33. Snafu

Gyorsan magamra kaptam a kikészített ruhákat, majd még gyorsan megfésülködtem, végül felvettem a cipőm. Csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi gond a parton, bár Jake-et leszámítva mindenki elég toleráns volt Nahuel-lel mindig.
- Kész vagyok! – jelentettem be, amikor kiléptem a szobámból. Éreztem, hogy mindketten alaposan végigmértek, majd Nahu elkapta a kezem, s szorosan magához húzott, hogy egy puszit adjon a számra. Meglehetősen elpirultam, amikor elváltunk, s nem tudtam, hogy ennek a tapasztalatlanság vagy Jacob jelenléte az oka.
- Gyönyörű vagy.
- Ne túlozz! Csak egy pulcsi meg egy farmer van rajtam.
- Akkor is az vagy. Jól áll neked a vörös.
- Köszi. – mosolyodtam el. Nahuel sosem fukarkodott a bókokkal, most mégis jobbnak láttam lezárni a témát.
- Sziasztok! – köszöntem a nappaliban foglalatoskodó családomnak. Valószínűleg mindnyájan készenlétben voltak, ugyanis eddig sem, most meg főleg nem lehetett kiszámítani, hogy Jake és Nahuel mikor ugrik egymás torkának.
- Szia drágám! Kialudtad magad? – kérdezte Esme.
- Ó, igen! Csak a nyakam fáj egy kicsit. – néztem szúrós szemmel Alice-re.
- Gyorsan elmúlik. – mondta Carlisle. Hogy orvosi megállapítás, vagy csak egyszerű biztatás volt-e, nem tudtam megmondani.
- Remélem. Figyeljetek, lemegyünk a partra, majd este jövünk, oké?
- Menj nyugodtan, majd mi szólunk Belláéknak. – mosolyodott el kedvesen Esme.
- Akkor majd jövünk, sziasztok! – köszöntünk el mindnyájan, majd kiérve a ház elé, megálltam.
- Futva menjünk? – kérdeztem Jacobot. A ház előtt parkolt a motorja, de arra aligha férünk fel hárman.
- Ha nem gond.
- Nem, dehogy. Akkor majd ott találkozunk. – mondtam neki, s Nahuel-lel karöltve belevetettem magam az erdő rengetegébe.

Amikor megérkeztünk, Embry és Quil éppen a tábortűz meggyújtásával foglalatoskodott. Aránylag tiszta idő volt, bár sosem értettem, hogy honnan tudták, hogy nem fog esni az eső. Nekünk ott volt Alice, mint saját időjós, de nekik? Aligha. Bár, talán ez is valami rejtett képesség náluk. Még csak négy óra múlhatott, de a felhőknek köszönhetően folyamatosan homályos volt minden, csak akkor volt világos, amikor a Nap előbújt a felhők közül.
- Sziasztok! – köszöntem nekik.
- Nessie! Nahuel! Sziasztok! – jött oda Missy, majd mindenki más is. Nem kerülte el a figyelmem, hogy értetlen tekintettel sandítanak egymás felé, így, hogy megerősítsem a gyanújuk, megfogtam Nahu kezét, és úgy ültem le egy szélesebb farönkre.
- Hogy vagytok? – kérdeztem vidáman, egyszerűen nem voltam hajlandó foglalkozni a rosszalló pillantásokkal, amiket egyesek felém küldtek.
- Jól vagyunk. Tudod, kicsit nehéz visszarázódni, de azért jó itthon lenni. – felelte Seth keményen.
- Ja, gondolom. Na és? Ti hogy vagytok? Milyen volt a szabadság? – fordultam Sam és Emily felé. Kíváncsi voltam, hogy mit csináltak, míg mi nyaraltunk.
- Ó, minden a legnagyobb rendben. Eleinte furcsa volt, hogy nem lepi el egy csapat farkas az otthonunk és kevesebbet kell sütnöm, de aztán megtanultam élvezni ezt is. De azért hiányoztatok már nagyon. Már mindenki mesélt, de ti hogy éreztétek magatok?
- Nagyon jól, legalábbis ami engem illet. Nahuel-nek haza kellett utaznia.
- Igen, mondta Rachel. Minden rendben volt ott is?
- Igen, szerencsére nem történt semmi és időben hazaértem.
- Az jó. – mosolyodott el. Emily mindig is nagyon toleráns volt, Nahuel-lel nemkülönben, amiért most rettentő hálás voltam.
- Hol van Jake? Ő nem jött veletek? – kérdezte Kim.
- Nem, motorral jött hozzánk, úgyhogy gondolom lerakta otthon.
- De már akkor is ide kellett volna érnie. Megyek, megnézem, mi van vele. – mondta Seth miközben felállt, majd egy csókot nyomott Missy szájára és az erdőbe szaladt.

Tovább beszélgettünk, s szerencsére rövid időn belül oldottabbá vált a hangulat, bár nem teljesen voltunk felszabadultak.
- Elrabolhatjuk tőled egy kicsit? – kérdezte Missy Nahuel-től, felém biccenve a fejével.
- Persze, nyugodtan. – felelte mosolyogva, majd egy gyors csókra magához húzott, s csak eztán álltam fel, hogy kövessem a lányokat. Elindultunk a part mentén, s éreztem, hogy mi lesz a téma, de megvártam, míg valamelyikük megszólal.
- Összejöttetek? – kérdezte meg végül Kim, amikor kellő távolságba kerültünk a tűztől, ezáltal mindenki mástól is, bár a kifinomult hallásuknak köszönhetően sem a tucatnyi alakváltó, sem az egyetlen fél-vámpír előtt nem volt titok a beszélgetésünk.
- Nagyon úgy tűnik. – mondtam, s egy mosolyt erőltettem a számra.
- Mikor?
- Igazából… amikor kimentünk a reptérre… és visszamentem hozzátok… megcsókoltam. Nem tudom miért, csak megtettem. Ő akkor azt hitte, hogy mi… nos, hogy mi együtt vagyunk. Aztán hazajöttünk, és megérkezett. Utána minden jött magától.
- De… akkor te nem is azért vagy vele, mert szereted! – csattant fel Missy.
- Nem ezt mondtam. Szeretem őt… csak… még nem vagyok belé szerelmes.
- Ez nem helyes!
- Miért mit kéne tennem? Ha nem adok neki egy esélyt, sosem lesz lehetőségem arra, hogy belé szeressek.
- De… de te Jake-et is szereted. És ne mondd, hogy nem!
- Én… nem tudom, mit érzek Jacob iránt. De most Nahu-val vagyok, akár tetszik ez nektek, akár nem. Boldog vagyok vele.
- Igazán?
- Igen, igazán.
- Nem hiszek neked.
- Missy, nem kell hinned nekem, de ez semmin sem fog változtatni. –álltam meg, és néztem a szemébe. Sértődötten a tengert kezdte kémlelni, így Kimhez fordultam.
- Csak aggódunk érted. – mondta Kim.
- Nem kell aggódnotok, tudok vigyázni magamra.
- Jól van, de légy óvatos, oké?
- Az leszek. – mosolyodtam el, s öleltem meg. Missy továbbra sem volt hajlandó rám nézni, így elindultam visszafelé, hogy Kim egy kicsit lenyugtassa. Amikor visszaértem, Nahuel éppen egy üveg kólát ivott, s azonnal felállt, amikor odaértem mellé.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Igen, persze. – mosolyodtam el, mire a derekamnál fogva magához húzott, s finoman megcsókolt. Nem volt hosszú csók, de nagyon jól esett, mert kicsit megnyugodtam tőle. Amikor szétváltunk, még lehunyt szemmel átöleltem, s a fejemet a vállára hajtottam. Amikor kinyitottam a szemem, Jacobot pillantottam meg, s olyan áthatóan nézett a szemembe, hogy a lelkem teljesen összefacsarodott. Ennek ellenére nem mozdultam meg, csak akkor, amikor eltűnt az erdőben…