18. Értetlenség

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen későn, de csak most lettem kész ezzel a résszel. Remélem tetszik, és kapok pár komit! :)
Puszi!

- Akkor a szabályok. – kezdte Karen. – egymás után, csak kétszer lehet ugyanazt mondani. Ékszer és ilyen tárgyak nem számítanak zálognak, csak ruhanemű, és mindenekelőtt, őszintén kell válaszolni! Azt hiszem mindent elmondtam. Ki kezd? – kérdezte meg végül.
- Szerintem kezdj te, akkor nincs vita. – vontam vállat, mire a többiek beleegyezőn bólintottak.
- Robert! Felelsz, vagy mersz?
- Merek!
- Bemelegítésként mondjuk… játszd el, hogy meleg vagy, és vallj szerelmet Joelnek, kérd meg a kezét. – mosolyodott el.
- Hát jó! – nevetett Rob és letérdelt Joel elé.
- Kedves, drága egyetlen Joelem! Tudod, én nem akartam, de megtörtént, és egyszerűen nem tudok szabadulni ettől az érzéstől, és már nem is akarok! Én…én szeretlek! Hozzám jönnél? – mondta ezt úgy, hogy mi fetrengtünk a röhögéstől.
- Igen! – jött a válasz, mire Robert felállt, és úgy hajolt oda, mint aki menten megcsókolja. Ezen teljesen ledöbbentünk, nem kevésbé Joel, és ahogy fel akart pattanni, sikeresen felborult a fotellal. Robertből kitört a nevetés, én meg már fogtam a hasam.
- Hát akkor azt hiszem én jövök! - ült vissza Kristen mellé.
- Nekem nem mondtad ilyen szépen! – nézett Kris, Robra.
- Mert te letámadtál! – húzta sunyi mosolyra száját. – Na szóval. Chrissie, felelsz vagy mersz?

~¤~

Meglehetősen érdekesnek bizonyult a játék, s két órával később mindenki teljesen gátlástalan volt, ugyanis Roberték ittak maguktól, tőlünk meg ezt kérték, így nem volt más választásunk, és kezdett elég forró lenni a hangulat.
- Ronnie!
- Merek… - mosolyogtam Kristenre.
- Csókold meg Ryant! – kérte, s mivel nem akartam levenni felsőm és nadrágom, így kénytelen kelletlen odamentem hozzá és megtettem, mire hatalmas nevetés tört ki, illetve „húúúzás”. Nem akartam megcsókolni, mivel Ryan amúgy sem tett le rólam soha, legalábbis a játék alatt az derült ki, hogy még mindig abban reménykedik, hogy mi egy pár leszünk. A csók végével visszaültem a helyemre, és, mintha misem történt volna kezdtem.
- Taylor!
- Merek!
- Akkor menjünk a konyhába, csinálok neked egy koktélt! – mosolyogtam sunyin. Mindenki felállt és kivonultunk. Elővettem egy poharat és beletettem mindent, amit találtam, kóla, narancslé, alkohol, meggy lé, víz, kávé, és a végén „megfűszereztem” egy kicsit. Jól összekavartam, majd letettem elé a pultra.
- Parancsolj! – mosolyogtam tovább.
- Kössz! – mondta gúnyosan, s undorodva figyelte az italt.
- Kihányhatod utána!
- Kösz, hogy megengeded! – ezen mindenki nevetni kezdett.
- Gyerünk tesó, húzd le! – veregette hátba Robert, Tayt.
- Hát, akkor – fogta meg a poharat. – hajrá! – azzal lehúzta a pohár tartalmát, s amint végzett, undorodó képpel rohant a mosdóba, mi meg visszaültünk a nappaliba, és vártuk, hogy előkerüljön.
- Ez brutális volt! – jött ki még mindig gyalázatos képpel.
- De akkor azt hiszem, én jövök! – kezdett bele.

~¤~

Újabb másfél-két óra múlva már mindenki fáradni kezdett, így megbeszéltük, hogy hamarosan abbahagyjuk. Robert jött, és persze látta, hogy totál szét vagyok csúszva.
- Ronnie!
- Merek!
- Egy csók Taylorral! – sokkolt le, ezt az egyet nagyon nem akartam. Mindenesetre nagynehezen felálltam, és odasétáltam elé. Odahajoltam, de egyszerűen nem tudtam megtenni. Nem Matt miatt, mert mindketten úgy gondoltuk, hogy a mi helyzetünkben egy csók mással, nem jelenti, de nem is jelentheti a kapcsolatunk végét. Becsuktam a szemem, újra meg újra közeledtem, de nem ment, s én magam sem értettem teljesen, hogy miért. Elléptem tőle, bementem a fürdőbe, és levettem a rajtam lévő harisnyát, visszavettem a nadrágom, és visszamentem a többiekhez, majd a harisnyát odadobtam Robertnek. Döbbent csend volt, senki sem szólt egy szót sem. Néztek egymásra, Taylor pedig maga elé.
- Hát azt hiszem, én megyek aludni, fáradt vagyok! – törte meg a csendet Karen.
- Igen, mi is megyünk! – mondta Joel is. Gyorsan összeszedelődzködött a banda, s miután Chrissievel is megbeszéltem, hogy hívjuk egymást, ők is elmentek. Visszamentem a nappaliba, de Taylor bement a szobájába, így befeküdtem a kádba, és amennyit csak tudtam, gondolkodtam. Rá kellett jönnöm, hogy miért reagáltam így, de nehezebb volt még magamnak is beismerni, mint gondoltam. Gyorsan befejeztem a fürdést, és felkaptam pizsamám, majd a biztonság kedvéért egy köntösbe is belebújtam, és úgy indultam útnak. Átmentem Karenhez, mert mindenképpen beszélni akartam vele, de előtte felhívtam, hogy ne zavarjam Kristenéket a kopogással.
- Szia, gyere be. Valami baj van? – nyitott ajtót.
- Szia, nem, ne aggódj, nincs semmi baj! Csak beszélni szeretnék veled. – sétáltam utána a szobájába, majd beérve leültem vele együtt az ágyára.
- Szóval?
- Hát, szeretnék kérni valamit. Tudom, hogy nem így volt megbeszélve, de mindenképpen találkoznom kell Mattel. Mi lenne, ha holnap, vagyis ma reggel visszamennék L. A.-be?
- Miért akarsz vele találkozni?
- Mert meg kell beszélnünk a hálaadást. Tudod, nem szeretném idén az ő családjával tölteni.
- Miért? – kérdezett ismét, ami már kezdett az idegeimre menni, ezért úgy döntöttem, épp itt az ideje, hogy kitálaljak. Szép lassan elmondtam neki mindent a szüleimről, és a jelenlegi helyzetről. Karen egyszer sem szólt közbe, csak hallgatott és engem figyelt. – Tudod, ezt igazán elmondhattad volna nekem előbb is. Nem megdorgálni akarlak, mert tudom, milyen nehéz lehet erről beszélni, de megértem. – vette magához telefonját, és egy rövid hívás után, folytatta. – De egy valamit jegyezz meg! Nem Mattnek köszönheted, hogy most itt vagy! Hidd el, ha ő nincs, előbb-utóbb, akkor is itt kötöttél volna ki! Ebben biztos vagyok! Túl ambiciózus vagy ahhoz, hogy ne így legyen! Szóval verd ki a fejedből, hogy bármivel is tartozol Mattnek, mert ez nem így van! No, de lefoglaltam a repjegyet, reggel tízkor indulsz! Szerintem le se feküdj, mert össze is kell pakolnod, arról nem beszélve, hogy másfél órával hamarabb kint kell lenned a repülőtéren. De arra még mindig nem kaptam választ, hogy miért nem szeretnéd velük tölteni a hálaadást.
- Nem érzem azt, hogy a család része lennék. Kétségkívül nagyon szeretem őket, de nem, mint a családom, és valahogy mindig kínos nekem, és tavaly ki is borultam. Igaz, akkor több dolog is közrejátszott benne, de akkor is. Szóval jobbnak látom így. Az meg nem lenne fair, ha hálaadás előtt egy nappal jelenteném be, így legalább mire hazajön, lenyugszik.
- Hát jó, te tudod. – hagyta rá Karen. – De most menj, nekem aludnom kell, neked meg csomagolni. Nem baj, ha nem kísérek ki a reptérre?
- Nem, dehogy! Na de tényleg megyek, akkor Los Angelesben találkozunk.
- Hívj fel, ha megérkeztél!
- Persze, aludj jól. – mentem oda hozzá, s köszöntem el tőle, majd sietősen a lakosztályunkba mentem. Gyors tempóban kezdtem el összepakolni, mivel már reggel fél hetet mutatott az óra.
Fél nyolc volt, mire mindent összepakoltam, és már nagyon álmos voltam, így úgy döntöttem, hogy kivételesen iszom egy kávét. Felöltöztem, majd sietve elindultam a Starbucksba. 

Gyorsan megjártam, mikor visszaértem még meleg volt a Taylornak hozott adag is. Letettem az asztalra, majd bementem bőröndömért. Kihúztam a nappaliba, majd kézitáskámból előkotortam egy papírt és tollat, és leültem az asztal mellé. Írni kezdtem, közben pedig a saját kávémat szürcsöltem, s már majdnem befejeztem, mikor Taylor jött ki álmos fejjel.
- Jó reggelt! – köszönt rám. – Hogy-hogy ilyen korán keltél? – kérdezte egy ásítással elnyomva a végét.
- Neked is jó reggelt! Ami azt illeti, le sem feküdtem… hoztam neked kávét, remélem ízleni fog!
- Miért nem aludtál? – ült le mellém egy székbe.
- Mert ma hazamegyek… - mondtam, s elvettem az asztalról a neki szánt cetlit, s azzal kezdtem babrálni.
- Nézd, ha ez a tegnapi miatt van, akkor… - kezdett bele, de belé fojtottam a szót.
- Nem, nem ezért van. – füllentettem, hiszen ez is közrejátszott. – Csak muszáj beszélnem Mattel. A tegnapi dolgot meg nagyon sajnálom, tudod, én magam sem nagyon értettem mi ütött belém… - mondtam még mindig szemlesütve.
- Szerintem hagyjuk ezt a témát. – ajánlotta fel, s inni kezdte a kávét. – Hmm, ilyen kávét szoktam inni, honnan tudtad?
- Nem tudtam, csak gondoltam, hogy talán te is ezt szereted. – vontam vállat.
- Mikor indulsz?
- Körülbelül két perc múlva kellene.
- Magamra kapok valamit, és lekísérlek.
- Nem kell, köszi! Maradj csak!
- Ahogy gondolod… - vont vállat, én meg felálltam és felvettem cipőm. Visszacsoszogtam a nappaliba, megfogtam bőröndöm, s ahogy elköszöntem Taylortól, siettem le, hogy fogjak egy taxit, s útközben felhívtam Mattet, hogy ő mikor indul, igaz, L.A.-ben még kicsit korán volt, de nem akartam úgy megérkezni, hogy nem is tud róla, vagy nincs is otthon. Többszöri csörgés után vette csak fel, de nem volt morcos, sőt örült, én meg annak, hogy csak kora este kell mennie. Időben kiértem a reptérre, bőven volt időm mindenre, átvettem a jegyem, majd a becsekkolást követően elfoglaltam helyem. Elhelyezkedtem, hogy tudjak egy kicsit aludni, s a felszállás után nem sokkal sikerült is, csak a leszállásnál keltem föl. Los Angelesbe érkezve éreztem, hogy már nagyon fáradt vagyok, az időeltolódás is megviselt egy kicsit, de azért örültem is neki, mert több időm maradt.
Rögtön Matthez mentem, még most meg akartam beszélni vele a dolgot.
Belépve lakásába gyorsan levetkőztem, majd hátramentem szobájába, úgy gondoltam ott lehet, ha nem hallotta, hogy megjöttem. A szobában sem volt, de hallottam, hogy a zuhanyozik, így eldőltem az ágyon, s már majdnem elaludtam, mikor kijött.
- Szia édesem! – jött rögtön oda hozzám, s tapadt ajkaimra.
- Neked is szia! – mosolyogtam, mikor szétváltunk.
- Hogy-hogy itt? Miért nem jöttél be hozzám a fürdőbe, akkor nem álltam volna alatta ennyit!
- Csak egy perce jöttem… - mondtam, pedig fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el.
- Szóval, miről akarsz beszélni? – tért a lényegre.
- Hát, szóval. Na jó, belevágok. A helyzet az, hogy idén nem szeretném veletek tölteni a hálaadást…
- De miért?
- Mert nem akarom megismételni a tavalyi esetet…
- Ne viccelődj már, tudjuk, hogy az egy kivételes eset volt… - jött oda hozzám, s húzott magához. – Hidd el minden rendben lesz! Velem leszel, együtt leszünk. – súgta a fülembe.
- Nem Matt, én ezt már eldöntöttem! Nem megyek és kész! Te elmehetsz a szüleidhez, de én nem megyek! – löktem el magamtól.
- De jössz! Erről nem vitázom! – emelte fel hangját.
- De én nem akarok! Nem fogod megmondani, mikor mit csináljak! – köptem a szavakat szemébe, s ekkor olyat tett, amire soha nem számítottam…