de azért az elején nem igazán örültem neked, ezt te is tudod. Az más kérdés, hogy később, hogyan alakult!
- Igen… furcsa, hogy már majdnem egy éve ismerjük egymást, de még csak négy hónapja vagyunk együtt… olyan hosszú idő, de mégis milyen gyorsan eltelt.
- Főleg azok a hónapok, amikor nem beszéltünk… - fintorgott.
- Igen, az nekem is hosszú volt. Bár a sok ünnep miatt, nem igazán gondoltam akkor bele az idő múlásába… karácsony, újév… csak akkor eszméltem fel, amikor pár nappal a szülinapod előtt, megtaláltam az ajándékod.
- Tényleg, azt mondtad, hogy azt odaadod.
- Nem biztos, hogy jó ötlet. – néztem rá kételkedve.
- Miért?
- Mert mondjuk úgy, hogy általában ez fordítva történik, szóval nem éppen szokványos…
- Valljuk be, a mi kapcsolatunk abszolút nem szokványos, így ez már nem oszt nem szoroz. Odaadod? – mosolygott.
- Majd igen… csak előtte… kell egy kis idő hozzá… mert, szóval még meg szeretném nézni előtte én is.
- Na, jó, de ígérd meg, hogy még a héten láthatom.
- Rendben. – bólintottam rá végül. Igaz, nem tudtam, mit fog hozzá szólni, ráadásul már nem is emlékeztem pontosan az egészre, így valóban szükségem volt egy kis időre.
- Nem mondanád meg mégis, mi az? – kérdezte meg pár perc hallgatás után.
- Nem.
- Na!
- Jól van, egy dal. De még elég kezdetleges, és meg akarom mutatni Nate-nek is. De gépen már megvan nagyjából az aláfestés is… - vallottam be.
- Nem kellett volna elmondanod, mert így még kíváncsibb vagyok! – vigyorgott.
- Látod! Tudtam! De ez már a te bajod! Legalább visszakapod a múltkorit!
- Ennek vigasztalnia kéne? – húzta fel egyik szemöldökét, s állt fel.
- Nem, most rettegned kellene! – nevettem fel.
- Miért is?
- Nem tudhatod, hogy mi van a dalban, szóval…
- Óóó, akkor elmegyek zuhanyozni, még mielőtt tovább feszítem a húrt. – somolygott, s hajolt le hozzám egy rövid csók erejéig.
- Oké. – mondtam még, s pár perc múlva már teljes volt a képszakadás…

2013.09.21.

Az elmúlt egy hónapban nem sok minden történt, kicsit pihentünk, aztán Taylor egy újabb filmbe kezdett bele, ami most kissé próbára tette a kapcsolatunk. Ami engem illet a mindennapjaimat a táncteremben töltöttem illetve Nate-nél énekeltem. Mostanság egyre több dalt írtam, amit én magam sem értettem, mert egyszer csak beugrott egy szöveg, így papírt és tollat ragadtam, és leírtam.
- Mikor indulsz? – kérdezte Sofia, ahogy pakoltam.
- Még két órám van…- feleltem.
- Az nem sok.
- Hát nem. Biztos, hogy nem jössz velem? – kérdeztem, reménykedve, hogy végül mégis rábólint.
- Biztos. Én nem tudnám szó nélkül hagyni azt, amit a szüleid tettek, szóval jobb, ha nem megyek.
- Lehet. Mindenesetre David és én nagyon örültünk volna neki. – motyogtam.
- Mikor is jössz vissza?
- Huszonharmadikán.
- Taylor is akkortájt jön vissza, nem? De most hol forgat?
- Manchester-ben ha jól tudom. De nem vagyok benne biztos.
- Nem? – kérdezett vissza.
- Nem, mert állandóan utazik. Valamelyik nap még Boston-ban volt. Szerinted tudom én ezt követni?! Hát nem!
- És? Jól megvagytok?
- Hát… már két hete nem találkoztunk, pedig ez elvileg csak egy kisebb szerep, és még úgy két hétig forgat, de ebben sem vagyok biztos. Mindennap beszélünk, de azért ez nem ugyanaz. Bár talán nem árt egy kis különlét, legalábbis ezt mondják…
- Aki ezt mondja az hülye! Senkinek sem tesz jót, mikor pont azzal a személlyel nem találkozhat, akit a legjobban szeret.
- Nem tudom, szerintem a mi esetünk azért nagyban különbözik. Biztos lesz olyan is, amikor ennél sokkal több időre kell szétválnunk, és például most is vele mehettem volna, csak nem akartam őt zavarni. Tudom, hogy ilyenkor a pihenés nagyon fontos, és ha ott vagyok, akkor nem menne neki. – vontam vállat.
- Biztos, hogy csak ennyi az oka?
- Persze! – vágtam rá azonnal. – Tényleg jól vagyunk. – csuktam le ekkor bőröndöm, s tettem le a földre.
- Ebédelünk?
- Ühüm. – mondtam, s indultam el kifelé.

~¤~

A repülőút után kissé fáradtan ültem be a rám váró autóba, amit Karen intézett el, mostanság már semmire sem volt gondom, mindent leszerveztek, nekem csak menni kellett, és tenni a dolgomat. A szállodába belépve csak ámultam és bámultam, egyszerűen csodálatos volt és nem mellesleg nagyon közel a szüleimhez, amit most nem bántam, mert így akár gyalog is mehetek hozzájuk.
- Jó napot, segíthetek?
- Jó napot, Veronica Harris névre van foglalásom.
- Máris megnézem.
- Köszönöm.
- Sajnos a foglalását pár órával ezelőtt törölték.
- Hogy mi? Az nem lehet, csak valami tévedés.
- Nem kisasszony, a gép nem téved.
- Talán csak más névre van a foglalás. – hallottam meg hirtelen a jól ismert hangot hátam mögül.
- Hogy kerülsz te ide? – fordultam meg, s öleltem magamhoz szorosan. Nem tartott sokáig, jobbnak láttam, ha inkább felmegyünk. – Majd elmagyarázod, most menjünk! – mondtam, s fogtam meg kezét. A bőröndömet ezúttal ő vette kézbe, leintette a londinert, s így indultunk a lifthez. Ahogy felértünk és becsuktam az ajtót, szorosan hozzányomott, s szenvedélyes táncba kezdtek ajkaink, a fáradtság gyorsan tovaszállt, csak a kellemes forróságot éreztem, de ugyanakkor rázott a hideg…

- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem még mindig kissé pihegve.
- Ki nem hagynám David szülinapját?. – mondta és kérdezte egyszerre.
- Hát, igen, biztos örülni fog neked! – mosolyodtam el, mire egy apró csókkal jutalmazott.
- Nem gondoltam volna, hogy most belemész! – vigyorgott.
- Akkor miért jöttél?
- Ez hülye kérdés! Nem egyértelmű, hogy nagyon hiányoztál?!
- Az jó, mert te is nekem! – bújtam hozzá közelebb. – De ugye nem kerülsz emiatt bajba? Mármint nem volt gond, ugye? Nem holnapután jöttél volna haza?
- Nem, végül most van nekem három nap szünetem, aztán még egy hét és végzek. – mosolygott.
- Egy hét? – kérdeztem kissé savanyúan, pedig örültem neki, hogy csak ennyiről van szó, és nem többről.
- Igen. De csak kibírjuk valahogy, nem? Elrepül, hidd el.
- Igaz. Nem fogod elhinni, hogy kivel találkoztam nemrég! Illetve talán egy hete.
- Nem tudom… de miért nem mondtad?
- Mert személyesen akartam. – mosolyogtam angyalian.
- Na, mondd már! – kérte türelmetlenül.
- Szóval Sofiát kísértem el egy próbára, és mondtam ugye, hogy most Beyoncè háttértáncosa. – meséltem izgatottan.
- Igen.
- Odamentünk, persze a lökött elfelejtette megemlíteni, hogy Bee is ott lesz. Tökre hülyén éreztem magam, de aztán feloldódtam, és most úgy áll, hogy szerepelni fogok a klipjében! – mondtam a végét kicsit hangosabban.
- Na, ez tök jó! De hogy?
- Hát Sofia mondta Frank-nek, hogy én is táncolok satöbbi, és beálltam hozzájuk… aztán Frank megbeszélte Bee-vel, hogy még egy táncos jól jönne. Hát nem tudom, várom is meg nem is. Furcsa egy kicsit, az biztos…
- Reméljük minden rendben lesz!
- Jah… - mondtam még, majd fészkeltem el magam, hogy végre aludhassak.
- Jó éjt!
- Neked is! – motyogtam, s szinte abban a pillanatban ki is kapcsoltam…

P.S.: A Jacob/Nessie történetet is publikálni fogom, de csak akkor, ha ezt befejeztem, ami vészesen közeleg... :O