DreamDust - Álompor Jacob-Nessie story

Újabb díj! :)

2012-03-02T18:37:00.000+01:00

Sziasztok!!
Mint a cím is mutatja, ezúttal nem résszel jelentkezem (de erről lentebbolvashattok bővebben), hanem egy díjjal, amiért igazán hálás vagyok Stellykének!!! Most nem adnámtovább a díjat, mert már annyival elhalmoztam a kedvenc blogjaim, hogyszerintem már unnak… :D Mindenesetre kiteszem, a szabályokkal együtt:

Szabályai:

1.Köszönd meg a blogon

2.Írd magad a listára amin azok vannak akikhez elkerült és persze tedd közzé ezt a listát.

3. írd meg miért keztél el írni

4.küld tovább minimum 5 további írónak

A lista:

http://zoldszemek.blogspot.com/-Stellyke

http://velemezsohanem.blogspot.com/ -Kim

http://ericsaade-story.blogspot.com/-Myka

http://aszerelemkritikaja.blogspot.com/-Szusi

http://by-ariel.blogspot.com/- Ariel

http://bri-naomi.blogspot.com/-Naomi

http://bogyoirasai.blogspot.com/-Brigi Bogyó

Az újrészről annyit, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tettem fel, de előbb az újtörténetemet szeretném befejezni és publikálni, ami remélem, hogy elnyeri atetszéseteket. Aki a facebook oldalát is nézegeti a blognak(ami egyébként egykicsit megújult), az olvashatta, hogy mi minden lesz benne, de most ide iskiteszem:

„Gondoltam előre jelzem, hogy egy új történeten dolgozom éppen, ami egyik történethez sem kapcsolódik ugyan, de a szereplők ismerősek lesznek. Természetesen az egyik Taylor a másik pedig Avery, vagyis egy saját karakter. Nem lesz hosszú történet, max.~10 részes.

Előlegben annyit, hogy egy verseny ihlette, de hamar azon kaptam magam, hogy túlléptem a megengedett oldalszámot, így tovább írtam, és egy egész történet fejlődött ki belőle.

Címszavakban: Vonzalom, szex, szerelem, barátok, csalódás, fájdalom, hiúság, falánkság, lustaság, irigység, harag, féltékenység. :DD”

Mára ennyi is volnék, de hamarosan jelentkezem!! :)

Puszi!!

32. Harkback

2012-02-21T19:49:00.000+01:00

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, ami a 100.(!) bejegyzésem ezen a blogon! :D Nem is fűznék hozzá semmi mást. Kellemes olvasást, havan kedved komizzatok!!

Puszi!! =)

Amikor felkeltem, nagyon nyomottnak éreztem magam, és anyakam is nagyon fájt, amiért valószínűleg a kanapé volt a felelős. Az órára nézveviszont, azonnal felpattantam, ugyanis hajnali fél ötöt mutatott, vagyismajdnem húsz órát aludtam. Szuper! Kivánszorogtam a fürdőszobába, s mostbefeküdtem egy kád forró vízbe, hátha attól ellazul a nyakam. Amikorelfeküdtem, ismét eszembe jutottak a tegnapi gondolataim, s ismét úgy éreztemmagam, mint egy kifacsart citrom. Üresen, de még mindig savanyúan. Elég volt! Ha ez mondogatod magadnak,semmivel sem lesz jobb! Na, igen, ez így van. Ezért, hogy ne rágódjamtovább, inkább megmosakodtam, megmostam a hajam majd kiszállva a kádból gyorsanmegtörülköztem és megszárítottam a fürtjeim, így finom hullámokban omlottak ahátamra. Amikor a gardróbomhoz értem, már lényegesen jobb volt a kedvem, de mégmindig fájt a nyakam. Mivel aznapra nem terveztem semmit, így csak egy feketecicanadrágot, egy toppot, és fölé egy laza hosszú ujjú felsőt vettem fel.Amikor kimentem a szobámba tejesen ledöbbentem. Nahuel ácsorgott az ajtómelőtt, kezeit zsebre tette, s egy pillanattal később, valószínűleg megérezve ajelenlétem, megfordult. Minden kétségem elszállt abban a másodpercben, s csak aviszontlátás mérhetetlen öröme maradt meg.
- Nahu! – rohantam oda hozzá, s ugrottam a nyakába, de meg sem rezzent abecsapódáskor, csak szorosan magához ölelt, amikor elkapott. Hosszú percekigállhattunk így, s mikor egy kicsit lenyugodtam, lazítottam a szorításomon éselhúzódtam egy kicsit, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia! – mosolyodott el, s csillogó szemeiből sugárzott a boldogság.
- Szia! – mondtam kissé késve. Amikor lassan közeledni kezdett felém, egypillanatra megijedtem, aztán megnyugodtam. Szerettem Nahuelt, és ennek elégnekkell lennie ahhoz, hogy ne legyen semmi gond. Amikor finoman az enyémhezérintette a száját, a szívem hevesebben kezdett dobogni, s ahogy lassú táncbakezdtek az ajkaink, furcsa érzés kerített hatalmába. Álomszerűvé vált az egész,s mintha kívülről láttam volna az egészet, ugyanakkor a lelkem mélye háborgott.Amikor szétváltunk, ugyanúgy magához húzott, ahogy az első pillanatban.
- Annyira örülök, hogy jól vagy.
- Én is, hogy te jól vagy. Nagyon aggódtam miattad. – suttogta, miközben ahátam simogatta. Egy idő után kényelmetlenné vált ez a pozíció a nyakam miatt,így elhúzódtam, de hogy ne bántsam meg, megfogtam a kezét és a kanapéhozhúztam.
- Mesélned kell! – jelentettem ki, mire a mosolya még szélesebb lett.
- Miről szeretnél hallani?
- Nahu! – csaptam a vállára. – A vámpírok… tényleg… tényleg harcolnotokkellett?
- Nem. Végül nem. De ahogy Alice is látta, eljöttek és a mi területünkönólálkodtak. Így, hogy hárman is ott voltunk, nem történt semmi komoly.
- Hárman? És semmi komoly? Hogy érted ezt?
- Huilen, Jennifer és én. A semmi komoly alatt pedig azt értem, hogy egy kistalálkozás volt, ami majdnem elfajult.
- Emmettnek is veled kellett volna mennie. – morogtam.
- Nessie, nem történt semmi, nyugodj meg.
- De ha…
- Nincs semmi ha. Most már itt vagyok, mindenki jól van, és ez a lényeg.
- Igazad van. – mosolyodtam el. – Csak… aggódtam miattad, ennyi az egész.
- Meg tudom védeni magunk. Nem kell aggódnod. – simította meg az arcom. Nemtudtam eldönteni, hogy a magunk alatt kettőnket, vagy saját magát és családjátértette.
- Tudom. Csak… nem tehetek róla. –mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Na és, neked? Hogy telt a hátra maradt idő?
- Jól. Semmi különös. Bár elmentünk vásárolni, és egy csomó ruhát vettem. –azzal az arcához nyúltam.

Válogatva az emlékek közt, hogy semmi olyat nelásson, ami zavarhatná, vetíteni kezdtem neki az eseményeket.
- Szóval akkor jól éreztétek magatok.
- Igen, jól. De azért veled jobb lett volna. – hazudtam, ugyanis az ott töltöttidő alatt nem igazán gondoltam rá és emiatt elszégyelltem magam. Vagy talán mégsemvolt hazugság?
- Ugyan! Miért tartod ilyen furcsán a fejed? – kérdezte, ezzel elterelve atémát, amit nem bántam.
- Fáj a nyakam.
- Hát, én mondtam Alicenek, hogy át kellene tenni az ágyadra, de ő…
- Mi? Mikor jöttél? – vágtam közbe.
- Tegnap este.
- Ó! Azt hittem, csak ma érkezel. Miért nem keltettél fel?
- Mert nagyon fáradtak tűntél és Alice még azt sem engedte meg, hogy áttegyelekaz ágyadra. Sejtettem, hogy fájni fog a nyakad, mert nagyon kényelmetlenneklátszott a póz, amiben feküdtél.
- Ne hallgass Alicere! Legközelebb igenis kelts fel! – zsörtölődtem.
- Úgy lesz, megígérem. De most fordulj meg! – parancsolt rám, s hogy ellenkeznise tudjak, a vállamra tette a kezét, így engedelmesen hátat fordítottam neki, mirefinoman lecsúsztatta a vállamon a ruhám. Amikor elkezdte masszírozni a nyakam,furcsa bizsergés futott végig rajtam, s éreztem, hogy az egész testem megfeszülennek hatására s ismét az a furcsa zsongó, álomszerű érzés kerített hatalmába.– Lazulj el! – mondta halkan.
- Ha az olyan könnyű volna! – morogtam az orrom alatt. Nem tudtam biztosan,hogy meghallotta-e vagy sem, mert ez után nem mondott semmit, csak folytatta,amit elkezdett. Behunytam a szemem, próbáltam nem gondolkozni, de egyszerűennem ment. Aztán éreztem, hogy szép lassan megnyugszom bár nehéz volt nem arrakoncentrálnom, hogy hol a nyakam, hol a vállam masszírozza. Fogalmam sem volt,hogy mennyi idő telt el, de arra eszméltem föl, hogy a finom érintésekbefejeződtek, már csak a csuklyámon nyugtatta a kezét, aztán megéreztem azajkát ott, ahol eddig a keze munkálkodott...

- Remélem nem zavartam meg semmit! – hallottam meg Jakesötét, fenyegető hangját az ajtóból, mire egy gyors mozdulattal a kanapétávolabbi végébe ugrottam, s egyúttal meg is fordultam.
- Ami azt illeti éppen valaminek a közep… - kezdett bele dühösen Nahu, s mégmielőtt befejezhette volna, megszólaltam.
- Nem. Nem zavartál meg… semmit. Szia. Gyere be. – makogtam, majdmegköszörültem a torkom. Amikor Jacob nem mozdult csak ide-oda ugrált atekintete köztem és Nahuel között, az arcom elkezdett égni, s erre csak mégjobban rátett egy lapáttal, amikor Nahu megfogta a kezem, s finoman simogatnikezdte. Láttam, hogy Jake szeme felvillan, az álkapcsát pedig látványosanösszeszorította. Ha nem izzott volna fel bennem a düh, attól féltem volna, hogya szorítás miatt darabokban fogja kiköpni a fogait. Egyáltalán nem volt jogaahhoz, hogy így reagáljon, így gyorsan visszatért az eredeti arcszínem, sközönyös hangnemet öltöttem.
- Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdeztem.
- Én csak. Azt gondoltam… gondoltuk, lejönnél a partra. Mindenki lent van. –válaszolta keserűen, ami miatt összefacsarodott a szívem. Szívesen lementemvolna, de… a franc egye meg ezeket az érzelmi ingadozásokat!
- Most… nem alkalmas. – nyögtem ki nagy nehezen, s még mielőtt folytattamvolna, mintha egy „Azt látom.”-ot hallottam volna, de nem voltam benne biztos.– Nem akarom itt hagyni Nahuelt.
- Menj, ha szeretnél. Megértem. – vágta rá Nahuel.
- Nos, a többiek várnak. – tette hozzá Jake.
- Vagy… talán te i jöhetnél! Biztos nem zavarnád őket!
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Dehogynem! Jake, mondd meg neki, hogy senkit sem zavarna! – néztem fel ráreménykedve, s az arca ugyan meg sem rezzent, de a szeméből mintha szomorúságotolvastam volna ki. De ebben sem voltam biztos, mivel nagyon hamar elkapta atekintetét.
- Nem. Nem zavarnád őket. – mondta ki egy perccel később.
- Na, látod! – fordultam vissza Nahuelhez.
- Jól van. De tényleg csak akkor maradok, ha senki sem bánja.
- Nem fogják! – kacsintottam. – Mindjárt elkészülök, csak át kell öltöznöm! –szóltam oda ezúttal Jacobnak, mire bólintott egyet. Odaviharoztam agardróbomhoz, majd kidobáltam a ruhákat, amiket fel akartam venni. Amikorkimentem, hogy átöltözzek, megtorpantam.
- Most pedig át fogok öltözni. – jelentettem be, de továbbra is úgy néztek,ahogy addig, így megtorpantam. Csak nem gondolják, hogy előttük fogokátöltözni?!
- Megtennétek, hogy kimentek? – emeltem fel a szemöldököm.
- Ó, igen, persze! – felelte Nahuel. Jake csak egyszerűen kifordult afolyosóra, s amikor Nahuel kiment és a szemközti falnak nekidőlt, ő benyúlt, slátványosan becsukta az ajtót…

Ismét kaptam két díjat, amiken nagyon köszönök, de most nem adnám tovább senkinek sem, mert a napokban elhalmoztam mindenkit díjakkal.

Ezt a díjat Naomi Stanley-től kaptam, nagyon köszönöm!!!

Ezt a díjat pedig nagyon köszönöm Rose-nak!! Tényleg jól esik, hogy rám gondoltatok!!!

Még egyszer NAGYON KÖSZÖNÖM!!!

31. Dilemma

2012-02-14T16:36:00.000+01:00

Másnap reggel mindenki nagyon csendben volt, s mivelláthatták rajtam is, hogy nem vagyok jókedvemben, békén hagytak. Amikorfelszálltunk a repülőre, próbáltam gondolkozni, de nem sikerült. Még mindigzavart voltam, a gondolataim olyan kuszák, hogy amikor megpróbáltam kibogozni,belefájdult a fejem. Az sem segített, hogy Jake mellett Leah ült, s emiatt halehet, még pocsékabbul éreztem magam. Végül, úgy egy óra múltán lehunytam aszemem, s elaludtam.

Nem sokkal a leszállás előtt ébredtem fel, s nem meglepőmódon kissé izgatott lettem. Minden bajomat megpróbáltam kizárni agondolataimból, s helyette a családomra koncentráltam. Nagyon hiányoztak már,még a lökött Emmett is. Amikor a csomagjainkat is megkaptuk, mindenkineluralkodott ez az érzés, s szinte futva tettük meg a terminálon átvezető utata parkolóig.
Amikor megláttam őket, ahogy ott várnak, mindenem eldobtam, s szüleim karjábavetettem magam. Szinte azonnal eleredtek a könnyeim, de egyszerűen jól esettsírni. Pár percig így álltunk, majd Seth odajött, a csomagjaimmal együtt.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva.
- Szia Seth! – köszönt vissza neki Edward is.
- Jó nézel ki Seth! – mondta neki Bella, majd egy pillanatra összeölelkeztek.Mindent bepakoltunk a kocsiba, s kissé döbbenten fordultam körbe.
- Többiek? – kérdeztem, hiszen úgy volt, hogy ők is kijönnek, és hazafuvaroznak minket.
- Sam, Emily és Sue viszi haza őket, nem sokára itt lesznek. – felelte Bella. Aszívemet mintha egy parányi dobozba akarnák zárni, olyan érzés támadt abensőmben a gondolatra, hogy fele annyi időt sem tudok velük tölteni majd, s mostel kell köszönnöm tőlük. Szép lassan haladtam végig a társaságon, s direktMissyt, Sethet és Jacobot hagytam utoljára.
- Ígérd meg, hogy sűrűn eljössz hozzám! Olyan egyedül leszek! – ölelt ár Missy.
- Hé! Féltékeny leszek! – mondta vigyorogva Seth.
- Lehetsz is, mert a nyakán fogok lógni, szóval csak vigyázz! – kuncogtam,miközben őt is átöleltem.
- Hiányozni fogsz kicsi lány. Nem is tudod mennyire. – súgta a fülembe.
- Jaj, Seth ne mondj ilyeneket, mert megint bőgni fogok! – mondtam valóban asírással küszködve. A fejem megint zsongni kezdett, s egy furcsa érzés törtrám, amit nem tudtam megmagyarázni. Megdörzsöltem a szemem, s felpillantvaészrevettem a kicsit félre húzódó Jake-et. Nem állt sokkal távolabb atöbbiektől, de amikor találkozott a tekintetünk, láttam rajta, hogy neki sincskülönösebben jó kedve. Odasétáltam hozzá, s szavak helyett megöleltem, s átengedtemmagam az emlékeknek, amik hozzá kötődtek, s azt is megengedtem, hogy azérzelmeim nagy része is átáramoljon a kezemen keresztül belé. Amikor véget érta vetítés, még hosszú pillanatokig álltunk egymás ölelve, majd finoman eltoltmagától, s az arcomat fürkészte. Amikor odanyúl a szememhez, hogy egykönnycseppet letöröljön, kissé meglepődtem.
- Te is hiányozni fogsz nekem! – mondta komolyan, majd egy puszit nyomott azarcomra.
- Jobb, ha most megyünk, mert a végén Rosalie megőrül! – jött oda Bella, s feltűnt,hogy Jake nem rá néz, még csak nem is rám, hanem apámra, aki aligészrevehetően, de bólintott. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt köszönésnek, vagyvalamiféle néma párbeszéd válaszának szánta, de nem kérdeztem rá a haza vezetőúton, inkább szép sorjában elkezdtem mesélni az élményeink.

~*~

Másnap reggel nagyon jól éreztem magam. Hogy ezt acsaládommal való találkozás, a kiadós alvás, vagy esetleg mindkettő okozta, nemtudtam megmondani. Az egyetlen dolog, ami beárnyékolta ezt, a Jake-Nahu-Adrian dilemma volt.
- Jó reggelt! – jött be Alice a szobámba éppen akkor, amikor felöltöztem.Biztos voltam benne, hogy csak arra várt, hogy valami motoszkálást halljon aszobámból.
- Neked is! – mosolyodtam el, s engedelmesen leültem, amikor fésűvel a kezébenodajött hozzám. Mindig szerettem, ha foglalkoznak a hajammal, de Alice esetébenegyenesen imádtam. Nem csak az eredmény lett tökéletes, de amíg odáig eljutunk,mindig ellazultam.
- Hogy vagy ma reggel? – kérdezte.
- Jól. Ami azt illeti nagyon boldog vagyok, hogy itthon lehetek, persze, nagyon jól éreztem magam, de már nagyonhiányoztatok.
- Észrevetted, hogy háromszor használtad a „nagyon” szót egy mondaton belül.Egy ilyen okos lány, mint te, igazán találhatna rá szinonimákat.
- Közel sem vagyok olyan okos, mint hiszed… Totál idióta vagyok! Legalábbispasi téren.
- Ó-ó… azt hiszem sikerült beletenyerelnem egy kényes témába…
- Hát igen, ami azt illeti.
- Mi történt?
- Amikor Nahuel hazament…
- Megcsókoltad.
- Honnan tudod? Az én jövőmet nem látod. Vagy már igen?
- Nem, és ne is beszéljünk róla, mert megfájdul a fejem. Ő mondta.
- Hogy mi?
- Nessie, ha megcsókolsz valakit, nehogy azt hidd, hogy nem lesz következménye.Én azt hittem, hogy…
- Hogy szeretem.
- Igen. De most… van egy olyan érzésem, hogy nem így van.
- Nem tudom, hogy így van-e.
- Miért?
- Mert. Nos…
- Várj, kitalálom. Jacob.
- Honnan...
- Bella is pont ilyen képet vágott annakidején. – mosolyodott el.
- Ez nem vicces! – csattantam fel. – El sem tudod képzelni, hogy milyen, amikora saját anyád… - görnyedtem össze, mert képtelen voltam kimondani azt, ami a fejembenhangosan dübörgött.
- Is szerelmes volt ugyanabba a személybe, akibe te is. – fejezte be.
- Nem vagyok szerelmes Jacobba.
- De szereted őt. Ahogy Nahuelt is. – mutatott rá, bár ez így nem volt teljesenigaz, így inkább csendben maradtam. – Ó, szentséges ég! Ki van még?
- Miért lenne bárki más? Nem elég ez a kett…
- Nessie!
- Jól van. Megismertem egy srácot. Adrian a neve.
- Görögországban.
- Igen. – erősítettem meg, bár nem kérdezte.
- Nos, azt hiszem, akkor vele nem is kell foglalkoznod. Egyfelől, mert ember,másfelől meg azért, mert nagyon messze van.
- Hát… ez igaz, de…
- Csak azt ne mondd, hogy meghívtad ide!
- De igen! És akkor mi van?!
- Nessie, te is tudod, hogy nem jöhet ide.
- Miért ne jöhetne? Nem fogja megtudni, hogy mik vagyunk.
- Elment az eszed.
- Bagoly mondja verébnek…
- Hát… nem az én dolgom, hogy piszkáljalak emiatt, és amúgy is úgy gondolom,hogy eléggé rosszul érzed magad… szóval… csak azt mondom, hogy amikor Nahuelvisszajön, ami holnap esedékes… ne lepődj meg, ha… nos, ő azt hiszi, hogy tiketten…
- Ó, Istenem! – temettem az arcom a kezembe.
- Nessie…
- Magamra hagynál, kérlek?
- Hi…
- Alice, kérek! – néztem fel rá, s már nem sok hiányzott ahhoz, hogy elsírjammagam.
- Jól van. Majd gyere le. – azzal egy szempillantás alatt eltűnt, én megodamentem a kanapémhoz, és a térdeimet szorosan magamhoz húzva lefeküdtem,hogy végre utat engedjek a könnyeimnek.

Tessék, jólmegcsináltad! Nem elég, hogy nem tudod, mihez kezdj, de holnap visszajön apasi, aki azt hiszi, hogy jártok! Gratulálhatsz magadnak! – korholt le ahang a fejemben. Az egészben pedig az volt a legrosszabb, hogy igaza volt. Mertnem tehetem meg Nahuellel, hogy úgy teszek, mintha misem történt volna. Mégis mit gondoltál, amikor megcsókoltad?! Semmit.A nagy büdös semmit. Pont ez az. Nem gondolkoztam abban a pillanatban, csakmegtettem. De… talán… ha vele lennék. Sikerülne rendeznem a kapcsolatomJacobbal. Ő is tovább léphetne. Adrian pedig… Görögországban van, és ott is marad! Igen. Ez… nem olyan rossz.Minden a helyére kerülhetne végre, hiszen szeretem Nahuel-t. Igaz, hogy Jacobotés Adrian-t is, de Nahuel az, akivel lennem kell, ahhoz, hogy mindenki boldoglehessen. Amúgy is éppen ideje lezárni a dolgot Jakekel, Nahuellel pedig működheta dolog. Működnie kell. Egyszerűen muszáj… ezekkel a gondolatokkal a fejemben széplassan elnyomott az álom…

Díjak! :)

2012-02-14T13:43:00.000+01:00

Sziasztok!
Ez úttal nem új résszel jelentkezem, bár, ha miden jól megy, akkor hamarosanazt is felteszem.
Az oldal ismét díjat kapott, amit nagyon köszönök Naomi Stanley-nek!! Mégrégebben, szintén tőle, kaptam egy díjat, így most azt is kiteszem. :)

Szabályok:

Tedd ki a képet a blogodra!
Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
Írj le 6 dolgot magadról!
Küldd tovább 5 blogírónak, linkkel együtt!
Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Szabályok:

Értesítsd azt a bloggert aki adja, hogy megkaptad!
Tedd ki a blogodra!
Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
Add tovább négy - azaz 4 - írónak!
Értesítsd a díjazottakat!

6 dolog rólam:

Imádom a meséket
Jelenlegi kedvenc számom: Lil Wayne - Mirror ft. Bruno Mars
Amikor hazaérek, mindig bekapcsolom a TV-t, hogy legyen valami zaj, ugyanis a csendtől meg tudok őrülni... :D
Elég szélsőséges személyiség vagyok
Imádok utazni
Mozifanatikus vagyok... :D

Akiknek tovább adom:

Panka: http://angyalom22.blogspot.com/
Minipötyipuding: http://lilarozsa.blogspot.com/
Trixi: http://kisertamult.blogspot.com/
Mili: http://hihetetlen-tegnap.blogspot.com/
Szanduss: http://jasmine-p.blogspot.com/

Boldog 20. Születésnapot, Taylor!

2012-02-11T18:33:00.000+01:00

Közérdekű közlemény

2012-01-24T21:15:00.001+01:00

Haliho!
Ezúttal nem az új résszel kapcsolatban írok, hanem egy kis meglepetés miatt.Azok, akik olvasták a „Road to Success”-t és esetleg a folytatását, a „TheSuccess itself”-et is, nekik nem újdonság, hogy egy meglepetéssel készültem.Ezt nem csak a fentebbi két történet olvasóinak készítettem, hanem mindenkinek,aki esetleg figyelemmel követi az irományaim, tehát a „DreamDust” olvasóinak isszívesen elküldöm.
Bővebb információ: ITT

30. Undecidable

2012-01-17T21:28:00.000+01:00

Sziasztok!!
Meghoztam a 30. részt (ami egyébként ezen a blogon a 95. bejegyzésem), ami azthiszem elég hosszú lett, és tartalmas is bizonyos szempontból.:) Remélem,hogy tetszeni fog, és tovább olvastok!! Köszönöm az elősző részekhez a komikat! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!
Puszi!! =)

Döbbenet ült ki az arcára az első pillanatban, majd gyorsanrendezte a vonásait, de továbbra is zavartság csillogott a szemeiben. Énnemkülönben éreztem magam. Nem voltam benne biztos, de mintha egy kissé el isvörösödtem volna, s a közelsége miatt beszélni kezdtem.
- Öhm, izé… akkor köszönöm. – mondtam gyorsan, igyekezve, hogy ne nézzek aszemébe, majd átslisszoltam a szobámba. Nem igazán tudtam kezelni a kialakulthelyzetet, és ez idegesített. Nem kellett volna ilyen bénán reagálnom, sőt, nemkellett volna ilyen helyzetbe hoznom magam. Mindenesetre nem tudtam már mittenni, így összeszedtem magam, s mivel már idő volt, lementem a nappaliba.Néhányan már ott tébláboltak, s végül Seth volt az, aki odajött hozzám.
- Jólvagy? Bár nagyon jól nézel ki! – nézett végig a ruhámon.
- Tökéletesen jól és köszi. Bár örülnék, ha maradhatnánk még egy kicsit.
- Majd jövőre is eljövünk. – kacsintott.
- Jah, jövőre… - mondtam idétlenül, mert valójában Adrian járt a fejemben éshiába gondoltam azt, hogy el fog jönni, abban már közel sem voltam olyanbiztos, hogy megengedik, hiszen ez elég kockázatos.
- Az mindjárt itt van. – mondta Missy biztatóan.
- Hát… remélem vagy mi. – motyogtam.
- Ne legyél letörve! Különben is, az iskola majd leköt. – bökött oldalba Seth,s ettől tényleg jobb kedvem lett. Vártam már az iskolát, és nagyon kíváncsivoltam, hogy milyen lesz. Nagyon-nagyon kíváncsi. Egyrészt az új emberek,másrészt, hogy mi minden van még, amit nem tudok. Szerettem tanulni, bár ha úgyesett, akkor a pokolba kívántam. El sem tudtam képzelni, milyen lehet ez egynormális embernek, hiszen én sokkal gyorsabban tanulok náluk… akkor nekik ezmég nehezebb.
- Ettől nem félek. Olyan jó lesz végre egy helyre járni! – trilláztam.
- Közel sem olyan jó, mint gondolod. Amilyen agyas vagy, unatkozni fogsz.
- Azt nem hiszem. – feleltem továbbra is vidáman, s mivel mindenki elkészült,elindultunk az étterembe. – Biztos vagyok benne, hogy egy csomó mindent kelltanulnom.
- Ne bízd el magad. Mindenesetre biztos jobb lesz, mint havonta iskolátcserélni. Ráadásul ez az utolsó éved, nemde?
- Igen. Minden olyan… izgalmas talán. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám.
- És ez nem rémít meg? – szólt közbe Missy.
- Mi van, te egy másik Nessie-t ismersz? Mert az a Nessie, akivel épp beszélsz…- kezdett bele Seth.
- Imádja az új dolgokat, nem beszélve a veszélyről. – fejezte be végül Missy. –Igazad van, hülye kérdés volt. – mosolyodott el. Én nem mosolyogtam. Egyszerűennem tudtam. A veszélyről azonnal Nahuel jutott az eszembe. Cserbenhagytam őt,egyszerűen nem álltam mellette. És a legelképesztőbb, hogy még meg iscsókoltam. Akkor minden olyan… logikus volt? Hogy tudott minden ígyösszekuszálódni ennyi idő alatt? Akkor azt hittem, Jake az, akivel lenniakarok. De talán… talán jobb lenne adnom egy esélyt Nahuel-nek is. Vele sosemveszekszem, és mindig megértett, legyen szó bármiről. Nem húzta fel magátapróságokon, egyszerűen elfogadott olyannak amilyen vagyok. Vagyis hát…próbálta megismerni azt, aki vagyok most…. De nem most kell ezt letisztáznommagamban, bár kétség kívül még azelőtt, hogy hazaérnénk.
- Szóval, te mit eszel? – kérdezte Kim. Nem igazán voltam tudatában annak, amitteszek, s ahogy föleszméltem rájöttem, hogy az étlapot bámulom. Mellém Missy ésJake került, s egy nagy kerek asztalt ültünk körbe, így mindenki látottmindenkit, és könnyedén beszélgethettünk.
- Hát… nem is tudom. Annyi finomság van itt, hogy fogalmam sincs!
- Van souvlaki.
- Hogy? – pillantottam oldalra.
- Van souvlaki. – ismételte meg Jacob. Nem igazán értettem, hogy miért mondta,s a kérdő tekintetemre csak egy elégedett mosollyal felelt.
- Hát akkor, azt hiszem én is tudom már, hogy mit eszem. Mindenki döntött már?– kérdeztem meg gyorsan.

Amikor mindenki bólintott, magunkhoz hívtam a pincért ésleadtam a rendelést. Egyfelől sokkal könnyebb volt így elmondani, hogy ki mitszeretne, másfelől, nem voltam benne biztos, hogy beszél angolul.
- Mi az a souvlaki? – kérdezte meg Missy kíváncsian.
- Majd meglátod! – mosolyodtam el. - És ha mindent megeszel, megengedem, hogymegkóstold! – tettem hozzá játékosan, mire mindenki nevetésben tört ki.
- Mondja ezt egy hétéves. – kuncogott.
- De hétévesnek nagyon is intelligens.
- Hát ebben nem kételkedünk. Már most jobban tudsz bármilyen nyelven, mint énaz anyanyelvemen. – nevetett Seth is.
- Ez nem teljesen igaz.
- Jó nem minden nyelven, de a legtöbben.
- Nagyjából hatezer ma beszélt nyelv van, ezekből én körülbelül tizenötönbeszélek elég jól, és további haton tűrhetően. Erősen túlbecsülsz Seth!
- Hát én örülnék neki, ha „csak” tizenöt nyelven beszélnék. – jegyezte megRachel.
- És ha jól sejtem, akkor tizenöt nyelven jobban beszélsz, mint a helyi tudósok,a másik hatot meg legalább anyanyelvi szinten… - kezdett bele Jared.
- Tovább növelitek az egóját, vagy végre abbahagyjátok?! – csattant felhirtelen Leah.
- Mi van, féltékeny vagy, hogy máris okosabb nálad? – kérdezte zsiványmosollyal Paul.
- Fogd be! – vágta rá Leah.
- Inkább te fogd be Leah! – nézett rá dühösen Seth.
- Elég legyen srácok! – csitított el mindenkit Rachel. – Ha még itt is ölniakarjátok egymást, akkor én inkább hazamegyek. Ez az utolsó esténk, igazánkibírhatnátok! – korholt minket tovább. Igaza volt. Ez az utolsó esténk, és nemakartam ilyen apróságokkal elrontani.

Kissé kínos csend követte a kis malőrt, de amikor meghoztáka vacsoránkat, azonnal feloldódtunk. Én Missy-nek adtam kóstolót, selmosolyodtam azon, hogy Jake-nek látszólag ízlik a magamnak is választott hús.Annyi különbség volt, hogy neki dupla adagot rendeltem, és köretnek krumplit,míg magamnak csak a szimplát és salátát kértem mellé.
- Kérsz egy kicsit? – toltam elé a tsatsikim. Meglepettnek látszott, amikor egypillanatra találkozott a tekintetünk, de elfogadta, s lenyelve elégedett vigyorült ki az arcára. – Ha szeretnél, nyugodtan vegyél belőle, úgysem fogom megenniaz egészet. – tettem hozzá.
- Nem fogom megenni előled.
- Tényleg nem fog elfogyni. Ennyi húshoz bőven elég lenne a fele is, és akkormég az uborkasalátáról nem is beszéltem. – kuncogtam.
- Akkor köszönöm. – mosolyodott el ismét.
Tovább ettünk egy-egy élményt újra elmesélve, vagy tervezgetve, hogy mi mindentcsinálunk legközelebb, noha én egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy leszlegközelebb. De ezt megtartottam magamnak. Az utolsó falatoknál tartottam,amikor a felszúrt hús a mártásban ragadt, s hosszas szenvedés árán sem tudtamkiszedni. A többiek beszélgettek, ami kapóra jött, ugyanis így nem látták, hogybénázom. Már épp azon voltam, hogy kézzel kiveszem, amikor egy újabb villajelent meg a mártásban, és felszúrta, majd a számhoz közelítette, mirefelpillantottam, s Jake tekintetében vesztem el. Teljesen lefagytam, s éreztem,hogy pír önti el az arcom. Több másodpercembe került, mire rájöttem, hogy kikéne nyitnom a szám, s még legalább ennyibe, hogy sikerüljön is véghezvinnem.Jacob arca teljesen kifejezéstelen maradt eközben, de a szemében láttam a lázascsillogást. Nem tudtam mit kéne tennem, s miután lenyeltem a falatot, szokásszerint hadoválni kezdtem.
- Öhm… izé… kössz, hogy megetettél. Mármint segítettél. – javítottam ki magam,mire Jake szája egy elfojtott nevetéstől megremegett és a pillanat varázsa ismegtört. Szép volt Nessie! Gratulálok!Megint sikerült jól megcsinálnod! – korholtam le magam.
- Szívesen. – mondta még, majd elfordult, hogy tovább beszélgessen atöbbiekkel…

A vacsora kellemesen telt el, s nagyon gyorsnak is tűntemiatt. A taxi helyett most hazasétáltunk, így bőven volt időnk beszélgetni. Ámmikor hazaértünk, úgy éreztem, nem tudok még bemenni a házba. Szép lassanelkezdtem sétálni a móló felé, hogy még utoljára leüljek oda egy kicsitgondolkodni. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy itt kell hagynom ezt ahelyet, amihez ennyire kötődöm. Kétségkívül Forks-ban több időt töltöttem, mintitt, de hogy melyik volt könnyebb és boldogabb? Egyértelműen a Görögországban töltött időszak. Az sem esett jól, hogyRenée-vel csak pár percet tölthettem. Ezenkívül… hát ott volt Adrian. Annakellenére, hogy Jacobnak sikerült folyamatosan felkavarnia, Adrian-nel nagyonjól éreztem magam. Vagyis hát. Vele is. Mert a nagy kérdés, még mindig Nahuel volt.Adrian elérhetetlen számomra, és még ha azt is éreztette velem, hogy kedvel,nem voltam benne biztos, hogy hosszútávon is így volna. Ő egy ember! Térj észhez! Soha, semmi nem lehet köztetek a barátságonkívül! – szólalt meg ismét az a hang, ami egyre idegesítőbbé vált. De igazavolt, megint. Tényleg semmi nem lehet köztünk, még akkor sem, ha a közelbenlakna. De ilyen távolságból?! Hát még amúgy sem! Nahuel viszont ott volt. De aziránta táplált érzelmeim meg sem közelítették a Jake, vagy akár Adrian iránttápláltakat. Akkor miért csókoltad meg?!
- Nem tudom! – mondtam dühösen.
- Mit nem tudsz? – és ezek szerint hangosan is kimondtam, mivel Jake szólaltmeg a hátam mögött.
- Te mindig követsz? Vagy megint úszni szeretnél? – kérdeztem játékosan, ezzelkitérve a kérdése elől.
- Nem követlek. Vagyis de. Illetve… csak nem akartam, hogy ilyen későn egyedülflangálj. De úszni csak akkor fogok, ha te is. – mosolyodott el, majd ült lemellém. – Szóval mit nem tudsz?
- Semmit. Mármint csak gondolkoztam. Hangosan. Úgy értem, nem magambanbeszéltem, vagy ilyesmi, csak…
- Nessie. – szólalt meg Jake nyugodtan, s éreztem, hogy a szemeivel az arcomatfürkészi.
- Hmm? – fordultam felé, s próbáltam könnyed maradni, hogy ne lássa, mennyirefeszült is vagyok valójában. Nemcsak amiatt, amin gondolkoztam, hanem azért is,mert ennyire közel ültünk egymáshoz.
- Mi a baj?
- Nincs semmi baj.
- Dehogynem. Látom rajtad. – mondta gyengéden, amitől a szívem hevesebbenkezdett dobogni.
- Jól vagyok. Csak még… nehéz hazamennem. Szeretek itt lenni.
- Csak erről van szó?
- Igen, mi másról lenne még?
- Azt hittem… talán Adrian miatt is szívesen maradnál. – Erre nem tudtam, hogymit feleljek. Egyfelől igaza volt, másfelől pontosan ezt mondtam. Nem tudom,hogy mihez kellene kezdenem.
- Nem tudom. Hiányozni fog, az biztos. De te is tudod, hogy ő nem illik a miéletünkbe. A mi világunkba. Még akkor sem lehetnék vele, ha Forks-ban lakna.
- De ha itt maradnál, akkor igen.
- Hogy mi?
- Ha itt maradsz, nem kell megismernie Belláékat. Nem fog feltűnni neki semmi.– mondta komoran.
- Nem maradhatok itt.
- Nem?
- Nem. Egyszerűen nem lennék képes otthagyni titeket. Kedvelem Adrian-t, de tisokkal fontosabbak vagytok nekem. Nem is értem, hogy kérdezhetsz ilyet! –háborodtam kissé föl. De ezzel csak azt lepleztem, hogy mennyire csábít is az,amit mond. Szívesen maradtam volna, és itt biztosan könnyebb életem lehetne. Deaz is igaz, hogy nem akartam elszakadni tőlük.
- Én csak… láttam mennyire kijöttök egymással, és arra gondoltam, hogytalán…Renée sem bánná.
- Most arra próbálsz rábeszélni, hogy maradjak itt? – néztem rá értetlenül,mire teljesen kétértelműen felelt. Vagy talán csak én magyaráztam többet bele,vagyis azaz idegesítő hangocska, ami azonnal fordítani kezdett.
- Nem dehogy. Én csak azt akartam ezzel mondani, hogy van választási lehetőséged.Görögország vagy az Egyesült Államok. – Ővagy Adrian. – Maradhatnál Renée-vel, na, nem mintha Bella ezt szeretné. – Maradhatnál itt, választhatnád Adrian-t, deő nem ezt szeretné. – Talán kell még egy kis idő itt, hogy lezárd magadbana dolgokat. Sok minden történt veled az elmúlt fél évben. – Lezárni? Mit? Még semmi sem kezdődött el.Pont ezért vagy bajban! Nem tudsz dönteni, ki az, akivel kezdeni szeretnél éstudnál is valamit.
- Nincs miért itt maradnom. Haza akarok menni. – álltam fel, s indultam el visszaa ház felé. Amíg haza nem értünk, nem szóltunk semmit sem. Én a gondolataimba merültem,és látszólag Jacob is ezt tette, de ahogy én, úgy ő is oda-oda sandított rám. Mégmielőtt a szobámba mentem volna, megálltam, hogy elköszönjek.
- Hát, akkor. Jó éjt! – kívántam, s egy puszit nyomtam az arcára.
- Neked is Nessie. – mondta kedvesen. Várakozón pillantott rám, s tudtam, hogy mondanomkéne valamit, hogy megerősítsem, én nem Adrian-t választottam. De nem mondtam semmit.Megfordultam és bementem, magam mögött hagyva Jacobot…

29. The last day...

2012-01-10T17:23:00.001+01:00

Sziasztok!!
Itt az új rész, remélem tetszeni fog! Mostantól kezdve már nagyonrendszertelenül fogok új részt feltenni, lehet, hogy két is eltelik a kettőközött, de az is lehet, hogy egy héten kettőt is fel tudok tenni. A célom aheti egy, vagy annál több, de előre szerettem volna tisztázni.
Facebook-on természetesen mindig jelezni fogom a frissítéseket, ígyremélhetőleg senki sem marad le. Az e-mailekre is megpróbálok mindig pár naponbelül válaszolni, de ezt sem tudom garantálni!!!
Legyen szép hetetek, vigyázzatok magatokra! (remélem, mindenki szereti ahavat!! J)
Puszi!!! =)

Reggel egész jól éreztem magam, felvettem a bikinim, föléegy egyszerű ruhát, majd lecsattogtam reggelizni, s mivel egyedül voltam még,kimentem a közeli pékségbe, és vettem ezt-azt. Még útközben megettem a magamnakszánt péksütit, majd visszaérve a házba Seth vigyorgó képével találtam szembenmagam.
- Jó reggelt!
- Neked is Seth! Nézd mit hoztam! – tettem fel a szatyrot az asztalra, skezdtem el kipakolni a finomságokat.
- Hmm… még meleg. – mosolygott, s ölelt magához.
- Igen, épp akkor készült el, amikor odaértem. – somolyogtam föl rá.
- Nem baj, ha…
- Nem, egyél nyugodtan. Én már útközben megettem a saját részem. – kuncogtam.
- Akkor jó. – azzal fogta magát, leült az egyik székre, és falatozni kezdett.
- Fent van már valaki rajtad kívül?
- Missy még készülődik, Kim és Jared fent vannak már, ha jól hallottam, Paulmég durmol, bár Rachel szerintem már ébren van, a fentieket nem tudom, bár nemhallom Jake horkolását, így azt hiszem ő is talpon van. – magyarázta.
- Oké, köszi. Ez több mint kielégítő válasz volt. – kuncogtam, majd leültem akanapéra és az útközben vett újságomat kezdtem olvasni. Igazából semmiérdekeset nem találtam benne, de egy időre lekötött, bár amikor Missymegjelent, nagyon örültem, hogy végre van emberi beszédre is képes társaságom,ugyanis Seth az evés minden percét kiélvezte.
- Szóval mit csinálunk ma? – tettem fel a nagy kérdést.
- Strand, utána meg kitaláljuk. – felelte.
- A többiekkel már megbeszéltétek?
- Igen, velük egyeztünk meg. Arra gondolt mindenki, hogy a srácoknak nem ártmég egy kis lazítás, illetve a parton mindig jól érezzük magunk, és ha már itta tenger, akkor használjuk ki a lehetőségeket.
- Logikus. – feleltem, noha nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű dolgot akarnakmajd csinálni.
- Neked is jó, ugye? – szólalt meg a hátam mögül Rachel.
- Persze. – mosolyodtam el.

Miután mindenki összekészülődött, vidáman mentünk a partra,s a sziklán való leereszkedés is sokkal könnyebb volt, mint legutóbb. Sokatjátszottunk egész nap, ám amikor elmentem úszni, begörcsölt az egyik lábam, ígykénytelen voltam kimenni a partra, ami nem kis energiámba került, de nemszóltam senkinek, csak kissé bicegve kikecmeregtem, és lerogytam atörölközőmre. Egy pillanatra elkaptam Jake tekintetét, amint engem néz, stisztában voltam vele, hogy leszűrte, baj van, ám egy újabb erős nyilallásmiatt a vádlimhoz kaptam, s a lábfejemet hátrafeszítettem, hátha az segít.Valaki futva igyekezett felém, s hangos puffanással zuttyant le a lábamhoz.
- Add ide. – mondta ellenkezést nem tűrő hangon Seth, s kissé meglepődtem.
- Óvatosan… - nyöszörögtem, de az ölébe tettem a lábam, s a fogaimat összeszorítvahagytam, hogy masszírozza a görcsbe rándult izmot. Pár perc múltán kezdettelmúlni a fájdalom, mígnem egy feszülő érzés váltotta fel, így tudtam, hogymostmár járni is normálisan tudok majd, ez csak a görcs okozta utóhatás. –Köszönöm. – néztem rá hálásan.
- Ahogy megérezted, szólnod kellett volna. Veszélyes, ha a vízben történikmindez, meg is fulladhattál volna. – korholt le.
- De nem fulladtam meg, kijöttem. – tiltakoztam.
- Mert szerencséd volt, hogy a másikat még tudtad használni. – mondta komolyan,s tudtam, hogy igaza van.
- Igazad van, legközelebb szólok. – ígértem, mire egy játékos mosoly terültszét az arcán.
- Csak sikíts!
- Persze, azt várhatod! Inkább megfulladok! Szerintem éppen elég lesz, haszólok, te pedig segítesz.
- Megbeszéltük. – kacsintott, majd még pár óvatos nyomás után elengedte alábam, és visszament játszani, így magamra maradtam. Hátradőltem, s élveztem anapsugarakat, hagytam, hogy a testem még melegebb legyen, s talán pár percre elis bóbiskolhattam, ám kényelmetlenné vált a pozíció, így a hasamra fordultam,hogy a hátam is barnuljon, s egy fél óra múltán beálltam a többiekhez játszani.

Röpiztünk, frizbiztünk, vagy csak egyszerűen passzolgattunk egymásnak, denagyon jól éreztem magam, folyamatosan nevettünk. Éreztem, hogy ez a nyaralásvégének köszönhető, hogy senki sem akar még haza menni, de így állapodtunk meg,így hát nincs mit tenni, muszáj mennünk.
Este hat óra körül értünk haza, és kétségkívül mindenki fáradt volt. Leszívottminket a nap, illetve a folyamatos mozgás, amit a lányok viseltek alegrosszabbul, persze Leah-t leszámítva.
- Hé, mi lenne, ha elmennénk vacsizni. Szép nyugodtan, nem sietnénk el semmit.Hmm? – néztem körbe, s a lányok arcán megkönnyebbülés, a fiúkén éhségtükröződött, így még azelőtt tudtam a választ, hogy megmondták volna.
- Nekünk megfelel. – mondta Kim a lányok nevében.
- Akkor nekünk is. – vigyorgott Paul.
- Akkor kilenc jó lesz? Gondolom, mindenki kicsit össze akarja szedni magát,illetve el kellene kezdeni bepakolni… reggel hétkor kelnünk kell, mert féltízre már kint kell lennünk a reptéren. – tettem hozzá kissé keserűen.
- Jó lesz a kilenc. – bólintott Paul, így felmentem a szobánkba, foglaltamasztalt és pakolni kezdtem. Elővettem a bőröndjeim, mindent szépen behajtottam,azt ugyan félretettem, amire még este szükségem lehet, illetve amiben holnapszeretnék menni, de így sem fértem be, akármennyire is próbálkoztam. Már nyolcóra volt, így felkaptam az estére kikészített ruhát, és a fürdőbe vonultam,majd egy gyors zuhany után felvettem, egy szolid sminket is feldobtam,megigazítottam a hajam, majd visszamentem a szobába, és tovább próbálkoztam.
- Nem férsz be? – szólalt meg a nyitott ajtóból Jacob.
- Nem… túl sok mindent vettem. – kuncogtam.
- Az enyémbe még fér pár dolog, ha úgy gondolod… - ajánlotta fel, s nem tudtammit mondjak.
- Oké, köszönöm. – egyeztem bele végül. Abból nem lehet semmi gond, hogy párruhám nála van, és elfogadom a segítségét, nemde? A ruhákat, amik kimaradtak,összeszedtem, és Jacobbal karöltve átmentem a szobájába, majd ahogy kinyitottaa bőröndjét, kissé elmosolyodtam. Nem kevés hely volt még benne, bár ezen azthiszem nem kellett volna, hogy meglepődjem.
- Mi olyan vicces? – kérdezte meg azonnal.
- Csak hogy milyen sok hely van még itt. Meglepett a dolog, pedig már régészrevettem, hogy te amolyan férfias férfi vagy… - szaladt ki a számon, mire egylépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot…

28. Duality

2012-01-04T16:17:00.001+01:00

Már másnap éjjel egy volt, mikor visszaszálltunk a hajóra.Thassos szigete mesés volt, a tengerpartot is imádtam, nem beszélve ahangulatról, ami egész végig kitartott. Játszottunk, fürödtünk, iszogattunk,egy szóval szórakoztunk. Kicsit fáradt voltam, így azonnal a megszokotthelyemre mentem, s meglepő módon először Seth és Embry jött fel utánam, s a kétoldalamra ültek le.
- Mi a helyzet srácok, mit szeretnétek? – kuncogtam.
- Csak… láttuk, hogy Jacobbal szóba sem álltok. És ha Adrian-nel szeretnédféltékennyé tenni, akkor ne így csináld, mert ma is majd’ felrobbant. – kezdteSeth, rögtön a lényegre térve.
- Szóval ti köhécseltetek, amikor egy puszit adtam neki? – néztem rájuk kissédühödten.
- Igen. Nem szeretnénk, hogy Jake… - vette át a szót Embry.
- Ne aggódjatok, Jacob nagyon is jól van, kérdezzétek csak meg, jobb azönkontrollja, mint hinnétek. – vontam vállat.
- Miről maradtunk le? – nézett rám értetlenül Seth és Embry egyaránt.
- Kérdezzétek őt, ha akarja, elmondja. – feleltem semlegesen, s szerencsémre,még mielőtt bármit is kiszedhettek volna belőlem, Missy is megjelent, s leülthozzánk. Immáron másról cseverészve gyorsan eltelt az út, s ahogy a kocsikbabeszálltunk, éreztem, hogy elég fáradt vagyok, már nem igazán beszélgettemvelük, csak Adrian vállának dőlve bámultam ki az ablakon. Mikor megállt azautó, nagyot nyújtóztam, s kiszállva még mindig éreztem, hogy kissé el vannakgémberedve a végtagjaim.
- Köszönök mindent! – fordultam vissza az autó felé, mikor a többiekelbúcsúztak tőle és bementek.
- Örülök, ha jól érezted magad. – mosolygott.
- Tudod… mi… szóval… nagyon jól éreztemmagam veled…
- De hamarosan haza kell mennetek, megértem. – felelte komoran.
- Igen, de nem szeretném, ha ennyiben maradna az egész. Csak arra gondoltam,hogy esetleg te is meglátogathatnál minket. Ugyan az időjárás közel sem olyanjó, mint itt, de azt hiszem ez a legkevesebb. – mondtam reménykedve.
- Szívesen elmennék hozzátok, bár nem tudom, a szüleid mit szólnának hozzá. – sa gunyoros mosoly, amit úgy imádtam, visszatért az arcára.
- Hidd el, meg tudom őket győzni. – vágtam rá kissé tudálékosan, mire mindkettőnkbőlkitört a nevetés.
- Akkor ez azt jelenti, hogy hamarosan találkozunk?
- Nagyon remélem! Felőlem, illetvefelőlünk – javítottam ki magam, a szüleimet is hozzáadva a listához – bármikorjöhetsz, amikor csak szeretnél, és ráérsz.
- Jól van, akkor majd gondolom hívlak, vagy hívsz.
- Mindenképpen! – öleltem magamhoz szorosan, s a percek gyorsan teltek, de nemakartuk elengedni egymást. Furcsán éreztem magam, ha arra gondoltam, hogy egyideig nem fogom látni őt, s az egyetlen mód, hogy közelebb érezzem magamhoz, azlesz, hogy hívjuk egymást.
- Hiányozni fogsz! – súgtam a fülébe.
- Te is nekem Renesmee. – felelte halkan. Mikor elhúzódtam, egy puszit nyomtamaz arcára, a szája sarkának a közelébe, éppen mellé, mire ismét elmosolyodott,de ezúttal sokkal melegebben.
- Vigyázz magadra! – adott a homlokomra egy puszit.
- Mint mindig. – mondtam összeszorult torokkal, így elég erőtlenül hatott.
- Jó éj, Nessie! – kívánta, s kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Neked is, Adrian! – feleltem, majd hátrébb léptem, s megvártam, míg beszáll,és elhajtanak.

Már eltűnt a szemem elől, de még mindig ott álltam, s nem tudtammegmoccanni. Ugyan a könnyeim nem folytak, de újra és újra összerándultam.

- Nem kéne egyedül kint állnod, nem túl biztonságos. – szólalt meg túlságosan isközel Jake.
- Fogd be Jacob! Addig állok itt, ameddig akarok! – morogtam, meg sem fordulva.– Ha nem biztonságos, húzz be a házba! – mondtam, s elindultam a part felé,gyors tempóban, már-már futva. Egyperccel később azonban Jake elkapta a vállam, s visszafordított maga felé.Arca, melyet eddig nem láttam, elgyötört volt, szinte fizikálisan is belémhasított a fájdalom, ahogy megláttam, ám a haragom még mindig nem szállt el.
- Már az is baj, ha nem szeretném, hogy bajod essen?
- Láthatóan egészen idáig nem érdekelt, hogy mi van velem, akkor most miért?! –mondtam halkan, de olyan dühvel, hogy még én is meglepődtem – no nem mintha nem tetszett volna a dolog!– miközben kirántottam magam a kezei szorításából.
- Fogalmad sincs, miről beszélsz!
- Neked nincs fogalmad róla!
- Mindig is törődtem veled… - felelte szomorúan, de még mielőtt folytathattavolna, megszólaltam.
- Nem, ez egyáltalán nincs így. Csak fájdalmat okozol nekem, és elegem vanebből Jake! Én nem kérek ebből többet! Nem tudok rajtad kiigazodni, és nekem ezegyáltalán nem hiányzik.
- Sosem fogod megérteni, hogy min…
- Nem fogom?! Akkor menj vissza Leah-hoz, ő biztosan meg fog érteni! Eddig ismegértett, ezután is meg fog.
- Nem érdekel Leah! Ő a barátom, de valóban megért. Képes felnőtt módjára viselkedni,ami úgy látszik, neked egyértelműen nem megy még. – ouch! Ez fájt. Úgy éreztem magam, mint akit egy kosárlabdával dobtakfejbe, és a talaj adta volna a másikat. Így a lehető legaljasabb dolgot tettem,amit csak tudtam.
- Pontosan Jake, gyerek vagyok még, és láthatóan nem vagyok elég érett ahhoz,hogy megértselek. De most nagyon figyelj, mert nem mondom el még egyszer! Nepróbálj meg beleszólni az életembe, mert többé nincs közünk egymáshoz! Abevésődés láthatóan megszűnt, így azt hiszem, jobb lesz nekem nélküled.
- A bevésődés nem szűnt meg, még csak nem is gyengült…
- Akkor nem szeretsz, nem érdekel a dolog, részletkérdés. A lényeg az, hogy nemvagyunk összekötve, azt csinálsz, amit akarsz. Nem kötelező együtt lennünk,ezzel te is tisztában vagy. Egyszerűen… nekem nem megy.
- Ezt szeretnéd? Igazán? Hogy ne legyen egymáshoz semmi közünk? – kérdeztekeserűen, mire a szívem teljesen összeszorult.
- Te is tudod, hogy egyáltalán nem ez, amit szeretnék, de a kérdés nem ez,hanem az, hogy mi működik. Márpedig ez ÍGY, abszolút nem.
- Ha nem ezt szeretnéd, miért mondod ezt?
- Mert mint említetted, szerinted még csak egy gyerek vagyok. És ameddig ígylátod, nincs mit mondanom neked. Nekem nem egy játszótársra vagy bébiszitterrevan szükségem, aki folyamatosan pesztrál.
- Nem pesztráltalak, mindössze vigyázni próbálok rád.
- Hat éven keresztül vigyáztam magamra, nem gondolod, hogy most is tudok?
- Én csak…
- Te csak még mindig azt hiszed, hogy gyerek vagyok, ami nem baj, de egygyereknek teljesen mások a… szükségleti, mint egy lánynak. Nem gond, ha te ígytekintesz rám, de én nem fogok veled játszani, vagy hagyni, hogy megmondd, mittegyek. Ezt vagy elfogadod, vagy nem. Én sem értek mindennel egyet, amit teteszel, mégsem szólok bele a döntéseidbe, akármennyire is fáj ez nekem.
- Ezt hogy érted?
- Úgy értem, hogy fáj, hogy nem akarsz átváltozni, és ha lassan is, deláthatóan öregedni fogsz. Ugyan nem tudom, hogy velem kapcsolatban mi ahelyzet, de igen, fáj, hogy képes lennél hátrahagyni.
- Te… te azt hitted, hogy el akarlak veszíteni? – kérdezte döbbenten, ugyanakkor immáronmosolyogva, s a köztünk lévő kétlépésnyi távolságot egyre csökkentette.
- Miért, nem így van?
- Nessie, ez az egész miattad van!
- Egy szóval sem mondtam, hogy öregedj meg!
- Nem! Beszéltem Carlisle-lal és azt mondta, hogy lehetséges, hogy továbbra isöregedni fogsz. Ha így van, én nem akarok úgy élni, és nem is tudnék, hogy tenem vagy velem. Egyszer már elveszítettelek, nem akarlak mégegyszer. Ez csakegy óvintézkedés, arra az esetre, hogyha úgy történne, ahogy a doki mondta.Bármikor át tudok változni, de ha kell, a nyugalmam is meg tudom őrizni.
- Te komolyan miattam hagyod, hogy Leah bántson?
- Lényegében igen.
- Erre nem is gondoltam. – sütöttem le a szemeim. – Miért nem mondtad?
- Azt hittem, tudod.
- Nem tudtam. De a tényeken akkor sem változtat. – feleltem ismét keményen. –Mindketten mást akarunk, nem megy nekünk ez a dolog. Valóban gyerek vagyok, denem olyan gyerek, mint amit te gondolsz, hanem egy… nem is tudom mi. Nem vagyokmár pólyás, és valóban, még felnőtt sem, valahol a kettő között. De! Láthatóannagyon félreértettük egymást, mert jóformán csak veszekedtünk. Ezzel nem aztakarom mondani, hogy nem szeretlek, mert remélem, tudod, hogy nem így van.Mindazonáltal örökösen csak marjuk egymást, és én ebből valóban nem kérek. Egyikünknek sem jó ez így… te is tudod, mégha nem is ismered el.
- Nessie, de…
- Szerintem jobb lenne, ha egy időre békén hagynánk egymást, talán később márlehetünk normális… barátok… - csuklott el a hangom, hiszen mindenegyes szó utánúgy éreztem, mintha kést mártottak volna belém.
- Talán igazad van. – öltötte fel maszkját, így semmit sem tudtam leolvasni azarcáról, bár szemeiben szomorúság csillogott. Az éj csendjében indultunk visszaa házhoz, majd belépve felsiettem a szobámba, s egy gyors zuhany után azágyamba vetettem magam. Tudtam, hogy ennek így kell lennie, de fájt beismerni,nemhogy kimondani. De ami a legjobban fájt, hogy furcsamód egy részemmegkönnyebbült, de egy másikra mázsás súly nehezedett… az agyam fellélegzett,hiszen már nem kellett tovább gondolkoznom ezen, viszont a szívemnek rengetegfeldolgozandó dolgot adtam, s csak remélni tudtam, hogy idővel sikerül is neki…

27. Malice

2011-12-18T18:31:00.000+01:00

Kora reggel, alig múlhatott el hat óra, mikor arraeszméltem, hogy valaki a lábamat rázza, és szólongat. Óvatosan nyitottam ki aszemem, s felsandítva Leah állhatatos képével találtam szemben magam.
- Ébresztő Csipkerózsika, Jacob már odalent vár. – morogta, s válaszra semméltatva kikecmeregtem az ágyból egy alapos nyújtózás után, felöltöztem, majd afürdőbe mentem, hogy gyorsan elintézzek mindent. Mondhatom, nem lett jobbkedvem Leah undoksága miatt, de már egészen megszoktam, hogy így viselkedik…Persze lett volna ötletem, hogy mit mondhatnék neki, de ezt most félretettem. Aföldszintre csoszogva izgatottság fogott el, ugyanakkor már sejtettem, hogy milesz az, amit mutatni szeretne, hiszen Leah is velünk indult. Alig voltak azutcán, páran futottak, gondolom, hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen, sminden szó nélkül, csendben követtem az előttem sétáló, s egymássaldiskurálókat. A kedvem egyre rosszabb lett, ahogy a kietlen messzeség feléközeledtünk, s mikor kiértünk a városból, s már egy lélek sem volt a környéken,futni kezdtünk, kicsit gyorsabban, mint ahogy az egy embernek a megszokott lettvolna. Nem sokkal később egy kis erdőbe értünk, mely eléggé sűrű volt ahhoz,hogy senki se láthasson minket, de kellőképpen ritka, hogy minden gond nélkül,egyenesen a közepébe menjünk.
- Kérlek, nagyon légy figyelmes, és… értsd meg, hogy ennek így kell lennie. –mondta komolyan, mire csak egy aprót bólintottam, nem voltam képes megszólalni.
Tudtam, hogy mi fog történni, de nem akartam, hogy sikerüljön neki, most azértfohászkodtam, hogy Jake bukjon el, s ne jöjjön össze neki, amit szeretne.Mereven bambultam, ahogy Leah lökdösi őt, mindenfélét a fülébe súg, s Jacobugyan remegett, arca meg-megvonaglott, de nem változott át, csak állt, s mélyena szemembe nézett. Reméltem, hogy arcom nem árul el semmit, nem akartam, hogyérzelmeim kiderüljenek, s hogy teljesen biztos legyek ebben, rendeztem vonásaim,melyről szerencsére csak a döbbenetet kellett levarázsolnom. Leah továbbra ishergelte Jacobot, de ő csak tűrte és tűrte, majd úgy öt perc múltán Leahmegállt, s velem szembe fordult Jake mellé állva. Egy perc sem telt el, mikoraz említett már teljesen nyugodtan állt, s várt valószínűleg arra, hogymegszólaljak, így megembereltem magam.
- Hát, csak sikerült elérned, amit… akartál… – erőltettem mosolyt az arcomra,de ő csak egy apró bólintással válaszolt. – Gratulálok hozzá. – mondtam kinehezen.
- Kössz. – felelte, valószínűleg sejtette, hogy még mindig nem értek egyet adologgal.
- Hát akkor. Mehetünk vissza?
- Aha. – felelte, s ezúttal én haladtam elől, sokkal gyorsabb tempót diktálva.

Ahogy visszaértünk, azonnal a szobánkba viharoztam, s a ruháim között kezdtemkeresgélni. Megtalálva egy farmer sortot és egy fehér felsőt, a fürdőbe mentemvolna, de valószínűleg Embry lehetett bent, így leültem a folyosón, s vártam,hogy kijöjjön, majd ahogy meghallottam, hogy nyílik az ajtó, azonnalfelpattantam.
- Szia! – köszönt vidáman.
- Szia. – mosolyodtam el kissé erőltetetten, de nem vette észre.
- Mikor is indulunk? – kérdezte, mielőtt becsukhattam volna az ajtót.
- Kilencre jön ide Adrian, de ha később készülünk el, akkor sincs semmi.
- Köszi. – felelte még. Becsuktam magam mögött az ajtót, gyorsan levettemmagamról a ruháim, majd összefogva a hajam, beálltam a zuhany alá, s ezúttalcsak a hideg vizet nyitottam meg, hátha attól sikerül magamhoz térnem, mert úgyéreztem, hogy menten összeesek. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogymostantól Jake még ha szép lassan is, de öregedni fog, s egy idő után, haegyáltalán nem változik át, akkor normális, emberi tempóban folytatódik ez afolyamat. Ugyan nem tudhattuk, hogy én valóban meg fogok állni a növekedésben,avagy sem, de eddig nagyon úgy nézett ki, s pont emiatt fájt. De ha Jake elakar veszíteni teljesen, akkor nagyon jó úton halad, s nem fogommegakadályozni, főleg, hogy nem is tudnám. Amit akart, azt eddig mindigmegkapta, s ez most sem volt másként, így ha megszakadok, akkor sem tudokellene tenni. Az érzelmeim zavarosak voltak vele kapcsolatban, s hiábaagyaltam, nem jutottam semmire. Francba, francba, francba!
- A francba! – mondtam ki hangosan is, amin kissé elmosolyodtam. Hivatalosan iskijelenthetem, hogy dilis vagyok, és ez vidámabb dolog volt, mint gondoltam.
- Nessie, itt van Adrian! – kiáltott be Kim. Észre sem vettem, hogy ennyireelszállt az idő, hiszen ez csak azt jelenthette, hogy már kilenc óra körül van.
- Megyek! – mondtam, s még gyorsan megmosakodtam, majd kiszálltam, s magamrakaptam a kikészített fürdőruhát, illetve a ruhát. Még megigazítottam a hajam,majd visszamentem a szobánkba, s mit sem törődve a Leah képén nyugvó gúnyosmosollyal, elpakoltam a dolgaim, majd a szükségeseket betéve a táskámbaelindultam, miközben napszemüvegemmel hátratúrtam a hajam.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia királylány. Mindenki kész van? – kérdezte. Körbenézve már mindenki anappaliban nyüzsgött, Leah is épp akkor jött le a lépcsőn.
- Indulhatunk? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, mire mindenkitől jött egyigenleges válasz, így előrementünk az autókig. Három autóval mentünk, s gyorsankaptam az alkalmon, így hozzánk Missy és Seth ült be.

A hajóig vezető útviccesen telt, míg Seth és Adrian a hajóról beszéltek és ugratták egymást,addig mi Missy-vel azt taglaltuk, hogy mit is csináljunk holnap, de nemjutottunk dűlőre. Ahogy megérkeztünk, s a hajók közé vetettük magunk, izgatottlettem, hogy vajon melyik lesz az, amelyik Adriané, s a szám tátva maradt, mikormegláttam a yachtot, mely nem volt óriási, de amint felszálltunk rá, úgyéreztem, hogy képes lennék eltévedni rajta.
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva Adrian.
- Igen, ez… csodálatos! – nevettem. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg.
- Ugyan! Én örülök, hogy van kivel megosztanom. A barátaim nagy része nyaralnivan, így most nem sok mindent tudok csinálni. – somolygott tovább.
- Én akkor is köszönöm! – öleltem magamhoz. Körbenézve a többiek is le voltaknyűgözve, s amint Jake és Leah is felszállt, a személyzet tette a dolgát, s párperccel később már el is indultunk.
- Nektek hogy tetszik? – kérdezte meg Seth-et és Paul-t.
- Eszméletlen. Jobb, mint ahogy mondtad!
- Tényleg gyönyörű! – helyeselt Paul is.
- Örülök, hogy tetszik. Gyertek, megmutatom, mi merre található. – invitált,így gyorsan körbevezettet, s nem győztünk ámulni és bámulni, hiszen gyönyörűvolt az egész. A fedélzetre visszatérve, s a hajó farához lévő emeletre menveledőltünk, s iszogatni kezdtünk. Én ugyan nem ittam alkoholt, de egy frissítő (ésmint mondtam, alkoholmentes) mojitora vevő voltam, s meglepően finom volt.
- Ebben mi van? – kérdeztem a mellettem ülő Adriant, hiszen mindenkinek ő magacsinálta meg az italt.
- Igazából nagyon egyszerű. Cukros szirup, de a juharszirup is megfelel, mentalevél,lime és törtjég van benne, amit Sprite-tal öntöttem fel.
- Tényleg egyszerű, de nagyon finom! – nyomtam egy puszit az arcára, mire egyköhintést hallottam, így visszafordultam társaságunk felé, s abban biztosvoltam, hogy nem Jake volt, aki ahogy ránéztem, elkapta a tekintetét. Seth-re,illetve Embry-re gyanakodtam.
Az út további része is kellemesen telt, jó kedvem lett, s ez a szigetre érvesem változott.

~*~

26. Minimal change

2011-12-12T20:57:00.000+01:00

A reggeli ébredés nehézkesen ment, s mivel nem terveztemmára semmit, még heverésztem egy órácskát, majd felöltöztem és lementemreggelizni. A fiúk még aludhattak, mivel csak a lányokat láttam a konyhában.
- Sziasztok! – köszöntem vidáman.
- Szia! – jött szinte egyszerre a válasz tőlük. Elvettem egy elkészítettkenyeret, s azt kezdtem el csócsálni, noha nem voltam éhes, muszáj volt ennemvalamit. Mikor mindenki végzett, Rachel éppen a szobájukba igyekezett.
- Várj, Rachel!
- Igen?
- Visszajönnél egy percre?
- Persze. – indult el felénk, s láttam a többieken, hogy kíváncsian várják, mitakarok.
- Mit szólnátok, ha ma tartanánk egy amolyan csajos napot? Mármintvásárolgatnánk, manikűr, pedikűr és ehhez hasonlók. Gondoltam már mindenkinekjól esne egy kis felfrissülés, nekem legalábbis biztosan. A fiúknak meg nemárt, ha egy kicsit magukra hagyjuk.
- Jó ötlet. – mondta izgatottan Missy.
- Szerintem is. – egyezett bele Kim is, így már csak Rachel válasza hiányzott.
- Leah-nak nem kéne szólni? – emelte meg egyik szemöldökét.
- Leah hajnalban elment Jacobbal. – próbáltam közömbösen mondani, s úgy éreztemsikerült, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy Kim és Missy összenéztek.
- Hová mentek olyan korán?
- Nem tudom. – hazudtam.
- Hát jó, felőlem indulhatunk is. – mosolyodott el végre.
Még gyorsan összeszedelődzködtünk, illetve elköszöntek a fiúktól, s ígyindultunk útnak.

~*~

Az idő gyorsan elszállt, hiszen nagyon jól éreztük magunk,még Rachel is sokat nevetett, annak ellenére, hogy sokkal komolyabb, mint mi.Először vásároltunk, ami úgy négy órát vett igénybe, aztán egy szépségszalonbaültünk be, és ha már így esett, a masszázst sem hagyhattuk ki. Valóban mindenkifelfrissült, így elégedetten indultunk haza a rengeteg szatyorral. Valószínűlegegy új bőröndöt is kellett volna vennünk, de a fiúkéban biztos van hely, így aproblémán máris túllendülhettem. Hazaérkezve én a szobánkba mentem, hogy mielőbb elpakolhassam a vásároltholmit, s mikor a lila ruhához értem, a szívem ismét megsajdult. – Minek vettedmeg ezt a ruhát, csak kínzod magad! – korholtam le magam. Valóban nem tudtam,hiszen ez az a ruha volt, ami annyira tetszett Jake-nek, s mely talán sohasemlesz rajtam, majd hogy ne gyötörjem tovább magam, gyorsan besuvasztottam aszekrény hátuljába, hogy ne kerüljön a kezembe, míg össze nem kell pakolni, smiután a többit is eltettem, ledőltem az ágyra. Nem akartam gondolkozni, csakkellett egy kis alvás, hogy megnyugodjak, de ahogy teltek a percek egy különösállapotba kerültem, mert még nem aludtam, érzékeltem a külvilágot, ugyanakkornem is agyaltam, hanem álomszerű képek futottak előttem, csupa zagyvaság.Hagytam, hogy végül behálózzon, s egy óra múlva keltem csak fel, majd útbaejtve a fürdőszobát, lementem, hogy egyek valamit. Ezúttal csak egy szendvicsetcsináltam, s leültem a kanapéra Brady-hez és Collin-hoz, noha nem szóltamközbe, csak hallgattam társalgásuk, ami azt taglalta, hogy mit csináljunk maeste. Mikor kezdtem megunni, s már egyre eszementebb ötleteket dobtak fel, úgydöntöttem, hogy végül mégis megszólalok, és elmondom az én terveimet.
- És mi lenne, ha karaokebárba mennénk? Öt perc séta, és ott is vagyunk. Ha nemtetszik, akkor még mindig átmehetünk máshová. – mosolyodtam el.
- Nem is rossz ötlet. – vigyorgott Collin.
- Nem is tudsz énekelni. – lökte oda neki Brady.
- Mintha te tudnál. – vágott vissza.
- Elég legyen! Nem muszáj énekelni, de egész jó zenék szoktak menni, a hangulatis mindig jó. – szóltam közbe.
- Megkérdezem a többieket. – állt fel Collin, s indult el.
- Jake nem tudod, merre van? – kérdezte meg hirtelen.
- Nem igazán. Csak annyit, hogy Leah-val. – vontam vállat, s ezzel lezártnaktekintettem a témát, de úgy látszott Brady nem.
- Nem is szóltak, hogy elmennek?
- Tegnap este említette Jacob, de azt nem, hogy hová.
- Értem. – mondta még, majd eltűnt a szobájába, így magamra maradtam, igaz, nemsokáig, mert Collin visszajött, hogy elmondja a fejleményeket.
- Mindenki jönne, igaz Paul-t Rachel győzte meg, de a lényeg, hogy jön. Mármindenki készülődik. – kacsintott, ami azt jelentette, hogy ideje lenne nekemis összekapnom magam, így felrohantam, és keresgélni kezdtem a ruháim között.Végül egy fehér sort és felső mellett döntöttem, ami fölé egy hosszú, sárga kardigánszerűséget vettem fel,majd még pár kiegészítő, s egy saru, ami azért is vicces, hiszen agörögök ihlették, de az amerikaiak hozták divatba.
- Mi készen vagyunk. – dugta be fejét Missy az ajtón.
- Én is. – mosolyodtam el, s indultam le barátnőmmel a többiekhez, hogy végreelinduljunk. Kényelmes tempóban sétáltunk, s mivel Jacobék még mindig nem értekvissza, és felhívni nem akartam, elküldtem neki SMS-ben a hely címét, ahol vagyunk,illetve hogyan tudnak idejutni.
Valóban jó volt már akkor a hangulat, amikor megérkeztünk, igaz, nem voltakolyan sokan, de még én nem tudtam feloldódni, így csak leültem egy asztalhoz,míg a többiek táncoltak. Végül hosszas gondolkodás után kimentem a helyről,hogy ne legyen akkora a hangzavar, s a tudakozót hívtam, hogy kapcsolják aszállodát. Miután ez is megvolt, és érdeklődtem, hogy Adrian ott van-e még, sszerencsémre így volt, várnom kellett, hogy kapcsolják.
- Szia Renesmee! – köszönt belevidáman.
- Szia Adrian! Van mára valami programod?
- Nem tudom, majd mindjárt kiderül. –nevette el magát.
- Akkor add meg a számod, és átküldöm acímet. – mondtam, s miután lediktálta a számát és elmentettem, letettük, sazon nyomban átküldtem neki, hogy hol vagyunk, majd ezután visszamentem atöbbiekhez, s ezúttal már én is táncoltam. Nem igazán érdekelt a zene, csak jólakartam magam érezni, s fél óra múlva ismerős alak jelent meg, így hozzásiettem.
- Szia! – öleltem magamhoz.
- Szia! Szép vagy!
- Köszönöm! De most gyere! – húztam be a tömegbe, hogy táncolhassunk egykicsit. Az időérzékem teljesen magamra hagyott, így nem tudtam, mennyitrophattuk, de már kissé szomjas voltam, így az asztalunkhoz húztam, hogyleüljünk.
- Egy vizet kérek jéggel, és egy… - néztem Adrian-re, hogy ő mit iszik.
- Ugyanazt.
- Akkor kettőt. – mosolyogtam fel a pincérre. – Voltál már itt? – kérdeztemmeg.
- Talán egyszer vagy kétszer. – merengett el.
- Nem jött be?
- Nem igazán. Talán nem a megfelelő társasággal voltam itt, mivel most remekülérzem magam.
- Akkor jó. – vigyorogtam. Tovább beszélgettünk, majd ismét táncoltunk, későbbújra az asztalnál találtuk magunk. Már éjjel kettő is elmúlt, amikor Jake tömegfölé tornyosuló alakja tűnt fel, de nem akartam vele foglalkozni, így továbbbeszélgettem Adrian-nel.
- Sziasztok! – köszönt, ahogy odaértek hozzánk.
- Sziasztok! – köszöntünk mi is, majd ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Aszemem sarkából láttam csak Jake csalódott arcát, de ennek így kell lennie, haő eltűnhet Leah-val egy teljes napra, akkor én miért ne lehetnék mással?!

Ezek után nem sokat maradtunk, mivel mindenki kezdettfáradni, így hazafelé vettük az irányt.
- Mit csináltok holnap? – kérdezte Adrian, ahogy kiértünk az utcára.
- Még nem tudjuk. – felelte Kim.
- És lenne kedvetek hajókázni? Mármint nem egész nap, hanem arra gondoltam,hogy átmehetnénk Thassos-ra, megmutatnám nektek a szigetet. Aztán este, vagy haúgy tartja kedvünk, akkor reggel visszajövünk. – ekkor mindenki pusmognikezdett, nem értettem, hogy miért nem egyeztek bele azonnal, mindenesetre kiakartam várni, hogy ők döntsék el, hiszen az utolsóelőtti napot mindenképpenvelük akartam tölteni.
- Szóval bármikor visszajöhetünk? – kérdezte meg Paul kissé bizalmatlanul.
- Persze, a hajómmal mennénk.
- Ez esetben részünkről oké. – nézett végig a társaság nagy részén, de Jake ésLeah, no meg én kimaradtam.
- Felőlem mehetünk! – vontam vállat, így már csak két személyen múlt, s Leahvalószínűleg arra várt, hogy Jacob beleegyezzen.
- Mehetünk, ha szeretnétek. – szólalt meg végül, így még megbeszéltünk párrészletet, elbúcsúztunk, s hazafelé vettük az irányt. Kissé lemaradva atöbbiektől sétáltam, gondolkozni kezdtem, hogy vajon a holnapi nap, hogyanalakulhat. Csak reméltem, hogy Adrian baráti szívességből ajánlotta fel, és nemvár tőlem semmi komolyat, főleg, hogy pár napon belül megyünk haza.Megkedveltem, de valóban csak barátként tekintettem rá, jól éreztük magunk, ésennyi.
- Min gondolkodsz? – szólalt meg hirtelen mellőlem Jake, ami miatt szívem heveskalapálásba kezdett.
- A frászt hoztad rám! – kaptam a szívemhez.
- Ne haragudj. Csak nagyon lemaradtál, gondoltam megvárlak.
- Köszi. – mosolyogtam fel rá.
- Szóval?
- Hmm?
- Min merengtél? – kuncogott.
- Ja, csak hogy két nap múlva megyünk haza. Furcsa lesz. És még Renée-vel semtalálkoztam, csak egy SMS-t küldött ma, hogy ne haragudjak, de tovább maradnak,és majd meglátogatnak. – mondtam szomorúan, hiszen már nagyon hiányzott, hogyvelük is eltöltsek egy kis időt.
- Gondolom, hiányoznak… - nézett rám kérdőn, mire csak bólintottam.
- Az igazság az, hogy ez a hely is hiányozni fog. Visszamegyünk a hideg, esősForks-ba, illetve La Push-ba, valahogy… nem tudom, furcsa érzés. Szeretem, dehiányozni fog a napsütés. De legalább a tengerpart ott lesz.
- Szívesebben élnél itt, igaz?
- Nem. Mármint, ha itt lennétek velem, akkor igen, de egyébként nem. Nekem ottvan az otthonom, ahol ti is vagytok. – mosolyogtam, s látszólag ez neki isroppantmód tetszett. Csendben haladtunk tovább, láttam rajta, hogy agyal, dehogy min, fogalmam sem volt.
- Várod a holnapot? – kérdezte meg pár percnyi hallgatás után.
- Igen. Thassos, hajókázás, tengerpart…
- Adrian. – tette hozzá.
- Hát, igen, ő is ott lesz. De azért remélem, hogy hagyja, hogy veletek islegyek. Bár eddig sem sajátított ki… - mosolyodtam el.
- Aha… - gondolkozott el, majd egy perc múltán elmosolyodott. – Mit fogunk ottcsinálni? Ugye nem múzeumokba akarsz minket ráncigálni?!
- Nem, dehogy. Megnézzük a szigetet gondolom, aztán pedig strandolunk egyet. –vontam vállat.
- Jól hangzik.
- Igazából ki akarok próbálni valamit, de nem hiszem, hogy örülni fogsz neki.
- Mit szeretnél?
- Jet-skizni. – mondtam ki végül, mire szemei összeszűkültek, s egy pillanatraaggodalom futott át az arcán, de rendezte vonásait.
- Adrian találta ki?
- Nem. Csak eddig nem mertem kipróbálni, de talán, ha te vezetnél, akkor… -mondtam nyugtatásképp.
- Majd… meglátjuk. – mosolyodott el féloldalasan, minek következtében szívemheves kalapálásba kezdett. – Baj van? – kérdezte meg, alaposan végignézverajtam.
- Nem semmi, csak… várom már. – hazudtam.
- Értem. – nyitotta ki előttem az ajtót, majd ahogy bementünk gyorsan becsukta.A többiek már a szobájukban lehettek, ugyanis teljesen sötét volt a nappaliban,illetve a fürdőből hallottam hangokat, és onnan szűrődött ki fény is. Felcsoszogtama szobánkig, majd összeszedtem a holmim, és a fürdőbe mentem.

Nem időztem elolyan sokat, talán háromnegyed órát lehettem bent, s visszaérve a szobábakicsit meglepődtem az erkélynél álló alak láttán, de ahogy felismertem benneJacobot, meg is nyugodtam. Odasétáltam mellé, majd kinyitottam az ajtót, skimentem az erkélyre.
- Holnap reggel mutatok valamit, rendben? – hangjában izgatottság és aggodalomkeveredett.
- Persze. – vontam vállat. – Nem mondod el, hogy mi az? – somolyogtam.
- Nem. – nevette el magát.
- Hmm… deja vu…
- Azért remélem, aludni tudsz majd. – kuncogott tovább.
- Hát… én is. Nem akarok holnap reggel zombiként kelni, meglehetősen ijesztőlátványt nyújtanék.
- Te még akkor is… mindegy. Menjünk aludni. – mondta hirtelen. Nem igazán értettem,hogy mi ütött belé, s kíváncsi voltam, hogy mit akart eredetileg mondani.
- Jó éjt Jake! – nyomtam arcára egy puszit.
- Neked is Nessie! – felelte, megvárta, míg visszamegyek a szobánkba, s csakutána indult el a sajátjukba. Nem akartam gondolkozni, aludni akartam, lehunytama szemeim, s csak a tenger zúgására koncentráltam, így valóban egész gyorsansikerült e tervem…

25. Disclosure

2011-12-06T21:28:00.001+01:00

Már két órája lehettünk ott, amikor a pókerasztalnálállapodtunk meg, igaz, én nem játszottam, csak Adrian és Jake volt ott.Fogalmam sem volt, hogy ki mellé kéne állnom, de úgy gondoltam kissémegtréfálom Adrian-t, s végül Jacob mellé álltam, mivel elmondtuk neki, hogy Jakemég csak néhány alkalommal játszott. Folyamatosan figyeltem ahogy játszanak,majd mikor döntetlen volt körülbelül az eredmény, sőt talán Jacob-nak állt azászló, akkor úgy döntöttem, hogy bevetem a képességem. Amikor arra került asor, kezemet az arcára tettem, s úgy húztam végig, mintha csak megsimítottamvolna azt, de csak néha értem hozzá, hogy nehogy feltűnjön bárkinek is. Egy időután azt vettem észre, hogy várom azt a pillanatot, amikor segíthetek neki,vagyis azt, hogy ismét megérinthessem, mert akkor az a furcsa érzés kerítetthatalmába, amit az elmúlt hónapokban a közelében éreztem.
- Nem hiszem el, komolyan. – állt fel a játszma végén Adrian mosolyogva. – Úgylátszik, szerencsét hoztál neki.
- Hát… nem hinném, hogy szerencse. Jacob minden játékban remekel. – vigyorogtam.
- Ezt mondhattad volna azelőtt, hogy leültem vele játszani. – mondta még mindigjókedvűen.
- Azt én sem tudtam, hogy ebben is ilyen jó. Ráadásul nem játszott olyan sokat.mint te… – ásítottam nagyot.
- Fáradt vagy? – kérdezte.
- Igen, talán ideje lenne mennem. – helyeseltem.
- Kár. De holnap is van nap, nem? – mosolygott.
- De-de. – bólogattam. – A többiek még maradnának, nem baj? – kérdeztem megvégül.
- Dehogy, ameddig jól esik nekik, addig vannak itt. Ha úgy alakul, akkor majditt alszanak. – kacsintott.
- Köszönöm! – öleltem meg.
- Hazamegyek veled. – szólalt meg Jake, pont, ahogy reméltem.
- Oké…
- Jó éjt! – mondta Adrian, amikor beültünk a taxiba.
- Neked is! - feleltem még, majd elmondtam a címet, s rettentően örültem amiértJake nem igazán figyelt rám, csak akkor nézett körül, amikor megálltunk.
- Nem jó helyen vagyunk. – mondta értetlenül.
- De igen. – fizettem ki a taxist, majd szálltam ki.
- Miért jöttünk ide? Azt hittem fáradt vagy. – nézet rám kérdően.
- Nem vagyok, az csak ürügy volt. – mosolyogtam.
- Ürügy volt mire?
- Arra, hogy eljöjjünk, és ketten lehessünk. – ragadtam kézen, s kezdtem elsétálni az úti cél felé.
- Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod. – feleltem izgatottan, eszembe jutott, amikor énkérdezgettem őt, és valószínűleg neki is eszébe juthatott, mert egy aranyosmosoly kúszott az arcára. – Itt vagyunk. – mentem be az étterembe, s rövidszóváltás után a foglalásunkhoz vezettek minket.

Szándékosan kértem, hogy ateraszon legyünk, s hogy egyetlen asztal legyen kint, hiszen beszélni akartamvele, és nem akartam, hogy bárki is hallja. Nem meglepő módon azonnal elkértéka pénzt érte, de most ez sem érdekelt.
- Miért jöttünk ide? – nézett körbe, de nem feleltem, csak az asztalunkhozmentem, és leültem.
Az étlapot kezdtem el nézni, majd ahogy kiválasztottam, intettem a pincérnek,hogy idejöhet, s leadtam a rendelést.
- Esetleg valami italt? – kérdezte.
- Csak vizet. – mondtam még, így megvárva, hogy azt kihozza, csendben ültem, samint hallótávolságon kívül volt, bátorításul vettem egy korty levegőt, deJacob még előttem szólalt meg.
- Miért hoztál ide? És miért nem mondtad el? – kérdezte ismét.
- Te sem gondolhattad, hogy Adrian miatt öltöztem ki. – kuncogtam, mire egyelégedett mosoly ült ki arcára. – Kettesben akartam veled lenni, hogybeszélgessünk, ne kelljen attól tartanunk, hogy bárki meghallhat minket.
- Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte immáron aggódóan.
- Csak lenne egy-két kérdésem, és szeretnék végre tiszta vizet önteni apohárba, mert már elég koszos, és az idegeimre ment, hogy sötétben tapogatózom.Meg kell ígérned, hogy mindenre válaszolsz, és őszintén. – néztem a szemébe.
- Jó, persze. – vágta rá.
- Jake, én komolyan beszélek. Ígérd meg. – kértem őt ismét.
- Megígérem. – mondta immáron kissé mereven, amiből arra következtettem, hogysejti mi lesz a téma. – Mire vagy kíváncsi?
- Előbb együnk. – néztem a pincérre, aki a rendelt étellel tartott felénk.Csendesen fogyasztottuk el, néha ugyan összenéztünk, de ő mindig elkapta atekintetét. Nagyon reméltem, hogy ezúttal őszintén tudunk egymással beszélni,mert valóban úgy éreztem, hogy felőröl ez az egész helyzet, tudni akartam, hogyhányadán állunk.
- Szóval? – nézett rám kíváncsian, mikor lenyeltem az utolsó falatot is.
- Miért… - kezdtem bele, s gyorsan megköszörülve a torkom, folytattam. – Miérttűnsz el Leah-val? Mármint eleinte csak éjjelre, de mikor úgy volt, hogyhazamegyek, nappal voltatok együtt.
- Igen, és mi a kérdés? – húzta az időt.
- Hogy miért? Mit csináltok? Ha jól sejtem, akkor otthon is volt rá példa.
- Mi csak… - kezdett bele, de mivel hosszú percek múltán sem folytatta, énszólaltam meg. Szinte biztos voltam benne, hogy azért nem mondja ki, mert azzalelismerné, hogy már nem kötődik hozzám, s hogy az együtt töltött időben azoknaka testi vágyaknak adják meg magukat, amit ahogy Leah is mondott, én még nemadhatok meg neki, s ez hiába is tiltakoztam ellene, pokolian fájt.
- Csak mondd ki… - csuklott el a hangom.
- Korántsem az a helyzet, amit gondolsz. Mi… gondolom tisztában vagy vele, hogymiután elmentél, Leah nem változott át. – erre csak bólintottam. – De mielőttvisszajött, ismét átváltozott, de… te is láthatod, hogy nem egészen ugyanolyan,mint volt, mert nem változik át, csak akkor, ha szeretne. Kordában tudjatartani az érzéseit, nincsenek kitörései, teljesen stabil. – magyarázta, de mégmindig nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. – Azzal próbálkozunk, hogy eznekem is menjen. – mondta ki végül, s ugyan ez kevésbé fájt, mint a bennemmegfogalmazódó válasz, ledöbbentem.
- Nem akarsz többé…? – néztem rá rémülten, hiszen tudtam mit jelent ez. Ha nemváltozik át, akkor elkezd öregedni, szép lassan, mígnem…
- Erről szó sincs. – nyelt nagyot.
- Hát akkor? Jake mondd már, mert menten megőrülök!
- Attól tartottam, hogy egyszer feldühítesz, és úgy járunk, mint Sam és Emily…én azt nem tudnám megbocsátani magamnak soha!
- Nem vagyok olyan törékeny, mint ő… - tiltakoztam.
- Annyira nem, de pontosan tudod, hogy mire születtünk, mi az, ami miattátalakulunk. – magyarázta idegesen. – Te képes lennél kockáztatni, hogybármikor megsebezhetsz eng… mondjuk… Adrian-t, vagy Nahuel-t?
- Nem lennék képes bántani titeket, akármilyen dühös volnék, ahogy te sem.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos…
- De én igen. – feleltem magabiztosan.
- Sam sem gondolta volna, hogy bánthatja Emily-t.
- Akkor még Sam nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Láthatod, hogy azóta semvolt rá példa…
- De volt… - kezdett bele rekedtesen, fejét lehajtotta, s így nézett fel sötétszemeivel. - Arról tudsz, hogy Edwardegyszer elhagyta Bellát? – kérdezte óvatosan, mire csak bólintottam egyet. – Akkoribanváltoztam át én is, és nem fedhettem fel magunkat, egyszerűen nem mondhattam elneki. Eljött, de én még aludtam, és pont akkor jött hozzánk Sam, Paul és Embry.Bella irtó dühös volt, amiért nem találkozhattam és beszélhettem vele, kérdőrevonta Sam-et. Ismered Paul-t, nem hagyhatta szó nélkül a dolgot, mire édesanyádmegütötte. Ha nem érek oda időben, talán… - fejezte be, s engem sokkoltak azinformációk. Nem gondoltam, s nem is hittem, hogy bántanának, mindazonáltal egykissé megrémített a dolog. – Közel sem vagyunk olyan jók, mint azt hiszed,nekünk is vannak gyengepontjaink.
- Én nem félek. Különben sem szeretnélek feldühíteni…
- Lehet, hogy nem szeretnél, de ha a helyzet úgy hozza, akkor… volt már példará.
- Te tudod, a te döntésed. – mondtam szomorúan, hiszen úgy láttam hajthatatlan.
- Ne csináld ezt! – kérlelt.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Ne csinálj úgy, mintha ez annyira rossz lenne. Ez nem rossz, ez így vanhelyén.
- Nem Jacob, most tévedsz. Teljesen feleslegesen áltatod magad azzal, hogy ezmiattam van, mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem ez a helyzet, még hamagadnak sem vallod be.
- Már eldöntöttem.
- És mi lesz a falkával? Hagynád, hogy Sam élete örökre megpecsételődjön?
- Talán a sajátomat kellene beáldoznom érte?
- Neked nem kellene semmit sem feláldoznod.
- Te is tudod, hogy nem így van.
- Sajnálom, ha így gondolod… - suttogtam, s nem igazán értettem, hogy miértcsinálja ezt. – A számlát, legyen szíves! – szóltam oda a pincérnek, hiszen márnem volt más, amit meg akartam beszélni vele. Hiába akartam kifizetni én, ismétnem hagyta, s ahogy a taxikhoz mentem volna, elkapta a kezem.
- Sétáljunk! – nézett a szemembe mélyen. Egy percig álltam a szavak nélkülibeszédet, egyértelművé vált, hogy ő még nem fejezte be a mondandóját.
- Oké. – bólintottam. Csendesen kezdtünk el sétálni, azt hittem, azért nemszólal meg, mert sokan vannak körülöttünk, de ahogy kiértünk a part mentisétányra, ugyanolyan hallgatagan sétáltunk.

Pár perc múlva még a kezem iselengedte, ami furcsa volt, hiszen szinte mindig így jártunk-keltünk, ha éppennem autóval voltunk, vagy ő farkas alakban volt.
- Khm! Szóval…egész jó fej ez az Adrian.
- Valóban így gondolod? – kérdeztem ledöbbenten.
- Igen. Lényegesen jobban kedvelem, mint Nahuel-t. – mosolygott.
- Ennek örülök. Akkor nem kell attól tartanom, hogy egy óvatlan pillanatbanegymás torkának estek, ugye?
- Nem, határozottan nem. Azért azt ne várd, hogy pacsi-pajtások legyünk, derendesnek tűnik.
- Ugye tudod, hogy most nagyon megleptél?!
- Hát, gondoltam jobb, ha tudod, hogy nem akarom elkergetni, persze ha arrakerül a sor, kétségem sincs róla, hogy sikerülne, de elég szívósnak tűnik, méga kis póker-csatába is belement, és itt jegyezném meg, hogy forradalmasítanunkkellene ezt Las Vegas-ban is. – nevetett fel.
- Az csalás volna!
- Most is az volt.
- Ennek nem volt tétje, és nem akartam, hogy ne te… szóval, hogy Adrianelszálljon. Tudja csak meg, hol a helye. – magyaráztam, mire elégedettség ültki az arcára, amit nem nagyon értettem.
- Holnap is találkozol vele?
- Nem tudom, nem terveztem különösebben semmit…
- Holnap nem leszek itt… - mondta szinte suttogva, amiből pontosan tudtam, hogymi a program.
- Leah? – kérdeztem megerősítés gyanánt, mire csak bólintott egyet. – Sehogysem tudlak jobb belátásra bírni, igaz?
- Igaz. – felelte halkan, miközben szememmel a már közeledő házunk fényeitpásztáztam, ami csak egyet jelenthetett, hogy a többiek is hazaértek már.
- Otthon vannak már. – tereltem el a témát.
- Igen… biztos mindenki ki van dőlve. – vigyorgott, fogai világítottak az éjleplében.
- Én is erre számítok. – kuncogtam. – Szerencse, hogy te nem akartál inni. –szaladt ki a számon.
- És ez miért akkora szerencse?
- Mert akkor meglőtted volna az esténk. – hazudtam, hiszen egyáltalán nem errecéloztam. A valódi oka Leah volt, amióta megtudtam, hogy lefeküdtek, nem tudoknem erre gondolni, ha Jake iszik, egyszerűen nem megy.
- Igen, nagy valószínűséggel. Persze a mértékletesség a lényeg. – magyarázta. – Ha csak keveset iszol, akkorkedélyjavító, viszont ha sokat… akkor mindketten tudjuk a következményeket. –zárta le keserűen.
- Na ja. – léptem be az ajtón.
- Hol voltatok? Azt hittem, már régen alszotok. – vigyorgott az éppen aszobájába igyekező Seth.
- Csak… éhes lettem, így elmentünk vacsorázni, és mivel közel van a hely,gondoltuk hazasétálunk. – vontam vállat.
- Oké… hát akkor, jó éjszakát! – csukta be maga mögött az ajtót, s még egyjelentőségteljes pillantást vetettem Jacobra, majd levéve a cipőm, hogy nekeltesek fel senkit, felsurrantam az emeletre. Nem szóltam egy szót sem, nemköszöntem, csak mentem, hogy végre magam lehessek, mert most erre voltszükségem. Összeszedtem a szükséges holmit, s a fürdőbe vánszorogva gyorsanletusoltam. Még egy kis ideig bent voltam, hogy a sminkem legapróbb maradványátis eltávolítsam, majd a már tök sötét folyosón keresztül(amin az sem segített,hogy a fényárból léptem hirtelen ki), halkan visszasettenkedtem a szobába.Legalábbis ezt terveztem, mígnem egy erős kéz a semmiből a karomon termett, sami miatt reflexből ütöttem egyet, hátha eltalálom az illetéktelen kézheztartozó testet, s szerencsémre az halkan feljajdult, de megismerve a hangotismét szabadkozni kezdtem.
- Én úgy sajnálom! – fordultam felé, látásom már valamelyest kitisztult, ígyláthattam a hasát szorongató Jake-et.
- Kezdem azt hinni, hogy nálad szokássá vált, hogy agyonversz. – mondta kissédühödten.
- Neked meg szokásod, hogy megijesztesz! – mondtam durcásan.
- Jó-jó, ne kezdjük előröl, nem történt semmi. – vont vállat. Egy percig csakálltunk egymással szemben, vártam, hátha megszólal, s mivel úgy három percmúltán is csak állt, én szólaltam meg.
- Szerettél volna valamit?
- Ja, én csak… Jó éjt! – mondta, de ezúttal nem hajolt oda, hogy puszit adjon,így én cselekedtem.
- Jó éjt! – mondtam, azzal bementem a szobába és ledőltem az ágyba, hogy utatengedjek elfojtott könnyeimnek. A ma este után, már biztosan tudtam, hogy őcsak barátként tekint rám, és talán jobb, ha én is így teszek, akármennyire isfáj. Ugyan a barátomnak is éreztem, de egy sokkal dominánsabb részem mélyebbérzelmeket táplált iránta, legyen bármi is a neve ennek a dolognak. S mint márannyiszor az elmúlt évben, álomba sírtam magam…

24. Zeal

2011-11-23T15:26:00.001+01:00

Sziasztok!!
Itt is van az új rész, nem is fűzök hozzá mást! J Ha van kedvetek, komizzatok,kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Reggel ébredtem fel, átaludtam az estét, és az éjjelt is,még csak meg sem ébredtem, s így kipihenten ballagtam ki a fürdőbe, hogylezuhanyozzak, és a szokásos teendőket elvégezzem, majd visszamentem a szobába,kerestem egy ruhát, majd gyorsan felkaptam magamra, és lementem a nappaliba.Reggel hét óra lévén még senki nem volt fent, így főztem kávét, s azzal akezembe mentem volna ki levegőzni, de szakadt az eső, úgy ömlött, minthadézsából öntötték volna.
- Szuper! – jegyeztem meg hangosan.
- Néha ez is előfordul. – hallottam meg Jake álmos hangját mögülem.
- De miért akkor, amikor itt vagyunk? Most egész nap itt kuksolhatunk!
- Nem olyan rossz az, ha van mivel eltölteni az időt.
- Igazad van. – mosolyogtam.
- Van még kávé?
- Van, de tessék. – nyomtam kezébe az én bögrém, mivel kicsit sokat öntöttemmagamnak.
- Már nem iszod meg? – kérdezte.
- Nem, sokat töltöttem magamnak. – biztosítottam, így óvatosan belekortyolt,majd apránként megitta. – Ilyenkor olyan csendes minden. Mármint, csak az esőzúgását hallani, semmi mást.
- La Push-on is ez a helyzet. – vont vállat.
- De az más. Ott megszokott, hogy esik az eső, viszont itt egy hónapban, hanégy napot esik, az csoda. Persze nyáron. – mosolyogtam.
- Szereted a napfényt, ugye?
- Hát, nem utálom, az egyszer biztos. – somolyogtam.
- Jobban szeretsz itt lenni, mint ott. – állapította meg.
- Attól függ, kik vannak velem. Ha nem lennétek itt, nem lennék ennyire boldog.– vallottam be. – Csak akkor költöznék ide, ha velem jönnétek. – ha velemjönnél- mondtam ki magamban az igazságot. – Márpedig, erre nem sok esély van.
- Ki tudja… talán egyszer...
- Te is tudod, hogy ez nem lehetséges. – mondtam keserűen, majd mentem be aházba, s dobtam le magam a kanapéra.

Aznap az időjárás miatt nem sok mindent csináltunk, s a napvégére már kezdtük unni magunk, s nagyokosok módjára nem vettük észre a falónlógó darts tábla nyújtotta lehetőséget, csak este nyolc körül, ahogy befejeztüka vacsit. Vidáman játszottuk el az időt, éjjel kettő körül mentünk csak aludni…

Az előző nap fényében (illetve nem-fényében) nagyonreméltem, hogy ma már el tudunk menni itthonról, úgy terveztem, hogymeglátogatom Adrian-t, nem akartam, hogy azt higgye, megfelejtkeztem róla.Összekészülve szóltam Seth-nek, hogy hová megyek, ugyanis csak ő volt fent,vagy legalábbis csak ő jött ki eddig, majd taxiba ülve a szálloda felé vettemaz irányt.
- Jó reggelt, Adrian-t keresem. – sétáltam a recepciós pulthoz.
- Jó reggelt, az úr az étteremben van.
- Odamehetek? – kérdeztem még meg, mire az csak bólintott egyet. Bementem azismerős terembe, s szememmel gyorsan megtaláltam a keresett személyt.
- Szia! – köszöntem rá, ahogy odaértem.
- Szia! – mosolyodott el szélesen. – Ettél már? – kérdezte.
- Nem.
- Akkor, csüccs. - bökött fejével a másik székre, s intett egyet a kezével,mire a pincér készségesen mellettünk termett. – Az omlett jó lesz? – kérdezte,mire csak bólintottam egyet. – Akkor még egy omlettet. – kérte ki. – Na és… mitcsináltál tegnap, gondolom nem a strandon lógtál. – kuncogott.
- Hát nem. Napközben csak punnyadtam, aztán este dartsoztunk.
- Nyertél?
- Persze, hogy nem.
- Egyszer sem? – somolygott.
- A-a. Egy kivételével mindig a fiúk nyertek.
- Párban játszottatok?
- Igen. Én Missy-vel voltam. – vontam vállat. Kihozták a reggelim, így ennikezdtem, majd kifelé végül megkérdeztem, amit akartam. – Ráérsz? – néztem rákételkedve.
- Rád mindig. – mosolygott.
- És van kedved lejönni a strandra? Ott lesznek a barátaim, legalább őket ismegismerheted.
- Jól hangzik. – vigyorgott. – Akkor menjünk fel, átöltözöm, és mehetünk is. –mondta, így az eltervezettek szerint tettünk, s negyed órával később már aparton is voltunk, ahol a többiek javában strandröpiztek.
- Sziasztok! – sétáltunk oda.
- Ó, sziasztok! – köszöntek szinte egyszerre.
- Ő lenne a hírhedt Adrian? – kérdezte Paul.
- Igen, ő Adrian. Ők pedig Paul, Rachel, Kim, Jared, Collin, Seth, Missy, Leah,Embry, Brady, Jake-et pedig már ismered. – mutattam be sorban őket.
- Sziasztok! – köszönt.
- Sikerült megjegyezni a neveket? – kérdeztem.
- Nagyjából. De ha valakiét elrontom, előre is bocs. – somolygott.
- Beálltok? – kérdezte Missy.
- Persze. – felelte azonnal, ami elégedettséggel töltött el. Reméltem, hogysikerül megbarátkozniuk vele, hiszen én nagyon megkedveltem őt.
- Akkor… mi lenne, ha a múltkori csapatlenne, Adrian beáll hozzátok – nézett rám Seth. – és folyamatosan beforognátok.
- Részemről oké. – vontam vállat, s mivel a többiek is rábólintottak, játszanikezdtünk…

Délután egy körül hagytuk abba a játékot, mivel mindenkinekmelege volt, illetve már éhesek is voltunk. Nagyon jól éreztem magam, jót tettegy kis mozgás, a hangulat is felhőtlen volt.
- Mi lenne, ha a szállodában ebédelnénk? Meghívlak titeket. – ajánlotta felAdrian.
- Ehetünk a szállodában, de mi fizetünk! – vágtam azonnal rá.
- Makacs vagy, ugye tudod? – kérdezte somolyogva.
- Nem hívhatsz meg mindig mindenre. – ráztam meg a fejem, miközben elindultunk.
- Hát… ha jól számolom, akkor nem sokáig vagytok már itt. – mondta kissészomorúan.
- Ha minden igaz, akkor négy nap múlva indulunk.
- Az mindjárt itt van. – mutatott rá.
- Gyorsan telik itt az idő.
- Mert jól érzed magad.
- Ez is igaz. – vigyorogtam.
- Muszáj hazamenned? – kérdezte halkan, hogy a többiek ne hallják, csak annaknem volt tudatában, hogy alakváltók vannak körülöttünk, vagyis ha kiabálna, azis pont ugyanazt eredményezné, így is-úgy is hallják.
- Muszáj. Otthon vár a családom, a szüleim, és a barátaimat sem tudnámotthagyni. – magyaráztam.
- És még a suli is ott van, nemde?
- Jah, persze, az is. – erre nem is gondoltam, hogy körülbelül egy hónap múlva,már iskolába is járhatok. Közben megérkeztünk, s az étlapot kezdtem pásztázni,majd miután kiválasztottam, s leadtuk a rendelést, tovább beszélgettünk, deezúttal a többieket is belevontuk…

Gyorsan és kellemesen telt el az ebéd, Adrian mindenkivel(aki kíváncsi volt rá) megtalálta a közös hangot, úgy vettem észre, hogyegyáltalán nem bánják, amiért velünk van. Miután egy újabb próbálkozás után kifizettema fogyasztásunk, elbúcsúztunk egy időre, hogy kipihenhessük a délelőttifáradalmakat, s este eleget tegyünk a meghívásnak, amit hozzánk intézett. Akaszinóba hívott minket, természetesen pénz nélkül játszunk majd, mert a mainapon nincs nyitva, csak mi leszünk ott, illetve pár alkalmazott. Már hazafeléis feltűnt, hogy Jake nagyon szótlan, s persze tudtam mi baja van, nagyonelhanyagoltam a mai napon, ráadásul egy másik férfi terelte el a figyelmemetróla, valószínűleg ez sértette az önérzetét.
- Mi a helyzet? – szökelltem mellé, mikor megérkeztünk, s próbáltam vidámantenni ezt.
- Semmi különös, mi lenne? – vont vállat.
- Nem tudom, azért kérdeztem. – mosolyogtam. – Örülsz a ma esti programnak? –érdeklődtem burkoltan.
- Alig várom. – forgatta szemeit, s ment be a szobájukba, de nem tágítottammellőle, amint ledobta magát az ágyra, mellé ültem.
- Terveztél mostanra valamit?
- Nem igazán.
- Ennek örülök. Akkor eljönnél velem vásárolni?
- Minek? Így is van egy csomó ruhád.
- De én szeretnék itt venni egyet. Légy szíves gyere el velem.
- Jó-jó, megyek. – tápászkodott fel. Taxit hívtam, mindketten kicsitfelfrissítettük magunk, illetve összekészülődtünk, majd a központba mentünk.
- Milyen ruhát szeretnél? – kérdezte meg végül.
- Nem tudom. – somolyogtam.
- Akkor nagyon nehéz lesz megtalálnunk. – lombozódott le kissé. – Egy kiselképzelésed sincs, hogy mit szeretnél?
- Na jó, talán egy kicsi. Körülbelül combközépig érjen, vékonypántú, vagypántnélküli legyen, illetve nem túl színes.
- Ez azért szűkíti a kört. – kuncogott.
- Gyere! – ragadtam kézen, s ráncigáltam be az egyik jónak tűnő boltba.

Kiválasztottam hat ruhát, azokkal bevonultam a fülkébe, és sorban felpróbáltamőket, de valahogy egyiket sem éreztem az igazinak, s ezen gondolatomat Jake ismegerősítette, így továbbálltunk a következő boltba. Itt már nem találtamhatot, csak négyet, de ezek sem nyerték el a tetszésem, annak ellenére, hogy azegyik lila színű, pánt nélküli ruha nagyon tetszett Jacobnak. Reméltem, hogy azötödik boltban már szerencsésebbek leszünk, hiszen itt nagyobb volt aválaszték, s így hét ruhát szedtem össze, de ez is egy szűkített verzió volt.Ugyan felpróbáltam az összeset, de a harmadik ruha volt az, ami azonnalmegtetszett magamon, s amire Jake is rábólintott, ráadásul az egyik cipő, amitelhoztam, passzolt is hozzá, így azzal már nem kellett foglalkoznom. A ruhánakugyan nem kimondottan vékony pántja volt, kicsit szélesebb, állatmintás, éselég laza, nem simult a testemhez szorosan.
- Akkor megvolnánk? – kérdezte megkönnyebbülten, hiszen már három órája voltunkitt.
- Nem! Gyere! – rántottam be egy férfiruhaboltba.
- Ezek nem női cuccok! – cövekelt le az ajtóban.
- Tudom! – vigyorogtam kissé kárörvendően.
- De akkor… nem, szó sem lehet róla!
- Kérlek! – néztem rá angyalian.
- Jól van. – sóhajtott nagyot, így boldogan cibáltam be, s néztem át a ruhákat.Két nadrágot, három pólót, illetve egy atlétát vettem a kezembe, s adtam átneki, hogy felpróbálja.
- A póló nem tetszik, a gatya jól áll. – mosolyodtam el, ahogy kijött.
- Ez a nadrág is jó, a póló is tetszik. – mondtam a következő szettet látva.
- Ez a póló is jó. – vigyorogtam fancsali képe láttán. Már csak a fekete atlétavolt hátra, s mikor azt is felvette és kijött, nem tudtam levenni róla a szemem,fülig vörösödtem. Éreztem, hogy észrevette, így gyorsan felálltam, és azokat adarabokat kivettem a fülkéből, amiket nem akartam megvenni neki.
- Gondom ez is tetszik. – remegett meg szája egy visszafojtott mosolykövetkeztében.
- Igen, ez is. – bólintottam, mire visszament a fülkébe, hogy visszaöltözzön.Ahogy kijött, a kasszához mentünk, s nem meglepő módon ő sem hagyta, hogyfizessek, pedig ajándéknak szántam.
- Így mást kell kitalálnom. – mondtam somolyogva, ahogy kiléptünk az üzletből.
- Nem kell kitalálnod semmit. – forgatta meg szemét, majd egy taxihoz mentünk,hogy végre hazatérjünk.
Felérve az emeletre még gyorsan odaszóltam neki, hiszen ő egyik darabra semmondott semmit.
- Azért remélem neked is tetszenek. – néztem rá, kételkedve a válaszában.
- Nem rosszak. – vont vállat.
- Akkor jó. Köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Szívesen. – mosolyodott el, majd ment be a szobába. Mivel a lányok márlázasan készülődtek, ezért én is nekifogtam, s úgy döntöttem a ma vásároltruhát veszem fel, hajamat kiengedve hagytam, s csak egy kis sminket dobtam fel.
- Itt van az autó. – dugta be fejét Missy.
- Egy perc! – mondtam, így gyorsan feltettem a karkötőt a kezemre, majdelőkaptam a mobilom és elintéztem, amit akartam.
Odaérve a szállodába azonnal Adrian fogadott minket, s a kaszinóba érve csakámultam és bámultam. Ugyan az egész szálloda csodás, ízléses volt, a kaszinófényárban úszott, s egyáltalán nem egy filmbéli Las Vegas-i helyet idézett,hanem kifinomult, és kellemes hely volt.
- Gyönyörű vagy! – jegyezte meg, miközben látványosan végigmért.
- Köszi. – somolyogtam, s mentem beljebb.
- Hát akkor, a mai estére! – mondta Adrian, ahogy elvettük az aperitifet.Összekoccantottuk poharainkat, s végig magamon éreztem Jake pillantását, denemcsak emiatt, hanem mert amúgy sem kívántam az alkoholt, visszatettem atálcára…

23. Reconciliation?

2011-11-19T13:12:00.001+01:00

Jake szólalt meg hirtelen, amitől összerezzentem. Nem vettemészre, hogy ott van, még mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mind a vámpírok,mind az alakváltók milyen halkan képesek közlekedni, de csak várakozni is. Arcakemény maszkba torzult, nem szerettem, amikor ilyen, mert lehetetlenség volt bármitis kiolvasni belőle.
- Remélem jól telt az éjjel. – szólt a nappaliból.
- Igen, remekül. – bólintottam, s hátamat a falnak támasztottam.
- Te még mindig nem fogtad fel, hogy aggódtam miattad? Két órán át kerestelek,legalább szólhattál volna, hogy lelépsz azzal a… – termett egy szempillantásalatt előttem.
- Azt hittem, hogy nem bébicsősz vagy. Különben meg, úgy láttam jól érzedmagad, és hát… meglehetősen el voltál foglalva…
- Mit csináltatok? – kérdezte immáron lágyabban, de arca még mindig abba az utálatosmaszkba torzult.
- Ahhoz neked semmi közöd. – léptem volna arrébb, de mindkét kezét a falratette, így esélyem sem volt otthagyni.
- Lehet, hogy apád kíváncsi lesz rá. – mondta semlegesen.
- Akkor majd neki elmondom. – próbáltam nyugodt maradni, de hangomból mársütött az idegesség. – És most engedj el! – parancsoltam rá, mire gúnyosarckifejezéssel, elvette az egyik kezét, így felrohantam, s becsaptam magamután az ajtót.

Egyáltalán mit érdekli, hogy mit csináltam, amikor a klubban alányokkal volt, nem igazán izgatta. Elegem volt abból, hogy egyszer aggódikértem, máskor meg tojik a fejemre magasról, most is jól felidegesített.Összeszedtem a cuccom, majd a fürdőbe mentem, hogy lehűtsem magam, majdfelöltözve lerobogtam a konyhába. Ügyet sem vetve rá, elővettem egy poharat, smivel a hűtőben semmilyen üdítő nem volt, hidegvízzel töltöttem meg.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte.
- Miért iszok? – kérdeztem vissza.
- Ne játszd a hülyét, tudod, miről beszélek. Miért idegesítesz?
- Hanyagoljuk a témát, jó?
- Nem jó. Elegem van abból, hogy… - kezdett bele kiabálva, s pattant fel akanapéról.
- Neked van eleged? És én mit szóljak? Gyerünk Jacob, mondd meg! Magasról tojsza fejemre, de ha egy kicsit jól érzem magam mással, akkor a plafonon vagy. Nemtudok rajtad kiigazodni, hát nekem ebből van elegem.
- Ha talán szólnál, akkor nem kapnék idegösszeomlást.
- Minek aggódsz?! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez nem így van. Te ismegmondtad, hogy nem kötődsz hozzám!
- Miről beszélsz? – hőkölt hátra.
- Na akkor most ki játssza a hülyét? Tudom, hogy már nem vagyok a lenyomatod,vagy mid, és ezzel te is tisztában vagy, hallottam, amit Seth-el beszéltél. –mondtam immáron halkabban.
- Ez egyáltalán nem így van. Csak… feltételeztem. Nem lennék kész idegroncs, hanem kötődnék hozzád.
- Jake, ne álltasd magad! Állandóan veszekszünk, és bántjuk egymást. Mikorláttad, hogy Seth és Missy vagy akármelyikük öt percnél tovább haragudjanakegymásra? Mert én még nem hallottam tőlük egyetlen egyszer sem. – mutattam rá.– Szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. – indultam el a szobám felé, sezúttal hagyta, hogy elmenjek. Fájt kimondani a szavakat, piszkosul fájt, de nemtehettem mást, el kell engednem, ha boldognak akarom látni, mert kétség kívülezt akartam. Ledőltem az ágyamra, aludni próbáltam, de állandóan az elmúltpercek körül forgott az agyam, létezik, hogy ilyen kevés idő elteltévelmegbánjam az akkor kimondott, kőkemény igaznak vélt szavakat? Mert ezt éreztem.Megbánást. Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki ezzel, de… nem vettem észre anyilvánvalót, így ismét felpattantam, s lerohantam a nappaliba, de csak Jakehűlt helyét találtam ott. Nem hallottam, hogy feljött volna, ugyanakkor aztsem, hogy elment, de valószínűleg ez történt, a többiek után ment, ígyvisszaballagtam az emeletre, majd a szobából kilépve az erkélyre, fülig szaladta szám.

Csigalassúsággal mentem oda hozzá, biztos voltam benne, hogy tudja, hogyfelé tartok, de nem nézett hátra, szemei továbbra is a tengert pásztázták.
- Sajnálom, én… - kezdtem bele, szemeimet lesütve.
- Nem kell… így már… minden világos. – felelte nyugodtan, de hangja minthaképen vágott volna, akkor beszélt így utoljára, mikor hazajött, és az elsőnapokban, mint egy zombi, úgy járkált.
- De Jake, kell! – fogtam meg vállát, hogy magam felé fordítsam, de mintha csakegy sziklával próbálkoztam volna, esélytelen volt. – Kérlek, hallgass meg. –kérleltem, s úgy egy perc múltán fordult csak felém.
- Te is tudod, hogy szeretlek, de valamilyen oknál fogva, állandóanösszekapunk. Nem tudom, miért van ez, de nagyon kezd kiborítani. Nem szeretekveszekedni veled Jacob, tudod jól. – mondtam szomorúan. – Ne haragudj! –kezdtek el folyni a könnyeim, mire óvatosan a mellkasára volt, s szívénekdobogása nyugtatólag hatott rám, pár perc múltán már csak szipogtam.
- Tudod, ma éjjel… én…
- Nem kell magyarázkodnod. – csitított el. – Megértelek. Női szemmel Adrianbiztos egy rendkívül… öhm… vonzó férfi. – magyarázta keserűen.
- Nem, Jake… te… félreértetted a dolgokat.
- Nessie, nyugi, jól vagyok. – vont vállat, mire arca után kaptam, smegmutattam neki az elmúlt éjjelt, s lehet, hogy a fokozott érzelemtúltengésmiatt, de nem igazán tudtam szabályozni, hogy az érzelemtenger, ami akkorbennem volt, ne áradjon át Jacob elméjébe is.
- Adrian csak a barátom, semmi több. Mint mondtam, én nem érzem úgy, hogykészen lennék rá. – tettem még hozzá, ahogy leeresztettem a kezeimet.
- Hát, örülök neki, hogy új barátot találtál.
- Te is tudod, hogy téged senki sem…
- Nem úgy értettem. – intett le.
- Akkor szent a béke?
- Az. – bólintott. Bár nem tűnt túl őszintének, biztos akartam benne lenni,hogy valóban ezt gondolja, így most én öleltem meg, szorosan a mellkasáratapasztottam a fejem, mire egy puszit nyomott a fejemre. Mély levegőt vett,majd pár perc múltán végre viszonozta az ölelést, kezét a hátamra tette, amitőlismét egy furcsa, de jóleső érzés kerített hatalmába.
- Megkeressük a többieket? – kérdeztem meg, ahogy elváltunk egymástól.
- A parton vannak, szerintem nem sokára hazajönnek. – magyarázta.
- Akkor elmegyünk vásárolni? Mire visszaérnek akár össze is dobhatunk valamikaját, ha ügyesek vagyunk.
- Jó ötlet. – mosolyodott el végül, így egy bevásárlóközpont felé vettük azirányt.

Eleinte nem tűnt fel a csend, de utána már kezdett idegesíteni.
- Mit főzzünk? – kérdeztem meg végül.
- Nem tudom, nekem mindegy. – vont vállat.
- Akkor… mit szólnál, ha keftedes-t csinálnánk? – néztem rá érdeklődően.
- Hogy mit? – kérdezte mosolyogva.
- Keftedes-t.
- Az mi?
- Lényegében hús. De akkor megcsináljuk, és ha nem ízlik, akkor rendelünkgyros-t.
- Oké… - bólintott rá, s mikor beértünk a boltba elmondtam, hogy mi mindenszükséges hozzá, így szétosztottuk a dolgokat, hogy gyorsabban végezzünk.Nagyjából negyed óra múlva már ki is jöttünk, én taxiba akartam ülni, de ősétálni akart.
- Add csak ide. – nyúlt a kezemben lévő szatyor után.
- Nem nehéz, hozom én. – tiltakoztam.
- Na és, mennyi idő, mire ezt a micsodát megcsináljuk?
- Körülbelül egy óra, a krumplival együtt másfél szerintem. – gondolkoztam el,s figyelmetlenségemet kihasználva kikapta a kezemből a szatyrot. – Bolond vagy!– nevettem.
- Az nem baj. – röhögött ő is. Nem sokára már otthon is voltunk, elpakoltunkmindent, illetve a szükséges dolgokat elöl hagytam, illetve elővettem.
- Ezt felvágnád? – tettem elé a hagymát. – Jó apróra. – tettem még hozzá.
- Persze, mindig enyém a piszkos meló. – vigyorgott.
- Ha tudod a receptet, cserélhetünk. – kuncogtam.

Egész gyorsan végeztünk, kicsivel több, mint nyolcvan percvolt, mire mindennel elkészültünk.
- Ügyes vagy! – dicsértem meg.
- Te mondtad, hogy mit csináljak. – vont vállat.
- De precízen, és tökéletesen végrehajtottad. – mosolyogtam.
- Akkor köszönöm. – somolygott ő is. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a többieket,de negyed óra múlva már megkordult a gyomrom, így nem voltam benne biztos, hogyki fogom bírni, de szerencsémre (és Jake-ére is, mert ahogy észrevettem, egyretöbbet pillantott a konyha felé) pár perccel később meg is érkeztek.
- Sziasztok! – jött be vidáman Seth.
- Szia! – pattantunk fel egyszerre Jacobbal, hogy megterítsünk, egy percet semakartunk elvesztegelni.
- Csak nem éhesek vagytok? – kérdezte röhögve Paul.
- Csak de. – vágtam rá. – Eddig rátok vártunk.
- Kedves tőletek, de nem kellett volna, mielőtt hazajöttünk, dugig ettükmagunk.
- Nagyszerű! – morogtam.
- Ugyan, azért én még itt vagyok, hogy megkóstoljam a főztöd. – próbáltmegbékíteni Jake.
- Te főztél? – kérdezte meglepetten Seth.
- Pontosabb a mi. Együtt csináltuk. – javítottam ki. A feleslegesen elővetttányérokat visszatettem, majd először Jacobnak, majd magamnak is szedtem. – Jóétvágyat! – mosolyogtam.
- Neked is. – mondta még, majd enni kezdett. – Tényleg finom! – vigyorgott.
- Örülök, hogy ízlik. – mondtam, majd olyan tempóban kezdtem enni, mint talánmég soha. Ahogy befejeztük, jegyzem meg majdnem egyszerre, pedig neki duplaadagot szedtem, gyorsan elmostam a tányérokat, majd a szobámba mentem, hogyszundítsak egy kicsit…

22. Getting to know

2011-11-12T14:04:00.001+01:00

Beülve gyorsan elmondtam a címet, vártam már, hogyodaérjünk, majd megérkezve ismét egy kis pénz ellenében soron kívülbemehettünk, nekem pedig az első utam a bárpulthoz vezetett, ahol még gyorsanelőkaptam a mobilom, kikapcsoltam, hogy senki se zargasson most.
- Egy Passion Juice-t kérek és egy… - néztem kérdőn Jake-re.
- Legyen kettő. – felelte.
- Akkor két Passion Juice. – mosolyogtam, s kezdtem el keresni szememmel Adrian-t,de nem láttam a pultban.
- Várj! – hallottam meg a hangját hirtelen. – A hölgynek inkább egy Princess-t.
- Nem vagy valami kreatív, ugye tudod? – mosolyogtam az említettre.
- Ha megkóstolod, nem ezt fogod mondani. – kacsintott, majd ölelt meg, mire Jakekissé oldalba bökött.
- Beszélsz angolul? – kérdeztem meg.
- Persze. – vigyorgott.
- Jake, ő Adrian, Adrian, ő Jacob. – mutattam be egymásnak őket.
- Szia! – mondták egymásnak egyszerre, s fogtak kezet.
- Azért ne törd el a kezem. – nevetett fel Adrian. – Ígérem, semmi olyat nemteszek, amit nem akar. – sandított a szeme sarkából rám, majd ismét Jake-re, deaz nem szólt semmit, csak belekortyolt az éppen elé tett italba.
- Hé, a ház vendégei ma este! – szólt oda a mixernek, mire az bólintott egyet.
- Nem az ingyen pia miatt jöttünk. – vigyorogtam.
- Hát mi miatt? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Nem is tudom… - merengtem el játékosan. Valószínűleg Jacobnak nemtetszhetett, hogy egy szót sem ért, mert leszállt a székről, és eltűnt atömegben.
- Nem valami barátságos… - jegyezte meg.
- Általában nem viselkedik így, csak összekaptunk ma egy kicsit, és emiattilyen. – vontam vállat.
- Várj, ő a barátod? Mármint együtt vagytok? – kérdezte döbbenten.
- Nem, nem vagyunk együtt. – kuncogtam, s húztam le italomat, ami korántsemvolt olyan erős, mint a múltkori.
- Na, milyen? – nézett rám kíváncsian.
- Finom. – helyeseltem. – Krémes.
- A tejszín miatt.
- Ohh, bennfentes dolgokat árulsz el? – vigyorogtam.
- Neked bármit. – somolygott. – Jössz táncolni?
- Persze. – szálltam le a bárszékről, s hagytam, hogy a tömegbe húzzon. Ahogybeljebb mentünk, egy boxnál kiszúrtam Jake-et, amint pár nővel beszélget, settől mintha rosszabbul éreztem volna magam.
- Baj van? – kérdezte Adrian.
- Nem, semmi. – ráztam meg a fejem, s mivel jól akartam érezni magam, úgydöntöttem, hogy ma nem foglalkozom Jacobbal, azt csinál, amit akar.

Mondhatni kifulladásig táncoltunk, ami úgy másfél óra múlvakövetkezett be, én nem fáradtam el, de Adrian látszólag igen, így leültünk,hogy pihenjünk egy kicsit.
- Kérsz valamit?
- Csak vizet, ha lehet. – mosolyodtam el. Amint megkaptam, gyorsan megittam, sszívem szerint mentem volna vissza táncolni.
- Nem megyünk el, mondjuk a tengerpartra beszélgetni egy kicsit, így alighallak.
- De, remek ötlet. – feleltem, így felálltunk, és a parkolóba mentünk. – Ez egyBMW Z4?
- Igen. – mondta lenyűgözötten. – Értesz a kocsikhoz?
- Hát… azt azért nem mondanám. Csak szeretem őket. – bazsalyogtam.
- Mademoiselle. – nyitotta ki az ajtót.
- Merci, monsieur.
- Csak azt ne mondd, hogy franciául is beszélsz! – nevetett.
- Pedig így van. – somolyogtam.
- Szóval egy okostojást fogtam ki. – kacsintott.
- Én fogtalak ki téged. – nevettem fel, s végre elindultunk. Hamar leértünk apartra, a kocsit a szálloda parkolójában hagytuk, így egy kicsit sétáltunk is,majd az egyik napozóágyon telepedtünk le.

Órákon át beszélgettünk, s úgy négy óra körül már nagyonálmos voltam, így muszáj volt megtörnöm a kellemes pillanatokat.
- Haza kéne mennem. – tápászkodtam fel.
- Mi lenne, ha itt aludnál a szállodában, reggel hazaviszlek. – ajánlotta fel,s ezen elgondolkoztam. – Természetesen külön szobában, együtt reggelizünk, éshazaviszlek. – tette hozzá.
- Jah, nem ezért agyalok, csak… nem tudom, mit szólna… tudod mit? Legyen! –bólintottam rá végül. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, nem szabad azon rágódnom,vajon Jake mit szól hozzá, már nem vagyok óvodás, és csak reméltem, hogy ezt ő ishamarosan elfogadja.
- Gyere. – karolta át derekam, így mentünk fel a lakosztályába, megmutatta azegészet, aztán ledőltem, hogy aludjak pár órát…

Mikor felébredtem, már hétágra sütött a nap, úgysaccoltam olyan fél tíz lehet, s az órára pillantva elégedetten nyugtáztam,hogy nem csalt az időérzékem. Kikeltem és a fürdőszobába vettem az irányt, sbelenézve azonnal visszamentem a szobába a táskámért, hogy normális külsőtvarázsoljak magamnak. A le nem mosott sminkem elkenődött, a hajam pedig vetekedetta szénaboglya rendezetlen szálaival. Miután ezzel is végeztem, ittam párkortyot, s végül az erkélyre mentem, hogy ne keltsem fel Adrian-t.
- Jó reggelt! – jött ki kissé még álmos fejjel, de már fel volt öltözve.
- Neked is. – mosolyogtam.
- Menjünk, együnk valamit. – fogta meg kezem, s mentünk le az étterembe.
A reggeli után még beszélgettünk kicsit, majd hazafelé vettük az irányt. Nemmeglepő módon a címet hallva azonnal tudta, hogy merre kell menni.
- Hát akkor, köszönöm a csodás éjjelt, jól éreztem magam. – nyomtam egy puszitaz arcára, még mielőtt bármivel is próbálkozhatott volna.
- Én is hasonlóképp. Megadod a számod? – kérdezte.
- Majd én kereslek, oké? – vigyorogtam, s szálltam ki.
- Rendben miss titokzatosság.– somolygott, s megvárta, míg az ajtóhoz érek és intek neki, csak akkor indultel. Be volt zárva az ajtó, így arra következtettem, hogy már elmentekitthonról, bár nem lepett meg, hiszen tizenegy óra is elmúlt. A lépcső felévettem az irányt, de még előtte megtorpantam…

21. Defiance

2011-11-03T22:34:00.001+01:00

Ahogy odaértem, örültem, hogy már hat óra is elmúlt, ígysokkal kevesebben voltak, pont annyian, hogy ne érezzem magam egyedül, detudjak gondolkodni. Mert most erre volt szükségem. Vajon tényleg igaz, amitLeah mondott, és Jake lefekszik egy másik nővel, talán pont vele? Vagy abevésődés elég ahhoz, hogy meggátolja ebben? Nem igazán értettem már adolgokat, hiszen egyszer már elengedett, s közben együtt volt Leah-val, majdmég ki tudja hány nővel… erre nem volt példa, legalábbis ez idáig. Aggasztott adolog, hiszen mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újra, amíg én nem vagyokfelkészülve a testi szerelemre is. Bár még abban sem voltam biztos, hogyszerelmes vagyok Jacob Black-be.
- Szia királylány! – köszönt rám hirtelen valaki, s ahogy oldalra fordítottam afejem, rájöttem, hogy Adrian az, a mixer.
- Szia Adrian! – mosolyodtam el.
- Ezek szerint emlékszel rám?
- Már miért ne emlékeznék? – néztem rá értetlenül.
- A lehető legerősebb koktélt kaptad, így meglep a dolog.
- El voltam ázva, az biztos. De azért a legtöbb dologra emlékszem. –kacsintottam.
- A barátaid is itt vannak? – nézett körbe.
- Nem, most egyedül vagyok.
- Akkor mit szólnál, ha innánk valami frissítőt, és mesélnél magadról?
- Benne vagyok, de remélem, hogy nem csak én fogom jártatni a szám. –mosolyodtam el.

Egy szálloda bárjához mentünk, s én egy Charge koktélt, míg őegy Green koktélt kért, persze csak gyümölcsből.
- Szóval? Mikor tanultál meg görögül ilyen jól?
- Nagyjából egy évet itt éltem a nagyszüleimmel, és akkor.
- Nagyon gyorsan tanulsz! – mondta lenyűgözve.
- Muszáj… elég sokat utaztam. Mindig más iskola, és hát nehéz barátokatszerezni, ha ők nem beszélnek angolul…
- Miért utaztál ennyit? – kérdezte kíváncsian.
- Az utóbbi négy évben a nagyszüleimutazgattak, és a szüleim úgy gondolták, még most lássak világot, így elküldtekvelük, mondhatni lepasszoltak. Legalábbis akkor úgy gondoltam, de mostmártudom, hogy a hasznomra vált.
- Hány éves is vagy? – kérdezte, elgondolkodtam, hogy mi is van az újokmányaimban, de mivoltomnak köszönhetően ez a másodperc töredéke alatt zajlottle, így semmit sem vett észre.
- Tizenhét. Tizennyolc leszek szeptemberben.
- Várod már, hogy nagykorú lehess? – kérdezte mosolyogva.
- Az Egyesült Államokban huszonegy évesen lesz nagykorú az ember, de nemmondhatnám, hogy különösebben várom, amit akkor megtehetek, most is megteszem,ha úgy tartja kedvem. – somolyogtam, s látszólag nagyon tetszett neki aválaszom. – És te? Hány éves vagy?
- Húsz. – felelte büszkén.
- Tanulsz még, vagy a mixerkedés a főállásod? – érdeklődtem.
- Tanulok, a mixerkedés csak hobbi. Szeretem csinálni.
- Hobbi?
- Igen, tudod apám klubjaiban szoktam elvállalni egy-egy estét. Nappal pedigelőfordul, hogy a szállodák bárjában vagyok.
- Értem. – mosolyodtam el. – És mára? Van valami tuti tipped?
- Gyere abba a klubba, ahol találkoztunk. Ígéretes party-nak tűnik. –bazsalygott.
- És nem mellesleg te is ott leszel, ha jól gondolom. – húztam fel egyikszemöldököm.
- Igen, ami azt illeti.
- Akkor beszélek a barátaimmal, és meglátjuk, hogy találkozunk-e. – álltam fel.– Köszönöm a finom koktélt. – mosolyogtam.
- Szívesen. Akkor este. – ölelt át, majd ment be a szállodába, én pedighazafelé vettem az irányt. Ezúttal nem siettem, kényelmes tempóban sétáltam.

Kedvesnektaláltam Adrian-t, olyan… normálisnak. Nincs vele semmi gond, nem kell hülye bevésődés,vagy egyéb hókusz-pókusz miatt aggódnom, csak élveznem kellene a társaságát. Ám,gyorsan eszembe jutott, hogy ez nem is lehet olyan egyszerű…

A frász jött rám, mivel hirtelen valaki a vállamra tette akezét ezzel megállítva, s ijedtemben képen töröltem.
- Ne haragudj, nem szándékosan csináltam, csak belemerültem a gondolataimba, ésmegijesztettél. – szabadkoztam, ahogy megláttam, hogy Jake-et sikerülteltalálnom. Nem szólt semmit, csak helyre tette az állkapcsát.
- Minden egyes alkalommal állba vágsz, ha hozzád érek? – kérdezte kissé dühösen,s így is ideges voltam, de még rátett egy lapáttal.
- Talán nem kellett volna, ha nem settenkedsz mögém, és ijesztesz meg! –mondtam durcásan.
- Ha nem tűntél volna el, akkor most nem történt volna ilyen, és különben semsettenkedtem, most értelek utol.
- Jól van, sajnálom, hányszor mondjam még?! – indultam el ismét.
- Hol voltál? – kérdezte immáron nyugodtabban, ahogy mellém ért.
- Lementem a strandra, és találkoztam egy ismerősömmel. – vontam vállat.
- Milyen ismerősöddel?
- A klubban ismertem meg a múltkor. Adrian. – feleltem.
- Nagyszerű!
- Most meg mi bajod van? Csak egy barát. Leültünk, ittunk egy koktélt,beszélgettünk. Olyan nagy baj ez?
- Igen az. Aggódtam érted.
- Hat éven át nem aggódtál, akkor most miért teszed? – löktem oda, miközbenbementem a házba. Nem szólt semmit, és tudtam, hogy aljas húzás volt, de le kellhiggadnia, hiszen nem történt az égvilágon semmi. Nem értettem miért reagáltígy, mindenesetre nekem nagyobb okom volna haragudni, mint neki. Mit semtörődve Leah-val felmentem a szobánkba, ledőltem, de nem sokkal később halkkopogásra lettem figyelmes.
- Szabad! – kiáltottam.
- Lejössz? Megbeszéljük az esti programot. – dugta be fejét Seth az ajtón.
- Ühüm. – álltam fel, bár én biztosan tudtam, hogy hová szeretnék menni. Leérvemár mindenki ott volt, egyedül a szunyáló Leah és Brady hiányzott, valószínűlegő is aludt. Szándékosan nem álltam a pultnak támaszkodó Jacob mellé, még mindigharagudtam rá. S az egészben a legnevetségesebb, hogy Leah indította el alavinát.
- Szóval, mit csináljunk ma este? – kérdezte izgatottan Kim.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én fáradt vagyok, legszívesebben itthonmaradnék. – mondta Paul, s valószínűleg azért így, mert ahová Rachel megy, odaő is, s mivel Jake nővére beleegyezően bólintott, biztosra vettem, hogy őkitthon maradnak.
- Szerintem én is maradok. – szólalt meg Collin is.
- Más ötlet? – forgatta szemeit Seth.
- Körülnézhetnénk a sétány melletti boltokban. – ajánlotta fel Jared, a lányokmeg persze boldogan beleegyeztek.
- Én a múltkori klubba megyek, ha akartok, jöttök, ha nem, nem. – vontamvállat, s indultam vissza a szobába, hogy időben elkészüljek.

Míg be nemcsuktam az ajtót, hallottam, ahogy valószínűleg Jacobot kérdezgetik, hogy miütött belém, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Összeszedtem a szükségesholmit, és bevonultam a fürdőszobába. Letusoltam és hajat is mostam, majdgyorsan megszárítottam, így lágy hullámokban omlott a vállaimra. Köntösbenmentem vissza a szobába, s mivel Leah még mindig aludt, nem kapcsoltamvillanyt, csak elővettem a mobilom és azzal világítottam a ruháimra, s végülegy fekete nadrágnál és egy ugyanolyan színű pántnélküli felsőnél állapodtammeg.
- Nem tudom, de valahogy…komolyan nem értem, hogy mi van. Szerinted lehetséges ez? – hallottammeg Jake hangját az erkélyről.
- Fogalmam sincs, de nemkizárt, láttunk már furcsa dolgokat. – felelte Seth. – Végülis, hat éven keresztül nemtudtál róla semmit, így akár…
- Akár el is múlhatott abevésődés. – fejezte be Jake, Seth mondatát.
- Igen. –helyeselt.
- Nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Csak szeretem,és pont. Azt kérte, ne nézzek rá gyerekként, de amikor így viselkedik, azagyamra megy. Ez nem normális. – magyarázta. Nem akartam többet hallani,így minden világossá vált bennem. Ha nem kellek neki, akkor minek törjem magam?Értelmetlen időpocséklás az egész. A ruhával és a neszeszereimmel visszamentema fürdőszobába, elég gyorsan végeztem, gyorsan taxit is hívtam, de ahogykiléptem és becsuktam magam mögött az ajtót, Jacobba ütköztem.
- Ő is ott lesz, igaz? – kérdezte, mire egyet hátra léptem, de ő meg egyetelőre.
- Ki azaz ő?
- Mr meghívlak egy koktélra, nem történt semmi.
- Adrian a neve. És igen, ott. Mit számít?
- Veled megyek. – jelentette ki.
- Nincs szükségem bébicsőszre. – vágtam rá.
- Nem vigyázni megyek rád, hanem bulizni. Talán baj?
- Deeehogy! – mosolyodtam el. – Megtennéd, hogy? – kérdeztem semlegesen,tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, de mivel álltam azt, még pár másodpercigugyanolyan közel maradt, végül arrébb állt, így visszamentem a szobába,összepakoltam pár holmit, majd lementem Jaredék szobájába, s bekopogtam.
- Gyere! – kiáltotta Jared. Szerencsémre Kim nem volt bent, így nyugodtantudtam vele beszélni.
- Nem zavarok? – kérdeztem.
- Nem, dehogy.
- Csak… tudom, hogy a büszkeség beszélne belőled, de azt is tudom, hogy milyendrága a parton minden. Itt van egy kis kiegészítés, hogyha netán úgy adódna,akkor…
- Nem kell… amikor úgy volt, hogy elmész, hagytál itt bőven, emlékszel?
- Biztos elég lesz?
- Persze! Nálam is van, és a többieknél is. Nem lesz gond, de azért köszi. –ölelt meg.
- Jól van. De ha bármi…
- Szólunk. – mosolygott.
- Akkor majd holnap találkozunk! – vigyorogtam, s mentem kifelé.
- Jó bulizást! – szólt még utánam.
- Köszi, meglesz! – csuktam be magam mögött az ajtót.
Kimentem a nappaliba, ahol Jake már úgy tűnik, várt, sosem értettem, hogyan tudvalaki ilyen gyorsan elkészülni. Leültem, s folyamatosan a mobilom néztem, hogymikor csörgeti meg a taxis, s úgy öt perccel később izgatottan pattantam fel…

20. Fluctuation

2011-10-21T22:44:00.001+02:00

Mikor lementem s belenéztem a dobozokba, már egy szelet semmaradt, és ahogy elnéztem az itthon levőket, mindenki színültig teli volt, ígymost elvetettük az ötletet, miszerint ma bulizunk egy kicsit, amúgy is mártizenegy is elmúlt, és még mire összekészülünk, a többiek meg visszaérnek asétáról?! Visszavánszorogtam a szobánkba és gyorsan befejeztem, amit elkezdtem,miközben először Jake zuhanyozott majd ahogy Embry és Leah is kijött a fürdőbőlén is bementem. Átdörzsöltem minden egyes porcikám a só miatt, megmostam ahajamat is, és most nem szárítottam meg, hanem csak alaposan átdörgöltem, ebbena hőségben úgyis hamar megszárad. Még belebújtam a köntösömbe, s csak ígymentem ki, majd ahogy letettem a holmim, lementem egy üveg vízért, hogy éjjelne kelljen mászkálnom. Visszaérve gyorsan letettem, majd tétován megálltam azágy előtt, végül levetettem magam rá, és aludni próbáltam, ahogy a szobatársamis.
Pár perc múlva már Jake horkolását hallhattam, ami valóban nagyon hangos volt,de egyáltalán nem zavart, sőt, talán még nyugtatólag is hatott rám. Valamiértmég sem tudtam elaludni, egyre csak gondolkoztam azon, hogy mit is érzek a szomszédszobában fekvő férfi iránt, és a tőlem olyan messze lévő Nahuel irányában, denem jutottam semmire. Fél kettőkor azonban meguntam a fekvést, így kimentem azapró erkélyre, és a tengert kezdtem bámulni, hátha így majd rájövök valamire.Pár perc múltán azonban feltűnt, hogy abba maradt a horkolás, majd léptekethallottam, így gondoltam, hogy Jake hozzám tart.
- Nem tudtál tőlem aludni? – kérdezte mögülem, így gyorsan megfordultam, de nemszámítottam rá, hogy ennyire közel van hozzám, testünket csupán egy centiválaszthatta el egymástól, ami miatt a szokásosnál is jobban fel kellett ránéznem.
- Nem, csak… - motyogtam. – rólunkgondolkoztam. – mondtam ki végül.
- Rólunk? – kérdezte, miközben egyre közelebb hajolt.
- Igen, rólunk. Kettőnkről.
- És mire jutottál? – kérdezte kíváncsian, lehelete már az én számat súrolta.Ismét valami nagyon különöset éreztem, a gyomromban mintha pillangók repkedtekvolna, a lábam megremegett, s kissé szédülni kezdtem, tekintete a szemem és aszám között ugrándozott, tudtam mit szeretne, s ahogy Bella is mondta, ha amegfelelő személy az, akkor nem félünk, és ez velem sem volt másképp, félelemhelyett inkább izgatott voltam.
- Nem tudom. – vallottam be – Csak… olyan komplikált az egész. – fordítottam ela fejem, mintha csak a távolba merednék.
- Nem komplikált, inkább különleges. – mondta lágyan, majd kézen ragadott és aszobám felé húzott.
- Nem tudok aludni. – mondtam csendesen, így megállt.
- Valami bánt, ugye?
- Nem tudom… valami… érzem, hogy nincs minden rendben, és ez zavar. Csak olyan…furcsa érzésem van. – magyaráztam.
- Hát… ha rájössz mi az, én szívesen meghallgatom. De most aludnod kéne, hogyholnap kipihent legyél.
- Igazad van. – mosolyodtam el, s együtt a szobámba indultunk. – Köszönöm. –mondtam még mielőtt lefeküdtem volna.
- Természetes. – somolygott, s várta meg, míg magamra húzom a vékony plédet,majd hajolt le, s nyomott egy puszit az arcomra.
- Jó éj Jacob! – mondtam boldogan.
- Jó éjt Nessie! – felelte, s éreztem, most, hogy teljesen megnyugodtam, márnagyon álmos vagyok, de valahogy nem volt kényelmes az ágy, így fészkelődnikezdtem.
- Abbahagynád?! Más talán aludna! – vágta oda Leah.
- Bocs, nem akartalak felkelteni.
- Persze! – mondta ironikusan.
- Tényleg nem.
- Befognád?
- Te beszélsz még mindig. – kuncogtam, de tudtam, hogy ezt még visszakapom, demeglepetésemre nem szólt egy szót sem, így kicsit még mocorogtam, s végresikerült elaludnom…

Reggel különösen boldogan és izgatottan ébredtem fel. Nemtudtam abbahagyni a mosolygást, de milliónyi kérdés felmerült bennem. Vajon,hogy lesz ezután, miként fogunk viszonyulni egymáshoz, de ami a leginkábbaggasztott: mi van Leah-val? Pár percnyi gondolkozás után eldöntöttem, hogyegyelőre nem foglalkozom az utóbbival, lesz, ami lesz. Gyorsan szekrényemhezmentem, fogalmam sem volt arról, hogy mit vegyek föl, végül találomra kivettemegy lazább ruhát, majd azzal a fürdőbe vonultam, s amint kész voltam, gyorsanbedobtam a szobába a pizsim, majd reggelizni indultam.
- Jó reggelt! – nyomott egy puszit azonnal az arcomra Jake, ahogy kimondta.
- Neked is! – mondtam vigyorogva, most valahogy minden magától értetődően jött,s Jacobbal kézen fogva mentünk le, aminek eredményeképp a fiúk kurjongatnikezdtek. Leültünk reggelizni, s azon agyaltam, hogy mit csináljunk ma, de nemsok ötletem volt.
- Mára mit terveztetek? – kérdeztem meg végül.
- Arra gondoltunk, hogy lemegyünk a partra, aztán este meg, vagy elmegyünkvalahová szórakozni, vagy itthon bulizunk egy kicsit.
- Jól hangzik. – mosolyodtam el. – Akkor szerintem kapjuk össze magunk, ésmenjünk. – indultam el fel a szobánkba, s felérve gyorsan elővettem egy bikinit,majd a fürdőbe vonultam, hogy felvegyem. Gyorsan megigazítottam még a hajam,majd lesiettem a többiekhez, s pár perc múlva lementünk a partra.
- Jössz? – kérdezte Jake, egy labdával a kezében.
- Majd kicsit később. – mosolyogtam, s nyomtam egy puszit az arcára.Elfeküdtem, s élveztem, hogy a nap finoman simogat, reméltem, hogy sikerülsokat barnulnom, mert egyhamar nem lesz rá lehetőségem, s csak úgy egy óramúltán döntöttem úgy, hogy beállok játszani velük.
- Játszhatok? – kérdeztem meg Seth-et.
- Persze! Srácok! Nessie is játszik! – kiabálta.
- Akkor csináljunk új felosztást, mert Kim is beáll. – mondta Jared, így a fiúkkicsit közelebb mentek egymáshoz, s azt kezdték el tárgyalni, hogyan is lenne alegjobb minket szétosztani.
- Jake és Nessie nem lehetnek együtt! – hallottam meg Embry-től.
- Miért ne? – kérdezte Jake.
- Mert ti ketten kicsináljátok a másik csapatot. Mindketten állati jók vagytok,szóval külön lesztek! – jelentette ki.
- Felőlem. – mentem oda mosolyogva. – Mi lenne, ha az én csapatomban lenne:Embry, Seth, Kim, Collin és Rachel? Szerintem így egyenlő az erőmegoszlás…
- Oké. – vágta rá azonnal Leah, s mivel a többieknek is megfelelt, játszanikezdtünk. Már az elejétől kezdve éreztem, hogy Leah kispécizett magának,állandóan olyan erővel ütötte a labdát nekem, hogy kissé fájt, ami nem kis szó!Már egy órája játszhattunk, amikor az utolsó ütés eldöntötte a játékot, Jakecsapata nyert két ponttal.
- Én mindig nyerek. – mondta önelégülten Leah, egyenesen nekem célozva.
- Csak vigyázz, meg ne üsd a bokád. – löktem oda, s mentem vissza a táskához,hogy igyak. Még egy jó ideig maradtunk, majd visszamentünk az apartmanba, mindenkifáradtan dőlt le a szobájában.
- Ugye tudod, hogy hiába szeret téged? – szólalt meg Leah az ajtóból, s csuktabe maga mögött.
- Mire gondolsz? –néztem rá értetlenül.
- Arról, hogy te sok olyan dolgot nem adhatsz meg még neki, amit esetleg másigen…
- Mi egyáltalán nem... – kezdtem bele, de közbe vágott.
- Lehet, hogy szeret, de ő is férfiból van, és hogy is mondjam… vannak bizonyosszükségletei, amit te nyilvánvalóan nem adhatsz meg neki… és ahogy eddig tette,most is meg fogja tenni, hogy máshol keresi majd… ezt a boldogságot. –mosolyodott el gúnyosan.
- Azt kétlem. – mondtam magabiztosan, de fogalmam sem volt, hogy mit gondoljakerről.
- Várd ki a végét. – mosolygott még mindig. Nem akartam vele egy légtérbenmaradni, féltem, hogy olyat mondok, vagy mondd, ami akár tönkreteheti anyaralást, így halkan lopóztam le a lépcsőn, s ahogy kijutottam a házból,emberi tempóban kezdtem futni a strand felé…

19. Easiness

2011-10-13T22:40:00.002+02:00

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :)) Ne haragudjatok, hogyilyen soká jött a friss, de zsúfoltak a napjaim, mindenesetre igyekszem! A „TheSuccess itself”-re is hozom pár napon belül az új részt! Kellemes olvasást!

Puszi!! =)

Reggel is vidáman szálltam ki az ágyból, és figyeltem, ahogyJacob alszik, de mivel nyolc óra is elmúlt, így felkeltettem őt is.

- Jake, ébresztő! Hahó, kelj fel! Jó reggelt! – ráztam őt, de csak valamitmorgott az orra alatt, és hátat fordított. Gondoltam ideje, hogy újabb pontotszerezzek, így leszaladtam a konyhába, fogtam egy poharat, amit megtöltöttemvízzel, visszarohantam és az egészet Jacobra öntöttem. Kipattant az ágyból, éscsibészesen elvigyorodott, mire futni kezdtem előle, be a fürdőbe, az ajtótpedig magamra zártam.
- Nyisd ki, vagy én teszem meg!
- Hülye lennék kinyitni! – nevettem. – És azt hiszem kettő-egy az állás.
- Persze, mikor alszom, nem tudok mit csinálni, ez nem ér.
- De ér! – kuncogtam tovább.
- A-a!
- De! – mondtam, s folytattuk még ezt egy darabig.
- Abbahagynátok?! Mint két gyerek, úgy viselkedtek! – hallottam meg Leahhangját.
- És amúgy is készülődnötök kell, tíz perc és indulunk! – kiáltott fel Missy,de hallottam, hogy nevet.
- Kijössz? – kérdezte Jake.
- Fegyverszünet? – ajánlottam fel.
- Csak míg el nem készülünk. – mondta mosolyogva, ahogy kinyitottam az ajtót.
- Oké… - somolyogtam én is. A szobába mentünk, én a bikinik között kezdtemválogatni, mert azt már tudtam, hogy mit veszek fölé. Végül kiválasztottam egytürkiz alsós és fehér pántnélküli bikinit, és az ágyra dobtam, majd egyegyszerű laza ruhát tettem ki mellé.
- Na sikerült? – kérdezte Jake.
- Ühüm. Azt hiszem nem kellett volna ennyit hoznom, akkor talán nem válogattamvolna ennyit. – kuncogtam.
- Lehet. – mondta, s nézett engem. Kérdően néztem rá, hátha leesik neki, hogyelőtte már aligha öltözhetek, s úgy egy perc elteltével végre föleszmélt.
- Ó, ne haragudj! Kimenjek? – kérdezte.
- Elég, ha elfordulsz. – mondtam neki, így száznyolcvan fokos fordulatot vett,én meg gyorsan átöltöztem.
- Mehetünk! – jelentettem ki, mire megfordult, és kitárta előttem az ajtót, ígytáskámat magamra kaptam, és levonultunk a többiekhez, akik látszólag már csakránk vártak. Előkotortam a napszemüvegem, illetve ellenőriztem, hogy mindenteltettem, majd elindultunk.

Szép lassan sétáltunk miközben beszélgettünk, ésmeglehetősen hangosak voltunk, mivel mindenki minket bámult. Ahogy egy bolt eléértünk néhányan közülünk bementek, hogy üdítőt vegyenek, majd haladtunk tovább.Úgy tízpercnyi séta után kiszúrtam a házat, ahol már a ma éjszakát is töltjük,s mikor odaértünk ezt meg is jegyeztem.
- Ma este, ha minden igaz, akkor ide fogunk költözni. – mondtam vigyorogva.
- Tengerparton leszünk? – kérdezte Missy.
- Bizony! – feleltem, majd indultam tovább. Újabb öt perc után viszontmegálltam, mert elérkeztünk a sziklás részhez. – Itt vagyunk. Srácok szerintemvegyétek fel a lányokat, mert… hát ti is látjátok. – somolyogtam. Óvatosanereszkedtünk le a meredek sziklás lejtőn, ha egy kicsit meredekebb, akkor talánmár sziklafalnak mondható.
- Igazad volt, nagyon jó! – vigyorgott Seth. – Itt aztán senki sem fog minketzavarni.
- Remélem. – mosolyogtam. Leterítettem a plédem, rádobtam a törülközőm éstáskám, hogy mégse a homokra tegyem. A ruhám madzagjával kezdtem szenvedni,túlságosan meghúztam a csomót, de elszakítani azért nem akartam. Már vagy egyperce ügyködhettem, mikor feltűnt, hogy Jacob figyel, s egy újabb perc után sikeresenkioldottam, így kibújtam ruhámból, s nem tudtam megállni, hogy szemem sarkábólne Jacobot figyeljem, aki engem nézett, alaposan végigmért, s a különös, furcsadolog mellett játékos csillogás volt szemében. Ahogy földet ért a ruhám, abbana pillanatban kicsúszott a talaj a lábam alól, szó szerint, ugyanis Jakefelkapott a vállára, és a víz felé futott velem.
- Jake, hé, tegyél le, hallod! Tegyél le! – kiáltottam, miközben a hátátcsapkodtam. Úgy éreztem vészesen közel vagyunk, így magatehetetlenül lógtamrajta, s nem tudtam nem észrevenni fenekét, amire, mint egy utolsópróbálkozásként rácsaptam egyet, de egy másodperc múlva éreztem a kicsit hűvösvizet, de most különösen jól esett. Pár másodpercig lent is maradtam, csak azután jöttem fel, hogy kissé lehűltem.
- Akkor kettő-kettő? – vigyorogtam Jacobra.
- Igen. De azt hiszem, ma éjjel nem alszom a hátamon, de ami ennél rosszabb,hogy a fenekemet sem érzem. – mondta mosolyogva, miközben a hátsójátdörzsölgette.
- Ne haragudj, de a formás hátsódat kár lett volna kihagynom! – kuncogtam, miremeglepetten nézett rám, de én csak felvontam egyik szemöldököm és továbbmosolyogtam.
- Jöttök játszani? – kérdezte Seth.
- Én igen. – mondtam azonnal, s mentem oda hozzájuk. Embry és Leah kivételévelmindenki játszott, ők ketten beszélgettek a parton, ami egy kicsit meglepett,de nem igazán foglalkoztam vele.

Órákig labdáztunk a vízben, majd a parton is, aztán megint avízbe vettük az irányt, csak akkor már másfajta játékkal és immáron mindnyájanjátszottunk. Mikor ezt is szép számmal meguntuk, akkor én kimentem a partra,hogy végre napozzak is egy kicsit, így hasra vágódtam, és kikapcsoltamfelsőmet, hogy a helyén is barnuljak egy keveset. Nem sokkal később először ahideg krémet éreztem meg, majd két forró kezet, ami a hátamba masszírozta, sönkénytelenül is elmosolyodtam. Óvatosan kinyitottam szemeim, s mosolyom mégnagyobb lett, ahogy Jacobot megláttam.
- Mmm, ez jó… köszönöm. – motyogtam.
- Szívesen… ha már a múltkor nem tettem meg. – mondta, s mélyen a szemembe nézett,mely már nem úgy tekintett rám, mint két nappal ezelőtt, amikor erre kértem.Ahogy befejezte lefeküdt mellém a plédre, behunyta szemeit, és ő is élvezte anapot, ami már nem tűzött annyira, de még így is rettentő hőség volt.
- Szerinted, mostmár minden rendben lesz? – kérdeztem tőle.
- Nagyon remélem.
- Én is. Bár azt hiszem, lehetett volna ennél rosszabb is.
- Például?
- Például, ha hazamegyek.
- De nem tetted.
- Nem, mert nem tudtam itt hagyni a formás feneked. – kuncogtam.
- Csak a fenekem?
- Jó, a bicepszed is közrejátszott. – nevettem még mindig.
- Na azért. A végén még megsértődnek, és ezt találják csinálni. – csapottezúttal ő a fenekemre, de pont csak annyira, hogy megérezzem.
- Akkor talán szándékosan meg kellene sértenem őket. – dobtam fel a labdát,kíváncsi voltam, meddig megy el most, hogy megbeszéltük a dolgokat.
- Talán azt kéne tenned. – somolygott.
- Bekapcsolod? – kérdeztem, amint Jared és Kim is kijött a vízből, ők voltakmár csak, akikre vártam.
- Persze. – felelte, majd teljesítette kérésem.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de haza kellene mennünk, hogy összepakoljunk, ésátmenjünk a másik apartmanba. – mondtam úgy, hogy mindenki meghallja, ígymindenki szedelődzködni kezdett. Ahogy készen lettünk, hazamentünk, és pakolnikezdtünk, örültem, amiért nekem nem kellett már a ruháimat összecsomagolnom,mert így a konyhai dolgokkal foglalkozhattam, illetve felhívtam az irodát, hogymikorra mehetünk, de volt egy kis gond.
- Most akkor van ház, vagy nincs? –kérdeztem a nőt idegesen.
- Van, ott van a másik mellett, csakrosszat írtunk fel önöknek, így más a szobafelosztás.
- Miért?
- Mert ebben nem két darab két ágyas, egy három ágyas, és három francia ágyasszoba van, hanem négy darab francia és két darab két ágyas.
- Máshol esetleg nincs…
- Ez az egyetlen, amit üres még.
- Akkor… majd visszahívom. – morogtam, s nyomtam ki. Telefonáltam párat,hátha van még más cégnek kiadó apartmanjuk, de ekkora létszámot nem tudtakfogadni, ami nem éppen meglepő. A többiek már a nappaliban vártak, így lementemhozzájuk, és felvázoltam a helyzetet.
- Az a gond, hogy nincs más apartman, és ebben rossz a szobafelosztás, mertnégy francia és kettő két ágyas szoba van, szóval vagy valahogy megoldjuk, vagyesetleg szállodába mehetünk, de ami megfelelő lenne, az elég nyüzsis helyenvan, szóval… ötlet? – néztem körbe.
- Nagyon egyszerű, valakik együtt alszanak, ennyi. – mondta Paul.
- Én ugyan nem alszom együtt senkivel. – vágta oda Leah durcásan. Pár perccsend következett, mikor Jake megköszörülte torkát, és rám nézett.
- Mit gondolsz, megtűrsz magad mellett? – kérdezte, s mintha félt volna aválasztól, az én szívem pedig vad dübörgésbe kezdett.
- Vagy mi lenne, ha Nessie-Leah egy, Embry-Jake kettő, és mi Collin-nalbevállaljuk a francia ágyast, ha nagyon nem férünk el, akkor valamelyikünk akanapén vagy a földön alszik. – ajánlotta fel Brady, s én ugyan átkoztam ezengondolata miatt, de nem mutattam ki, s mivel mindenkinek megfelelt, isméttelefonáltam, hogy akkor kell a ház, a nő pedig nem győzött hálálkodni.

Taxithívtam, hogy mégse kelljen annyit cipekednünk, s odaérve megkaptuk a kulcsokat,így bementünk felfedezni ideiglenes otthonunk. Ha lehet, ez még szebb volt,mint a másik, a nappali nagyon hangulatos volt, ablakai a tengerre néztek, akonyha valamivel kisebb volt, de nem is kellett nagyobb, s lent és fent is voltegy fürdő, illetve lent négy szoba volt, fent pedig kettő. Mindenképpen fentakartam lenni, így azonnal felmentem, és lefoglaltam véleményem szerint alegjobb hálót, ugyanis ennek volt erkélye, ami szintén a tengerre nézett, s aszomszéd szobával közös volt, egyszerűen imádtam. Mellénk Jake és Embryköltözött, aminek nagyon örültem. Vissza leszaladtam, hogy a konyhábakipakoljak, rendeltem vacsorát, aztán a bőröndjeimhez siettem, hogy azt mostmára nyaralás végéig kipakoljam, s ezúttal az Alice által bepakoltat iskifosztottam. Meghallottam a csengőt, így leviharoztam, hogy én nyithassakajtót, kifizettem és átvettem a pizzákat, amiket az asztalra pakoltam le.
- Gyertek, kaja! – kiáltottam, s egy percen belül már mindenki evett, ami nemcsoda, főleg, hogy még a fiúk sem ettek valami sokat ma. Elővettem tányérokat, asajátommal pedig felmentem a szobánkba, s egy széket húztam az erkély elé. Párperc múlva lépteket hallottam, így hátrafordultam, s örültem, amiért Jacobfeljött.
- Mit csinálsz itt egyedül? – kérdezte.
- Csak nézem a tengert, annyira gyönyörű.
- Valóban az, de azért én tudnék olyat mondani, ami sokkal szebb, és mégközelebb is van. – nézett rám jelentőségteljesen, mire az összes vér az arcombatódult.
- Nem maradsz itt velem? - kérdeztem megvégül, ahogy ki akart menni.
- Ha szeretnéd. – mosolyodott el, s húzott mellém egy széket. Tovább ettünk,mindketten hallgattunk, de ez a csend nem volt kínos, hanem jóleső és meghittvolt. Ahogy befejeztem, az ölembe tettem a tányérom, s csak Jacob nevetésérefigyeltem fel.
- Mi az? – néztem rá értetlenül.
- Csak egy kis krém van a szád szélén. – kuncogott tovább, én meg sikeresenelpirultam és a számhoz kaptam.
- Nem ott. – hajolt közelebb, s törölte le óvatosan ő, de nem ült vissza,ugyanolyan közel maradt, s mélyen a szemembe nézett. Szívem vadul vertmellkasomban, ahogy egyre közelebb hajolt.
- Ti is jöttök sétálni? – szólt be Kim, mire gyorsan szétrebbentünk.
- Öhm, én most kihagynám. – feleltem.
- Én is. – mondta Jake, s Kim lépteivel a pillanat varázsa is elballagott.

18. Back for...

2011-10-04T17:54:00.001+02:00

Sziasztok!!
Meg is hoztam az új részt, nem is fűznék most hozzá semmit. Kellemes olvasást,ha van kedvetek, komizzatok!!
Puszi!! =)

Ahogy kiértünk és szép lassan elkezdtük a procedúrát, egyreinkább azt éreztem, hogy nem mehetek el, itt kell maradnom, nem Nahuel-lel kelllennem, s mikor már a beszállást kezdtük, még erősebb lett ez az érzés. Minden próbálkozásomellenére nem tudtam tőle szabadulni, s kis idő múltán felülkerekedett rajtam.
- Én sajnálom, de… de…nem mehetek veled Nahuel. – mondtam neki, s öleltemmagamhoz, de ő csak állt, mint a cövek. – Szeretlek! – suttogtam még a fülébe,s óvatosan megcsókoltam, ami nagyon jól esett, sokkal jobban, mint a voltbarátommal, de nem akartam neki magyarázkodni, így kiviharoztam egészen azügyfélfogadóig. Fájt így otthagyni őt, de hittem abban, hogy bíznom kell a megérzéseimbenahhoz, hogy helyesen cselekedjek, márpedig a megérzéseim ezt súgták.Visszakértem a csomagjaim (egy kis fizetség ellenében leszedték a gépről), ésegy taxit kerestem, hogy visszamehessek. Rosszul éreztem magam Nahuel miatt, denem lett volna helyes vele mennem, mert nem ő az, akivel lennem kell, és voltmég néhány dolog, amit le kellett tisztáznom magamban. Ahogy megálltunk éskifizettem a sofőrt, feltéptem az ajtót, kivettem a csomagjaim és a házbasiettem.
- Nessie? De te hogyan? – kerekedtek el a nappaliban lévő Seth szemei.
- Én… nem tudom. – vigyorogtam rá.
- Úgy örülök, hogy itt maradsz velünk! – mondta, miközben megemelt, s szorosanmaghoz húzott.
- Seth, ne ölj meg! – nevettem, mire óvatosan letett. A többiek is előkerültek,jó hangulatban telt el a délután, már csak két valaki hiányzott, illetőlegnekem csak egy…

Késő este volt már, mikor úgy döntöttünk, hogy aludnimegyünk, s megkértem Embry-t, hogy költözzön át Nahuel szobájába, mivel amintJake hazaért, beszélni akartam vele. Lezuhanyoztam, de nem akartam feltúrni azegész bőröndöm, így csak egy póló és nadrág merítette ki a pizsama fogalmát,ledőltem az ágyba, olvastam, felhívtam az otthoniakat, majd megint olvastam,aztán ettem, s már fél három is elmúlt, amikor úgy döntöttem, hogy jobb leszaludnom, hiszen az sem biztos, hogy hazajönnek. Először azt hittem, dühös vagyokemiatt, sőt, talán az is voltam, de a dühöt valami egész más váltotta fel, talánsértettség. Mindenesetre muszáj volta aludnom, hiszen a virrasztásom miatt nem fognakhamarabb hazaérni, így hamar elnyomott az álom…
Zajt hallottam odakintről, mintha valaki suttogna, gyorsan felültem az ágybanés megdörzsöltem a szemeim. Láttam, hogy lassan kinyílik az ajtó, s hogy Jakelép be rajta háttal. Amint elköszönt Leah-tól és a szobába fordult észrevett,hogy az ágyon ülök, de nem tudtam mozdulatlan maradni, egyszerűen a nyakábavetettem magam.
- Jajj, Jake, én úgy sajnálom, ne haragudj rám. – mondtam a könnyeimmelküszködve.
- Nessie?! – kérdezte és mondta egyszerre, szorosan magához ölelt, olyan jólesett, hogy végre itt van, s a maradék sértettségem is eltűnt. – De te mitkeresel itt? Rég Forks-ban kéne lenned! – mondta, de éreztem, hogy boldog.
- Nem tudtam elmenni, egyszerűen nem tudtalak itt hagyni téged… és a többieket.– tettem gyorsan hozzá.
- Örülök, hogy itt vagy! – tolt el magától annyira, hogy a szemembe nézzen.Arca csak úgy ragyogott, szeme jobban csillogott, mint szokott. Kissé furcsánéreztem így magam, nem rosszul, de olyan… kínosan talán, amit nem igazán értettem,de próbáltam nem elpirulni, noha mindenem égett.
- Én is… - mondtam, majd visszahúztam magamhoz. Hosszú percekig tarthatott így,ő nem akart letenni, én pedig nem akartam elengedni, s csak akkor jeleztem,hogy másképp talán mégis kényelmesebb lenne, mikor zsibbadni kezdtem. Az ágyhozmentem vele együtt, majd egymással szemben ülve mindketten csak kerestük aszavakat.
- Hol voltatok? Persze, csak akkor mondd el, ha…
- Igazából… nem szeretném most elmondani… - felelte. Úgy éreztem, mintha ismétfacsartak volna egyet a szívemen, de nem akartam elrontani ezt a pillanatot,így csak bólintottam egyet, és lenyeltem a gombócot a torkomban. – Tudod, te sem gondolhattad komolyan, hogyköszönés nélkül elmegyek… - kuncogtam, próbáltam menteni a menthetőt.
- Igen, én is ebben reménykedtem.
- Szóval erre ment ki a játék?! – kérdeztem nevetve.
- Természetesen! Ez volt a célom! – mosolygott. Hirtelen ötlettől vezérelvevetettem rá magam, s ültem rá csípőjére, ami nagyon tetszhetett neki, mivelcsak vigyorgott.
- Ugye tudod, hogy könnyen fordíthatnék a helyzeten? – húzta fel egyikszemöldökét.
- Valóban? Én nem hinném. – mondtam magabiztosan, de tudtam, hogy igaza van.Erősebben nyomtam az ágynak, hogy bizonyítsam, ennél többre is képes vagyok, dekezeit kiszabadította, és csiklandozni kezdett, így hamar fordult a kocka,igaz, ő csak mellettem térdelt. Hiába próbáltam szabadulni, sehogy sem ment, ahasam már fájt a nevetéstől, amit mellesleg próbáltam visszafogni, hogy atöbbieket ne keltsük fel, a könnyeim folytak, de csak nem hagyta abba.
- Oké-oké, nyertél! – mondtam ki végül.
- Biztos? – kérdezte mosolyogva.
- Igen! Egy-egy az állás! – kuncogtam. – Remélem senkit sem keltettünk fel! –néztem rá, de nem tudtam letörölni a vigyort a képemről.
- Hát… én is… bár nem hiszem, hogy alszanak… - forgatta szemeit, mire ismétfelnevettem.

Kezdtem úgy érezni magam, mint egy tinédzser lány, aki mindenvihog… hát nem éppen szívmelengető dolog, engem legalábbis kimondottanidegesített. – De… már csak egy kérdésem van… ha te itt vagy… akkor hol vanEmbry? – kerekedtek el szemei. – A te helyeden? – mosolyodott el.
- Nem… nem akartam megkockáztatni, hogy Leah lenyakazzon… szóval Nahuelszobájában van. – mondtam kissé szomorúan, de aztán ismét elmosolyodtam. – Annak ellenére, hogy kecsegtető volt a dolog,még Embry is hajlandó lett volna a helyemre feküdni, mert biztosra vette, hogyLeah álltában fog felrobbanni. – kuncogtam, mire Jake csak egy rosszallópillantást vetett rám, így témát váltottam. – Úgy beszéltük meg, hogy holnapelmegyünk arra a partszakaszra, amit mondtam. Ti jöttök? – kérdeztem, direkttöbbes számot használva.
- Ti?
- Hát te és Leah. – mondtam, mintha ez egyértelmű lenne.
- Leah nevében nem beszélhetek, de azt hiszem, én megyek. – mosolygott, s ezenmondata nagyon boldoggá tett.
- Az jó!
- De most nem vágtatsz haza, ugye? – kérdezte csibészesen.
- Nem tervezem… - kuncogtam.
- Helyes! Szerintem ideje lenne aludnunk. – mosolygott.
- Igen, valószínűleg nem ártana. – vigyorogtam én is, majd még mielőtt bármitis mondhatott volna, visszabújtam az ágyba, és elfészkeltem magam.
- Itt alszol?
- Ühüm, nem baj?
- Nem, dehogy. – nézett rám furcsán. Vetkőzni kezdett és egyszerűen nem tudtamlevenni róla a szemem, izmos testét pásztáztam, holott láttam már így, ráadásulmég el is pirultam. Mikor nadrágját vette volna le mégis elfordultam, nemakartam, hogy teljesen zavarban legyek.
- Jó éjt Nessie! – hallottam egész közelről, majd éreztem meg Jake ajkait az arcomon.
- Jó éjt Jacob! – mosolyogtam elégedetten, hiszen mostanáig nem kaptam tőle jóéjt puszit, mindig én adtam neki. Mosollyal az arcomon aludtam el…

17. Departure

2011-09-30T12:00:00.000+02:00

Hazáig futottunk, tudtam, hogy ha akar, akkor könnyenelkapott volna, még úgy is, hogy mindketten emberi tempóban futottunk. Azajtóban fékeztem le, s fordultam vissza hozzá.
- Egy-null ide! – vigyorogtam fel rá.
- Még! – nevette el magát. Benyitottam s meglepetésre mindenki ott ült vagyállt, de annyira fagyos volt a hangulat, hogy rettentően megrémültem, mitörténhetett. Körülnéztem mégegyszer, s csak egy személy hiányzott, mégpedigNahuel.
- Mi történt? – kérdeztem, s mentem közelebb hozzájuk.
- Ne ijedj meg, csak… menj fel Nahuel-hez! – mondta Kim. Bólintottam egyet, ésazonnal a szobájába rohantam, de elképzelni sem tudtam, hogy mi a franc lehet.
- Mi a baj? – mentem be rögtön, s teljesen ledöbbentem, hogy az ágyán kétbőrönd volt nyitva, éppen belepakolt, egy pillanatra sem állt meg. – Nahuel!
- Huilen… - mondta elgyötörten.
- Várjunk, mi történt? Nahu beszélj már, mert megőrülök!
- Haza kell mennünk! Alice látta, hogy az ismeretlen vámpírok megtámadjákHuilen-t, így egyszerűen muszáj. – nézett rám bocsánatkérően. Ekkor megértettemaz egészet. Azért beszélt többes számban, mert ha ő hazamegy, nekem is hazakell mennem.
- Nahu, nyugi, nem lesz semmi baj! – mondtam, de igazából teljesen lesokkolt adolog. – Ne haragudj, de most… - néztem rá bocsánatkérően, mire csak bólintott.Levánszorogtam a lépcsőn, és néztem az elkeseredett arcokat. Megpróbáltammagamon erőt venni, megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.
- Szóval… azért mert nekem haza kell mennem, nektek még nem. Továbbra is ittmaradhattok, sőt, én nagyon szeretném, ha így lenne.
- Ne… – szólt közbe Missy, de gyorsan leintettem.
- Hadd mondjam végig! – néztem kissé szúrósan rá. – Valljuk be, nem sokszor vanalkalmatok eljönni nyaralni, pláne együtt és nem szeretném, ha most ez miattamelmaradna. Nem tűröm az ellenkezést, különben sem tudnánk ennyi jegyetátíratni. Szóval… gondolom, nemsokáratalálkozunk. – azzal visszafordultam a lépcsőhöz és elindultam felfelé.
- Nessie! – szólt megint Missy. „Hagyd!” mondták nekik a többiek, s halkandiskurálni kezdtek.

Felmentem a szobámba, és szép lassan én is pakolni kezdtem,éreztem, hogy néhány könnycsepp végiggördül az arcomon, de pár másodperc múlvamár sehol sem voltak, erőt vettem magamon. Ahogy végeztem, átmentem Nahuel-hez,aki az ágyán ült, és csak bámult maga elé.
- Hányan megyünk?
- Csak mi ketten. – mondtam határozottan.
- Én… annyira sajnálom!
- Nahu, semmi baj. Erről nem te tehetsz! – néztem rá bátorítóan, de szemébenézve hatalmas keserűséget láttam. – Mit mondott pontosan Alice?
- Hogy látta, amint valakik megtámadják Huilen-t három nap múlva, és haza kellmennem, amilyen gyorsan csak tudok.
- Nem lesz semmi baj! Hidd el! – mondtam neki, s öleltem meg olyan szorosan,ahogy csak tudtam. Hosszú percekig ültünk így, mikor elhúzódott tőlem, és felémfordult.
- Nessie! Én nagyon köszönöm, hogy itt vagy velem… de valamit el kell mondanom…- hajtotta le fejét.
- Tudom, hogy mit mondtál Jacobnak.
- Tudhattam volna, hogy azonnal árulkodni fog… - mondta kissé idegesen.
- Nem árulkodott, hanem neked köszönhetően összevesztünk. Szóval…
- És nem haragszol rám?
- Nem. Fordított helyzetben, valószínűleg ő is ugyanezt tette volna.
- Én csak arra gondoltam, hogy talán…
- Nagyon szeretlek Nahu, de ezzel az egésszel nem érsz el semmit. Jacob abarátom, és mindig is az lesz. Ezt… meg kell értened.
- Tudom… - felelte kissé szomorúan. Párpercig még ültünk egymás mellett, aztán felálltam, hogy visszamenjek aszobámba.
- Beszélsz Alice-szel? – kérdeztem még meg, mire csak bólintott egyet.Átcaplattam a szobába, s az ablak elé álltam, hogy egy kicsit gondolkodjam. Nemigazán tudtam, hogy mit is szeretnék, de meg akartam oldani a kialakulthelyzetet Jake és Nahu között. Utáltam, amikor összeszólalkoztak, sőtvalószínűleg, ha nem vagyok ott néha, akkor egymás torkának is esnek. Nemértettem, hogy mire jó ez nekik, mert ezzel csak engem bántanak, és egyreinkább el fogok távolodni tőlük, pedig mind a kettejüket nagyon szeretem.
- Jól vagy? – kérdezte meg Jake a hátam mögül, ami kissé megijesztett.
- Ühüm. – mondtam, de nem fordultam meg, továbbra is az égboltot kémleltem,karba font kezeim még szorosabbra fűztem.
- Biztos? Mert nekem nem úgy tűnik… - suttogta, de nem tudtam, mit is felelhetnék,így csak vállat vontam. Éreztem, hogy már mögöttem áll, de valószínűleg nemtudta, hogy mit csinálhatna, de pár perc múlva elhatározta magát, mertoldalamnál ölelt magához, s kezeit az enyémekre tette. Megnyugtatott aközelsége, de nem tudtam elfelejteni, hogy nemsokára már otthon kell lennem.
- Nem akartam még hazamenni… - mondtam ki végül halkan.
- Én sem… - mondta, amin kissé meglepődtem, sejtettem, hogy ahová én megyek,oda ő is, de titkon azért reméltem, hogy most másképp lesz, hiszen neki most abarátai mellett lenne a helye. – Mi történt pontosan? – kérdezte, éreztem, hogyideges, mégis aggódó és annyira lágy volt, amennyire csak telt tőle.
- Alice felhívta Nahuel-t, hogy Huilen-t meg fogják támadni azok a vámpírok,akiket Nahu látott azelőtt, hogy eljött, így muszáj hazamennie. – mondtam, spróbáltam tartani magam.
- Várjunk csak! Alice azt mondta, hogy neki kell hazamennie, nemde? Akkortalán…
- Jake, valljuk be, semmi esély sincs rá, hogy itt maradhassak. És…
- És mi?
- Nahuel-nek is szüksége van rám, nem hagyhatom őt magára… - mondtam szomorúan,hiszen tudtam, hogy ezzel őt is megbántom.
- Mi van, ha maradhatnál? Akkor is vele mennél? – kérdezte kimérten.
- Igen… nem… talán… nem tudom! – mondtam összezavarodottan.
- Mindjárt jövök. – engedett el, s ment ki a szobából. Sejtettem, hogy mitakar, de vajmi kevés esélyt láttam arra, hogy a családom belemenne, hogy velükmaradjak. Úgy öt perc telhetett el, mikor ismét bejött, egy mobillal a kezében.
- Edward veled akar beszélni. – mondta diadalittasan, s nyomta a fülemhez atelefont.
- Esküdj meg, hogy semmi hülyeséget nemcsinálsz!
- Várj apa, mi van? – kérdeztem értetlenül.
- Csak az, hogy Jake… mindegy. Csakesküdj meg.
- De én… nem tudom… - mondtam zavartan, egyáltalán nem voltam benne biztos,hogy itt kellene maradnom. – Majdvisszahívlak, jó? – kérdeztem.
- Rendben, csak… minél hamarabb. –felelte aggódóan, s letette.
- Mindenképpen vele mész, igaz? – kérdezte elkeseredetten, mire ismét nemtudtam, hogy mit mondjak, kerestem a szavakat, de azok mintha elbújtak volna,vagy legalábbis valami elzárta. Kiviharzott a szobából, én pedig könnyezverogytam le ágyamra, hogy aztán, mint az elmúlt időben oly sokszor, álombasírjam magam.

Reggel úgy éreztem magam, mint egy hulla, akit csak valamirossz horrorfilmben feltámasztottak, és ide-oda rángatnak, ugyanis Nahuelkeltett, illetve csinált meg mindent helyettem. Ha minden igaz, akkor nyolc órakörül indultunk volna, de Jacobot még sehol sem láttam.
- Jake? – kérdeztem meg végül Nahuel-t.
- Nem szólt? Ő nem jön velünk. – nézett rám meglepetten, de láttam rajta, hogyörül ennek.
- Nem, nem említette… - mondtam szomorúan, s mentem vissza a szobámba mégegyszer körülnézni, aztán vissza le, búcsúzkodni, s miután mindenkivel sikerültezt letudnom, tétován megálltam az ajtóban.
- Jake, még alszik? – kérdeztem Embry-t, aki csak Rachel-re nézett, minthamegerősítést várna.
- Tegnap este, miután beszélt Nahuel-lel, elment Leah-val, és nem jöttek haza…- mondta, s ekkor úgy éreztem, mintha hármat facsartak volna a szívemen.
- Hát akkor… további jó szórakozást. – mondtam, s mosolyt erőltettem arcomra,majd kimentem, és beültem Nahuel mellé. Nem beszéltünk az úton, nehezemreesett, hogy visszatartsam könnyeim, de megértem Jacobot, hiszen neki sem lehetkönnyű, annyi fájdalmat okoztam már neki.

16. Clarification

2011-09-23T14:23:00.002+02:00

Sziasztok!!

Meghoztam az új részt, ugyan nem vagyok vele teljesen elégedett, azért remélemtetszeni fog! :)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!

Puszi!! =)

Nem értettem mirőlbeszél, hiszen semmi más nem történt, minthogy hazahozott, bár az igazsághozhozzátartozott, hogy egy rész teljesen kiesett… talán nem aludtam, hanem akkor csináltam valami őrültséget?! Agondolat szöget vert a fejembe, azonban ehelyett a legjobb védekezést, vagyis atámadást választottam.
- Jacob neked elment az eszed! Azt sem tudom, mi bajod van!
- Hogy mi a bajom? – lépett hozzám közelebb. – A bajom az, hogy ahelyett, hogyvigyáznék rád, ez a nyápic folyamatosan keresztbe tesz. Te meg mindent elhiszelneki, és rögtön a nyakába ugrasz!
- Nem ugrottam a nyakába, de ő ott volt, mikor rosszul lettem!
- Éjjel nem tűnt úgy, hogy annyira rosszul lennél! Engem elküldtél melegebbéghajlatra, vele meg…
- Mi van? – hőköltem hátra.
- Nagyon is élvezted az éjszakát, nemde?
- Te ezt most komolyan kérdezted? – néztem rá döbbentem, s olyan halkanbeszéltem, hogy magam is meglepődtem.
- Nem kell megjátszanod magad. Ha neked Nahuel kell, hát legyen.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Az égvilágon semmi sem történt köztünk,hazahozott, én meg megkértem, hogy maradjon velem, mert iszonyú rosszul éreztemmagam, én még nem lennék ARRA készen.
- Mikor éjjel benyitottam nem úgy tűnt. – köpte a szavakat, de láttam rajta,hogy mennyire szomorú. Közelebb léptem hozzá, és arcához nyúltam, de elkapta afejét. Ismét megpróbáltam, de most ahogy hozzáértem, azonnal vetíteni kezdtemaz emlékeim. Egy percbe sem tellett, hogy megmutassak neki mindent, s éreztem,hogy vad remegésbe kezd, így elengedtem az arcát.
- Én megölöm azt a… - kezdett bele, s indult kifelé, de hátulról elkaptam, ésátöleltem.
- Jake! Én nem tudom, hogy mi történt, de biztosan félreértetted!
- Amit mondott, nem lehet félreérteni. És most engedj el.
- Jacob… – mondtam, de hangom a végére elcsuklott, s kezeim lehullottak róla.Azonnal felengedett, megfordult, s most ő ölelt magához szorosan.
- Ne sírj, jó? Én… sajnálom. – nézett rám, s olyan lágyan mondta mindezt, hogycsak még inkább potyogni kezdtek a könnyeim.
- Miért kell nekünk állandóan veszekednünk? Elegem van ebből… - motyogtam belea mellkasába, de nem szólt semmit, csak éreztem, hogy izmai ismét megfeszülnek.– Nem akarok veled veszekedni Jacob.
- Ha Nahuel nem jött volna el, talán nem…
- Nahuel-nek nagyon is itt kell lennie. Meg kell értened, hogyha te nem is, deén nagyon szeretem őt, és ezen semmi sem változtat. Ő is a barátom… - néztemföl rá komolyan, de ő elfordította a fejét, irtó mérges lettem rá megint,kiszakítottam magam az öleléséből és az ajtóhoz viharoztam, amit csakértetlenül nézett végig. – Nem igaz, hogy egy percre sem vagy képes félretennia fránya büszkeséged! – mondtam még neki, majd a saját szobámba mentem, hogykicsit összeszedjem magam.

Amint jobban voltam, gondolatelterelésképp lementema többiekhez, úgy hallottam, remek a hangulat. Már mindenki lent volt, csak énhiányoztam.
- Na végre! – vigyorgott rám Embry. – Azt hittük, már le sem dugod az orrod!
- Á, nem szabadultok meg tőlem olyan könnyen! – nevettem el magam.
- Akkor koccinthatunk! – mondta Rachel, s a konyhába ment. Egy üveg Whiskey-veltért vissza, illetve poharakkal. Mindenkinek töltött, s egyenként elvettünkegyet.
- Szóval azt hiszem, egy csodás nyaraláson vagyunk, és valószínűleg csak jobblesz. Nagyon remélem, hogy ez a két hét a szórakozásról és pihenésről fogszólni, mert bocs srácok, de nagyon rátok fér! – nevette el magát Rachel. –Akkor egészségetekre! Ó, és még valami: ez Nessie nélkül nem jöhetett volnalétre, szóval neki is köszönjük! – tette hozzá, ami nagyon jól esett. Igaz, acsaládom érdeme inkább, de örültem, amiért engem is megemlített. – Cheers! –összekoccintottuk a poharunkat, és mivel nem láttam akadályát, hogy igyak egykortyot, ezért számhoz emeltem a poharat, de megállítottak.
- Nessie! Megmondtam, hogy…
- Csak egy korty Jake, nyugi!
- Nincs nyugi!
- Egy kicsibe még nem fogok belehalni!
- Azt mondtam, hogy nem! – kiáltott rám, s vette ki a poharat a kezemből, mireminden szem ránk szegeződött. Nem gondolkoztam, csak fogtam magam, éskirohantam, még azzal sem vesződtem, hogy becsukjam az ajtót. A part feléfutottam, s most kimondottan nehezemre esett, hogy tartsam a normális emberitempót, de nem akartam feltűnni senkinek sem, így visszafogtam magam. Egészen astégig mentem, majd a legvégén leültem, és lelógattam a lábam. Megalázottnakéreztem magam, fájt, hogy ennyire semmibe tudja venni a saját akaratomat, smost még a többiek is láthatták. Miért kell állandóan megmondania mit és hogyancsináljak?! Nem egy taknyos kölyök vagyok már, és ha ezt nem képes felfogni – márpedignagyon úgy tűnik – akkor nem vagyok kíváncsi rá. Miért kell ezt csinálnia? „Az a nyamvadt büszkesége okozza, nem beszélvea bevésődés okozta ragaszkodásról!”Válaszolt a fejemben egy hang. A saját hangomvolt, mégis kissé idegennek éreztem, nem akartam, hogy így legyen. Nem akartam,hogy a bevésődés miatt ragaszkodjon hozzám…

Sokáig gondolkodtam ezen, talán órákig is, éreztem, hogyvalaki figyel, de egészen addig nem törődtem vele, míg meg nem hallottam, hogyaz a valaki a mólón sétál, de egyszerűen nem akartam vele foglalkozni.
- Meddig akarsz még itt ücsörögni? – kérdezte meg.
- Nem mindegy?! – mondtam kicsitingerülten, továbbra is magam elé bámulva.
- Nem, nem mindegy, mert addig nekem is itt kell ülnöm, és lenne jobb dolgomis, kislány. – vágott vissza. Ahogy ezt kimondta, felpattantam, és közelebbléptem hozzá, mellkasánál fogva lökdöstem hátrébb.
- Megmondtam, hogy ne hívj így, mert már nem vagyok kislány! Elegem van abból,hogy folyamatosan őrzöl, és úgy viselkedsz velem, mintha egy…
- Tudod, milyen könnyű lenne rád másként tekinteni? – állt meg úgy, hogy azújabb taszítás mit sem ért, s amint kezem hozzáért, elkapta azt, így mindösszeöt centi választhatott el minket egymástól. Felnéztem a szemébe, mely dühöt,szomorúságot sugárzott, s még valamit, amit eddig még sosem láttam. Leheleteamint számhoz ért, valami olyasmit váltott ki belőlem, amit még sohasemtapasztaltam: jól eső szédülés fogott el, elöntött a forróság, s a gerincemmentén megborzongtam, a lábaim pedig mintha megremegtek volna, a szívemkihagyott egy ütemet, lélegzetem felgyorsult. – Ha nem gyerekként néznék rád,akkor… - nem fejezte be, csak behunyta a szemét és elengedett.
- Akkor mi Jake? Nem lenne semmi. – szedtem össze magam.
- Ezt te nem értheted.
- De igen, értem. Fogd föl, hogy nem vagyok gyerek, és nem is kell velem úgyviselkedned. – mondtam immáronhatározottan. – Akkor leszek a legboldogabb, ha nem veszekszünk állandóan… -tettem hozzá óvatosan, mire teljesen elkerekedtek a szemei, de én ártatlanulnéztem rá, mintha csak egy átlagos megjegyzés lenne.
- Talán igazad van… - felelte lágyan. Elengedte a kezeim, én meg visszaültemoda, ahol eddig is voltam, majd megpacskoltam a magam melletti helyet, így őodaült. Vállának döntöttem a fejem, s úgy néztem az finoman ringatózó tengert.
- Miért töltesz ilyen sok időt Leah-val?
- Sok olyan dolgot megért, amik lejátszódtak bennem, és mikor hülyeségetakartam tenni, alaposan seggberúgott. Sokkal tartozom neki.
- Azért ez furcsa. Az imént még veszekedtünk, most meg nyugodtan beszélgetünk.
- Igen, ez érdekes dolog. Ki mondta el?
- Mit? – kérdeztem vissza lazán, de sejtettem, hogy mire gondol.
- Tudod te azt. – felelt ugyanolyan lágyan.
- Nem tudom mire gondolsz.
- Ugyan Nessie, ne add a hülyét. – fordult egész testével felém, de én nemmozdultam, csak szemem sarkából sandítottam felé.
- Bella és Edward. – adtam neki végül választ.
- De miért nem szóltál?
- Ugyanezt kérdezhetném én is.
- Nem akartam, hogy kötelezőnek érezd, hogy velem legyél. De ezek szerint… –mondta keserűen.
- Ez vicces! – kacagtam fel, de ő úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. –Mármint… pont emiatt nem akartam, hogy megtudd. El akartam kerülni, hogy ezthidd. És azt most leszögezem, hogy a veled töltött időnek egy másodperce semvolt kényszer. – vallottam be, amitől kissé el is pirultam.
- Akkor ezt megint jól összehoztuk… - mosolygott.
- Igen… - mondtam, de én még nem tudtam ennyire jókedvű lenni. – Jake?
- Hmm?
- Szerinted ez a bevésődés dolog mennyire komoly? – hajtottam le fejem, így nemláthattam, hogyan reagál.
- Részünkről örök életre szól, de a tiédről… - akadt meg. – semmi sem kötelező.Ha te…
- De akkor te és Leah?
- Megmondtam, hogy Leah sok mindenben megért.
- Jake, tudom, amit tudok. – mondtam gyorsan.
- Hogy mi?
- Tudom, hogy te és Leah… - néztem fel rá sejtelmesen.
- Az… - nem felelt, csak elnézett a távolba, s egész biztos voltam benne, hogykönnybe lábadt a szeme.
- Én… nem haragszom. Csak tudni szeretném, hányadán is állunk. Tudok Leahtervéről, és hogy mi történt pontosan. Szóval emiatt nem kell rosszul éreznedmagad.
- Nem olyan könnyű az.
- De, ti most…
- Barátok vagyunk.
- Szerintem, ez több annál. Én elismerem, hogy Leah nagyon jól néz ki, csak itta tengerparton is annyira megbámultad és… - ahogy kimondtam, megbántam.
- Várjunk csak! – nyomott el egy mosolyt. – Te akkor féltékeny voltál? – emeltemeg egyik szemöldökét.
- Nem… én csak… nem tudom. Zavart, hogy ennyire semmibe veszel, és többet vagyvele, mint velem. – vontam vállat sértődötten. – De talán jobb lenne, ha mostmennénk. – álltam föl.
- Lehet. – állt fel ő is, s mosolygott még mindig ugyanolyan pimaszan. Énmentem elől, ő pár lépéssel mögöttem volt.
- Töröld le azt a mosolyt az arcodról Jacob Black, vagy én teszem meg. –fenyegetőztem, de nem tudtam normálisan kimondani, mert elmosolyodtam magamon,s ő is csak felnevetett.
- Majd egyszer kipróbáljuk, hogy sikerül-e. – felelte ő is kihívóan.
- Ha akarod. De megígérem, nem fogom magam hagyni, mint kicsiként. – kuncogtam.
- Hé, ez fájt! – somolygott. – Talán itt helyben le kéne rendeznünk!
- Ahogy gondolod. – mondtam nyugodtam, majd olyan nagyot löktem rajta, hogybeleesett a vízbe, belőlem meg kitört a nevetés.
- Na várj csak! – kiáltotta, mire én futásnak eredtem. – Te is vizes leszel,nem csak én!

15. Alternation

2011-09-19T15:32:00.000+02:00

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek! :) Most mást nem ismondanék, kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!

Puszi!! =)

Reggel iszonyú fejfájással keltem, alig bírtam kinyitni aszemem, a testem pedig iszonyúan el volt gémberedve. A nagy fény miatt csakóvatosan, eleinte hunyorogva néztem magam elé, majd kinyitottam a szemem. Ekkorkét dolog történt egyszerre: egy, a fejembe óriási görcs hasított, kettő,ijedten kipattantam az ágyból, ami miatt sikeresen megszédültem és lehuppantama földre. A fejemet fogva próbáltam feltápászkodni, nem sok sikerrel. EkkorNahuel kimászott az ágyból, és óvatosan felsegített.
- Köszi… - motyogtam magam elé, mire csak bólintott egyet. – Miért aludtálvelem? – kérdeztem, félve az igazságtól, s éreztem, hogy fülig vörösödöm.
- Mert megkértél, hogy maradjak, ráadásul úgy csimpaszkodtál rám, hogyesélytelen volt, hogy elmenjek. – ekkor, ha lehet, még vörösebb lettem.
- Ne haragudj… - sütöttem le fejem. – Én annyira sajnálom, ami történt! –mondtam, és ismét a sírás kerülgetett. Ugyan nem mindenre emlékeztem, ahogyerre sem, de azért a lényeg még megvolt.
- Ami volt, elmúlt. De nagyban megkönnyítenéd a dolgom, ha többet nem csinálnálilyet.
- Oké… - motyogtam.
- Én most megyek, hogy összeszedhesd magad. Bár ahogy hallottam, jópáran mégnálad is rosszabbul vannak. – mondta, majd magamra hagyott a szobában.Iszonyúan fájt a fejem, így az ágyamhoz mentem, és előhalásztam az Alice általbepakolt bőröndöt, hátha ő gondolt erre az eshetőségre is. Gyorsan kinyitottam,de nem voltam felkészülve a benne található dolgokra. Elsőként olyan ruhákatvettem ki, amiket még én sem vennék föl, aztán szintúgy olyan extrémfehérneműket, hogy teljesen elpirultam. Nem értettem, hogy mostanában miértpirulok el a legkisebb bóktól is, és jövök zavarba egy kicsit is szexuálisabbdologtól. Mindenesetre tovább kutakodtam, már szinte az egészet kipakoltam,mire megtaláltam egy kis zsebet, ami tele volt gyógyszerrel, s végülmegtaláltam, amit kerestem.

Összeszedtem a holmim, illetve visszapakoltam abőröndbe, majd beslisszoltam a fürdőbe. Azonnal a csaphoz mentem, és egy nagykorty vízzel leküldtem a fájdalomcsillapítót. A tükörbe nézve meglepődtem, hogynem nézek ki olyan borzalmasan. Beálltam a tus alá, és egy negyed-fél órávalkésőbb már éreztem a gyógyszer hatását, így kikecmeregtem, megszárítkoztam ésfelöltöztem, majd feldobtam egy kis sminket, hogy tényleg normálisan fessek.Lementem a konyhába, de nem láttam senkit, olyan csendes volt a ház, hogy kételkedtem benne, hogy egyáltalán van itthon valaki.
Úgy egy órát tölthettem lent, és kezdtem már nagyon unni magamat, így kimentema közeli trafikba, és vettem egy újságot, majd a partra mentem, és leültem azegyik padra. Olvastam és olvastam, minden egyes cikket már vagy másodjára,mikor valaki lehuppant mellém. Odanéztem, és elmosolyodtam.
- Szia Nahuel.
- Szia Nessie. Szóval itt bujkáltál.
- Ó, nem bujkáltam én senki elől sem, csak nagyon untam már magam.
- A többiek még csak most ébredeznek. – kuncogott.
- Jacob fönt van már? – érdeklődtem.
- Már régen. Még előtted fölkelt, Leah-val elmentek valahová. – vont vállat.Teljesen elkámpicsorodtam, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hová mehettekők ketten. - Mihez lenne kedved? – kérdezte vidáman.
- Nem tudom, mondjuk… mit szólnál, ha átmennénk a szomszédvárosba? A többieketis megkérdezhetnénk, hogy akarnak-e jönni.
- Ez jó ötlet! – felelte izgatottan, és felállt. Kényelmes tempóban sétáltunkvissza, s ahogy beléptem, elmosolyodtam a többieken. Úgy látszik, afélvámpírságnak van egy ilyen előnye is… míg rajtam abszolút nem látszott amásnaposság, addig a többiek úgy jártak fel-alá, mint a zombik.
- Sziasztok! Hogy vagytok? – kérdeztem kuncogva. Volt, aki csak egy szúrósszemmel meredt rám, de Seth, Missy és Embry elnevették magukat.
- Hogy festek? – kérdezte Missy.
- Őszintén? Rémesen! – kuncogtam, de ő is csak nevetett, majd a fejét fogvaleült az asztalhoz. – Van kedve valakinek átjönni velünk a szomszédvárosba? - kérdeztem kíváncsian.

Öt perc múlva kissé szomorúan, de mégis izgatottan mentemfel a szobánkba, hogy magamhoz vegyem a táskám, majd még belenéztem a tükörbe,és lerohantam Nahuel-hez.

- Biztosan senki sem jön velünk? – kérdeztem.
- Bocs, de most annak is örülünk, hogy képesek vagyunk járni, nem mindenkiolyan csodabogár, mint te! – vigyorgott Paul. Ezen felnevettem, de aztánNahuel-lel karöltve elindultam.

Már este hét is elmúlt, mikor beültünk egy étterembevacsorázni. Rendeltünk, s amíg vártunk, tovább beszélgettünk.
- Na és Missy? Ő aranyos lány. – mondtam neki.
- Igen, de van egy olyan érzésem, hogy a farkasok nem igazán kedvelnek…
- Na, ne mondd! – kuncogtam.
- De emiatt azt hiszem, a többiek sem túlzottan…
- Ugyan! Kedvelnek, csak természetes, hogy nem akarnak ebből gondot. – mondtammár kicsit komolyabban.
- Meglehet. – mondta még, s megkaptuk a rendelt ételt. Kis idő múltán már nembírtam szó nélkül, így én törtem meg a csendet.
- Miért jöttél el hozzánk?
- Mert kíváncsi voltam rátok. Tudod nagyon lenyűgözött az életmódotok, de mégcsak most sikerült elérnem, hogy abszolút állatvéren és emberi ételeken éljek.Valamint Huilen már nyüstölt miatta egy ideje, csak féltem otthagyni, mivelmostanság sok ismeretlen vámpírral találkoztunk. Fogalmam sem volt, hogy mitakarnak, de mielőtt eljöttem, már egy hete nem láttam őket. – vont vállat.

Este fél tíz után érkeztünk vissza, s be kellett vallanom,nagyon jól éreztem magam Nahuel-lel, talán túlságosan is jól.
- Sziasztok! Megjöttünk! – köszöntem vidáman, ahogy beléptünk a nappaliba.
- Szia, milyen volt? – jött oda, s ölelt meg Kim.
- Ó, el sem tudjátok képzelni! Ráadásul Nahuel okosabb, mint amilyennek mutatjamagát! Nemhogy én magyaráztam neki, még ő mondott el olyan dolgokat, amiket nemtudtam! – mondtam elismerően.
- Jó lehetett. De ugye nem haragszol, amiért nem mentünk.
- Nem, dehogy! De holnap nem ússzátok meg! Nem lesz punnyadás! – vigyorogtam.
- Remélem is! – vigyorodott el Jared, ahogy átkarolta Kimet. – Terveztélvalamit?
- Hát, arra gondoltam, hogy végre lemehetnénk a partra, aztán meg mégkitaláljuk. Tudok egy nagyon jó helyet, a turisták nem is ismerik, a görögökmeg nem igazán merészkednek oda.
- Miért?
- Mert egy nagy sziklafal veszi körül, és nagyon nehéz odajutni. De megéri! –kacsintottam rájuk. – De mindnyájan tudjuk, hogy nekünk nem nagyon okozhatgondot. – somolyogtam.
- Igen, ez elég valószínű. – vágott fancsali képet Kim.
- Majd a fiúk cipelnek! – nevettem fel.
- Meghiszem én azt! – kuncogott ő is. – Jut eszembe! Jacob keresett.
- Hol van?
- Azt hiszem a szobájában.
- Nem tudod mit akart? – kérdeztem még a lépcsőről, mire csak vállat vont.
Bekopogtam, mire csak egy halk „Gyere be” hangzott válaszul.
- Szia! – mosolyogtam rá.
- Beszélnünk kell. – kezdte komolyan.
- Igen?
- Az éjjel történtekről.
- Igen… szóval… én nagyon sajnálom… csak annyira feldühítettél! – szaladt ki aszámon. Éreztem, hogy arcom egy paradicsommal vetekszik, de továbbra ispróbáltam a szemébe nézni, azokba a gyönyörű barna szemekbe.
- Feldühítettelek? – kérdezte értetlenül.
- Igen… hogy csak úgy otthagytál. Nagyon megalázó volt. – hazudtam, hiszen ezcsak kis mértékben befolyásolta a történteket.
- Sajnálom. – mondta őszintén.
- Én is. Nem akartalak megbántani… - motyogtam.
- De miért kellett innod? Bajod is eshetett volna! – korholt le.
- De nem lett! – ellenkeztem.
- Nem lett? Ja, hogy neked nem gond, hogy Nahuel kapott az alkalmon… - mondtaidegesen.
- Miről beszélsz? Ha Nahuel nem hoz haza, akkor talán tényleg bajom esik!
- Csak hazahozott… - morogta, s teste remegésbe kezdett...

14. Party

2011-09-15T16:35:00.001+02:00

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog, még a héten hozom a folytatást!!:)
Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!
Puszi!! =)

Talánnagyképű dolog, hogy lefizettem az őröket, tudtam, hogy pénzzel sok mindenmegoldható, de szórakozni jöttünk, nem sorban állni. Egy elég nagy szabad boxotkerestünk, és mázlinkra találtunk is.
- Jó helynek tűnik, voltál már itt? – kérdezte Embry.
- Igen, egyszer eljöttem egy barátommal. – feleltem.
- Milyen barátoddal? – kérdezte pimaszan.
- Egy haverommal. – vágtam rá. – Szóval, ki, mit iszik? – kérdeztem,túlkiabálva a zenét.
- Tudod, hogy te nem… - kezdte Jacob, de leintettem.
- Tudom, én majd egy Bambit kérek! – röhögtem el magam, de azért szúrósanránéztem. Mindenki elmondta, hogy mit inna, így a pulthoz indultam, hogyleadjam a rendelést.
- Nahu, segítenél? – kértem meg direkt őt, bólintott egyet, így már mehettünkis. Mikor mind a tizenhármunknak két tálcára tette a pultos az italt, azegyiket én vittem oda, a másikat Nahuel. Koccintottunk, majd én csak egykortyot ittam és a táncparkettre vetettem magam, s pár pillanattal későbbészrevettem, hogy társaságunkból többen is így tettek, majd arra lettemfigyelmes, hogy Nahuel közeledik felém. Nem tiltakoztam, táncoltam vele,igazából nagyon jól éreztem magam. Aztán a lányokkal is összeálltunk, későbbSeth jött oda, hogy beváltsa egy régebbi ígéretét, miszerint halálra táncoltat,de mondanom sem kell, nem jött össze neki. Szememmel Jacobot kerestem közben,majd a boxunknál találtam meg, ahol éppen Leah-val beszélgetett, illetve nem isbeszélgetett, mert Leah beszélt hozzá. Odahajolt Jake füléhez, és úgy mondtaneki, amit szeretett volna. Iszonyú dühös lettem, s úgy döntöttem, hogyha ő ígyviselkedik, és ennyire nem érdekli, hogy mi van velem, még egy nyamvadt táncrasem kér fel, akkor én is ezt teszem.
- Ne haragudj Seth. – mondtam még mindig fortyogva, s értetlenül nézett rám.Nem álltam meg magyarázkodni, a terem másik végébe mentem, ahol Nahuel-tláttam, vele kezdtem el táncolni.

Szorosan hozzásimultam, amin kissémeglepődött, de hamar felülkerekedett zavarán, együtt mozogtunk a ritmusra. Párperc telhetett el, mikor hirtelen megállt, és tekintete mögöttem állapodottmeg, hátrafordultam, így én is láthattam Jake fölénk tornyosuló alakját. Nemakartam vele foglalkozni, haragudtam rá, amiért elhanyagolt a mai napon, ígyvisszafordultam, és tovább táncoltam.
- Szabad? – kérdezte Jake, Nahuel-t.
- Ne tőlem kérdezd. – vágta oda, így Jacob rám emelte kérdő tekintetét.Bólintottam egyet, és Jacobbal együtt kezdtem táncolni. Nem néztem a szemébe,féltem, hogy akkor megtörök, és elfelejtem, hogy tulajdonképpen én mostharagszom rá. Sokáig rophattuk együtt, már vagy negyed órája, mikor egy lassúszám csendült fel. Karomat a nyaka köré fontam automatikusan, közelebbhúzódtam, de ő kibújt ölelésemből, és otthagyott. Értetlenül és sértetten álltamott, mérgesen mentem a pulthoz, s ültem le egy bárszékre, egyszerűen nem értettem,hogy miért csinálta ezt, amikor Ő jött oda HOZZÁM, és NEM fordítva! Ha csak arrajátszott, hogy elrontsa az én kedvemet is, akkor sikerült neki, gratulálhat magának.
- Jól vagy? – kérdezte görögül a mixer.
- Persze, jól, köszi! – feleltem hibátlanul. Noha még nem voltam olyan okos,mint a szüleim, de a nyelveket könnyen elsajátítottam, pár nap elegendő volt,hogy tökéletes kiejtéssel és nyelvtannal beszéljek.
- Nem vagy idevalósi, ugye?
- Eltaláltad. – mosolyogtam.
- És megtudhatom, hogy honnan jöttél? – somolygott ő is.
- Az Egyesült Államokból.
- Nagyon jól beszéled a nyelvet, ugye tudod?! – mondta elismerően.
- Köszi.
- Mennyi időre jöttél?
- Két hétre… vagy talán többre. – vontam vállat.
- Biztos, hogy jól vagy?
- Jah, persze, bocs. Csak… mindegy. Hogy hívnak? – kérdeztem meg végül.
- Adrian. Hát téged?
- Renesmee, de röviden csak Nessie. – mosolyogtam.
- Különleges név, még sosem hallottam.
- Igen, az emberek többsége így van vele. – kuncogtam.
- Hát Nessie, meghívhatlak egy italra esetleg? – ezen elgondolkodtam. Ugyananyuék megtiltották, de honnan tudnák meg? Ha Nahuel-t megkérem, akkor tartja aszáját, Jacob meg…… kit érdekel Jacob?!
- Persze, de valami ütős legyen. – mondtam vigyorogva.
- A legfinomabb koktélt csinálom neked, amit valaha ittál! – kacsintott. Csakámultam és bámultam, ahogy dobálta a mixert, fantasztikus volt. Fogalmam sincs,hogy mit tehetett bele, de hat féle színben pompázott, és gyönyörűenfeldíszítette. Életemben eddig kétszer ittam alkoholt, még abban az időben,amikor Renée-vel laktam. Egyszer többet ittam a kelleténél, az nagyon rosszvolt, de másodjára már visszafogtam magam, és úgy gondoltam most is csakmértékletesen iszom, pont annyit, hogy jobb kedvre derüljek.
- Voálá! – tette elém a poharat.
- Köszönöm, nagyon jól néz ki! – vigyorogtam rá.
- Az íze még jobb! – kacsintott. Óvatosan szívtam fel a szívószálon keresztül,s az első korty, amit lenyeltem mindent felégetett maga után. Mindenesetreittam még belőle, nem volt rossz íze, csak éppen nem voltam hozzászokva. – Namilyen? – kérdezte kíváncsian.
- Tényleg finom! Sőt, mennyei! – kuncogtam.
- Én megmondtam! De vigyázz vele, tényleg nagyot üt! – bazsalygott. – Mostbocs, de dolgoznom kell. Meddig leszel itt?
- Hát, az igazság az, hogy nem tudom. – nevettem.
- Látlak még?
- Valószínűleg… - kacsintottam. Mosolyogva állt tovább, én meg egy húzássalmegittam, ami a poharamban maradt. Visszamentem a táncparkettre, éreztem, hogykezd hatni az alkohol, és egyre jobban éreztem magam. Azt sem tudtam kikkeltáncolok, csak jól akartam érezni magam, majd egyszer csak Jacob jelent megmellettem.
- Nessie, te ittál? – kerekedtek el szemei.
- És mi van, ha igen? – húztam fel az egyik szemöldököm.
- Megmondtam, hogy…
- Nem vagy az apám, azt csinálok, amit akarok.
- Most hazamegyünk! – jelentette ki.
- Hagyj már Jacob, húzz el a francba! – förmedtem rá. Csak némán állt, nemszólt semmit, így inkább arrébb mentem, és ott táncoltam tovább.

Fél órávalkésőbb iszonyúan rosszul lettem, nem gondoltam volna, hogy ennyire ütős azital, hiába figyelmeztetett Adrian, s Nahuel még időben érkezett oda mellém.
- Hazaviszel? – kérdeztem tőle erőtlenül, mire csak bólintott egyet. Azonnalkivitt, nem is szólt senkinek, vagy legalábbis nem észleltem, taxiba ültünk, ésaz út teljesen kiesett, valószínűleg elaludhattam, mert a következő kép, hogybetesznek az ágyamba.
- Köszönöm! – mondtam Nahuel-nek.
- Nem mondom, hogy szívesen, mert nem volna igaz. – felelte, s elindult kifelé.
- Nem maradnál itt velem? Kérlek! – néztem föl rá. Forgott velem a világ,hányingerem volt, de tudtam, hogy nem tudok hányni, ezt legalábbkitapasztaltam. Gondolkozott egy percig, majd az ágyam mellé ült a földre, és ahajamat kezdte el simogatni.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha erről az otthoniak nem tudnak. – mondta komolyan.
- Igen… de… én úgy sajnálom, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni… - kezdtek elpotyogni könnyeim. Egy árva szót sem szólt, csak tovább cirógatta a hajam ésarcom. – Tudom, hogy mit kértek tőled, én meg csak megnehezítem… ne haragudjrám!
- Nessie, rád sosem tudnék haragudni! – mondta lágyan.
- Jajj, Nahu, én úgy szeretlek! – tápászkodtam fel, s öleltem meg őt.
- Én is Nessie! – ölelt magához szorosabban, én meg lehunytam a szemem, ésvártam, hogy elnyomjon az álom…

13. Tension

2011-09-11T12:20:00.000+02:00

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, talán csak egy átkötő résznek nevezném, szóval igazánnagy történések nincsenek benne, de mégis fontos lesz a későbbiekben.

09.11-evan, vagyis 10 éve már, hogy New York-ban lerombolták a World Trade Centerikertornyait. A terrortámadásban 2800-an veszítették életük, ezzel a pár sorralszeretnék megemlékezni róluk.

Aki esetleg nem látta Robert PattinsonRemember Me (Emlékezz rám) című filmjét, annak ajánlani tudom, nem igazán aterrortámadásról szól, de egyértelműen fontos szerepet tölt be. Továbbákiemelném „A Untited 93-as” című dokudrámát (katasztrófafilm), mely a lehetőlegélethűbben ábrázolja az eseményeket.

Zárom soraim, kellemes olvasást, ha vankedvetek komizzatok!
Puszi!! =)

Reggel nyolckor ébresztett a telefonom, gyorsan kinyomtam,hátha Leah még aludna, nem akartam felébreszteni. Felöltöztem a mai programnakmegfelelően, aztán a neszesszereimmel bevonultam a fürdőbe. Minimális sminkettettem fel, ugyan vízálló, de ilyen melegben nem nagyon szerettem. Aztán ahogyott végeztem, visszamentem a szobába, ahol éppen Leah öltözött, s nem tagadom,egy pillanatra megbámultam őt, mondhatni minden porcikáját. Tényleg csak egymásodperc volt, így nem vette észre, letettem a holmim, majd le is mentem, hogycsináljak reggelit, de Rachel és Kim már megelőztek. Nagyon jó formában volt,tiszta izom, egy csepp zsír sem, mégis kimondottam nőies alakja volt, mondhatnitökéletes.
- Napfényes jó reggelt! – köszöntem nekik vidáman, ezzel elterelvegondolataimat Leah felől.
- Neked is! – mondták egyszerre, amin mindhárman elnevettük magunkat. Elvettemegy szendvicset, és enni kezdtem, miközben szép lassan előkerültek a többiekis.
- Szia Nessie! Szép napunk van, nem? – ült le mellém Nahuel.
- De, valóban. Ideális a városnézéshez! – nevettem.
- Várod már?
- Mi az hogy? Ha te tudnád, hogy milyen gyönyörű itt minden! – emlékeztemvissza.
- Jó reggelt! – köszönt egy mély hang, automatikusan Jacob felé kaptam a fejem,aki gyilkos szemekkel méregette Nahuel-t. Egy pillanatra találkozotttekintetünk, de aztán én visszafordultam barátomhoz, és tovább folytattuk abeszélgetést. Mikor mindenki elkészült, felhívtam egy taxi társaságot, és négyautót rendeltem. Ahogy megérkeztek, elindultunk a városba, hogy egy kicsit atöbbiek is megismerhessék.
Remekül telt el a nap, a városban ebédeltünk, mindent megmutattam, amit csaktudtam, így délután fél ötkor értünk vissza az apartmanba, vagyis hét óráttöltöttünk a napon, de nemhogy fáradtak lettünk volna, mindenki fel voltpörögve. Ennek ellenére inkább csak elbeszélgettük az időt, és megegyeztünk,hogy másnap lemegyünk a partra.

~*~

Reggel már nagyon be voltam zsongva, azonnalkipattantam az ágyból, és felöltöztem. Meglepetésre a többiek is már lentkészülődtek, míg én a fürdőben voltam Leah is felkelt, így már ő is elkészült.Amint valóban mindent összeszedtünk, gyalog lesétáltunk a partra, ésleheveredtünk a homokra, Brady, Collin és Seth azonnal a vízbe mentek, de énleültem a plédre, amit leterítettem. A lányok elkezdtek vetkőzni, és vidámanmutogatták, hogy kinek milyen fürdőruhája van, és gondosan kivesézték, hogymilyen jól áll mindenkin, ez aztán azönbizalom, én sosem mondtam volna ilyet magamra, azt biztos! Leah-ra lettemfigyelmes, aki egy gyönyörű zöld bikinit viselt, ami még inkább kihangsúlyoztaszépségét. De ami a legjobban zavart, hogy Jake úgy megbámulta. Minden egyesmozdulatát leste, s mikor már csak a bikini volt rajta, teljes valójábanvégigmérte. Elöntött a düh, s úgy döntöttem, talán nekem is ideje levennemruhámat, így gyorsan kibújtam belőle, s a szemem sarkából Jacobot figyeltem.Eleinte engem is nézett, de aztán elfordította a fejét, és a vízbe rohant.Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy már nem is érdeklem őt annyira, talán eza bevésődés dolog nem is annyira komoly, mint hiszik. Hiszen több mint hat évig nélkülem élt, akkor most miért kellenék neki?Ez meg is nyugtatott, deugyanakkor sértette is az önérzetem. Elfeküdtem, és napozni kezdtem, nemgondolkoztam, csak bambultam magam elé, s csak akkor tértem igazán magamhoz,mikor pár hűsítő vízcsepp hullott a combomra. Felnéztem, és Jacob voltmellettem, így elővettem a naptejem, és kérdőn felpillantottam rá.
- Bekened a hátam? – kérdeztem őt, de csak félrenézett.
- Öhm, én most vissza is mennék. Ha nem haragszol, kérj meg most mást, kislány.– mondta zavartan. Értetlenül néztem rá, de visszafutott a vízhez. Az agyamatelöntötte a vörös köd, és dühödten álltam fel, s kaptam magamra a ruhám. Nemértettem, hogy most miért idegesít az, hogy kislánynak hív, mikor már más ismondta ezt, de most mégis zavarta a büszkeségem. Kis gondolkodás után úgydöntöttem, jobb lesz, ha hazamegyek, így odamentem Seth-hez.
- Azt hiszem, én megyek. – hajoltam le hozzá egy puszira.
- Miért, nem érzed jól magad? – kérdezte.
- Csak eszembe jutott valami, és…
- Te tudod. – mondta mindent tudóan.
- A többieknek légyszi mondd meg, hogy bocs, hogy köszönés nélkül leléptem.
- Oké. Vigyázz magadra! – kacsintott, én pedig elindultam. Eszem ágában semvolt hazamenni, csak egyszerűen sétálni akartam. Úgy két perce mehettem azúton, mikor hallottam, hogy valaki fut utánam, sejtésem beigazolódott, Jacobvolt az.
- Azért szólhattál volna, hogy eljössz! – mordult rám.
- Szóltam Seth-nek!
- Nekem kellett volna szólnod, hogy elkísérjelek! – mondta még mindig idegesen.
- Talán nem akartam, hogy te gyere velem. – vágtam a képébe. Megilletődött,majd megrázta fejét, és sokkal lágyabban szólt hozzám.
- Mit vétettem már megint, kislány? – kérdezte. Elborult az agyam, olyan mérgeslettem, mint talán még sosem.
- Hogy mi a baj? Fogd már föl, hogy nem vagyok pisis, nem vagyok már kislány!Nem kell rám vigyázni, mintha minden pillanatban összetörhetnék, nem kellörökké pesztrálnod! Fel tudod ezt fogni? – kiáltottam.
- De…
- Nincs semmi de, Jacob! – mondtam, majd futásnak eredtem. Hazaérve ledobtammagam az ágyamba, és álomba sírtam magam...

Csakeste keltem föl, mindenki lent nyüzsgött, így legalább nem kellett senkit sem keresgélnem.
- Mi lenne, ha elmennénk szórakozni? – kérdeztem. Egyhangúan megszavaztuk, hogyez egy jó ötlet, így készülődni kezdtünk a lányokkal, s még Leah iscsatlakozott hozzánk, igaz, ő inkább Rachellel félrevonult, így nem sokatzavart. Már fél tíz volt, mikor elkészültünk, a taxit háromnegyedre rendeltem,így még volt egy kis időm, amit ki is akartam használni, bementem a szobámba,hogy nyugodtan telefonálhassak.
- Szia anyu! – köszöntem bele vidámana telefonba.
- Szia Nessie, hogy vagy drágám, ugye minden rendben? – kérdezte aggódóan.
- Persze, csak gondoltam felhívlak, hogyne csak Nahuel mondja. – kuncogtam bele a telefonba.
- Honnan tudtad? – kérdezte ő isnevetve.
- Sejtettem, hogy naponta jelentést kelladnia. No de most leteszem, mert mennem kell. Szeretlek titeket, mondd meg atöbbieknek is!
- Mi is szeretünk kicsim, jó szórakozást!– mondta még, majd megszakítottam a vonalat.
- Bellával beszéltél? – kérdezte Missy, miután letettem.
- Igen, vele. Így egy időre talán békén hagynak. – mosolyodtam el.
- Itt a taxi, ideje mennünk. – mondta, így lementünk a lépcsőn, és mindkettenbeültünk a taxiba.
A szórakozóhelyre érve, már kívülről hallani lehetett a zenét. Kimmel ésMissy-vel együtt kiszálltam a taxiból, kifizettem a sofőröket, és kistársaságunkhoz mentem.
- Hú, Nessie, csinos vagy! – mondta Nahuel, mire teljesen elpirultam. Jobbanmegnézve ő is remekül festett, de valahogy mégis Jacobon akadt meg tekintetem,egy fekete pólót és nadrágot viselt, ami eszméletlenül jól nézett ki rajta,rendesen megbámultam, de nem vette észre szerencsére.
- Köszi! – mondtam gyorsan, majd a bejárat felé vettem az irányt.

12. The traveling

2011-09-04T20:40:00.000+02:00

Egy hét múlva

- Nessie! Itt vannak a többiek, kész vagy már? – dugta be fejét az ajtómon Nahuel. Bólintottam, majd megfogtam két bőröndöm (igaz, fogalmam sem volt, hogy mi lehet az egyikben, mivel azt Alice pakolta be) és levittem a nappaliba. Láttam, hogy odakint nagy a nyüzsgés, így elbúcsúztam mindenkitől, de még így is fél óra volt, mire elindultunk a reptérre. Anya és apa vitt ki minket, vagyis Nahuel-t, engem és Jacobot. Már nagyon izgatott voltam, annak ellenére, hogy az után, hogy elengedtek, és elmondtam a többieknek, bejelentették, hogy Leah is velünk jön. Nem szóltam rá egy szót sem, mivel nem akartam lebukni. Sajnálatomra viszont Quil és Claire nem jöhettek el, bár megértem a szülőket is.

~*~

A repülőút után kicsekkoltunk, és vártuk, hogy jöjjön a busz. Már most mindenki feldobódott a napsütéstől, mindenki minket nézett, olyan hangosak voltunk.
Mire hulla fáradtan megérkeztünk, már késő este volt, de belépve a házba mindenki izgatott lett. A tengerparttól mindössze pár percre volt gyalog, szó szerint az utca végén volt a tenger. Azonnal körülnéztünk, majd mindnyájan a nappaliban ültünk le, hogy kiosszuk a szobákat. Franciaágyas és kétágyas szobák voltak, szám szerint hét darab, négy lent és három fent, mivel a tetőtér volt beépítve, s azért ennyi, mert az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy Quil és a kis Claire is eljön. Ez az apartman csak pár napra szabad, illetve a másik foglalt, így szerdán este megyünk át egy másik helyre, ami valamivel kisebb.
- Akkor gondolom: Rachel és Paul egy szoba, aztán Kim és Jared, Seth és Missy. Ez biztos.
- Én és Brady leszünk egy szobában, ha az megfelel. – mondta Collin.
- Oké. – vontam vállat. – Akkor mi maradtunk, Embry, Leah, Nahuel, Jake és én. Illetőleg még három szoba van.
- Mi lenne, ha én és Nessie, illetve Embry és Leah lennének egy szobában? – kérdezte Nahuel.
- Nem hinném, hogy jó ötlet. – szűrte a fogai közül Jacob.
- Akkor találj ki jobbat okostojás!
- Talán könnyebb lett volna, ha te nem jössz el! – vágott vissza Jake. Amióta csak ismerik egymást, marakodnak, és kezdtek már az idegeimre menni.
- Elég legyen! – kiáltottam rájuk. - Akkor én leszek egy szobában Leah-val, ti meg úgy, ahogy akartok! És pont! – ahogy kimondtam, már meg is bántam, igaz, még nem nagyon beszéltem Leah-val, de nem lopta be magát a szívembe múltbéli tetteivel, az biztos.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Kim.
- Teljesen! Szerintem kezdjetek el kipakolni és berendezkedni, hogy holnap már ne kelljen vele bajlódni. – mondtam, majd megfogtam bőröndjeim, és felvittem az egyik szobába. Nem sokkal később Leah is megjelent, és ő is pakolászni kezdett. Nem igazán foglalkoztam vele, egyszerűen csak tettem a dolgom, és az Alice által bepakolt bőröndöt az ágyam alá suvasztottam.

Aztán ahogy végeztem, gondoltam szétnézek, hogy ki hol is van, így elindultam körülnézni. A fenti szobában nem lepődtem meg, hogy Nahuel tanyázott, illetve Jake Embry-vel, lent meg a többiek. A konyhába mentem, hogy megnézzem, Renée és Phill elfelejtette-e feltölteni. Nem kellett csalódnom, mert minden megvolt, amit csak kértem, s még nem is végeztem minden szekrénnyel, mikor megcsörrent a mobilom.
- Szia Renée! Köszi, hogy elintéztél mindent!
- Ó semmiség! De nyisd ki az ajtót! – nevette el magát, én meg izgatottan mentem az ajtóhoz. Ahogy kinyitottam, szívem szerint a nyakába ugrottam volna, de tele volt a keze szatyrokkal.
- Renée! Phill! Hát végre, hogy itt vagytok! – mondtam, szinte kiabáltam.
- Nessie! Úgy hiányoztál drágám! – mondta Renée, majd gyorsan bement Phillel a nyomában, hogy letegye a zacskókat. Becsuktam az ajtót, és a nyakába borultam, arcomon végigfolyt néhány könnycsepp, de gyorsan letöröltem őket.
- Annyira örülök, hogy itt vagytok!
- Jajj kicsikém én is, de ma nem maradhatunk sokat, mert még haza is kell érnünk, holnap meg korán kelünk! Csak gondoltuk köszönünk, no meg hozunk nektek vacsorát, hogy azzal már ne kelljen bajlódnotok. Régóta itt vagytok? – hadarta.
- Köszi a kaját! És még csak egy fél-háromnegyed órája jöhettünk meg.
- Igen, én is így számoltam. – mondta, majd megölelt ismét. – Úgy sajnálom, hogy csak jövő héten tudunk találkozni, csak hát olyan hirtelen jöttetek.
- Semmi baj, azt hiszem, így is lesz mit csinálni.
- Az biztos! Ó, hello Jacob! – köszönt, így hátrafordultam én is az említett felé.
- Szia Renée! – jött közelebb, s adott neki két puszit. – Phill, örülök, hogy látlak! – mondta neki is, miközben kezet fogtak. Ezután a többiek is kijöttek köszönni, illetve enni kezdtek, végül Nahuel is megjelent.
- Biztosan te vagy Nahuel. – mondta Renée. – Sokat hallottam már rólad! – mosolygott.
- Szervusz Renée, örülök, hogy megismerhetek! – fogott vele kezet. – Én is sokat hallottam rólad. Szia Phill. – rázott vele is kezet.
- Azt hiszem én többet rólad! Nessie folyton rólad áradozik! – nevetgélt.
- Renée! – pirítottam rá, s éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul.
- Nem akartalak zavarba hozni. – mondta, amitől még vörösebb lettem. – De mi megyünk is! Jövő héten találkozunk! – mondta. Mindenkitől elköszöntek, illetve én kikísértem őket az autóhoz, és ott búcsúztam el.

Visszaérve a házba elmosolyodtam, hogy mindenki eszik, engem, és egyvalakit leszámítva, így felvettem a magamnak, majd a neki szánt adagot, és odasiettem hozzá.
- Tessék! – nyújtottam Jacob felé a tányért.
- Nem vagyok éhes! – mondta mogorván, majd a szobájába viharzott. Nem igazán értettem, hogy ez most miért volt, de letettem az ő tányérját, és enni kezdtem. Missy lépkedett oda hozzám, s suttogva szólalt meg.
- Nahuel miatt van. Ahogy Renée megemlítette őt, Jake-nek elborult az agya. – mondta, majd vissza leült Seth mellé. Ahogy befejeztem a kajálást, felvettem Jacob tányérját, és bekopogtam hozzá. Nem jött válasz, így óvatosan bedugtam a fejem, háttal ült nekem.
- Bejöhetek? – kérdeztem olyan lágyan, ahogy csak tudtam. Nem válaszolt, így odamentem hozzá, és leültem mellé az ágy szélére. – Jajj Jake, ne csináld már ezt velem! Légy szíves! Egyél legalább! – kérleltem, de rám sem nézett. Taktikát váltottam, letettem a földre a tálat, majd komolyabban, de csibészesen szólaltam meg. – Ha nem eszel, én esküszöm, hogy… - kezdtem bele, de elnevette magát.
- Jacob, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy Nahuel-ről többet beszélek, mint rólad. Csak egyszerűen ahhoz már hozzászokott Renée. Ennyi az egész. – mosolyogtam rá. – Tudhatnád, hogy sokkal fontosabb vagy nekem! Csak Nahuel másként barátom, mint te. – magyaráztam.
- Miért, én hogy vagyok barátod kislány? – kérdezte. Mostanság sokszor hívott így, néha ugyan zavart, de megpróbáltam nem foglalkozni vele.
- Te mindig is a barátom voltál Jacob. Ő viszont csak most lépett be az életembe, és kíváncsi vagyok, hogy milyen is, hiszen annyi mindenben különbözünk, de mégis oly hasonlóak vagyunk! – mondtam neki, de csak idegesen fújtatott egyet. Nem tudtam mi rosszat mondhattam, hiszen nem akartam megbántani. Felvettem a földről a tányért, és az ölébe nyomtam. – Kérlek, egyél! Biztos éhes vagy már! – kérleltem ismét.
- Ha eszek, akkor békén hagysz? – vágta oda nekem, amire egyáltalán nem számítottam. Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta, de csak bólintottam egyet, és otthagytam.

Átmentem a mi szobánkba, és ledobtam magam az ágyamra. Még villanyt sem gyújtottam, csak bambultam magam elé, és hagytam, hogy halkan végiggördüljön pár könnycsepp az arcomon. Fájt, hogy így beszélt velem a legjobb barátom, mikor én csak neki akartam jót, erre ő így viselkedik. Néhány perc múltán megtöröltem az arcom, összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaim, és elvonultam zuhanyozni. Negyed óra múlva végeztem, s ahogy kijöttem, úgy hallottam, hogy már mindenki a saját szobájában van, illetve valaki odalent zuhanyozik, így halkan mentem be a szobánkba.
- Mehetek? – kérdezte Leah, teljesen normálisan.
- Öhm, persze, én végeztem. – mondtam neki, így elvonult a fürdőszobába. Igazából meglepődtem, hogy mennyire normálisan szólt hozzám, mikor mindenki azt mesélte róla, hogy kiállhatatlan, illetve én sem voltam vele túl szívélyes, amikor csak tudtam, elkerültem. Befeküdtem az ágyamba, és gondolkozni kezdtem a ma este történeken. Nagyon bosszantott Jake viselkedése, s kis elmélkedés után rájöttem, hogy valójában féltékeny volt. Ez kissé megrémített, hiszen nem akartam, hogy azt higgye, ő birtokol engem, s ekkor eszembe jutott, hogy talán esélyt kéne adnom magamnak, hogy másokkal is ismerkedjek. Itt van például Nahuel, rendkívüli srác, nagyon kedvelem. Ezekkel a gondolatokkal, nem sokkal később el is nyomott az álom…

11. Prospects

2011-08-31T11:57:00.000+02:00

Haliho!!
Megérkezett az új fejezet, remélem tetszeni fog. Kellemes olvasást, ha van kedvetek lepjetek meg pár komival.
Puszi!! =)

P.S.: Az e-mailekre, amiket a nyaralásom alatt kaptam, illetve a napokban, szépen, sorban válaszolok!! :)

Másfél hét múlva

Az elmúlt napok rendkívül eseménydúsak voltak, legalábbis számomra. Annyi időt töltöttem Jacobbal, hogy már Rosalie kezdett kissé féltékeny lenni, és az új, nagyon jó barátommal, Nahuel-lel. Mivel Nahuel vadászni volt az egész családdal, egyedül Esmee maradt itthon, illetve Carlisle a kórházban dolgozott, Jake jött át, és vele beszélgettem órákig. Vele kapcsolatban pedig nem tudtam dűlőre jutni. Nagyon megszerettem őt, imádtam vele lenni, sokszor alig vártam, hogy újra lássam, és az idő teltével ő is egyre oldottabb lett, így egyre többet szórakoztunk is, ami miatt néha rosszul éreztem magam, máskor meg kicsattantam az örömtől. Leginkább az zavart, hogy mindig másképp viszonyult hozzám. Olykor távolságtartó és kiismerhetetlen volt, máskor meg simulékony és az én Jacobom, aki egy kicsit sokat aggodalmaskodik és pesztrál. De azt nem tudtam megérteni, hogy miért nem mondja el, hogy én vésődtem belé, én vagyok, aki hozzá rendeltetett. Igaz, kapcsolatunk baráti, bármit elmondhattam neki, és ő is mindent elmondott, de valahogy néha mégis az volt az érzésem, hogy valamit elhallgat előlem. S végre a falkás dolog is megoldódott, mert Sam azt mondta, hogy még egy ideig vállalja az alfaságot, vagy legalábbis addig, amíg Jake el nem dönti, hogy mit akar. Ugyan azt hitték, hogy nem lehet két alfa a falkában, de tévedtek, nagyon is lehet. Vagyis Sam és Jacob is alfa volt, noha, még nem volt veszély, ami miatt esetleg vita lett volna közöttük… mert hát akkor… arról jobb nem is beszélni. Merengésemből Jake ébresztett föl, óvatosan megrázott.
- Hahó, Nessie, itt vagy? – lengette meg kezét arcom előtt nevetve.
- Jah, igen, persze, csak egy kicsit elbambultam.
- Vettem észre. – nevetgélt, s én sem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.
- Mit is kérdeztél?
- Hogy mit terveztél mára?
- Arra gondoltam, hogy átugrok egy kicsit Kimhez, már rég beszéltünk.
- Elvigyelek?
- Csak ha nem gond! – mosolyogtam.
- Nem, amúgy is útba esik.
- Akkor köszönöm! – azzal felrohantam a táskámért, majd vissza le az autóban várakozó Jacobhoz. – Egy pillanat! – szóltam oda neki, a táskámat bedobtam az ablakon az anyósülésre. Beszaladtam a házba, egyenesen a dolgozószobába.
- Szia Esmee! Csak azért jöttem, hogy szóljak, elmegyek Kimhez.
- Szia kincsem, rendben menj csak!
- Majd jövök! – mondtam még, majd visszaszaladtam a kocsihoz, és bevágódtam Jacob mellé.

Az úton beszélgettünk mindenféléről, majd megérkezve Kimhez gyorsan elbúcsúztam. Az ajtóhoz siettem, bekopogtam, s kissé meglepődtem, hogy Jared nyitott ajtót, hiszen ilyenkor nem szokott itthon lenni.
- Öhm, szia Jared, Kim itthon van? – öleltem meg közben.
- Szia Nessie, itthon van, gyere csak be. – állt félre az ajtóból, így beslisszoltam.
- Szia Nessie! – jött ki az egyik szobából Kim.
- Szia, nem zavarok, remélem. – mondtam, majd Jaredre néztem, aki csak megrázta fejét.
- Te sosem zavarsz! – mondta barátnőm, majd a kanapéhoz húzott.
- Én elmentem Paulékhoz, majd jövök! – mondta Jared, valószínűleg érezte rajtam, hogy csak Kimmel szeretnék most beszélni.
- Szóval, minek köszönhetem a látogatásod?
- Semmi különös, csak már vagy egy hete nem beszéltünk, és gondoltam…
- Baj van? – kérdezte komolyan.
- Igazából nem tudom… csak… Jake amióta Leah hazajött annyira furcsa. Folyamatosan ügyelek rá, hogy nehogy valami olyat mondjak, amivel megbánthatnám, de mintha mindig sikerülne az ellenkezőjébe trafálnom.
- Például? – húzta fel kíváncsian szemöldökét.
- Valamelyik nap átjött, éppen az ebédemet csináltam. Megkérdeztem tőle, hogy eszik-e velem, mire beleegyezett. Aztán segített, minden tök jó volt, de szóba jött a falka, és mikor megemlítettem neki, hogy Seth, Embry, Quil és talán még Leah is az ő falkájának része, hát úgy elkomorodott. Aztán múltkor, amikor Seth vitt haza… sosem csinált ilyet, egészen addig, míg Leah haza nem jött. – magyaráztam, s ekkor furcsa dologra lettem figyelmes. Kim félrekapta tekintetét, s mintha el is pirult volna kissé. – Miről maradtam le? – kérdeztem, s elhatároztam, hogy így vagy úgy, de kiszedem belőle.
- Semmiről. Én sem értem Jacobot. – mondta, majd felállt. – Kérsz valamit?
- Nem, kössz! – vágtam rá. – Kim, ha nem mondod el, hogy mi a franc ütött belétek, akkor esküszöm, hogy soha többet nem állok szóba veled. – mondtam nyomatékosan.
- Erről jobb, ha nem tudsz, hidd el. A te érdekedben. Ha Jake akarja, akkor majd elmondja.
- Kim! – néztem rá dühösen, s álltam fel. – Mondd már végre, mert én nem tudom, mit csinálok!
- Jól van! De ha bárkinek is el mered mondani, hogy elárultam, akkor én nem állok szóba veled! – vágta oda idegesen.
- Jól van, csak mondd már!
- Amikor te elmentél Renée-hez, akkor Jacob nagyon el volt keseredve, nagyon szeretett téged, úgy járt és kelt, mint egy zombi. Aztán eltelt pár hónap, és valamiért Leah nem változott át többet, olyan lett, mint egy átlagos emberi nő. Azt tudnod kell, hogy egyedül vele beszélt normálisan Jake, szóval meglehetősen sokat voltak együtt… - itt kissé megtorpant, de nem értettem, hogy ennek mi a lényege, így csak vártam. – Leah mindennél jobban akart egy kisbabát, főleg miután megtudta, hogy Emily terhes. Már nem szerette annyira Samet, de úgy gondolta, hogy egy gyerek értelmet adhatna az életének. Már csak egy apa kellett, illetve valaki, aki képes megtermékenyíteni, s mivel Jacobot minden téren alkalmasnak vélte…
- Hogy mi? – hőköltem hátra még ültömben is. – Leah-nak Jacobtól van gyereke? – hüledeztem. Nem értettem, hogy Jake egyáltalán, hogyan mehetett bele ilyenbe, mikor elvileg engem rendelt hozzá a sors. Szinte kiborultam, kapkodva vettem a levegőt, forgott velem a világ.
- Hé, Ness, várd ki a végét! – próbált megnyugtatni. Bólintottam, így folytatta. – Szóval ott tartottam, hogy Leah Jacobot szúrta ki magának, aki nemet mondott. Aztán volt egy buli, és Jake többet ivott a kelleténél, mondhatni Leah leitatta őt. Mindnyájan láttuk, hogy együtt távoztak, de senki sem gondolta, hogy Jake ennyire el van ázva. Jaredtől tudom, és megkért, hogy senkinek se mondjam el, de látták Jake fejében, pont a napokban, amikor újra egyesült a falka, hogy aznap éjjel… szóval Jake jóformán nem tudott magáról, Leah meg kihasználta alkalmat. De mégis a legfurcsább az, hogy nem úgy gondolt vissza erre, mintha haragudna, vagy bánná, hanem sóvárgóan. És most leszögezem, Leah-nak nem lett gyereke Jake-től. Nem jött össze nekik. De azért az furcsa, hogy ezek után ugyanolyan barátok, sőt, most hogy Leah visszajött, egyáltalán nem zavarja. – mondta, s engem újabb sokk ért. Jacob nemhogy nem haragszik Leah-ra, de még kívánja is?! És most, hogy visszajött, vajon miért van annyit vele? Egyszerűen nem tudtam elképzelni ezt a helyzetet, ez sok volt nekem így egyszerre.
- Ne haragudj, de most el kell mennem… - motyogtam magam elé.
- Nessie, én…
- Semmi baj, komolyan! De megtennél nekem valamit? – néztem rá esdeklőn.
- Persze, bármit.
- Ne mondd el senkinek sem, hogy tudok róla, rendben? Még Jarednek sem! – nehezen, de bólintott, így otthagytam a szobában, és futásnak eredtem. Úgy terveztem az erdőben lévő tisztásra megyek, ott általában sikerült gondolkodnom, és tisztáznom magamban a dolgokat. Odaérve csak leültem egy sziklára, és annyira összehúztam magam, amennyire csak tudtam. Igazából nem értettem, hogy miért zavar ez az egész annyira, hiszen ezt akartam. Hogy ne legyen kötelező nekem Jacobbal lennem, és úgy látszik ez így is van. De ez hogy a francban lehet? Vajon Jake már Leah-t szereti? Vagy… vagy csak pusztán testi vágy? Nem értettem semmit, legfőképp magamat és ez nagyon zavart. Órákig ülhettem ott, már beesteledett, mikor valaki hirtelen megszólalt:
- Hé, mi a baj? – odakaptam a fejem, s megnyugodtam, hogy csupán Nahuel az.
- Semmi baj, csak gondolkoznom kell.
- Valóban semmi? Akkor ez itt mi? – nyúlt arcomhoz, és törölt le róla valami nedveset. Odakaptam én is, majd rájöttem, hogy még azt sem vettem észre, hogy sírok.
- Csak… azt hiszem, át kell értékelnem pár dolgot.
- Az nem mindig baj, sőt. De ha bármiben segíthetek – karolta át vállam. – akkor én itt vagyok, tudod.
- Kösz Nahuel! – mosolyogtam rá.
- Na és, jutottál már valamire az utazással kapcsolatban?
- Hát… igazából igen. De nem hiszem, hogy anyáék belemennek.
- Már megint mit vettél a fejedbe? – nevetett fel.
- Az eredeti terven változtattam egy kicsit. Tudod, az volt a kifogásuk, hogy napfény, meg minden. Szóval, hogy nem tudnék mit csinálni. Aztán amikor valamelyik nap, a falkával voltam, és azt beszélgettük, hogy milyen jó lenne egy közös nyaralás vagy túra, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha velük mennék. Tudom, hogy sokan lennénk, de…
- Kikre gondoltál?
- Quil és Claire, persze csak ha elengedik, Jared és Kim, Paul és Rachel, Seth és Missy, Embry, Brady, Collin, Jake na és persze te, feltéve, ha van kedved. – mosolyogtam.
- Szóval rám is gondoltál?
- Persze!
- Hát, sok szerencsét hozzá! De mindenesetre megéri megpróbálni. – mosolygott.
- Reménykedem benne, hogy megengedik. Amúgy is! Renée és Phill ott lennének egy köpésre.
- Mindenképpen meg szeretnéd oldani, igaz?
- Igen! – vágtam rá magabiztosan. – Szóval nem is tétlenkedem, inkább hazamegyek, és elmondom… - mosolyogtam. Mindketten felálltunk, és rohanni kezdtünk. Gyorsan megérkeztünk a nagy fehér házhoz, s mindenkinek köszöntem, de anyáékat sehol sem találtam.
- Bella és Edward? – néztem Alice-re.
- A házikóban. – felelte.
- Köszi! – indultam el, de egy pillanatra mégis visszafordultam, mert utánam szólt, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Nagy fejfájást okoztál, tudod-e?! Kerüld meg a dolgokat, akkor menni fog. De erről pszt! – mosolygott.
- Köszönöm! – suttogtam én is, majd útnak indultam. Két perc sem kellett és már a házban voltam, leültem a kanapéra, és vártam, míg előjönnek. Úgy sejtettem, valamit megzavarhattam…

- Szia kicsim! – ölelt meg anya.
- Sziasztok! – köszöntem én is, majd még apát is megöleltem. – Beszélhetünk?
- Persze! – azzal mindketten leültek velem szemben. Emlékeztettem magam arra, amit Alice mondott.
- Szóval gondolkodtam, és rájöttem, nagyon hiányzik már Renée. Tudom, hogy ti nem jönnétek velem, de én már nagyon meg szeretném látogatni. – mondtam esdeklően.
- Jajj édesem, akkor mész, amikor csak szeretnél. – mondta anyám kissé elérzékenyülten.
- Szóval elengednétek? – kérdeztem, úgy tettem, mintha rendkívül hálás, és izgatott lennék.
- Nessie, ennek semmi akadálya. Csak annyit kérünk, hogy nagyon vigyázz magadra. – mondta apám.
- És mi lenne, ha elkísérne valaki, vagy valakik?
- Mire gondolsz? – kerekedtek el anyám szemei.
- Én csak arra, hogy… esetleg a falkából néhányan eljöhetnének. Tudom, hogy sokan vagyunk, de már annyira ki akarnak kapcsolódni, és Görögország remek hely erre! – néztem rájuk kérlelően.
- Meghiszem én azt! Ezt most verd ki a fejedből Renesmee Carlie Cullen, mert erről szó sem lehet! – mondta dühösen apám.
- De miért? Egyedül elengednétek, de már másokkal nem?
- Nem bízom meg bennük, túlságosan komolyan tudják venni a szórakozás fogalmát!
- De hiszen ott lenne Renée is!
- Inkább ti vigyáznátok anyámra, mint ő rátok! – vágta oda Bella.
- Igen? Ezt pont ti mondjátok? Ti is ketten utaztatok el egy hétvégére hozzá, akkor nem értem, hogy én miért ne tehetném meg?! – keltem ki magamból.
- Az más volt! Megóvni akartam anyádat, és nem bulizni vittem. Azonkívül, egy vámpírnál jobban senki sem vigyázhatott rá.
- És ha eljönne velünk egy vámpír? – kérdeztem rá, nem értették mire akarok kilyukadni, de nekem már egy komplett tervem volt.
- Kire gondolsz?
- Nahuel-re.
- Ő nem vámpír.
- De mindig azt mondtátok, hogy pontosan olyan, sokkal inkább hasonlít rátok, mint egy emberre, és hogy ő mennyire felelősségteljes, példát vehetnék róla. Akkor hazudtatok? – kérdeztem rá, s alig tudtam visszatartani egy mosolyt.
- Nem erről szó sincs, ezt még mindig fent tartjuk.
- Hát akkor, miért ne jöhetne el ő ügyelni ránk? Ha valami gond lenne, ti is tudjátok, hogy szólna. – emeltem fel szemöldököm. Nem szóltak semmit, csak néztek maguk elé.
- Még meggondoljuk. – szűrte apám a fogai közül.
- Köszönöm! – ugrottam bele szüleim nyakába.
- Még nem engedtünk el. – mondta szigorúan.
- Nem is azt akartam, csak azt, hogy gondoljátok legalább meg, és ne zsigerből vágjátok rá, hogy nem. – feleltem komolyan. – De én most megyek is, fáradt vagyok már! Jó éjt! – mondtam, s adtam nekik egy-egy puszit. Ugyan itt is volt szobám, de jobb szerettem a nagyházban aludni, no meg úgy gondoltam, hogy ez egy jó pont is nekem: hagyom a szerelmeseket turbékolni.
Visszaérve ettem, majd letusoltam, s lefeküdtem. Az álom nem sokat váratott magára…

Másnap reggel kissé nyúzott voltam, nem igazán aludtam jól. Ahogy összeszedtem magam és elkészültem lementem reggelizni, s az asztalnál Edward és Bella várt, olyan szigorú arckifejezéssel, hogy szinte tudtam a választ. Aztán Alice elém tette a reggelim, rám kacsintott, amiből azonnal tudtam, hogy nyert ügyem van. Enni kezdtem teljesen faarccal, nem akartam, hogy rájöjjenek, én már tudom a válaszukat. Ahogy befejeztem és elpakoltam magam után, visszaültem eléjük, és kíváncsian vártam mit is mondanak.
- Nézd kincsem. – kezdte Bella. – Gondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy bizonyos feltételek mellett elmehetsz. – mondta ki, mire ismét a nyakukba borultam. Ugyan tudtam, hogy ez lesz a válasz, most mégis hatalmas öröm árasztott el, és valóban hálás voltam, amiért elengednek.
- De! Mint mondta édesanyád, csak bizonyos feltételek mellett!
- Persze, bármiben benne vagyok!
- Először is, semmi alkohol. Másodszor Nahuel is veletek megy mindenhová és szót fogadsz neki. Harmadszor pedig maximum két hetet maradhattok, nem többet. – kezdte el sorolni, de én akkor ott, még a csillagokat is leígértem volna neki az égről, nemhogy ilyen apróságokat…

10. Disturb

2011-08-29T12:40:00.000+02:00

Sziasztok!!
Pár hetes késéssel, de megérkezett az új rész, remélem tetszeni fog!! Kellemes olvasást, ha van kedvetek komizzatok!!
Puszi!! =)

Másnap reggel vidáman pattantam ki ágyamból, úgy terveztem, hogy a délelőttöt Nahuel-lel töltöm, míg a délutánt a falkával, így fent tudom tartani az egyensúlyt. Gyorsan összekaptam magam és megreggeliztem, majd Nahuel-hez mentem, aki a kertben üldögélt.
- Szia Nahu, valami baj van?
- Szia Nessie, semmi gond, csak nemrég beszéltem Huilen-nel, és most egy kicsit hiányzik. – mondta őszintén, és láttam rajta, hogy szomorú. Szorosan magamhoz öleltem, mert nagyon sajnáltam, hogy Huilen nem jött vele, bár nem túlzottan örültem volna, ha valakinek baja esik a környéken, és valószínűleg azt már a falka sem tolerálta volna.
- Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy talán haza kellene mennem…
- Megérteném… de azt tudnod kell, hogy nagyon hiányoznál. Őszintén szólva, nem szeretném, hogy hazamenj Nahu. – mondtam, de kissé elpirultam. – Szeretlek. – böktem ki végül.
- Én is szeretlek Nessie. – s ezúttal ő húzott magához. Apró puszit nyomott az arcomra, ami most nagyon jól esett.
- Nem mész el, ugye? – kérdeztem, félve a válaszától.
- Még egy ideig biztosan nem. – mosolygott.
- Na és, mit szeretnél ma csinálni? Még csak kilenc múlt, szóval van időnk.
- Mit szólnál, ha csak megnéznénk valami filmet. Most nem igazán vágyom nyüzsgésre. – mosolygott.
- Oké… - kuncogtam, s bementünk, hogy kiválasszuk mit is akarunk nézni. Végül az én szobámban kötöttünk ki, mivel Emmett nem hagyott békén, és egy filmből kettő lett. Elheverésztünk, Nahu vállára dőlve néztünk először egy vígjátékot, majd egy romantikusdrámát.
- Ez jó volt. – nyújtóztam nagyot.
- Nem igazán az én stílusom, de nem volt rossz. – mosolyodott el.
- Mennem kellene. – jegyeztem meg kissé keserűen, így hogy belegondoltam, Nahuel lassan el fog menni, nem nagyon akartam elszakadni tőle.
- Menj csak! Nem szeretném, hogy a barátaid azt érezzék, elhanyagolod őket.
- Legalább te megérted. – mondtam savanyúan, s keltem ki mellőle. Gyorsan összeszedelődzködtem, és elindultam La Push-ba, de most Missy-hez mentem.
- Szia Missy! Nem zavarlak?
- Nem, dehogy! Gyere be! – tárta szélesre az ajtót. – Egyébként nemsokára megyek Kimékhez, úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk, aztán majd eldöntjük, hogy mit csinálunk.
- Az jó. – mosolyogtam.
- Te is jössz, ugye? – kérdezte, s úgy láttam nem biztos a válaszomban, amit nem tudtam mire vélni.
- Persze, csak kilencre otthon kell lennem. – forgattam szemeim.
- Hát igen, azt hiszem Bella és Edward kissé szigorú, de biztos csak azért, mert féltenek.
- Biztos… - kuncogtam. – De miért nem voltál biztos benne, hogy veletek tartok? Máskor jóformán meg se kérdeztétek. – mondtam, miközben leültünk ágyára.
- Hát… ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni. – nézett rám félve.
- Nem fogok! – tettem egyik kezem szívemre, s a másikat a magasba emeltem.
- Észrevettük, hogy mostanság sokat vagy Nahuel-lel… és… sokat is beszélsz róla… ami nem baj, csak… érzel iránta valamit? – kérdezte meg végül, s nem tudtam haragudni rá, amiért megkérdezte, hiszen ugyanez a kérdés engem is foglalkoztatott pár napja.
- Nem tudom, úgy értem szeretem őt, az biztos, csak azt nem tudom, hogyan. Mert amikor vele vagyok, akkor olyan jól érzem magam, nem is gondolok Jake-re, viszont, ha Jacobbal vagyok, akkor nem gondolok Nahu-ra. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy most hogyan is van ez az egész. No meg Jacob néha úgy kezel, mint egy gyereket, amit néha aranyosnak találok, máskor meg az idegeimre megy, Nahuel viszont felnőttként tekint rám, de nála meg olyan érzésem van, hogy talán többet is akar… tudod…
- Mármint szexet? – kérdezte somolyogva.
- Igen, azt. – nevettem el magam én is, de a végére már egy fintorrá torzult.
- Ezt csak te tudhatod, de tisztában vagy Jake érzéseivel, szóval lassan döntened kell… - mutatott rá.
- Tudom… - feleltem savanyúan. – Csak…
- Szia kicsim, akkor indulhatunk? – hallottam meg Seth mély hangját.
- Várj, ez jó lesz! Menj az ajtó mögé! – suttogtam barátnőmnek, aki engedelmeskedett. – Mondd neki, hogy jöjjön be!
- Bejössz? Itt vagyok a szobámban, csak még nem öltöztem fel. – kiáltotta, ez több volt, mint amit vártam. Egy percbe sem telt, hogy Seth benyisson.
- Ó, szia drágám, hogy tetszem? – pózoltam neki, s változtattam el hangomat. Meglepődött képét látva kitört belőlem a röhögés, és ezt csak az tetőzte, mikor megláttam, hogy egy póló van a kezében, vagyis nem éppen erre számított. – Bocs édes, ma nincs kedvem. – legyintettem kezemmel, ekkor már Missy is előjött nevetve az ajtó mögül, s megölelte Seth-et, aki ugyanúgy lefagyva állt ott.
- Ez nem volt szép! – röhögött már Seth is.
- Szép nem volt, de hogy vicces igen, az biztos! – vigyorogtam.

Együtt indultunk el Jaredékhez, s már majdnem mindenki ott volt, leszámítva Paul-t és Rachel-t, no meg Jake-et.
- Sziasztok! – jöttek be sorban, de nem számítottam még valakire, pedig logikus lett volna, hogy ő is jön, csak hát, hogy pont velük?! Sokat hallottam már Leah-ról, tudtam, hogy nem valami elbűvölő a természete, de azért adni akartam neki egy esélyt, hogy rácáfolhasson erre, így miután köszöntem Rachel-nek és Paul-nak, Jacobhoz mentem.
- Sziasztok! – köszöntem, s nyomtam egy puszit Jake arcára.
- Szia! – köszönt, s mért alaposan végig Leah, de annyira főlényesnek éreztem, hogy kissé meglepődtem. Mindenesetre megpróbáltam elkergetni ezen érzéseim és gondolataim, hogy idő előtt ne ítélkezzem.
- Örülök, hogy téged is megismerhetlek végre. – mosolyogtam, mert ez tényleg így volt.
- Aha. – mondta, majd visszafordult Jacobhoz, és valamit magyarázni kezdett. Álltam még ott egy darabig, de mivel rájöttem, hogy aligha tudok hozzászólni a beszélgetéshez, Seth-hez mentem.
- Ugye tudod, hogy a nővéred nem valami… kedves. – fújtattam.
- Nekem mondod?! Kibírhatatlan. – forgatta a szemeit.
- Úgy látszik, valaki mégis kibírja. – mondtam dühösen, s ekkor összenézett Paul-lal, de nem foglalkoztam vele különösebben.
- Azt hittem, most, hogy visszajött, jobb lesz valamivel, de semmit sem változott. – magyarázta.
- Hát nem tudom milyen volt azelőtt, csak annyit tudok, amennyit meséltek, de… áhh! – fortyogtam. – Na mindegy, nem érdekel. Ti normálisak vagytok, szóval… csak kibírom valahogy. – mosolyodtam el. Beszélgetni kezdtünk mindenféléről, s mesélés helyett, most inkább megmutattam nekik, hogy Seth-et, hogyan tréfáltuk meg. Ilyenkor hasznosnak éreztem képességem, de egyébként elég ritkán használtam, mivel a Renée-vel töltött évek alatt abszolút nem használhattam.
Háromnegyed kilenckor végül elköszöntem, s haza indultam.
- Jó éjt Jacob! – adtam arcára egy puszit, szándékosan őt hagytam utolsónak.
- Jó éjt Nessie! – mosolygott, majd tovább diskurált Leah-val. Meglepetten léptem ki a házból a verandára, hiszen azt reméltem felajánlja, hogy hazavisz. Már éppen kiléptem volna az esőre, mikor kinyílt az ajtó.
- Majd ÉN hazaviszlek! – mondta valószínűleg direkt hangosabban Seth, s emelte ki az én szót.
- Köszönöm. – mondtam halkan.
Az utat hazáig csendben tettük meg, csak akkor szólaltam meg, mikor kiszálltam.
- Köszi Seth! – öleltem magamhoz, majd adtam arcára egy puszit.
- Szívesen! – mosolygott. – Jó éjt! – mondta még, mikor kiszálltam.
- Neked is! – azzal befutottam a házba…

Díjak és...

2011-08-29T11:15:00.001+02:00

Sziasztok!!
Először is nagyon sajnálom, hogy nem tettem fel új részt az elmúlt 2hétben, de nem voltam net-közelben, így aztán esélyem sem volt, hogy új részt hozzak… :( Nagyon sajnálom, elnézést mindenkitől!!!
Ez a bejegyzés viszont még mindig nem az új részé, hanem a díjaké! :D Akkor haladjunk sorban:

Kaptam egy díjat Melii-től () ,Fruzsi-tól, HelloKitty-től, Mili-től és nem utolsó sorban Barbi-tól, amit nagyon-nagyon köszönök Nekik!!! :))

A DÍJ SZABÁLYAI:

1. Tedd ki a logót a blogodra

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

3. Írj ki 7 dolgot magadról!

4. Küldd tovább 7 írónak (Linkeld a blogjukat!)

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket nálad!

Hét dolog rólam:

1. Mostanában a Vámpírakadémiát olvasgatom.

2. Két nap alatt sikerült kiolvasnom négy kötetet belőle, sajnos az ötödiket még csak elkezdeni volt időm, de majd MA!!! :D

3. Sokszor az engem ért rossz dolgokat kicsit másképpen, de beleszövöm Taylor és Ronnie történetébe.

4. Vegyes érzelmekkel készülök a sulira, egy részem még a nyár után epekedik, egy másik viszont már várja.

5. Kíváncsi típus vagyok, emiatt sokszor bajba kerülök… :D

6. Akiket szeretek, mindig megpróbálom megvédeni, szóban és… akár fizikálisan is…

7. Már 2éve édesítőszerrel csinálom magamnak a kajákat/italokat, de ha más cukrot használ, akkor azért azt is megiszom. :)

Kaptam még egy díjat, ezt Naomi Stanley-től :DDDD (vicces így írni…) Nagyon köszönöm Neki!!!

Szabályok:

- Tedd ki a képet a blogodra!
- Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!
- Írj le 6 dolgot magadról!
- Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!
- Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Hat dolog rólam:

1. Görögországban sajnos rászoktam a jegeskávéra… (minimális kávé(csak az íze miatt), sok tej, édesítőszer, jég)

2. Egyik kedvenc énekesnőm Nicole Scherzinger, de rajta kívül még rengeteg van.

3. Michael Jackson (R.I.P.) örök kedvencem!

4. Van egy elefántos, pihe-puha(sőt annál is puhább!) párnám, amit MINDENHOVÁ magammal viszek, ahol alszom.

5. Imádok álmodozni, sokszor ez alapján folytatom a történeteim.

6. Nem tartom magam kimondottan tehetséges írónak, de elsősorban a saját szórakoztatásomra írok.

Kaptam még egy díjat Viki-től, amit szintén nagyon köszönök!!

A szabályok:

- Tedd ki a logót

- Írj magadról egy kis szösszenetet
- Küldd tovább 5 írónak!

A szösszenet:
Elég sok mindent leírtam már magamról a díjak során, így talán rájöttetek már, hogy nem szeretem itt kivesézni az életem és a természetem, mindenesetre pár dolgot azért megosztok veletek: lobbanékony természetem van, gyorsan dühbe gurulok, de ha valami egyszerűen nem érdekel, akkor lehet vele évekig is piszkálni, akkor is nyugodt maradok. Ami a „humoromat illeti” azt mondják, fekete humorom van, amit sokan nem szeretnek/értenek, de aki igen, az rengeteget nevet mellettem, mert sosem tudom megállni, hogy ne szóljak oda valamit az aktuális témában… :DD Talán emiatt is nőtt a szívemhez Rose karaktere a Vámpírakadémiából, ő is olyasmi típus, mint én. Továbbá azt is mondják (ezzel kapcsolatban nem nyilatkozom, mert nem tudom megítélni), hogy nehezen lehet kiismerni, mindig olyan dolgokat teszek, ami mindenkit meglep, ez legalábbis a barátaim/ismerőseim véleménye, a családomat ezzel kapcsolatban még nem interjúvoltam meg. :D
Talán ennyi elég is egy szösszenetnek, aki elolvasta kicsit jobban megismerhetett. :))
Puszi Nektek!! :))

Akiknek tovább küldöm ezt mind:

Arya: http://aryabb.blogspot.com/
Dóri: http://thevampirediaries-fanfic.blogspot.com/
Stellyke: http://zoldszemek.blogspot.com/
Rosalie Hale: http://dobd-el-az-eleted-by-rosalie.blogspot.com/
Panka: http://angyalom22.blogspot.com/

Ezzel kapcsolatban ennyi, természetesen a díjak vissza is mennek azoknak, akiktől kaptam!

Puszi!! =)

Új blog!!! :))

2011-08-13T23:34:00.000+02:00

Sziasztok!!
A kérdésetekre máris választ kaptok: másik oldalon fogom publikálni Taylor és Ronnie történetének folytatását. Amolyan elôzetesen már el is készítettem a blogot, ha van kedvetek nézzetek be oda is, pár új információt is találtok már rajta!!

http://taylor-and-ronnie.blogspot.com/

Puszi!! =)

Kérdés!! Fontos!!!

2011-08-12T18:05:00.000+02:00

Sziasztok!
Most nem résszel jelentkezem, hanem inkább kérdésekkel, amire kb. három napon belül szeretnek választ kapni. :) Nagyon boldog voltam, amikor sorban kaptam az e-maileket, melyekben azt kértétek, folytassam a Road to Success-t, mert nem lehet így vége. Hát akkor nekik örömhírrel szolgálok, nincs vége Taylor és Ronnie történetének, tegnap megírtam az elsô két részt, annyi, hogy a második „könyv” címe: The success itself.
Mivel sokan az elejétôl fogva kíváncsiak voltatok (e-mailben és msn-en is kérdeztetek efelôl), hogy ki lenne Ronnie hangja, illetve kinek a dalait szántam neki, megkapjátok a választ, és ti dönthettek. Az elsô gondolatom az volt, hogy Rihanna dalai lennének a legmegfelelôbbek a történet szempontjából, így egy ideig ezt eldöntöttnek is vettem. De rájöttem, hogy rengeteg olyan dal van, amit nagyon szeretek, és kötôdik is a történethez, így a kérdéseim:

-Kinek a dalait szeretnétek akár magyarul is olvasni a történet során?
-Illetve, egy személytôl legyenek dalok, vagy több elôadótól készítsek válogatást?

Hogy ez miért fontos? Mert(mint írtam) készíteni fogok egy válogatást, melyben a dalok, illetve a magyar dalszöveg lesz megtalálható, és ezt letölthetitek.
Írjatok e-mailt: by_ariel@citromail.hu
Ha nincs kedvetek ehhez, akkor pedig komiban írjátok meg, mindkettô megfelel. A kérésem még az, hogyha nem csak egy személytôl szeretnétek dalokat, akkor írjatok címeket. pl.: Xy-tol a Zzs-t szívesen látnám a listán. Akármennyit írhattok, mert nem csak egy albumot tervezek. :)

Puszi!!! =)

9. Remorse

2011-08-11T11:05:00.001+02:00

Sziasztok!!
Mivel ma nincs túl jó idô, és holnapra sem mondanak jobbat, gondoltam felteszem az új részt. Ez úton is köszönöm a jó kívánságokat, illetve az elôzô részhez érkezett komikat! Ha van kedvetek, akkor most is tegyétek meg ezt, kellemes olvasást!!
Puszi!! =)

Másnap reggel kissé fájt a fejem, de ahogy összekészülődtem már semmit sem éreztem belőle, így levánszorogtam reggelizni, ami ismét gabonapehely volt.
- Jobban vagy? – kérdezte aggódva Nahuel.
- Igen, igazad lett. Mostmár semmi bajom. – mosolyodtam el, noha nem éreztem úgy, ahogy mondtam.
- Helyes! – vigyorgott ő is. – Mit szólnál, ha ma elmennénk valahová? – kérdezte kíváncsian.
- Nagyon szívesen elmennék, de bizonyos szempontból igaza volt Jacobnak, amióta itt vagy, elhanyagoltam egy kicsit őket… és félre ne értsd, ez nem a te hibád… mármint azért egy kicsit a tiéd is. – húztam sunyi mosolyra a számat.
- Az enyém? – nézett rám meglepetten.
- Igen, mert ha nem szeretnék ennyire veled lenni, akkor több időt töltöttem volna velük. – kuncogtam.
- Akkor azt hiszem, ennek örülök. – mosolygott. Nem beszélgettünk tovább, én befejeztem a reggelim, ő pedig valamit olvasni kezdett.
- Elmentem, majd jövök! – mondtam még, majd futásnak eredtem. Először mindenképpen Belláékkal akartam beszélni, így arra vettem az irányt, s szokás szerint gyorsan odaértem.
- Sziasztok! – köszöntem nekik, amint beléptem.
- Szia Renesmee! – köszönt anyám, s ölelt meg.
- Szia! – mondta apám is.
- Csak azért jöttem, hogy elmondjam, ami tegnap este történt, mert gondolom, tudtok róla… - néztem rájuk kérdőn, mire Bella bólintott egyet, így elmeséltem nekik mi történt, és mire jutottam.
- Lehet, jobb lenne beszélnem Jacobbal… - szűrte fogai közül Edward.
- Szerintem meg nem. Nézd, ezt nekem kell megoldanom, és amúgy is részben igaza volt. Szóval megkérlek titeket, ebbe most ne szóljatok bele… - néztem rájuk kérlelően.

- Ha így szeretnéd. – mosolygott kedvesen Bella.
- Köszönöm! Akkor én most megyek is, szerintem csak este jövök haza.
- Rendben drágám, este találkozunk! – ölelt magához anyám. Azzal ismét futásnak eredtem, és azonnal Billyékhez vettem az irányt, mivel beszélni akartam Jacobbal. Ahogy odaértem, kissé megszeppentem, de aztán bekopogtam.
- Szia Nessie, hát téged is látni?! – mosolygott rám Billy.
- Szia Billy! Hát… úgy látszik. – mosolyogtam.
- Gyere be! – gurult arrébb, hogy elférjek mellette. Becsukva az ajtót, a felkínált hely felé baktattam, és leültem.
- Hogy vagy? – kérdeztem kíváncsian.
- Ó, nagyon jól, bár mostanság kicsit unatkozom. – magyarázta.
- Szóljak Charlie-nak, hogy menjetek többet horgászni? – vigyorogtam.
- Annak nagyon örülnék. Mondtam már neki, hogy ne lustálkodjon annyit, de tudod milyen! – forgatta szemeit, pont úgy, ahogy Jacob is szokta. – No, de minek köszönhetem a látogatásod? – kérdezte.
- Igazából Jacobbal kell beszélnem. – mondtam őszintén. – Még alszik? – érdeklődtem, igaz, nem hallottam hírhedt horkolását.
- Igen, úgy alszik, mint a bunda. Én is úgy egy órája néztem meg, hogy él-e még, mert nem hallottam őt. – nevetett fel.
- Megvárom, ha nem bánod.
- Dehogy bánom, legalább nem vagyok egyedül. – mosolygott. Beszélgetni kezdtünk, de egy fél óra múlva elkezdődött a meccs, én meg nem akartam őt hátráltatni a nézésében, s mivel ez most csak ismétlés volt, nem igazán kötött volna le.
- Nem bánod, ha kicsit ügyködöm nálatok?
- Ha szeretnél. – vont vállat, így takarítani kezdtem. Ketten laktak itt, s úgy láttam, hogy mostanság Rachel kicsit ritkábban járhat át, ráadásul a hűtőbe nézve is kiakadtam. Jacob nővére valószínűleg saját öccsére már nem volt hajlandó főzni, mivel csak egy-egy tálat láttam, amiket gyorsan a szemetesbe is dobtam.
- Nemsokára jövök! – mondtam, ahogy elindultam a boltba.
Amint mindent összeszedtem, a pénztárhoz mentem, de nem szabadultam túl hamar, mivel Embry anyukájával kezdtem el beszélgetni.

Visszaérve Billyékhez kicsit csalódott voltam, hogy Jake még mindig nem kelt föl, így elpakoltam, és főzni kezdtem. A húst csináltam meg először, aztán rizst, ami úgy nagyjából negyven percembe telt, s már fél kettő is elmúlt. Billy-vel megebédeltünk, s ez után úgy döntöttem, hogy nem várok tovább.
- Azt hiszem, én most megyek. – mondtam. – Majd találkozunk. – öleltem meg őt.
- Vigyázz magadra Nessie. – felelte még, majd kiléptem a zuhogó esőbe.

Nem akartam még hazamenni, így a partra indultam, a ruhámnak és a hajamnak már úgy is mindegy volt. Leérve elámultam, hogy milyen gyönyörű a tenger még ilyenkor is, s most ülőalkalmatosság gyanánt egy sziklát tökéletesnek találtam. Leültem rá, összekuporodtam, mert még hideg volt, s csak bambultam kifelé a fejemből, mert nagyon rosszul esett, hogy Jake nem jött ki. Eddig sosem alszik, még akkor sem, ha éjszaka őrjáratozott, úgy gondoltam, tudta, hogy ott voltam, egyszerűen túl makacs volt ahhoz is, hogy beszéljünk, és ez nagyon rosszul esett. Nem értettem, mire jó ez neki, sokkal ésszerűbb lett volna, ha megbeszéljük és meghallgatjuk egymást.
- Szia, mit csinálsz itt? – hallottam meg hirtelen egy kellemes hangot magam mögül.
- Szia… csak… gondolkozom. – feleltem.
- Az esőben? – kérdezte.
- Tekintve, hogy nem voltál hajlandó velem beszélni, muszáj voltam eljönni, hogy akkor átgondoljam egy kicsit a dolgokat. – vágtam oda.
- Ácsi, aludtam, úgy elég nehéz beszélnem.
- Aha, persze. Reggel negyed tíztől ott voltam, és sohasem alszol ilyen sokáig. Sosem. Szóval, hacsak nem vettél be altatót, nem hinném, hogy aludtál.
- Egész éjjel Leah-val voltam, mivel hazajött. – vágta a képembe.
- Mikor őrjáratozni voltál, akkor sem aludtál ilyen sokáig.
- Miért nem keltettél fel, ha ennyire fontos? De ha annyira biztos vagy abban, hogy csak nem mentem ki, akkor miért nem jöttél be hozzám?
- Ezt komolyan kérdezed?
- Miért?
- Te felkeltettél egyszer is?
- Nem, de az más!
- Miért lenne más?
- Mert én reggel hétkor mentem, nem délben.
- Aha… - hagytam inkább rá.
- Miért akartál velem beszélni? Valami baj van?
- Azt hiszem, már nem érdekes. Megkaptam a válaszokat. – álltam fel, s indultam el, de elkapta a kezem, és szembe fordított magával.
- Én sajnálom, amit tegnap mondtam kislány. Nem gondoltam komolyan.
- Valóban? Nekem nem úgy tűnik.
- Tényleg. Csak… mérges voltam. – próbált a szemembe nézni, de én tüntetőleg elfordítottam oldalra a fejem. – Na, kölyök, ne csináld már ezt. – lépett mindig arra, amerre a fejem fordítottam, s ez elég vicces látvány volt, legalábbis ahogy ő csinálta. Próbáltam visszatartani a nevetésem, elkapta a fejem és maga felé fordította, így kénytelen voltam a szemébe nézni, ami mostmár csibészesen csillogott.
- Utállak Jacob Black! – tört ki belőlem a nevetés.
- Az jó, mert én is téged! – kuncogott, s vont hóna alá, ám még mielőtt elengedett volna, jól összeborzolta a hajam.

- Azt hiszem, mennünk kéne… - mondtam pár perccel később.
- Jól van. – felelte, s indultunk el hozzájuk…

~**~

8. Anger

2011-08-06T13:13:00.000+02:00

Másnap reggel kissé nyomottnak éreztem magam, így heverésztem és tévéztem, majd olyan fél tíz körül lementem reggelizni.

- Szia Nessie! – jött be Nahuel a konyhába.
- Ó, szia Nahuel! Sikerült aludnod? – kérdeztem kíváncsian, hiszen még én sem tudtam az első pár napban normálisan aludni.
- Hát, nem igazán… - mosolyodott el. – De azért nem volt olyan vészes. – tette még hozzá.
- Te kérsz? – néztem rá érdeklődve, ugyan tudtam, hogy az állatvért jobban szereti, de a rendes ételeket is fogyasztotta.
- Nem, köszi! – rázta meg fejét, így fogtam magam, és a pulthoz ültem. – Jó étvágyat!
- Köszi, van! – mosolyodtam el, s kezdtem el enni a müzlim.
- Tudod, annyira furcsa, hogy egy kis baleset ennyire megváltoztathat… - merengett el egy percig.
- Hát igen, szerintem is… - kuncogtam, be kellett, hogy valljam, azért tetszett a dolog, hogy még egy olyan lény nincs, mint én. Míg ettem és azután is beszélgettünk, sok mindent megtudtam a fajunkról, illetve arról a fajról, amibe eredetileg tartoztam volna. Amit viszont megfigyeltem, hogy Nahuel-nek állandóan jó kedve volt, folyamatosan mosolygott, amitől én is kicsit derűsebb lettem.
- Nincs kedved sétálni? – kérdeztem meg pár óra múlva.
- De szívesen. – egyezett bele, s amint összekaptam magam elindultunk…

Egy hét múlva

Amióta Nahuel megérkezett rengeteg időt töltöttem vele, olyan volt számomra, mintha évek óta ismerném, s rá kellett jönnöm, ugyan sok mindenben különbözünk, de legalább annyi hasonlóság is van köztünk.
- Mehetünk? – kérdeztem, ahogy lejött a lépcsőn.
- Persze! – felelte, így kocsiba ültünk, és Port Angeles felé vettük az irányt, hogy szórakozzunk is egy kicsit, hiszen már nagyon régen voltam moziban, és mikor felvetette az ötletet, akkor kaptam az alkalmon. Fél úton lehettünk, mikor megcsörrent a mobilom, s azonnal tudtam, hogy ki lehet, hiszen rá külön csengőhang volt beállítva.
- Szia Jake, mi újság? – szóltam bele boldogan.
- Szia Nessie, nincs kedved lejönni La Push-ba? Itt vagyunk Jaredéknél, tudod, kicsit megünnepeljük ezeket a lökötteket. – mondta valószínűleg mosolyogva. Basszus, hogy ezt elfelejtettem! Pedig soha nem történt velem ilyen… egészen idáig.
- Ami azt illeti, éppen Port Angeles-be megyek Nahuel-lel… mozizunk egyet.
- Aha, jó, akkor jó szórakozást. Szia! – mondta, majd letette a telefont. Iszonyú bűntudatom volt, amiért ilyesmit elfelejtettem.
- Baj van? – kérdezte Nahu.
- Éppen Kimmel és Jareddel kellene ünnepelnem… - hajtottam le fejem.
- Hazamenjünk? – kérdezte kissé keserűen.
- Nem… mostmár menjünk és érezzük jól magunk! – erőltettem mosolyt arcomra.

A vígjáték, amit megnéztünk elég jó volt, no meg a popcorn-csata is, amit úgy a film felénél követtünk el, és mivel nálam volt a doboz, egyértelműen én nyertem.
- És most, hová? – kérdezte kíváncsian.
- Mi lenne, ha hazamennénk? Ígérem, majd bepótoljuk, csak tényleg ott kellene lennem velük. – néztem rá bűnbánóan.
- Jól van. – mosolygott, s nem tudtam eldönteni, hogy most csak megjátssza, vagy valóban nem haragszik. Egész gyorsan hazaértünk, elkéredzkedtem, hogy kivételesen kicsit később legyen a takarodóidő, s miután átöltöztem és meggyőződtem róla, hogy elfogadhatóan festek, futva tettem meg az utat. Kissé félve mentem az ajtóhoz és kopogtam be, hiszen jogosan haragudhattak volna rám.
- Szia Nessie! – nyitott ajtót barátnőm, és ölelt meg.
- Szia Kim! Ne haragudj, hogy csak most! – kértem elnézést.
- A lényeg, hogy itt vagy! – mosolygott. Beljebb mentem, s szerencsére a többiek sem orroltak meg rám, egy személy kivételével, de mivel nem jutottam a közelébe, mert a többiekkel beszélgettem, ezért úgy döntöttem, jobb kivárnom, hogy ketten legyünk.
Tizenegy körül kezdett szétszéledni a társaság, s amúgy is úgy gondoltam, ideje hazamennem, így elbúcsúztam tőlük, majd szép lassan kisétáltam. Sejtettem, hogy utánam jön, s igazam lett, épphogy kitettem a lábam a házból, már hallottam, hogy jön.
- Gyalog jöttél? – kérdezte, így megfordultam.
- Igen. – bólintottam egyet.
- Hazaviszlek. – mondta, még csak fel sem merült benne, hogy nem szeretném. Beültem mellé a kocsiba, s úgy öt percig szótlanul ültünk, mikor már nem bírtam tovább és megszólaltam:
- Ne haragudj már rám! Komolyan sajnálom!
- Nessie meg kell értened, hogy egy sajnálom nem elég mindig. Megbántottad őket, és ezen nem változtat semmi.
- Ők képesek voltak megbocsátani, hát te miért nem? – kérdeztem durcásan.
- Talán ideje lenne kicsit felelősségteljesebben viselkedned. - dörmögte.
- Mit akarsz ezzel mondani? – néztem rá meglepetten.
- Azt, hogy kicsit másokra is gondolhatnál, nem csak magadra… – vágta oda, s állította le a motort, mivel megérkeztünk.
- Sajnálom, ha így gondolod… - mondtam könnyezve. – Jó éjt Jake! – adtam a szokásos puszit az arcára, majd kiszálltam, s a ház felé siettem.
- Nessie! – szólt utánam, de nem álltam meg, csak felviharoztam a szobámba, és magamra zártam az ajtóm. Gyorsan átöltöztem, és ledőltem az ágyamba, de könnyeim ahelyett, hogy apadtak volna, minduntalan potyogtak. Többen is próbálkoztak, először Rosalie, Alice, Esmee, de még Emmett-et is ideküldték, hiába mondtam, hogy hagyjanak most békén.
- Nessie! Bejöhetek? – szólt be Nahuel.
- Nahuel most hagyj, oké? Majd jobban leszek… - mondtam neki.
- Nessie, hidd el, hogy akkor leszel jobban, ha elmondod mit történt! – ellenkezett, s mivel úgy gondoltam, hogy addig nem hagynak, ameddig valakivel nem beszélek, így beengedtem őt, de azonnal visszabújtam az ágyamba, magamra húztam a takaróm, fejem pedig párnáim közé temettem.
- Elmondod, hogy mi történt? – kérdezte lágyan, miközben hátamat kezdte simogatni. Mikor kissé megnyugodtam, felültem, és elmeséltem neki, hogy mi is történt.
- Nessie, emiatt ne sírj! Nem igaz, amit Jacob mondott, ezt mindenki tudja. Valószínűleg csak azért mondta, mert mérges volt, bár jegyzem meg, ettől még nem szép, hogy így beszélt veled. Szóval ne sírj, nyugodj meg.
- De Nahu, te nem láttad, hogy hogyan mondta! Hidd el, nagyon is komolyan gondolta!
- Szerintem az lesz a legjobb, ha alszol rá egyet, reggel majd másképp fogod látni! – mosolyodott el.
- Neked legyen igazad! – somolyogtam már én is.
- Na ez már mindjárt jobb! Jó éjt Nessie, álmodj szépeket!
- Te is Nahuel! – feleltem, majd kiment, így visszafészkeltem magam, s ahogy javasolta, megpróbáltam elaludni…

Holiday!!! :))

2011-08-04T16:40:00.000+02:00

Hey Guys!! :)
Ahogy a cím is jelzi, nyaralni megyek, szombaton utazom. Tömörebben nem is írhatnám... tudom, van mit tanulnom még bloglélektanból... PRÓBÁLKOZOM!! :DD

Jó, tudom, a kérdés, mit jelent ez Nektek? A lényeg, hogy hetente EGY ÚJ RÉSZ MINDENKÉPPEN LESZ, azt még nem tudom, hogy melyik napon, de biztosan hozni fogom!!! :)
Szóval a lényeg, hogy 2-3 hétig nem leszek, vagyis nem tudok majd mindennap válaszolni a kérésekre/kérdésekre, csak akkor, amikor kedvem/erőm/időm lesz arra, hogy leüljek, és firkáljak Nektek pár sort. Azért megpróbálom minél többször rászánni magam, ígérem! :)

Még annyi, hogy valószínűleg szombaton hozom az új részt, de ezt nem ígérem!!

Puszi!! =)

7. Meeting

2011-08-03T13:06:00.000+02:00

Sziasztok!
Meghoztam az új részt, remélem nektek is tetszeni fog.(Nem tudom miért, de ez az egyik olyan rész, amivel összességében elégedett vagyok...) Kellemes olvasást, illetve az előző részhez köszönöm Fruzsinak a komit!!! :))
Puszi!! =)

Reggel boldogan keltem fel, s ahogy összekészülődtem, megreggeliztem, felhívtam Missy-t és Kim-et, hogy mi lenne, ha találkoznánk, amit örömmel fogadtak.
- Edward!
- Igen? – termett mellettem.
- Tudom, hogy nem szívesen teszel ilyet, de elkérhetném a Volvót, és elmehetnék Missy-vel és Kimmel egy kicsit?
- Hová mentek? – kérdezett vissza.
- Csak beülnénk valahová meginni valamit, aztán arra gondoltam, hogy meglátogatom Charlie-t, gondolom, örülne már nekem, vagy másfél hete nem látott. – kuncogtam.
- Jól van, de kilencre légy itthon! – mondta, s egy szempillantás alatt odahozta a kulcsot, és a kezembe nyomta.
- Természetesen! – ígértem meg boldogan, s azonnal a garázsba mentem. Mielőtt elindultam felhívtam a lányokat, hogy nemsokára ott vagyok értük, aztán elindultam. Alig léptem át a sebességkorlátozást, noha imádtam száguldozni, de nem akartam eljátszani a család bizalmát, így inkább követtem a szabályokat. Hamar odaértem Kim-hez, majd Missy-hez, s végül egy forksi kávézóba mentünk, s mivel az eső nem esett, ezért kiültünk.
- Képzeljétek! Ha minden igaz, akkor nagyjából egy hét múlva odaköltözöm Jared-hez! – nevetett Kim.
- Na, ez nagyon jó! Azt hittem, hogy sosem jön el ez a nap! – kuncogott Missy.
- Hát, már én is azt hittem. De azt mondta, hogy azért csak most, mert nem akarta rám erőltetni. Mintha annyira győzködnie kellett volna bármi miatt is! – forgatta szemeit Kim.
- Azért ne felejtsd el, hogy neki sem lehet könnyű… mármint nem tudhatja, hogy csak miatta teszed vagy, mert valóban ezt szeretnéd. – néztem rá komolyan, de erre mindkét lány azt a „neked elment az eszed” pillantást küldte felém. – Ne csináljátok ezt! Tudjátok, hogy így van!
- Majd megérted, ha te is szerelmes leszel! – kuncogott Missy. – Tényleg, erről jut eszembe… azt mondtad, amikor meséltél, és Edward bejött, hogy majd folytatod! Szóval! Halljuk a szaftos sztorikat!
- Akkor most el kell, hogy keserítselek titeket csajok, mert nincsenek szaftos sztorik… - mondtam őszintén.
- Akkor nem szaftos?
- Az sincs. – mondtam ki kissé nehezen.
- Nem volt még barátod? – kérdezte meglepődve Kim.
- Egy volt ugyan, de nem tartott sokáig, és nem igazán tudtam iránta a barátságon kívül többet érezni. Valahogy… olyan bűntudatom volt valami miatt, amit nem is értettem. – mondtam, s vártam, hogyan reagálnak. Egy pillanatra összenéztek, s ha nem várom és figyelem őket ennyire, talán fel sem tűnik, de így igen.
- És Jake-kel mi van? – kérdezte ismét Kim kissé félve.
- Nem tudom, tudjátok… amit most elmondok, nem adhatjátok tovább senkinek! Még Seth-nek és Jared-nek sem! – nyomatékosítottam szavaim.
- Rendben. – mondták szinte egyszerre.
- Ez nekem kevés, meg kell ígérnetek!
- Ígérem! – mondta ki először Missy, majd Kim is.
- Szóval… tudok a bevésődésről… mármint, hogy Jake… szóval értitek. – mondtam kissé bátortalanul. Mindkettőjüknek szinte tátva maradt a szája, elkerekedtek a szemeik, és megesküdtem volna rá, hogy még a lélegzetük is elakadt.
- De honnan? – érdeklődött Missy egy perc után.
- Bella és Edward mondta el.
- És te…
- Nem tudom. Tegnap, amikor megmutatta, hogyan gurítsak, akkor valami olyat éreztem, amit még sosem. Leírhatatlan érzés volt! – mondtam izgatottan, mire végre ők is felengedtek és elnevették magukat.
- Szóval, akkor talán te és Jake… - nézett rám kérdőn Missy.
- Nem tudom… várni szeretnék még mindenképpen, mert nem tudom eldönteni, hogy ez csak azért van, mert így kell lennie vagy, mert valóban szeretem. Bella azt mondta, hogy ezt én döntöm el, és semmi sem kötelező, de bennem mégis van egy kis kétség. Meg akarok győződni arról, hogy valóban ezt szeretném… illetve őt. Talán mással is meg kéne próbálnom… - néztem rájuk félve.
- Azzal Jake…
- Tudom, erre én is gondoltam. De Jacob még mindig úgy tekint rám, mint egy gyerekre, és talán, ha látná, hogy randizom, akkor másként viszonyulna hozzám.
- Lehet , hogy igazad van. – adott igazat nekem Kim, így egy kicsit megnyugodtam. – Mindenesetre én nagyon örülnék nektek! – vigyorodott el, s ezen én is csak mosolyogni tudtam.

Hosszú órákig beszélgettünk még mindenféléről, amit a fiúk előtt nem akartunk kitárgyalni, mert igen, vannak ilyen témák is.
- Képzeljétek! Holnapután eljön hozzánk Nahuel!
- Ki? – kérdezték egyszerre.
- Amikor a… amikor kicsi voltam, és sokan jöttek el. Aki olyan félvér, mint én… - mondtam halkan, hogy meg ne hallják a körülöttünk lévők.
- Jah, vagy úgy! – bólogatott Kim. – Nem találkoztam vele, de meséltek róla.
- Aham, nekem is. – helyeselt Missy is.
- Igazából várom már. Kíváncsi vagyok, hogy ő milyen lehet. – mosolyodtam el.
- Hát biztosan hasonlít rád…
- Nem olyan biztos, hiszen én nagyon megváltoztam és talán pont emiatt érdekel annyira, mert így megtudhatom, hogy én milyen lettem volna. – vontam vállat.
- Ez logikusan hangzik. – mondta Kim. – Viszont szerintem ideje lenne mennünk. Főleg, ha még Charlie-hoz is be akarsz ugrani. – s mivel ebben igaza volt, kifizettem a fogyasztásunk, és hazavittem őket. Ezután elmentem Charlie-hoz, s egészen háromnegyed kilencig vele és Sue-val beszélgettem.
- Hát akkor, jó éjt! – mondtam még nekik, majd elindultam haza...

- Sziasztok, megjöttem. – köszöntem, amint beléptem otthonomba. Azonnal észrevettem, hogy nálunk van valaki, s ahogy odanéztem a kanapéra egyértelművé is vált, hogy Nahuel az. Odamentem, hogy végre én is megismerhessem fajtársam.
- Szia Renesmee vagyok. – nyújtottam neki kezet.
- Nahuel, örülök, hogy végre megismerhetlek! – mosolyodott el. Ezek szerint ő is kíváncsi volt már rám… ez azért hízelgő volt számomra. Mindnyájan leültünk, és beszélgetni kezdtünk Nahuel-lel, s rá kellett, hogy jöjjek, nagyon különbözünk egymástól, bár ez inkább nekem köszönhető, mintsem neki. Aztán ahogy eljött az éjfél, úgy gondoltam ideje aludnom, így elköszönve tőlük felmentem a szobámba…

6. Bowling

2011-07-30T22:49:00.000+02:00

Sziasztok!! :)
Nos hazaértem, hulla vagyok, de még mielőtt kidőlök muszáj Nektek is kedveskednem egy résszel, remélem tetszeni fog! Az előző részekhez érkezett komikat nagyon köszönöm, sokat jelent, hogy kapok visszajelzést! :) Kellemes olvasást! :))
Puszi!! =)

Négy nap múlva

- Szia Nessie, akkor mehetünk? – kérdezte Jacob az ajtóban állva, mire csak bólintottam, és odasiettem hozzá.
- Szia! – nyomtam egy puszit arcára, majd a kocsija felé vettük az irányt. Beülve mellé elfogott a kellemes izgatottság, mint az elmúlt pár napban már oly sokszor, amikor is úgy vitt el valahová, hogy nem tudtam merre tartunk. Igazából élveztem, minden egyes alkalommal bepróbálkoztam, hogy mondja el, de a reakciója mindig ugyanaz volt: sunyi mosolyra húzta száját és úgy mondta: „Nem!”
Első nap kirándulni mentünk (mondanom sem kell, nem voltam éppen az alkalomnak megfelelően felöltözve), második nap bevállalta, hogy elvisz vásárolni… hát azt hittem, hogy szegényt egy életre kikészítettem, de nem így lett, hiszen harmadnap a többiekkel együtt mentünk billiárdozni, és most… hát csak ő, no meg talán apa tudja, hogy hová visz.
- Na mi van, hol marad el a szokásos kérdés? – mosolygott.
- Úgy is tudom, hogy mi lenne a válaszod, így felesleges lenne megkérdeznem… - vontam vállat somolyogva.
- Ha nem teszed fel, akkor nem tudhatod biztosan.
- Elmondod, hogy hová megyünk? – néztem rá komolyan. Jött a sunyi vigyor, majd a szokásos válasz:
- Nem! – ezen mindketten felnevettünk, én meg jól vállba csaptam. – Aú, Nessie, ez fájt!
- Na persze! – forgattam szemeim.
- Komolyan! – mondta, s dörzsölte meg egyik kezével a vállát, de tovább nevetett.

Port Angeles-be mentünk, s ahogy leparkoltunk értetlenül néztem körbe, de nem volt időm sokat agyalni, mert Jake kinyitotta az ajtót.
- Ne aggódj, itt csak az autót hagyjuk, mert ahová viszlek, valószínűleg nem lesz hely… - rázta meg fejét.
- Nem? – kérdeztem, hátha valamit még sikerül belőle kihúzni.
- Nem. – mosolygott mindent tudóan. Lebuktam! Ahogy mindig, most is kézen fogva sétáltunk egymás mellett, s ahogy jöttek velünk szemben az emberek, nem tudtam, nem észrevenni, hogy szinte mindenki megbámul minket, s ez Jacobnak is feltűnt:
- Úgy látszik, elég feltűnőek vagyunk.
- Igen, valószínűleg, ha akarnánk, sem tudnánk elbújni. – kuncogtam.
- Ki elől akarnánk elbújni? – kérdezte kíváncsian.
- Mondjuk… jön egy… baltás gyilkos.
- Azt hiszem, vele még te is könnyen elbánnál!
- Még én is? Ugyan! Kissé sért, hogy ennyire alábecsülsz! – mondtam tettetett felháborodással.
- Bocs, kislány! – kuncogott, s pár másodperc múlva már én sem bírtam tovább tartani magam.
- Még mennyi idő, hogy odaérjünk? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát… úgy két perc! – felelte, s valóban úgy két perc telhetett el, mikor megérkeztünk a Laurel Lanes nevű helyre.
- Bowlingozunk? – kérdeztem izgatottan.
- Pár napja említetted, hogy régen játszottál, így gondoltam…
- Köszönöm! – öleltem meg őt, majd kézen ragadtam, és becibáltam.

Nem mentünk oda a pulthoz, hanem azonnal beengedtek minket, ami kissé különös volt, így kérdően néztem Jake-re, mire ő csak a fejével előre bökött. Odanézve majd kiugrottam a bőrömből, hogy a többiek is itt vannak, igaz, kissé hiányosan: Seth és Missy, Quil és Claire, Jared és Kim, Embry, és végül Collin.
- Hát ti is itt vagytok?! – öleltem meg barátaimat.
- Ki nem hagytuk volna. – mosolygott Missy.
- Tessék, itt a cipőd! – tolta elém Kim a saját cipőmet.
- Köszönöm! – mondtam.
- Ne nekem, Jake adta oda, hogy mindenképpen el kell hoznunk, mert ez a szerencsecipőd. – kuncogott.
- Köszönöm! – fordultam az említett felé. – De szólok, tényleg szerencsét hoz! – mosolyogtam.
- Persze! Hányszor nyertél benne? Kétszer? – vigyorgott Seth.
- Ami azt illeti egyszer sem. – vallottam be, mire mindenki röhögni kezdett. – De minden egyes alkalommal, mikor ez volt rajtam, iszonyú jól éreztem magam. – kacsintottam, s erre már csak mosolyogtak.
- Mi lenne, ha nem a megszokott párok lennének, hanem mondjuk lányok a fiúk ellen? – vetette fel Jared.
- Persze, hogy mi kevesebben legyünk! – vágtam rá.
- Ki mondta, hogy kevesebben vagytok? Te, Kim, Missy, Claire és Embry természetesen. – röhögött Jake, s az egész társaság hahotázni kezdett, kivéve az, akin röhögtünk.
- Haha, nagyon vicces! – mondta Embry.
- Tényleg az! – mondtuk szinte egyszerre Jacobbal.
- Jobb lenne, ha maradnák a szokásos párosításnál. – nézett ránk durcásan, mire kissé még nevetve, de belementünk.

Quil és Claire kezdett, s nagyon meglepődtem, hogy milyen ügyes a kis pöttöm Panna, majd Missy és Seth, Kim és Jared, Embry és Collin, mivel ragaszkodtam ahhoz, hogy mi legyünk az utolsók. Mikor mi jöttünk előbb Jake gurított, természetesen telibe trafált, s kissé félve vettem fel a tekegolyót, ugyanis ez volt az egyetlen sport, vagy talán az egyetlen dolog, amiben valamiért nem remekeltem. Sosem értettem miért, hiszen nagyon is szerettem játszani, de már az is csodának számított, ha egy bábút sikerült eltalálnom, így nem csoda, ha szorongtam.
- Na mi lesz? – kérdezte Jared.
- Csak egy perc… és előre szólok, hogy nagyon béna vagyok!
- Persze, mint biliárdban? – kérdezte kuncogva Seth.
- Nem, komolyan mondtam! – nevettem fel kissé kínosan, és hogy bebizonyítsam, lesz, ami lesz alapon gurítottam. Mondanom sem kell, keményen két bábút sikerült feldöntenem, ennél még Kim is jobb volt, pedig ő sem volt egy őstehetség.
- Én megmondtam! – vontam vállat, s ültem le a helyemre.
- Persze, ez csak azért volt, mert azt akartad, hogy neked legyen igazad! – vágta rá Seth.
- Hát, ahogy gondoljátok… - mosolyodtam el. – Ki, mit kér? – kérdeztem, s böktem fejemmel a bár felé. Gyorsan elmondták, hogy mit szeretnének, így Jacobbal karöltve az említett helyre mentem.
- Azért remélem, nem akarod hagyni magad.
- Én komolyan mondtam! Nem direkt gurítottam ilyen bénán. – mosolyogtam fel rá.
- Aha… - mondta, s úgy láttam, hogy még mindig nem hiszi el. Gyorsan elmondtam, hogy mit szeretnénk, majd Jake arcához nyúltam, hogy megmutassam neki, nem csak kamuztam. Elképedve nézett rám, majd megrázta a fejét, és kissé komolyabban folytatta.
- A technikád rossz kislány… ha gondolod, megtanítalak, hogyan kell… - nézett rám kérdően.
- Hú, annak nagyon örülnék! – mosolyogtam fel rá. Odaadták a kért italokat, így a tálcával lavíroztunk vissza kis társaságunkhoz.
- Pont jókor, ti jöttök! – mondta Missy. – Jah, és köszi!
- Szívesen! – mondtuk egyszerre Jake-kel, mire mindketten elnevettük magunkat.
- Na gyere! – fogta meg kezem, s húzott oda a pályához. – Nézd meg, én hogy csinálom! – vigyorgott.

Nagyon koncentráltam, próbáltam minden egyes mozdulatát megjegyezni, s nem lepődtem meg, hogy ismét minden bábú felborult. Talán jobban féltem most, hogy megmutatta, mint azelőtt, hiszen nagyon égő lesz, ha most esetleg még jobban elrontom. – Segítek! – jött mögém, amiért most rettentő hálás voltam, valószínűleg észrevette, hogy majd’ berosálok. Valahogy furcsán jól esett a közelsége, azelőtt még sosem éreztem ilyet, s nem is tudtam hova tenni. Együtt mozogtunk, először csak lassan, nem engedve ki a golyót a kezemből, aztán elengedett, hogy magamtól csináljam meg.
- Most te jössz! Menni fog! – kacsintott egyet. Próbáltam mindent ugyanúgy csinálni, ahogy azt láttam, illetve ahogy velem együtt csinálta, s mikor elengedtem a tekegolyót rettentően izgultam, de úgy látszott nem volt miért, egyetlen baba kivételével az összes felborult. Felsikítottam, s odasiettem Jake-hez, aki csak feltette a kezét, hogy egy nagy pacsit adhassak bele.
- Köszi! – mondtam neki.
- Ez nem ér! Kihasználjátok, hogy piszok gyorsan tanul! – röhögött Embry.
- Nem tehetek róla, hogy ügyesebb vagyok nálad! – kuncogtam, mire az egész társaság nevetésben tört ki.

Jókedvűen játszottunk tovább, s noha csak másodikak lettünk, nagyon jól éreztük magunk, legalábbis én biztosan. Seth és Missy nyertek (én mondom, Seth egy őstehetség), őket követtük mi, aztán Embry és Collin, Quil és a kis Claire és végül Jared és Kim. A többiektől ott elbúcsúztunk, mivel ők máshol parkoltak le, így megint ketten sétáltunk Jake-kel.
- Ez nagyon jó volt! Annyira jól éreztem magam. – hadartam. – Remélem, még eljövünk máskor is. Igazából annyira örülnék, ha sok hasonló programunk lenne, csak persze jöhetne Paul és Rachel is, meg Brady, és mindenki más. – trilláztam, s épp odaértünk az autóhoz. – Ígérd meg, hogy lesz még ilyen! – néztem rá kérlelően, s nem engedtem, hogy becsukja az ajtót, míg nem válaszol.
- Jó-jó, megígérem! – kuncogott. – Örülök, hogy… - kezdett bele, de megcsörrent a mobilja, s előhalászva azt, gyorsan becsukta ajtómat, én pedig nem tehettem mást, mint vártam. Láttam, hogy kicsit eltávolodik az autótól, de épp csak annyira, hogy szemmel tarthasson. Pár percig beszélt azzal a valakivel, majd mintha, meg sem szakítottuk volna a beszélgetést beült mellém és folytatta, noha láttam rajta, hogy most valamiért ideges.
- Szóval nagyon örülök, hogy jól érezted magad! – fejezte be, amit elkezdett.
- Köszönöm… de ugye te is jól érezted magad? – kérdeztem kissé félve.
- Persze, nagyon jó volt. De most irány haza, megígértem, hogy kilencre hazaviszlek. – mosolygott.
- Oké… - kuncogtam én is. Már nem zavart annyira, hogy időre haza kell érnem, de mikor visszajöttem, nagyon nehéz volt betartanom, mivel Renée bármeddig elengedett, igaz hajnali kettőnél később sosem értem haza.

Megérkezve a nagy fehér ház elé, amit mostmár otthonomnak tekintettem, eleinte csak csendben ültünk egymás mellett, még a motort is leállította, majd végül én szólaltam meg.
- Holnap is eljössz?
- Nem tudom, majd meglátom, hogy é… majd kiderül. – fejezte be végül így.
- Oké. Akkor jó éjt Jake! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó éjt Nessie! – mondta, miközben kiszálltam az autóból. Mikor az ajtóhoz értem még intettem neki, ekkor beindította a motort, így bementem.
- Jobban ki sem centizhette volna az a kis…
- Neked is szia Rosalie! – mondtam szemforgatva, majd felmentem a szobámba, sikerült elrontania a kedvem. Összeszedtem a holmim, és a fürdőbe vonultam, de most nem zuhanyoztam, hanem elfeküdtem a kádban. Jól esett a forró víz és a kellemes olaj, amit a vizembe tettem, felidéztem az elmúlt órákat, de aminél megakadtam, az a pillanat volt, amikor Jake megmutatta, hogyan tudnám eltalálni a bábukat. Nem értettem az érzéseimet, de hogyan is érthettem volna, mikor még sosem éreztem ilyet. Fogalmam sem volt, hogy kivel kéne beszélnem, de azt azonnal tudtam, hogy a családom ki van zárva, hiszen ők Jacobról még beszélni sem szeretnek, no meg nem is szívesen beszélnék velük ilyen témákról. Aki, pontosabban, akik eszembe jutottak, az Kim és Missy volt, és el is határoztam, hogy holnap meglátogatom őket. Kikecmeregtem a kádból, megszárítkoztam, majd kifésültem a hajam, ami esetemben egy külön procedúra volt. Visszavánszorogtam a szobámba, és gyorsan ledobtam magam, mivel tényleg elfáradtam a mai nap. Már majdnem elaludtam, mikor meghallottam „Kop-kop-kop”, vagyis ez csak azt jelenthette, hogy valaki beszélni akar velem. Egy pillanatig elgondolkoztam a lehetőségen, hogy inkább alszom, de a kíváncsiságom ismét győzött.
- Gyere be! – mondtam, mire Bella dugta be fejét ajtómon, majd jött beljebb.
- Nem zavarlak? – kérdezte.
- Nem, valami gond van? – néztem fel rá.
- Semmi, csak gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit, persze, csak ha van kedved… - mondta lágyan, s hiába voltam nagyon fáradt, nem akartam megbántani.
- Jó, felőlem. – ültem fel.
- Jól érezted magad ma?
- Amíg haza nem értem, remekül. – forgattam szemeim.
- Hát, Rosalie sosem fogja szeretni Jacobot, az biztos. – kuncogott.
- De te nagyon szereted, igaz? – kérdeztem kíváncsian.
- Igen, nekem nagyon fontos volt… ha ő nincs, talán… - itt félbehagyta a mondatot, lehunyta a szemét, és másként folytatta. – Igazából róla akartam beszélni veled... – mondta, de már sokkal halkabban, mint eddig. Kérdőn néztem rá, így folytatta. – Tudod, Jake sok mindenen keresztülment, és ez… szóval… mondhatni a családunknak köszönhető. Észrevettem, hogy amióta elmentél,
- Elküldtetek. – vágtam közbe.
- Nos igen, azóta sokkal… másabb… tudod, Jake nem volt ám mindig ilyen. Nem volt ennyire visszafogott, és hogy is mondjam… bölcs. Mert most minden erejével azon van, hogy vigyázzon rád, mert ő még mindig ugyanolyan gyereknek hisz, mint amilyennek utoljára látott. Ő nem látott rólad fotókat, nem beszélt Renée-vel órákat rólad, így… nem igazán tudja, hogy milyen is vagy. Azt látja, hogy fizikálisan kifejlődtél, de fogalma sincs arról, hogy mi van odabent… szóval… csak arra kérlek, hogy légy vele nagyon megértő. – bólintottam egyet, de nem értettem, hogy most ezt miért mondja el nekem. – Tudod, én amíg… ember voltam, nagyon sokszor megbántottam őt, és nem szeretném, ha tovább szenvedne. De ezt még egyszer leszögezem: semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél! És… nem tudom, hogy mi mindent mondott el Renée, de a te korodban természetes, hogy vonzónak találod esetleg…
- Jajj, Bella ne! Tudok mindenről!
- Igen? – kérdezte aggódva. – Szóval te…
- Neem! Csak… Renée és a barátnőim elmondtak ezt-azt, illetve, ha ez megnyugtat, akkor tanultunk is róla, illetve olvastam is. De most… még nem érzem úgy, hogy bárki is ennyire közel lenne hozzám. – mondtam ki határozottan.
- Azt hiszem, ennek apád örülni fog! – kuncogott. – De, ha esetleg bármi kérdésed lenne, vagy ha csak valamit meg szeretnél beszélni, akkor én itt vagyok. – mondta, majd egy apró puszit nyomott homlokomra. – Jó éjt drágám!
- Jó éjt! – mondtam neki, és önkénytelenül is elmosolyodtam. Már majdnem kiment, amikor utána szóltam: - Bella!
- Igen?
- Köszönöm! – mosolyogtam még mindig, ekkor az ő arcára is a boldogság legkézenfekvőbb jele ült ki, becsukta az ajtót, én meg visszacsúsztam párnáim közé…

5. Listlessness

2011-07-26T10:00:00.000+02:00

Sziasztok!
Mint említettem, még javában a táborban vagyok, de a remek rendszernek köszönhetően itt az új rész. Remélem tetszeni fog!!
Puszi!! =)

Felkelve korántsem volt olyan jó a hangulatom, nem voltam valami vidám. Elintéztem a szokásos teendőket a fürdőben, majd még pizsamában mentem le reggelizni, valamiért nagyon fáradt voltam. Amint végeztem, visszamentem a szobámba, és a tévét bambultam, igazából nem nagyon figyeltem rá, mert csak gondolkoztam. A mobilom csörgése hozott vissza a jelenbe, s amint megtaláltam, láttam, hogy Renée keres, jobb kedvem is lett.
- Szia Renée! – köszöntem neki izgatottan.
- Szia Nessie drágám! Hogy vagy édesem?
- Jól! Képzeld! Jacob hazajött! – újságoltam neki, ő pontosan tudta, milyen sokat jelent ez most nekem.
- Hát az nagyszerű! És, tudtál már vele beszélni?
- Igen, elég sokat! – azzal elkezdtem mesélni, mi minden történt, mióta nem beszéltük, azaz az elmúlt héten. Nagyokat nevetett rajtam, olyan szeleburdi volt, mint amilyennek én szerettem. Ő is mesélni kezdett, Phillel sok helyen jártak, s ahogy mondta, rettentően ott akartam velük lenni. – Jajj, olyan jó lenne veletek lenni!
- Bármikor meglátogathatsz, semmi akadálya sincs! – mondta nevetve.
- Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű!
- Már miért ne lenne az? Repülőre ülsz, mi meg kimegyünk érted! Nincs ebben semmi bonyolultság! – kuncogott. – De ha jössz, akkor még a nyáron! Nagyon jó idő van itt!
- Igen, néha hiányzik is a napfény! Fel kéne töltődnöm egy kis D-vitaminnal! – nevettem én is.
Renée! Gyere, mert el fogunk késni! – hallottam Phill kiáltását. – Menj csak, majd még beszélünk! Phillt is puszilom!
- Mi is puszilunk drágám, vigyázz magadra! – mondta még, majd vonalat bontott. Kissé szomorúan tettem le, de elgondolkodva azon, amit Renée mondott, nem is volt olyan rossz ötlet, hogy meglátogassam őket. A családunknak sem ártana egy kis kiruccanás, Görögország pedig remek hely erre. Igaz, ők napsütésben nem jöhetnek velünk, de este is remek programok vannak. Akárhogy is, de én biztosan elmegyek hozzájuk még a nyáron. Mivel már három óra is elmúlt, és gyomrom hangosan jelezte, hogy ideje ebédelnem, ezért felöltöztem, és lebaktattam a konyhába. Nem lepődtem meg, hogy volt kaja bőven, de végül csak a pároltzöldség mellet döntöttem, amire sajtot szórok, illetve úgy terveztem húst is sütök ki hozzá. Senki nem volt a közelben, Carlisle a kórházban, Esme a kertben, Rosalie és Emmett isten tudja hol, anya és apa, ha jól sejtettem a házunkba voltak, míg Alice és Jazz… hát talán még vissza sem jöttek. Így hát bekapcsoltam egy kis zenét, s táncolva kezdtem neki az étel elkészítésének.
- Mi finomat csinálsz? – hallottam meg hátam mögül egy mély, de ugyanakkor barátságos hangot. Általában megijedtem volna, de most a zene miatt semmiféle hanghatás nem tudott kizökkenteni.
- Szia Jake! – fordultam meg. Elmosolyodott, amitől nekem is jobb kedvem lett. – Csak egy kis zöldséget, meg husit. – vigyorogtam, majd fordultam vissza a zöldségekhez. – Eszel velem? – kérdeztem még.
- Ha nem bánod. – felelt, majd hallottam, hogy pár lépéssel közelebb jön.
- Halkabbra vennéd? – kértem, hogy ne kelljen kiabálnunk. – Köszi. – mondtam, ahogy teljesítette.
- Segítsek?
- Komolyan kérdezted? – húztam fel egyik szemöldököm.
- Persze.
- Akkor tessék! – adtam oda a kést kezébe, amivel a zöldségeket szeleteltem. Azoknak mindegy, maximum egy kicsit többet pucolok majd, ha túl vastagon hámozná le a héját. A húst kezdtem el megcsinálni, s meglepődve figyeltem, milyen ügyesen bánik a késsel, precízen dolgozott, talán ügyesebben, mint én.
- Mi az? – kuncogott, ezek szerint látványosan megbambultam.
- Csak nem gondoltam volna, hogy ekkora kéz, ilyen precízen bánik bármivel is.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. – kuncogott tovább. Visszafordultam a húshoz, és tovább ügyködtem vele. Ahogy Jake készen lett a hámozással, és a szeleteléssel, elővettem egy serpenyőt, margarint tettem bele, majd a kezébe adtam egy fakanalat, hogy hamarabb felolvadjon. Amint ez bekövetkezett, beleöntöttem a zöldséget, és letakartam egy fedővel. Elővettem még egy serpenyőt, olajat öntöttem bele, s míg vártam, hogy felmelegedjen, elővettem két poharat, és gyümölcslevet töltöttem bele, majd az egyiket Jake kezébe nyomtam.
- Gondoltam, szomjas vagy. – mosolyogtam.
- Köszi! – kortyolt bele párat, majd letette az asztalra. Arcát tanulmányoztam, mely sokkal kisimultabb volt a tegnapinál, de még mindig nem az a Jacob, mint akire én emlékeztem.
- Van valami rajtam? – nézett végig magán.
- Nem, csak… sokkal jobban festesz, mint két napja. Akkor jobban hasonlítottál egy zombira, mint az emlékeimben lévő Jake-re. – vallottam be.
- Ezt bóknak vegyem? – húzta fel egyik szemöldökét.
- Igen, ezt határozottan annak szántam. – vigyorogtam. – Na és, sikerült beszélned a falkával?
- Hát, fogjuk rá. – komorodott el.
- Valami baj volt? – kérdeztem kíváncsian, majd beletettem két húst az immáron forró olajba.
- Csak amire számítottam. Nincs két alfa, ezt mindnyájan tudjuk. És Sam, így, hogy visszajöttem, nem akar már alfa lenni. Vagyis logikus, hogy nekem kéne átvenni a helyét.
- Te pedig nem szeretnéd…
- Nem tudom elképzelni, hogy…
- Hogy a fivéreidnek parancsolgass, ha arra kerül a sor.
- Igen. – mondta lenyűgözötten.
- És ha te nem vállalod, akkor mi lesz?
- Valószínűleg Sam marad az alfa.
- Ezt te döntheted el. De szerintem neked menne ez az egész… - mosolyodtam el, majd kivettem a két húst, és újabb kettőt tettem a helyére. – Még egy kérdésem van… veled akkor mi lesz? Mármint veletek? Mert Seth, Embry, Quil és talán még Leah is a te falkádhoz tartozik. Mert kétség kívül van egy falkád, csak az a kérdés mekkora… - mutattam rá. Valamiért egész teste megfeszült, és arcára olyan keserű kifejezés ült ki, amit talán még sohasem láttam. – Valami rosszat mondtam? – kérdeztem aggódva.
- Nem, csak… nem hinném, hogy Leah az én falkámhoz tartozik még. – szűrte a fogai közül.
- Nem értelek… - néztem rá kérdőn.
- Mindegy, inkább megterítek. – mosolyodott el. Nem akartam feszegetni ezt a témát, ha ő nem akarja, de azért nagyon érdekelt, hogy mi lehet a gond Leah-val. Amint a másik két hús is kész lett, tálaltam, igaz, nem sokat bajlódtam vele, de ahogy Jacobot elnéztem, nem nagyon érdekelte, hogy néz ki, amit a szájába tesz. Szótlanul ettünk, néha összenéztünk, de olyankor mindketten elkaptunk tekintetünk.
- Köszönöm, ez finom volt! – vigyorgott.
- Szívesen! – vettem el előle a tányért. – Te is segítettél benne, szóval a te érdemed is.
- Csak egy kicsit. No, de mi a program?
- Hmm, semmi különös… - feleltem, így végül az egész napot vele töltöttem…

4. Continuation

2011-07-22T16:58:00.001+02:00

Sziasztok!
Ugyan silány az olvasottság (a komikból ítélve), de szeretem ezt a történetet írni, így kitartóan publikálom, és most leszögezem, első sorban a magam kedvéért írok, ha esetleg ez valakinek még tetszik is, akkor pedig nagyon-nagyon örülök! Az eddigi komizóknak nagyon köszönöm, hogy hagytak "nyomot" arról, hogy itt jártak! ;))
Puszi!! =)

- Sziasztok! – léptem be vigyorogva a nappaliba, minden szem rám szegeződött, de még mielőtt bármit is mondhattak volna, megszólaltam: - Jacob hazajött! – lelkesültem fel. Mind a nyolcan másképp reagáltak, de nem volt időm mindenkivel foglalkozni, mivel Edward és Bella mellettem termettek. A furcsa az volt, hogy míg eddig oly nagy egyetértésben, mindig ugyanúgy viselkedtek, most apám arcáról düh, míg anyám arcáról kíváncsiság sugárzott.
- Mi történt? – sziszegte apám.
- Semmi. – mondtam őszintén, majd anyám arcához nyúltam, és szabadon engedtem elmém, hogy apám is láthassa a képeket, amiket mutatok. Miután végeztem ismét visszarázódtam a rendes kerékvágásba, ha fáradt voltam nehezebb volt szabadjára engednem gondolataim, mit egyébként.
- Nem értem… beszélnem kell vele! – indult el apám az ajtó felé, de anyám megállította.
- Ne most, Jacob biztosan fáradt. Nem hiába nem jött ide! – korholta le. Ahogy kimondta, hogy „fáradt” én is éreztem, hogy erőt vesz rajtam, így mit sem törődve velük felrohantam a szobámba, gondosan bezárva az ajtóm. Tudtam, hogy ha be akarnak jönni, akkor könnyűszerrel bejutnak, de tüntetőleg azért mégis megtettem, nem voltam kibékülve a gondolattal, hogy lessék az álmaim. Lezuhanyoztam, majd bedőltem ágyamba, hogy végre pihenhessek…

Másnap, illetve még aznap izgatottan keltem föl, s azonnal kipattantam az ágyból, hogy a fürdőben elintézve a szokásos teendőket a gardróbomba vessem magam. Nem időztem el sokat, mert azonnal tudtam, hogy mit szeretnék felvenni. Vidáman szökelltem le a lépcsőn, s rögtön a konyhába mentem, majd egy pár szendvicset készítettem magamnak. Meglepődve néztem, hogy egy tányér van az asztalon.
- Ki volt nálunk? – kérdeztem meg azonnal.
- Jacob. – felelte egyszerűen apám.
- Miért?
- Mert beszélni akartam vele.
- De ugye nem mondtad el, hogy…
- Természetesen nem.
- De akkor… miről beszéltetek?
- Csak megvitattunk pár dolgot, semmi érdekesről. – mondta. Tudtam, hogy hazudik, de azt is, hogy úgy sem tudom kihúzni belőle az igazat. „Tudom, hogy hazudsz!” – mondtam neki gondolatban, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Mikor volt itt? – ültem le a székre, s vettem magam elé a reggelim.
- Fél órája mehetett el. – válaszolt.
- Azt mondta, ha felkeltél, és van kedved, menj el hozzájuk. – tette hozzá anya, majd mérgesen ránézett apámra. Nem értettem miért, de nem is akartam vele foglalkozni. Enni kezdtem, s amit befejeztem, eltettem a tányérokat.
- Elmehetek? – kérdeztem.
- Persze, kicsikém, maradj, ameddig jól esik. – felelt Bella, még mielőtt Edward bármit is mondhatott volna. Hálásan néztem rá, ő megértette, hogy legalább annyira kíváncsi vagyok Jacobra, mint rájuk. – Várj! Talán ezzel kényelmesebb! – dobott oda egy slusszkulcsot. Meglepődtem, tekintve, hogy eddig csak felügyelettel vezethettem.
- Köszi! – mondtam még, majd a garázsba mentem, hogy aztán a Volvóba beszállva, amit csak nagyritkán használtak, mivel az újabb modelleket részesítették előnyben, elinduljak Billyékhez. Egész hamar odaértem, csak néha mentem gyorsabban a megengedettnél, s megálltam a kis kunyhó előtt.
- Hello Billy! Hogy vagy? – köszöntem neki, ahogy a verandára értem.
- Ó, szia Nessie! Köszi, mostmár kitűnően. – kacsintott, ezzel Jake-re utalva. – Jacobhoz jöttél?
- Ühüm.
- Lent van a parton.
- Akkor lemegyek hozzá! Majd jövünk! – mondtam, azzal az erdőbe mentem, hogy futva tehessem meg a távot. Gyorsan leértem, s már messziről kiszúrtam a sétáló alakot. Halkan settenkedtem oda hozzá, hátha meg tudom lepni.
- Szia Nessie! – mondta kuncogva, mikor már csak egy lépés választott el tőle.
- Szia Jake! – köszöntem én is nevetve, s egyenesedtem föl. – De honnan…
- Megéreztem az illatod. – felelt, s fordult meg tengelye körül.
- Billy mondta, hogy itt vagy, nem baj, hogy lejöttem? – kérdeztem.
- Nem, örülök, hogy itt vagy! – mondta mosolyogva. Együtt sétáltunk tovább, s ott folytattuk, ahol múlt éjjel abbahagytuk. Olykor megbotránkozott és megkorholt viselkedésem miatt, máskor jót mulatott rajtam, igaz, egyetlen egy dologról nem meséltem neki, mégpedig a volt barátomról. Örültem, hogy érdekli, amit mondtam, de a legfurcsább, hogy akkor voltam a legboldogabb, mikor ő is örült. Gyorsan telt az idő, majd esni kezdett, de ez nem igazán érdekelt, tovább beszélgettünk. Végre ő is részletesebben beszélt arról, hogy hol volt, mi mindent csinált addig, míg nem találkoztunk.
- Éhes vagyok, te nem? – kérdeztem meg, mikor mindketten elmerengtünk egy percre.
- De, én is! – nevetett. – Menjünk! – azzal elindultunk visszafelé.
- Mit akarsz enni? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem tudom, nekem mindegy!
- Mit szólnál, ha rendelnénk egy pizzát? – kérdeztem, majd helyesbítettem, ahogy elmosolyodott. – Vagy többet. – erre aztán mindketten nevetni kezdtünk.
- Nekem megfelel.
- Akkor… - kezdtem bele, de rájöttem, hogy mobilom az autóban maradt. – Nincs nálam a mobilom, de majd akkor felhívjuk őket, ha visszaértünk. – vontam vállat. Az eső szakadni kezdett, így megszaporáztuk lépteink, majd még mielőtt a kunyhóba mentünk volna, kivettem mobilom és pénztárcám a kocsiból. Belépve, láttam, ahogy Billy elszörnyed, majd elneveti magát. Sejtettem, hogy rémesen festek, de ennyire?!
- Ennyire rémes vagyok? – kérdeztem.
- Nem rajtad nevetek, illetve talán mégis. Csak eszembe jutott, amikor még kicsi voltál, és ugyanígy állítottatok be Jacobbal. Annyi volt a különbség, hogy akkor Jake-et szidtad, hogy miért nem futott gyorsabban. – ezen az említett is kuncogni kezdett, s én ugyan nem emlékeztem erre, de elképzelve a képet én is nevetni kezdtem.
- Adok valami száraz ruhát! – mondta Jacob.
- Felesleges, pár perc és én is olyan száraz leszek, mint te. – mondtam, s ez látszólag valamiért roppantmód tetszett neki. Míg száradtam, rendeltem kaját bőségesen, nehogy kevés legyen, s amint nem csöpögött rólam a víz beljebb mentem. Jake mutatta, hogy üljek mellé, majd a tévét kezdtük el nézni. Igazából nem igazán néztem a meccset, Jacob arcát tanulmányoztam, minden egyes apró vonást összehasonlítottam az emlékeimben lévőkkel. Nem sokat változott, csak mintha valami folyamatosan mardosta volna belülről, ami teljesen felemésztette.
- Baj van? – kérdeztem érdeklődve, de nem felelt. Vártam, majd hallottam, hogy egy autó megáll, majd hét lépés és három kopogás. Azonnal felpattantam, és ajtót nyitottam, kifizettem, majd letettem az asztalra a dobozokat.
- Majd én kifizetem! – mondta Jake, de nem hagytam, hogy odaadja a pénzt, amit a kezében szorongatott. Elővettem három tányért, s csak elmosolyodtam Jacob értetlen arcán.
- Amikor Rachel és Paul elköltöztek végérvényesen is, és még nem tudtak ennivalót hozni Billynek, akkor én jöttem át… - magyaráztam. Arcán mintha fájdalom futott volna át, amit nem tudtam mire vélni.
- Piszok jól főz a kis boszorka, meg kell hagyni! – mondta Billy.
- Ne túlozz!
- Ne szerénykedj! – vágta rá.
- Akkor köszönöm! – mosolyodtam el. – Jó étvágyat fiúk! – mondtam még, majd enni kezdtem.

Befejezve, elpakoltam a maradékot a hűtőbe, s rájöttem, talán ideje távoznom.
- Mennem kéne… – mondtam komoran, még annyi mindent meg akartam tudni régi-új barátomról.
- Igen, valószínűleg. Hazakísérek! – ajánlkozott.
- Nem muszáj.
- Amúgy is beszélni akarok Bellával. – vont vállat. Elköszöntem Billytől, majd az autóhoz mentünk. Automatikusan a vezető oldalhoz mentem, de Jacob megköszörülte a torkát mögöttem, így lemondóan átmentem a túloldalra. Nem akartam vitatkozni, pedig én szerettem volna vezetni, hiszen oly ritkán adatik meg. Úgy tűnt vánszorogva tesszük meg az utat, Jake folyamatosan figyelt, hogy át ne lépje a sebességkorlátozást, és ezen tény kimondottan idegesített.
- Min fortyogsz? – kérdezte egy csibészes mosollyal kísérve.
- Semmin! – vágtam oda, mire csak elnevette magát. Hiába próbáltam, én sem tudtam megállni, a saját hangom meghazudtolta az állításom. Visszagondolva, elég hülyén hangzott. – Csak nem mehetnénk gyorsabban?
- Sietsz valahová? – kérdezett vissza.
- Nem, csak… hát mindegy is. – vontam végül vállat. Az út további részén szerencsére beszélgetni kezdtünk, így már nem volt unalmas, sőt meglehetősen szórakoztató volt. Leparkolt a garázsba, majd velem együtt jött a nappaliba.
- Sziasztok! – köszöntem mosolyogva. Jacob azonnal anyámhoz ment, így én Rosalie szobájába vánszorogtam. Úgy sejtettem Alice és Jazz vadászni vannak, mert nyomukat sem láttam.
- Szia Rose!
- Szia kicsikém! Hogy telt a napod?
- Jól! Nagyon jól! – majd ahogy meg akartam ölelni, undorodva hátrébb húzódott.
- Előbb menj el fürdeni! – fogta be tüntetőleg orrát, így csak szem forgatva kimentem, s úgy tettem, ahogy mondta.

Gyorsan végeztem, majd meg sem szárítva hajam az ágyamba fészkeltem magam, s tévézni kezdtem. Hiba tiltakoztam hazatértemkor, hogy felesleges egy tévé az én szobámba is, most örültem neki. Már majdnem elnyomott az álom, mikor meghallottam, hogy kopognak.
- Szabad! – kiáltottam.
- Csak gondoltam elköszönök… – motyogta halkan Jacob, s jött beljebb. Felültem, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam, ahhoz, hogy lássam. Láttam rajta, hogy feszeng, hogy szomorú, s valami arra késztetett, hogy felvidítsam valahogy.
- Reméltem, hogy így lesz! – mosolyogtam rá, mire végre halványan, de ő is ugyanígy tett.
- Jó éjt Nessie! – mondta, de nem hajolt közelebb, így én álltam fel az ágyamra, hogy egy puszit nyomjak arcára, s amint sikerült, visszafeküdtem.
- Neked is Jake! – feleltem, majd mosolyogva kiment a szobámból. Aznap este, én is mosollyal az arcomon aludtam el…

Még annyit szeretnék mondani/írni, hogy egy hétig nem leszek gépközelben, mert táborban leszek, mégpedig szombattól szombatig. /07.23.-07.30./ Mindenesetre egy részt ütemezett publikálással most fel is teszek, szóval ha esetleg írtok stb... akkor arra szombaton kaptok választ!! :)

xoxo

Ariel

3. Reunion

2011-07-18T14:41:00.000+02:00

Sziasztok!

Mit is mondhatnék, itt van a harmadik rész, remélem tetszeni fog nektek. Kellemes olvasást!! :)
Puszi!! =)

Ahogy a parton sétáltam, automatikusan elmosolyodtam a vidám csapaton, csak egy személy tűnt ki, ő kissé távolabb állt a többiektől és a tengerre meredt. Nem igazán tudtam ki lehet ő, de mégis volt valami, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem. Valószínűleg megérezhette, hogy szinte bambulom őt, így felém fordult, s abban a pillanatban ezernyi dolog futott át rajtam. Már tudtam ki ő, szívem vad kalapálásba kezdett, s mint az őrült rohantam oda hozzá és ugrottam nyakába, s karjai abban a pillanatban össze is fonódtak derekam körül, mintha csak ezt gyakoroltuk volna. Egy hosszú percig csak szoríthattam őt, mondhatni csüngtem rajta, mint kismajom az anyján, de abban a percben nem gondolkodtam, s úgy vettem észre, ő sem, mert nem engedett el, csak mikor észhez tértem, s lábaimat a földre engedtem.
- Jake? – kérdeztem, mintha nem lennék teljesen biztos benne, hogy őt látom.
- Nessie? – kérdezett vissza, s nézett végig rajtam. – De hogy, és… - megrázta fejét, mintha csak azt hinné, képzelődik, és ezzel elűzheti a hamis képet. Majd mikor kinyitotta szemét, s én még mindig ott álltam értetlenül (egyrészt a saját reakcióm sem értettem, másrészt, hogy kerül ő ide), teljesen ledöbbent, s mintha könnybe lábadt volna szeme, de a sötét miatt nem lehettem benne egészen biztos.
- Hazajöttem, úgy egy fél éve már. – válaszoltam kérdésére, amiben megakadt. Csak nézett némán, le nem vette volna rólam szemeit. – Tudod, mindig is kíváncsi voltam rád. – mondtam, hátha sikerül oldani a feszültséget. Azt hittem, hogy mikor eljön ez a nap, mint két idegen állunk majd egymással szemben, és elmúlnak az addigi érzéseim irányában, de nem, továbbra is barátomnak tekintettem. – Mondj már valamit Jacob! – mosolyodtam el, de még mindig csak állt, mint egy szikla. S belegondolva, majdnem az, hiszen közel két méter lehet, vagy több is talán, masszív izomkolosszus. Seth és Paul lépett oda hozzánk, nem is vettem észre, hogy közönségük akadt.
- Szia Nessie, jó, hogy itt vagy! – mondta Seth, s ölelt meg. Paul karon ragadta Jacobot, és az erdő felé húzta, aki csak hagyta, hogy vigyék, de pillantását még mindig rajtam tartotta.

- Hogyhogy itt van? – kérdeztem azonnal.
- Nem tudjuk, ma jött haza, körülbelül egy órája.
- Mi ütött belé, miért néz rám ilyen furán? – játszottam a hülyét.
- Csak úgy, mint mi, nem gondolta volna, hogy valaha is láthat.
- Értem. – feleltem halkan.
- Gyere, igyunk valamit, és meséld el, hogy sikerült Edwardot meggyőznöd, hogy eljöhess. – karolt át.
- Ó, nem volt az olyan nehéz! – köszöntem mindenkinek, majd kezdtem bele, s mondtam el mindent.
- Azt hittem, nehezebb lesz! – nevetett.
- Én is. Már megvolt a tervem, hogyan lóghatok el, ha nemet mondanak. – kuncogtam.
- Gondoltam, hogy úgyis eljössz. Jól nézel ki! – bókolt.
- Kösz Seth! Neked legalább tetszik… - forgattam a szemeim.
- Miért, kinek nem? – szólalt meg egy tökéletes dallamú hang a hátam mögül, így vállam fölött hátratekintettem Jacobra.
- Gondolhatod, hogy ap… vagyis Edward és Bella, no meg persze Rosalie nem igazán voltak oda érte. De nem is nekik kell, hogy tetsszen. – vontam vállat, s mosolyodtam el. – Van kedved sétálni? – kérdeztem, kissé tartva válaszától. Meglepődött, de bólintott egyet.

- Tudod, annyi mondanivalóm van… - kezdtem bele, ahogy távolabb értünk a bandától. – de, várj egy kicsit. – mivel nem találtam a megfelelő szavakat, óvatosan arcához nyúltam, ami még az én bőrömnek is meleg volt, s megmutattam neki gondolataim, az első képek láttán összerezzent, de aztán felengedett.
- Ennyiszer eszedbe jutottam? – mosolyodott el végre.
- Még annál is többször, mint amit láttál. Nem igazán értettem, hogy miért… - vallottam be.
- Talán mert olyan sok időt töltöttünk együtt… - mosolyodott el.
- Lehet… de tudod mi a furcsa? Hogy mindvégig úgy éreztem, hogy te a barátom vagy, de ha találkozunk, akkor mint két idegen állunk majd egymással szemben. De… valahogy mégsem érzem most így… nem tudok úgy beszélni veled, mintha egy idegen lennél.
- Ez jó, ennek örülök. – mondta szűkszavúan. – Tudod nagyon meglepődtem, hogy itt vagy. Nem gondoltam, hogy valaha is látlak még. Hogyhogy visszajöhettél? – kérdezte kíváncsian.
- Kíváncsi voltam. A hazajövetelem előtt, egy félévvel lelassult a növekedésem, mondhatni teljesen megállt, minimális a változás. Görögországban laktunk onnantól fogva, de napról napra egyre többször jutottatok eszembe, és hiába éreztem nagyon jól magam ott, sokkal jobban érdekeltetek ti. Szóval az újév eljöttével én is visszajöttem, és már Belláénak sem volt kifogásuk ez ellen, sőt! De te hogyhogy itt vagy? Az elmúlt fél évben, hiába kérdezgettem merre lehetsz, senki sem tudott válaszolni.
- Nem tudom, egyszerűen csak úgy éreztem, ideje hazajönnöm.
- De hol voltál? – kérdeztem érdeklődve, miközben leültem a parton a homokba, mit sem törődve vele, hogy még az kissé vizes, s megpaskoltam magam mellett. Kissé vonakodva, de leült mellém, felé fordultam, hogy jobban láthassam. Éreztem, hogy légzése felgyorsult, majd kis idő múlva helyreállt, így válaszolt:
- Mindenfelé.
- Ez nem válasz.
- Sok helyen jártam, mondhatni mindenhol. Az utóbbi négy évben viszont tanultam, és dolgoztam. – mosolygott.
- Hol?
- Az mindegy.
- Jake! – pirítottam rá, mire csak csibészesen elmosolyodott.
- San Francisco-ban.
- De miért nem beszéltél a többiekkel, senki sem tudott semmit rólad?!
- Mert így könnyebb volt. Azt akartam elérni, hogy ne változzak át többé…
- Miért?
- Mert nem éreztem magam embernek. Csak valami szörnyszülött voltam célok nélkül.
- És most?
- Nem tudom. Gondolom, majd csak lesz valahogy… - utolsó szavai, csak halk suttogások voltak, abban sem voltam biztos, hogy egy normális ember meghallotta volna.

Hosszan csak hallgattunk, majd újra megszólalt.
- Nagyon megváltoztál. Már majdnem felnőttél.
- Igen, Carlisle szerint olyan tizenhét-tizennyolc éves lehetek fizikailag.
- Nem csak úgy.
- Nem értem mire gondolsz. – mondtam kissé feszengve. Talán már nem…
- Csak, amikor eszembe jutottál, sohasem gondoltam bele, hogy folyamatosan nősz, és ez most meglepett. – mondta őszintén. – De ezen kívül, a bőröd sokkal barnább például.
- A sok napsütés. Szerencsére nem mindenhol ilyen az idő. – vágtam fancsali képet, mire elmosolyodott. – Egyszer el kell velem jönnöd valahová, ahol nem ilyen esős az idő!
- Talán majd egyszer, ha te is úgy akarod még… - hervadt le a mosoly arcáról. Már éppen szóra nyitottam szám, hogy rákérdezzek miért, de valószínűleg észrevette, így elterelte a témát, illetve visszaterelte. – A hajaddal mi lett?
- Jah, az is csak a Nap. Kiszívta, de volt ennél durvább is… majdnem szőke voltam! – kuncogtam.
- Szőke?
- Igen, tulajdonképpen. Egyszer beszíneztettem totál szőkére. – mosolyogtam.
- Miért?
- Mert untam a régi hajam.
- Hat évesen? – emelte fel egyik szemöldökét s mosolygott csibészesen.
- Egész pontosan öt és fél voltam, de igazad van, más is közrejátszott…
- Mi?
- Változásra vágytam, nem csak külsőleg, de belsőleg is. Viszont már nem kell emiatt aggódni, nem tervezem, hogy egy ideig bármit is csináljak vele…
- De miért pont szőke?
- Nem tudom. Így már nem tudod Rose-t szőkenős viccekkel ugratni… - kuncogtam.
- Erre hogyan…
- Sok minden eszembe jutott veled kapcsolatban az évek alatt. Egyre több dologra emlékszem… - gondolkodtam el. – De tőlem mondhatod a vicceid, engem nem zavar. – vontam vállat.
- Ezt jó tudni. – nevetett végre ő is, jó volt újra életet látni benne. Jobban belegondolva, mintha öregedett volna, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Talán csak annyi keserűség ült ki arcára, amit eddig el sem tudtam képzelni. Bűntudatom volt, hogy ezt akár én is okozhattam, sőt, szinte biztos voltam benne, de nem tudhattam biztosan. Mindenesetre ideiglenesen felmentettem magam annyival, hogy nem én akartam elmenni. – Mit csináltál? Úgy értem, azután, hogy elmentél.
- Pontosabban elvittek. – mondtam savanyúan. Fájdalom futott át arcán, valószínűleg ugyanaz a kép ugrott be neki, mint nekem. S akkor először mesélni kezdtem, nem használtam képességem, csak ha a sztori pontos elmagyarázása érdekében az úgy kívánta.
- Tudod, eleinte nagyon rosszul éreztem magam, hiányoztatok, alig beszéltem bárkivel is. Aztán egy év múlva, vagy legalábbis annyi idő telhetett el, kezdtem hozzászokni az állandó utazásokhoz, megtanultam elfogadni a dolgokat. Egyre kíváncsibb lettem, sokat tanultam, amelyik országban csak jártunk, pár nap után már kiválóan beszéltem az adott nyelvet, s észrevettem, hogy érdeklődnek irántam az emberek, így már barátaim is voltak, persze állandóan tovább álltunk, így ez nem tartott olyan sokáig. De azért még mindig van, akivel tartom a kapcsolatot, persze tisztában vagyok vele, hogy nem találkozhatom velük a fizikális fejlődésem miatt, de akkor hatalmas szükségem volt olyanokra, akikkel tudok beszélni. A legnagyobb erőfeszítést talán az okozta, hogy állandóan ügyelnem kellet, hogy ne szóljam el magam, mert ugye Renée sem tudott mindent, illetve a képességemet is kordában kellett tartanom, egy pillanatra sem oldódhattam fel száz százalékosan. Pár év múltán persze ez sem okozott már gondot, természetessé vált, hogy hiába érintek meg valakit az arcán, nem vetítek neki semmit. Aztán ahogy lassult a növekedésem, letelepedtünk Görögországban, s végre elkezdtem élvezni az életet, nem kellett pár hónap után magam mögött hagyni a barátaimat, buliztam, szórakoztam, normális életem volt. Mindazonáltal nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy meg kell ismernem titeket, haza kell jönnöm. Állandóan ott motoszkált bennem a kérdés, hogy vajon ennyi év után miért ragaszkodom ennyire hozzátok, miért álmodok veletek, és minél hamarabb meg akartam kapni a választ, mert már kezdett megőrjíteni az érzés. – magyaráztam, s kérésére meséltem el egy-két dolgot részletesebben. Nem vettem észre az idő múlását, csak mikor Embry jött oda hozzánk:
- Na végre, hogy megvagytok! Mi megyünk haza…
- Mennyi az idő? – kérdeztem kissé szórakozottan, még mindig a megkezdett emlék hatása alatt voltam.
- Fél négy múlt. – felelt, majd elköszönt tőlünk, s visszament a többiekhez.
- Azt hiszem ideje mennem nekem is… - mondtam kelletlenül, valahogy nem akaródzott mennem.
- Igen, Belláék már biztosan aggódnak! – mondta ő is olyan fancsali képpel, mint én. Feltápászkodtam, majd szép lassan sétálni kezdtem a part mentén. Rá kellett jönnöm, hogy nem a legalkalmasabb cipőt választottam, de annyira azért nem zavart. Jacob mögöttem jött, nem sokkal lemaradva, látszólag valamin nagyon gondolkodott. Az erdő széléhez érve megfordultam:
- Sajnálom, hogy így kisajátítottalak, pedig a többiek is megérdemeltek volna legalább egy kis időt, hogy veled lehessenek.
- Igazából nem bántam, sőt, megmentettél egy alapos fejmosástól. – mondta egy mosollyal kísérve, de láttam rajta, hogy nagy erőlködés árán sikerült az arcára varázsolnia.
- Ezzel nem versz át Jacob Black! Ne feledd, jobban ismerlek, mint a tenyerem. – kacsintottam rá, mire elmosolyodott.
- Persze-persze… - forgatta szemeit.
- Holnap látlak? – kérdeztem, remélve, hogy ezzel felvidítom kissé.
- Ha szeretnél. – vigyorgott.
- Akkor jó éjt, Jake! – nyomtam egy puszit arcára, majd mivel éreztem, hogy kissé elpirulok, hátat fordítottam, és rohanni kezdtem. „ Jó éjt Nessie!” – hallottam még. Én kicsattantam az örömtől, egy újabb puzzle a helyére került bennem, így egyre jobban éreztem magam. Viszont nem értettem Jacob keserűségét, mintha nem is örült volna, hogy láthat. Vajon valóban így van? - méláztam magamban.

2. Preparation

2011-07-16T11:06:00.002+02:00

Egy idő után végre kitisztult a fejem, már nem sírtam. Csak néztem a tengert, és gondolkodtam, mindenfélén. Úgy délután négy körül, kis zajra lettem figyelmes, s hátranézve Seth vigyorgó képét pillantottam meg,
- Szia, hát te? – kérdezte vidáman.
- Szia Seth! – öleltem őt meg. – Csak gondolkodnom kellett egy kicsit.
- Igen, ez egy remek hely erre. És szabad tudnom, hogy min?
- Mindenfélén. Az elmúlt fél éven leginkább. – kuporodtam össze. – De azt hiszem jobb lesz, ha megyek. Már elég régen eljöttem otthonról… - húztam a számat, mire Seth csak felnevetett. Ő rendkívül jól szórakozott azon, hogy még mindig úgy óvnak, mint egy gyereket.
- Igen, valószínűleg már a hajukat tépik… Elkísérlek! – mondta, tudtam, hogy ez egy újabb kihívás egy versenyre.
- Oké… - mosolyogtam, majd hátat fordítottam, hogy át tudjon változni. Nem sokkal később éreztem, hogy finoman az orrával bökdös, így megfordulva azonnal futásnak eredtem. Jól esett a száguldás, Seth mindig tudta, mivel tud felvidítani. A házunktól úgy egy kilométerre volt a képzeletbeli cél, s nem lepődtem meg, hogy nem én nyertem. Megvártam, míg visszaváltozik, s vigyorogva jött ki egy bokorból.
- Ez túl könnyen ment, nem vagy formában.
- Jah, szar napom van. – helyeseltem.
- Szedd össze magad, nem szeretek ilyen lazán nyerni! – vágott óvatosan vállba.
- Oké, megteszem, amit lehet. Na, de most tényleg megyek! – búcsúztam el tőle, majd ismét futni kezdtem.
- Várj, Nessie! – kiáltott utánam.
- Igen? – fékeztem le, s néztem vissza rá.
- Holnapután lesz egy kis party. Eljössz?
- Talán. – vontam vállat, majd magam mögött hagyva őt, a nagy ház felé kezdtem rohanni, úgy sejtettem ott találok mindenkit.

- Sziasztok! – köszöntem halkan, mindnyájan rám néztek, s nem tudtam nem észrevenni mennyire dühösek valamennyien. Szépen leültem a kanapéra, és vártam a fejmosást.
- Megmondanád merre jártál? – állt elém apám.
- Mintha nem tudnátok… - feleltem közömbösen, majd taktikát váltottam. Nem gondoltam volna, hogy anyám nem szól egy szót sem rólam, de hálás voltam érte. – De ha tőlem is hallani szeretnétek, akkor a tengerparton voltam. Gondolkoznom kellett.
- Ilyen sokáig?
- Igen, ilyen sokáig. Sajnálom, hogy nem adtam semmiféle jelet magamról. – vettem elő a legbűnbánóbb hangom és arcom, minek következtében láthattam, hogy megenyhülnek.
- Csak máskor…
- Jó. – feleltem a ki nem mondott kérésre.
- És jutottál valamire? – kérdezte immáron anya.
- Igen. Méghozzá arra, hogy nem értem miért borultam ki ennyire, de nem szeretném, hogy ha valaha is találkozom Jacobbal, akkor elmondjátok neki, hogy tudok mindent.
- Miért? – kérdezte Rosalie.
- Mert csak. – néztem rá komolyan, még mindig nem szoktam hozzá, hogy minden egyes döntésem meg kell indokolnom, Renée elfogadott mindent úgy, ahogy én akartam. – De ha ez nem elég, akkor azért, mert én, erre kérlek titeket. – tudtam, hogy ebbe nem kötnek bele, még mindig én voltam a szemük fénye… - Alice!
- Igen? – kérdezte vigyorogva.
- Akkor megyünk?
- Persze!
- Hová is mentek? – kérdezte apa.
- Csak a fürdőmbe, hogy megcsinálja a hajam. – kuncogtam, s végre apám is mosolyra húzta száját. Felslisszoltunk az emeletre, s hozzá is látott a munkához…

A másnap szerencsére eseménytelenül telt, de még nem volt merszem megkérdezni a mai bulit. Tudtam, hogy ha nemet mondanak, akkor is meglógok valahogy, de nem értettem, miért vagyok olyan sok mindentől eltiltva. Végül csak akkor szántam rá magam, mikor már este hat volt, s úgy sejtettem a buli már elkezdődött, így lementem, és anyámat megtalálva felhívtam magamhoz.
- Baj van kicsikém? – kérdezte aggódva. Miért kell mindig rosszra gondolni, bár úgy sejtettem, nem lesz oda az ötletemért.
- Nem, nincs. Én csak… azt akarom kérdezni, hogy… szóval a falka tart ma egy kis összejövetelt a tengerparton, és engem is meghívtak… - néztem rá kérlelően.
- Összejövetelt? – nézett rám mindent tudóan.
- Jó, egy kis buli…
- Én elengednélek, persze bizonyos feltételek mellett. De tudod mi apád véleménye erről… - mondta komolyan.
- Tudom, de… várj! – azzal utat engedtem gondolataimnak, és mondhatni, kiabálni kezdtem: „Apu!! Apu!! Ha hallasz, megtennéd, hogy feljössz hozzánk egy percre?” Épphogy befejeztem, és ismét elzártam elmém, apám már ott állt velem szemben.
- Baj van? – nézett hol rám, hol anyámra. Miért kezdi mindenki ezzel?!
- Nem, nincs. – és mivel nem találtam a szavakat, megérintettem arcát, ezzel elmondva minden kérésem, csak kivételesen megengedtem, hogy érzelmeim egy része is átáramoljon.
- Szó sem lehet róla! – mondta egyszerűen, de láttam rajta milyen ideges.
- Miért? – kérdeztem felháborodva.
- Szerinted? Egy csapat részeg farkassal lenned, nem éppen a legbiztonságosabb dolog.
- A legnagyobb baleset mégsem velük ért. – adtam meg a kegyelemdöfést. Láttam, hogy fájdalom fut át arcán, s anyámra pillant, aki szinte tükörképe volt, s ebben a pillanatban meg is bántam, amit mondtam.
- Akkor sem mehetsz el!
- Olyan nehéz megbízni bennem?
- Bennük nem bízom. Illetve azokban, akikké részegen válnak.
- Arra nem is gondoltál, hogy van annyi eszem, hogy ha veszélyesnek érzem a helyzetet, akkor eljövök? – néztem rá még mindig felháborodva.
- Nessie, értsd meg, hogy…
- Nem! Te értsd meg, hogy sokkal jobban kéne bíznod a döntéseimben! – arca eltorzult, majd egy kemény maszkká vált, s úgy szűrte a fogai közül.
- Legyen! De ha egy… - kezdett bele, de nyakába ugrottam, s nem hagytam, hogy befejezze. Szorosan magához ölelt, majd még anyámat megölelve vidáman ugráltam be fürdőmbe.

Kicsit igazítottam hajamon és sminkemen, majd gardróbomhoz mentem, ahol nagynehezen, de kiválasztottam egy terepmintás nadrágot, egy hozzá passzoló mélyen dekoltált felsőt, és egy fekete csizmát. Belebújva, még zsebre vágtam mobilom, majd leviharoztam. Mindenkitől elköszöntem, s végighallgattam apám és Rosalie prédikációját, majd pillantásukat magamon érezve tűntem el az erdőben. Már eléggé sötét volt, de könnyen odataláltam a jól mulató társasághoz, bár nem voltam felkészülve mindenre…

1. The time...

2011-07-14T10:32:00.000+02:00

Már fél év eltelt, mióta végleg hazajöttem. Az első heteket nehezen viseltem, nem volt, akinek elmondhatnám minden bajom, kiönthetném a szívem. Éjszakákon át csak sírtam, nem tudtam hová tenni őket, sem az érzelmeim. Legalább annyira kíváncsiak voltak rám, mint én rájuk, így képességemet használva, rájuk zúdítottam az elmúlt hat évet, ügyelve arra, hogy a nem kiadandó érzelmek kósza szele se jusson el hozzájuk. Természetesen ők is meséltek, sok mindent hallottam többször is, csak más szemszögből. Aztán minden jobb lett, kezdtem őket megszeretni, s a normális kapcsolat is kialakulófélben volt, vagyis Bella és Edward már pont olyanok voltak számomra, mint a szüleim. Mert akármennyire is szerettem Renée-t, ő örökre csak egy nagyon jó barátnőm marad. Végre egy normális tinédzser életét kezdtem el élni, de egy valamit továbbra sem értettem. Találkoztam Sammel, Emilyvel, a gyerekeikkel Sallyvel és Elliottal, Paullal, Rachellel és még sorolhatnám, szóval a falkatagokkal, de Jacobbal nem, s mikor kérdeztem, mindig csak kitérő választ kaptam, nem voltak hajlandóak elárulni. Pedig kíváncsi lettem volna rá, még mindig barátomnak éreztem, s elképzelésem sem volt, hogy merre is lehet. Ezen merengve aludtam el…
- Apu? Mármint Edward? – kérdeztem álmosan, s körülnéztem, hogy reggel van-e már. Nem szólt egy szót sem, s mivel idegesített, így újra megszólaltam. – Baj van?
- Nem, nincs semmi baj, csak…
- Csak mi?
- Csak figyeltem az álmaid, mint régen. – hogy mi?! Fortyogtam magamban, de nem akartam rázúdítani, nem akartam elrontani a kapcsolatunk.
- Láttál valami érdekeset? – kérdeztem kissé csípősen.
- Ami azt illeti… mindegy is! Aludj csak! – mondta, s adott a homlokomra egy puszit.
- Nem, ne hagyjuk! Kérlek! – mondtam, gondolván, hogy erre úgysem mond nemet.
- Nem volt olyan érdekes, aludj csak! – azzal egy szempillantás alatt eltűnt a szobámból. Nem igazán értettem, de nagyon fáradt voltam, ezért inkább az alvás mellett döntöttem, reggel úgysem menekülhet…

Felkelve kicsit heverésztem, majd a fürdőbe mentem, hogy emberibb formát öntsek magamra. A szokásos dolgokat elintézve a gardróbomhoz mentem, amit Alice-nek hála úgy imádtam, órákat is el tudtam benne tölteni, ő volt az egyetlen, aki nem bánta hogyan öltözöm, a fő, hogy vásárolhasson nekem. Egy egyszerű farmer és garbó mellett döntöttem, gondoltam ma nem borzolom a kedélyeket, ugyanis az első hetekben teljesen odavoltak, hogy miket vagyok képes felvenni, no meg persze teljesen ledöbbentek külsőm láttán. A hajam immáron sokkal világosabb színekben pompázott, ugyanis a Nap kiszívta, de nekem roppant mód tetszett. Sosem voltam kövér, sőt, talán az átlagosnál is vékonyabbnak mondhatom magam, amit meg is jegyeztek, de nem tehettem róla, ettem én rendesen, csak hát ilyen az alkatom. Erről eszembe jutott, hogy mára beszéltük meg Alice-szel, hogy megcsinálja a hajam, mivel mint kiderült, szükségtelen fodrászhoz mennem. Gyorsan felkaptam még a magas sarkúm, majd vidáman szaladtam le.
- Jó reggelt! – trilláztam még a lépcsőről. Ahogy leértem, Jasper, Alice, Rosalie, és Carlisle fogadott, mindenkinek adtam egy puszit, majd a konyha felé igyekeztem, ahonnan isteni illatok szálltak.
- Jó reggelt! – került elém hirtelen Emmett, így megtorpantam, majd túllendülve zavaromon, neki is lenyomtam egy puszit, és mentem is volna tovább… - Jé, csak nem rendes ruha van rajtad? – nevetett, mire csak szúrósan visszanéztem rá, majd tovább mentem.
- Szia Esme! – köszöntem neki is, majd válla fölött áthajolva megnéztem mit csinál. Rántotta! Imádtam, hiába egy iszonyú egyszerű étel.
- Szia aranyom. Mindjárt kész, ülj csak le. – nekem sem kellett több, lehuppantam az egyik székre, és vártam. Két perc sem telt el, mikor már előttem volt a reggelim, sosem kértem, de mégis mindent megcsináltak nekem, ami eleinte zavart, de aztán rájöttem, hogy megpróbálják bepótolni, amit eddig nem volt alkalmuk megtenni, így beletörődtem.
- Köszönöm! – mondtam még, majd neki is láttam, és az újságot kezdtem el olvasni. Nagyjából egyszerre fejeztem be az evéssel, s még mielőtt felálltam volna, inni kezdtem. Esme leült velem szemben, s várta, hogy befejezzem. – Nagyon finom volt, mégegyszer köszi! – mosolyogtam, elvette előlem a tányért és egy szempillantás alatt már vissza is ült.
- Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen.
- Jól, köszi! Tényleg, anyáék hol vannak? – kérdeztem, ha nem volt idegen a közelben, akkor még mindig inkább így szólítottam őket.
- Kora hajnalban átmentek a házatokba. – vont vállat.
- Mondd, apa sokszor jön be hozzám éjjel? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát nem olyan sokszor, de úgy két-háromnaponta biztosan. – magyarázta, mire szemem sarkából láttam, hogy Alice felkapja a fejét. – Zavar?
- Nem, de… mindjárt jövök! – mondtam, s el is viharoztam. Még hallottam, ahogy Rosalie valószínűleg mosolyogva megjegyzi, hogy „Milyen szeleburdi ez a lány!”, de úgy két perccel később már házikónk előtt sétáltam.

Imádtam, hogy ilyen gyorsan tudok futni, még ebben a cipőben is minden gond nélkül. Szép lassan mentem be hozzájuk, s belépve anyu fogadott, szemei – mint minden alkalommal mikor meglát – még jobban csillogtak.
- Szia drágám! – mondta, s ölelt meg. Ugyan nem voltam olyan meleg, mint a falkában bárki, de melegebb voltam az átlagnál, így kissé kirázott a hideg, s valószínűleg emiatt el is engedett.
- Szia anyu! Apu hol van?
- Hátul, mindjárt jön! – mondta mosolyogva. – Ettél már? – kérdezte, mintha nem tudná.
- Igen, Esme csinált nekem rántottát. – mondtam nyugodtan. Ekkor apa tűnt fel, így neki is köszöntem, majd rögtön a lényegre is tértem.
- Szóval, mit is láttál éjjel az álmaimban? – kérdeztem kíváncsian, mintha csak hétköznapi témáról esne szó.
- Semmi érdekeset.
- Valóban? Akkor miért volt olyan aggódó az arcod?
- Nem volt az. – húzta sunyi mosolyra száját, sejtettem, hogy játszani fog.
- Jajj, apu ne csináld már ezt! – kértem, majd arcához nyúltam, és visszajátszottam neki a tegnap éjjeli beszélgetésünk. Kérdőn nézett Bellára, majd végre megszólalt.
- Jacobról álmodtál.
- És ez aggaszt annyira? – kérdeztem értetlenül. – Rólatok is szoktam álmodni.
- De róla sokkal többször, mint rólunk. – magyarázta.
- Talán, mert vele még nem találkoztam, ő csak egy emlékkép számomra. De valahogy… - megakadtam. Igaz, hogy a kapcsolatom a szüleimmel rendkívül szoros lett mostanra, mégsem tudtam, hogy ezt elmondhatom-e nekik, vagy megértenék-e egyáltalán.
- Valahogy mi? – kérdezte bátorítóan anya.
- Nem tudom. Valahogy barátomnak érzem, és kíváncsi vagyok, hogy miért. De ti nem mondjátok meg, hogy hol van, de még azt sem, hogy miért nincs itt. – mondtam durcásan, mire mindketten elnevették magukat. Kersztbefontam magam előtt karjaim, és kérdőn tekintettem hol az egyikre, hol a másikra. Ismét egymásra néztek, s felmerült bennem, hogy valami új képességnek hála, talán már szavak nélkül tudnak kommunikálni. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg anya magyaráz valamit apának.
- Szóval? – sürgettem őket.
- Ülj le, kérlek! – mondta anyu. Mivel úgy gondoltam, engedelmességgel többre megyek, mintha megmondom, hogy nem tudok nyugton ülni, ezért úgy tettem, ahogy mondta. Újabb hosszú percek teltek el szavak nélkül, míg végül apa vette át a szót, látva, hogy anya nem is tudja, hogy kezdje.
- Hallottál már a bevésődésről, ugye?
- Persze, Sam és Emily, Quil és Claire sorolhatnám… - mondtam semmit sem értve, nem értettem, hogy jön ez ide. Aztán felfogtam. Jacob azért nincs itt, mert bevésődött, ez logikus. Furcsa érzés támadt mellkasomban, amit nem tudtam hova tenni.
- Igen, nos ez Jacobbal is megtörtént… - tudtam, világos, mint a Nap.
- Szóval akkor ezért nincs itt? De én nem mehetnék el hozzá? Csak hogy találkozzam vele?!
- Igen, ezért nincs itt. De nem tudjuk, hol van, még a falka tagjai sem tudják.
- Várjunk csak, ti nem ismeritek azt a lányt? – kérdeztem értetlenül.
- Azt hiszem félreértettél. – fogta meg görcsösen fejét, mintha csak le akarná tépni a helyéről.
- Te vagy az a lány. – suttogta anyám. Ez sokkolt. Nem értettem. Forgott velem a világ, mintha csak össze akarna omlani, amit eddig felépítettem magamban.
- Hogy mi?! – kérdeztem hisztérikusan, s pattantam fel.
- Kicsim, nyugodj meg! – kérlelt Bella, s termett mellettem egy pillanat alatt.
- Mégis hogy nyugodnék meg, amikor… amikor lehetőségem sincs a választásra?! Amikor kötelező egy nyamvadt korccsal leélnem az életem, pedig nem is ismerem! – toporzékoltam.
- Nem muszáj vele lenned! – szólt közbe apám maga elé meredve, s kissé félelmetes mosoly ült ki arcára. Ettől a mondattól visszarogytam a kis kanapéra, és vártam, hogy folytassák. Végül anyám visszaült a helyére, és elegendő bátorságot gyűjtve szólalt meg.
- Ha nem akarsz vele lenni, nem kell. Jacob, ha te úgy akarod, akkor csak a barátod lesz, de mint láthatod, nem is tudja, hogy visszajöttél. Ha nem akarsz vele lenni, nem kell. Ha egyszer találkoztok, akkor ő sem fogja erőltetni, ő az lesz neked, amit csak akarsz. Ha barátra van szükséged, barátod lesz, ha szeretőre – ekkor hangjából aggodalom és kis düh hallatszódott ki – akkor a szeretőd lesz, ha csak egy sofőrre van szükséged, akkor ő azzá válik, neki a legfontosabb a te boldogságod.
- De Sam sem tudja elengedni Emilyt, akkor Jacobnak, ez hogy fog menni velem? – kérdeztem ironikusan.
- Egyszer már megtette. – szólt közbe apám. – Nehezen, de elengedett, mert úgy gondolta, neked így lesz a legjobb. Nem tudom, hogy ha valaha is találkoztok, újra sikerül-e majd neki, ha te úgy akarod, de úgy gondolom igen. – mondta nyugodtan. Nem értettem. Apa és anya Jacobot védik, mikor amióta csak itt vagyok és mentünk valahová, ha csak egy fiú megkörnyékezett, tettek róla, hogy elmeneküljön?!
- Ezt nem értem! – nevettem el magam. – Ti most komolyan Jacobot véditek, holott amióta csak itt vagyok, ki vagytok akadva, hogyan öltözöm, és minden fiút elűztök?! Hát ez új! – nevettem még mindig.
- Csak minden lehetőséget számba kell venned. – mondta anyu.
- Én csak… gondolkodnom kell! – mondtam, majd elviharoztam. Nem éreztem, hogy követnének, így a La Push-i tengerpartra szaladtam, s amint odaértem és leültem egy uszadékfára, utat engedtem könnyeimnek, hogy azok minduntalan hulljanak. Nem értettem semmit, s legfőképp magam. Miért borultam ki ezen annyira? Hiszen megmondták, hogy semmi sem muszáj, ráadásul Jacob sincs itt…

DreamDust - Prológus

2011-07-13T07:40:00.004+02:00

Sziasztok!!
Ahogy ígértem, feltettem a prológust, nem is habozok tovább, ha van kedvetek komizzatok, kellemes olvasást!
Puszi!! =)

Fájó szívvel hagytam magam mögött Görögországot, majd szép lassan Európát. Fájt, hogy ilyen hamar eljött ez az idő, pont akkor, mikor végre sikerült beilleszkednem, ezt is az én drága szüleimnek köszönhettem, túlságosan is érdekelt, kik is ők valójában.

Mondhatni Európa minden városában jártam már, egyik iskolából a másikba írattak, egyik barátság jött a másik után. Talán a legutóbbi volt a legfájóbb dolog mindig is, hiszen ahogy beilleszkedtem, tovább álltunk, nem hagyhattuk, hogy bárkinek is feltűnjön a gyors növekedésem. Alapjaiban véve engem nem zavart, de abban biztos voltam, hogy egy átlagos gyerek élete sokkal könnyebb. Nagyot nevettem, mikor az apró problémákat világrengető dolgokká alakították, s mikor a szüleiket ócsárolták, finoman megjegyeztem: „Nektek legalább van!” Erre mindig, mindenki elhallgatott, s ha mást nem is, de legalább ezt az egyet megtaníthattam nekik, hogy a szüleiknél és a családjuknál fontosabb dolgok nem léteznek. Mert hittem abban, hogy a szüleim szeretnek engem, és csak az én érdekemben küldtek el Renée-vel. Igazából sok mindent köszönhettem nekik: bejártam a fél világot, az anyanyelvemen kívül tizenöt nyelvet beszélek tökéletesen, és még hatot kissé törve, bár ez a helyieknek nem tűnt fel, csak én vettem észre a hiányosságaim. Tudásszomjam kimeríthetetlen, bátran állíthatom, hogy olvasott, okos „ember” vagyok, sokkal érettebb a korombelieknél, és most nem csak a fizikális dolgokra gondoltam.
Körülbelül fél éve lelassult növekedésem, így már nem kellett havonta továbbállnunk, Európa minden országát bejárva, s így Görögország volt az egyetlen hely, melyet igazán megszerethettem. Nem igazán emlékeztem az igazi szüleimre, annak a balesetnek köszönhetően, ami miatt most itt tartok.

Ahogy Görögországban megvettük a házat, szinte azonnal úgy éreztem, hogy fellélegezhetem. Igaz, minden egyes nap eszembe jutottak a szüleim, és rettentően kíváncsi voltam, de beiratkoztam egy gimnáziumba, mert ugyan nem sokat kellett tanulnom, de a látszat miatt muszáj volt, bár erősen elgondolkodtam a lehetőségen, miszerint magántanulóként folytatom, de hol máshol lehetne a legkönnyebben barátokat szerezni, mint az iskolában. Szereztem barátokat dögivel, igaz, kissé eltértem eleinte a normális lányoktól: régen abszolút nem sminkeltem, sőt volt, hogy a fésűm is érintetlen maradt pár napra, nem igazán voltam lányos lány. Aztán egyre inkább kezdett érdekelni, hogy mi örömük lehet ebben, és kíváncsiságból velük tartottam egy-egy bevásárló túrára, vagy a „csajos szombatra” és meglepően tapasztaltam, hogy nem is olyan rossz dolog ez, sőt néha Phill szerint túlzásokba is estem. Egyre nőiesebb testemet immáron nem rejtettem bő ruhák alá, hanem kihangsúlyoztam az előnyös részeim… Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy szép voltam a természetből fakadóan, de ezt sohasem dörgöltem mások orra alá. Aztán ahogy teltek a napok, arra lettem figyelmes, hogy egyre több fiú érdeklődik irántam, ami kissé zavarba hozott, noha tudtam a szexualitásról mindent, ettől függetlenül soha nem mertem senkit sem közelebb engedni magamhoz, mert valahogy… bűntudatom volt, amit én magam sem értettem, mindenesetre egy fiút egészen megszerettem, és bizonyos korlátokon belül együtt is voltunk, ahogy barátnőim mondták: „jártunk”. Aztán úgy két hónap után a barátaimmal még mindig szívesen voltam, de azon kaptam magam, hogy ismét egyre többet gondolok a családomra. Eljött a december, és még inkább azt éreztem, hogy ideje hazamennem, így meggyőztem Renée-t, hogy dobja fel az ötletet otthon. Legnagyobb meglepetésemre belementek.
Ahogy jött az újév, úgy én elmentem Görögországból, és a repülőúton egy rég elfeledett történet jutott eszembe:

Carlisle elmondásából tudom, hogy mi történt aznap. Mint mindig, vadászni voltunk, s ha már így esett, akkor a játék sem maradhatott el. Carlisle szerint, valamiféle növényt ehettem meg, akár véletlenül is, és az erős szervezetem miatt, nem jött ki azonnal a hatása, csak úgy húsz perc múltán, amikor is én éppen egy fa tetején vártam, hogy anyám megtaláljon (szokás szerint csalt, bevont a pajzzsal, így folyamatosan tudta, merre vagyok). Ekkor elvesztettem eszméletem, és lezuhantam, méghozzá negyvenöt méter magasból.
Számomra az első kép, hogy egy szobában vagyok, ami túl van zsúfolva számomra ismeretlenekkel. A különös csak az, hogy nem tudtam kik ők, de az igen, hogy mik, vagyis hogy vámpírok és alakváltók vesznek körbe, miközben senkire sem emlékeztem, az érzelmi kapocs is teljesen megszűnt. Nem voltam összezavarodva, még gyerek létemre sem. Azonnal hagytam, hogy Carlisle megvizsgáljon, ami napokba került, de magyarázatot nem talált a különös dologra. Minden megváltozott: mint megtudtam, míg a régi önmagam kevésbé szerette az emberi ételt, és inkább vérrel táplálkozott, a mostani, már szinte undorodott mindettől, csak normális ételt voltam hajlandó enni. A nevekre sem emlékeztem, arra sem, hogy a családtagjaim és semmilyen emlékképem nem volt velük, mégis a tudatalattim biztosította, hogy ne legyen velem nagyobb gond. De ami ezeknél is különösebb volt, hogy Edward, vagyis az apám, már nem tudott olvasni a gondolataimban, csak ha én azt úgy akartam, ugyanakkor a képességem továbbra is száz százalékosan üzemelt, sőt, talán könnyebben kezeltem elmondásuk szerint, mint addig. A növekedésem valamelyest lelassult, nem sokkal igaz, de ennek örültek. A bőröm továbbra is csillogott, de közel sem annyira, mint előtte, csak olyan volt, mintha olajjal, vagy csillámmal lennék bekenve, de egyáltalán nem hatott olyan különösnek, mint addig. Három hónapot töltöttem velük, mindenkivel annyit voltam, amennyit csak lehetett, néha beugrott egy kósza „deja vu”, de semmi több. De mégsem ez az egész volt a fordulópont, ez csak előidézte a változást. Edward azt szerette volna, ha megtapasztalom az emberi életet, sokkal emberibb mivoltom miatt, így Renée-hez kerültem, vagyis a nagyimhoz. Eleinte ellenezte a család nagy része, végül Bella, az édesanyám is belement. Hisztiztem, toporzékoltam, minden lehető ötletet bevetettem, hogy maradhassak, ugyanis kétségkívül szerettem őket, nem akartam elszakadni tőlük. Mint sejthetitek, végül mégis Renée-nél kötöttem ki, amit így utólag nem is bánok, most ő volt az, akit nehezen engedtem el, de kíváncsiságom sokkal nagyobb volt, mint a visszahúzó erő. Minden egyes nap eszembe jutottak, elméláztam azon a három hónapon, de a legfurcsább dolog, egy visszatérő álom volt. Egy fiúról, vagy inkább férfiról álmodtam, de még inkább barátomról, Jacobról. Ezt nem tudtam hová tenni, csak egyre jobban éreztem, hogy újra látnom kell őket, és az újév eljövetelével, meg is volt a megfelelő időpont… Hát ennyi, így kezdődött minden….